Nemzeti Sport, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-07 / 94. szám

8 NEMZETI SPORT 19. SAVARIA KUPA, SZOMBATHELY Ez nem a mi mezőnyünk VASÁRNAP GRAZBAN: KUBA-KOREA DÖNTŐ E3| Röplabda ■ | NAGYON ELHÚZÓDOTT a program péntek este az ausztriai Oberwartban. A csa­patok éjjel egy óra felé fe­jezték be vacsorájukat, kivé­ve a mieinket, akik tudva, hogy szombaton délelőtt meccsük van, lemondtak er­ről a programról. A sportsze­rű életmóddal tehát nincs baj, a gondok inkább a pá­lyán jelentkeznek. (Egyesek szerint fordítva jobb len­ne. . .) A VB-ötödik dél-koreaiak persze jól tudták, hogy akár hajnalig is dorbézol­hatnak, ez ellen a magyar válogatott ellen nem lehet gondjuk. Jól tudták, hiszen csütörtökön egyszer már 56 perc alatt le­győzték a mieinket úgy, hogy csapatunk összesen 14 pon­tot gyűjtött a három játszma során. Nos, a lányok nem szeszé­lyesek. Szombaton ugyan­csak 14 pontot gyűjtöttek és a játékidő — nem fogják ki­találni — 56 perc volt.. . KEZDJÜK a végével. Ka­sziba István szövetségi kapi­tány mosolyogva mondta a meccs után: — A maximu­mot nyújtották a lányok. Nyári Virág és Grózer Anikó már rég nem játszott ilyen jól, Benkőnek meg egysze­rűen minden sikerült. Tudják, mi­ a legszomo­rúbb? Hogy a szakembernek tökéletesen igaza van, és ez jellemzi a jelenlegi magyar, női röplabdasport nemzetkö­zi helyzetét. Sok forgással indul a meccs, Szikora ászt nyit és néhány percig jól tartja magát a ma­gyar együttes. Aztán olyan támadásrepertoárt produkál az ázsiai gárda, hogy néha csak „árnyékra” ugrik a ma­gyar sánc. Érdekes — és ez jellemző az egész mérkőzésre —, hogy a néhány látványos, hosszú labdamenetet általában a mieink nyerik, és a legtöbb­ször nagy bravúrral. Ez né­mi vigasz, de a lényegen saj­nos nem sokat változtat. A második játszma elején is percekig tart, amíg bein­dul a vendéghenger, de — S­ajnos — beindul, sőt, már meg sem áll a mérkőzés vé­géig. NINCS KIT SZIDNI, nincs kire neheztelni, tudomásul kell venni a tényt: a mini­mezőnnyel szemben a maxi­mális magyar teljesítmény sem elég a megalázó vereség elkerüléséhez. Győzelmével a Koreai Köz­társaság válogatottja kivívta a jogot arra, hogy vasárnap Grazban a serlegért mérkőz­hessen. A mieink a harmadik helyért játszanak. A párosí­tást a tévémeccs, a Kuba— Szovjetunió B találkozó ered­ménye döntötte el. A kari­biak látványos csatában nyer­tek, így ők lesznek az ázsiai­ak ellenfelei, míg a bronz­­csa­tában a magyar válogatott ismét megmérkőzik az Oltotta Zaiporozsec együttesére épülő szovjet gárdával. Magyarország— Koreai Köztársaság 0-3 (—3, —5, —6) Szoimbathialy, Művelődési és spor­tház, 301 nézős. V: Hurák, sportház, 300 néző. V: Hurrák, Táj Von Szó (dél-koreai). Magyarország: GRÓZER, NYÁRI, Lombosné, Szikom­, Sziámiké, Hamumig. Csere: Kastner, BENKO, Fésűs. Edző: Kaszaba István. Koreai Köztársaság: KIM KI SZON, Csong Jon Hhi, LI IN SZOK, Naim Szumn Ok, JI KIUNG Hi, Li Do Hi. Csere: Rjom Jun­g Szó, Man Bio Szók, Kim Juing Szók, Vi Fizumig Ju, Park Szó Juing. Edző: Li Cssung He. Kuba—Szovjetunió B 3-0 (15, 9, 12). (lukáts) Legkeletibb megyénk, Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg székhe­lye Nyíregyháza, a honi fér­fi röplabdaélet központja a hét végén: itt tartják a Ma­gyar Kupa fináléját. Hosszú röplabdatavasz végére kerül pont, a két-két fővárosi, il­letve vidéki csapat összecsa­pásán. Az ezúttal 37. alka­lommal kiírt kupazáróakkord részvevői: a bajnoki döntős Kapás Volán, az ötszörös ku­pagyőztes Tungsram, a Malév SC, valamint a házigazda NYVSC gárdája. Az elődöntő első felvonása­ként a Tungsram és a Malév SC csapatai találkoztak. Jól kezdett a Tungsram, negyed­óra alatt valósággal „kilőtte” a ferihegyi csapatot A foly­tatás is a lámpagyáriak fö­lénye jegyében telt, a háló­nál és a mezőnyben egyaránt ők bizonyultak jobbnak. A játszma közepétől lelassult a játék, szorgalmas, lassú pont­gyűjtés következett.. Majd vá­ratlan fordulat! Dalacu és Kóska leütéseivel a Malév elő­ször vezetett (11:9), innen már a játszmagyőzelmet sem engedte ki a kezéből. Hasonlóan alakult a mér­kőzés további része, bosszan­tó hibák mellett szép megol­dások váltották egymást. A lelkesebb Malév a szerencsé­vel sem állt hadilábon, s a vasárnapi döntőbe került. Férfi Magyar Kupa-elődön­tő. Malév SC—Tungsram 3:1 (—4, 12, 12, 12). 600 néző. V: Gulyás­, Juhász. Malév: Ba­lázs, DALACU, RÓKA, KO­VÁCS, Miklós, Berek. Cs: Bardócz, PÁLMAI, Botyánsz­­ki L. Edző: Brázda Hugó. Tungsram: Neiser, Gyurcsá­­nyi, HVOROSZTYANOV, Ko­­perdák, Pál, POLTAVSZKIJ. Cs. Novák, Pádár. Edző: Ho­­both Sándor. A második összecsapás tét­jét növelte, hogy a bajnok­ságban mindkét alkalommal a somogyiak nyertek, így a szabolcsiak számára most le­hetőség kínálkozott a „szépí­­tésre”. Janus Zagorski, a du­nántúli csapat mestere­ nyi­latkozta: — „Kétszer mi nyertünk, miért ne sikerülne harmadszor is?’’ Balázs István, az NYVSC edzője ekképpen vélekedett a mérkőzés előtt: ,,A bajnok­ságban nem sikerült a döntő­be jutás, reménykedem, hogy a kupában vigasztalódunk”. A vendégcsapat szerezte az első pontot, 8:8-ig fej fej melletti küzdelem folyt. A Volán 13:8-ra elhúzott, ezt követően még szépítettek a hazaiak (13:12), ám a befe­jezésnél a kaposváriak össz­­pontosítottak jobban. Az ifjú­sági Zajácz becs­erél­ésével feljavult a hazai csapatjáték, különösen nyitásfogadásban erősödtek a szabolcsiak. Ritkán látható csatában dőlt el a továbbjutás sorsa. A harmadik játszmában 5:0-ás vendégvezetés után fordított az NYVSC, Lapsin szenzációs játékával sikerült győzniük. „Ez a mérkőzés volt az iga­zi döntő!” — hangoztatták a távozó nézők. Ezzel kialakult a vasárnapi program: a harmadik helyért a Kapós Volán és a Tungs­ram gárdája mérkőzik, a ku­padöntőben pedig a Nyíregy­házi VSC lesz a Malév ellen­fele. NYVSC—Kapós Volán 3:1 (—12, 9, 11. 8) Nyíregyháza, Városi Sport­­csarnok, 150­­ néző. V: Ilor­­pai,­ ifj. Kiss. NYVSC: LAP­KIN, Kánya, Sztyepancik, Szi­lágyi, Drotár, BATAI. Cs: ZAJACZ. Edző: Balázs Ist­ván. Kapás Volán: Radó, MÉSZÁROS, Luksiis, Stefsik, Pásztor. KÁNTOR. Cs: Vörös, Schmidt, Erdei. Edző: Jarmuis Zagonski. Kovács György Nyíregyháza—Malév SC a fináléban Jönnének a brazilok EH 1 Labdarúgás | A brazil labdarúgás — a maga játékosságával, köny­­nyedségével, szellemességé­vel — mindig keresett volt hazánkban, még gyermek­­szinten is. A nálunk sze­replő labdazisonglőrök elő­adásait általában nagy ér­deklődés és megkülönbözte­tett figyelem kísérte. Most ismét lehetőség nyíl­na a dél-amerikai labdarú­gók vendégjátékára. Egy Sao Pauló-i csapat név sze­rint az FC Candido de Sou­­za kölyökcsapata tenné tisz­teletét az 1991. július 1­6. között zajló Hargita-Hunga­­ry Cup’91 küzdelmein. A rendezők nagyon örülnének, ha sikerülne fogadni a több­szörös Dana Cup-, Norway Cup-, Gothia Cup- és Hel­sinki Cup-győztest, ám ehhez exkluzív szponzor közremű­ködésére lenne szükség. A szervezők az érdeklődőket és a jelentkezőket a 1066. Bp., Ó utca 23-ban, vagy a 111- 8654-es telefon-, illetve fax­számon várják. Wm/JIn­tE­REDMÉNYEK/////////////,­ labdarúgás Malév-bravúr Portugáliában Szép sikerrel szerepelt a Malév SC NB III-as labda­rúgócsapata a légitársaságok nemzetközi tornáján, Portu­gáliában. Török József együt­tese megismételte a tavalyi bravúrt: 17 induló közül az első helyen végzett. Juszkó Sándor a torna legjobb játé­kosa címet is megszerezte, Fülöp Ferenc pedig öt góllal a második lett. A győzele­mért járó szép serleget a Fe­rihegy II utasvárójának eme­letén állították ki. ATLÉTIKA Az Egyesült Államokban ta­nuló Bálint Mónika idei fe­dettpályás szerepléséről tájé­koztatta szerkesztőségünket a Miranesota Egyetem sportiro­dája. E szerint a fiatal atlé­tanő legjobb eredményét 800 m-en érte el 2:10.93-mal, és a tíz nagy egyetem hagyo­mányos viadalán második lett. Lehangolt lelátó Az idei viadal hangu­latára jellemző, hogy több szó esik a jövő évi jubi­leumi, 20. Savaria Kupá­ról, mint a jelenleg zajló tornáról. Ennek oka, hogy ez a mostani mérkőzés­sorozat — elnézést a lel­kes rendezőktől, szerve­zőktől, szponzoroktól — iskolapéldáját adja, hogy miként nem szabad . .. Kínos nézni a mieink vesszőfutását, miközben tudjuk, ennek nem já­tékosaink önmagukhoz mért teljesítménye az oka. Pontosabban olyan ez, mintha annak idején például Gedó Gyuri el­len mindig Stevensont küldtük volna a szorító­­ba. Rossz így szurkolni. Aztán az sem szeren­csés, hogy immár nincs is otthona a versenynek, naponta vándorol a me­zőny, a régen oly hű publikumnak kezd elege lenni, így aztán szombaton úgy döntöttek a rendezők, hogy ingyenes a belépés. Ez sem segített. Talán majd jövőre ... SICEnlisiss ügető ered­mények 1. futam: 1. Ragtime (2), 2. Rézkalapács (7), 3. Rohanj! (1). Tét: 97. hely: 39, 13, 32. Befutó: 49, 176. Hármasbefutó: 1473. 2. futam: 1. Párma (2), 2. Rekontra (1), 3. Peggy (11). Tét: 22. hely: 17, 36, 36. Befutó: 113, 51. Hármasbefutó: 2981. 3. futam: 1. Kobzos (1), 2. Parmen (3), 3. Légyott (7). Tét: 17. hely: 13, 18, 21. Befutó: 37, 147. Hármasbefutó: 1100. 4. futam: 1. Mangrove (10), 2. Ritual (2), 3. Ludas Matyi (3). Tét: 575, hely: 31, 21, 17. Befutó: 551, 479. Hár­masbefutó: 8268. 5. futam: 1. Nargile (1), 2. Pálca (1), 3. Öcsiké (7). Tét: 114. hely: 33, 41, 2. Befutó: 215, 369. Hár­masbefutó: 7186. 6. futam: 1. First Dust (10), 2. Platina (7), 3. Kwina Bunter (9). Tét: 22. hely: 26, 16, 22. Befutó: 76,41. Hármasbefutó: 487. 7. futam: 1. Nomád (10), 2. Já­­nosbogár (2), 3. Nagybácsi (4). Tát: 201, hely: 14, 26, 24. Befutó: 83, 164. Hármasbefutó: 2917. 8. futam: 1. Ravasz (1), 2. Lokátor (4), 3. Surugel (11). Tét: 14. hely: 17, 18, 20. Befutó: 53, 40. Hármasbefutó: 737. 9. futam: 1. Rege (1), 2. Lexikon (9), 3. Rezeda (3). Tét: 101, hely: 60, 26, 73. Be­futó: 368, 728. Hármasbefutó: 12 948. 10. futam: 1. Móring (7), 2. Karmester (3), 3. Kerepes (8). Tét: 21. hely: 12, 16, 12. Befutó: 47, 23. Hármasbefutó: 263. 11. futam: 1. Hrisov (1), 2. Opera (9), 3. Napoletana (4). Tét: 20, hely: 15, 51,21. Befutó: 44, 42. Hármasbefutó: 712. y&seimpl ge!Appfippek 1. futam: Bezeréd (7), Commodore (11), Ambiciózus (12), Narda (1). 2. futam: Tráker (6), Mandulás (5), Saul (8), Komédiás (2). 3. futam: Küllő (5), Mulatgató (1), Izolda (9), Denis (4). 4. futam: Tutenkamon (2), Mataram (7), Merse (4), Nancy (8). 5. futam: Arabeszk (4), Lanka (5), My dear (1), Quentin (12). 6. futam: Kariba Dara (2), Tet­tes (6), Lump (4), Geronica (10). 7. futam: Gubernátor (11), Star Boy (3), Lorenzo (9), Taktika (10). 8. futam: Mágikus (6), Köszméte (4), Nebula (8), Toldi (3). 9. futam: Messiás (8), Ante (4), Gondos (3), Turista (7). 10. futam: Donát (8), Ábrán (4), Assaf (5), Cézár (6). A versenyek 13.30-kor kezdődnek. Speedo-ügy április közepén várható állásfoglalás A Magyar Úszó Szövet­ség elnöksége február hu­szadikai ülésén négyfős bi­zottságot bízott meg azzal a feladattal, hogy vizsgálja ki az oly sok vihart kavart Speedo-szerződést, tárja fel a tényeket, s tisztázza, ki miben hibázott a rejtélyes ügyben. A bizottság — dr. Temes Judit, Tóth Ákos, Hauer Péter és Kelemen Ildikó — nem tétlenkedett, több em­bert is meghallgatott, köz­tük dr. Hargitay Andrást, a MÖSZ idén januárban lemondott megbízott elnö­két és Osváth Sámuelt, a szövetség volt főtitkárát. A vizsgálat eddigi eredményé­ről kértünk tájékoztatást Temes Judittól. — A tények rögzítése megtörtént, de közös állás­foglalást még nem fogal­maztunk meg — közölte. — Megállapodtunk, hogy amíg négyesben nem alkotunk véleményt, nem nyilatko­zunk a részletekről. Való­színűleg április közepén ülünk majd össze, mert Hauer Péter edző ekkor érkezik haza legjobb úszóinkkal együtt az egye­sült államokbeli edzőtábor­ból. II. 94. , 1991. április 7. Boulogne-i ringfőpróba a Göteborg megyében A címben említett két város fontos szerepet ját­szik az elkövetkező időben legjobb öklözőink életében. Boulogne sur la Mére-ben rendezik meg a jövő hé­ten a hagyományos, Fran­cia Nagydíj elnevezésű, nagyszabású nemzetközi viadalt, amely az utolsó erőfelmérős lesz a közelgő — május 7—13. — göte­­borgi kontinensbajnokság előtt. A magyar válogatott ki­lenc versenyzője vasárnap reggel kel útra az észak­francia városba. A Laka­tos (48), Kovács (51), Bar­­ta (54), Szakállas (60), Pet­­rovics (60), Kangli (63,5), Mizsei (67)­, Elekes (81), Hart (91) összeállítású gár­da hétfőn kezdi meg sze­replését azon a viadalon, amelyre 15 országból vár­ják a kesztyűs legényeket. Szánthó Imre, a válo­gatott edzője elmondta, hogy a boulogne-i tornán szereplő csapat nagyjából megegyezik az EB-re utazó gárdával. A két 60 kilós, Szakállas és Petrovics kö­zött a franciaországi sze­replés dönt. Hiányzik a keretből Kalocsai, aki kéz­sérülése miatt maradt itt­hon, és Szabó Lóránt sem teljes értékű harcos: gyo­­morbántalmai miatt nem utazik a többiekkel. Papp László szövetségi kapitány a középmezőny­nél jobbnak érzi a magyar csapatot, bár az ellenfelek pontos, név szerinti neve­zését természetesen nem ismeri, ez majd csak a helyszínen, a sorsolás előtt dől el. " Nem maszatolást, ha­nem komoly meccseket, kemény küzdelmeket vá­rok, s már olyan formá­kat, amelyek biztatóak le­hetnek a májusi EB előtt — mondta Papp. A csapat vezetője Szán­tó László lesz, s a küldött­séggel tart Payer Sándor nemzetközi bírónk is. Megjelenik minden szerdán! E heti témáinkból: • Indul az olimpiai rejtvénypályázat!!! • Raksányi Gellért: A magyar színészek göröngyös útja • Közkívánatra: ismét a Foglalkoztatási Törvényről • A munkanélküliek tízparancsolata Magas jutalékért árusítsa az ÁLLÁSKÖZVETÍTŐT! Hirdessen nálunk! 1137 Budapest XIII., Radnóti M. u. 2. Telefonszám: 112-1885 Telefax­: 112-3084 Előfizetési díj: egy évre 684 Ft fél évre 342 Ft negyedévre 171 Ft egy hónapra 57 Ft 11

Next