Nemzeti Sport, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1991-02-04 / 34. szám

4 NEMZETI SPORT Hozzák vissza Verebest! „Árulás” történt! Tatára, az edzőtáborba valaki be­engedte a hideget. Befagyott a tó, s hiába sütött dél­előttönként szikrázóan a nap, a hideg mégis iszonyú maradt. Igaz, a befagyott tó hátán pazar látványt nyúj­tottak a színes anorákokban korcsolyázó gyerekek. De ez a látvány csak a tóparton álldogálóknak volt kelle­mes. A Játékvezetői Testület NBl-s kerettagjainak vi­szont elment a kedve az egésztől. Különösen a szegedi Aczél Tibornak, aki hosszú betegség után ismét együtt készült a többiekkel. Szerda déltől ugyanis Tatán edzőtáboroztak a játék­vezetők. Szokásos ez a tábor, hiszen minden évben a tavaszi idény kezdete előtt igyekeznek erőt gyűjteni a síp mesterei. A korábbi években ilyenkor lefutották a szokásos Cooper-tesztet, és eleget tettek a többi fi­zikai erőfelmérésnek is. Most azonban csak szabály­­kérdésekből vizsgáztak. Az idejük nagyobbik részét napi két edzésre fordították. Hévízi Ottó, a játékveze­tők edzője ezekben a na­pokban nem tartozott a legnépszerűbb emberek kö­zé. Kapott olyan jelzőt, hogy „gyilkos”, „inkvizítor”, „szörnyeteg”. A mosolygós mester mindezt azzal érdemelte ki, hogy ilyen kemény felké­szülést még sohasem írt elő a rábízott játékvezetőknek. Mindjárt az első délután ti­zenkét kilométeres futás szerepelt az étlapon. Ezt követően délelőttönként a játékvezetők megismerték a hosszú­távfutók magányos­ságát, mert a penzum nem­hogy kevesebb, hanem egy­re több lett. Volt olyan nap, amikor háromszor kellett körbefutni a tatai kis tavait, méghozzá időre, Így aztán akadt olyan példátlan eset is, hogy az edző kivitt két labdát magával, de a futás után hiába kínálgatta a já­tékszereket, senkinek sem volt kedve játszani. Csak úgy élcelődésből odaszóltam a mesternek: — Nagyon vidámak a fiaid, nem tartasz nekik edzést? — Hagyd el, milyen kemé­nyen még nem fogtam meg őket soha. Egyre többször hangzik el, hogy inkább hozzák vissza a Verebest!... (Néhány évvel ezelőtt az MTK-VM mestere volt a játékvezetők edzője ( A szerk.): Szent őrültek Az utolsó előtti napon a jószívű inkvizítor megke­gyelmezett fiainak, mert a nagy hideg miatt nem en­gedte a szabadban futni őket, hanem bevitte a futó­folyosóra. Ott viszont a bemelegítés után 50x100 m­étert kellett futniuk. Bevallom őszintén, nem értem ezt­­ a társaságot. Fel­nőtt emberek, meglett csa­ládapák, és azért, hogy né­hány hét múlva a bajnoki mérkőzéseken a publikum lehülyézze őket, képesek spontán „szórakozásból” sa­nyargatni magukat. Ezek nem normálisak. Vagy in­kább szent őrültek, akik nagyon szeretik a labdarú­gást. Na, persze, hiú embe­rek (is), mert azért jólesik nekik, hogy bár szidják őket, ismerik a nevüket. Persze a fizikai kínzás mellett számot kellett ad­niuk az elméleti felkészült­ségükből is. Győri László, az oktatási bizottság veze­tője olyan tesztet dolgo­zott ki számukra, amelynél a helyies megfejtés mellé még le kellett írni azt is, hogy miért ítélkezett úgy a já­tékvezető, ahogy tette. Ez azt jelentette, hogy el kel­lett gondolkodniuk a sza­bály alkalmazásán. Az­ eredmény döbbenetesen jó­nak mondható, a nagy többség majdnem százszá­zalékosan oldotta meg a feladatot. Persze a játékvezetőknek részük volt, alapos fejmo­sásban is. Nem véletlenül, hiszen az őszi utolsó fordu­lókban, bizony, akadt némi bírátnlvasó a játékvezetés­ben. Müncz György, az el­lenőrző bizottság vezetője név szerint értékelte az NB I-es bírókat, és alaposan megmondta a véleményét még a mi osztály­zatain­k alapján őszi elsőként vég­zett Roxin Györgynek is, aki egy Üllői úti mérkőzé­sen partjelzőként igen gyenge teljesítményt nyúj­tott. Kibékültek Clórenra. Természetesen volt­ ven­dégjárás is az edzőtábor­ban. Az elnökség meghívta Glázer Róbertet, a Veszp­rém volt, a Rába ETO je­lenlegi edzőjét, hiszen vele sokszor meggyűlt a baja a játékvezetőnek. Most szem­től szemben lehetett véle­ményt cserélni. Glázer el­mondta a játékvezetőknek, hogy ő neveltetéséből adó­dóan izgága, mert mindig arra tanították, hogy egye­nesen, őszintén mondja meg a véleményét. Ezt gyakran meg is tette, s bizony, csak utóbb jön rá, hogy sokszor megsértett másokat. Igaz, a kitörések után 20—30 perc elteltével lehiggad, s ha úgy látja, hogy a másik félnek volt igaza, akikor elnézést kér. Azt is elmondta, hogy ná­la a közös labdavisszaszer­­zés a cél. Megszűnik egy­­egy játékos követő ember­fogása, mert erre niimcs szükség. Sérelmezte, hogy a harcos játékmodorral szer­zett labdát a játékvezetők nem díjazzák, hanem gya­korta lefújják. Ezzel viszont a pipogya, nyámnyila takti­kát követő csapatokat segí­tik. Arról is beszélt, hogy lab­daszerzési cé­llal nála alkal­mazzák a játékosok a tér­félkiürítést. Ezt egyszerűb­ben lestaktikának nevezik. Egy adott jelre a hátvédek előrefutnak, de hogy a mélységből ne tudjon senki támadás­t indítani, ezért bo­csánatos bűnnek számít, sőt, kötelező a taktik­ai fault. Nos, ezt már kevésbé díjazták a játékvezetők. Azzal sem sokan értettek egyet, hogy Glázer a kis­­padról kinéz magának egy támpontot a pálya valame­lyik részénél, s ahhoz viszo­nyítva ítéli meg a leshely­zeteket. Azt­ viszont már örömmel hallotta mindenki, hogy sérülést színlelő játé­kosait szigorúan megbünte­ti az edző. Egy szó, mint száz, békejobbot nyújtott egymásnak Glázer és a já­tékvezetői testület. Az edző megígérte, hogy igyekszik uralkodni idegein. Leg­alábbis az első bajnoki mérkőzés első percéig. Bundázáskor mit kell tenni? Dr. Szilágyi György, a nemzetközi szabályalkotó testület (Board) játékmódo­­sítási határozatairól tartott előadást. Sok újdonságról számolt be, amelyet a baj­noki rajt előtt majd külön cikkben ismertetünk. Most csak csemegeként egy-két érdekességet. Megszűnt az a klasszikus tesztkérdés, hogy érhet-e el gólt játékos, ha nem lép pá­lyára. Valamikor az volt a válasz, hogy igen, mert a cserejátékos odaballag a szögletzászlóhoz és a háló­ba csavarja a labdát. Erre többet nincs lehetőség, mert a cserejátékos nem érhet addig a labdához, míg be nem lépett a pályára. Arra a kérdésre, hogy mit tegyen a játékvezető, ha észleli, hogy az egyik csapat vesz­tésre vagy döntetlenre ját­szik, azaz bundáziik, most az a válasz, hogy semmit. A FIFA szerint nem a játék­vezetők dolga ezt eldönteni. Vemrégidrós, avagy dr. Laczkó mamája Felkereste a játékvezető­ket dr. Fekete János, az MLSZ Fegyelmi Bizottságá­nak, elnöke is, aki sok-sok mindenre felhívta a figyel­met. Többek között arra,, hogy a játékvezetőknek illik pontosan kitölteni a mérkő­zés jegyzőkönyvét, különö­sen akkor, hogy ha valakit leküldenek a pályáról. Nagy derültség közepette sorolt fel néhány kirívó példát, de ezekből tényleg lehetett ta­nulni. A táborzárás napján, va­sárnap délelőtt dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke és Czékus Lajos volt a vendég. Az NB II-es játékvezetőik nagy tetszéssel fogadták Laczkó dr. ígéretét, hogy a szövetség őket is felszereli Umbro-szereléssel. Az elnök aztán beszélt az MLSZ anyagi helyzetéről, a totóval kapcsolatos vitáról, és egy­értelműen megfogalmazta: amennyiben a labdarúgás nem részesül a bevételből, akkor nem lesz a totón külföldi mérkőzés sem. — Két rossz van a ma­gyar labdarúgásban — mondta doktor Laczkó. — A játékvezető és az MLSZ elnöke. Mert ha önök rosz­­szul fújnak, akkor mindjárt az én édesanyámat szidják. De a tréfát félretéve: az elnök elismerte, hogy nehéz vállalkozás a játékvezetés, és jelenleg jó célpont,­­mert a bírókat büntetlenül lehet szidni. Azért azt kérte, hogy a bírók vezessék jobban a mérkőzéseket, mert lehet ezt jobban is csinálni. • • • Végül minden külön érte­sítés helyett szeretném fel­sorolni az ellenőri keret tagjait, akiknek február 16- án 16 órakor kötelező ok­tatáson kell megjelenniük a Stadion Hotelben: Aranyosi Lajos, Asztalos István, Bi­­czó József, Bognár Tibor, Boronkay László, Büki László, Csernefalvy László, Divinyi Béla, Egervári Fe­renc, Emsberger Gyula, Eőry Zoltán, Farkas József, Gabi Géza, Győri László, Halász Mihály, Hegedűs Károly, Hévízi Ottó, Hídvé­gi István, Hornyik Károly, Horváth Lajos, Jaczina Ró­bert, dr. Jármai Tibor, dr. Kamarás István, Kaposi Sándor, Koroknái József, Kósik Frigyes, Kőrös Lász­ló, Lauber Gyula, Maczkó József, Marton László, Medveczki János, Megyebí­ró János, Mohácsi La­jos, Müncz György, Nagy Béla, Nagy Miklós, Nagy II Mik­lós, dr. Neuber Alajos, Nyeste István, Palotai Ká­roly, Páldi Ede, dr. Rákóczi István, Schlick János, Sten­­czel István, Szabó Sándor, Ternóczky Béla, Vízhányó László, Vukman László, Zsigmond Sándor, Boross Dezső A soroksári MÉSZÁROS BABU A RÉGI SIKEREK SZÍNVÉI­ZÉN? Ebacin­ Zeli — mint AiyéfiítáBíf csiszoló? Harlem! Az­ ember lelki szemei előtt kétméteres, ébenfe­kete labdazsonglőrök jelennek meg, akik oly cso­dálatosan tudják a kosárba varázsolni a labdát. Amikor megtudtam, hogy Soroksáron létezik egy Harlem nevű sportklub, természetesen mi másra gondolhattam volna, minthogy ezek a derék so­roksári fiúk is a palánkok alatt vitézkednek. De hát hamar kiderült, hogy a hazai Harlem után még két betű áll, történetesen az FC, amely egyértelművé teszi, hogy a soroksári „harlemesek” nem kézzel, hanem lábbal bűvölik a labdát. A szóbanforgó futballkub külön pikantériája, hogy maszek vállalkozás. Azonnal két kérdés merül fel az emberben: a futballisták miért ép­pen egy híres kosárlab­dacsapat nevét válasz­tották? Hogy jut eszébe néhány soroksári fiatal­embernek, hogy magán labdarúgóklubot alakít­sanak ? A válaszra két­ illeté­kes is akad: Stercegh Imre, a Harlem FC el­nöke, egykori NB II-es futballista, valamint Diglics Gyula, aki amel­lett, hogy középpályás­ként ügyeskedik a csa­patban, mellesleg a tech­nikai igazgató szerepkö­rét is betölti. Tőlük tudtam meg, hogy a Harlem FC nevet nem a kosarasok ihleté­se adta, hanem egy hol­land futballklub, amely hosszú évekig a tulipá­nos bajnokság élvonalá­ban is szerepelt. (Igaz, a „névadó” egy a-val „hosszabban” írja a ne­vét — a Szerk.) Ami pedig a másik kérdést illeti, Diglics Gyula indokol: — Az egyesülési törvény lehetővé tette, hogy megalakítsuk ezt a ma­gánklubot. Korábban kispályás kerületi baj­nokságban játszottunk, de közben egyre többen jelentkeztek, így össze­jött egy nagypályás csa­pat. A Harlem FC tag­jai valamennyien régi focisták, zömében har­mincon felüli játékosok, akik még ma is nagyon szeretik a futballt. Ez a mániánk nem olcsó mu­latság, drága a pálya, drágák a felszerelések. Így aztán jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Havonta öt-hatezer fo­rintot áldozunk kedvenc sportágunkra. De olyan lelkesen csináljuk, mint­ha minket fizetnének. Nagy bánatukra meg­szűnt a Volánbusz pá­lyája, ahová — most már elárulják — egy ideig a kerítésen át szökdöstek be edzeni és mérkőzéseket játszani. Most a VOSE-tól bérlik a pályát. Edzőre már nem telik a csapatnak. Ezt a fel­adatot a legjobb játéko­suk, a csapatkapitány Frankó László (aki egy­kor a Vasasban is rúgta a labdát) végzi. A Har­lem FC vezetői azt ál­lítják, a dolgát „fran­kón” végzi ... Ám nem lehetetlen, hogy mire ezek a sorok megjelennek, a Harlem FC „nagy halat” igazol. — Szeretnénk beszer­vezni kapusnak és edző­nek Mészáros Bubut, aki ős-soroksári és egyéb­ként is most ráér — árulja el a titkot Her­­cegh Imre. — Az igazi az lesz, amikor beindítjuk a ser­dülőcsapatunkat — fej­tegeti a technikai igaz­gató. — Perlaki Jenő polgármester, aki egy kozmetikai kft. vezetője, felajánlotta a Harlem FC utánpótlásának szponzorálását. Az a cé­lunk, hogy a tehetséges soroksári és erzsébeti kissrácokból kiváló fo­cistákat neveljünk. Leg­alább olyanokat, mint amilyen a jövendő edző­jük­­ volt... Hogy kiről van szó? „Természetesen” egy erzsébeti kiválóságról: Ebedli Zoliról, Kemény György II. 34. ♦ 1991. február 4. Váci és békéscsabai siker Egerben telt ház — ezer néző — előtt zajlott le a Hírlap-Sámson Kupa terem­labdarúgó-torna. Szombaton a csoportmérkőzésekre került sor majd vasárnap vívták a helyosztókat. Az első négy helyezett között összesen százezer forint pénzdíj ke­rült felosztásra, 40 000, 30 000, 20­­HÍD és 10 000 forint formájában. A csoportmérkőzések ered­ményei. A-csoport: Heves megye—BVSC 3-2 (2-1) Vác—BVSC 5-1 (3-0) Vác—Heves megye 3-2 (2-2) Az A-csoport végeredmé­nye: 1. Vác 6, 2. Heves me­gye 3, 3. BVSC 1 pont. B-csoport: Eger SL­—Gyöngyösi SE 4-2 (2-2) DVSC—Gyöngyösi SE 1-0 (1-0) Eger SE—DVSC 4-3 (3-1) A B-csoport végeredmé­nye: 1. Eger SE 6. 2. DVSC 3. 3. Gyöngyösi S­E 0. A 3. helyért: DVSC—Heves megye 6-5 (1-2) G: Vancsa 3, Nagy L. 2, Plókai, ill. Farkas R. 2, Ma­­ruzs, Habóczki, Fehér. Az első helyért : Váci Izzó—Eger SE 9-3 (6-1) G: Bánföldi 3, Nagy T. 2, Kalvach 2, Víg, Zombori ill. Fodor 3. Különdíjasok. A legjobb kapus: Berta László (Heves megye). A legjobb mezőny­­játékos: Vancsa Miklós (DVSC). A torna gólkirályi címén Bánföldi (Vác), és Fo­dor (Eger) osztozott. A maiak mellett az Eger­­print Kupa keretében öreg­­fiúcsapatok is megmérkőz­tek, ahol olyan egykori he­vesi labdarúgók szerepeltek, mint Bássi, Répás, Salamon, Oláh Barta, Csepregi, Csu­­hay. Eredmények: DVTK— SBTC 2-0 (1-0), Eger SE— DVTK 4-2 (2-1), Eger SE— SBTC 4-3 (1-1). Az Egerprint Kupa végeredménye: 1. Eger SE 6, 2. DVTK 3, 3. SBTC 0. A győztes jutalma 15 ezer forint volt, a másodiké 10, a harmadiké ötezer forint volt. (budavári) HŐFORRÁS KUPA Nemzetközi teremtorna, Békéscsaba. Az 5. helyért: Beregszász (szovjet)—Gyulai SE 3-2 (1-1) G: Petruska, Bodnár I., Bereczki, ill. Burai. Megye­bíró. A 3. helyért: Szeged SC—Kragujevac (jugoszláv) 8-0 (5-0) G: Szécsényi (2), Kerac­z­es, Sallai, Árki, Bárány, Takács Z., Mihalache. Az 1. helyért: Békéscsaba—Volán FC 8-2 (1-1). V: Dajka. Békéscsaba: Gulyás — Be Iván, Centó, Miklya, Csanálosi, Takó. Cs: Bay (kapus), Kasik, Zahorán dr. Kovács, Pápa, Árgyelán, Nagy I., Major L., Major L. Edző: Vígh Tibor. Volán FC: Gáspár — Schneider Varga J., Urbán, Farkas, Balogh. Cs: Berecz (kapna), Ha­rasz­­tia, Varga I., Simon, Kajdy, Kenesei, Waszn­er, ... Edző: Ebedli Ferenc.. .: Miklya (3), Belvon (2), Csanálosi (2), Nagy I. ill. Farkas Ba­logh. A torna gólkirálya Miklya Zoltán (Békéscsaba) és Ta­kács Zoltán (Szeged SC) 7-7 góllal. A legjobb mezőtív já­tékos Csanálosi Miklós (Bé­késcsaba), a legjobb kapus Gulyás István (Békéscsaba), a legsportszerűbb csapat, a Beregszász.

Next