Nemzeti Sport, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-23 / 202. szám

10 NEMZETI SPORT Győrött a remény és a valóság ezúttal sem talált egymásra ' . • • • • ■ . ’ ... ' y­ Volt egyszer egy bajnokság 11. MAKACS és következetes személyek töltenek be tisztséget a Győri Rába ETO-nál. Igaz, hogy 191­0 őszén szinte a teljes vezetés kicserélődött, s a Szánielék örökébe lépők sok mindent máskép­pen csináltak mint elődeik, de újra és újra ma­kacsul irreális célokat tűztek ki, és azok meghiú­sulása miatt következetesen az edzőket rugdalták ki.A Kovács—Szentes kettős is azt írta elő a csa­patnak, hogy bajnoki vagy kupasikerével bizto­sítsa részvételét a nemzetközi kupák egyikében. Aztán, mikor félidőben már nagyon messze ke­rültek ettől a céltól, a korábbi gyakorlatnak meg­felelően menesztették azt az edzőt, akinek meg­szerzéséért korábban minden követ megmozgat­tak.GLÁZER RÓBERT félévi tevékenységével a ti­zedik helyről a tizenegyedikre kormányozta az ETO hajóját. Aztán kijelentette, hogy a meglévő játékoskerettel az évek óta óhajtott cél nem ér­hető el, és nagyfokú vérátömlesztésre van szük­ség. A vezetőknek nem volt ellenvetésük, jóvá­hagyták nyolc játékos szabadlistára helyezését, ugyanakkor — bár a gazdasági nehézségek már a győrieket is elérték — mintegy harmincmilliós költséggel az ETO-hoz hozták azokat a veszprémi játékosokat, akikre Glázer esküdött. Rajtuk kí­vül egy évre kölcsönbe kapták Urbánt, és meg­szerezték a székelyudvarhelyi „nyers gyémántot” Chiratkut (akitől aztán 138 perces szereplés után ez év tavaszán megváltak). Ekkor úgy gondolták, most már minden rendben, megvalósulhat a dé­delgetett álom. AZ ŐSZI IDÉNY aztán keserű csalódással telt el. A második fordulóban Győrött a Videoton- Waltham ellen helyenként ugyan csillogott a csa­pat, de a következő tíz forduló során már csak egy ízben tudott nyerni, s a tizenkettedik helyen térhetett téli pihenőre. Annak ellenére, hogy a játékosállományban végrehajtott nagy változások alkalmával Kovács Jenő kijelentette: „tisztában vagyunk azzal, hogy szükség van bizonyos össze­­érésre, és ezt a türelmi időt mi két évben szab­nánk meg”, a vezetésnek félév után elfogyott a türelme. Kezdeményezésükkel, közös megegyezés­sel szerződést bontottak Glázerral. Következett az a szakosztály-igazgató, aki az ősz folyamán már-már lemondását fontolgatta, de az edzői teendők átvételének felajánlása meg­változtatta elhatározását. Gazdag és eredményes játékosmúlttal, de minden edzői tapasztalat nél­kül ragadta kézbe a szakmai munka irányítását. Jól jött, hogy a tél folyamán sikerült megszerez­niük a Dinamo Bucuresti két játékosát, Irenát és Miriutát, s velük jelentősen erősödött a játékos­­állomány. Módosították az eredeti célt is. Most már a nyolc közé kerülést állították megvalósí­tandó feladatnak a csapat elé. Ezzel egyidejűleg változtattak a premizáláson is. Eredetileg úgy volt, hogy a nyolcadik hely alatt nincs prémium. Ezt Szentesék hatályon kívül helyezték. A SZENTES-KORSZAK biztatóan kezdődött. A tavaszi idény első hat fordulójában hét pontot szerzett az ETO, de aztán következett a „hét szűk esztendő”. Hét fordulón át egyszer sem tudták élvezni a győzelem ízét. Nemcsak az osztályozó, de még az NB II szele is megcsapta a Rábát. Kö­vetkezett az eredeti célkitűzés harmadszori mó­dosítása: elkerülni az osztályozót. Az utolsó két fordulóban begyűjtött három ponttal végre „si­kerélményhez” jutottak, teljesítették a harmad­szor módosított célkitűzést. AZ OKOK. A győri csapat újabb mélyrepülé­sének több az összetevője. Az egyik az volt, hogy a nyáron jelentős anyagi áldozatok árán átigazolt játékosok közül csak Végh és Urbán váltotta be maradéktalanul a reményeket. A többiek bizony gyengélkedtek, melyet bizonyít, hogy közülük kettőt — Bognárt és Előtárt — most szabadlistára helyeztek. A másik szembetűnő jelenség, hogy nem volt a csapatnak középpályás sora. A többnyire öt já­tékosból álló alakzat bizony fényévnyi távolság­ra került az aranykorszak Ilannich—Póczik—Bur­­csa összetételű sorától. Képtelenek voltak az el­lenfelek támadásainak megszűrésére, a támadók megfelelő kiszolgálására, a védelem tehermente­sítésére. Szentes vallotta, hogy ő a támadójáték híve, minden mérkőzésre támadó felfogásban küldte pályára csapatát, de elképzeléseit tanítvá­nyai nem tudták megvalósítani. Általában — el­sősorban hazai pályán — a három—öt—kettő alapfelállást alkalmazták, de ez nem felelt meg a meglévő játékosállománynak. Támadásokhoz felzárkózó középpályások rossz átadásaiból az el­lenfelek indítottak ellentámadásokat, ilyenkor rendre kettészakadt a győri csapat és bizony nem egyszer csak Végh bravúrjai mentették meg gól­tól a csapatot. A középpályások gyengélkedéséhez hozzájárult, hogy Vaiccánnal — fegyelmi okból — szerződést bontottak. Farkas Simonról pedig egy személyes beszélgetésből levont következtetés alapján mon­dott le az edzői feladatokat is ellátó szakosztály­igazgató. Szentes egyébként előszerettel vallotta, hogy profi módon gondolkodik, hogy profi mód­szerekkel dolgozik, ez pedig nem ismer könyörü­­letet, sem pedig megalkuvást. Ez persze dicsére­tes álláspont, csak a hiba ott van, hogy labdarú­gásunk és az ország jelenlegi helyzete, a körül­mények, a feltételek még nem alkalmasak a profi módszerek bevezetésére. GY­ÖRÖTT tehát ismét egy olyan bajnoki évet kell értékelni, ahol a remények és a valóság messze került egymástól. A következmények pe­dig már ismertek. Annak ellenére, hogy Kovács Jenő egy évvel korábban kijelentette: „rá kellett döbbennünk, hogy csupán az edzők váltásával nem jutunk semmire”, most Szentes Lázár is tá­vozni kényszerült. A sokat emlegetett Verebes-korszak 1986 jú­niusában történt lezárulását követő hetedik baj­noki év hajnalán Tornyi Barnabás személyében sorrendben a hetedik edző kezdte meg működé­sét. Vajon egy év múlva mi következik? Slavasréti Béla Varga Béla jelent! Hürnbergből: Jé! játszottunk — kikaptunk... Az 5. helyért: FÁK—Magyarország 3-1 (1-0) Westenbergsgrelli, 4000 néző. V: Craciunescu (román). FÁK: Alekszandrov — Slarkevics, Golubkin, Oszkolkov, Ananko — Karatajev, Konovalov, Petrov — Csugyin, Beszcsasztnih, Klujev. Edző: Alekszandr Piszkarjev. Magyarország: Sáfár — Forrai, Farkas, Berta, Dudás — Dombi, Flórián, Sándor, Szatmári — Szanyó, Herczeg. Edző: Piski Elemér. Csere: Klujev helyett Mhitarjan a 65., Szanyó helyett Kovács. Fló­rián helyett Vincze, mindketten a 70., Konovalov helyett Loszkov a 82. percben. Gólszerző: Karatajev a 8., Szanyó (11-esből) az 52., Karatajev a 70., Karatajev (11-esből) a 75. percben. Sárga lap: Herczeg a 23., Hackevics a 25., Petrov a 26., Oszkolkov a 33., Farkas a 37., Sándor a 70., Csugyin a 80. percben. Szögletarány: 3:8 (2:6). 8. perc: Szabadrúgáshoz jutott a FÁK együttese a magyar kaputól 18 méterre a jobb oldalon, Kara­tajev állt a letett labda mögé, és úgy rúgta azt meg, hogy elsuhant a magyar sorfal mellett, és a jobb sarokba kötött ki.1-0 52. perc: Sándor a jobb oldalról élesen belőtt egy labdát, Golubkin kézzel beleütött. Tizenegyes! A büntetőpontra letett labda mögé Szanyó állt, és élesen a jobb alsó sarokba lőtte. 1-1 70. perc: Ismét szabadrúgás kö­vetkezett 17 méterről a magyar kapu előtt. Karatajev a rosszul felálló sorfal mellett a kapu jobb oldalába bombázott. 2-1 75. perc: Farkas felvágta Besz­­csasztnihot. Megint a mérkőzés hő­se, Karatajev következett: a Szpar­­tak Moszkva játékosa óriási erő­vel úgy rúgta meg a labdát, hogy az a léc alatt vágódott a hálóba. 3-1 Már az első percekben kitűnt, hogy a korábbinál sokkal frissebb, összefogottabb és bátrabban játszó magyar csapatot látunk majd a ki­lencven perc során. Olajozottan peregtek az akciók, amelyeknek sorát mintegy megtörte a hárít­ható szabadrúgás gól. Játékosaink újra összeszedték magukat, bátran támadtak, ám a döntő pillanatban semmi nem jött össze. A második félidő számunkra jól indult, hiszen hamar jött az egyenlítés, de fel­javult a FÁK csapatjátéka, és ez végü­l a javára döntötte el a mér­kőzést. Piski Elemér: — A jótól kikapni nem szégyen, a gyengétől viszont bosszantó. Futószalagon alakította ki együttesünk a helyzeteket, a FÁK együttese pedig háromszor rúgott kapura, valamennyi alka­lommal pontrúgásból. Alekszandr Piszkarjev: — Úgy érzem, hogy megérdemelten sze­reztük meg az egyik ötödik he­lyet, egy kitűnően­­játszó magyar csapat ellen. Jó: Csugyin, Karatajev, Besz­csasztnih, Golubkin, Petrov, Hac­­kettes, ill. Forrai, Berta, Dombi, Sándor, Szatmári, Herczeg. További eredmények. A másik 5. helyért:. Németország—Lengyelor­szág 3-2 (1-0). Elődöntő: Portugália—Anglia 1-1 (0-0), 11-esekkel 12-11, Törökor­szág—Norvégia 2-1 (2-1). Pénteken a harmadik helyért: Anglia—Norvégia, szombaton a döntő: Portugália—Törökország. III 202. ♦ 1992. július 23. Albertet hívják, de maradna Lehet, hogy az őszi idényt már nem a Ferencvárossál kezdi A napközis edzőtábor aszta­lától — no, persze azért már nem üres gyomorral — raga­dom el ifjabb Albert Flóriánt. Kénytelen vagyok így tenni, mert ha egyszer elkezdődik a nap . . . Első edzés, közös ebéd, csendes pihenő, fürdés, gyú­rás, délutáni edzés ... sorolni is elég. — Csak egy könnyű, nyári csevegésre jöttem Flóri — nyugtatom meg elöljáróban a Fradi egyik üdvöskéjét. — Nincs kötött téma, nincs „ke­resztkérdés” ... — Akkor kezdjük, illetve kezdem a legkellemesebb ré­szével. A diósgyőri meccs után, talán még a hazafelé úton se egészen fogtuk föl, hogy mi is történt. Talán már az Üllői úton kezdtünk ocsúd­ni, s akkor lett egyre szebb a dolog. Kellett egy kis idő, mire a nagy feszültség fel­oldódott. — Mióta tartott ez a fe­szültség? — Szerintem az utolsó ti­zenkét mérkőzés mindegyikét úgy kezdtük, hogy: itt nem szabad hibázni! Szóval, elég nagy lelki terhet cipeltünk magunkkal. — Aztán következett a pihenő. Hogyan telt? — Nagyszerűen, és nagyon gyorsan. Az első héten néhány napra a menyasszonyommal a Balatonhoz, Szabadi-Sóstóra mentünk. Egy barátom és családja társaságában voltunk, nem mondom, hogy nem tarthatott volna tovább. — Csakhogy volt egy esküvői meghívótok is! — Lipcsei Péter esküvőjére feljöttünk, aztán másnap már indulás Görögországba, a Fradi-családi nyaralásra. — Flóri! A játékosok hosszú hónapokon keresztül naponta látják egymást. Még a vakáción is — nem sok? ... — Hogy ez a mai FTC egy nagyon összetartó, egységes tár­saság, az nem csak szóbeszéd. És egészen más dolog egy ilyen vidám nyaralás, ahol az edző senkinek semmilyen fel­adatot nem ír elő. Nagyon kellemes és hasznos napok voltak. — Hasznos? — Igen, az is. Egy ilyen alkalommal az ember jobban meg­ismeri a másikat „civilben”. Ennek esetleg a pályán is hasz­nát veheti. — Itthon — a változatosság kedvéért — ismét összeköltöz­tetek. Mármint a napközis edzőtáborba. — Az említett változatosság azért igaz, mert ez nem egy görög nyaralás. — A hangulat is más? — Alapvetően nem. Pedig hát Nyilasi Tibor nem valami kímélő életmódot írt elő számunkra. Ezzel együtt jó a társa­ság kedve, és nagy reményekkel kezdtük az új szakaszt. — A külföldi szerződésedről szóló hírek légből kapottak voltak? — Nem egészen. Talán még most sem­­száz százalékig biz­tos, hogy az őszi idényt a Ferencvárosban kezdem. Vagy, ha kezdem is, a szerződésem tartalmaz egy olyan pontot, hogy ha kedvező külföldi ajánlattal keresnek meg, a klubom elen­ged. — Nem túl vidáman mondod mindezt. — Mert nem olyan egyszerű ez az egész... Ha valaki azt mondja, hogy őt a pénz abszolút nem érdekli — az nem egé­szen őszinte. A pénz, a sok pénz csábító dolog! Nálam azon­ban jelenleg még a másik csábítás az erősebb: együtt marad­ni azzal a baráti-családi, jó szellemű társasággal, amellyel közösen ilyen nagyszerű dolgot sikerült véghezvinnünk. — Magyarán: most nem szívesen mennél el. — Talán így a pontos: most. Ez természetesen azt jelenti, hogy én profi akarok lenni, sok pénzt keresni, nem félek a megméretéstől. Egyelőre azonban az érzelmi szálak az erő­sebbek. Tényleg komoly dilemmák ezek. Mindenesetre azt fogom tenni, ami a klubom érdekeit a legjobban szolgálja. Majd meglátjuk. — Tegyük fel, hogy maradsz. Gondolom, tőled már az FTC- ben is profi teljesítményt várnak el. — Nem csak tőlem! És éppen ez az. Jó lenne a csapattal együtt bizonyítani, hogy nem érdemtelenül került hozzánk a bajnoki cím, s hogy képesek vagyunk megvédeni is. Milyen nagyszerű lenne egy olyan csapattal megismételni a sikert, amelyet már „jegyeznek”, amely ellen minden ellenfél bizo­nyítani akar. És ismerve a fiúkat, az óriási küzdőszellemet, a közös akarat erejét — én arra tippelnék, hogy sikerülni fog. Megmondom őszintén, szeretném azt az élményt is a csapat­tal együtt átélni. — Aztán ott van a BEK is. — Igen, egy másik nagy kihívás. Nagyon szeretnénk, ha ép­pen a mi csapatunk lenne, amelyiknek sikerül egy kicsit messzebbre jutni, megtörni ezt a maximum „kétfordulós” szereplést. S éppen a legrangosabb sorozatban. — Az első ellenfél ismert. Mik az esélyek? — Nem nagyon akarok jósolni. Inkább majd a pályán kell válaszolnunk a kérdésre. A pozsonyi csapat alaposan felhívta magára a figyelmet a tavalyi sorozatban. Ami persze csak óvatosságra int, de nem ijeszt meg minket. Egy esetleges jó rajttal pedig akár kellemes meglepetés is kerekedhet a do­logból. — Szurkolunk! S egy kicsit azért is, hogy a BEK-ben jól szereplő FTC-ben ott legyen Albert... Dobozy László for feeder"

Next