Népsport, 1988. április (44. évfolyam, 77-102. szám)

1988-04-12 / Különszám

16 NÉPSPORT 1988. április 12. Gyárfás Tamás: (Gumi)botkerítés Érintés nikür fáték Bele a képébe. A rendőr forgat. Háttal a pályának áll, az egyik kezében gumibot, a másikban videokamera. A közönséget filmezi. Kell a kép a majdani esetleges bizonyítékhoz: ki volt a kezdeményező, ki ütött először, ki szította a botrányt? Szép remények. Mi lesz ebből? Gent. Férfi kosárlabda BEK-döntő. Egyelőre csak a pályán dulakodnak. Premier eljátssza, Sims a nyakát szorongatja. Davidov játékvezető magához szólítja a szembekerülőket, megkísérel közöttük látványos békét kötni. Igyekezet van, kézfogás nincs. Rohannak tovább. A genfi kiállítási csarnok fatribünjein 10 ezren szoronganak. Mit szoronganak? Ugrálnak, hadonásznak, zászlókat lengetnek, léggömböket eresztgetnek, trombitálnak, az öklüket rázzák, ujjonganak, szitkozódnak, trappolna.... Csak össze ne szakadjon alattuk a tákolmány. Piros-fehérben a Tracer hívei, kék-fehérben a Maccabi népes hada. A szurkolóknál az új (?) nagy divat a smink. Egy-egy erőteljes férfi egyik orcája piros, kék vagy sárga, attól függ, honnan érkezett, a másik fehér, illetve érintetlen. Egy vékonydongájú fotóriporter a kijelölt palánkmögötti szakaszból megkísérel a félpályánál a játéktér szélére furakodni. Két elegáns, öltönyös úrról kiderül, hogy mégsem néző. Kipenderítik a hívatlan vendéget. Aztán visszavissének szolid szurkolóvá... Mintha mi sem történt volna. Rángatódzás A második félidő közepén 76-75 a Tracer javára. Ez a forrpont. Most a legkiélezettebb a játék. Egyre szaggatottabb is. Lassan nincs bírói ítélet, amelyet az érintettek ne fogadnának kritikával, széles gesztikulációval. Hadd lássa csak a közönség, hogy mit tesznek velük. Harmincnegyedik perc. Berkowitz egyenlít. Utána fellökik. Állítólag, ez az érintés nélküli játék. Csak éppen nem birkóznak. Ha mérni lehetne a feszültséget. Klein izraeli edző végigállja az egész mérkőzést. Most már félpercenként be is megy a pályára. Casalini, az olasz, a másik oldalon már-már rángatódzik. Nyilván idegi alapon, a szemét rendre összehúzza. Fiatalember. Neki a küzdőtér jobb felső sarka a stabil pontja. Rendszerint ott guggol. Már amikor a Tracer kopaszodó klubelnöke a kispadról nem siet oda hozzá, hogy a lehető legfeltűnőbben súgjon neki valamit. Ilyenkor Casalini feláll. Tudja, hogy mi az illem. Tudja a feje. A teste viszont megmerevedik, a szeme a szokottnál is jobban ugrál. Mégis nyel egyet, ugyan grimaszol hozzá, de aztán — és ez a lényeg — cselekszik. Cserél. Vagy jobb esetben csak odaszólít valakit magához, és taktikai utasításokat ad. Alighanem a kötelességét teljesíti. Mindennek ára van. Korábban Peterson volt a mester. Közel egy évtizedigontotta a sikereket. Aztán jött az új elnök. Pénzember, bankár, ért aszámokhoz. Mégis néhányszor meg kellett győződnie arról, hogy ha ő hatost mondott, Peterson azt összetévesztette a négyessel, a nyolcassal, vagy a tizenhármassal. Más mezszámú ment le a pályáról. Ma Peterson tévériporter. A mesében ugyan mindez egészen másképp van, de jelen esetben az elnök még mindig bankár ... . Dicséretére legyen mondva, hogy amint eldőlt a találkozó, elsőként rohan Casalinihez, öleli, dédelgeti, emelgeti. A játékosok is egy kupacban. A terror közelsége A Maccabi mintha már nem is lenne apályán. Nekik azonnal befejeződött ez a döntő. Emlékszem, 1981-ben, amikor ők nyertek... Az ugyanolyan lelkes közönségük a lefújás pillanatában megindult lefelé a tribünökről. A pálya körül négy sorban helyezkedtek el az újságírók asztalai, azokon álltak a monitorok, még közvetítettek a riporterek. Érdekelte is ez a győzteseket? Mindenkit legázoltak, a boldogság nem ismert határokat. Most némán állnak. A távoli világból érkezettek csendben szedelőzködnek, a többség eldobálja addigi nélkülözhetetlen kellékét. Bezzeg a palánk mögött! Az olasz tribün! Tobzódik ... Micsoda feszültség lehet bennük! Ha tehetnék, most milyen magasra dobálnák Meneghint, Brownt, D’Antonit vagy McAdoot. A rendőrök puszta jelenléte, a felszerelésük látványa azonban továbbra is visszafogja őket. Az esetleges terror közelsége ezúttal tehát szükségtelenné teszi a terrort magát. A pályán kívül ezúttal végeredményben érintés nélkül megy le a nagy játék... A pályán belül durran a pezsgő, a rendőrök feje felett hatalmas üvegből Meneghin meg is öntözi rajongóit. Vagy fél óra extázis van még hátra, változatlan koreográfiával. A nagyjelenet Kifelé menet egy izraeli odarohan egy olaszhoz. Majdnem a kijáratnál lerántja a salját. Az hátrafordul, hogy visszakézből elégtételt vegyen, de egy újabb mozdulat megelőzi. A Maccabi-párti nyújtja felé az ő keszkenőjét. — Csere! — mutat két kezét keresztbe tartva, kosárnyelven. Az olasz megérti. Mindjárt stílust vált. Szent a béke, de a videokamera számára ez már érdektelen .. . Beke Csilla: Nézegetjük a legutóbbi bemutatóján, a Love story előadásán készült képeket. Megannyi érzelem és fintor az arcon, így megannyi arc. Nézem a felvételeket, nézem őt — micsoda különbözőség! Mintha két egészen más ember lenne. Mondom is ezt, ám ő nem csodálkozik. — De hát ez természetes, hiszen a fotókon nem én vagyok, hanem IV. Oliver Barrett feleli. Olivért ismerem, hiszen eltöltöttünk egy estét együtt a Fővárosi Operettszínház Zsebszínházában, s akkor beavatott élete, szerelme történetébe. De ki az a 30 éves fiatalember, aki most itt ül velem szemben, s akit Gergely Róbertnak hívnak? A közönség előbb ismerte meg a labdarúgópályán, mint a színpadon, amikor hét évvel ezelőtt, a főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. A város hagyományos színész-újságíró rangadóján mutatkozott be ugyanis, s bár 4-3-ra kikaptak, de két gólt rúgott. A kezdőcsapatban ezon a meccsen még csak cserejátékosként küldték pályára, a színházban eltöltött hét idényben viszont mindvégig a kezdőcsapatban volt. Tavaly azonban mégsem kötött újabb szerződést. A kiválás mögött nem mindig van botrány, hanem lehet benne az az igény is, hogy az ember szeretne fejlődni, új lehetőségeket keresni — fejtegeti. — Továbbra is a sportpéldánál maradva: Pécsett nagyon jó csapatnak voltam a tagja, nagyon jó „labdákat” kaptam, de úgy éreztem, más játékostársakra, közönségre és játékvezetőkre, azaz rendezőkre van szükségem. Az átigazolását azonban egyelőre nem kérte sehova. Szabadúszó lett, saját színházának egyszemélyes tagja, aki színész is, menedzser is, kellékes is. Mégsem a munka utáni rohangálás, a magárahagyatottság évét hagyta maga mögött, hiszen három színházban öt főszerepet kapott, másfél hónaponként készült premierre. . . . A próba éve is volt ez. Kipróbálták őt a társulatok, kipróbált ő is társulatokat. Aztán döntöttek, döntött: az új évadra már aláírt a Vidám Színpadhoz. — Ha manapság egy sportoló klubot cserél, azonnal arról beszél mindenki, vajon a pénzért tette-e — folytatta. — Bizonyára lesz, aki tőlem is ezt kérdezi, ha most közhírré tétetik, a leszerződésem. A választásomban természetesen benne volt, hogy ez a színház nagyon jól kufárkodik a tagjaival, maximálisan megad nekik mindent, amit a színészi pálya megadhat. De benne volt az is, hogy ez a társulat emberszaga, ahol se a kollégák, se a nézők nem, igénytelenek. És addig bármelyik színházhoz érdemes kötődni, amíg a színész úgy érzi, hogy ott tanulni fog. És még visszaidézi egyik kollégája mondását : nem szereti a munka nélkül szerzett jövedelmet, de nem szereti a jövedelem nélküli munkát sem. Ebből gondolhatom, hogy itt a kettő találkozik egymással. Az emlékek útitáskája Amikor engedélyt kért Erich Segaltól, a Love story írójától, hogy a történetből monodrámát készítsen, csak remélte a beleegyező választ. Hiszen ki hallott még olyat, hogy egy szerelmi történetet — amihez legkevesebb egy nő és egy férfi kell — csak egy színész játsszon el?! De mire Amerikából megérkezett az engedély, Gergely Róbert már pontosan tudta, miként birkózik meg az átdolgozás kihívásával: a színpadon csak IV. Oliver Barrett lesz látható, emlékeinek szereplőit pedig a hangjuk idézi fel. Március végén megtörtént a bemutató. Az előadáson a legifjabb Barrett számba veszi huszonévének történéseit, s mindent, ami vidám volt vagy éppen szomorú, egy-egy jelkép formájában útitáskájába csomagol. Oda kerül az egykori jégkorongozóbajnok joghallgató fejvédője, serlege, majd a kezdő ügyvéd teniszütője és labdája is. — A nyáron még csak terveztem ezt a darabot, de már úgy néztem a wimbledoni teniszversenyt, hogy Olivérként majd én is teniszezni fogok — emlékezik. — Aztán jöttek a téli olimpia jégkorong-közvetítései, s akkor Barrett világa már a jég volt. És amikor a színpadon a kezembe veszem a hokiütőt, jólesik megmarkolni, s azokban a percekben valóban úgy érzem, hogy hokijátékos vagyok. Átváltozások Nézegetjük a képeket, nézem Gergely Róbert átváltozásait. Tegnapelőtt Silvestro a Mennyből a telefon című musicalben, tagnap Igor A kaktusz virágában, ma Oliver a Lova story-ban. Aztán holnap Robert a Vidám Színpad áprilisi bemutatóján, az Anna csak egy van előadásán, holnapután pedig a popénekes Zoltán Erika vendége az országos koncertsorozaton. Már most bőven lenne mit elcsomagolnia az emlékek útitáskájába. Pedig a Gergely-sztori csak nemrég kezdődött igazán. A Gergely-sztori Lenni vagy nem lenni a jégkorongozó módra (Helyei Zsuzsa felvétele) Szerkesztőség: Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: dr. Király Ferenc. Főszerkesztő-helyettes: Gyenes S. András és Szekeres István. 1981 Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Tel.: 130-460 Telex: 22-5245. Kiadja: az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Király G. István igazgató. Kiadóhivatal: 1374 Budapest VI., Révay utca 16. Telefon: 116-660. Terjeszti a Magyar Posta. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. . . . , Index: 25 004. Vidék: ISSN 0237-3769. Bp., ISSN 0133-1809. Remiztek a magyarok : TL1 0 .U it . A brüsszeli Világ Kupa sakkverseny 8. fordulójában mindkét magyar döntetlent ért el: Portisch Lajos sötéttel a szovjet Tál ellen, Sax Gyula világossal a jugoszláv Ljubojeviccsel szemben. A versenyben Sax változatlanul az utolsó helyen áll, Winants (belga) társaságában, míg Portisch az angol Nunn-nal, négy pontjával, a 8. helyen áll. A versenyben vezető angol Speelmannak öt pontja van. Ismét Navratilova Az amerikai Martina Navratilova nyerte Hilton Head Islandban a salakpályás teniszversenyt. A döntőben 6:1, 4:6, 6:4 arányban verte az argentin Gabriela Sabatinit. A chicagói viadalon az amerikai Tim Mayotte győzött, miután a döntőben 6:1, 6:3 arányban nyert honfitársa, Paul Annacone ellen. A párosok versenyében szintén amerikai siker született: a Stewart, Witsken kettős 6:3, 7:5 arányban győzte le a Davis, Giammalva párt. Britiban lehet javítani Magyarország női röplabda-válogatottja az utolsó helyen végzett a vasárnap befejeződött Savaria Kupán. Az erősen megfiatalított együttes már jobb teljesítményt nyújtott, mint néhány nappal korábban, a montreaux-i tornán, de még ez sem az igazi! A csapat folytatja sorozatmérkőzéseit, szerdától a brnói Felszabadulási Kupán szerepel. A tíz utazó játékos: Champitaz, ,Kastner, Benkő, Bóta, Fekete, Szendrői, Nyári, Benőfi, Fellegvári, Hornung. Olaszok lettek a Vivicitta-futás abszolút győztesei A Vivicitta nemzetközi futóverseny központja valamennyi eseményszínhelylyel közölte a vasárnapi futások végeredményét, az abszolút sorrendet. A városokat összekülő 12 km-es futás győztese a férfiaknál az olasz Salvatore Antibo lett, 34:58 perccel, a nőknél pedig Rita Marchisio, 42:51 perccel. Antibo a palermói versenyen vett részt, Marchisio pedig Cuneóban állt rajthoz. A nőknél a 3. helyet a Bariban vendégszerepelt magyar Ágoston Zita érdemelte ki, 42:06 perccel.