Nemzeti Sport, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-10 / 338. szám

II. 338. ♦ 1991. december 10. A VILÁG SPORTJA • ELREPORTE BEL MUNRO • BLICK IN DIE SPORTWELT Száz szakember elbocsájtás előtt ? Nyílt levél a doppinggal élő úszóedzők ellen Remekül szerepeltek a német úszók az elmúlt hétvégén Gel­sen­­kirchenben, az első alkalommal megrendezett sprint Európa-bajnok­­ságon. Az uszoda környékén a sajtó munkatársait mégis sokkal jobban foglalkoztatta egy nyílt levél, és annak tartalma. A levelet a német férfiválogatott vezető­edzője, Manfred Thiesman nyújtotta át a Német Úszó Szövet­ség (DSV) vezérkarának. Ebben a volt NSZK-beli úszóedzők testületi­leg azt követelik, hogy a szövetség bocsásson el állásából 20 egykori NDK-beli edzőt. A petíció megfo­galmazására az adott okot, hogy az elmúlt héten az említett húsz mes­ter kerek perec elismerte: a korábbi káprázatos NDK-beli sikerekben a doppingolás is szerepet játszott. A keletnémet edzők beismerő nyi­latkozatukban azzal magyarázták tettüket, hogy arra az NDK-beli legfelső sportvezetéstül kaptak uta­sítást. Mindezt Thiesmanék egy­általán nem fogták fel enyhítő kö­rülményként, és mindenképpen ra­gaszkodtak a doppingszereket al­kalmazó szakemberek elbocsátásá­hoz. Olaj volt a tűzre az egykori NDK- bel­i úszónő, Kornélia Ender napok­ban tett nyilatkozata. Ender a Lon­don Times című lapnak adott in­terjújában azt állította: ha őt is doppingolták sportpályafutása so­rán, azt csakis tudtán kívül tehet­ték. Ő sohasem feltételezte, hogy különféle teljesítményfokozó ké­szítményekkel „hozták ki belőle” a káprázatos világcsúcsokat edzői, or­vosai. A hírügynökségek nem említik, hogy Manfred Thiesman nyílt le­vele milyen reakciót váltott ki a DSV vezetőiből. Merthogy szótlanul nem fogadták az írást, az szinte biztos.★ A Német Sporthivatal (DSB) ál­tal a doppingügyek kivizsgálására létrehozott bizottság zárójelentésé­ben 100 orvos, edző és más szak­ember elbocsátását javasolja — ad­ja hírül a Der Spiegel. A lap sze­rint a jelentés nem éri el a cél­ját, nem biztosít zavartalan fel­készülést a sportolóknak, mert a gyanakvások nem szűnnek meg. A vétkeseket csak általánosságban nevezi meg, viszont minden szak­­szövetség bizalmas levelet kap, mely leleplezi a tiltott szerek hasz­nálóit. Mivel a bizonyítékok nem megtámadhatatlanok, perek sorára van kilátás. MAGYAROK KÜLFÖLDÖN Kick-box full-contact VB: Párizs Gönczi megvédte világbajnoki címét Vasárnap este, lapzártakor, még csak annyit tudtunk, hogy a világ­­bajnoki címvédő, Gönczi János és a Világ Kupa-győztes szegedi Tum­­bász József az aranyéremért küzd a párizsi kick-box full-contact vi­lágbajnokságon. S persze azt, hogy Balogh Osz­­kár, a Hunyadi SE versenyzője vi­lágbajnok lett az 54 kilogrammosok között . . . A hétfői folytatás sem okozott kellemetlen meglepetést, sőt. .. Molnár Csaba súlycsoportjában, a 67 kilogrammban bronzérmet szer­zett, első figyelemre méltó eredmé­nyét érve el. Na meg Tumbász. A debreceniek „kőkemény” harcosa, akit az 1987- es budapesti Világ Kupán senki sem tudott megállítani, Párizsban is a döntőbe jutott. Ezúttal nem sike­rült a bravúr, az ezüstérem ma­radt. Ez sem megvetendő teljesít­mény. És végül, de nem utolsósorban Gönczi János, a magyar csapat egyáltalán nem titkolt esélyese. Akinek 1987 óta töretlen a fejlődé­se. Az akkori, már említett buda­pesti Világ Kupán még „csak” az ezüstérem jutott számára, ám azóta senki sem tudta megállítani. Két évvel ezelőtt, a jugoszláviai Tro­­girban EB-t, tavaly pedig Velencé­ben VB-t nyert. Az idén, Párizs­ban ismét a döntőbe jutott é­s megvédte világbajnoki címét szov­jet ellenfelével szemben. A finálé gigászi küzdelmet hozó három me­netét követően a sportcsarnok né­zői, akik felállva szurkolták végig a küzdelmet, tapsviharral ünnepel­ték a magyar világbajnokot. Kick-box full-contact VB, Párizs. 63.5 kg. Világbajnok: Gönczi Já­nos (Hunyadi Sír, e: Sztranyovszky Zsolt, ne: Kira Péter). 67 kg: 3. Molnár Csaba (Szeged, e: Németh Ferenc). 75 kg: 2. Tumbász József (DVSC, e: Katona Attila). Gönczi János Tekvandó Engrich Mariann győzelmei Tizenkét ország közel négyszáz tekvandósa — köztük a magyar vá­logatott tagjai — vett részt a sin­­delfingeni 6. Nemzetközi Park Ku­pa versenyen. A mieink közül Engrich Mariann szerepelt a leg­jobban, győzelmet szerzett. Ezt kö­vetően a 7. Boskoo­ Kupán indult csapatunk, s itt Engrich Mariann ismét a dobogó legfelső fokára áll­hatott, sőt, a bírók szavazata alap­ján elnyerte a legjobb női verseny­zőnek járó díjat. A férfiaknál az 54 kg-osok mezőnyében Szúnyogh­ Pé­ter második, 58 kg-ban Takács Gá­bor harmadik lett. Szeles Dezső szövetségi kapitány alaposan átformált csapata az utolsó mérkőzésen 7-1-re kikapott a házi­gazdáktól, így végül két ponttal, Belgrád csapatát megelőzve zárta a tornát. A bolgárok elleni mérkő­zésen a magyarok egyetlen gólját az utolsó harmadban Simon ütötte. A Szófia Kupa végeredménye: 1. Bulgária 6 pont, 2. Románia 3, 3. Magyarország 2, 4. Belgrád 1. Harmadik hely a Szófia Kupán A harmadik helyen végzett a ma­gyar jégkorong-válogatott a bolgár fővárosban rendezett Szófia Kupán. RÖPLABDA A Vasasnak sem sikerült KF­K Nők Rapid Bucuresti (román)—Vasas SC 3:1 (4, —10, 8, 3) A Kupagyőztesek mérkőzéssoroza­tában szereplő Vasas nem tudta megtörni a hét vége szomorú soroza­tát, az első fordulóban mind a négy idegenben szereplő magyar együttes vereséggel tért haza. Az angyalföl­diek helyzete nem teljesen re­ménytelen ugyan, de a­­december 14-i budapesti visszavágón nagyon nehéz dolguk lesz az angyalföldi lá­nyoknak. TENISZ COMPAQ GRAND SLAM KUPA, MÜNCHEN Vad Dezső jelenti: Villámgyors játékosok a villámgyors borításon Játszik-e Becker, még hétfőn délután, a nagy nyi­tány előestéjén sem tud senki vá­laszolni. Pedig az eddig már 19 világ-, 9 Európa- és 58 német baj­nokságnak otthont adó híres Olim­pia Park, s annak gyöngyszeme, a 14 ezer nézőt befogadó Olimpiai Csarnok készen várja a világ 16 legjobb teniszezőjét. — Meglepve, a televízióból érte­sültem Boris váratlan betegségéről — mondta Becker papa vasárnap este az ARD televízió látványos sportgálaműsorá­ban, amelynek ke­retében teniszbajnok fiát, Steffi Grafot és a Kaiserslautern labda­rúgócsapatát, mint az év németor­szági legjobbjait mutatták be. Bek­­ker pápa még hozzátette, reméli, hogy fia felépül. — Egyelőre várunk, hiszen Bo­risnak csak szerdán kellene ját­szania — jelentette ki hétfő dél­után Bill Dennis, a torna igazga­tója. Tomas Smid, a bajnok új edzője a rádióban nyilatkozott:­­ Boris még szédül, hányingere van, de szeretne játszani. A változatlanul népszerű sport­ember rosszullétét a hírek szerint az a ráksaláta okozta, melyet csü­törtökön evett. Péntekről szombat­ra virradóra már orvost hivatott, gyógyszert kapott a vírusos fer­tőzés ellen. Délutánra jobban lett, legyőzte Lendét, de vasárnapra új­ra belázasodott, nem merte vállalni a játékot az antwerpeni döntőben. Becker az idén már hétszer lépett vissza különböző versenyekről. Négy éve Amerikában kapott hal­mérgezést, s akkor öt héten át harcképtelen volt. Müncheni sze­replése mindenesetre a torna iga­zi, a tavalyit is felülmúló sikeré­nek kulcskérdése, hiszen az el­múlt évben nem indult, s idei já­téka főleg itt, Németországban újabb százezreket vonna a tele­víziós készülékek elé, de a hét vé­gére biztosan megtöltené a sta­diont is. A játékosok mindezzel vajmi keveset törődnek. Egyelőre „kóstolgatják" a résztvevők a zöld, villámgyors­nak ítélt supreme borítást. Fél kettőtől háromig Ivan Lendl és a „kis" McEnroe ütötte a labdákat. Olykor, mintha nem is Patrick, ha­nem fivére, a szuper fenegyerek, John állt volna a pályán, hiszen egy-egy hibáját követve felordított, s néhányszor még az ütőjét is a földhöz vágta. Aztán a perui Yza­­ga, valamint Courier következett. Az amerikaira alig ismertünk rá, hiszen ezúttal szokásos ellenzős sapkája nélkül bombázta a labdá­kat ellenfele térfelére. A szakértők általában négy cso­portba sorolják a résztvevőket. A favoritok közé a három idei nagy verseny győztese: Becker, az ausztrál; Courier a francia; Stich, a wimbledoni bajnok, no és Iván Lendl, a megbízhatóság szobra A NAP nyilatkozata JIMMY CONNORS, a 39 éves amerikai: — Számomra teljesen mindegy, hogy hatvan dollár, vagy hatmillió a pénzdíj. Én minden mérkőzésemen bizo­nyítani akarom, hogy bírom az iramot a fia­talokkal, tartozik. Az immár 39 esztendős Jimmy Connors itteni szereplését óriási várakozás előzi meg. Az idén előretört Forget, a Davis Kupa­döntő hőse és Wheaton, a bombá­zó, aki egy vonalbírói tévedés so­rán tavaly majdnem ötre ment Gilberttel, a meglepetés embere lehet. A többiek közül talán Chang, a még mindig csak 19 éves, küz­dőképességéről közismert amerikai arathat váratlan győzelmeket. A többiek közül Champion, a DK- győztes francia csapat tartaléka, wimbledoni szereplésével jutott a mezőnybe. A holland Haarhuis Becker skalpját szerezte meg Flu­­shing Meadow-ban. A szeszélyes Hlasek tavaly páros világbajnok volt. Patrick McEnroe ausztráliai elődöntős helyével váltotta meg a müncheni belépőjét. Az efféle gyors pályákon idegenül mozgó horvát Prpics és az olasz Caratti számára a puszta részvétel is di­csőség lehet. A teljes sorsolási­g alsó ágról induló Courier (Chang, majd Champion vagy McEnroe el­len) az elődöntőig sétálhat, ahol a Lendl—Connors nosztalgiamérkőzés nyertesével találkozhat. A felső ágon esetleg visszalépő Beckert az ausztrál Woodbridge helyettesítheti. Ott van még Wheaton, valamint a Stiche Forget csata győztese kerül­het az elődöntőbe. De mindez csak jóslat. A papírforma egyre keve­sebbet számít, egyre kevésbé érvé­nyesül a teniszsportban. A NAP tudnivalói Az első forduló és a negyed­döntő mérkőzéseit két nyert játszma dönti el. A szombati elődöntő és a vasárnap délutá­ni döntő viszont már három nyert játszmára megy. Az első forduló vesztesei egyenként 100 ezer dollárt kap­nak. A negyeddöntő vesztese 300 ezret, az elődöntőből ki­esettek 450 ezret, a döntős egy­milliót, a győztes pedig 2 mil­liót kasszíroz. A Compaq Grand Slam Kupát a világ legnagyobb teniszverse­nyének tekintik. A tavalyi tor­nát nyolcvan ország televíziója sugározta. Németországban 38 órán át tartot­t a közvetítés. Az idei tévéadásokat a Magyaror­szágon is fogható SAT 1 120 munkatársa készítette elő, s ez évben 105 országba jutnak el. A névadó Compaq számító­gépkonszern mellett a SAT 1 adó, az Opel autógyár, a Hilton szállodalánc, az adida­s sport­szergyár, az Eber óragyár, a Schweppes üdítőgyár tartozik a fő szponzorok közé. A tornát Slazenger’s labdákkal rendezik, s gyors, supreme borítású pá­lyán. A szponzorok nem beszélnek a támogatásuk összegéről. Csak az biztos, hogy az olimpiai csar­nok mintegy négymillió márkás bevételre számít. NEMZETI SPORT 1* NEVEKKEL ÉS SZÁMOKKAL_____________ A FÖLD KÖRÜL AUTÓSPORT MOTOR-RAONG Ralibajnokok nemzetközi viadala, Jarama. Döntő: Kankkunen (finn)— Auriol (francia) 2:1. 1. futam (To­yotával): Kankkunen 2:34.55 perc — Auriol 2:37.01. 2. f. (Lancia): Auriol 2:32.84 — Kankkunen 2:33.96. 3. f. (Lancia): Kankkunen 2:32.66 — Auriol 2:36.07. A világbajnoki címvédő Juha Kankkunen magabiztos versenyzés­sel utasította maga mögé az idei bronzérmes Didier Auriolt. ATLÉTIKA ~ Nemzetközi mezeifutó-verseny, Les Mureaux. Férfiak (9255 m): 1. Pantés (fran­cia) 26,52. Nők (4560 m): 1. Dias (portugál) 14:34.­ ­ KÉZILABDA HANDBALL Európai férfikupák, negyeddön­tők, első mérkőzések: BEK­­SZKIF Krasznodar (szov­jet)—RK Zagreb (horvát) 24-29 (14-14), Valur Reykjavík (izlandi) —FC Barcelona (spanyol) 19-23 (11-10), USAM Nimes (francia)— IF Kolding (dán) 23-25 (11-14), KEK Askö Linz (osztrák)—GOG Gudme (dán) 17-30 (7-6), RK Beograd (jugoszláviai)—TBV Mil­­bertshofen (német) 11-18 (7-9), Ifii Kupa: SZKA Minszk (szov­jet)—HC Bruck (osztrák) 32-21 (16-9), Wallau-Massenheim (német) —Porto (portugál) 25-21 (9-1­l), Avidesa (spanyol)—Wisla Plock (lengyel) 27-15 (13-9), Zrenjanin (jugoszláviai)—Helsingor (dán) 15-18 (5-8). A kitűnő és egyre javuló felté­telek között dolgozó dán csapatok idegenbeli győzelmeik után mind­három kupában az elődöntőben érezhetik magukat. A KEK-ben a gyakorlatilag már továbbjutott Bramac SE a GOG Giudime és a 71SV Milbershofen együttesére számíthat. A német gárdával azonban csak akkor ke­rülhet szembe, ha az Asztrahany (szovjet) elbúcsúztatja a TuSEM Essen­t (német). Ha az Essen és a Mülbertshofen is továbbjut, ak­kor — a szabályok szerint — egy­mással kell mérkőzniük az elődön­tőben. Ebben az esetben csak a dán kupagyőztessel találkozhat a Veszprém. (Az Essen és az Aszt­rahany Németországban, december 15-én, a visszavágón január 4-én találkozik.) JÉGKORONG JÓÉ HOCKEY Szovjet bajnokság: Szpartak Moszkva—Dinamo Minszk 6-4, Avangard Omszk—HK Riga 4-2, Avtomobiliszt Jekatyerinburg—Szo­knn Kijev 3-2, Traktor Cseljabinszk —CSZKA 2-2, Dinamo Moszkva— Torpedo Nyizsnyij Novgorod 2-2, Torpedó Uszty-Kamenogorszk—Kril­­ja Szovjetov 4-1, Himik Voszkre­­szenszk—Ityil Kazany 3-2, Torpedo Jaroszlavl—Lada Togliatti 3-5. Az élcsoport: 1. Dinamo Moszkva 49 pont, 2. CSZKA 38, 3. Krilja Szovjetov 36. Meglepetés a három éllovas pontvesztése, illetve veresége, bár helyezésüket ez nem befolyásolta. TENISZ TENNIS Maureen Connolly Kupa, Cardiff, Egyesült Államok—Nagy-Britan­­nia 9:2.★ Európai nemzetek férfi csapat­­bajnoksága, B-csoport, Triest. Ausztria—Olaszország 2:0. CSELGÁNCS Nemzetközi női verseny: Fák. A győztesek. 48 kg: Tanara Cá­pán). 52 kg: Mizogucsi (japán). 52 kg: Csang Szun Jong (dél-koreai). Plusz 72 kg: Zhuang Xiaoyan (kí­nai).

Next