Nemzeti (nép)Sport, 1990. március (1. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-29 / 23. szám

I. 23. ♦ 1990. március 29. Tömegverekedés a javá­ból. Vértől oavaslik a Hírös város aszfaltja. Közel a pil­lanat, hogy a hullaszállítók­nak is dolguk akadjon. Hirtelen elcsendesült a csatazaj. Megérkezett Ko­vács Ferenc százados, a Kecskeméti Rendőrkapi­tányság bűnüldözési alosz­tályának vezetője. Az imént még gyilkos kedvű legények ökölbe szorított keze eler­­nyedt, becsukódtak a bics­kák. Akkora lett a csend, hogy a szúnyogok szárnycsapá­­sainak zümmögő zaja is a lökhajtásos vadászrepülőik­­re emlékeztetett. A száza­dos ebben a szemlesütés nagy némaságban halkan szólt: — Induljatok hazafelé, s ha még egyszer így találko­zom veletek, a rács mögött alusztok! Erre a csendes felszólí­tásra is el­oldal­ogtak a­ szi­laj legények. Pedig, mi ta­gadás, manapság furcsa ez ebben a rendőrellenes köz­hangulatban. Ám akik úgy tippelnek, hogy Kovács szá­zados robosztus termetű ember, akiből ki lehet néz­ni egy bika letaglózását egyetlen ökölcsapással­­ tévednek. Bent! rendőrnek készült A viszonylag alacsony termetű, könnyűsúlyú rend­őrtiszt azért tudott hatást gyakorolni a nehézfiúkra, mert a körükben is megbe­csülést, tekintélyt vívott ki emberségével. S ez nem ab­ból fakad, hogy ő szabály- és törvénysértést elnéző ember lenne. Viszont sport­ember volt! A szorítók vi­lágában, bokszkesztyűvel a kezében sem bánt ugyan kesztyűs kézzel az ellenfe­leivel, viszont tisztelte azt, akit le kívánt győzni. Em­bernek tekintette, akartak vannak erényei és gyengéi. Ott, a kötelek közötti küz­delmeikben megtanulta, hogy a célhoz nem a vak düh, a gyemiködösítő gyűlö­let, a­­féktelen indulat ve­zet et., Sokkal inkább az erények "tisztelete, a gyen­geségek felismerése. Nem rendőrtisztnek ké­szült. Az U. Dózsa ökölví­vója volt, nyert országos bajnokságot, győzedelmes­kedett számos világnagy­sággal szemben, s végül fel­ajánlották neki: szálljon ringbe a bűnözők ellen is. Kézre adta a homoszexuális gyilkos? Megtetszett neki a gon­dolat. Igyekezett mindent megtanulni a Rendőrtiszti Főiskolán, hiszen tudta: csak a jogok és kötelessé­gek tökéletes ismerete ad biztonságot minden küzde­lemben. Alosztályvezetői te­vékenységére is a tágabb értelemben vett sportszerű­ség a jellemző. Innen fakad a nehézfiúk tisztelete is. Meg ebben a felfogás­ban gyökeredzik az a képessé­ge is, hogy felettébb nehéz kibújni a kezei közül. Közfelháborodást keltett az 1980-as évek elején az­­ ÖKÖLVÍVÓBÓL LETT RENDŐRTISZT Elernyedtek becsukódtak az öklök, a bicskák bűneset, amelynek áldozata egy újpesti kisfiú volt. Egy homoszexuális férfi végzett vele. Aztán Budapestről Kecskemétre ment, hogy nyomát veszítsék. Vesztére tette. Amikor szemet szúrt a pályaudva­ron ellenőrző rendőröknek, még magabiztos volt. Kora reggel már Kovács száza­dos és helyettesei Szabados Gyula százados keresztkér­­­déseire ellentmondásosan válaszolhatott, mire delet harangoztak, már jöhettek a fővárosi kollégák a val­lomást tett gyilkosért , aki kötélen végezte. A nők réme, a tájlimbló Elkapta azt a férfit is, aki a nők réme volt, és sok hölgyet ütött le, majd el­­iszkott a táslkájuttkkal. Hű­vösre juttatta a megyeha­tárokon túl is garázdálkodó betörőbandát. Kovács szá­zados nevéhez fűződik az ál-ökölvívó Európa-bajno­k bűnöző börtönbe juttatása is. Rá már csak azért is szívből neheztelt, mert az igazi bajnokokat, sportem­bereket gyalázta meg. Te­hát sokat tett Kecskemét és Bács-Kis­kun megye közbiz­tonságáért. — Milyen a közérzete most, amikor a rendőrség sokak céltáblájává vált? Kérdésem elgondolkod­tatta. Gondterhelten vála­szolt: — Mérgezett nyilaikkal lőnek ránk azok is, akik más alkalmakkor szinte jajveszékelve kérik a segít­ségünket. A bársonyszékek­be törekvő politikusok egy része azt hiszi, hogy a becs­mérlésünkkel megnyílik az útja felfelé. Olcsó nép­szerűség ez. Ránk nézve, akik minden erőnkkel a bű­nözés megfékezésére törek­szünk, pedig több mint sér­tő. — Mát ajánl nekik? — Disztingváljanak. A megtévedt embereken mi is segíteni igyekszünk, csak azokat kell a vádlottak padjára ültetni, akik oda valók. Viszont mások se az egész rendőrséget támad­ják, ne akarják a fejét ven­ni annak a szolgálatot tel­jesítőnek, aki, uram bocsá’, túllépte a hatáskörét vagy tisztességes emberrel is nem kellő hangnemet hasz­nált. Ez így nem sportsze­rű. Sokan követnek el mos­tanság ilyen hibát, többen elvétik a hangnemet. A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsora szerin­tem halálba kergetett egy tisztességes rendőrt. S ha­bár a szerkesztőség képvi­seltette magát a temetésen, azóta is hallgatnak róla. — Mit gondol, milyen jö­vő vár a magyar rendőr­­ségre ? — Pokolian sok, felelős­ségteljes, embert próbáló munka és kevés megbe­csülés. Én mégsem cserél­nék egy milliomossal sem ... Hová is jutna ilyen hi­vatástudat, embereik nélkül a bűnözési hullá­m emelke­désétől már most is rette­gő társadalmunk? Mártinké Károly D­DDEE3P5EE] A nemes­i szentháromság fs Hazánkban szinte mindenütt szponzorokat keresnek. Nem kivétel ez alól a magyar sport sem. Csökken az állami támogatás, egyre több egyesület szünteti meg korábban jól működő szakosztályait, ekként a pénz hiányát jelölve meg. Nem győznek meg mindenkor a pénzzel kapcsolatos okfejtések, mert azt tapasztalom, hogy reklám címén — szinte — a kukákba öntik a pénzt. Noha nagy a jobbító szándék, nem találkozik minden esetben meg­felelő szakértelemmel. A Nemzeti (nép)Sportban is gyakran fordul elő a sport—reklám—szponzor nemes „szentháromsága”. Néhány idézet az ebben a témában lapunkban ko­rábban megjelent írások­ból. Sándor Lehel, Zolli­­keberg (Svájc) például így írt: „A most induló de­mokratizálódási folyamat, a velejáró piacgazdaság, a vállalkozások támogatása a sportra, és ezen belül a labdarúgásra is jó hatás­sal lehet. A remélt gazda­sági fellendülés következ­ményeként a szponzorok megjelenése és bekapcsol­­ódása a labdarúgásba né­hány éven belül, reméljük, mind több klub gondjait csökkenteni fogja. Termé­szetesen a kölcsönös haszon reményében. Szélesebb kö­rű és jobb propagandára, toborzókra van szükség.” Másutt ezt olvasom: „ ... Mindenki azt tegye, amihez ért... Az élsport üzleti alapokra helyező­dik ...” „ ... A szponzorok a TRICOTEX KUPÁ-ra és a BUDAPEST-NAGY­DÍJ-ra költenek, kifejezet­ten erre szánják — az összeget —, hiszen szá­mukra ezek a versenyek reklámhordozók ...” Dicső Gábor, a Kontrax elnöke így indokolta, hogy miért teszik le voksukat az atlétika mellett: „Egy éve keressük, hogy minő­ségre törekvő cégünknek hol érdemes reklámoznia magát. Jobb felvezetést szeretnénk a televíziótól.” Ennyit az olvasottiaférón. Azok a szakemberek, akik a sport szponzorálásával és reklámozásával foglal­koznak, bizonyára jól tud­ják, mit miért tesznek. Ám ott bujkál bennem ez a kérdés is, és ha nem tud­ják? Ha egyszerűen arról van szó, hogy keretet ké­peztek, amit reklámra használhatnak fel, akkor hát nosza!... Vagy mi történik akkor, ha — mondjuk — „baráti ala­pon” az igazgató vagy más illetékes úgy találja, hogy valamelyik kedvenc klub tornacsarnokának falára aggassanak fel egy hirde­tőtáblát? Ezzel a klubot megtámogatták iksz ösz­­szeggel, és aki azt össze­hozta, jogosan felveheti ennek az összegnek a tíz százalékát. S mindez telje­sen törvényes keretek kö­zött bonyolódik. Az egyetlen gondom ez­zel a megoldással az, hogy való­ban reklámról és ha­tásfokában jó reklámról van-e szó. Ha ugyanis na­gyobb nyugati cégek ha­talmas összegeket költenek reklámra, alaposan megné­zik, hogy milyen a várha­tó reklámhatás! A hatásfo­kot is tervezik, jól való­színűsíthető módon. Ezzel a szükséges módosításokat is végrehajtják. Újságolvasásaim során egyszer sem találkoztam olyan elemzéssel vagy akár csupán utalással, amely szerint megállapítható len­ne, hogy mi módon térül meg a reklámra fordított össze­g. Mennyibe került, és ehhez képest mi, he­lyesebben mennyi volt a reklám hozama. Egyáltalán méri-e valaki? Mihez vi­szonyítják a reklám ered­ményességét? Azt azonban gyakran hallom, olvasom, hogy egy-egy szponzor meg­vonja a támogatását, job­bára azzal az indoklással, hogy a szponzorált nem teljesítette a szerződésben foglaltakat. Teheti, mert az elvonásra mindig akad­hat érv, a legtöbb esetben nem vasalható be a szponzori ígéret, még szerződés esetén sem. Szá­mos ilyen példa akad. A már említett nyugati cégek viszont — legalábbis a gazdaságban — nagyon pontosan mérik a reklám­ra fordított összeg üzleti hasznát. Ezért a reklámot pontosan tervezik. Tudják, hogy melyik réteget kell „megtámadni”, ha ered­ményesek a­karnak lenni. Tervezik azt is, ho­gy a reklámhordozók közül me­lyiket válasszák: plakát, szórólap, rádió, televízió, esetenként szendvicsembe­reik, és lehetne sorolni, hiszen együttesen is bevet­hetik ezeket az eszközöket. És egyáltalán nem a vé­letlen műve, hogy „beve­tésről” beszélek, mert a reklám agresszíven támad­ja a kiszemelt „áldozatot”. Azt akarja, hogy a rek­lámhordozó megjelenése­kor úgy befolyásoljon, hogy érzelmileg szinte sokkolja a leendő vásárlókat, pél­dául egy új termék meg­vásárlására. Ha egy sportcsarnokban azt látom: ÉPTEK, az ég­világon semmi nem jut eszembe, de ha ugyanezt ízléstelen színű táblán, csúnya betűkkel látoim, azonnal az jut eszembe, hogy esztétikailag nem túl­zottan szerencsés. Legke­vésbé jut eszembe, hogy reklámeszközként óhajtot­ták felhasználni. Ez eset­ben negatív reklámról be­szélhetünk, vagyis a pénzt kidobták az ablakon. Ezek után megnéztem az idegen szavak szótárát, va­lójában mit is jelent a szó: reklám. íme: Reklám, lat.­fr. 1. hirdetés, plakát, rádió stb. útján történő hírverés a fogyasztók, vá­sárlók megnyerésére. Va­lakinek, vagy valaminek a nyilvános, hangos dicséré­se, ajánlgatása. Ám a reklám tevékeny­ségét nem lehet ilyen egyszerűen meghatározni. Érdemes lenne végiggon­dolni, hogy a sportban, a nehéz gazdasági és egyéb elvonó erők mellett van-e, s ha van, milyen az iga­zán mozgósító erejű rek­lám. Meggyőződéssel állí­tom, hogy elsődlegesen nem a pénz hiánya, ha­nem a profi szakemberek hiánya jelenti a gondok eredetét. Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy a ko­rábban, de napjainkban is képzett úgynevezett sport­­szervezők, vagy a so­k pénzt elnyelő módszertani előadók tanultak-e, s ha tanultak, alkalmazzák-e a fejlett országokban honos módszereket. Szabadjon egy példával élnem, ame­lyet — szándékom szerint — kissé humorosan sze­retnék megfogalmazni, ez a nyitottpálya-mozgalom. Évek óta hirdetik, még­sem toboroz híveket. Va­jon miért? Ezzel szemben a tenisz olyan tömegigény lett, amelyet — éppen a pályák hiánya miatt — már-már lehetetlen mű­velni, vagy csek méreg­drágáin lehet Egyszerűen divatos lett, noha, mint jól emlékszünk, mennyire tiltották! Lehet, hogy a tiltás lett az igazi reklám? Ki tudja. Mi len­ne, ha nem azt hangsú­lyoznánk, hogy lehet­ősége nyílt mindenkinek a nyi­tott pályák használatára. Ingyen! Ma, amikor min­denki a jogait akarja ér­vényesíteni, amikor divat­tá vált a jogokra hivat­kozás, miért ne tűzhetnénk zászlónkra azt a jelszót: Jogod van deltásnak len­ned! Fuss be a nyitott k­a­­pun! De félre a viccel! Vala­mit tenni kellene egész­ségünk érdekében! Meg­győződésem, hogy a sport­ban legalább olyan fontos szerepet kellene kapnia a reklámnak, mint a gazda­sági életben, de — hang­súlyozom — szakemberek­re kell bízni. Profikra! Nagyon fontosnak tarta­nám, hogy a pedagóguso­kat, sportvezetőket képző intézményekben legalább alapfokon tanítsák a rek­lám módszertanát kezdet­ben kísérleti jelleggel. Azt is örömmel fogadnám, ha az újjávarázsolt Nemzeti (Nép)Sport­ban megszó­lalnának, véleményt mon­danának azok, akik profi reklámszakemberként a testneveléstől az élsportig ajánlanának, kidolgozná­nak speciális módszereket. Na­gyon fontosnak tarta­nám, hogy reklámpszicho­­lógusok, művészek és nem utolsósorban közgazdá­szok fo­glaltasték­áns­t az elmondottakat illetően. Az egészséges életmód és sport kapcsolatának reklá­mozására a piaci reklám jól bevált módszerei, az alkalmazott módszerek, reklámfogások a sportban sem lennének hatástala­nok! Ehhez nem elegendő a nyitott kapu, nyitott gondolkodásra van égető szüksége az egész magyar sportnak is! B[=H^1I^3[^3n^][^EIÍE^1[^]L=JLs=nü NEMZETI (nép)SPORT 9

Next