Nemzeti Sport, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-09 / 39. szám

10 NEMZETI KÉPES SPORT 1993. február 9. 1993. FEBRUÁR 27., 20 ÓRA HOTEL DUNA INTER­CONTINENTAL Február 27-én este nyolc órakor kinyílnak a Hotel Duna Inter­continental báltermének­ ajtajai s ezzel kezdetét veszi az I. Nemzeti Sport­bál. Sok-sok sportoló, sportvezető jelezte már részvételét, hogy csak néhányat emeljünk ki a sorból a régiek közül: Hegedűs Csaba, Mészöly Kálmán, Guczoghy György, Szalma László, Csá­szári Attila... S folytathatnánk a sort. Barcelona magyar olimpiai bajnokai is jelezték részvételüket, mint ahogy a bál védnökei is. A fél tizenegykor kezdődő gálaműsorban fellép Kállay Bori, Csere László, Marcellina és a szaxofon, a Defekt duó és Aradszky László, a zenét estétől hajnalig a Continental zenekar szolgáltatja. Igazi slágernek ígérkezik az éjfélkor kezdődő tombola (a jegy 200 fo­rint), s ne feledjék: a nyeremények értéke mintegy 1 000 000 forint. Az ajándékok között van színes tévé, videó, sportruházat, moped, kerékpár, műholdvevő, nyaralás, horgászcikk, sportszer, vásárlási utalvány, autórádió-magnó s még felsorolni is sok lenne, mi min­den. Reméljük, igazán emlékezetes estét szerzünk mindazoknak, akik eljönnek a bálra, sikerül hagyományt teremtenünk és akiknek most nem jutott jegy, azokkal majd 1994-ben találkozunk. A BÁL VÉDNÖKEI: dr. Horváth Balázs tárcanélküli miniszter Gallov Rezső, az OTSH elnöke dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára Pősze Lajos, a Szerencsejáték RT. elnök-vezérigazgatója FŐSZPONZOROK: Szerencsejáték RT., Geotherm Asthma Rehabilitációs Kft, Söripari Vállalkozás, Sziget Kft, RAIR, Classica Kft., Centrum Áruházak Kft., Dart Kft, SZPONZOROK: Speditor-Fuvar, Hotel Silvanus, Szivárvány Rt., Rucanor, Béta Commers Kft., Rosco Kft., Túra Mobil Kft., Shhell Sport Nagyker., Vivát Kft. (Tribolin), Billiard Art Kft., Energofishh Kft., DataM Kft., Garancia Lámpabolt, TO­PA ’91 Kft., Kovács Acél Rt., Malaky Mihály Építő- és Tüzelőanyag Kereskedő, F 2000 Kft., BCA Hungary, a Polichem Kft. Poli-Profil Üzletháza, Profi-T Kft., Ringosport, Hegedűs Sport, Bonus Rt., Casino Imperial, Neményi Holding, Epona Kft., Borostyán Étterem, Hermböck Rt., ÁB-AEGON, CAMEL, DELKER HOTEL ^ 51 LVAN VS. CENTRUM, TÖRZSVÁSÁRLÓKÉ A SZERENCSE CENTRUM CENTRUM ÁRUHÁZAK KFT. Rucanorvá/Jpl [Szí­m\ LEGYEN SZERENCSÉJE AZ IMPERIAL CASINOBAN! Nyitva naponta 12-től 05-ig. Cím: Bp., V., Arany János u. 25. Ghall­pori NAGYKERESKEDÉS 1088 Budapest, Rákóczi út 53. Telefon: 134-3957. Fax: 134-3957. Ikommá '"J AUTO-ALARM 1201 BUDAPEST XX., ATTILA U. 8. Telefon: (36-1) 147-9661 Tel./fax: (36-1) 127-8678. w V rft­/ Szolgáltató, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft. Éva Kisáruház és Panzió 2162 őrbottyán, Pf.: 7. Telefon/fax: 166-1834. GA 1 au ItaW/s ImZJRE'v': v GARANCIA Nyugati autólámpák fi boltja iD Cím: Jf 1182 /Budapest, Üllői út 589. T­elefon: 178-7747. BILIÁRDASZTALOK, KELLÉKEK FORGALMAZÓJA 1045 Bp. Elem u. 5-7. Telefon: 169-2881. KÖ­/­CS Kovács Acél- És Fémszerkezet Készítő Rt. 1208 Budapest, Csibuk u. 49. Tel./fax: 113-0292. * TRIBOLIN­ MOTORELIXÍR Motorfelújítás­i szerszámok HUTURELIXIA nélkül... Forgalmazza a VIVÁT Kft. 1081 Budapest, Népszínház a 46. Telefon: 114-0822. Telefon/fax: 167-2128. HEGEDŰS SPORT Szombathely, Király u. 9. Budapest, Váci utca 66. Örményi­­Holding BOROSTYÁN ÉTTEREM Kellemes mediterrán környezetben — Asztronómia felsőfokon Bp., H. ker. Bem rkp. 56. Nyitva: 12-15 óra és 18-01 óra. Telefon: 115-9443, m­ilen* MŰHOLDVEVŐ RENDSZEREK DataM Marketing Kft. 1125 Budapest Istenhegyi út 29-33. Telefon: 155-9449. POLICHEM KFT. ÜZLETHÁZ élelmiszer vegyi áru kozmetikum kis- és nagykereskedés Telefon: 127-2428 ÜZLETPOLITIKÁNK ALAPJA: HÁROMCSILLAGOS ÁRAKON, NÉGYCSILLAGOS SZOLGÁLTATÁST NYÚJTSUNK! Konferenciák, üzleti találkozók, többnapos tanácskozások, esküvők megrendezése, jó levegőn, csöndben, a varázslatos természetben, történelmi környezetben. __________ HA NINCS VELÜNK MEGELÉGEDVE, NEM KELL FIZETNIE! DÓRT Kft., a ZBI kizárólagos magyarországi képviselője. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 8. Telefon/fax: 140-8184,129-7824. Geotherm Gyógyüdülő Asthma Rehabilitációs Centrum Kft. 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25. Telefon: 52/62-811. // Speditőr-Fuvar Ez az a cég, amelyik mindent odaszállít, ahová Ön kívánja! Cím: 4026 Debrecen, Hortobágy u. 14. Telefon: 52-14-864. Speditőr fax: 52-19-630. Fuvar fax: 122-7511. Szivárványs­zivárvány Szivárvány Szivárvány d&ssh c­astca Kozmetikai Kft 2030 Érd, Emü u. 17. Telefon: 23­ 45-615. ÉSzfe IKft­ Sziget Vas, Fém, Haszonáru KFT I. telep: 1135 Bp., Béke út 13. Tel.: 129-6698, 129-7095. Fax: 149-5168. II. telep: 1171 Bp., Zrínyi u. 130. Telyfax: 158-1823. JV... Lovasfalu Hortobágyi pusztán 54 szobával, 4 lakosztállyal, 20 lovasházzal, uszodával, szaunával, ttnesszel, masszázzsal, tenisz- és sportpályával, valamint különleges lovas programokkal várjuk vendégeinket! 4071 Hortobágy­ Máta, PC: 11. Ttelfax: 52/69020. 69092. BINGOSPORT KFT. 1054 Budapest, Hold u. 1. T­elefon: 153-0505. Fax: 111-2016. JÁTÉK, IZGALOM, PÉNZNYEREMÉNY! ENERGOFISCH KFT. A horgászbot-gyárűk széles választékának nagykereskedése. 1201 Bp., XX., Helsinki u. 74-75. T­elefon: 127-9175­ . ran F. HERRNBÖCK KERESKEDELMI RT. Budapest Teréz krt 24 Telefon: 153-2315. AUDIO — VIDEÓ — TV HÁZTARTÁSI ELEKTRONIKA . Mini serfőzdék gyártása, telepítése világszínvonalon! SÖRIPARI VÁLLALKOZÁS Levélcím: Bp. 1103 Kőér utca 13/a. Iroda: Bp. VI., Szondi u. 96/b. II. em. 2. Telefon: 112-7102. Rádiótelefon: 06 (60) 17-396. A BÁÍR mindent tud az oroszlánról PEUGEOT 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125. Telefon: 2524877,2514511, Telefax: 251-2699 TÚRA —MOBIL KFT Az ország legnagyobb kerékpáráruházai Bp. VI., Nagymező u. 43. T­elefon: 112-5073. MALAKY MIHÁLY Építő- és tüzelőanyag-kereskedés Budapest XV., Rákos u. 173. T­elefon: 163-5674. ME2EE33E3BI USA KERÉKPÁROK NAGYKERESKEDÉSE Bp., 1097 Földváry u. 4. Telefon: 113-7857. ..SPORTSZER NAGYKERESKEDÉS 1032 Budapest, Kiscelli u. 76.­­ Tel.: 1­88-8547

Next