Népsport, 1988. április (44. évfolyam, 77-102. szám)

1988-04-09 / 84. szám

XLIV. 84. ♦ 1988. április 9 Bajnokverés Debrecenben Kézilabda] NB I Férfiak Debreceni Dózsa— Rába ETO 21-18 (8-5) Debrecen, 2500 néző. V: Haide, Tekauer. Debrecen: SZATMÁRI — HOMOVICS 2, BORDÁS 5, Sípos 1, PUSZTAI 2, MOL­NÁR 7 (1), Fekete 3. Cs: Maleczki (kapus), Kedves 1 (1), Péter. Edző: Ökrös Ist­ván. Rába ETO: OROSS , I­VANCSIK 4 (2), Deáki, Vesztergom, POLGÁR 5, Tóth L. 1, Csicsai 4. Cs: Hor­váth Zs. (kapus), Kádár 4, Menyhért, Cseri. Edző: Szaló Tibor. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/2, ill. 3/2. Polgár négy, valamint Ká­dár egy góljára Fekete ket­tővel válaszolt az első 10 percben, ugyanakkor két ha­zai és egy győri hétméteres is kimaradt (5-2). Ezt köve­tően rendkívül nagy iramot diktált a hazai csapat, amely egymás után hat gólt ért el (-1) és­­ nagyszerűen fo­rdí­­tott a nagy küzdelmet és mindkét csapat részéről ki­tűnő védekezést hozó első fél­időben. Szünet után felváltva es­tek a gólok, majd a debre­ceniek több esetben hat gól­lal is vezettek. Sőt, a­­48. percben 17-10 volt az állás. A hajrában feljött a baj­nokcsapat 20-18-ra, de az utolsó percben Homovics be­állította a végeredményt. Elektromos—Bp. Honvéd 23-27 (10-16) Fáy u., 200 néző. V: Berg­mann, Sziklai. Elektromos: Gábor — Kertész 1. NAGY 4, BICSOVICS 11 (4), Csiz­madia, Zádori 2 (1), Gáspár. Cs: Fekete (kapus), Király, Lakatos 2, Makay 3, Hor­váth. Edző: Vass Károly. Bp. Honvéd: Lepsényi — BALOGH 4 (1), Győrffy 5 (1), Horváth 6 (2), RUDOLF 2. Szabó L., Lehel 1 (1). Cs: Jegenyés (kapus), SZABÓ I. 6, Grundmann 1, Kovács 2 (1). Edző: Hunyadkürty Já­nos. Kiállítások: 8, ill. 14 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 8/6. FTC—Tatabányai Bányász 18-30 (7-13) Népliget, 400 néző. V: Hal­mai, Kovács. FTC: Hemola — Megyeri 4, Tengely 5 (1), Páll 2, Boskó 2 (1), Molnár G. 1 (1), Demeter 1. Cs: Ná­csó­ (kapus), Taga 1 (1), Kle­men 1. Vecsernyés, Bari 1. Edző: Balogh , Zoltán. Tata­, bánya: BÍRÓ — BORSOS 7, Nagy A., Debre 2, Sibali­n 4, MAROSI 15 (5). Csontos. Cs: Nagy P. (kapus), Szűrőik, Fölön 1, Kongó 1, Flasch. Edző: Szabó László. Kiállítások: 8 perc, ill. 10. Hétméteresek: 10/4, ill. 6/5. A Tatabánya szépen ün­nepelt ötszázadig kispályás mérkőzésén. Mocsay Lajos, ,a válogatott vezetőedzője: — A Tatabá­nya agresszív védekezéssel meghiúsította a Fradi szél­sőjátékát, középen pedig hibára késztette a betömö­rült zöld-fehéreket. A válo­gatott játékosok közül Bíró nemzetközi szinten védett. Marosi szinte nem is hibá­zott. Borsos és Sibalin is át­lagon felüli teljesítményt nyújtott. Békéscsabai Előre Spartacus —PEMÜ SE 22-16 (11-8) Békéscsaba, 1600 néző, V: Klucsó, Lekrinszki. Békés­csaba: Ty­atyák — Sziláseyi, Csuvarszky 4, Szentmihályi, Ferenc? 3, GAVAI 6. Bene 1. Cs: Tóth Gy. (kapus) BO­CS­ÁRDI 7 (5), Felföldi 1, Kiss. Edző: Ajtony Ákos. PEMÜ SE: Kárpáti — Gách, Mátyás, Tóth J. 1. Török. Debreceni 3. SZABADÍTS 6 (1). Cs: Benis (kapus), So­mogyi 1. Kovács G. 5 (3). ző: Behovits Miklós. Kiállítások: 10. ill 8 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 5/4. PM­TSC—V. Dózsa 25-23 (13-9) Pécs, 1000 néző. V: La­­diszlai, Lovas.. PMSC: TÓTH •— Kovács I. 5, Horváth 1. Kakas 2. Kovács J. 1 FÜ­ZESI 7 (2). KUNOS 5. Cs.­­ Gerdesits (kapus). Hang 4. Fazekas, Ottó. Edző: Kole­ György. V. Dózsa: Vin­­teze — Keresztes 3. Urszuly. Gulyás 2. Krasznai 1. Őrö­sei 2. Róka 3. Cs. Bognár Kiramis), HORVÁTH 2. SIN­­A 3. SZABÓ 7 (5). Anhalt. 5. Németh András. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 6/5. A bajnokság állása 1. VÁÉV­ B. 8-1214-169 16 2. Rába ETO 7 1 1 214-165 15 3. Debrecen 7 11 211 171 15 4. PMSC 6 1 2 207-198 13 5. Tatabánya 5 1 3 227-220 11 6. Várpalota 5 1 3 200-203 11 7. Bp. Honvéd 4-5 197-191 8 8. Békéscs. 3 1 5 196-201 7 9. Tisza V. 3 1 5 172-181 7 10. PEMÜ SE 3 -6 154-178 6 11. FTC 2 2 5 177-202 6 12. Elektromos 3 - 6 172-199 6 13. Dunaújv.­r 1 7 198-225 3 14. V. Dózsa 1 - 8 194-227 2 Nők Békéscsabai Előre Spartacus —BHG SE 23-19 (9-6) Békéscsaba, 1200 néző. V: Pados, Völgyi. Békéscsaba: THAISZNÉ — HOMMONAI­­NÉ 5, Hochreiter R. 3, SA­LAMON 6. (1), Hankóné 4, Bolla 4, Be­rank­a 1. Cs. Má­té, Kasiné. Edző: Buday György. BHG SE: Szopóczy — Kovács 3, KENESSEY 7 (4), Gálhidkié 3, DUMMEL, Bánfi 4, Bucsik. Cs: Babay­­né (kapus), Horváth 2, Szla­­nkóné, Sövény 1, Gőcze. Edző: Molnár Gusztáv. Kiállítások: 6. ill. 10 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 7/4. ETC—Borsodi Bányász 23-18 (13-8) Népliget, FTC-csarnok, 300 néző. V: Nyári, Veszter. Ld: Fiedler E. 6, Kántor 5, ill. Bocsisné 6 (6), Hollóné 4. Kitűnt: Kántor, Fiedler E., ill. Hollóné. Kiállítások: 2. ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 7/6. Budaprint Szegedi Textil­­művek SE—PMSC 26-19 (13-8) Szeged, 300 néző. V: He­gyes­, Járai. Ld: Sulyok 14 (12), Gyimesiné 5. 111. Tóth 10, Dolmány 4 (2). Kitűnt: Gajdácsi, Sulyok, Gyimesi­né, ill. Tóth. Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Hétméteresek: 12/12, ill. 4/2. NB I B FÉRFIAK Dunaföldvár—Dunai Kő­olaj 19-19 (10-7). Ld: Szau­­ter 8, Grova 4, ill. Szeker­­cés 6, Mile 6, Makai 4. Komlói Bányász—Balmazúj­város 25-24 (13-11). Ld: Szűcs 6, Juhász 5, Székely­hídi 5, Ambrusits 4, ill. Nagy 8, Kordás 7, Török 4. Fóti TSZ SE—Tungsram 20-19 (9-8). Ld: Takács 5, dr. Budai 5, ill. Rodek 5, Pánczél 4. Szolnoki Olajbá­nyász-Csepeli Papír 21-28 (11-13). Ld: Avar 7, Janko­­vics 6, Czibere 5, ill. Kéke­si 8, Csányi 5, Kovács 4. Közép SE—GYÁÉV SK 26-26 (13-14). Ld: Tiba 6, Nagy 6, Tandik 5, Dér 5, ill. Gál 7, Komor 6, Szekér 4, Czifrik 4. TFSE—Bp. Spartacus 2­1-17 (8-5). Ld: Adorján 8, Varjú 4, ill. Tarjányi­­ 5, Becskereki 4, Roczó 4. NŐK Alföldi Porcelán—Olajbá­nyász SE 23-23 (13-10). Ld: Fodor 7, Mányai 4, Németh 4, ill. Németh 8, Mátyás 7. Veszprémi SE—Postás 18-21 (7-11). Ld: Budai 8, Radóczi 4, Horváth 4, ill. Bezerédi 5, Orbánná 4, Luzsi 4. Tau­rus SC—Áfor SK 16-14 (7-7). Ld: Mozánné 4, Herezné 4, Borsos 4, ill. Bosnyák A. 5, Jusztin 4, Masterfil L. Fo­nó—Jászberényi Lehel SE 37-22 (15-12). Ld: Gálfi 12, Drahos 7, Varga 5, ill. And­re 8, Molnár 4. Tatabányai Bányász—Debreceni Közúti Építők SE 27-22 (15-12­). Ld: Mezőségi 8, Keczkóné 8, Dér 4, ill. Juhászné 9, Zay 6, Makádi 4. Három bíró a pályán Az FTC-Borsodi Bá­nyász női találkozón már az első félidőben feltű­nést keltett Bereczky edző, a vendégek meste­re. Idegesen sétált a kis­­pad előtt, kiabált, vitat­kozott mindenkivel, aki a közelében tartózkodott. Tehette, mivel a bírók ez ellen semmit nem tet­tek. Aztán az 50. perc­ben az egyik vendégjá­tékos a földön maradt, s ekkor az edző besétált a pálya közepére, és sza­­bálymagyarázatot tartott... Sárga lapot kapott, de alaposan megkésve, hi­szen egy edzőnek nem a bíráskodás a feladata. (joó) 6. TÉKVANDÓ VB Ünnepi nyitány ezüstökkel, bronzokkal (Folytatás az 1. oldalról) Erre átnyújtott néhány ki­­lónyi papírlapot, amelyek a munkánkat könnyíteni voltak hivatottak: sorsolások, ada­tok, egyebek. De, bármily nehezen is tudtunk eligazod­ni a történtek rengetegében, nagyon látványos műsornak lettünk tanúi. Egy valakit nem láttunk a küzdők között. A tavalyi VB magyar ezüstérmesét, Patak­­falvy Miklóst. Két hete édes­apját gyászolja, tíz napja pe­dig Accilles-ín bántalmaktól szenved. Az utolsó pillanatig készült, de végül nem tudott elindulni. Nagy küzdelmet hozott a nők egyéni formagyakorlat versenye. Sajnos, nem a ma­gyarok játszották a főszere­pet. A legjobban Killi Anikó világbajnok állta a sarat, s a nyolc közé jutott az egy­­danosok küzdelmében. A töb­biek már korábban kiestek. A férfiak „formája” jobb­nak bizonyult. Égető Imre olyan keményen küzdött a képzelt ellenfelek ellen, hogy bronzérmes lett, örömre bánat jött. A nők 52 kg-os súlycsoportjában ki­kapott a magyar világbaj­noknő, Engrich Mariann.­­ A jugoszláv Grozdanics ellen harcosan küzdött. De a Puerto­ Rico-i Omagra ellen nem volt eléggé támadó szel­lem­i. Így is nagyon szoros csatát vívtak, s egy bíró Ma­­riannt hozta ki győztesnek. A többség azonban az ellen­felet látta jobbnak — ele­mezte a történteket Patakfal­­vy Miklós, Mariann klubed­zője és szó szerint ugyanezt mondta dr. Antal László, a válogatott csapat edzője is, csak ő hozzáfűzte: — Nagy meglepetés szá­momra Engrich kiesése, mert jó formában volt. De lega­lább annyira meglepett, hogy Fábián Éva döntős lett. Engrich semmit sem szólt a meglepetésről. Kikerülte azzal: „Holnap mindent el­mondok. Most már a csapat­­küzdelemre összpontosí­tok. ..” Összpontosított is. Olyany­­nyira, hogy a jugoszlávok el­len is, a kanadaiak ellen is győzött. Nagy szerepe volt abban, hogy a döntőbe ju­tott az együttes. Halványan kezdődött vi­szont a döntő. Jancsik kezd­te a küzdelmet, a Koreai NDK válogatottja ellen. Jón Ok Hámtól kikapott, s ugyanerre a sorsra jutott Mi­le Ibolya is, Jón Mi Hvang ellenében. Mindketten harco­sak voltak, de a koreai lá­nyok felugrásból értékeseb­beket ütöttek, rúgtak. Engrich viszont megint győzött. Látványos, szép csa­tában diadalmaskodott Rian Hva Cse ellen, és megcsil­lantotta a győzelem lehető­ségét. Fellelkesülve­ lépett a küz­dőtérre Rajkai Andrea is. Jong Hva U elleni küzdelme során végig élt bennünk a remény, de a bírók másként döntöttek. . . A KNDK-beli lányt hozták ki­ győztesnek, s mivel 3:1-re elhúztak, övék lett az aranyérem. Papirov­nyik Mónika már nem is küzdhetett.­­ Az elkeseredett magyarok késve mentek az eredmény­­hirdetéshez. Engrich Mariann pedig ezt nyilatkozta a prog­ramvezető Molnár Dánielnek: „Andreas megnyerte ezt a mérkőzést! Az aranyéremtől fosztottak meg bennünket.” Nem vigasztalódhattunk a másik döntőben sem. Fábián Éva azzal az Omagrával csa­pott össze a női küzdelem­ben, aki Engadhet búcsúz­tatta a legjobb nyolc között. Az első két percben mind­ketten óvatosak voltak, csak a nézők biztatták Fábiánt nagyon lelkesen. Ez hatott. Fábián ütései és rúgásai rendre bejöttek, s a második menetben is energikus harc­modorban folytatta a táma­dásokat. A bírók azonban négy perc után is döntetlenre értékel­ték az összecsapást, majd egy perc hosszabbítás következett. Ezután azzal az érzéssel ug­rottunk fel, hogy magyar aranyat ünnepelhetünk. A ve­zetőbíró azonban az ellenfél kezét emelte magasba. Az öt bíró így látta igazságosnak. És bizony túl sok szakem­ber nem ü­lt a nézők között. Ők az érzéseik alapján ün­nepelték a magyar kislányt. A férfiak 63 kg-os súlycso­portjában Kozák László me­netelt jól. Igaz, magyarokkal találkozott. Kölest és Nagy Lászlót legyőzve jutott a leg­jobb négy közé, ahol a Pu­erto Ricó-i Ri Verától, a ké­sőbbi világbajnoktól kapott ki. Küzdelem. Nők, 52 kg (16 induló). Világbajnok: Vega Omayra (Puerto Rico), 2. Fá­bián Éva (Magyarország), 3. An Un Ok (Koreai NDK) és Kim Un A (Koreai NDK). 1 +70 kg (5). Világbajnok: Johanne Lemelin (Kanada), 2. Kim Jong Huj (Koreai NDK), 3. Hrisztosz (Görög­ország) és Sandberg (Svéd­ország). Női csapat küzdelem (6 in­duló). A magyar csapat útja a döntőig: — Jugoszlávia 3-0 A Koreai NDK csapatának formagyakorlata Kik ellen küzdenek? A fo­rm­a gyakorlatok, egy vagy több képzelt ellenfél elleni, előre megtervezett küzdelem mozdulatai. Életszerűnek kell lenniük a végrehaj­tás során. Ezt értékelik legiojjább a tökéletes, ki­vitelezés mellett. Alaposan­­ meg kell tehát harcolni a képzelt ellenfelükkel. S ott van­nak emellett a valódi ellenfeleik is, akik szin­tén győzelemre törnek. Velük ténylegesen har­colni kell. Értékelnek a bírók, öten. Mind kü­lön-külön egyéniség. Egyik ezt tart­ja fontosnak, a másik amazt. Elég szubjektívek az ítéleteik. Velük is fo­lyik tehát a küzdelem. Bonyolultabb mindez a csapatversenyben. Ott egyszerre öt versenyző­nek kell azonos ritmus­ban mozognia, ez sem könnyű csata, önmagával vívja valamennyi tata­mira lépő­t a csapat,si­kerért. A másik együt­tes tagjai ellen, a bírók megnyeréséért. Nagyon kell összpontosítani." Ebben a rengeteg el­lenfél elleni küzdelem­­ben viszont a mozdula­tokat mindenki egyma­ga végzi, olyan szinten, ahogy megtanulta. Hibát csak a versenyző követ­het el. Az ellenfelek csak nézik őket. NÉPSPORT 5 „Én mindent megtettem"’ Fábián Éva, a Zuglói SE húszéves versenyző­je. Nyolc éve tekvandó­­zik, s volt már EB- ezüstérmes. A TF má­sodéves hallgatója a ta­nári szakon. Edzője a vi­lágbaj­nok Killi Anikó, édesapja Fábián József pedig cselgáncsedző. A küzdelem után a magyar csapat, tagjai a magasba dobálták az ezüstérmest, aki így nyilatkozott la­puinknak : — Úgy érzem, a hosz­­szabbítás előtt vezettem, hiszen többször ,­ bejöttek a technikáim testre is, fejre is. A hosszabbítás­ban kis fáradtságot érez­tem, de küzdöttem, ahogy csak tudtam. Bíztam, hogy az én kezemet eme­lik magasba, de így is boldog vagyok, örülök az ezüstéremnek is. Meg­nyugtat, hogy mindent megtettem a győzelemért. A formagyakorlatok csa­patküzdelmében a mieink 3:2-re legyőzték Nagy-Bri­­tannia együttesét, de Japán­tól 5:0 arányban kikaptak a legjobb nyolc között. A női csapatnak nagyobb szeren­cséje volt, az öt induló kö­zül az alsó ágra került, a kanadai együttestől kikapott, de így is bronzérmes lett. Formagyakorlatok. Nők. Egyéni. 1 dánosok (36 in­duló). Világbajnok: Kim Jong Huj (Koreai NDK), 2. Cappelsen (Norvégia), 3. Nielsen (Norvégia) és An Un Nam (Koreai NDK). 2 dáno­sok (13). Világbajnok: Kim Jong Huj (Koreai NDK), 2. Condro (Argentína), 3. Ham Jun Ok (Koreai NDK) és Dueharme (Kanada). 3 dá­nosok (4). Világbajnok: U­llong Hva (Koreai NDK), 2. Cso Rjon Hva (Koreai NDK), 3. Ragde (Norvégia). Férfiak. Egyéni: 1 Dáno­sok (65) Világbajnok: Kim Kong Csol (Koreai NDK), 2. Kim Szok Nam (Koreai NDK) 3. Égető Imre (Ma­gyarország) és Kim Szun Namm­ (Koreai NDK), 2 dá­nosok (61). Világbajnok: John Arnid Svendsen (Nor­végia), 2. Cse Szang Csei (Koreai NDK), 3. Affatigato (Egyesült Államok) és Teoh (Malaysia). 3 Dánosok (48). Világbajnok: Pablo Sabalain (Argentína), 2. Maroist (Ka­nada), 3. Man Csei (Japán) és Vatrano (Argentína). Csapat. Nők. (5). Világbaj­nok: Koreai NDK (U Jong Hva, Kim Un A, Sue Rvan Hva, Ham Jun Ok, Kim Jong Huj, 2. Kanada, 3. Magyar­­ország (Engrich Mariann, Fábián Éva, Jancsik Mária, Mile Ibolya, Papirovnyik Mónika) és Jugoszlávia. Csapat. Férfiak (16). Világ­bajnok: Japán, 2. Puerto Ri­co, 3. Koreai NDK és Nor­végia. (győzelmek: Engrich, Jancsik, Rajkai), —Kanada 3-1 (gy: Engrich, Rajkai, Papirovnyik, döntetlen: Jancsik). Döntő: Koreai NDK—Magyarország 3-1 (gy: Ham Jon Ok, Hvang Jon Mi, U Jong Hva, ill. Engrich). Világbajnok: Koreai NDK (Ham Jon Ok, Hvang Jon Mi,­­ Jong Hva, Csoj Rjon Iiva, Kim Jong Huj), 2. Magyar­­ország (Engrich Mariann, Jancsik Mária, Mile Ibolya, Papirovnyik Mónika, Rajkai Andrea), 3. Kanada és Nor­végia. Küzdelem. Férfiak. 63 kg (50 induló). Világbajnok: Dennis Rivera (Puerto Rico), 2. Christakos (Egyesült Álla­mok), 3. Kozák László (Ma­gyarország) és Weishard (NSZK-beli). 54 kg (14). Világbajnok: Pantelisz Papadopulosz (Gö­rögország), 2. Ford (Puerto Rico), 3. Galeano (Honduras) és Csang Csöng Un (Koreai NDK). 80 kg (50). Világbajnok: John Cocu (Hollandia), 2. Rejnics (Jugoszlávia), 3. Ma­yer (Jugoszlávia) és Bigni (Olaszország). Töréstechnika. Férfiak. Ak­robatikus törés. Körrúgás fel­ugrással. Világbajnok Favio Bernardo (Argentína), 2. Ri­vera (Puerto Rico) — mind­ketten 275 cm-es magasság­ban törték el a deszkát, a kevesebb kísérlet döntött. Erőtörés, ököllel. Világbaj­nok: Albert Blisset (Nagy- Britannia). 5 deszkát tört. Kétéllel. Világbajnok: Anesz­­tisz Totikidisz (Görögország) 2 deszkát tört. Egyéni speciális töréstech­­nika. Világbajnok: Kristian Nielsen (Dánia). Női egyéni töréstechnika. Világbajnok: Marie-Claude Buissiere (Kanada). Tudósítóink: Kaszás Sándor és Margay Sándor

Next