Népsport, 1989. március (45. évfolyam, 50-76. szám)
1989-03-25 / 71. szám
XLV. 71. ♦ 1989. március 25. Az úszópápa miséje után Válasz Balogh plébános úrnak! Hétfőn fejeződött be Széchy Tamás állami díjas úszóedzővel készített tízrészes interjúsorozatunk. Olvasóinktól azóta számos visszajelzést kaptunk. Néhányan tollat is ragadtak azért, hogy elmondják véleményüket. Két bíráló hangú levelet közöltünk is csütörtöki számunkban, amelyre most Veress Miklós író válaszolt... Tisztelt Szerkesztőség! Ritkábban ülök már az írógéphez, hogy munkáim közben mások hozzászólásaira reagáljak. Most mégis meg kell tennem. Örömmel olvastam ugyanis végig a Széchy Tamással készült interjúsorozatot, de két levélbeli kommentártól keserűbb lett az én szájamnak az íze. Dr. Balogh István római katolikus lelkészé az egyik. Nos, magam nem doktoráltam, de nyelvészetből bizony vizsgázgattam, s nem éppen rossz eredménnyel. Szeretném tehát felhívni a tisztelendő úr figyelmét, hogy a „pápa” kifejezést már régebben is használták azokra, akik szakmájuk fejei, nem csupán az úszósportban. Ráadásul még arra is, hogy — vallási viták idején (lásd pápista szín stb.) — gúnyolódjanak vele. Ha a tisztelendő úr föllapoz bármiféle régi szótárat, rájöhet arra, hogy mindazon képes kifejezések, melyek nem maiak, a köznapi életben is használatossá váltak, gazdagítva ezáltal magát a nyelvet. Ha most visszafelé haladnánk, akkor meg kellene szüntetnünk a „pápaszemet”, nem szabadna olyan kétes közmondásokat használnunk, hogy: „Kinek a pap, kinek a papné”, vagy olyasmit, hogy: „Ez is megért egy misét!” Pázmány Péter, akit igazán nem lehet eufémizmussal vádolni, egyik vitairatában egy szála ellenfeléhez: „Tök az agyad, s más az agyad veleje ...” — hogy ne is folytassuk, mert ahhoz nem ez a néhány sor, de egy folyóirat kellene. S éppen azért, mert Göndöcs Ede másban találja hibásnak nemes edzőnket (illetve újságírónkat). Nevezetesen abban, hogy mit van ideje elolvasni! Szeretném ezzel kapcsolatban tudatni a levél írójával, hogy ma már ebben az országban mindenki annyi újságot olvas, amennyit akar, amennyihez pénze és ideje van. Az úgynevezett független lapok elég magas árúak. Ha valaki csak a Hitelt és a Kaput veszi meg, az is már egy százas. Arra azonban kíváncsi volnék, hogy azokat a szakmai könyveket és folyóiratokat (is) elolvassák-e a hozzászólni kívánók, amelyeket Széchy Tamásnak máskülönben is illik? Ám leginkább az bánt, hogy mindennek semmi köze sincs sem a sporthoz, sem magához a valódi személyiséghez. Pázmánynak erre is van egy szava: „feneette”! (Így!) Eddig levelem, és csupán azért írom le még e két sort, hogy aláírhassam a Népsport régi olvasójaként: Veress Miklós író Budapest, 1089. március 23. Asztalitenisz Egy kicsit mindig kényelmetlenül érzem magam, amikor átlépem a tatai edzőtábor kapuját. Könnyű az újságírónak, aki ha ott megjelenik, biztos, hogy valakik nagy viadal előtt állnak és már jó ideje szenvednek az esetleges siker érdekében. Mi pedig odaszemtelenkedünk, igyekszünk keresztkérdéseket feltenni, ígéreteket kcsikarni, aztán ha végeznk, autóba szóljunk és óvjuk az „áldozatokat” tovább szenvedni. Talán soha nem készült még világbajnokságra ilyen fiatal magyar asztaliteniszválogatott, mint most. Hiszen a búcsúzni készülő Klampár Tibor (36 éves) és Kriston Zsolt (28) kivételével csaknem valamennyi csapattag tini. Már messziről látom, hogy egyikük, sínes mezben szorgalmasan rója a métereket az edzőcsarnok közelében. Csak az a furcsa, hogy ennek a „tininek” mintha kissé kevés lenne a haja... Nem csoda, ő dr. Bátorfi István, akinek bizony egyre többet kell a saját erőnlétével is törődnie, hiszen a csapatban helyet kapott a háromszoros Európa-bajnok Csillán kívül a 14 esztendős Bátorfi Zoltán is, aki minden bizonnyal a dortmundi viadal legfiatalabb résztvevője lesz. Nem lehet kellemes ilyen verőfényes tavaszi napon órákat az edzőteremben tölteni. Már csak azért sem, mert mikor a tűző napról belépek a csarnokba, hirtelen hunyorognom kell. Talán ez is az edzésmódszerhez tartozik? Esetleg a dortmundi híres Westfalenhallenban félhomályban rendezik a VB-t? Mindenesetre a neoncsöveknek talán a fele ha működik ... 12 Joola asztalon pattognak a Schildkrit labdák. Ezek a világbajnokság hivatalos márkái. Fülöp István, a lányok edzője kicsit csóválja is a fejét, amikor közelről vizsgálgatom a kaucsukot: „Nem tartom jó minőségűnek ezeket az asztalokat, a labda pedig túl puha, lassú. Nem véletlenül a cég emblémája a teknősbéka. Egyébként kíváncsi vagyok, hogy a Westfalenhallenban milyen a talaj. Nekünk a parketta felelne meg, a műanyag a védőjátékosoknak kedvez.” Akadnak itt — számomra — idegen arcok is. Fogalmam sincs például arról, hogy a leghátsó asztalon a szakállas Kriston Zsolt kivel gyakorol, márpedig igen ügyesnek látszik a fiú. Teres Péter, a fiúk edzője világosít fel: „Őt Klampárnak köszönhetjük. Kovács István nagyszerű jugoszláv játékos, aki jelenleg Ausztriában játszik. Klampár egyébként idecsalogatta az ugyancsak Bécsben profiskodó kínai származású Ting Ji-t is, ő azonban már elutazott.” Persze, a tereimben még jócskán dolgoznak VB-küldöttségen kívüliek. Itt készül például az izraeli férfi válogatott és néhány tehetséges magyar fiatal, az utánpótlás legjobbjai, akik kitűnő és főleg lelkes edzőpartnerek. Közvetlen mellettem például Éllő Vivien árul el zsonglőrerényeket. Az asztal mindkét felén egy-egy melegítőfelső van szétterítve, csak a maradék helyre lehet bombázni, és csak tenyeressel. Nem gond . . . Az izraeli master, Oskar Kraus irigykedve nézi: „Hát igen. Tudja, a magyar asztaliteniszsportban adott a legfontosabb érték, a tradíció. Erre mindig lehet építeni. Kitűnő szakemberek segítik a munkát. Hullámvölgyek mindig vannak, mint ahogy csúcsok is. Jelenleg Európában a svédek uralkodnak, korábban a jugoszlávok, előtte a magyarok ültek a trónon. Ez egy körforgás. A nőknél a magyarok vannak a csúcson. Más kérdés, hogy a lányoknál Ázsia vagy tíz évvel előrébb tart. De egy dolog nem egészen világos a számomra. Túl sok itt az edző. Nem nagyon értem, zavaros a dolog. Azt hiszem, hogy ez a módszer hosszú távon akkor sem jó, ha kijön a lépés Dortmundban.” No, igen. Ismert viharokon jutott túl a sportág. Hosszú ideig nem volt szövetségi kapitány, majd a jelöltek nem vállalták. Az igazi kemény munka, dr. Ormai László irányításával lényegében csak januárban kezdődött. .Nem véletlen Temes Péter megjegyzése: „Nehezen bírták a fiúk ezt a megterhelést. Ez úgy lett volna igazi, ha nem három hónapja, hanem évtizedek óta tart...” Ezt Ormai László szövetségi kapitány is aláhúzza egy történettel: „Egyik este kétségbeesve hívott fel telefonon a csapatorvos. Közölte, hogy a fiúk nem fogják bírni azt az erőnléti munkát, amit a lányok. Ha nem könnyítünk az edzéseken, kórház lesz a vége . ” Ez persze már csak a múlt. Fülöp István ma már áradozik a lelkesedésről. Arról, hogy ebből a teremből a három hét alatt teljesen kiszorult minden ellentét. Márpedig ebben a sportágban ez nem kis dolog. Gondoljunk például a Statisztika —BSE „háborúra”, vagy a válogatás viharaira. Mára minden letisztult. Hat férfi (Klampár, Kriston, Harczi, Németh, Somosi és Bátorfi Z.), valamint öt lány (Bátorfi Cs., Urban, Wirth G., Nagy és Hegedűs) utazik. Az esélyek? Dr. Ormai László érthetően óvatos: „A lányokat dobogóközelbe várjuk. De sok függ a sorsolástól. Mivel a világ egyik legjobbja, a Koreai NDK válogatottja is nevezett, felboríthatja a papírformát. Ennek a gárdának ugyanis nincs korábbi eredménye, ezért nem szerepel a kiemeltek között. Reméljük, elkerüljük őket. A fiúk? Nehéz ügy. Klampár az olimpián is felül tudta múlni önmagát, most, a búcsún is ez a célja. Gyönyörű volt a tavalyi EB-bronz, mégis azt mondom, hogy ma más menedzselési és felkészülési módszerekre van szükség. Én már kidolgoztam erre a hosszú távú tervet. A megbízatásom viszont a VB-vel lejár.” A reggeli edzésidő — hivatalosan — véget ér. A fiúk gyorsan el is tűnnek, a lányok viszont folytatják. Bátorfi Csilla például „kivételesen” az adogatást gyakorolja, és „kivételesen” az édesapjával. Nagy kosárlabda az asztalon, annak még el kell fogynia. De a papa „csal”. A másik oldalon nylonzacskóba gyűjti a softtól m a teljesen megszédült játékszereket, majd visszacsempészi őket Csilla mellé. Szombaton véget ér a tatai edzőtábor. A vasárnap néhány órája a családé, hétfő reggel pedig indulás Dortmundba, abba a városba, amely március 29-től április 9-ig az asztalitenisz-világközpontja lesz, örömöt, vagy bánatot hoz? Ki tudja. Most csak annyi a bizonyos, hogy az edzőtáborban töltött mintegy 15 nap alatt 20 erőnléti, és 32 játékkal töltött edzést tartott a válogatott. Ha ez lenne a mérvadó, akkor máris kiérdemelnénk a dobogót... Lukits György / Három hét „szigorított” Tatán Félhomályos teremből, homályos kilátások. 40. TISCHTENNISWM 1989 29 MÄRZ-9 APRH Y/ESTFALENHALLEN DORTMUND MEGSZÓLAL A HIVATAL Még a Btk-t is módosítani kell? Azonos volt a szándékunk dr. Hajdú Istvánnal, az AISHJogi és Tanácsi Főosztályának vezetőjével. A szerkesztőségünket kereste, hogy elmondja a napvilágot látott diósgyőri doppingüggyel kapcsolatos gondolatait, mi pedig kíváncsiak voltunk a doppingszabályt előkészítő jogász véleményére. Természetesen egyikünk sem kívánt a még tartó rendőrségi eljárás elé menni, a bűnüldöző szervek helyett állást foglalni az ügyben. Ezért Hajdú István is inkább arról beszélt, hogy milyen tanulságokkal szolgált ez az eset. A Magyar Súlyemelő Szövetség vezetőinek véleményére kíváncsiak voltunk a diósgyőri doppingügygyel kapcsolatban. Eck Tibor elnök elmondta, hogy szeretnék megvárni a rendőrségi eljárás befejezését s a szövetség csak ezután kezdi meg a vizsgálatot, s ennek ismeretében nyilatkoznak ... Kresz László — Súlyemelés — Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy sürgősen szükség van egy rendeletre, amely egyértelműen szabályozza az ellenőrzés módját, szigorú szankciók alkalmazására ad lehetőséget, s ami a legfontosabb, hozzájárul a tiszta sport, az esélyegyenlőség feltételeihez. Az idő sürget, mégsem szabad azonban, hogy a kialakult hangulat befolyásoljon bennünket, s ez kapkodáshoz vezessen. Olyan szabályt kell alkotnunk, amely időtálló, és várhatóan a jövőben felmerülő minden problémára választ ad. A jogszabály-tervezet mely pontján kell még változtatni? — Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy a szabályban külön ki kell térni a fiatalkorúak doppingolására. Megfontolandó, hogy ezzel kapcsolatban nem kellene-e módosítani a Büntető törvénykönyvet is. Szándékunk szerint a legszigorúbban fogjuk büntetni azokat, akik fiatalkorúak doppingolásában közreműködnek. • A tervezet megvitatásakor kiderült, hogy számos jogszabály, rendelet már ma is lehetővé tenné, hogy az illetékesek szigorúbban eljárjanak a tiltott szerek alkalmazását segítő orvosokkal, edzőkkel szemben. Igaz ez? — Valóban, már ma is lehetőség nyílna arra, hogy eljárjanak a vétkes, tehát bizonyíthatóan az egészségkárosodást előidéző tevékenységben közreműködő orvosokkal, edzőkkel szemben. Sokan nem tudják, hogy még kártérítés megfizetésére is kötelezhetők lennének. A gyakorlatban azonban ma még nem minden meglévő szabályt alkalmaznak. Egy gondolat erejéig térjünk vissza a tervezet fiatalkorúakra vonatkozó pontjára. Ebben az esetben sem a büntetés lenne a legfontosabb, hanem a megelőzés. — Mi is így gondoljuk, ezért javasolni fogjuk, hogy a fiatalkorú törvényes képviselője, mondjuk, valamelyik szülő kezdeményezhesse gyermeke doppingvizsgálatát. Sőt, azt hiszem, az lenne a helyes, ha a vizsgálatokat kötelezően el kellene végezni. A konkrét esettel kapcsolatban felmerül bennem egy kérdés. Ha bebizonyosodik, hogy egy edző közreműködött, segédkezett versenyzői doppingolásában, akkor kinek, az AISH-nak, a szövetségnek, vagy az egyesületnek kell eljárni az ügyben? — Ha munkajogi kérdésről van szó, akkor az egyesület az illetékes. Nem megfelelő döntés esetén ügyészi és bírói eljárásra is sor kerülhet. A sport területén az egyesület fegyelmi bizottsága hivatott vizsgálatot folytatni, másodfokon pedig az egyesület elnöksége. Természetesen ettől függetlenül a szövetség is kivizsgálhatja az ügyet, és a sporttevékenységtől eltilthatja a szakvezetőt. • Mi az ÁISH szerepe? — Véleményem szerint az ÁISH feladata, hogy szabályt alkosson, ennek betartását ellenőrizze, biztosítsa a doppingellenőrzés feltételeit, ha valaki vét a szabályok ellen akkor kezdeményezze a vétkesek elleni eljárást. Az ÁISH-nak közvetlen felügyeletet nem kellene gyakorolnia. Számomra az lenne a legrokonszenvesebb, ha az egyesület csak első fokon, másodfokon pedig már a szövetség lenne az illetékes. • Ezt olvasva néhányan talán megjegyzik, hogy az egyesület, a szövetség nem biztos, hogy érdekelt abban, hogy szigorúan megbüntesse a vétkeseket. Erről mi a véleménye? — Ha a doppingszabály életbe lép, akkor nem hozhatnak látszatintézkedéseket, mert a rendelkezés előírja majd, hogy kinek kell eljárnia, s az adott vétségért milyen büntetés jár. Olyan szabályt szeretnénk alkotni, amely figyelembe veszi a nemzetközi szövetségek gyakorlatát is. Mindezeken túl azonban nagyon fontos, hogy a szakosztályok, az egyesületek érdekeltek legyenek abban, hogy kizárják azokat a sportolókat, edzőket, akik a doppingszerek használatában látják a siker titkát. Néhányan megkérdezték, hogy miért akarjuk elvonni az állami támogatást azoktól a szakosztályoktól, amelyeknek a sportolóit doppingvétségen értük? Miért nem elég, ha csak a versenyző bűnhődik? Nos, éppen azért, hogy az egyesületek anyagilag is érdekeltek legyenek a dopping elleni harcban. Ha a szabály életbe lép, akkor a doppingoló sportoló, az ebben segítő kezet nyújtó edző nemcsak a saját pályafutását veszélyezteti, hanem kockáztatja a szakosztály létét is. Ettől is reméljük, hogy tisztul a sport. S ne feledkezzünk meg a közvélemény erejéről sem. Ha napvilágra kerül, hogy egy szakosztályban az edző doppingszereket ad versenyzőinek, akkor a szülők nem viszik ahhoz az egyesülethez gyerekeiket. Tehát a klubnak is az lesz az érdeke, hogy az ilyen edzőtől megszabaduljon. S ekkor már nem a szabályozás, az ellenőrzés, a büntetés lesz a legfontosabb, hanem maga a sportoló ember. Szigor Prágában tanácskoztak a szocialista országok súlyemelősportjának vezetői. A megbeszélésen dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főtitkára is részt vett, s beszámolt a nemzetközi szövetség négyéves tevékenységéről. Előadást tartott a doppingkérdésekről, és a női súlyemelés lehetőségeiről. Részletes tájékoztatás hangzott el az Európai Súlyemelő Szövetség munkájáról, feladatairól is. A doppinggal kapcsolatban dr. Aján Tamás elmondta, hogy az IWF 1976-tól központi kérdésként kezeli, harcol ellene, és ebben a küzdelemben az szocialista országokra is sok tennivaló vár. A résztvevő országok súlyemelő vezetői részletesen beszámoltak arról, hogy hazájukban a sportot irányító szervezet, és a szövetség milyen hathatós intézkedéseket tesz. Napirenden van a gyógyszerforgalmazás szigorítása, olyan jogszabályok bevezetése, amely a lehető legkeményebb fellépést teszi lehetővé. Mindent elkövetnek, hogy a sportolókat, edzőket helyes irányba tereljék és meggyőzzék őket arról, hogy az eredményeket nem csupán a teljesítményfokozó tiltott szerek alkalmazásával lehet növelni. A résztvevők egyeztették az 1990. évi versenyeik rendjét. Magyarország jövőre — augusztusban — az IBV házigazdája lesz. NÉPSPORT 5