Nemzeti Sport, 1992. április (3. évfolyam, 92-119. szám)

1992-04-22 / 111. szám

8 NEMZETI SPORT Az IAAF elnöke is a dél-afrikai atléták visszatérését várja JOHANNESBURGI TELEFONINTERJÚ Már csak két nap választ el az Afrikai Egység Játékok második felvonásától, attól a nemzetközi atlétikai viadaltól, amelynek Johannesburg ad otthont. Az a város, aho­vá hosszú éveken keresztül egyetlen kül­földi ellenfél sem tette — tehette — be a lábát, s hogy miért, azt mindenki tudja. Az elszigeteltség keserű évei után a nemzetközi bojkott szabta határokat elő­ször az elmúlt szombaton léphették át a dél-afrikai atléták: a szenegáli Dakarban, a földrész egységét szimbolizáló nagysza­bású viadalon. Miként sikerült a premier, s mi várható a hét végi johannesburgi kétnapos ese­ményen? — kérdezte telefonon Gyulai Ist­vánt, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fő­titkárát Szalay Péter, az ESMA Sajtóügy­nökség munkatársa, miután arról értesült, hogy a magyar sportdiplomata már Dél- Afrikában tartózkodik. Bothma zokogva győzött — A dél-afrikaiak Dakarban a harminc­kilenc megszerezhető érem közül huszon­egyet nyertek meg, ennél nagyobb sikerre aligha számíthattak — kezdte beszámoló­ját az IAAF főtitkára. — A dél-afrikai te­levízió­ közvetítést szervezett Dakarból, az esemény nézettsége elképesztően magas volt. A Szenegálból hazaérkező küldöttség tagjait pedig hatalmas tömeg várta a Jan Smuts repülőtéren. A hét dakari győztes­­közül a női 400 méteres gátfutásban arany­érmet nyert Myrtle Bothma életre szóló emléknek minősítette szombati sikerét. A futónő a boldogságtól zokogva ért elsőként a célba. Futása és győzelme sporttörté­nelmi eseményként említhető, hiszen a dél-afrikai atlétika teljes elszigeteltségé­nek valójában az ő nagyszerű futása ve­tett véget. Ilyen előjá­ték után — talán mondani sem kell — hatalmas az érdek­lődés a pénteki johannesburgi folytatás előtt, amelyre a Dakarban látott verseny­zőkön kívül még számos élvonalbeli atléta kapott meghívást. A hazaiak a legtöbbet a huszonöt éves Elena Meyertől várják, aki Dakarban erős szélben szinte egyedül fut­va, 8:41.07 perccel győzött, s aki most az í1OO0 méteren talán a világcsúcsot is meg­javíthatja. Miként vélekedik erről a rendkívüli­nek mondható kétnapos eseményről Primo Nebiolo, a nemzetközi szövetség olasz el­nöke? — hangzott a második kérdés. Roham a reptéren — Szövetségünk elnöke, is Johannes­burgban tartózkodik már. A saj­tó képvi­selői már a repülőtérre érkeztekor meg­rohamozták, ám csak néhány mondatos interjút tudtak kicsikarni tőle. Ennek az volt a lényege, hogy az elnök is a dél-af­rikai atléták mielőbbi visszatérését várja, s éppen ezért a johannesburgi Afrikai Egység Játékokat a barcelonai olimpia fe­lé vezető út igen fontos, talán sorsdöntő állomásának tek­in­ti. A versenyek második felvonásán, akár­csak az elsőn, kizárólag afrikai atléták in­dulhatnak. Három nappal a johannesburgi verseny előtt De Klerk, Dél-Afrika elnö­ke, hivatalában fogadta a Primo Nebiolo vezette IAAF-küldöttséget, amelyben ott volt Gyulai István is. A tanácskozásra meghívást kaptak az Afrikai Atlétikai Szö­vetség vezetői is. (ESMA) Husszein és Markova győzött A hétfőn Bostonban megren­dezett nemzetközi maratoni fu­tóversenyt — a bostoni viadalok sorában immár a Díj.-at — a 33 esztendős kenyai Ibrahim H­usz­­szein nyerte, míg a nőknél a Független Államok Közösségét képviselő, 23 éves Olga Markova bizonyult a legjobbnak. Husz­­szein harmadszor nyert ezen a versenyen, miután 1988-ban és tavaly is ő vehette át a fődíjat. A magáról egyre gyakrabban hallató Markova ugyanakkor el­ső győzelmét ünnepelhette ame­rikai földön. A kenyai győztes 23 másod­perccel maradt el a pályarekord­tól, amely 1986 óta az ausztrál J­ob de Castella nevéhez fűződik. Ideje — 2:08:14 — azonban így is egyéni csúcsot jelentett szá­mára,­­s talán éppen ezzel ma­gyarázható, hogy Husszein a célba érkezve úgy sírt, mint egy kisgyerek . .. Husszein teljesítménye kap­csán említést érdemel, hogy raj­ta kívül edig csak öten „tripláz­­tak” Bostonban, utoljára az ame­rikai Bill Rodgers 1980-ban. Az afrikai a sokat emegetett „Heart­­break Hill”, azaz 34 kilométer megtétele után állt az élre, s ve­zető pozícióját a célig sikerült tartania. A kenyai hosszútávfutó a sajtókonferencián elmondta: Barcelonában is a dobogóra pá­lyázik, reméli, hogy versenyben lesz az olimpiai aranyéremért. A nőknél a lengyel Wanda Panfil 29 kilométeren keresztül szinte végig vezetett, s úgy tűnt, hogy a bostoni, valamint világ­­bajnoki címvédőt senki sem tud­ja megelőzni. Nem így történt: Markova sokkal jobban osztotta be erejét, Panfilt végül is öten előzték, meg. Markova eddigi legjobb ideje 2:28:18 óra volt, most 2:24:43­ órás idővel, nagy egyéni rekord­dal győzött. A szentpétervári versenyző tavaly összesen 70 ezer dollárt keresett, most egyetlen versenyen hatvanezret. A második helyen a 21 éves japán Jamamoto Jósika ért a célba, neki a mostani volt a má­­sodik maratoni szereplése. Bostoni maratoni. Férfiak: 1. Ibrahim Husszein (kenyai) 2:08:14, 2. Pinheira (portugál) 2:10:39, 3. Espinosa (mexikói) 2:10:44, 4. Ikaganaa (tanzániai) 2:11:46, 5. Rocha (brazil) 2:11:53, 6. Merendo (kenyai) 2:12:23. Nők: 1. Olga Markova (FÁK- beli) 2:24:43, 2. Jamamoto (ja­pán) 2:26:26, 3. Pippig (német) 2:27:12, 4. Machado (portugál) 2:27:42, 5. Birbach (lengyel) 2:28:11, 6. Panfil (lengyel) 2:29:21). Köszönjük, hogy velünk tartott Mai számunkat szerkesztette: Lakat T. Károly Olvasószerkesztő: Rothy Zoltán Skrapits László Tervezőszerkesztő: Harcsa Gábor ügyeleti telefon (csak 20 óra után!): 138-4451 Műholdvevő 21900,- Ft plusz havi részletek! Díjmentes házhoz szállítás az egész ország területén! Kérje tájékoztatónkat Parsat Kft Szentendre, Szélkerék u. 41 . Tel.: 26/10-775 A teniszügyeletes Gábriel Márkus, az e heti teniszügyeletes — írtuk ked­den megjelent Képes Nem­zeti Sport egyik címében, hi­szen az argentinok fiatal, 22 éves játékosa élete első nagy ATP-versenyét nyerte. Olyan teniszezők maradtak a vert mezőnyben, mint Boris Bek­­ker és Pete Sampras, akiket aligha kell bemutatni. Márkus barátunk viszont zöldfülű még a tenisz mil­liomosainak előkelő társasá­gában. Vasárnapi sikere előtt például tavaly csak két íz­ben jutott el egy-egy nagy verseny negyeddöntőjéig, a világranglistán is csak a 73. helyen állt. Nizzában mégis világklasszis játékkal rukkolt ki. Tenyeresét és fonákját nagy erővel pörgette, s nem­csak hátulról, az alapvonal­ról volt biztos, hanem a há­lónál is pazar megoldásokra volt képes. Javier Sánchez, az ismert Emilio ugyancsak koromfekete hajú öccse csak a fejét csóválta. Tehetetlen volt Márkus ellenében. NEVEKKEL ÉS SZÁMOKKAL ~ a Föld körül KÉZILABDA " - HANDBALL Női IHF Kupa, döntő, visszavá­gó: SC Leipzig (német)—Tempo Partizanske (cseh­ szlovák) 28-43 (15-5). A német együttes idegenben is nyert, így biztosan szerezte meg a nemzetközi szövetség trófeáját. Férfi BEK, elődöntő, visszavágó: IF Kolding (dán)—RK Zagreb (hor­vát) 26-20. Továbbjutott: RK Zag­­reb. A fináléban: Teka Santande­r (spanyol)—RK Zagreb. A KEK- döntőben: Milbertshofen (német)— Bramac VSE. Az IHF Kupa-döntő­ben: Wallau-Massenheim (német)— SZKA Minszk (belorusz). Vala­mennyi európai kupáért május 2-án vagy 3-án és május 16-án vagy 17-én mérkőznek a csapatok. Az első találkozón a Zagreb, a Bra­mac VSE és a Minszk a házigazda, ★ MEGÓVTA a TV Bützellinden (német) a Hypobank Südstadt (osztrák) elleni női BEK-döntő visszavágóját. A németországi ta­lálkozóra ejgygólos előnnyel utaz­tak Stáez Mariannák, s idegenben is nyertek, tehát visszaszerezték a Lu­tzellindentől a tavaly elvesztett trófeát. A nyolccaddöntőben az im­már Építők KC néven szereplő ma­gyar bajnokcsapatot búcsúztató né­metek szerint­ a csehszlovák Mo­­za, Rudinski bírókettős a döntő visszavágóján több súlyos szabály­talanság fölött szemet hunyt, s a Lützellinden bizonyítani tudja, hogy egy szabályos gólját nem ad­ta meg. T­enisz tennis IBM-ATP Tour, körverseny, Monte-Carlo (a pénzdíj: 27 millió dollár). Férfi egyes", első forduló: Carbonel (spanyol)— Pioline (fran­cia) 4:6,­­6:2,­­6:2, Prpics (horvát)— Camporese (olasz) 4:6, 6:4, 6:3, Pescosolido (olasz)—Caratti (olasz) 1:6, 7:6, 7:5, Bergström (svéd)— Hlasek (svájci — 14. kiemelt) 6:1, 6:7, 6:3, Muster (osztrák)—Leconte (francia) 3:6, 6:4, 6:3, Larsson (svéd)—Svensson (svéd) 6:4, 7:6, Steeb (német)—Jaite (argentin) 6:2, 4:6, 7:6, Ferreira (dél-afrikai — 15.)—Borg (svéd) 7:6, 6:2, Rosset (svájci)—Krajicek (holland 12.) 6:2, 6:4, Csesznokov (FÁK-beli)—Frana (argentin) 6:4,­ 6:2, Volkov (FÁK- beli — 13.)—Dzelda (litván) 5:7, 6:3, 6:2. Második forduló: Larsson (svéd)—Korda (csehszlo­vák — 5.) 6:3, 6:3, Boetsch (fran­cia)—Mancini (argentin) 7:5, 7:6. Férfi páros, első forduló: Becker, Stich (német)— Arroso, Roig (spa­nyol) 6:3, 7:6. Szöul (a pénzdíj: 171 500 dollár). Férfi egyes­, első forduló: Fitzge­rald (ausztrál)—Szong Hjunng Kem­ (koreai) 6:1, 6:3, Marcelino (bra­zil)—Youl (ausztrál — 4.) 3:6, 6:4, 7:6, Mronz (német)—Pridham (ka­nadai — 6.) 6:4, 6:2, Macuoka (ja­pán — 5.)—Helm (svéd) 7:6, 6:3, Lundgren (svéd)—Connell (kana­dai — 7.) 3:6, 6:, 7:6. III. 111. ♦ 1992. április 22 Team '94 A Csapat ’94 alapítvány az idei és a jövő esztendőre 2,5 millió dolláros támogatást szavazott meg az újabb téli játékokra készülő amerikai sportági szakszövetségeknek egyenként — jelentette be a minap William J. Hylel,­­az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke. • Az USOC tehát, amint Hyler elnök kijelentette már előre is tekint. A rendkívül rokon­szenves és közvetlen ameri­kai sportvezető már Albert­­ville-ben, a téli játékok elő­estéjén is erről nyilatkozott e sorok írójának. Részletesen elemezte azt a széles körű programot, amellyel az USOC nemcsak az egyes sportszö­vetségeket, hanem az olim­piai játékokra készülő sport­embereket is támogatja. A sport, az olimpiai mozgalom támogatása a gazdaság stag­nálása ellenére megduplázó­dott a tengerentúlon. Amíg például Los Angeles és Szöul között eltelt négy esztendő­ben 38,5 millió dollárral tá­mogatták az olimpiai műso­ron szereplő sportágakat, ad­dig Szöul és Barcelona kö­zött ez az összeg 73 millió dollárra emelkedik. Az USOC elnöke ebben a legújabb nyi­latkozatában is megerősítette albertville-i kijelentését, mi­szerint egyre nagyobb gondot fordítanak a versenyzők köz­vetlen segítésére. Ez a köz­vetlen segítségnyújtás első­sorban a munkából való ki­maradás dollárjait pótolja, de egyetemi ösztöndíjakkal is éppúgy támogatják az olim­piai keretek tagjait, mint ahogyan a pályafutásukat be­fejezett versenyzők elhelyez­kedésére, beilleszkedésére is gondolnak. S ez­ az, ami különösen lé­nyeges és fontos. A sportoló­kat természetszerűen világ­szerte segítik és támogatják. Sikereiket ma már a világ minden táján — így nálunk is — anyagilag is értékelik. Az amerikai példa azonban a jelek szerint előbbre mutat. Az USOC ugyanis ahogyan hallottuk, olyan szerződéseket megállapodásokat kötött szponzoraival, az egyes nagy cégekkel, hogy évente meg­határozott számú, az aktív versenyzést befejezett spor­toló alkalmazására kötelesek. Mindez a piacgazdaság szo­rító gátjai között rendkívüli dolog, biztonságot ad a spor­tolóknak! S ez az, amivel talán — az amerikai példa alapján — nálunk is többet lehetne, kellene foglalkozni a sportolók érdekében. S most az első nagy erőpróba, a bar­celonai olimpia után, amely­re hosszú évtizedek után a független és önállóvá vált Magyar Olimpiai Bizottság szervezi a felkészülést és részvételt, s már ezek során korábban nem nagyon remélt lehetőséget biztosított a szak­szövetségeknek, közvetlen tá­mogatást versenyzőknek, és a szakembereknek. Atlanta előtt már a pályafutás utáni időszak egyengetésére, segíté­sére is marad erejük, ener­giájuk! ... V. D. e a­­z ÉPÍTŐ­ANYAGOT TELEFONON IS RENDELHET! Telefon: 1-69-67-69 építőanyag Áruház Bp. XV., Sípos Dénes u. 13-15 50 km-es körzetben díjtalan házhoz szánkást K­ERAVILL SIEMENS ______ I/kERAVIuHI Hi J^ERAVILLy Mosógépek 10 000 Ft, szárító 13 000 Ft kedvezménnyel. A vásárlók között S I E M­­ E MNI S ALOAdlCONY HATsorsolunk ki, közel félmillió Ft értékben! Megrendelhetők a Forró Dróton :1 1 1-06-01

Next