Népsport, 1990. február (46. évfolyam, 26-49. szám)
1990-02-11 / 35. szám
2 NÉPSPORT Egymás utáni két napon rangos mérkőzést játszik hazánkban a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat: kedden Győrött, szerdán pedig Veszprémben lép pályára.• Méhecske Fedett Kupa elnevezéssel utánpótlás vízilabdatorna szponzorálását vállalta a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet.• Megyei Sakk-híradó névvel jelent meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sakk Szövetség új hivatalos lapja. • Mészöly Kálmán szövetségi kapitány — Tajti József és Havasi Mihály társaságában — február 14-én Győrbe utazik, ahol előbb a Rába ETO edzését tekinti meg, majd megbeszélést folytat a klub és a szakosztály vezetőivel. • Spanyolországba utazott négyhetes edzőtáborozásra Kolozsvári Gábor, a maratoni táv világbajnok kenuzója. • Próbajátékra Svájcba utazott Kerepeczky György, a Dunaferr SE NB Ies labdarúgója.• Dunaújváros nagy részt vállal a Fejér megyei labdarúgó-játékvezetők képzésében: évente indítanak tanfolyamokat, s ennek eredményeként idén tíz bírójelölt vár „bevetésre”. • Megalakult a kosárlabda játékvezetők országos klubja (vezetője Verbényi László), amelynek előadással, videovetítéssel és vitával tarkított első összejövetelén közel félszázan jelentek meg. • A jövő héten már rangos ellenfél szerepel a Hungária körúton: az MTKVM labdarúgócsapata szerdán 14 órakor az egyik legpatinásabb osztrák együttest, a Wiener SC-t fogadja. Két előkészületi mérkőzést játszik egymással a közeljövőben a Csepel és az Oroszlány labdarúgócsapata, de felcserélték az eredeti „pályaválasztási jogot”: szerdán Oroszlányban, 28-án pedig Csepelen találkoznak. • A Honvéd Budai SE (volt Osztapenko SE) elbúcsúzott a kelenvölgyi pályától, a tavaszi idényben a Medosz Erdért Népfürdő utcai sporttelepén fogadja NB III-as ellenfeleit. • Magyar bíró, Császár György vezeti március 14-én a Csehszlovákia—Görögország vízilabda Nemzetek Kupája selejtező mérkőzést, míg a magyar válogatott Bulgária és Lengyelország elleni csoportmérkőzésein a csehszlovák Prelovsky, a görög Hazekioglu, a török Ucanzu és az olasz Paggi bíráskodik. • Megjelent az Asztalitenisz című szaklap februári száma, amelyben az elmúlt időszak teljes eredménylistáját, a hazai ranglistákat, az első- és másodosztályú csapatbajnokság tavaszi sorsolását és egyéb sportági híreket olvashatnak az érdeklődők. Új elnöke és főtitkára van a Borsod Megyei Vívó Szövetségnek dr. Szabó Imre, illetve Urai Zsolt személyében. • Új bíróküldője van a Magyar Ökölvívó Szövetség bíróbizottságának Dőry Miklós AIBA licenccel rendelkező nemzetközi bíró személyében. • Lezárult a nevezés a május 4-én, 5- én és 6-án Esztergomban megrendezésre kerülő Mikromed Kupa nemzetközi férfi röplabdatornára, amelyen a magyar felnőtt és juniorválogatottnak Kuba és Dánia legjobbjai lesznek az ellenfelei.• A fiatal teniszezők Del Sol Kupájának selejtezőjében (14 éven aluli fiúk) a magyar válogatott június 29. és július 1. között Franciaországban lép pályára a házigazdák, Belgium, Monaco és Csehszlovákia társaságában.•Dr. Megadja Sándor, az egykori kitűnő asztaliteniszező lett a Sátoraljaújhelyi TK új társadalmi elnöke, míg ügyvezető elnöknek Simon Gábort választották.• A licences nemzetközi bírói vizsgát tesz a hét végi párizsi cselgáncsversenyen Vági Miklós. Mégis Budapesten lesz a rajt A Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára, Tolnai Zoltán és szakfelügyelője, Sípos János a közelmúltban villámlátogatáson Bécsben, az Osztrák Kerékpáros Szövetségben járt. A két szövetség vezetői egyeztették az idei közös programokat. Hosszan tárgyaltak a Budapest—Bécs nemzetközi versenyről is. Mint Sípos János elmondta, az osztrák televízió kérte, hogy az idén a két fővárost összekötő versenynek ne Bécsben, hanem Budapesten legyen a rajtja, mert csak akkor tudnának egyenes adásban beszámolni az eseményről. Így az újabb megállapodás értelmében szeptember 7-én Budapesten lesz egy kritériumverseny, majd másnap 10 órakor fővárosunkból rajtol a mezőny. 13+1 rejtvénypályázat Megoldások és jó tanácsok Ígéretünkhöz híven, jelen számunkban közzétesszük az 1. heti, az 1930. évi VB-re vonatkozó kérdéseinkre a választ. Íme, a telitalálatos „ti, V.” a következő: 1, 2, 2, X, X, X, 2, X, 2, X, 1, 2, törölve, X. (A 13. kérdést a feladat nem egyértelmű volta miatt töröltük, mint azt február 8-i, csütörtöki számunkban közzétettük.) Megfejtőinknek a 13.-on kívül zömmel a 2. sorszámú kérdéssel voltak problémáik. A kérdés megfogalmazása szó szerint így hangzott: „Hol rendezték 1928-ban azt a FIFA-kongreszszust, amelyen az első VB-t ténylegesen kiírták?” A válasz, mint fentebb jeleztük, a 2. sz., vagyis Amszterdam. Való igaz, az egyik, általunk megadott forrásmunka említést tesz egy barcelonai kongresszusról, amely azonban a) csak a színhely kérdésében döntött, valamint b) nem 1928-ban, hanem 1929-ben rendezték. Ezzel kapcsolatosan felhívjuk olvasóink, megfejtőink figyelmét: az általunk megadott forrásmunkákban is lehetnek, vannak hibák, amelyek vagy szerzői tévedésből, vagy nyomdai okokból kerültek a kiadványokba. Ha tehát ellentmondásos válaszokra akadnak a forrásmunkák tanulmányozásakor, akkor belép a szerencse, ettől lesz igazán totószerű a játék: el kell dönteniük, melyik forrásnak higgyenek. Eláruljuk: még a második hét rejtvényei közt is akad olyan kérdés (a 7. és a 11.), amelyeknél a mi rögtönzött minibibliográfiánk legkönnyebben hozzáférhető műve is önmagában ellentmondásos adatot tartalmaz! (Ennek az önellentmondásnak a feloldása visz el a helyes válasz megtalálásáig!). Ami egyébként a játék iránti érdeklődést illeti: az első hétre másfélezernél több, egész pontosan 1578 megfejtés érkezett, ezek közül 963 bizonyult eddig helyesnek (az értékelés még folyik). A nyertes személyét jövő pénteki, február 16-i számunkbanközöljük. További jó szórakozást, jó rejtvényfejtést kívánunk olvasóinknak! Fiatalok — ló nélkül A díjugrató szakbizottság kijelölte a válogatott keretet: Bogár István (Mezőhegyesi SE), Göttler Vilmos (Orosházi Dózsa), Hevesi Barnabás (BLK), Papp Tibor (Bp. Honvéd), Rezgő Zoltán (Bp. Honvéd), Somlai Tamás (BLK), Stelczer Viktor (BLK), Varró József (H. Dózsa). A névsorból kiderül, hogy a keretben csupa tapasztalt, idősebb versenyző kapott helyet, s megfelelő képességű ló hiányában a korábbi évek ifjúsági világversenyein jól szerepelt fiatal lovasok hiányoznak. Dr. Burucs Balázs szövetségi kapitány elmondta, hogy a válogatott számára az ez évi legfontosabb feladat, jól szerepelni a Világ Kupa keleti ligájának versenyein, amelyeken egyéniben két versenyzőt várnak a legjobb hat közé. Algériába utazik a Videoton-Waltham Algériai meghívásnak tesz eleget a Videoton- Waltham labdarúgócsapata. A fehérváriak február 12-én kelnek útra, s előreláthatólag egy hét múlva érkeznek haza. A tervek szerint három mérkőzést játszanak, közülük az egyiket Algéria válogatottjával. További összecsapásokon klubcsapatok lesznek a piroskékek ellenfelei. A túrára huszonegy játékos utazik el és természetesen nem lesz közöttük Petres Tamás. Egy könyv, amellyel spórolhat A belföldi turizmus szerelmeseinek figyelmébe ajánljuk a Magyar Természetbarát Szövetség Olcsó szálláshelyek Magyarországon című új kiadványát. A könyv ötven tájegységre osztja föl Magyarországot, és tájegységenként ismerteti a szállástípusokat, az ott nyújtott szolgáltatásokat (étkezési lehetőség, meleg víz, telefon, stb ). A legdrágább szállás költsége sem éri el a 300 Ft-ot, de a többségükért egy főnek éjszakánként 100 Ft-nál kevesebbet kell fizetni. Helységnévmutató is segíti a tájékozódást. A könyv kapható a Magyar Természetbarát Szövetség központjában (Bp., VI., Bajcsy-Zsilinszky út 31.), a TOURINFORM-nál, (Bp. V., Sütő u. 2.), valamint a megyei Természetbarát Bizottságoknál. XLVI. 35. ♦ 1990. február 11. Egyperces interjú Szafkadáti László az úszók technikai igazgatója Január végén az újjáalakult Magyar Úszó Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a főtitkár irányításával nemzetközi gazdasági ügyintéző, valamint technikai igazgató tevékenykedjen az apparátusban. Az előbbi tisztséget február elsejétől Kelemen Ildikó EB- negyedik műugrónő tölti be. Néhány napja a technikai igazgató posztja sem üres. A szövetség ugyanis Szakadáti Lászlóval 1992 végéig szóló szerződést kötött erre a munkakörre. — Neve csupán az úszóberkekben ismert, ezért, kérem mondjon magáról néhány mondatot. — Nagyváradi vagyok, s 1973-tól tíz éven át román úszóválogatott voltam. Balkánban,Síkságon bronzérmet nyertem, s kétszáz háton, valamint négyszáz vegyesen országos csúcsot tartottam. Tavaly települtem át Magyarországra. A klubvezetés és Kovács Ottó vezető edző segítségével a Békéscsabai Előre Spartacus úszószakosztályában kaptam edzői állást. Az idén azonban a Viharsarokból a fővárosba költöztem. A szövetség ugyanis több nyelvet ismerő szakembert keresett a technikai igazgatói posztra, s miután én angolul, németül és románul is jól beszélek, alkalmasnak találtak a munkakörre. — Mi a feladata? — A válogatott versenyzők edzőtáborainak és nemzetközi erőpróbáinak szervezésével foglalkozom. Ténylegesen még csak három napja dolgozom, de a szövetségbe érkezett meghívók alapján már összeállítottam az idei versenynaptárt. Ezt február 26-án az edzői tanács ülésén minden jelenlevő szakember kézhez kapja. A testület ezek után eldönti, hogy a válogatottak mely versenyeken vesznek részt ebben az évben, s nekem ezeket a viadalokat kell úgy előkészítenem, hogy a sportolók és edzőik kinttartózkodása zavartalan legyen. Természetbarátoknak A vasárnapi programválasztást négy túraajánlattal szeretnénk megkönnyíteni azoknak, akik a természetben kívánják eltölteni szabadidejüket. • Útvonal: Csillebérc— Csiki-hegyek—Csíkicsárda. A táv 13 kilométer. Találkozás 9 órakor a Moszkva téren, a metró kijáratánál. • Könnyű séta a Budai-hegyekben. Találkozás 9.30-kor a Moszkva téren, a metró kijáratánál. A táv 10 kilométer. • Kinek-kinek kedve szerint, de végül is a résztvevők döntenek, hogy hová, merre induljanak. Találkozás 10 órakor a Moszkva téren, a metró kijáratánál. • Útvonal: Pilisvörösvár—Zajnát-hegyek— Klastrom puszta—Piliscsév. Találkozás 7.50-kor a Nyugati pályaudvaron, a belföldi pénztáraknál. Edző is, versenyző is Nem szokványos hírről számolt be Fáth András, az MTK-VM evezőseinek vezető edzője. Az edzőínséges sportágban a szakosztály új, főállású edzőt szerződtetett az úttörő fiúkhoz. Az új szakvezető Farkas Gabriella (22 éves), aki korábban az MTK-VM-ben versenyzett, de két évvel ezelőtt abbahagyta az evezést. Most viszont, hogy könynyűsúlyban is van lehetőség versenyzésre, viszszatért, s az edzősködés mellett készül az országos bajnokságra is. Farkas Gabriella az év elejétől dolgozik a kék-fehéreknél. Kubai kitüntetés A kubai sportminiszter Palócz György volt állami vívóedzőt, aki 1964-től öt éven keresztül dolgozott a szigetországban, a legmagasabb sportérderívrenddel, a Distincion Martines de Barbados arany fokozatával tüntette ki Havannában. Az idős mester ezenkívül megkapta a Serzo Pelado emlékérmet is, ami az 1966-os Amerikai Játékokon elért sikereire emlékezteti majd. Az ünnepséget különösen meghatóvá tette Gyuri bácsi számára az, hogy egykori tanítványai is jelen voltak, bizonyítva: ennyi év után is szeretettel emlékeznek egykori mesterükre. Ismeri Ön Károssá Lászlót? „Egy hamis Szálasi-papírral végigfényképezhettem minden rémtettüket. Ott voltam, amikor Szálasit hazaszállították. Végigfotóztam a tárgyalást_s a nemzetvezető akasztását. ...Az első világbajnokságom 1938-ban volt Franciaországban. Egy csodálatos életmű pillanatképei a kedden megjelenő "ban „Megöltem a lányt, akit szerettem... Kilencvenegy októberében szabadulok... A szüleim elváltak, intézetbe kerültem ... Veszprémben fociztam, atletizáltam ... csavarogni kezdtem__ lélegzetelállító tudósítás Tökölröl. fis meg sok Érdekesség A 7-ROU 7-RE MEGJELENŐ Zf. ban (A 7. Népsport Kft. gondozásában megjelenő hetilap ára 6.60 Ft, előfizethető és kapható az újságárasoknál!) Születésnap Csépánfalvy Nagy Géza a MAC volt atlétája — örökös magyar bajnok — most ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Két alkalommal nyert főiskolai világbajnoki címet, 400 méter gáton és a 4x100 méteres váltóban. / Jó tudni! ! Kerékpáros-jogosítványt kapnak azok, akik február 16-án, pénteken 16 és 18 óra között sikeres vizsgát tesznek a Budapesti Természetbarát Bizottság hivatali helyiségében (Bp. V., Váci u. 62—61. I. em. 113.), akiknek pedig nem sikerül a vizsga, tanfolyamra jelentkezhetnek.★ A Diana Tours Utazási Iroda február 17-től kezdődően egyhetes síelési turnusokat szervez a brassói síparadicsomba. Jelentkezni lehet a 114-1242 telefonon, vagy a IX., Hámán Kató u. 6. szálast irodahelyiségben. ★ Vitorlásbált rendez a Magyar Vitorlás Szövetség február 17-én a Budapest Kongresszusi Központban, jegyek kaphatók az MVSZ irodájában: Bp. XIII., Dózsa György út 1—3. ★ A Népstadion Szabadidő Egyesülete aerobik tanfolyamot szervez. A foglalkozásokat kedden és csütörtökön, 17 órától tartják a Budapest Sportcsarnokban. Jelentkezni lehet a helyszínen, vagy telefonon, a 163-6430 530 melléken.★ Az Union Tours utazási iroda utazásokat szervez a kézilabda VB-re, két turnusban, március 4. és 9. között Ostravába 2670 Ft/fő, valamint március 9—11. Prágába 1250 Ft/fő belépőkkel együtt. Jelentkezni lehet. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 122-4810. ★ Zárva lesz a zsákányosi turistaház februárban és márciusban felújítás miatt, így a harminchárom ágyas létesítmény csak áprilistól fogad vendégeket. Kiemelkedő sportesemények VASÁRNAP KÉZILABDA. Barátságos férfimérkőzés. Magyarország —Jugoszlávia, Kiskunhalas, 11, Andorka, Schober. KOSÁRLABDA. Magyar Kupa. Férfiak. Negyeddöntő: K. Dózsa MTE—MÁK , Körmend, Kossuth L. u., 17, Berki, Szamos. ÖKÖLVÍVÁS. I. osztályú CSE. Kiskunfélegyházi H SE—Paks, Kiskunfélegyháza, 17. RÖPLABDA. Válogatott férfimérkőzés, a Hungária Biztosító Kupáért. Kaposvár, Városi Sportcsarnok. Magyarország—Idegenlégiós válogatott: 1. Ifj. Kiss, Clúbor. Magyarország öregfiúk - válogatott—Somogy megyei öregfiúk-válogatott, 9. Hóbor, ifj. Kiss. LABDARÚGÁS Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa: Mohácsi Új Barázda—Mázaszászvár, Mohács, 14. Hírrovatunkat szerkesztette: Mátay Andrea . Hétfői számunk hírszerkesztője : Lázár Lajos (138-4426).