Népsport, 1989. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1989-01-04 / 2. szám
2 NÉPSPORT Körkép a vízilabdázásról (Folytatás az 1. oldalról) az ellenőröktől, a két gyengébbet egyikük sem. Ugyanakkor az is igaz, hogy a LEN-ben mindössze 3 magyar bíró szerepel az A-kategóriában (Vuszek, Marjay, Pék), a FINÁ-ban pedig csak Vuszek az A-kategóriás. (Összesen 12 minősített bírónk van.) Legközelebb a júliusi Világ Kupán minősítenek, azaz akkor lehet több a magyar A-kategóriások száma. (Csak összehasonlításként... a FINA-listán az A-kategóriások között 7—7 olasz és jugoszláv bíró is szerepel.) Az év játékosa: Bujka Gábor A Magyar Úszó Szövetség 1938 legjobb hazai vízilabdázójának Bujka Gábort (Tatabányai Bányász) választotta. — Annyira meglepett, hogy rám esett a választás, hogy el sem akartam hinni. Kértem is a feleségemet, hogy mutassa meg azt az újságot, amelyben ez állt. — Gondolom, elsősorban az olimpián és az előkészületi mérkőzéseken mutatottak alapján esett rád a választás. — Én is úgy hiszem. — Huszonhat évesen lettél válogatott. Másokat ilyenkor már kezdenek leírni azzal, hogy öreg. Két éve gondoltál egyáltalán arra, hogy te válogatott lehetsz? — Annak idején a Fradiból mentem le Tatabányára. Egy időben mindenképpen vissza akartam menni a Fradiba, mert úgy éreztem, onnan talán válogatott lehetek. Abban az időben ugyanis a szövetségi kapitányok vidékről nem válogattak be senkit sem. De a gyerekek miatt mindenképpen kellett egy lakás, és ezt csak Tatabányán tudták biztosítani, így ott ragadtam. Aztán Kásás Zoltán lett a kapitány, aki Tatabányán az edzőm volt, és ő bevett. Lehet, hogy szerencsém is volt. Mert szerencse is kell a sikerhez. — Úgy érzem, a válogatottságodat elsősorban annak köszönheted, hogy azon nagyon kevés védő közé tartozol, akik szabályosan tudnak szerelni. — Lehet. Én fiatalabb koromban sokat néztem Sudárt az edzéseken, meccseken, hogyan bekkel. Ő volt ilyen szempontból a példaképem. Igyekeztem mindent ellesni tőle. A másik dolog pedig az, hogy ma már felállt védelemnél csak lefordulásból lehet akciógólt lőni. Vagyis ha mondjuk ötször szerelek és abból három gólt lőnek és rólam csak egyet, akkor már az jó arány. — A terveid? — Munkavállalási engedéllyel szeretnék Stuttgartba menni és ott játszani a helyi vízilabdacsapatban. Egyébként Fehér Andris is ott játszik. Eddig májusban volt az NSZK-ban az átigazolási idő, most viszont előrehozták februárra. Vagyis lehet, hogy akkor kell utaznom. — Mi ösztönöz az utazásra, a kinti munkára? — Előbb-utóbb mindenképpen vissza akarok költözni Budapestre, ahhoz viszont pénz kell. Pócsik fegyelmez Az Eger SE OB I-es vízilabdacsapata január 4-én Csehszlovákiába, Tátralomnicra utazik. Az őszi idényt a hatodik helyen zárt együttes tagjai közül többen hiányozni fognak. Pócsik Dénes szakosztály-igazgató ugyanis a csapat régi játékosai közül megvált dr. Sikétől, Vinczétől és Vecseritől. A 22 éves Zalánki pedig önként adta le a szerelését. Az Eger SE az alapozás folytatásaként január 16-ától tíz napig az NSZK-ban készül, Duisburgban és Stuttgartban vendégeskedik. Szegedi emancipáció Az új szegedi sportuszoda bejáratánál elhelyezett, női vízilabdázókat toborzó plakát minden bizonnyal sporttörténeti értékű . . . A Szeged SC vezetői szeptemberben alapították meg a női szakágat. Azon nyomban 16 hölgypólós kezdett ismerkedni a medence, kapukkal és kötelekkel határolt világával. Veress Iván szakfelügyelő és Juhász György edző irányításával nap nap után az esti órákban fél nyolctólkilencig tart a gyakorlatozás. Hétfőn a tornatermet keresik fel a keret tagjai. A szakemberek Kókai Gabriella, Bán Natália, Bernátski Tünde, Török Mónika, Szabóné Szirányi Veronika, Farkas Ildikó, Molnár Ágnes és Zvara Ágnes szorgalmával és rátermettségével elégedettek leginkább. Ők és társaik alig várják a bírói sípszót, amely első bajnoki összecsapásuk kezdetét jelzi majd. A SZUE (Szegedi Úszó Egylet) pontosan hetvenöt évvel ezelőtt, 1914-ben alakult meg. Az 1927-ben kiadott Szeged című könyvben olvasható: „...1925-ben végre megkezdik a Rókusi tavon az állóvízi pálya építését, amely lehetővé teszi a vízipóló fokozottabb tréningjeinek a megkezdését.” Azaz a sportág szegedi egyenjogúsítására hatvannégy évet kellett várnunk. Leülnek beszélgetni a „problémás” emberekkel Hazai vízilabda-játékvezetőink Császár György vezetésével klubot alapítottak. Kéthetenként tartanak összejöveteleket, amelyeken megbeszélik az aktuális kérdéseket. A legközelebbi összejövetelt hétfőn tartják. A tervezett napirendi pontok: rövid tájékoztató a klub céljairól az új klubtagok számára (az első megbeszéléseken ugyanis csak az OB I-es keret tagjai vettek részt), beszélgetés a meghívott vendégekkel, az OB I őszi idényének tapasztalatai, a teljesítmények értékelése, a Lee Cooper—Budaflax nemzetközi torna tapasztalatai. No és természetesen az igények szerint felvetett kérdések megvitatása. Ahogy a meghívón is közüik: a munka segítése céljából a véleményekre, a lényeges témák felvetésére is igényt tartanak. Az egyik napirendi pont szerint meghívott vendégek is lesznek. A klubtagok elsősorban a játékvezetői szemmel „problémás” játékosokkal szeretnének őszinte véleménycserét. Ezért a közeljövőben meghívják Dóczi Istvánt és Tóth Imrét. A Komjádi reddllje csak a sportolóké legyen Nem kis gonddal kezdte az újévet Osváth Sámuel, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára. Január 9-én kezdi meg közös felkészülését az EB-re és a Világ Kupára felnőtt válogatottunk, csak éppen jelenleg a délelőtti edzésekre még nincs helyük. " Szövetségünk elnökségének a legutóbbi ülésen volt egy olyan állásfoglalása, hogy a Komjádi uszoda fedettje csak a magyar úszó- és vízilabdasporté legyen — mondta a főtitkár. — A jelenlegi rendben ugyanis délelőtt tizenegytől délután kettőig a fürdőközönség használhatja. A nyitottba továbbra is a megszokott időben mehetnének a fürdőzők. Ebben a három órában meg lehetne oldani a felnőtt férfi és női válogatottunk edzéseit. — A fürdőközönség nyilván háborogna a bezárás miatt! — Az elmúilt három hónapban a fővárosban négy új uszoda nyílt meg és mindegyikben nyomatékosan kijelentették, hogy az élsport oda nem teheti be a lábát. Azaz a fürdőzőknek ezek szerint lenne hova menni. — Az uszoda azonban, ha nem is számottevő, de valamennyi jövedelemtől mégis elesne. — Most erről folyik a tárgyalás a Nemzeti Sportuszoda és az AISH illetékesei között. Én is beszéltem az ÁISH-ban és elvileg egyetértettek abban, hogy a fedett csak az élsportot szolgálja. Válogatottjainknak feladatai vannak és ehhez a feltételeket is biztosítani kell. Másként nem tudják megoldani a feladtaikat, elérni a kitűzött célt. Amatőr-profi találkozó - kérdőjelekkel Ökölvívás A szöuli olimpia alatt nemcsak az ökölvívó-szorítóban történtek események, hanem a tárgyalóasztalok mellett is. (Ezúttal nem a minősíthetetlen pontozásra, az elvtelen bíráskodásra kívánunk kitérni.) Javaslat érkezett a nemzetközi szövetség képviselőihez Moszkvából. Ennek az a lényege, hogy a szovjet válogatott szeretné összemérni az erejét az egyes súlycsoportok profi öklözőivel. Az elképzelések szerint a megméretésre februárban kerülhetne sor Casablancában. Az afrikai városra azért esett a választás, mert ezen a földrészen már létezik hasonló kapcsolat profik és amatőrök között. Hasonló gondolat egyébként már fölmerült, mégpedig Havannában. Ők azt szerették volna, ha a szupernehézsúlyú Teofilo Stevenson — az azóta már visszavonult olimpiai bajnok — szorítóba lép Muhammad Ali ellen. Ezt a javaslatot az 1978-as belgrádi VB-ülésen visszautasították ... A mostani szovjet javaslat azt is tartalmazza, hogy a találkozón azok az amerikai aranyérmesek is részt vehetnének, akik időközben profiszerződést írtak alá, s februárig nem kezdik meg szereplésüket a másik táborban. A nemzetközi szövetség főtitkára, az NDK-beli Karl- Heinz Wehr is üdvözölte a javaslatot, mondván, hogy időszerű a közeledés a két „kaszt” között, ezzel ugyanis előkészíthetnék a jövő olimpiai versenyeinek nyílt megrendezését. Mint ismeretes, a NOB eddig mindig elutasította a profik részvételét az olimpián, sőt, a nemzetközi szövetség is a tiszta amatőrizmus mellett foglalt állást. Egyik fő érvük az volt, hogy a profik táborában mások a szabályok, több menetben küzdenek egymással, s más a menetek értékelése is. Ez a gond jelen esetben is fönnáll, arról ugyanis nem esett szó, hogy a casablancai mérkőzésen hány menetben mérnék öszsze tudásukat a sportolók, s kik pontoznának majd, s milyen rendszer szerint... Labdarúgás Szeibert—hét kilót fogyott Amióta Szeibert Györgyöt eladta az MTK-VM a görög V olasz együttesének, nemsokat hallottunk a középpályásról. A minap aztán szerkesztőségünk lépcsőházában találkoztam Szeibert édesanyjával, aki a Szikra Lapnyomda kliséosztályán dolgozik, s azonnal faggatóra fogtam. — Hogyan alakul a fia sorsa Görögországban? — December 16-án még egyedül utazott ki Voloszba, hogy tájékozódjon a körülményekről. Bár gyakran beszéltünk telefonon, nem sokat tudtam meg róla. Most viszont karácsonykor hazajöhetett, és rengeteget mesélt. — Valamit mi is megtudhatnánk? — Miért ne, nem titok. Azt mesélte, hogy szerencsés, mert jó csapatba került. Kitűnő az edző, aki mellesleg azt mondta Gyurinak, hogy ne szégyellje az edzettségi állapotát, majd gyorsan rendbeszedik. Azóta hét kilót fogyott, nagyszerű erőben érzi magát, és alig várja már január nyolcadikát, amikor bemutatkozhat a csapatban. Ezidáig nem játszott, csak edzett. Napi kétórás intenzív munkát végeztettek vele. — Valami sztorit nem mesélt? — De igen. Az egyik edzésen a kapura lövéseknél eltalálta a kapust, aki utána alig kapott levegőt. Két napig nem is beszéltek egymással, de aztán megbékélt a kapus, és ma már haverok. Csupán azt mondta, hogy ezeket a bődületes lövéseket tartogassa az ellenfeleknek. — Mikor utazott vissza? — Január elsején, de már a családdal együtt. Jelenleg szállodában laknak, mert még nem találtak megfelelő lakást. Ugye, nem lesz ez gond? — Ugyan, lesz ott lakás! — Tudja, nagyon aggódom, de nagyon boldog is vagyok. Alig várom a vasárnap estét, hogy telefonáljon, és elmesélje, milyen volt a bemutatkozás. Egy amolyan tőle megszokott szabadrúgás-gólnak nagyon tudnék örülni. Szeibert tehát január 8-án pályára lép a görög Volosz csapatában. Ha csak feleannyira akarja a sikeres bemutatkozást, mint az édesanyja, akkor biztos sok örömük lesz a görög szurkolóknak. (zombori) Tomák szerdat és a Hungária körúton Szerda délelőtt kezdi meg felkészülését a tavaszi feladatokra az MTK-VM labdarúgócsapata. Brünyi Béla szakosztályvezetőtől arról érdeklődtünk, mi lesz a program, és van-e valami érdekesség a Hungária körúton. XLV. 2. ♦ 1989. január 4. Fő az egészség!... Kórházban a fél Fradi A nagyüzem már az első munkanapon beindult, de labdarúgók még nem jártak az új évben a Sportkórház sportorvosi ellenőrzési osztályán. Dr. Székely Gabriella főorvosnő és munkatársai persze az ő fogadásukra is felkészültek. — Kedden már itt jártak — mondja a főorvosnő — a ferencvárosi labdarúgók. Aztán, persze, érkeznek majd sorban a többiek, hiszen kötelező vizsgálatról van szó! — Milyen jellegű vizsgálatról? — Egy komplex klinikai szűrővizsgálatról. Természetesen azzal a céllal, hogy csak teljesen egészséges sportoló lásson munkához, illetve folytassa azt. — Gyakran akad pozitív lelet? ■ — Szerencsére nem! Hiszen a sportolók rendszeres orvosi ellenőrzésen vesznek részt. Ha mégis előfordul valami, arról természetesen értesítjük a keret- vagy kluborvost. Az eredményes, jó sportnak azon a feltételén, amelyik minket illet — úgy hiszem, nem múlik... ★ Ami a kisebb bajokat illeti, azok bizony nem kerülték el a labdarúgókat sem. Legalábbis a Fradi játékosait. Dr. Jakab Erzsébet kedden ugyanis alaposan a „torkukra nézett” a ferencvárosi fiúknak — pontosabban, azok első csoportja tagjainak —, s többüknél megfázást, vagy arra utaló tüneteket talált. Aminek persze az ugyancsak jelenlévő Rákosi Gyula vezetőedző egyáltalán nem örült. Ennek ellenére nem volt rossz a hangulat... egészen addig, amíg a vérvételhez szükséges fecskendőt meg nem pillantották a kemény zöld-fehér legények. Már a puszta látvány is sokakat elborzasztott. Olyannyira, hogy Limperger Zsolt még azt sem átallotta megjegyezni, hogy inkább a közismerten kemény Rákosi-féle edzéseket választja ... Mindegy, ennek is megkell történnie! Ugyanazt a célt szolgálja, amit az említett izzasztó gyakorlás: a tavasz jó labdarúgását! — A végén kezdeném. Nagyon meglepett, amikor olvastam az újságban, hogy Törőcsik az MTK-VM-ben táncol. Ez így egyáltalán nem igaz. Én úgy fogalmaznék, hogy nagyon szeretnénk, ha nálunk táncolna, de egyelőre semmi konkrétum nincs ez ügyben. Tárgyalásokat folytatunk a Volánnal, de hogy végül is mi lesz Törőcsikkel, még fogalmam sincs. Nagyon bízom abban, hogy a jövő héten már okosabbak leszünk. Addig is Törőcsik nálunk edz, hogy szokja a légkört. — Mi a helyzet Lakatossal? — Róla úgyszintén nem tudok egyértelműen nyilatkozni, mert az orvosoknak kell dönteniük sorsáról. . Nagyon nagy szükségünk lenne az egészséges Lakatosra. — És hogyan alakul a program? — Január huszadikáig itthon edzünk, majd Görögországba utazunk Boda és Szeibert csapatához, a Voloszhoz. Több mérkőzést is játszunk, és február negyedikén jövünk haza. Tárgyalásokat folytatunk külföldi csapatokkal, hogy minél jobban felkészüljünk a tavaszi rajtra. Erősíteni szeretne az Úfjpest Ülést tartott kedden délelőtt az Újpesti Dózsa labdarúgó-szakosztályának vezetősége. Eredetileg ugyan nem szerepelt napirenden az edzőkérdés, ám a kósza hírek miatt mégis szó esett róla. — Meglepetéssel hallottuk, hogy Mezey György szerződtetésén gondolkodunk — mondta az ülés után dr. Rajna Károly, a szakosztály elnöke. — Meglepetésünk, azt hiszem, érthető, hiszen ilyen tervünk soha nem volt, következésképpen a klubból nem is tárgyalt senki Mezey Györggyel. Nálunk megoldott az edzőkérdés, szerződése értelmében június 30-áig biztosan Varga István a csapat vezető edzője. — Az a hír is kacsa, hogy jó nevű labdarúgókkal erősítenek? — Nem tudom, jó nevűek-e, de az igaz, hogy tárgyalunk játékosokkal. Különösen a középhátvéd szerepkörére keresünk megfelelő embert. Neveket egyelőre korai lenne elárulni, de anynyit elmondhatok, hogy ha tárgyalásaink eredményre vezetnek, akkor valóban erősítést jelentő labdarúgók írnak alá szerződést a klubbal. — Akar-e távozni valaki a játékosok közül? — Tudtommal senki. Újpesti hír még, hogy Temesvári lábáról levették a gipszkötést, s így könnyített munkával ő is megkezdheti a felkészülést. Rajta kívül edzésbe áll hosszú idő után Herédi és Katona is. A Nehru Kupára készül a Videoton Az MLSZ döntése értelmében a Videoton vesz részt a Nehru Kupa küzdelmeiben január második felében. Az előkészületekről Szalmásy Tamás, a székesfehérváriak szakosztályvezetője nyilatkozott. — Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Nehru Kupáért pályára léphetünk — mondta. — A csapat szerdán kezdi meg a felkészülést. Először alapos orvosi vizsgálatra kerül sor, majd tíz napon keresztül napi két edzést tart Kaszás Gábor vezetőedző. Tizennegyedikén, Budapest—Róma—Bombay útvonalon utazunk Indiába. Az ottani csoportbeosztásról nincs információnk. Annyit tudunk, hogy nyolc együttesvesz részt a küzdelmekben. Jelezték, hogy a torna egyik résztvevője a brazil olimpiai válogatott. A Videoton SC vezetőségének döntése értelmében nem kérünk más együttesektől kölcsönjátékost. A meghívás szerint tizennyolc játékost szerepeltethetünk, és hét vezető is utazhat, egy játékvezetőt is vinnünk kell magunkkal. (MTI) Balázs — Egy év A múlt évben kirobbant labdarúgó-bundabotrányokban érdekeltek ügyében kedden az MLSZ fegyelmi bizottsága meghozta az első eltiltó határozatot. Eszerint Balázs Zsolt (32 éves), a Rába ETO kapusa 1989. december 31-éig nem szerepelhet bajnoki, kupa- és nemzetközi mérkőzéseken. Balázs részese volt az 1988. május 28-án lejátszott Rába ETO S ZTE (1-3) bajnoki találkozó vesztegetési ügyének. Akkor a Zalaegerszeg játékosa volt, s közreműködött a győriek több százezer forinttal történő megvesztegetésében. A Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vele kapcsolatban befejezte a nyomozást, a vizsgálatot, és megrovásban részesítette. Ezt követően került az ügy az MLSZ fegyelmi bizottsága elé. Balázs Zsolt a döntés ellen nyolc napon belül fellebbezhet.