Nemzeti (nép)Sport, 1990. augusztus (1. évfolyam, 139-168. szám)
1990-08-05 / 143. szám
I. 143. ♦ 1990. Eugusztus 5. Népfürdő utcai változások Perig a Iromos motorja a főváros — sajnos ■— egyetlen NB I-es férfi kézilabdacsapata teljes gőzzel készül az új idényre. Az együttest a korábbi évek debreceni sikeredzője, Komáromi Ákos irányítja, akivel hároméves szerződést kötött az Elektromos. Segítője Zsiga Gyula, aki az ifjúsági csapatot vezette, és akinek a fő feladata mostantól a kapusok edzése, illetve az ellenfelek feltérképezése. Vass Károly, a klub ügyvezető elnöke elmondta, hogy a válogatott játékosok — Györffy Sándor, Pribék István, Horváth Attila és Kertész Balázs vezérletével dobogós helyezést kell elérnie a bordó-sárga gárdának a következő bajnokságban. Emellett célja a Népfürdő utcaiaknak az, hogy a nemzetközi kupák valamelyikében is elindulhassanak. MINDEZT A CSAPAT átszervezésével, új játékosok igazolásával és a saját nevelésű fiataljaik segítségével szeretnék elérni. Ricsovics Sándor befejezte sportpályafutását és a szakosztály vezetője lett. Gábor Péter és Nagy Sándor szabadlistára került , átigazolásukról még nincs hír. Stranning Ferenc és Gulyás József szintén abbahagyta az aktív sportolást, s ők a szakosztály utánpótlás-nevelésével foglalkoznak a jövőben. A távozók helyére Varjú Vilmost (VÁÉV-Bramac SE, jobbátlövő) és Zsemberi Tamást (TFSE, kapus) igazolták. Saját nevelű fiataljaik közül a felnőttekkel együtt folytatja az ifjúsági válogatott Harta Béla és Horváth Zsolt, valamint a több poszton is bevethető Pásztor István és Gróf Ádám. KOMÁROMI EDZŐ jelenleg napi két edzésenigyekszik megalapozni tanítványai erőnlétét és állóképességét. Hogy ez miként sikerül, kiderül az Elektromos szervezésében megrendezendő Levi’s Kupa nemzetközi tornán, amelyen — augusztus 17. és 20. között — a házigazdák két szovjet és két román csapattal, valamint a PMSC-vel találkoznak. A bajnoki rajt előtti utolsó erőpróba a Duna Kupa magyar—osztrák fordulója lesz, amelyet szeptember 15-én és 16-án rendeznek a Népfürdő utcában. n. 1. Komáromi Ákos — a Debrecenben eltöltött rendkívül sikeres esztendők után az elektromosban próbál szerencsét Györffy Sándor — nemcsak klubcsapatában, hanem a válogatottban is nagy reményeket fűznek a játékából Majd ha fagy? Lehet, hogy még csak most kezdődik az igazi nyár, az idei kánikula, s akár bolondnak is nézhetnék, aki ilyenkor azzal foglalkozik Magyarországon, akad-e használható pálya a hazai jégkorongcsapatok számára. Csakhogy augusztus 24-én nemzetközi hokitornát rendeznek a Budapest Sportcsarnokban. Magától adódik a kérdés: hol készülnek föl a magyar csapatok a mérkőzésekre? Hiszen sem Jászberényben, sem Újpesten, sem másutt a fővárosban nincs műjégpálya, sőt, a BS-ben is csak augusztus 1-jétől nyitották meg ismét. . . Mármint a vastag pénztárcájú együtteseknek (illetve a „hazai pálya” előnyét élvező NSZK- nek, amely nem vesz részt a kupatornán) . .. Nem érdemes körbekérdezni az élvonalban induló gárdákat arról, hogy hetente vajon hányszor tudják megfizetni a csarnokbeli edzőpálya borsos összegű bérét. Hiszen évről évre még a versenyeztetési költségeket is nehezen szedik össze. A vadonatúj áramdíjemelés pedig aligha kivételez a jeges sportokkal: a pályabér bizonyosan nem lesz olcsóbb. Persze, szükség van erőnléti edzésekre, fizikai felkészítésre is. A futás, a gimnasztika, a lépcsőzés és az ugrókötelezés valóban fejleszti a képességek egy részét. Csakhogy augusztus 25-én északi szomszédaink egyik igen erős klubcsapata lesz a jászberényiek ellenfele! Ráadásul az alföldi gárda ezúttal aligha számíthat ukrán játékosaira a besztercebányaiak ellen. A hat légiós ugyanis — szerződése értelmében — csak a bajnokság ideje alatt tartózkodik Magyarországon, persze, a BEK-mérkőzésekre szintén a herényiekkel együtt készülnek. (Ha egyáltalán elindul a magyar bajnok a magyar bajnokságon . . .) És hogy miért kénytelen nélkülözni külföldi sztárjait Kereső Csaba edző? Nos, azért, mert a kijeviek jégpályán gyakorolnak, teljes szerelésben, esetenként mérkőzésszerűen. Vagyis úgy, ahogy ez egy profi korongozótól elvárható. Télen is, nyáron is, mindig. Most, hogy jócskán kibővítették a B-csoport létszámát is a hoki-világbajnokságon, talán soha vissza nem térő esélye lenne a magyar válogatottnak arra, hogy bejusson és meg is kapaszkodjék a nemzetközi jégkorongélet második vonalában. Az esély valóra váltásához azonban legalább olyan nélkülözhetetlen kellék a jégpálya, mint a jeges kávéhoz a jégkocka. Főleg ilyen kánikulában. (várkonyi) ÖT ARANY SEM TARTANÁ VISSZA ÖRÖM? ÜRÖM? Azt hiszem nem panaszkodhatnak Lyonban sikeresen szerepelt vívóink, hiszen hazaérkezésük után — legalábbis a közvélemény és a sportvezetés részéről — megfelelő elismerésben részesültek. Ezzel együtt azonban az 1990-es világbajnokság bőven hozott bánatot is az örömök mellé. Mindezekről kérdeztük Kovács Tamás technikai igazgatót, legelébb pedig arról a kijelentéséről, hogy már a visszavonulás gondolata is foglalkoztatja. A sHiss is elvissüksista . Mi az igazság abból, hogy a barcelonai olimpiát követően le akar köszönni a technikai igazgató posztjáról? — Pontosan ilyen elképzeléseim vannak — válaszolta Kovács Tamás. — A lyoni világbajnokság után érett meg bennem az elhatározás. Ez a sportág ugyanis még a sikert sem tudja elviselni. — Mit ért ez alatt? — Számomra az erkölcsi elismerés sokkal fontosabb, mint az anyagi. Tudom persze, hogy az eredmények az edzők munkájának köszönhetők, ez a legfontosabb, de legalább a minimális elismerést kapja meg az az ember, aki a sportágért tesz valamit. És én ezt nem kaptam meg. ♦ A szakmától? — Igen, a szakmától, a saját sportágaimtól. Másfelől úgy vélem, nem szabad sokáig egy pozícióban maradni. Bármilyen jól dolgozik valaki, előbb-utóbb unalmassá válik a személye. Én sem vagyok már fiatal, talán ez az utolsó pillanat az életemben, hogy meg tudok váltani. Ha öt aranyérmet nyerünk Barcelonában, akkor is ezt mondom. Barcelona szemszögéből . Visszakanyarodva még az idei világbajnoksághoz, véleménye szerint Lyon sikernek könyvelhető el? — Egyáltalán nem. Félsikernek mondanám inkább. Mert maga az arany és a három ezüst, az siker. De, ha az olimpia szempontjából nézzük, akkor sikertelenség, kivéve a kardozókat, akik szenzációsan szerepeltek, egy arany és egy ezüst, ez csak az öttusához, hasonlítható. De egyben az is bebizonyosodott, hogy csak ez az egy fegyvernemünk van. Nem akarom most ezzel mellékvágányra terelni a női párbajtőrt, de nekem most már az olimpiai felkészülés szempontjából kell néznem a további munkát. Akkor viszont csak a kardozás marad, na meg kérdőjelesen a női tőr, hogy visszajön-e a három lány? A többi fegyvernem? — Férfi tőrben javulnia kell az első három emberünknek, és akkor még mindig meg kell találni a biztos negyedik és ötödik vívót. A férfi párbajtőr meglehetősen mélyen van. Eforcs klasszisok Azért még van idő, hiszen pont a félúton járunk a két olimpia között... — A Szöulban megszerzett huszonhárom pontunk — és ezt akkor senki sem hitte el nekem — csúcsteljesítménynek számított. Sőt! Úgy kezelték a vívást, hogy hozott egy aranyérmet, mondjuk az jó, de nem szerepelt „méltóan”. Most látszik, hogy mennyire messze vagyunk attól a huszonhárom ponttól, hiszen Lyonban csak tizenhatot értünk el. Nem pedig huszonötöt-harmincat, amit a hivatal tervezett. Az egy álom. Nemrégiben egy kissé keserűen jelentette ki, hogy a magyar vívás három év múlva odajuthat, ahol most a lengyelek tartanak. — Válogatott klasszisaink többsége már idős versenyző, jobbára harminc év felettiek — Nébald, Kolczonay, Bujdosó —, akiknek a vállán nyugszik a legnagyobb felelősség. Ők — ebben szinte biztos vagyok — nem fognak egy újabb olimpiai ciklusnak nekikezdeni. Viszont nem látom a fiatalok nemzetközi eredményeit. Sok tehetséges fiatal vívó dolgozik a termekben, de valami szakmai gond lehet körülöttük. Húszéves koruk után nehezen épülnek be azok is a válogatottba, akik a juniorvébéken eredményesen szerepelnek. Pedig a kardot és a női párbajtőrt kivéve, nem is erősek ezek a keretek. Egalizálás nélküli . Szeptember végén kezdődik meg a válogatott tagjainak közös készülése. Láthatunk majd új arcokat is? — Bő keretet hirdetünk meg, így annyira új embereket nem is lehet mutatni. — Ha már a gondok sorolásánál tartunk, mindenképpen ide kell vennünk a szakosztályok megszűnését, ami elsősorban a vidékieket érinti. — Ez nem ellenszenv kérdése, hanem az anyagiaké. Sajnos a vidéki szakosztályok nem képviselnek olyan nagy erőt, hogy az ottani elnöknek érdemes lenne azt mondania: „A vívást hagyjátok”. Ha másutt is lenne egy olyan ember, mint Szalay Gyöngyi Tapolcán, akkor biztosan támogatnák a szakosztályokat. Ráadásul komoly hátrány, hogy nagyon kevés szakember dolgozik vidéken. ♦ Jobb a helyzet a fővárosban? ■ — Lassan itt is zsugorodnak a szakosztályok, így pedig egyre kevesebb a rivalizálás. A szakemberek elvándorlása legalább most egyelőre megállt, mert az itthoniaknak most van válogatott tanítványuk, és ez nagy motiváló erő. Ugyanakkor kevés az új edző, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen ez az igen komoly szellemi és fizikai munka nincs megfizetve. Ha már megint az anyagiaknál tartunk, a válogatottakat most nem gyötrik olyan szorító gondok. A pénzügyi feltételeket rendbe tettük, azt hiszem az olimpia végéig semmi esetre sem támadhatnak nehézségeink. — Az elmondottakat is tekintetbe véve, milyen célkitűzéseket fogalmazott meg a következő világbajnokságra, amit ráadásul idehaza, Budapesten rendeznek meg? — Ugyanúgy, mint idén: három-négy érem, köztük egy arany. Persze addig erősödik majd a konkurencia is. Különösen az Európán kívüli oszágok, Kuba, Kína, Korea jöttek fel, viszont visszaesett a lengyel, a román és a keletnémet gárda. ♦ Érezhető-e a magyarok nimbuszának csökkenése a nemzetközi mezőnyben? — Mi még tartjuk magunkat a vezető ötösben, az NSZK-val, az olaszokkal, a franciákkal és a szovjetekkel. A magyar vívásnak van még rangja, a kardcsapatról két napon keresztül forgattak filmet az amerikaiak. Végezetül, mik a legközelebbi feladatai a szövetségnek a nyáron? — Dolgozni kell a világbajnokság szervezésén. Aztán már itt lesz augusztus végén a Balatoni-bajnokság ... és beindul az új idény. Szurmai János NEMZETI (nép)SPORT 5 ÁTIGAZOLÁSI LÁZ A FALCÓHOZ Saját csapat viselj® a cég nevét A csapat örömkosárlabdázásra állt össze, aztán három esztendő alatt feljutott az NB I-be, így újabb várossal bővült az első osztályú férfimezőny térképe, ahová a Falco SE jóvoltából Szombathely ismét visszakerült, nézőnek alakítsanak ki férőhelyet a teremben. ★ Az eltelt három esztendőben örök változás volt a csapat. Évről évre fiatalabb lett, évről évre jobb játékosok húzták fel a piros-fehér mezt. Így évről évre új csapatot kellett építeni. — A legtöbb kosarasunk körmendi, s ők a DMTE- ben a magyar szinthez viszonyítva maximális képzést kaptak — jegyezte meg Déri Csaba edző. — Ám a helyiek is hamar és fogékonyan beilleszkedtek. A fiúk többsége gyors, átlagon felüli a dobókészségük. Támadásban kevés figurát játszunk, inkább a jó egyéni teljesítményekre épülő szabad játékra törekszünk. Ennek viszont az a hátulütője, hogy ha a kulcsemberek betliznek, csapnivaló a csapat is. S nem szakad meg a hagyomány: az új idényre ismét változik a csapat. A szombathelyiek leigazoltak már egy jugoszláv centert, mellé egy irányító-bedobót, s sorra jelentkeznek náluk a magyar játékosok is. Jó néhány meglepő igazolásukra van még idlátás. Ám az egyértelmű erősödés ellenére is visszafogottak, az első NB I-es évben csúfi a bentmaradást tervezik. Aztán... (beke) Ismét van NB I-es férfi kosárlabdacsapata Szombathelynek. Évtizedek kihagyása után a legfiatalabb egyesület, a Falco SE együttese küzdötte fel magát az első osztályba. S ez nemcsak azt jelenti, hogy a gárda megérett a továbblépésre, hanem, hogy a „tulajdonos”, a Falco Fakombinát is vállalja e szereplés nem kevés költségeit. — A magyar átlag feletti nyereséggel rendelkező cégnek is lehetnek anyagi gondjai, de még így is ■megéri vállalatunknak a kosarasok támogatása — mondta Gárdonyi László főmérnök, a klub ügyvezető elnöke. — A feljutásunkra a vezetőség is rábólintott. Inkább a saját csapatunk viselje a cég nevét, minthogy idegennek fizessünk a reklámért. ★ Mi kellett ahhoz, hogy szinte a semmiből virágzó kosárlabdaélet legyen? Mindenekelőtt egy csupaszív és fáradhatatlan szakosztályvezető, Gráczer György. S néhány, inkább már az öregfiúk korosztályába tartozó játékos, akiket a játékvágy arra sarkallt, hogy ismét csapattá álljanak össze, s 1987 őszén elinduljanak a másodosztályú bajnokságban. — Sosem volt ez azért könnyed játszadozás, hiszen már az első idény előtt az volt a célkitűzésünk, hogy három évvel később NB I- esek legyünk — tette hozzá Gráczer György. — Valahogy el kellett kezdeni. Sok segítséget kaptunk a Körmendtől, hozzánk kerültek azok a fiatalok, akik ott nem fértek be a felnőttkeretbe. Egy alakuló együttes életében szó sem lehetett arról, hogy saját nevelésű játékosokban gondolkodjon. De annak érdekében, hogy egyszer eljusson oda, amikor már nem csak igazolásokkal tud erősíteni, ma már minden korosztályban van utánpótláscsapata, s három iskola testnevelő tanárai keresik és küldik számára az újabb és újabb tehetségeket. A tizenéves fiúk körében egyre nagyobb a kosárláz Szombathelyen is. De örülnek a nézők is, hogy a megyében nem csak Körmenden láthatnak NB I-es férfimérkőzést. Kialakult már a Falco törzsközönsége, s várhatóan a legfelső osztály további szurkolókat vonz majd. Mivel a klubnak sportcsarnoka nincs, a csapat vendégeskedik. Az együttes szívesen játszana a Művelődési és Sportházban, de mivel nem tudná valamennyi edzését ott tartani, továbbra is a Haladás munkacsarnoka az otthona. Ennek fejében a Fakombinát támogatja a vasutas sportegyesületet, ám cserébe azt is kérte, hogy az idénykezdésre másfél ezer