Nemzeti Sport, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-26 / 83. szám
14 NEMZETI SPORT NŐI KÉZILABDA C-VB Túl a kötelező rosszon FOLYTATÓDHAT A CSAPATÉPÍTÉS Az olaszországi női kézilabda C-világbajnokságot megnyerve, a magyar válogatott jogot szerzett a jövő évi VB-selejtezőn (B-VB) való részvételre. Együttesünk kiemelkedett a gyenge mezőnyből, amelynek tagjai közül további négy együttes is magasabb osztályba léphetett. CSÚFOS SOROZAT végén jutott a magyar női kézilabda-válogatott odáig, hogy a világ élmezőnyéből a harmadik, vonalba zuhant vissza. Az okokat már gyakran boncolgattuk, s azt is mérlegeltük, hogy ki, milyen mértékben volt felelős a kudarcokért. A lényeg: 1982-ben, a budapesti világbajnokságon együttesünk még a dobogó második fokán állt, aztán „kihagyott” két olimpiát, s nem szerzett jogot a tavalyi VB-részvételre, így játékosaink a barcelonai ötkarikás játékokat is csak tv előtt ülve nézhetik. HÁLÁTLAN feladatra vállalkozott tehát Laurencz Imssió, a nemzetközileg elismert szakember, amikor tavaly tavasszal átvette a történetének mélypontjára süllyedt válogatott irányítását. A szövetségi kapitány és az akkor átalakításra váró együttes távlati célja az 1993-as, norvégiai világbajnokságon való indulás lehetett. Ehhez azonban a csapatnak előbb az európai selejtezőn (C-VB) kellett jól szerepelnie, jövőre — az olimpia után — pedig a VB-selejtezőn (B-VB) kell megállnia a helyét. Idegenlégiósok nélkül, csak a hazai bajnokságban játszó legjobbakra számítva látott munkához Laurencz edző és segítője Fleck Ottóné, aki tagja volt az 1965-ben világbajnokságot nyert magyar válogatottnak. Az előkészületi nemzetközi tornákon szenzációs győzelmeket arattak a lányok: megverték a szöuli világbajnokság (1990) első hat helyezettjének mindegyikét. Mindez a CVB előtt több volt, mint kedvező előjel. OLASZORSZÁGBAN, mint a legnagyobb esélyesre néztek fel a magyarokra a vetélytársak. Ebben a gyengécske mezőnyben gyakorlatilag annak sem volt sok jelentősége, hogy Szilágyiéknak az „erősebb” csoportban kellett csatázniuk. Ezt bizonyította, hogy elsöprő fölénnyel nyertek Törökország, Görögország, Izrael, Svájc, sőt, a magasabb osztály mércéjével mérhető Cseh és Szlovák SZK legjobbjai ellen is. A március 13-án kezdődött, tizenegy napos tornán a hibapont a spanyolokkal szemben „jött be”. A pontvesztés oka nem a spanyolok bravúros teljesítménye, volt, hanem a mieink taktikai fegyelmezetlensége, és nem igazán szerencsés cseréi. ÖSSZEGEZVE: együttesünk, csak a finálééban küszködve, lenyelte a C- világbajnoki „békáit”, túlesett ezen a számára kötelező rosszon, s nagyon jó lenne, ha örökre elfelejthetné, hogy milyen érzés a harmadik vonalban szerepelni. Laurencz edző folytathatja a csapatépítést, amelynek során talán még az eddigieknél is bátrabban nyúlhat a fiatalokhoz. Azokhoz, akik — remélhetőileg — nemcsak a BVB-il, hanem majd Norvégiában, illetve az atlantai olimpián is kulcsemberek lehetnek a most C-világbajnoki címet szerzett válogatottban. Simon József A magyar női kézilabda-válogatott. Állnak (balról): Isaszegi Ferenc technikai vezető, Jbek Ottóné másodedző, Szabó Melinda, György Anna, dr. Jakab Erzsébet orvos, Laurencz László szövetségi kapitány, Hoehratter Rita, Szopóczy Brigitta, Gáspár Sándor gyúró. Középső sor (balról): Horváth Ildikó, Kökény Bea, Varga Márta, Gál Klára, Kántor Anikó, Oravecz Erika, Hoffmann Bea, Pádár Ildikó. Ülnek (balról): Major Katalin, Szilágyi Katalin, Erdős Éva, Meksz Anikó, Szántó Anna, Hankó Pálné, Németh Helga Mérlegen a Játékosok Laurencz László szövetségi kapitány maga is elismerte: főként azokban a játékosokban bízott, akik egykor a kétszeres bajnok Építők SC (ma már Hargita KC) csapatában éveken át az ő tanítványai voltak. Ebben hasonlított elődeihez, akik szintén előszeretettel játszatták azokat, akiket azelőtt a klubcsapatukbanjobban megismertek. HANG GYÖRGYI: érződött játékán a hosszú sérülés miatti bajnoki kihagyás. HOFFMANN BEA: betegen érkezett az olaszországi tornára, s kevés játéklehetőséget kapott az edzőtől. SZOPÓCZY BRIGITTA: a későn érő kapusok egyike, de ezen a színvonalon megfelelt a teljesítménye. HORVÁTH ILDIKÓ: a szövetségi kapitánytól kapott feladatait fegyelmezetten és lelkesen elvégezte, a döntőben nem szerepelt. SZILÁGYI KATALIN: a világválogatott — amikor pályára lépett — vezéregyénisége volt az együttesnek, de a fináléban sokat hibázott. SZABÓ MELINDA: az önbizalomhiánnyal küszködő átlövőnek csak felvillanásai voltak. Az országos bajnokság díjkiosztói során az érmek mellett a győztesek — köszönhetően a Magnum—Ex Kft.-nek — egy-egy Puma cipőt is kaptak. Gondolom, a boltnak nem lesz sok gondja a cserékkel, hiszen nem volt nehéz eltalálni a szükséges méreteket. Ezzel arra utalok, hogy a súlycsoportok élén azok végeztek, akik már a döntő előtt esélyesei voltak a bajnoki aranynak. Természetesen ezt a tényt több megvilágításban lehet nézni. Egyfelől azt jelenti, hogy a győztesek kiemelkednek a mezőnyből. Azok közül, akik a dobogó legfelső fokára léphettek, bizonyára többen az Európa-bajnokságon sem csak a nézők között ácsorognak majd az eredményhirdetéskor. A légsúlyú Kovács István, akit a múlt év legjobb magyar öklözőjének is megválasztottak, Göteborgban akár a trónra is kerülhet. Papírsúlyban Lakatossal kell számolniuk a külhoni ellenfeleknek, azaz, reméljük, az ő ütései nyomán fognak számolni rájuk... Nos, az esélyesek sorát még folytatni lehet Rrtzseivel, Kalocsaival és Harttal is, de hát az EB- ig még másfél hónap hátra van... És akkor a másik nézőpont: ezen a bajnokságon senki sem okozott különös meglepetést, nem hívta fel magára a figyelmet, továbbra is a „régiek” viszik a prímet. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a „régiek” jobbárafiatal versenyzők, alig túl a húsz éven. Ráadásul a junior Fehér Attila (EB-bronzérmesünk) kis híján a felnőtt bajnoki címet is elhódította, pedig alig 18 éves. Az élmezőnyre tehát nem lehet panaszunk, fájó viszont, hogy eltűnt a derékhad. Érdekes módon, az elmúlt évek során a nagyobb súlycsoportokban tátongtak lyukak, most meg a 48 kg-osoknál indultak csupán ketten. Nyilvánvalóan a klubok hozzászoktak, hogy a magasabb súlycsoportokban könynyebb érmet szerezni. Most egyet fordult a kocka. Igaz, néhány súlyban azért most is indulhattak olyanok, akik a régebbi időkben még a területi selejtezőkön sem juthattak volna túl. Az egyesületeknél — a csapatbajnoki sorrendhez hasonlóan — a Balzsay Károly és Feil Ádám vezette Paks bizonyult a legeredményesebbnek, s ugyancsak négy arannyal zárt a Vasas is. S hogy mit ér egy hazai magyar arany, rövidesen kiderül a külhoni szortókban. 68. ökölvívó OB Klasszisok az élmezőnyben Hol a derékhad? Éremtáblázat 1. Baka 4 2 3 2. Vasas 4 - 1 3. Tájfun 2 - 1 4. UTE 117 5. Kussseumfélegyháza 111 6. TBISIC - 2 2 7. Szeged - 28. Banaoda Bányász - 12 9. KSC - 1 1 10. DMTE és Nyíregyháza - 1 -12. Veszprém - - 2 13. PVSSK és Budakeszi - - 1 (szármai) NÉMETH HELGA: igazi gyémánt a még csak tizenhét éves játékos, aki — ha tovább csiszolják — akár világklasszis lehet. KÖKÉNY BEA: a legtöbb találkozón vezéregyénisége volt a csapatnak, de a ,,spanyolnátha” levette a lábáról. ORAVECZ ERIKA: az utolsó pillanatban került a válogatottba, de nem okozott csalódást, mert főleg védekezésben jó teljesítményt nyújtott. HANKÓ PÁLNÉ: a rutinos játékos keveset volt pályán, ez nem az ő versenye volt. GYÖRGY ANNA: a spanyolok elleni „betlizett”, de különben gólerős volt, és jól szervezte az együttes védekezését. VARGA MÁRTA: a jövő reménysége, aki a következő világversenyeken remélhetőleg beérik. MAJOR KATALIN: fegyelmezetten, igazi csapatemberként játszott, főleg gyorsaságát kamatoztatta. SZÁNTÓ ANNA: érett balszélső, az edzői taktika elképzelései miatt azonban olykor háttérbe szorult. ERDŐS ÉVA: több poszton is ragyogóan megállta a helyét, de a döntő pillanatokban nem küldte pályára őt Laurencz edző. II. 83. ♦ 1991. március 26. Dunapack Kupa, Káli László-emlékverseny nemzetközi szabadfogású birkózót ad al Megközelíteni az optimálisát A múlt hét végén Dunaújvárosban lebonyolított kétnapos nemzetközi birkózóviadalon helytálltak versenyzőink. A verseny értékelését közösen készítettük el Kovács Istvánnal, szabadfogású válogatottunk decemberben kinevezett szakágvezetőjével. Persze, nemcsak a Dunapack Kupáról esett szó, sőt, elsősorban nem is arról, hanem néhány, az utóbbi hetekben felszínre került kényesebb témáról. Csapatunk Mátraházáról érkezett a viadalra, ahol egy hete kezdődött meg a közvetlen felkészülés a májusi, stuttgarti kontinensbajnokságra. Ennek megfelelően versenyzőinkből hiányzott a frissesség, no meg a kondival is hadilábon álltak. — Számunkra a barcelonai olimpián való helytállás a végső cél. Mindent ennek rendelünk alá. Ezen belül jelenleg az Európabajnokságra koncentrálunk, erre készülünk. A dunaújvárosi Dunapack Kupa fontos állomás volt, s nagyjából az elképzeléseimnek megfelelően alakultak a dolgok. Nézze, én három hónappal ezelőtt egy hitehagyott, nem éppen fegyelmezett társaságot kaptam kézhez. Első számú feladatomnak tehát azt tekintettem, hogy fazont adjak az együttesnek. Úgy érzem, ez részben sikerült is. A fegyelemről, a javuló morálról pedig csak anynyit: a lázas Bíró kivételével valamennyi meghívott szőnyegre lépett. Ha már kimondta, hadd kérdezzek rá, hoszszabb távon is számol Bíróval? — Egy jól felkészült Bíró László még mindig leckét adhat bárkinek. © És kialakult-e már az EB-csapat? — Bennem megfogalmazódott, de neveket szándékosan nem mondok. Legalábbis egyelőre nem. Ennek igen egyszerű az oka. Még én sem tudom, mert nem kaptam meg, hogy mikor kell hivatalosan csapatot jelölnöm. A javaslatot aztán megtárgyalja a szövetség elnöksége, tehát a testület jóváhagyása is szükséges. Értem. Akkor, beszéljünk néhány, úgymond, kényesebb témáról. Itt van például Nagy Béla esete, aki két héttel ezelőtt megtagadta az Akropolisz Kupára való kiutazást. — Mindenféle kompromisszumra hajlandó vagyok, de a zsarolásnak nem adhatok teret. Nagy Bélát jobbnak tartom, ám, ha kínálkozik egy lehetőség, akkor azt miért ne adjuk meg Tihanicsnak is? Ez a világon mindenhol így van, a klasszisok esetében is. Ha egy embernek mindent megengedünk, az demoralizáló a közösségre nézve. Személy szerint senkivel sem vagyok elfogult, nem döntök valaki javára vagy előnyére. A teljesítmény számít. Nagy Béla rapszodikus versenyző, s most azért is bajban vagyok, mert ném is kinrem pontosan a vele szemben hozott szövetségi határozatot. A múlt hétre felmentést kapott, s azt az üzenetet kaptam, hogy hétfőtől már ő is bekapcsolódik a mátraházi felkészülésbe. Idei eredményei alapján egyértelműen ő a válogatott, csak éppen azt nem tudom, hogy utazhat-e az Európa-bajnokságra... — S mi a helyzet Gulyással? Tavalyi helytállásai, valamint a világranglistán elfoglalt előkelő helyezése ellenére is mintha mellőzve lenne. — Ismét hangúlyozom, az elmúlt évek eredményei nem befolyásolnak. Bérelt hely nincs, és nem is lesz. Ezt a szemléletet mindig a világversenyeken történt szereplések sínylették meg. A világ birkózósportjában is felgyorsultak az események, s nekünk naprakésznek kell lennünk. Egyébként jelöltjeim nem voltak egyetlen súlycsoportban sem, csak kerettagok. Gulyás az idei eredményei alapján negyedik volt a rangsorban, tehát ő sorolta magát hátrább. Dunaújvárosban negyedik lett, Nagy János az első helyen végzett, míg Fórizs és Berecz kiesett. Nem érezheti senki, hogy valakivel szemben hátrányt szenvedne. Nekem mindenki partner, aki vállalja a munkát, s a csapat egységét tartja szem előtt. — Nehezen indult a szekér, hiszen az év elején eléggé foghíjasak voltak a keretedzések, egyesek különböző okok miatt nem akartak beállni a sorba. Nem bánta meg, hogy elvállalta a szakágvezetői tisztet? — Szeretem a kihívásokat, a nehéz feladatokat. Nap mint nap vállalom, sőt, felvállalom a szembenézést, állandó jelleggel bizonyítani szeretnék. Ha csalódtam volna, akkor sem árulnám el. Sok esetben meg kell alkudnom, önmagammal és másokkal szemben is. De hát nem vagyom olcsó népszerűségre, inkább azon vagyok, hogy a kölcsönös tiszteletet erősítsük. Nem ragaszkodom a szeretethez, a szakág fellendítését helyezem előtérbe. · Elképzeléseiből eddig mit sikerült megvalósítania? — Rövid idő alatt nem lehet csodát művelni, ha az optimálisát azt meg lehet közelíteni. Próbálok csiszolgatni, önbizalmat adni. Fontos, hogy a versenyzőknek legyen céljuk és hitük, s higgyék el, nincs elveszett energia. Felejtsék el végre, hogy milyen ellenféllel néznek szembe, vetkőzzék le gátlásaikat. Nos, úgy gondolom, hogy ebből a szempontból már javulás tapasztalható. Petán Péter