Nemzeti Sport, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-22 / 21. szám

2 NEMZETI SPORT A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának felkérésére síversenyt rendez január 26-án a Ma­gyar Síszövetség a Börzsöny-hegységben, a Buda­pesten akkreditált diplomáciai testület tagjai, a Külügyminisztérium munkatársai és családtagjaik részére. A viadal részvevői között lesz többek kö­zött dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter is. (Minden egyensúlyérzékére szüksége lesz a ne­héz helyzetekben edződött külügyminiszternek, hogy a síkos talajon se bukjon.) • Tizenhat öregfiúk-csapat vesz részt a január 25—26-án, a miskolci Városi Sportcsarnokban sor­ra kerülő Multi Trade Kupa nemzetközi teremlab­­darúgó-tornán, s az együttesek színeiben egykori olimpiai bajnokok is parkettre lépnek. (Az igazi szám azért az lenne, ha még aktív ma­gyar olimpiai bajnokok lépnének pályára.) • Szurkolói gyűlést tart január 31-én, pénteken 16.30 órakor a Szolnoki Olajbányász a kosárlabda­szakosztály klubhelyiségében, amelyen a kosárra­jongók elmondhatják észrevételeiket a bajnok­csapat idei szereplésével kapcsolatban. (A csapat tagjai pedig buzdítják őket.) • A veterán atléták is megkezdik fedettpályás versenyzésüket ezen a hét végén, vasárnap dél­előtt a Tüzér utcában, a Honvéd Phönix rendezvé­nyén találkoznak. (Még tűzbe sem kell szállniuk, hogy újjászüles­senek.)­ Piroska Zoltán, egykori váltósúlyú magyar baj­noki ezüstérmes ökölvívó, Kajdy János ellenfele, hetedik évét kezdte meg az edzői pályán. Kétévi balassagyarmati kitérő után Piroska ismét Beret­­­tyóújfaluban neveli a helyi diáksport-egyesület tagjait, a nyolc-tízéves tehetségeket. (Amikor Piroska neveli a farkasokat.)­­ Támogatóra talált a Szolnoki MÁV MTE teke­szakosztálya, a jövőben MÁV-Clips-Coop néven szerepelnek az NB II-es nők és az NB I-es férfiak a bajnokságban. (Barta József, a szponzorcég ügyvezető igazga­tója reméli hogy a Skála-Coop helyett hamarosan nemcsak a szolnoki tekézők, hanem a vásárlók szíve is a Clips-Coopé lesz.)­­ Térdsérülést szenvedett a Ferencváros terem­edzésén Szergej Kuznyecov a zöld-fehérek orosz labdarúgója. (Kuznyecov térde átigazolt a lila-fehérekhez.)­­ Madaras Ádám betegség miatt két napig nem edzhetett, az UTE válogatott öttusázója szerdán folytathatja az olimpiai felkészülést. (Akár madarat is lehetne fogatni Madarassal, ha végre elkerülnék a vírusok.) A Gépszer-Angyalföldi Polgári Lövész Egylet né­ven szerepelnek a jövőben a hazai és a nemzet­közi versenyeken a megszűnt Ganz-Kazán LK sportlövői. (Soha jobbkor nem léphetett volna színre a gép­szereléssel foglalkozó szövetkezet, mert az „ener­giagondokkal” küszködő kazánban majdnem el­égették a sikeres klub sportlövőit is.) • Fél éves kaposvári és dunaújvárosi kitérő után újra visszatért Siófokra Zsadányi László. A kö­zéppályás a télen az NB II-es Csepelhez igazolt Somogyi József megüresedett helyét foglalja el a Siófoki Bányász keretében. (Tetszett követni? Keresztkérdésünk: hová szer­ződött Zsadányi?)• Keneszt Ferenc, a Veszprém FC labdarúgója — 150 000 schillingért és egy garnitúra adidas mele­gítőért — az osztrák harmadosztályú tlz gárdá­jához szerződött. (Ez is van akkora üzleti bravúr, mint Kovács Kálmán esetleges megszerzése ... Arról nem is beszélve, hogy Buzgó Mócsing két és fél dollárért vette meg San Antonio uralkodóherceget.) Háromfordulós bajnoki válogató alapján döntik el a Magyar Mentő Úszószövetség vezetői, hogy mely versenyzők képviseljék színeinket a június­ban Japánban rendezendő világbajnokságon.) (Nagy találmány ez a mentőúszás. A Magyar Úszó Szövetségben fuldokló volt főtitkárt, Osváth Sámuelt sikerült már kimentenie — átmentenie — egy nyugodtabb főtitkári székbe. Még az is lehet, hogy japán rehabilitációra is elküldik a szakem­bert.) Nem tudja, mennyit ér a kocsija? Érdekli a hazai autókereskedelem? Ha igen, keresse az Autopresst. A Nemzeti Sport csütörtöki mellékleteit ! Magyar-osztrák a népstadionban Véglegesnek látszik, hogy március folyamán két alka­lommal is felkereshetik a fociszurkolók legnagyobb sportlétesítményüket, a Nép­stadiont. Molnár Zoltán igaz­gató arról tájékoztatott, hogy a Vasassal már javában foly­nak a tárgyalások a március 14-i első kettős mérkőzésről, amikor is a piros-kékek az FTC ellen játszanak rang­adót, a BVSC-Novép pedig a Veszprém FC-t fogadja. Ér­tesültünk arról is, hogy az MLSZ és a liga is hozzájárul ahhoz, hogy az eredeti ki­írással ellentétben az utolsó fordulókban is legyenek ket­tős bajnoki mérkőzések a Népstadionban. Végül egy érdekes hely­színváltozásról is hírt kap­tunk: Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára szóban már meg­állapodott a stadion vezetői­vel, hogy március 25-én sor­ra kerülő magyar—osztrák válogatott mérkőzést nem az Üllői úton, hanem a Népsta­dionban rendezik meg. id. i.) Olimpiatörténeti kiállítás Szombaton 11 órakor az Újpesti Gyermek- és Ifjúsá­gi Házban olimpiatörténeti kiállítást nyitnak meg, Boro­­vitz Tamás gyűjteményéből. A gyerekek és diákok ingyen tekinthetik meg a tárlatot. Szombaton dr. Gedővári Imre, az UTE elnöke, olim­piai bajnok kardozó nyitja meg a kiállítást, amely feb­ruár elsején zárul. Meghívót postáztak az egykori olimpiai aranyérmesek részére. Akik eljönnek, egy-egy nagy becs­ben tartott, olimpiával kap­csolatos tárgyat is magukkal hoznak. Január 30-án 15.30 órakor az általános iskolák csapatai mérik össze szellemi tudásu­kat az olimpiai játékok tárgykörében. Február else­jén 10 órakor olimpiai totó tölthető ki. A kiállítás, illet­ve a további programok meg­tekintésére kedvet érző gye­rekek a 3. számú metróvo­nal végállomásától 100 mé­ternyire találják meg az Új­pesti Gyermek- és Ifjúsági Házat. Acapulco Meghívásos férfi távolugró­­versenyt is rendeznek vasár­nap az UTE fedett pályás at­létikai versenyén, s ezen a hazai ranglista első tíz helye­zettje állhat rajthoz. A via­dal előtt a szervezők érdekes újítást próbálnak ki: az Aca­­pulco-zenekar a verseny kez­dete előtt fél órán keresztül vérpezsdítő latin-amerikai zenével szórakoztatja majd az egybegyűlteket. Nem légből kapott hír... Nem légből kapott az a hír, hogy az idei budapesti lég­­fegyveres Európa-bajnokság idején — február 26. és már­cius 1. között — vásárlással egybekötött kiállítást is ren­deznek a Körcsarnokban. A sport- és vadászfegyverek, valamint a lőszerek gyártói mellett jelen lesznek a kiál­lításon a sportlövő- és a va­dászklubok képviselői is. Az érdeklődők továbbá minőségi sportfelszerelések és szabad­időruhák közül válogathat­nak. Kijelölték az olimpiai sícsapatot A Magyar Sí Szövetség kedd délután ülést tartott, ame­lyen kijelölték a téli olim­piára utazó magyar együt­test. Eszerint az alpesi ver­senyeken hat síelőnk, a sífu­tó és sílövő versenyszámok­­ban kilenc versenyzőnk indul. Alpesi. Férfiak: Borús Atti­la, Kőszáli Pierre, Kristály Péter, Tornai Balázs. Nők: Bónis Annamária, Gönczi Vera. Sílövészet. Férfiak: Géczi Tibor, Farkas László, Mayer Gábor, Panyik János. Nők: Bereczky Brigitta, Czoiffra Katalin, Holéczy Beatrix. Sífutás. Férfiak: Oláh Ist­ván. Nők: Boz­lik Anna. Hét sláger a Foci 7-ből , öt éve állandóan temetik, most bajnokságra tör a Váci Izzó 9 Milyen is volt ez a futballősz? Ilovszky Rudolf: Nincs kitől tanuljanak a fiatal játékosok 9 Kiss József: „Nem kívánok mártírhalált halni a veszprémi labdarúgásért” 9 Diósgyőrben minden adományt köszönettel fogadnak 9 Bemutatjuk csoportellenfeleinket: van, ahol még tőlünk is tartanak 9 Az afrikai Pelé európai lett... 9 Berti Vogts nem haragtartó, de nem felejt ---------In ADT Főszerkesztő: Szekeres István. B / Főszerkesztő-helyettes: ----------------------------- ^ Gyenes J. András Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest, XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest. PL: 701/437 Telefon: 138-4366 Telefax: 138-4248. A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja. Felelős kiadó: Borbély Pál ügyvezető igazgató. Rovatszerkesztők: Kocsi Tibor (csapat- és szabadidő­sportok, 138-2452), Lakat T. Károly (magyar labdarúgás 138-4426), Róth Ferenc (egyéni sportok, 138-4216), Török Péter (külföldi labdarúgás, 138-4426). Készül a Szikra Lapnyomdában, Budapesten. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hír­­lapkézbesítő hivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). 1900 Budapest, XIII., Lehel út 10/a„ közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással, a HELIR Postabank Rt.: 219-98636 021-02799 pénzfor­galmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 354 fo­rint, negyedévre 1062 forint, fél évre 2124 forint, egy évre 4248 forint. Megjelenik naponta. Index: 25 104. Vidék: ISSN 0866-2525. Bp.: ISSN 0866-2517. • • • * * III. 21. ♦ 1992. január 22. Koch visszahajózott Visszatért szülőfalujába, Hajósra dr. Koch Róbert, a Ferencváros egykoron szép reményű labdarúgója, aki ezentúl a helyi megyei má­sodosztályú együttesben rúg­ja majd a labdát. Koch ti­zenhat évesen érkezett az Üllői útra, sokan Albert és Nyilasi utódját látták benne, ám egy súlyos sérülés meg­fosztotta az álmok beteljese­désétől. Hosszú kényszerpi­henő után a németországi Memmingenben játszott, majd újra próbálkozott a Ferenc­városnál, ám az ősszel vég­érvényesen kiderült, hogy operált lába alkalmatlan az élsportra. A hajósi futball­­szurkolók most nem csupán egy — amatőr szinten — ki­váló játékost nyernek vele, de egy profi állatorvost is. Falra másznak A sportfalmászó Világ Ku­pa idei első fordulóját május elején Zürichben rendezik. A hatrészesre tervezett ver­senysorozat többi viadalának — az októberi tokiói kivéte­lével — Nyugat-Európa ad otthont.­ Az elmúlt évi három for­dulós formával szemben az idén ötrészes lesz a sportfal­mászó Magyar Kupa. A leg­elsőt márciusban rendezik a budapesti Százház utcai sportcsarnok mászófalán. A másodikra májusban a TF- en — egy addig felépítésre kerülő falon — kerül sor. A harmadik forduló a szeptem­ber 5—6-i 19. Aggtelek Kupa lesz. A negyedik fordulót no­vember végén Miskolcon, a zárást pedig decemberben ismét a Százház utcában ren­dezik. Női CEV Kupa visszavágó-mérkőzés Huszonhárom pontig számolunk Röplabda kupacsapataink közül egyedül a Tungsram élte túl az őszi két fordulót, így a lámpagyári együttes­nek köszönhetően még érde­keltek vagyunk a kontinen­tális vetélkedésben. De félő, hogy csak a szerdai vissza­vágóig. . . (Tungsram csar­nok, 17 óra). Az olasz Pes­­copagano Matera otthonában elért 0,3 és 23 ütött pont ugyanis azt jelenti, hogy csak abban az esetben léphet to­vább a hazai listavezető, ha legalább ilyen arányban győz, miközben ennél kevesebb pontot engedélyez ellenfelé­nek. Erre ugyan kevés az esély, hiszen a Pescopagano Európa egyik élcsapata, ám az olaszok is összezavarha­tók. Ezt leginkább a tungs­­ramos lányok tapasztalhat­ták, hiszen az első mérkőzés korántsem úgy indult, hogy az itáliaiak ilyen simán ve­szik az első akadályt. A Pescopaganoban a há­rom olasz válogatott mellett a 194 centiméteres amerikai Koba az igazi sztár, de a röp­labdát kedvelők körében az egykori újpesti dózsás Feke­te Kriszta neve sem ismeret­len. A Tungsramban az orosz vendégmunkás Papijanszkaja gerincbántalmai okozzák az izgalmakat, aki ezen a héten csak könnyített edzéseket vé­gezhetett. Az viszont biztos­ra vehető, hogy a visszavá­góra még a „halottak” is fel­gyógyulnak. / Jó tudni! I XV. IBBF Nemzetközi Bridge Verseny, Budapest, Gellért Szálló. Nyitó páros verseny, 116 pár. 1. Szappanos Géza—Szilá­gyi László 2013.1 66.92%, 2. Hajdú—Szalay 1965 5 65.31%, 3. Mirk—S­opolyi 1950.0 64.83%, 4. Bucskó—Macs­kás.v G. 1843.4 61.28%, 5. Fa­zekas-Molnár 1830.5 60.85%, 6. Kerti—Ormay 1829.5 60.82%. (X) ★ Testnevelés, angol, német tagozatos általános iskola — saját teniszpályákkal, óra­rendi és délutáni teniszokta­tással — felvételt hirdet első osztályos tanulók részére. Jelentkezni lehet 1992. feb­ruár 29-ig a 1827-1808-as tele­fonszámon vagy levélben. Cím: 1107. Bp. Száva u. 1—3. ★ A Magyar Triatlon Szövet­ség január 25-én felkészülési versenyt rendez Szekszárdon az Oktel cég szponzorálásá­val. A viadalon a gyerekek 309 m úszásban és 2 km fu­tásban, az ifjúságiak 700 m úszásban és 5 km futásban, a felnőttek pedig 1.5 km úszás­ban és 10 km futásban mér­hetik össze erejüket. SZERDA ATLÉTIKA. A Bp. Honvéd ugróversenye. Olimpiai Csar­nok, 14. GYORSKORCSOLYA. A felnőtt és női összetett OB el­­­ső napja. Városligeti műjég­pálya, 18. KÉZILABDA. Magyar Ku­pa. Nők. A nyolc közé jutá­sért. Vasas Citadella Night Club—Szegedi ESK, Fáy ut­ca. 17. RÖPLABDA. Női CEV Kupa visszavágó mérkőzés. Tungs­ram SC—Pescopagano Maiera (olasz), Megyeri út, 17, Ako­­pov, Goljanszkij (grúz). TENISZ. Izsák János-em­­lékverseny, Németvölgyi út, női egyes. 1. forduló. 9. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés. MTK—Honvéd Hargita, Sal­gótarjáni út, 14. Hírrovatunkat szerkesztette: Énekes Zoltán Csütörtöki számunk hírszerkesztője: Tóth Mária (138-2452)

Next