Nemzeti Sport, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-02 / 210. szám

12 NEMZETI SPORT IFJÚSÁGI ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG Énekes Zoltán jelenti Antwerpenből: Szabados Béla és Ágh Olivér ezüstérmes Magyar szempontból rosszul kezdődött az ifjúsági Európa­­bajnokság. A több számban is aranyesélyes Czene Attila ugyanis megbetegedett. Így is voltak magyar főszereplői a csütörtöki nyitó­napnak. Kétszáz gyorson Szabados Béla, kétszáz háton Ágh Olivér ugyanis ezüstérmet szerzett. A RENDEZŐK HIBÁJA miatt rögtön az első döntő, a 200 fiú gyors vihart kavart. A harmadik helyen fináléba jutott Szabados Béla ugyanis egy pillanattal előbb ugrott, mint vetélytársai, de az indítóbíró nem ítélte kiugrásnak, az esetet. Nem, úgy, a vezető bí­ró, aki­­ azonnal a rajt visszalö­­vését rendelte el. Igen ám, csak­hogy a startbíró késve vette ész­re a felettese jelzését, s emiatt csak körülbelül tíz másodperc, eltelte után lőtte­ vissza a rajtot. A hang­jelet azonban a versenyzők a víz­ben már nem hallották. Ráadá­sul már kötéllel­ sem tudták meg­akasztani a sportolókat, mert túljutottak tizenöt méteren, ahol a madzagot a vízbe­ tudják eresz­teni. Ezután teljes lett a tanácstalan­ság a zsűriben. Nem tudták el­dönteni,­­hogy,, megállítsák-e a fu­tamot, vagy sem. A pánikhangu­latban lévő vezető bíró végül úgy határozott, hogy 85 méternél eresszék le a kötelet és akasszák meg az úszókat. A döntés pilla­natában hetvenöt méternél jártak a versenyzők és Szabados vezetett fél méterrel... — Ez példátlan. Most már nem állíthatják meg a versenyt — ugrott fel helyéről Kovács Ottó, Szabados fölöttébb feszült edzője. ÚGY TŰNT, mégis újraússzák a sportolók a döntőt. A kötelet már a vízre is eresztették, ami­kor azonban a közönség, a ver­senyzők és a szakemberek fül­siketítő tiltakozásba kezdtek. En­nek hatására a roppant határo­zatlan vezető bíró megváltoztatta ítéletét — talán ő is belátta, hogy Szabados­­ kiugrása elenyé­sző előnyt jelentett a magyar fiúnak — s az utolsó pillanatban felhúzatta a kötelet és továbben­gedte a futamot. Milyen jól tette. A 17 éves bé­késcsabai fiú ugyanis szárnyalt, 150 méternél még mindig veze­tett. Pedig Béla úgy jött ki az EB-re, hogy 200 méteren jó, ha döntőbe kerül. A legjobb ideje: 1:56 volt, amelyet a két héttel ezelőtti országos bajnokságon ért el. Antwerpenben már az elő­futamban 1:53.74-et úszott, s a részideje­ a döntőben még jobb időt sejtettek. Szabados a hajrá­ban már harmadmagával robogott a cél felé. A török Tanert meg­előzte, ám a brit Palmer egy gon­dolattal előbb nyúlt be előtte. Szabados így is fantasztikus tel­jesítményt nyújtott, hiszen hat másodperccel megjavította az OB-n elért rekordját, sőt alig néhány századmásodperccel ma­­radt el csupán Ágh Norbert fel­nőtt országos csúcsától. JÓ NAPJA volt az Ágh család­nak. Norbert­­ felnőtt rekordja életben maradt, az öccs, Olivér pedig bravúrosan helyettesítette a megbetegedett Czenét. A szakem­berek azt hitték, hogy miután At­tila az ágyat nyomja, már nem is lesz magyar érmes ebben a szám­ban, ám Ágh Oli­vér másként gon­dolta. A még jövőre is ifjúsági korosztályú, 16 éves úszó már az­zal meglepte a szakembereket, hogy a harmadik legjobb­ idővel bekerült a döntőbe. Olivér a­zo­n­­ban nem elégedett meg ennyivel, s a fináléban szoros küzdelemben az ezüstérmet is kiharcolta öt évvel idősebb vetélytársai között Fiúk, 200 m gyors, Európa-baj­­nok: Paul Palmer (Nagy-Britannia) 1:50.50, 2. Szabados Béla (Magyar­­ország, Békéscsabai Úszó Klub, e: Kovács Ottó, Budavári István) 1:50.79, 3. Taner (Törökország) 1:50.90 . 200 m hát. EB: Marcel Bla­­zo (Cseh és Szlovák SZK) 2:03.25, 2. Ágh Olivér (Magyarország, Bp. Honvéd, c: Széchy Tamás és edzői kollektívája) 2:05.28, 3. Rockwood (Nagy-Britannia) 2:05.37. 200 m pil­langó. EB: Zvonrad Galka (Lengyel­­ország) 1:59.80, 2. Taner (Törökor­szág) 2:01.00, 3. Pankratov (Szov­jetunió) 2:01.73, ... 6. Hortobágyi Tamás (Magyarország, Bp. Szparta­­cus) 2:01.05. 4X100 gyorsváltó. EB: Németor­szág 3:28.71, 2. Franciaország 3:28.77, 3. Svédország 3:28.97. Lányok, 401­ m gyors. EB: Kirs­­ten Vliigh­uis (Hollandia) 4:14.54,2. Wammes (Hollandia) 4:29.37, 3. Giagnoni (Olaszország) 4:20.71, 4. Pendrich (Nagy-Britannia) 4:21.40, 5. Kovács Regina (Magyarország, Bp. Spartacus) 4:23.28, ... 10. Mold­vai Katalin (Magyarország) 4:24.42. 100 m mell. EB: Anna Nyikityina (Szovjetunió) 1:11.15, 2. Peters (Hollandia) 1:12.28, 3. Kupiec (Len­­­gyelország) 1:12.54, ... 10. Vízi Krisztina (Magyarország) 1:14.79, . . . Kádái Krisztina 1:18.33-al nem került a legjobb 16 közé. 400 m vegyes. EB: Darja Csme­­leva (Szovjetunió) 4:18.98, 2. Bon­­net (Franciaország) 4:55.67, 3. Nag­hi (Románia) 4:35.74, ... 10. Kronberg Klára (Magyarország) 5:00.96, 11. Pataki Katalin (Magyar­­ország) 5:05.06. 4 X200 m gyorsváltó. EB: Szovjetunió 8:22.26, 2. Német­ország 8:21.96,­3. Hollandia 8:28.00, ... 8. Magyarország (Lakos Gyöngy­vér, Tóth Réka, Kovács Regina, Moldvai Katalin) 8:42,84. ★ Ifjúsági mű- és toronyugró Európa-bajnokság, Braschaat. 1 m műugrás (18 induló). Euró­­sia-bajnok: Stefan Ahrens (Né­metország) 348, 2. Lenosan (Fran­ciaország) 325,65, 3. Gerlach Ist­ván Zsolt (Magyarország, egyesü­lete: BVSC, e: Gerlach István) 320.15. Ágh Olivér Szabados Béla Gerlach István Öt aranyérem elveszett (?) Czene Attila megbetegedett — fogadott a rossz hírrel csütörtö­kön a selejtezőt­: előtt dr. Sós Csaba, az FTC vezető­edzője. — Harminckilenc fokos lázzal fek­szik a szállodában. Dr. Hajdú Sándor, a csapat orvosa és Szé­­­­chy Tamás edző ápolja. Puff neki! Ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna ma­gyar szempontból a verseny.­­Czene ugyanis a csapat ásza, a szakvezetés négy aranyérmet re­mélt tőle, nem is szólva­­ arról, hogy a vele felálló vegyes vál­tó is esélyes lett volna a győze­lemre. Mindez már csak feltételes módban írható, mert dr. Hajdú Sándor szerint Attila vírusos megfázással bajlódik, amely tü­­szős mandulagyulladással is fe­nyegethet. Czene éppen ezért antibiotikumot szed, s gyógyulá­sa több napot vesz igénybe. En­nél fógva kizárt, hogy rajthoz álljon az ifjúsági Európa-baj­­nokságon. — Elnézést, hogy pizsamában fogadom, de egész éjjel talpon voltam, szüntelenül borogattam, ápoltam Attilát, s csak most pi­hentem néhány órát, miután ta­nítványom láza lejjebb ment — szabadkozott Széchy Tamás, amikor délben felkerestem szál­lodai szobájában. — Czene „Csi­­bi” szerda délután jelezte elő­ször, hogy rosszul érzi magát. Ekkor 37,7 volt a sám­, amely estére 39,3-ig szökött fel. Reg­gelig nem változott a hőmérsék­lete, ezért már azon gondolkod­tunk, hogy kórházba szállítjuk Attilát, amikor a gyógyszerek és az állandó priznicelés hatására végre 38 fok alá süllyedt a láza. Tanítványom természetesen el volt keseredve, hogy nem indul­hat a versenyen, de jellemző rá, hogy elsősorban nem az egyéni számok miatt kesergett, hanem a váltó miatt, mivel társainak így most kevesebb az esélye a győ­zelemre. 4. női és 17. jur­lor férfi súlyemelő EB, Várna Takács Erika : három arany Az elmúlt napokban meglehe­tősen hiányosan érkeztek a hír­­ügynökségi jelentések a Várná­ban zajló női és junior férfi súly­emelő Európa-bajnokságról. Csak a magyar küldöttség szerda esti hazaérkezése után derült ki az is, hogy a +82.5 kilósok között Takács Erika három aranyérmet nyert. Természetesen először er­ről a versenyről kérdeztük Hanz­­lik János szövetségi kapitányt. — Erika káprázatos formában versenyzett. Óriási fölénnyel, 32.5 kiló előnnyel nyerte az összetet­tet. Harmadik lökésgyakorlatá­val 123 kilóra javította a fogás­nem Európa-rekordját. (A szabá­lyok szerint csak 122,5 kiló szá­mított be az összetett eredményé­be, — A szerk.). Összetettben is beállította az érvényben lévő Európa-csúcsot. Azért is különö­sen figyelemre méltó a három aranyérem, mert Erika nyolc hónapja szült, s csak négy hó­napja kezdte el az edzéseket.­­ Egyetlen súlycsoport fogás­nemenkénti versenyeiről sem ér­kezett híradás, ezért csak leg­feljebb sejteni lehetett, hogy há­nyadik helyen végeztek a mieink .. . — Súlyemelőnőink összesen ti­zenkét érmet gyűjtöttek. A hét aranyból hármat-hármat Földi Csilla és Takács Erika szerzett, egyet pedig Tóbiás Veronika nya­kába akasztottak a 82.5 kilósok szakítása után. Tóbiás az össze­tettben ezüstérmes lett,­­ csakúgy, mint Takács Mária, aki a 67.5 kilósok összetett versenyén kí­vül szakításban is a második he­lyen végzett. Ők kéten „szállí­tották” a két bronzérmünket is, mindketten , lökésben. — Gondolom, ennyi érem után elégedett a kapitány . — Valóban, mert a­­ tervezett huszonnyolc olimpiai­ pont he­lyett harminchetet szereztünk, és az országok versenyében, Bulgá­ria válogatottja mögött, a máso­dik helyen végeztünk. Takács Erikáról már beszéltem, hason­lóan elégedett voltam Földi Csil­lával is, aki a három aranyérem mellett kétszer is megjavította sa­ját Európa-csúcsát a szakításban. Takács Marika is­ azt hozta, amit vártunk tőle, bár az EB előtt nem gondoltam volna, hogy egy brit versenyző „lopja el” tőle az aranyérmet. Viszont nagy és kel­lemes meglepetést szerzett nekem Tóbiás Veronika az összetett má­sodik helyével. Ki kell emelnem a csapat két újoncát, Raj Tímeát és Nagy Bernadettet. Mindketten meglepően éretten versenyeztek. Nagy Bernadettet egy hibás bí­rói döntés fosztotta meg a bronz­éremtől. Koós Veronika Jó állapotban utazott Várná® kicsit jobban koncentrál, az ötödik helynél előrébb­­­hetett volna. Fodor Emes-u­gyan megviselte a fogyaszt hosszú utazás, ugyanis jött ki Várnába. Ránt technikája sem volt töke , a negyediknél jobb hz ■rá­térnie képes. p. -en -t Még nem esett sz ura, Erzsébetről... f-- ju'a — Szándékosan hagyt . ,r gáre, mert teljesítményi igo­ vagyok elégedett. Az •* -Set­ményei alapján sokka vártam tőle. Idegesen **' zett, bizonyára nyom­oros, hogy korábban már két­­­senyén is kiesett. Majd h Zo­lával elmaradt legjobbjától n. — Várnában nemcsak legerősebb hölgyei, hanen­ férfiversenyzői is rande. . . Hogyan értékeli a magyaré­replését? — Sajnos az eredmények , csenek arányban az elvé. munkával. Összetettben eg érmet sem szereztek a fii­ú Molnár Gábor — szakító ezüstérmes lett — révén egy -­­­gyedik­, Soók­y Zoltán és Szilág­ József jóvoltából két ötödik he­­lyünk van. Ami ennél is elkese­rítőbb, hogy a szakításban ezüst­érmes Orsó György és a bronz­érmes Dudás István is kiesett a lökésben. Komoly elemzést igé­nyel, hogy fiataljaink miért ma­radtak adósak a jó teljesítmé­nyekkel ... Nők, 82.5 kg. Összetettben. Eu­u­rópa-bajnok: Takács Erika (Ma­gyarország —­ BSE, edző: Takács István, név. egy.: MTK-VM, név. e.: Takács István) 213 — Európa­csúcsbeállítás (92.3, 122.3), 2. Vasic­­ková (­Cse­h és Szlovák SZ­K) 132.5 (77.5,­­105), 3. Iskin (Franciaország) 182,5 (83, 97.5), 4. Lynas (Nagy-Bri­tannia) 175 (72.5, 182.5), 5. Aktipisa (Görögország) 162,5 (70, 92.5), 6. Kokhimu (Görögország) 18.9 (75, 85).­ Szakításban. EB: Takács Erika 92.5, 2. I­skin 85, 3. Vasi­cková 77.5. Lö­késben. EB: Takács Erika 122.5, 2. Vasicková 105, 3. Lynes 10­2.5. 1 K. I* ! Ha úgy érzi becsapták, ha nem fizet az adósa, ha céginformá­cióra van szüksége, ha államo­sított vagyonához bizonyítékot keres, ha magánügyeiben segít­ségre vár, ha szakszerű őr­zést kéri REGENS Információs és Bűnmegelőző Kft. Bpest, XI., Bertalan Lajos u. 28. Tel.: 166-4373. 166-4805. Fax: 166-4377. 210. ♦ 1991. augusztus 2. ) Köszönjük, hogy velünk tartott Mai számunkat szerkesztette: Vad Dezső Olvasószerkesztő: Lakatos György Skrapits László Tervezőszerkesztő: Roska János ügyeleti telefon (csak 20 óra utáni): 138-4451 a KERAVILL szaküzleteiben^"""^^ a készlet tart.­(típustól függően,. 4000 Ft-tól 22 000 Ft-ig) | I# .1 4 ME f r ■ ■ • kamatmentes részletre is. xmy ^

Next