Népsport, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-207. szám)

1988-08-03 / 183. szám

XLIV. 183. ♦ 1988. augusztus 3. T­otóútmutató 32. HÉT A párosításoknál, a csapa­tok neve után zárójelben az 1987—88. évi bajnoki beso­rolást és (ahol van) az ott elért bajnoki helyezést tün­tetjük fel. A tizenhárom fő­mérkőzés között négy a (pót­ban egy) olyan mérkőzés van, amelyet a Bundesliga első és második osztályába sorolt csapatok egymás el­len és kilenc (a pótban ket­tő) olyan, amelyet az ala­csonyabb amatőr bajnoki osztályokba sorolt csapatok ellen játszanak. A párosítás után — évszámmal jelölve — a legutóbbi 87—88. évi baj­noki eredményeket adjuk. Ahol a felsoroltnál több ilyen eredmény van, a pá­lyaválasztó otthonában ját­­szottakat összesítjük. Ezután a totómérkőzések pályavá­lasztó csapatainál a leg­utóbbi öt hazai, idegenben játszó csapatainál a leg­utóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzés eredménye talál­ható a hazai, illetőleg az idegenbeli teljesítmény mér­legével. Azoknál az alacso­nyabb osztályú csapatoknál, ahol adatok nincsenek, ezt a körülményt feltüntetjük. Rövidítések: 0­ = össze­sen; (o) = otthon; (i) = ide­genben ; gy győzelem; d = döntetlen; v = vereség NSZK KUPA 1. BREMEN (Bundesliga 1, 1.)—HANNOVER (Bundesli­­ga I, 10.). 75—76: 0-0 (o) 0-0 (i): 85—86, 8­ 2 (o), 4-2 (i), 87—88, 1-0 (o), 1-0 (i). Brémában: 9 Bremen-gy., 4 d., 0 Hannover-gy. BRE­MEN: Leverkusen 3-3 Ba­yern München 3-1. FC Ham­burg 3-0, Mönchengladbach 2-0. Hamburg 1-4. 6: 13 gy 3 d. 1 v. HANNOVER: VfB Stuttgart 1-3, Dortmund 3-3, Mannheim 1-2, Nürnberg 3-1, Frankfurt 3-3, ö: 3 gy., 5 d., 9 v. Tipp: 1. 2. AUGSBURG (Oberliga Bayern, 2.)—AACHEN (Bun­desliga II, 6.). Korábbról egymás elleni eredményük nincsen. AUGSBURG: Wa­cker München 1-1, Regens­burg 3-0, VfL Frontach 1-1, TSV Ampfing 4-0, Planzing 4-2, ö: 8 gy., 5 d­ 3 v. AACHEN: Solingen 4-1, Saarbrücken 2-2, Offenbach 0-0, RW Essen 0-4, Rem­scheid 3-1, 6: 4 gy. 8 d 7 v. Tipp: 2, X. 3. HEIDELBERG (Oberli­ga Baden-Württemberg, 8.)— MANNHEIM (Bundesliga I, 16.). Korábbról egymás el­leni eredményük nincsen. HEIDELBERG: Sandhausen 2-1, Geislingen 0-1, Lud­wigsburg 1-0, VfB Stuttgart (amatőr) 3-1. Kircheim 1-1. 6: 10 gy. 4 d. 3 v. MANN­HEIM: 1. FC Köln 0-3, Schalke 04 1-1, Karlsruhe 1-1, Bochum 0-1, VfB Stutt­gart 1-1. 6: 2 gy., 8 d., 7 v. Tipp: 1, 2, 4. BIELEFELD (Bundesli­­ga II, 20.)—BOCHUM (Bun­desliga I, 12.). 82—83.­­1-1 (o), 1-1 (i); 83—84: 2-1 (o), 3-2 (i); 84—85: 2-3 (o), 1-1 (i). Bielefeldben: 3 Biele­­feld-gy., 2 d., 2 Bochum-gy. BIELEFELD: Darmstadt 0-1, St. Pauli 0-1, Oberhausen 1-0, Solingen 0-1, Saar­brücken 1-1. 6: 5 gy., 8 d. 6 v. BOCHUM: Karlsruhe 0-1, Uerdingen 1-3, Lever­kusen 0-0, Bayern München 0-5, FC Homburg 1-1, 6: 2 gy., 6 d., 9 v. Tipp: X, 2, 1, 5. OTTFINGEN (Verbands Liga Westfalen II. csop.)— VfB STUTTGART (Bundes­liga I, 4.). Korábbról egymás elleni eredményük nincsen. OTTFINGEN: a bajnoki eredmények hiányoznak. VfB STUTTGART: Schalke 04 4-3, Karlsruhe 2-0, Bo­chum 1-5, Leverkusen 1-2, Bayern München 1-2. 6: 5 gy., 5 d., 7 V. Tipn: 2. 6. BAYERN MÜNCHEN (Bundesliga I. 2.).—BLAU­WEISS 90 (Bundesliga II. 7.). 86—87, 2-0 (6), 1-1 (1). BA­YERN MÜNCHEN: 1. FC Köln 2-2, Schalke 04 8-1, Karlsruhe 2-1, Bochum 5-0, VfB Stuttgart 2-1. 6: 15 gy., 1 d: 1 v. BLAU-WEISS 90, Düsseldorf 1-2, Meppen 3-2, Wattenscheid 1-1, Stuttgar­ter Kickers 2-4, Oberhausen 0-3. ö: 3 gy., 5 d., 11 v. Tinp: 1, X. 7. ERLANGEN (Verbands Liga Baden-Württemberg)— LEVERKUSEN (Bundesliga I, 8.). Korábbról egymás el­leni eredményük nincsen. ERLANGEN: a bajnoki eredmények hiányoznak. LE­VERKUSEN: Hannover 1-6, Kaiserslautern 3-1, Uerdin­gen 1-4, Hamburg 2-3, Dort­mund 2-2, 6: 2 gy.. 6 d.. 9 v. Tipp: 2, X. 8. KARLSRUHE (Bundes­liga I, 15.)—STUTTGARTER KICKERS (Bundesliga II, L). 83—84, 1-1 (o), 3-2 (i): 85— 86, 3-0 (o), 1-2 (i), 86-87: 2- 1 (o), 0-2 (i). KARLSRU­HE: VfB Stuttgart 0-2, Dort­mund 0-0, Mannheim 1-1, Nürnberg 2-0. Frankfurt 1-1. Ö: 7 gy. 7 d.. 3 v. STUTT­GARTER KICKERS: Wat­tenscheid 1-1, Freiburg 2-3, St. Pauli 2-0, Oberhausen 3- 0, Solingen 2-2. Ö: 4 gy., 10 d.. 5 v. Tipp: 1, 2, X. 9. DÖNNIGHEIM (Ver­bands Liga Hessen)—BAY­REUTH (Bundesliga II. 16.). Korábbról egymás elleni eredményük nincsen. DÖR­NIGHEIM: a bajnoki ered­mények hiányoznak. BAY­REUTH: Aachen 1-2, Fortu­na Köln 1-2, Osnabrück 1-1. Düsseldorf 0-1. Meppen 2-0. 6: 3 gy.. 1 d.. 15 v. Tipp: 1, 2. 10. DÜREN 99 (Verbands Liga Mittelrhein)—OFFEN­BACH (Bundesliga II. 8.). Korábbról egymás elleni eredményük nincsen. DÜ­REN 99: a bajnoki eredmé­nyek hiányoznak. OFFEN­BACH: Ulm 46 2-1, Osna­brück 1-1, Bayreuth 0-2, Fortuna Köln 2-4, Düssel­dorf 1-0. 6: 5 gy. 5 d. 9 v. Tipp: 2. X. 11. WOLFSBURG (Oberli­ga Nord, 2.),—FRANKFURT (Bundesliga I. 9.). Korábbról egymás elleni eredményük nincsen. WOLFSBURG: Ol­denburg 3-0. Werder Bremen (amatőr) 3-2. Braunschweig 2-0. Delmenhorst 0-0. Hols­tein Kiel 3-1. 0 (tavasszal): 8 gy.. 1 d­ 0 v. FRANK­FURT: Nürnberg 1-1. Ham­burg 2-2. 1. FC Köln 1-1. Schalke 04 0-0. Karlsruhe 1-1. 6: 2 gy., 7 db 8 v. Tipp: 2. 12. SALMROHR (Oberliga Südwest, 1.)—FREIBURG (Bundesliga II. 10.) 86—87, 1-2 (p), 1-2 (i). SALMROHR: Hassia Bingen 1-2. Worma­­tia Worms 1-0, Kaiserslau­tern (amatőr) 2-0. Pirmasens 0- 1. SV Leinen 5-1. 0 (ta­vasszal) : 6 gy., 1 d. 2 v. FREIBURG: Saarbrücken 1- 2, Bayreuth 1-5, Aachen 0- 0, Offenbach 1-1, Blau- Weiss 90 1-3, 6: 2 gy., 7 d. 8 v. Tipp: 2, 1. 13. UMSCHER (Verbands­l­­iga Westfalen I. csoport)— SOLINGEN (Bundesliga II. 13.). Korábbról egymás elle­ni eredményük nincsen. EMSCH­ER: a bajnoki ered­mények hiányoznak. SOLIN­GEN: Offenbach 0-0, RW Essen 2-1, Remscheid 1-0, Bielefeld 1-0, Darmstadt 1-3, 6: 4 gy., 5 d., 10 v. Tipp: X 2 PÓTMÉRKŐZÉÉSEK 14. MEPPEN (Bundesliga II. 14.)—UERDINGEN (Bun­desliga I. 11.). Korábbról egymás elleni eredményük nincsen. MEPPEN: Stuttgar­ter Kickers 1-1, Blau-Weiss 90 2-3, Ulm 46 4-2, Osna­brück 3-0, Bayreuth 0-2, Ö: 9 gy., 7 d.. 3 v. UERDIN­GEN: Hannover 0-0, Kai­serslautern 2-2, VfB Stutt­gart 3-1, Dortmund 2-4, Mannheim 2-2, Ö: 2 gy., 5 d.. 10 v. Tipp: 2. 15. REMSCHEID (Bundes­liga II. 18.)—LANDSHUT (Oberliga Bayern, 11.). Ko­rábbról egymás elleni ered­ményük nincsen. REM­SCHEID: St. Pauli 3-1, Oberhausen 1-0, Solingen 0-1, Saarbrücken 2-1, Aachen 1- 3. Ö: 8 gy., 5 d., 6 v. LANDSHUT: FC Amberg 1-1, Ingolstadt 1-2, Bergs­greuth 4-3, Fürstenfeldbrach 1-0, Heidri­gsfeld 1-2. Ö: 3 gy. 5 d.. 8 v. Tipp: 1, X. 16. LEMGO Verbands Li­ga Westfalen I. csoport)— FC HOMBURG (Bundesliga I. 17.). Korábbról egymás el­leni eredményük nincsen. LEMGO: a bajnoki eredmé­nyek hiányoznak. FC HOM­BURG: Frankfurt 2-1, Bre­men 0-3, Hannover 1-5, Kai­serslautern 0-1, Uerdingen 1­5. 6: 1 gy., 2 d., 14 v. Tipp: X, 2.★ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 31. hetére 7 411 958 szelvény érkezett. 13­1 ta­lálat = 4 db --- 3 239 872 Ft. 13 = 3 = 1235 044 Ft. 12 = 223 25 845 Ft. 11 = 3338 = 1701 Ft. 10 =2­27 545 + 314 Ft. A kifizetés időpont­ja : 20 000 forint alatt augusz­tus 6-ától, 20 000 forint fe­lett augusztus 11-étől. A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI Egy magyar hajó a könnyűsúlyú evezős VB n Az olimpia évében a normálsúlyú evezősök szá­mára nem rendeznek világbajnokságot, ám a köny­­nyűsúlyúak idén is összemérik tudásukat, hisz ez a kategória egyelőre nem szerepel az ötkarikás játé­kok műsorán. A legfeljebb 72,5 kg-os evezősök ezen a héten Milánóban találkoznak, s itt rendezik az ifjúságiak küzdelmeit is (náluk nincs szétválasztva a mezőny). A könnyűsúlyú felnőttek között mindössze egy ma­gyar versenyző, Vörös János, a Bajai Spartacus Vízügy sportolója indul egypárevezősben. Verseny­zőnk biztató formában indul Olaszországba, hiszen legutóbbi versenyén, a luzerni regattán — ahol ugyancsak világbajnoki erősségű mezőny gyűlt össze — döntőbe került, s ott negyedik lett. — Úgy néz ki, idén megoldódtak a fogyasztási gondjaim — mondta a versenyző. — Régebben 78 kilóról kellett lefogynom, most általában 74—75 va­gyok, 2—3 kilót könnyen le tudok adni, úgy, hogy az erőm is megmarad. — S mire lehet elég ez az erő? — Mindenképpen szeretnék döntőbe jutni, bár nem lesz könnyű. Egypárevezősben nagyon erős, bár állandóan változó a nemzetközi élmezőny: klasszi­sok tűnnek el, újak tűnnek fel. A legutóbbi két VB nekem nem sikerült valami fényesen, most szeret­nék bizonyítani, hogy ne írjanak le. Az ifjúságiak között hat hajónk indul. Mint Czakó Csaba, az evezősszövetség, főtitkára elmondta, első­sorban a jövőre nálunk rendezendő ifi VB-n szám­ba jöhető versenyzők állnak rajthoz. A névsor. Fér­fiak: Ikotity (egypárevezős), Úr, Jávorfi (kétpár­evezős), Szűcs, Kreisz, Farkas, Simon, Paróczi (kor­mányos négyes). Nők: Prokop (egypárevezős), Hom­­path, Ekker (kétpárevezős), Urban, Jerkovics, Tóth, Fodor, Fischer (kormányos négyes). Mégis utaznak Néhány nappal ezelőtt szá­moltunk be az NB I-es női kosárlabdacsapatok ligájá­nak leveléről, amelyben ki­fejtette az MKSZ-nek, nem tartja helyesnek a váloga­tott részvételét az augusztu­si, rigai nemzetközi tornán. Megszületett a döntés, a csa­pat mégis utazik. S ezt így indokolta Horváth Frigyes főtitkár: „ Jövő év júniusában EB lesz Bulgáriában, s előtte hat héttel kezdi meg erre a fel­készülést a csapat. Nem vol­na helyes szakmailag, ha az új vezetőedző, Madacsay Miklós csak akkor látna hoz­zá a játékosokkal a közös munkához, Ő mielőbb szeret­né vázolni elképzeléseit a keret tagjainak, és megis­merni, hogy mire képes az együttes a nemzetközi poron­don Németh és Boksay nél­kül. A klubok pedig azzal segíthetik leginkább a válo­­gatok­at, ha megfelelően fel­készített kosárlabdázókat küldenek. Fogynak a SZÚR-jegyek Még csak hétfőn kezd­ték az árusítást, máris kapósak az augusztus 28- án 10 órakor kezdődő SZÚR jegyei. Mivel a népszerű műsort ezúttal az MTK-VM stadionjában rendezik, csak 23 879 né­zője lehet a jótékony cé­lú rangadónak. Jegyek az IBUSZ-irodákban váltha­tók, a fővárosban az IBUSZ November 7. téri sportirodáján, valmint az MTK-VM Lenin körút 24. szám alatti jegyirodájá­ban. MEGKEZDTE A FELKÉ­SZÜLÉST az új idényre az Oroszlányi Bányász ezüstér­mes férfi kosárlabdacsapata. Az együttesben egyelőre any­­nyi a változás, hogy néha be­vonult katonának, s Kör­mendre igazolt. Temetés Elek Ilonának a közelmúlt­ban elhunyt kétszeres olim­piai bajnok vívónőnek a te­metése augusztus 11-én csü­törtökön 15 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. ★ Halálozás. Életének 75. évében elhunyt Barsi Árpád, az egykori ismert teniszező, a szövetség ranglistabizottsá­gának tagja, a Bp. Sparta­cus teniszszakosztályának társadalmi munkása. Augusz­tus 3-án 15 órakor kísérik utolsó útjára a Farkasréti temető Hóvirág utcai bejá­ratától. Új világranglista asztaliteniszben Az új világranglista, ame­lyen 185 férfi és 150 r­ói já­tékos szerepel — több, mint a múltban bármikor —, sok érdekességet mutat. Az élen a múlt évi két egyéni világ­bajnok áll, s meglepetésre a férfiaknál a svéd Jan-Die Waldner, a VB ezüstérmese megtartotta második helyét, s noha honfitársa, Mikael Appelgren az idei Európa­­bajnokságon három aranyér­met nyert, mégis csak kilen­cedik. Hasonló a helyzet a nőknél, hiszen a kétszeres EB-aranyérmes Fliura Bula­tova csak tizedik az ázsiai­ak mögött. Az új ranglista élcsoportja és a magyarok helyezései: Férfiak: 1. Csiang Csia­­liang (kínai), 2. Jan-Ove Waldner (svéd),.. 3. Csen Lung-can (kínai), 4. Teng Ji (kínai), 5. Andrzej Grub­­ba (lengyel), 6. Jörgen Per­­sson (svéd), 7. Csen Hszin­­hua (kínai), 8. Vang Hua (kínai), 9. Mik­ael Appelgren (svéd), 10. Erik Lindh (svéd), ... 27. Klampár Tibor, . . . 35. Kriston Zsolt, ... 66. Harczi Zsolt, ... 99. Somo­­si Miklós, ... 133. Németh Károly. Nők: 1. Ho Cse-li (kínai), 2. Csiao Cse-min (kínai), 3. Taj Li-li (kínai), 4. Jang Jung Ja (dél-koreai), 5. Li Ban Huj (koreai NDK- beli), 6. Csen Csing (kínai), 7. Li Jiuj-fen (kínai), 8. Hyung Jun Hva (dél-koreai), 9. Keng Li-csüan (kínai), 10. Fliura Bulatova (szovjet), ... 13. Bátorfi Csilla ... 22. Urbán Edit, ... 39. Oláh Zsuzsa, . . . 81. Nagy Kriszti­na,­­. . 85. Wirth Gabriella, ... 92. Káhn Szilvia, ... 99. Fazekas Györgyi. NÉPSPORT 7 „ászok” a Hungalu-Budapest Nagydíjon? Korábban már beszámol­tunk róla, hogy kapós lett az idei atlétikai Hungalu-Buda­­pest Nagydíj. A magyar fő­városba készül Edwin Moses, a 400 m-es gátfutás világel­sője, a marokkói Said Aous­ta, több világrekord gazdája é­s a legújabb információ szerint a négyszeres olimpiai bajnok Carl Lewis is szíve­sen rajthoz állna augusztus 12-én Budapesten — jelenti az MTI. A hír örömteli, de ezzel kapcsolatban nem árt emlé­keztetni arra, amit néhány napja Nyerges Mihály, a MASZ főtitkára, a nagydíj szervezőbizottságának tagja mondott: „Költségvetésün­kön a hátralévő néhány nap alatt már nem tudunk vál­toztatni, új bevételi forrásra nem számíthatunk, így ala­pos mérlegelést igényel, ki­ket hívunk meg a verseny­re .. „Fusd korni az országot!” néhány kilométerén, elkezd­ték a ,,Fusd körül az orszá­got!” akciónk teljesítését. Bí­zunk benne, hogy mindany­­nyian orvosi vizsgálat után vágtak neki a rendszeressé­get követelő futássorozatnak. Mi csak arra hívjuk fel a fi­gyelmet, hogy a kezdeti fá­radtság és a nagy meleg el­lenére ne riadjanak vissza a folytatástól. Az első héten törekedjenek minimálisan 40 km lefutá­sára. Nagy lemaradást ké­sőbb nehéz lesz behozni ... Elutazott... ... a prágai öttusa IBV-re a magyar csapat. A váloga­tott összeállítása. Ifjúságiak: Csernok László (VI. Dózsa), Sárfalvi Péter (Csepel), Szlo­­boda József (Alba Volán), Salacz Péter (VI. Dózsa), Ju­niorok: Kalocsai László (Al­ba Volán), Hanzély Ákos (Csepel), Katona Ferenc (Al­ba Volán), Gyöngyösi László (O. Dózsa). Az IBV az utolsó válogató az októberi junior világbajnokságra. ... hétfőn Phenjanba, a leány kosárlabda IBV-re a magyar válogatott. Bild Ka­talin edző a következő ke­retből jelöli ki a pályára lé­pőket: Muraközi, Klucsik, Fábián, Prieszol, Bagoly, Lő­­rincz, Rákosi, Bíró, Stampf, Kaszab. Ábrahám, Balogh Gy. A küzdelemsorozat ma­gyar játékvezetője Szilvássy Gábor lesz. JÓ TUDNI! Pertu Kupa néven rendez­nek páros teniszversenyt Egerben a Népkerti pályá­kon augusztus 6-án és 7-én. A versenyen amatőrök és profik egyaránt elindulhat­nak. Különlegesség, hogy a párosokat a helyszínen, s minden forduló után sorsol­ják egymáshoz, (póker pá­ros). A nevezéseket pénte­ken 14 óráig lehet leadni a következő címre: Nagy Zol­tán, 3300 Eger, Lenin u. 11. X: 36­ 12-564. „Tömör” hét előtt a tájfutók Csütörtökön Kassa, vasár­nap Szilvásvárad, jövő csü­törtökön pedig Wiener Neu­stadt térségében Világ Kupa­futamokon találkoznak a vi­lág legjobb tájfutói. A magyar csapat szerda reggel busszal utazik Kassá­ra. Monspart Sarolta szövet­ségi kapitány úgy döntött, hogy a lányoknál Oláh, Ko­vács L, Tóth R., Kalo M., Kalo E., Mátyás valamint Horváth A., és Marosfalvi képviseli színeinket, a férfi­­csapat pedig a következő versenyzőkből áll: Lantos, Kelemen, Viniczai, Pavlo­­vics, Nagy R., és Benedek. Az esetleges sérültek illetve gyengébb formát mutatók pótlására a lányoknál Lova­si K. és Komár, a fiúknál pedig Dosek és Szieberth áll készenlétben. — Bízom abban — mond­ta a szövetségi kapitány —, hogy Lantos — aki az elmúlt négy hónapot Svédországban töltötte — valamint Oláh Ka­ti és a junior Európa-bajnok Pavlovics helytáll és tán még a legjobb hatba is beve­­rekszi magát. Szilvásvárad térségében va­sárnaptól keddig rendezik a 4. IBUSZ Kupát, melynek el­ső napja Világ Kupa-futam. A rangos viadalra 24 ország­ból 1700 futó nevezett. A versenyközpontban, Szilvás­váradon már minden szállás­hely elkelt. Bár részletek még nem ismeretesek, any­­nyi már kiszivárgott, hogy a pályák kialakítása, a rendkí­vül nagy szintkülönbségek és a sok kő miatt nem lesz könnyű dolguk a Szalajka­­völgyi célba befutó verseny­zőknek. A férfi VK-pályák 13, a női pályák pedig 8 ki­lométeresek lesznek. 103 órás focimérkőzés Molnár László FIFA-játék­­vezető hétfőn délelőtt 10 óra­kor megnyomta a stoppert, a sípjába fújt, és Péter Zol­tán, válogatott labdarúgónk, a Vienna játékosa elindította 100 órás útjára a középre ál­lított labdát. Zalaegerszegen a Zrínyi Miklós Gimnázium 25 játé­kosa mérkőzik a terv sze­rint péntek délután 2 óráig a Petőfi Laktanya 25 játé­kosával. Éjjel-nappal rúgják a bőrt megállás nélkül. Csú­csot kívánnak felállítani... FONTOS SZABÁLYMÓ­DOSÍTÁSOKAT fogadtak el Madridban a Nemzetközi Sportlövő Szövetség közgyű­lésén. Legtöbb versenyszám­ban megnehezítették a felté­teleket, mert a sportolók már megközelítették vagy elérték a lehetséges maximumot. Jö­vő januártól például a lég­­fegyvereseknél kisebbek lesz­nek a célkörök, míg a trap­­ban a korongok súlya s a röptetésük távolsága csök­ken. Határozat­ született egy új szám, az úgynevezett dupla-trap bevezetéséről. SPORTMŰSOR SZERDA ATLÉTIKA. A KSI és a Bp. Honvéd országos ifjúsági versenye, Tüzér utca, 15. Búd 14. SAKK. Nemzetközi után­pótlás csapatverseny, meg­nyitó és 1. forduló, Kecske­mét, Úttörőház, 9. Effenbein Bertalan országos emlékver­seny, 5. forduló, Hajdúböször­­mény, Bocskai tér 4., 8. TENISZ. A BLÉVISZ Ku­páért, Baja, Petőfi-szigeti te­niszstadion, 8.30. LABDARÚGÁS Az MTK-VM jubileumi nemzetközi tornája, Hungá­ria körút, Ferencváros— Austria Wien, 18.30. Drigán, MTK-VM—Wiener SC, 20.15. Szabó B. Hágó Kupa nemzetközi tor­na, Szeged, Felső-Tisza-par­­ti stadion. Szeged SC—FK Novi Sad (jugoszláv), 17. Bé­késcsabai Előre Spartacus— Metripond SE, 19. Előkészületi mérkőzés. Sop­roni SE—Zalaegerszegi TE, Sopron, 17. RÁDIÓ. TÉVÉ Szerda. Rádió. Kossuth-adó. 22.00: Hírvilág (benne sport). Televízió. Budapest I. 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. 16.45: Sorstársak (A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja.) Csehszlovák I. 16.45: A sportedzőkről. Jugo­szláv I. 19.50: Sport. A Meteorológiai Intézet je­lenti. A várható időjárás szerda estig: északnyugat fe­lől előbb a Dunántúlon, majd a késő délutáni órákban a keleti országrészben is gyak­ran megnövekszik a gomoly­­felhőzet és záporok, zivata­rok alakulnak ki. A déli szél megerősödik, majd a Dunán­túlon északnyugatira fordul és néhol viharossá fokozó­dik. A hőmérséklet csúcs­értéke általában 35 fok kö­­­rül alakul, északnyugaton 31­ fok körül lesz.

Next