Nemzeti Sport, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-18 / 228. szám

1992. augusztus 18 KÉPES NEMZED SPORT M­ég mielőtt bármit is el­mesélnék a most bein­dult II. magyar labda­rúgó-bajnokság első fordulójá­ról, valamit el kell mondanom. Nevezetesen azt, hogy nagyon sokakkal együtt, magam is úgy tapadtam a televízió kép­ernyője elé az olimpia ideje alatt, akár egy pióca. Nélkülem nem kezdődhetett el egyetlen versenyszám sem, legyen az tollaslabda vagy éppen szink­ronúszás. Azokról a verse­nyekről már nem is beszélve, amelyeken mi, magyarok ér­dekelve voltunk. Olyankor időnként még levegőt is elfe­lejtettem venni. Most valószínűleg sok jóaka­róm úgy gondolja, kár volt azért a kevés levegőért is, hi­szen életben maradtam. Hát ez már csak így van. Mindezt azért tartottam fontosnak el­mondani, mert köztudott ró­lam, hogy futballőrült vagyok. Nem is tagadom, számomra a labdarúgás valóban minde­­nekfeletti. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az én életemben más sportág nem „játszik”. Azt viszont kár lenne ta­gadnom, hogy az olimpia ide­je alatt is — ha belefért az időbe — már rohantam a fut­­ballpályákra, figyeltem a srá­cokat, és örömmel állapítot­tam meg: nagyon jól melóz­tak. Ott voltam jó néhány ed­zőmérkőzésen is, és örök opti­mista lévén, magam is egyet­értettem azokkal, akik azt mondták: figyeljék meg, ez az új bajnokság más lesz, mint az eddigiek voltak. Túljutottunk a bajnokság el­ső fordulóján. Nagyon sok ér­dekes mérkőzést láthattunk és bár balgaság lenne bármiféle következtetéseket levonni a bemutatkozó mérkőzésekből, de néhány érdekességről azért már lehet beszélni. Indításként, csak úgy, álta­lánosságban azt lehet elmon­dani, hogy csapataink többsé­ge valóban jó munkát végzett a felkészülés ideje alatt. En­nek bizonyítéka, hogy a mér­kőzéseken alig akadt olyan já­tékos, aki úgymond alibit ját­szott volna. Persze előfordul­tak gyengébb produkciók is, ám ezeket nem kell komolyan venni, hiszen csak hosszú tá­von derülhet majd ki: csak rossz napot fogtak-e ki, vagy súlyosabb a gond. Ezen túl­menően örömmel láthattuk, hogy a csapatok bátor táma­dójátékra törekedtek, nem volt óvatoskodás, és lehet, el­felejtették az idegenben ját­szók azt a rossz felfogást, mi­szerint: jó nekünk a döntet­len vidéken. Mivel ebben a bajnokságban pénteken, szombaton és va­sárnap is rendeznek mérkőzé­seket, alkalmam volt több ta­lálkozót is megtekinteni. Most ezekből csemegézek, de szót ejtek majd azokról a mérkő­zésekről is, amelyeket nem lát­hattam k­ezdjük akkor a nyitó­mérkőzéssel, a Vasas— Győri Rába ETO ösz­­szecsapással. A Fáy utcában már a hu­szadik másodpercben gólt lát­hattunk. Kérdem én: kell-e ennél szebb látvány? Naná, hogy kell, vélekedtek a Vasas­­szurkolók, hiszen a győriek szereztek vezetést. Utóbb az ő álmuk is beteljesedett, pedig az első harminc percben a győriek nemes egyszerűséggel lefutballozták a piros-kékeket. Azokban a pillanatokban dr. Genzwein Ferencnek, a Vasas újdonsült edzőjének igen-igen remegett a cigaretta a szájá­ban. Játékosai céltalanul fut­­károztak a pályán, egyszerűen nem akarták elhinni, hogy ve­lük ilyesmi előfordulhat. A pi­henőt követően aztán nagyot változott a kép, mert a ha­zaiak összekapták magukat és helyenként parádés akciókat vezetve, biztosan győztek. Ami meglepő volt, hogy a győri csa­pat a második félidőre telje­sen kipukkadt. Meglep, mert Tornyi csapataira nem jel­lemző az erőtlenség. Egy játékosról, név szerint Mészöly Gézáról viszont csak a dicséret hangján lehet szól­ni. Mészöly ezen a találkozón tanári módon játszott. Reme­kül helyezkedett, tisztán sze­relt, majd pontosan passzolt. Végre olyan teljesítményt pro­dukált, amilyet régóta vár tő­le minden futballbarát. A­z öt gól és a biztató já­ték sokakat arra az el­határozásra késztetett, hogy átruccanjanak a Hungá­ria körútra is. És kérem, ki merem jelenteni: nem csalód­tak! A kék-fehérek, akár az angyalföldiek, könnyedén be­rámoltak négyet a veszprémi­eknek. Kicsit döcögősen indult a mérkőzés, valószínűleg azért, mert az MTK-sokat meglepte a veszprémiek bátor, nyílt já­téka. Pedig ijedtségre nem volt semmi ok, hiszen Bozai együttesére igazán ráillik a fo­gatlan oroszlán jelző. Amikor a veszprémieknél a labda, ügyesen kombinálnak, ám ami­kor be kellene fejezni a tá­madásokat, hogy is mondjam csak: hát fogalmuk sincs, mit tegyenek... Az MTK nem játszott jól, de egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy megnye­ri a találkozót. A hazaiak né­hány remek támadást vezet­tek, és hát négy gólt végül is be kellett rúgni... Feltűnt, hogy a kék-fehérek védelme sokkal magabiztosabb, mint tavaly volt, és a csatársorban Jován megkomolyodott, mellet­te pedig Szabó a jövő nagy kék-fehér játékosa lehet. M­indent egybevetve, kel­lemes focipéntek után mehettünk Csepelre, ahol a Ferencváros játszott. Remek volt a hangulat a cse­peli pályán, de a találkozó után azért bosszankodtak a ha­zai szurkolók. Jogos volt a bosszúságuk, mert „elkaphat­ták” volna a bajnokcsapatot. Persze, nem úgy, ahogy azt tették. A Fradi nem volt könnyű helyzetben, hiszen Al­bert, Kuznyecov és Fodor ki­válása érzékeny veszteség, de azok, akik pályára léptek, bi­zonyították: akkor sincs baj, ha hiányoznak a sztárok, mert mi, zongoracipelők is hozzuk a győzelmet. Így aztán nem lett igazuk azoknak, akik biztosra vették a csepeliek győzelmét. Nem, mert olyan egyéniségek, mint Simon, Telek és Lipcsei, még akkor is képesek helytállni, ha a társak gyengélkednek. A többi szombati mérkőzést sajnos nem láthattam, de a tu­dósításokból kiderül, hogy Nyíregyházán, Székesfehérvá­rott, Békéscsabán, Vácott is ér­dekes, változatos, helyenként látványos akciókkal tarkított mérkőzéseket játszottak a csa­patok. Ez pedig mindenképpen pozitívum a jövő hét végére! V­asárnapra maradt a BVSC—Diósgyőr talál­kozó, a Szőnyi úton. A találkozó előtt nem sok esélyt adtak a vendégeknek, ám a találkozón aztán bebizonyoso­dott, hogy sok jó játékos még egyáltalán nem jelent jó csa­patot. A BVSC összeszedett mindenkit, akit csak lehetett, de valljuk meg őszintén, Both József együttese öreguras lett. A játékosok tudják, mit kell csinálni a labdával, ám mind­ezt futás nélkül képzelik. Az pedig nem megy! így volt ez a Diósgyőr elleni mérkőzésen, ahol a vasutasok kényelmesen gurigáztak, a vendégek pedig határtalan lelkesedéssel véde­keztek. Ha pedig náluk volt a labda, arra rúgták, amerre álltak. Így ment ez egészen a 80. percig, amikor egy szöglet­rúgás után Leskó gólt fejelt, s ez a győzelmet jelentette a diósgyőriek számára. A mér­kőzés egyébként rendkívül ala­csony színvonalú játékot ho­zott, s ez kissé elrontotta az el­ső forduló képét. Persze, ennek ellenére, én megmaradok optimistának, mert az első fordulóban azért volt több megfelelő találkozó, olyan, amelyen szórakozni le­hetett. Már persze attól függ, kinek... K Zombori Sándor emlékkénés a nyhányról TOVÁBBRA IS OPTIMISTA MflBflDdK Gubucz a fellegekben! A Vasas második félidei parádés játékával valósággal „lemosta” a pályáról a Győri Rába ETO együttesét (László Sándor felvétele) A IFqv fil­ió kon mó *• vi 1%.. t s' . asmim? ---- • .......................... Csak néhány forró pillanatra telt a BVSC erejéből, Dohot, a vendégek kapusa Gracsovra öklözi a labdát, róla rossz helyre pattant... Gól, gól, gól! Felvételünk azt a pillanatot ábrázolja, amikor Jövőn, az MTK csatára a hetedik percben megkezdte a gólgyártást a Veszprém elleni mérkőzésen. Andorka úgy érkezik, mint az a bizonyos váci sebes. (Makó Éva felvétele)

Next