Nemzeti Sport, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-09 / 67. szám
1993. március 9. NEMZETI KÉPES SPORT Dr. Horkai György fényképalbumából „Amikor tizennégy éves koromban elkezdtem vízilabdázni, sokan nem hitték, hogy szép karriert fogok majd »befutni«. De szerencsés voltam, mert annak ellenére, hogy nem voltak a legjobb adottságaim - főleg az »alacsonyságom« miatt -, rengeteg munkával, kitartással és fegyelemmel mindent elértem, amit csak akartam. Alapjában véve optimista típus vagyok, számomra csak a győzelem létezik. Még most is, a BVSC Vasutas Medvék öregfiúk pólócsapatában is állandóan nyerni akarok, s persze, a válogatott kapitányaként is erre törekszem. A vízilabdát komolyan veszem, s ezt követelem meg a játékosaimtól is. Lehet, hogy kissé kemény vagyok, de ha számottevő eredményeket akarunk elérni, akkor nekem és a fiúknak is kutya kötelességünk mindent alárendelni a jó vízilabdázás érdekében." „Itt már érettségizőként... Elég jó tanuló voltam, s az ifjúsági válogatott oszlopos tagjának vallhattam magam. Nagyon klassz fiatalkorom volt, szeretném, ha az én gyermekeimnek is legalább olyan jó lenne, mint amilyen nekem volt. Egy szuper jó társasággal - főleg vízilabdásokkal - járogattam ide-oda, leginkább sörözőkbe, amelyekbe nem azért mentünk, hogy leigyuk magunkat, hanem hogy jókat »dumáljunk«. Nekünk mindig a póló volt az első, s csak utána következhetett a szórakozás, a lazítás. Bár a mai játékosok is így gondolkodnának!" „S ha már szóba került az utazás... 1984-ben, miután az ominózus Los Angeles-i olimpiára nem mentünk ki, kaptam egy szerződési lehetőséget Olaszországba. Egy évre Bolognába mentem, majd következett a Recco, a Pescara, végül a Firenze. Összesen hét évet töltöttem Itáliában, ebből kettőt edzőként a Pescaránál. A fotó is az 1989-es KEK-győzelmünkön készült. Nagyon jól éreztem ott magam, csodálatos évek voltak. Sokat tanultam a profizmusból, a játékosoknak a sporthoz való hozzáállásából, és még sorolhatnám mindazt a pluszt, amit majd most, itthon szeretnék kamatoztatni." „No, azért a magánéletben lezserebb vagyok ... És szeretem a vidámságot. Azt hiszem, az alaptermészetem is ilyen. Lásd a fotót, amely egy franciaországi túra során Párizsban készült. A képen egy gyermekkori barátommal, a szintén BVSC-s Gém Zoltánnal vagyok látható. Egyébként szeretek utazgatni, bár kissé már beteltem az állandó jövésmenéssel, s nem nagyon szeretem az előkészületeket." „Később — kizárásos alapon — következett a jogi egyetem. Meggyőződésem, hogy a sport és a tanulás összefüggésben van egymással. A mi generációnk közül a többség diplomával fejezte be a sportpályafutását. Azzal - gondolom - nem mondok újat, hogy a fizikai munkát tökéletesen kiegészíti a szellemi. Az sem meglepő, hogy ha valaki egyszer befejezi az aktív sportolást, akkor valamiből majd meg kell élnie, sőt, a családját is el kell tartania. Ezért kell tanulni! Szerencsére úgy veszem észre, a most kezem alatt lévő fiatal válogatott fiúknak kezd igényük lenni a továbbtanulásra. A fotó érdekessége, hogy a diplomát attól a dr. Györgyi Kálmántól veszem át, aki jelenleg a legfőbb ügyész." „Két lányom van, a tizenegy éves Bea és az ötéves Szilvia. Mindennél jobban szeretem őket, s tulajdonképpen a velük való együttlét a hobbim. Fantasztikus nőszemélyek! A nagyobbik dzsesszbalettozik, a kicsi - amellett, hogy rosszaságban kitesz három fiút - rajong az uszodáért. De nem hiszem, hogy valamelyikük is élsportoló lesz. Egyszerűen azért, mert a mai gyerekek annyira túl vannak terhelve az iskolában, hogy másra szinte nem is jut idejük. A feleségem, Welzer Erzsébet volt az az első magyar manöken, aki 1984-ben Párizsból kapott olyan ajánlatot, amely akkor nagyon nagy megtiszteltetés volt. Sportnyelvre lefordítva akkora, mint amikor egy magyar futbalistát, mondjuk, a Milánhoz hívnak játszani. De Erzsébet nem kapott munkavállalási engedélyt, s ez óriási törést jelentett az életében. Szegényt nagyon megviselte az elutasítás, s ezek után döntöttünk úgy, hogy kimegyünk Olaszországba. A többi már ismert...” „Apám nagyon szerette a sportot, ő maga tornázott, s miután zuglói gyerek voltam, rendszeresen lejártunk a haverokkal a BVSC-strandra. Büszkén mondhatom, hogy saját magamtól tanultam meg úszni! Sőt, tízéves koromtól kezdve négy éven át „versenyszerűen" is űztem ezt a sportágat. De mert meglehetősen unalmasnak találtam a monoton, faltól falig való tempózást, váltottam, és elkezdtem vízilabdázni. Nemcsak a játék, a szórakozás tetszett meg a pólóban, hanem a sportágnak az a jellegzetessége, hogy aki ügyes, az szinte mindenkit át tud verni a vízben. A fotón a nővéreimmel és az unokanővéremmel vagyok látható. Már akkor szerettem, ha kényeztettek a nők." A magyar vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya fotói és emlékei között Kenderes Szilvia válogatott