Nemzeti Sport, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-13 / 12. szám
Ili 12. ♦ 1992. január 13. HAZAI ÖKÖLVÍVÓ-RANGLISTA 91 Meglepetések nélkül Már nem is számolom ... Mármint azt, hogy Énekes Árpád, a Bp. Honvéd ökölvívóinak volt edzője, aki jelenleg a KSI palántáit neveli a bunyó alapelemeire, hányadszor küldi el szerkesztőségünknek precízen összeállított, s az egész esztendőn át vezetett hazai ökölvívó-ranglistáját. Az idei azonban — legyen akárhányadik is — mindenképpen jubileumi. A mester ugyanis az elmúlt őszön ünnepelte 70. születésnapját. Megkésve bár, de nagy szeretettel kívánjuk neki — s magunknak is —, hogy még legalább tucatszor küldje el nekünk a listát. S ha majd letelik az a 12 év, akkor visszatérünk az egészre, meghosszabbítjuk a határidőt... 48 kg 1. Lakatos Pál (Vasas) 2. Tóth József (DMTE) 3. Farkas György (KSI) 4. Koczák Sándor (Tájfun BC) 5. Bittó Kálmán (Borsodi B.) (1. Árvai József (Keszthely) 7. Bertók Róbert (Hódmezővásárhely) 8. Salánki Zoltán (Hajdúhadház) M. Nagy Ferenc (Mohács) 10. Miklós Csaba (PVSK) Meglepetés nélküli súlycsoport. Lakatos Pál úgy nyert, ahogy az egy EB-bronzérmestől joggal elvárható. Isaszegi Róbert, a korábban oly sok sikert elért sajószentpéteri bunyós, nem is maradt ebben a kategóriában, eggyel följebb „költözött". A 10-es listára kerültek — a veterán Tóth József kivételével — a jövőt jelentik. 51 kg 1. Kovács István (Vasas) 2. Isaszegi Róbert (Borsodi Bányász) 3. Horváth Tibor (TBSC) 4. Horváth József (UTE) 5. Tanka Tamás (Tájfun BC) 6. Kalányos József (Paksi SE) 7. Vakhorda Sándor (Borsodi Bányász) 8. Görög Sándor (Vasas) 9. Juhász Csaba (Miskolc) 10. Kiss Tibor (Nyíregyháza) Ezúttal ordító fölényről beszélhetünk. Kovács István az elmúlt három év során nemzetközi klasszissá nőtte ki magát, még a legnagyobb riválisnak, Isaszeginek sem volt esélye ellene. Ebben a kategóriában valóban csak a helyezésekért mehetett a versengés. A többiek reménye hosszabb távon az lehet, hogy Kovács esetleg felmegy az 54 kilóba . . . 54 kg 1. Barta Zsolt (Vasas) 2. Bognár László (Paksi SE) 3. Ötvös Róbert (Borsodi B.) 4. Karika Attila (UTE) 5. Gomán József (Paksi SE) 6. Papp László (UTE) 7. Kormos Bertalan (Kisvárdai SE) 8. Bolla Róbert (Petőfibánya) 9. Nagy Imre (Tájfun BC) 10. Lehel Róbert (Vasas) Barta és Bognár futott versenyt, s nyert az előbbi. Elsősorban azzal, hogy az OB-n ő diadalmaskodott paksi ellenfelével szemben. Nem túlzás azt állítani, hogy Bartát a szorgalom szobraként kell emlegetni a hazai mezőnyben. Persze, sok más választása nem lehet a szőke fiatalembernek. Két klubtársa, Lakatos és Kovács mellett nem lehet lazsálni. íme, így lehet egy egyéni küzdősportban team-munka. 57 kg 1. Kalocsai Zoltán (Paksi SE) 2. Fehér Attila (UTE) 3. Dubszki Imre (Borsodi B.) 4. Juhász András (Paksi SE) 5. Vostyár Ferenc (Tájfun BC) 6. Budaházi Béla (DMTE) 7. Varga Attila (Vasas) 8. Stefanics Károly (Sopron) 9. Fekete Balázs (UTE) 10. Oláh László (Pajisi SE) Kalocsai ül a trónon. A hazai mezőnyben nem tudják megszorítani, azonban akkor lehetnénk igazán elégedettek — elsősorban maga a sportoló —, ha itthoni sikerei után külföldön, nemzetközi versenyeken is bizonyítaná klasszisát. Merthogy „van valami" a kesztyűjében, az egészen biztos. A többiek reményteljes fiatalok, akiknek előbb valóban a hazai mezőnyön kell átverekedniük magukat, s utána gondolkodhatnak a további előrelépésen. 60 kg 1. Petrovics János (Paksi SE) 2. Szakállas Ferenc (KSC) 3. Király Attila (Borsodi B.) 4. Turkán Attila (TBSC) 5. Varga Miklós (TBSC) 6. Hajdú Attila (DMTE) 7. Szabó Sándor (UTE) 8. Nagy Gyula (Békés) 9. Laborczai István (Vasas) 10. Szanyadi Attila (Kiskunfélegyháza) Megközelítően hasonlókat lehet írni a mokány 60 kilósról, P Petrovicsról, mint „kisebb” klubtársáról, Kalocsairól. Azzal a különbséggel, hogy Petrovics már többször belekóstolt a nemzetközi sikerbe. Néhány évvel ezelőtt gyorsabb karriert ígértek neki a szakemberek. Kissé megtorpant a fejlődésben, de még feltétlenül utolérheti önmagát s a nemzetközi mezőnyt. 63.5 kg 1. Kangli Lajos (Tájfun BC) 2. Szűcs László (Borsodi B.) 3. Ledneczki Attila (Paksi SE) 4. Horváth István (TBSC) 5. Szili Zoltán (Paksi SE) 6. Hegedűs József (Tájfun BC) 7. Orbán László (Tájfun BC) 8. Kocsis Zsolt (Kktélegyháza) 9. Mohácsi Sándor (Vasas) 10. Tamás Péter (Paksi SE) Reménytelibb volt a súlycsoport egy-két évvel ezelőtt. Lelassult a fejlődés. Kangli nyert — aki az OB-n is diadalmaskodott —, de a nemzetközi mezőnyben ő sem tudott eredményt felmutatni. Akárcsak a második helyezett Szűcs. Igaz, az ő „bűne” bocsánatos: el volt tiltva. Az eltiltás ténye azonban távolról sem bocsánatos. Az jogos volt, merthogy se szó, se beszéd, cserbenhagyta — meg még mások is — szakosztályát az egyik CSB-meccs előtt. Tékozló fiú az élen. Tavalyi győzelme után úgy írtunk a kiskunfélegyházi versenyzőről, mint aki hosszú távra megoldhatja ennek a súlycsoportnak a gondját, s már nagy bátran a barcelonai olimpiát emlegettük vele kapcsolatban. Ő azonban másként döntött, nem tudott a „fenekén maradni” az alföldi városban — ahol vitathatatlanul sokat kapott —, s az az igazság, hogy megbízható hír sincs róla. Állítólag az UTE-ban készül. De ez nem azonos az olimpiával. Bár tény, hogy a barcelonai válogatók még előttünk vannak. 71 kg 1. Szabó Lóránt (Paksi SE) 2. Gál László (Szegedi TC) 3. Konkoly István (KSC) 4. Kozák András (Vasas) 5. Lőrbicz József (DMTE) 6. Erdei Zsolt (KSI) 7. Vincze Tamás (Tájfun BC) 8. Nyikovics Gábor (Veszprém) 9. Konkoly János (KSC) 16. Molnár József (DMTE) Végigolvasva az első négy helyezett nevét, kijelenthetjük, ez a súlycsoport a legkiegyensúlyozottabb. De talán jobb, ha úgy fogalmazunk: lehetne. Szabó győzelmét a makacs sérüléssel bajlódó Gál nem tudta megakadályozni, a másik két fiúban pedig nem volt elég tűz ahhoz, hogy felvegye vele szemben a kesztyűt. Így aztán Gál utazhatott ki a szombati Egyesült Államok elleni csapatmérkőzésre, ahol kevés — egészen pontosan kettő — győzelmeink egyikét aratta. 75 kg 1. Béres Zoltán (Vasas) 2. Szabó Ferenc (T1B6 ) 3. Forgács Sándor (Paksi SE) 4. Schubert Ferenc (UTE) 5. Farkas László (Borsodi B.) 6. Lakatos János (Borsodi B.) 7. Szakály Sándor (Paksi SE) 8. Gábris Bulcsui (KSI) 9. Lengyel István (UTE) 16. Lakatos György (Nyíregyháza) Béres Zoltán még viszonylag kevés edzésmunkájával is az élén tudott végezni. Ez a tény nem elsősorban az ő kritikája, sokkal inkább azoké, akik ,,főállásban” húznak kesztyűt, s mégsem tudtak elé kerülni. Schubert negyedik helye is elgondolkodtató, hiszen az „öreg" UTE-s bunyós valóban már csak saját ürömére bokszolgat. 67 kg 1. Mizsei György (Kkfélegyháza) 2. Szász Árpád (Kkfélegyháza) 3. Rimóczi Róbert (Paksi SE) 4. Szabó Árpád (UTE) 5. Rezes László (Petőfibánya) 6. Énekes István (Tájfun SE) 7. Bencsik György (Vasas) 8. Hain Ferenc (UTE) 9. Vánszky Csaba (Nyíregyháza) 10. Dobos Attila (DMTE) ZSONGÓ BONGÓ USZODA Mosoly a víz alatt sírás wbs fele## — Tudják? Hát, már hogyne tudnák! Manapság meglehetősen sokan kiáltják világgá: úszni tanulnak a csecsemők. Igaz, hazánkban — magas szinten — kevés helyen tehetik ezt az algemberkék. A Budafok-Tétény Művelődési Ház uszodájában például igen. És teszik is — jelenleg százötvenen. Ugye, csodálatos a látvány ... Azok a szülők, akik gyermekeikkel követni akarják a vízbe a Csabákat, Dávidokat, Lillákat, Mónikákat, jelentkezzenek a Budafok-Tétény Művelődési Házban (telefon: 226-5317, vagy 228-0559) (Koppány György felvétele) A születés mindig csodálatos. Egy ötlet születése is lehet az, ha sokaknak okoz örömet. Az edző-apka gondol tegye! — Hályogkovács módjára kezdtem négy évvel ezelőtt, az akkor öt hónapos kisfiammal, Attilával — mondta Karsay Ferenc testnevelő tanár, szakedző. — Tanulmányoztam a szakirodalmat, majd nyolcvankilencben, beszervezve orvosbarátomat, elkezdtük a foglalkozást más gyerekkel is. A hivatalos engedélyt azonban megtagadta tőlünk a Köjál. A főorvosasszony tiltakozott: a csecsemők a vízben végzik el kis- és nagydolgukat... — Márpedig tapasztalatból tudjuk, hogy ez téves felfogás — folytatta Karsay Ferenc —, hiszen a babák mással vannak elfoglalva. Az életükért küzdenek ... Addig rágtam a főorvosasszony fülét, mígnem békén hagyott, sőt, tavaly ősszel megadta az engedélyt is. Döntő többségben kettőtől nyolc hónapos korú csecsemőkkel a karjukon sétáltak be a művelődési ház uszodájának kapuján az anyukák, apukák. Míg a személyzet a babákra vigyázott, a szülők fürdőruhára öltöztek, aztán úszónadrágot húztak a kisfiúkra, fürdőruhát(!) a kislányokra, s elfoglalták helyüket a vízben, a medence falánál. Az anyukának „árulkodott” a tekintete A csöppségek kíváncsian tekingettek jobbra-balra, s talán csak az lehetett érthetetlen számukra, miért szorítják őket oly kétségbeesve az anyucik, vagy éppen az apucik. — Nagyon féltem Szilvánát — mutatott a vízbe kétségbeesve Spstt Rita, akinek férje vállalta a „megpróbáltatást”, hogy követi az edző utasításait. — Először vagyunk itt. A kislányom négy hónapos. Kerestük a lehetőséget, felhívtunk uszodákat, tanfolyamvezetőket, de mindenhol azt a választ kaptuk, hogy csecsemő úszásoktatást nem végeznek. Végül az úszószövetséghez fordultunk, ők adták meg ezt a címet. Spett anyukának aztán mosolyra húzódott aszája a medencében történtek látványától. Az edző elmagyarázta, majd a saját kislányával, az öt hónapos Krisztivel be is mutatta, mit kell tenni. A szülők követték minden mozdulatát. Előbb a popsi merült a vízbe, aztán a mellkas, majd víz loccsant a baba arcára, fejére. Mire a pici ember meglepődhetett volna, mái’ záporoztak is a megnyugtató puszik, a becéző szavak ... A szülők a csöppségeket a hátukra fektették, kezükkel tartva a babák gerincét, s ők (akár hihető, akár nem!) úsztak. A neheze akkor jött, amikor a víz alá merültek. Még levegőt venni is elfelejtettünk ... Bámultunk a víz alá, ahol a szó szoros értelmében, mosolyogtak a kicsik, majd a víz felszínére tornászták magukat, a szülők ölelő karjába. És ekkor tört ki a hangzavar. Sírásra görbültek a csöppnyi szájak — zengett az uszoda. Akik segíenek, és akik nem Karsay Ferenc igyekezetét messzemenően értékeli, támogatja a művelődési ház és a XXII. kerületi önkormányzat. Persze szponzorok után is néztek. Megkeresték a nagy, babadolgokkal foglalkozó cégeket, de egyértelmű elutasításban volt részük. — A legtöbb országban az egészségvédelem keretében zajlik a csecsemő úszásoktatás, és ez nem véletlen — mesélte Karsay edző, miközben le nem vette a tekintetét az ügyeskedő szülőkről. — Az edzettségi szintjüket, az ellenálló képességüket növeljük. Saját gyermekeimmel is igazolni tudom, hogy akik rendszeresen jönnek, előbb állnak fel, előbb kezdenek járni, ellenállóbbak a gyermekkori megbetegedésekkel szemben. A szakirodalom szerint még a szellemi fejlődésüket is fokozza ez a mozgásforma. Az pedig a kicsik veleszületett búvárreflexén alapul. Ha víz alá kerülnek, a légzésük leáll, s igyekeznek mielőbb felszínre kerülni. Tehát kényszerítő eszköz a mozgásra. Sőt, az önmentésre. — Más, hathatósabb módszert nem ismerünk — mondta dr. Gömöry Géza gyermekorvos, az edző hű segítőtársa. — Karban tartja az izomzatot, a keringési rendszert. Krónikus, súlyos légzőszervi megbetegedések ezeknél a gyerekeknél nemigen fordulnak elő. Az egész országban, minden jól ellátott uszodában be kellene vezetni ezt az oktatásformát. A csecsemő úszásoktatás — az ide vonatkozó irodalom szerint — Ausztráliában kezdődött a hatvanas években, s terjedt el szinte az egész világon. Japántól az Egyesült Államokig a nyolcvanas években honosodott meg. Moszkvában és környékén naponta kétszázezer csecsemőt „dobnak” vízbe az egészségellátás címén. Hány évnek kell még eltelnie, mire ezt mi is elmondhatjuk? Tóth Mária NEMZETI SPORT 9 81 kg 1. Füzesy Zoltán (ZTE) 2. Elekes Tamás (Szegedi TC) 3. Kiss Zoltán (Paksi SE) 4. Ignácz Géza (ÚTE) .5. Kálmán László (Jászalsószentgyörgy) 6. Molnár Péter (Veszprém) 7. Szarkasi András (Paksi SE) 8. Balogh János (Petőfibánya) 9. Kozák András (Sajóbábony) 19. Holtner Gábor (Balassagyarmat) Füzesy Zoltán nevét sajnos méljára olvashatjuk a hazai amatőr ökölvívók listájának az élén. Az EB-ezüst- és VB-bronzérmes sportoló már a profik nem tudni, hogy mennyire könnyű kenyerét eszi. Ám utoljára még odatette magát, s OB-aranyával első lett a listám Az üresen maradt trónért Elekes — de nem úgy, hogy elhagyja* a válogatott edzőtáborát... — és Kiss küzdhet a legjobb eséllyel. (Szombathely) Ha úgy fogalmazunk, hogy üres a súlycsoport, akkor jóformán nem is illettük kritikával a 91-esek táborát. Ez a hazai mezőnyben is kevés, nem beszélve a nemzetközi megmérettetésekről . .. + 91 kg Hart Péter (Paksi SE) 2. Pormbjánszki Béla (Borsodi Bányász) 3. Adám József (Nyíregyháza) 4. Papp István (UTE) 5. Sulyok Gábor (Szegedi TC) 11. Kónya István (Tájfun BC) 7. Bugyi Csaba (Győri Dózsa) 8. Kobzth József (Tájfun BC) 9. Orsós Zoltán (Budakeszi) 10. Papp Tamás (PVSK) Hart Péter vezető helyéhez nem férhet kétség, egyértelműen ő jelenti Alvics, Lévai vagy Sommit utódját ebben a kategóriában Szerepelt az EB-n is, a VB-n is, s még nyitva az út számára a barcelonai olimpiára is. Feltéve persze, ha ő is akarja, s sikerrel szerepel a kvalifikációs versenyen. A többiek a hazai mezőnyt erősítgetik. A ranglistákat készítette: Énekes Árpád összeállította: Róth Ferenc (Tájfun BTT) (TBSC) (UTE) (KSC) (PVSK) (DMTE) (Sopron) (Paksi SE) (Buda és V.) 91 kg 1. Deák Sándor 2. Sztancs Csaba 3. Hegedűs Rudolf 4. Kovács László 5. Beck Jenő 6. Vénig Ferenc 7. Szarvas László X. Orsolya Ignác 9. Esztán László 16. Kapitány Róbert