Nemzeti Sport, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-09 / 67. szám

10 1993. március 9. NEMZETI KÉPES SPORT Egy korszak lezárult Donáth Ferencnek mennie kellett „Sokan egy új Bordán Dezsőt láttak volna bennem szívesen...” Két pályázat érkezett a férfi tornászválogatott szö­vetségi kapitányi posztjára. Az egyiket Donáth Ferenc, a korábbi szakvezető, a másikat Vereczkei István, a KSI, majd a Tungsram egykori edzője írta alá. Az elnökség az utóbbi mellett foglalt állást, miután a szakági bizott­ság sem támogatta Donáth mandátumának újabb két­éves meghosszabbítását. A távozó kapitányt rövid szám­vetésre kértük fel. • A döntés megszületett, előtted az utódod. Azt mon­dod, így van rendjén, ez a de­mokrácia játékszabálya. Nem kellemes, de ha valakit lesza­vaznak, el kell viselni. Mégpe­dig felemelt fejjel. Egy dolgot azonban nem értek. Vezetési stílusban, hozzáállásban, a kollégákkal, a versenyzőkkel való kapcsolatban teljesen sza­kítottál a korábbi vezetőedző, a Bordán Dezső teremtette ha­gyományokkal. A diktatúrát felváltotta a demokrácia, ám míg az előbbi „rendszer” húsz évig élt, addig neked csak há­rom év jutott. Nincs ebben valamiféle ellentmondás? — Ellentmondás-e vagy sem, nem tudom, mindenesetre az, amit Bordán Dezső csinált, megbukott. Mégpedig a ver­senyzők, az edzők mondtak nemet. Nyilvánvalóan közre­játszott ebben az a társadal­mi változás, amely már nem tűrte az autokratikus vezetési stílust. A dolog azonban ko­rántsem ilyen egyszerű. Egy­felől szó sincs arról, hogy amit az elődöm két évtizeden ke­resztül csinált, az eredményte­len, vagy úgy általában elíté­lendő lenne. Nézd, Bordán nekem több mint tíz éven ke­resztül edzőm volt, s amikor még ő irányította a férfi ke­retet, az utolsó évben még helyettesítettem is. Kollégák voltunk. Azt hiszem, amit ő képviselt, az alapjaiban helyes volt. De ... A társadalmi vál­tozások után olyan helyzet alakult ki, amelyben ezt már nem lehetett tovább folytatni. Ezt én beláttam. Amellett az én személyiségem nem is al­kalmas arra, hogy ugyanott folytassam, ahol ő abbahagy­ta. Tudom, sokan egy új Bor­dán Dezsőt láttak volna ben­nem szívesen. Ám az ellenté­tek lecsitításához, a konflik­tusok megoldásához az én de­mokratikus stílusom nem meg­felelő, nem elegendő. Ehhez keménykezű vezetés kell. • Egyáltalán nem kifizető­dő, ha egy vezető, legyen az egy sportág szövetségi kapitá­nya, egyszerűen beismeri a gyengeségét... — Ez nem feltétlenül gyen­geség. Arról van szó, hogy tu­dom, az egyéni sportágakban csak ott születik világra szóló eredmény, ahol erős a közpon­ti vezetés, megadatnak azok a pénzügyi és tárgyi feltételek, amelyek zavartalanná teszik a felkészülést, s a szakvezetőnek döntő szava van a lényeges kérdésekben. Az én lehetősé­geim sokkal behatároltabbak voltak, mint korábban Bordá­né. Az elnökségi üléseken nem volt szavazati jogom, nem szer­vezhettem annyi központi ed­zőtábort, amennyit szükséges­nek tartottam volna, s ne fe­ledjük el, sem a­ budapesti Tornacsarnok, sem a tatai ed­zőtábor tornaterme nem felel meg a mai követelményeknek. Arról nem is beszélve, hogy míg Bordán mögött egy erős sporthivatal és szövetség állt, addig én meglehetősen ma­gamra maradtam. Kizárólag javaslattevői jogkörrel. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az akkori férfitorna­­tanács szakmailag nem támo­gatta a kinevezésemet. Tehát, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna hatalmi pozíció­ból irányítani a férfikeret fel­készülését. Ezért azt gondol­tam: ha profi szemlélet ural­kodik a sportágban, demokra­tikus úton is el lehet jutni oda, ahová korábban egyszemélyi vezetéssel lehetett. • Nem így történt, sőt, mindennek az ellenkezője iga­zolódott!­­ Elég régóta vagyok a tor­nában ahhoz, hogy viszonylag tisztán lássam saját gyermek­­betegségeinket. Átfogó elem­zést ne várj tőlem, hiszen er­ről napokat tudnék beszélni, de néhány dolgot hadd említ­sek. Régóta dúl a harc szak­mai berkekben, mit állítsunk előtérbe: a minőséget vagy a mennyiséget. Ezt a választást én a klubokra, a „műhelyek­re” hagytam. Súlyozzon min­denki belátása szerint, hiszen a lényeg úgyis az eredményes­ség. S ne feledjük, ki meny­nyit dolgozik, annyit ér el. A jól sikerült budapesti EB után talán túlzottan is bizakodó volt a hangulat, s ez az olim­piai szereplésben meg is mu­tatkozott. Mint ahogy az is, hogy nincs igazi vezéregyéni­sége a csapatnak. Korábban azért az igazi bajnokok nem­csak a tudásuk, hanem a sze­mélyiségük alapján is valódi frontemberek voltak. A mai élvonal nem termelt ki magá­ból mindenki által követhető példaképet. S az, hogy a sze­mélyiségfejlesztésre jelenleg kevesebb gondot fordítunk, már az edzők pedagó­giai problémája. Végül is: a tornában nálunk még hiányzik az a belső kénysze­rítő erő, amelyet profi szem­léletnek hívunk; szűkülnek az anyagi lehetőségeink; nincs megfelelő mennyiségű és mi­nőségű utánpótlásunk, nincs követhető szakmai progra­munk, s ebben a helyzetben valójában csöpp a tengerben, hogy leköszön a korábbi ka­pitány. • Ennek ellenére bánt a dolog?­­ Persze, sajnálom, hogy így történt, de igyekszem túl­tenni magam rajta. Nincs szé­gyellni valóm, és nem is va­gyok elkeseredett. Dolgozom tovább, most már csak az UTE-ban, Élő Robival. Szeren­csére a kapitányságom alatt is volt saját tanítványom, ezért nem kell mindent elölről kez­deni. Azután meg ott van a TF, ahol folytatom a tanítást. S most már talán jut egy kis időm a családomra és ma­gamra is. Egy korszak lezá­rult az életemben ... Fejes Gábor Toldi Miklós a Wembleyben... Kétszer is kezet fogott vele Erzsébet királyné Mikor kezdődött a törté­net? Talán 1975-ben, ami­kor az egyik békéscsabai, Körös-parti tömbház pincé­jében elkezdte a fémtár­csákat emelgetni Az erő­emelés klasszikusabb válfa­jában pallérozta magát: padon fekve, guggolva, vagy vállon „ki­tenni” a ha­talmas súlyt, lehetőleg mindig többet, mint bárki a környékről. Ez motivál­ta, hogy napi hat órát tölt­sön edzéssel. Mint azóta is oly sokszor, mondjuk he­tente négyszer! (Kétkedők és irigyek, tessék, lehet utánozni!) Vagy talán még korábban, a Honvéd Szál­lás SE-tven, ahol úgy gon­dolta: a cselgáncsnál nincs klasszabb sport a vilá­gon. .. De ezzel még mindig csak közeledünk az igazság­hoz. Tehát, hol is kez­dődött? — Igazából talán akkor, amikor 1986-ban meghir­dették az első Toldi Miklós vetélkedőt — mondja Pa­­kucza József. — De lehet hogy csak a nosztalgia miatt érzem, merthogy megnyertem a visegrádi ve­télkedőt. Négy méteren túlra hajítottam az irdatlan nehéz, egészen pontosan ötvenfones malomkövet, és két perc tizenöt másodper­cig mutattam az utat Bu­da felé a háromméteres petrencerúddal. A követke­ző évben csak második let­tem, mert elrugaszkodás­kor megcsúsztam a kővel, mégis ez volt az emlékeze­tesebb. Az ott érdeklődő japán televíziós ugyan csu­pán a névjegyét hagyta nálam, de a következő ta­vasszal, senor Gasca, me­xikói cirkuszigazgató Csa­bára küldött menedzseré­nek már megmutathattam a házunk udvarán, hogy nem lapulok palacsintává, ha átmegy rajtam egy­­ Trabant. Szegény, majd megfulladt a füstben, mi meg azt figyeltük, „be­jön-e" a tizenöt évi, iszo­nyatosan kemény munka eredménye? Caracasban persze egy Toyota terepjá­ró alatt szívtam magam, de hát az élet néha az em­ber előnyére változik. Tavaly a Fővárosi Nagy­cirkusz centenáriumi mű­során estéről estére vas­tapsot aratott Pakucza mester, no meg Ágnes asz­­szony, az asszisztens. Ág­nes­­biztató mosolya a po­rondon olykor-olykor óha­tatlanul „bepattanó” kri­tikus pillanatokon is átse­gít. Mert az estéről estére megismétlődő modern va­rázslatot is hús-vér embe­rek csinálják. — Három év alatt ten­gernyi élménye adódik az embernek. Ezekből kettő naponta eszembe jut. Hol a nevetőgörcs, hol meg a hi­deglelés jön rám. Nevetni azon szoktam, hogy Mexi­kóban végig azt olvastam a plakátokon: „El Hombre más fuerte del mundo, el Hércules ruso", vagyis: ,­A világ legerősebb embere, az orosz Herkules". Az igaz­gatóm érdeklődésemre ne­vetve mondta, ,Moszkva az mégiscsak nagyobb, mint Budapest, emiatt ne ag­gódj, Uszi... Kicsire nem adunk!" Egyszer csak per­ceken múlott az életem. Skorpió támadott meg a la­kókocsiban és ha egy lám­­paváttásnyi időt is késünk a kórházból, azóta nincs Herkules, se Pakucza Jó­zsi, a csabai Földvári utca tíz per egyből... És ez év első napjainak egyikén, az angol királynő sem fogott volna kezet — méghozzá kétszer — az im­már egyik legismertebb magyar artistával. Ez már a történet második fejeze­te. Ágnes asszony stílszerű­en eredeti ír kávét készít elő, mindenekelőtt három evőkanál kávét, no meg whiskyt, citromot és tej­színhabot. .. A Békéscsabai Előre Spartacus egykori Kórház utcai székházának létesítményvezetője pedig folytatja: — Tavaly márciusban szerződtünk „erőszámunk­­kal” Írországba, s három­­százszor léptünk fel. Május huszonnyolcadikán pedig Blackpoolban, a magyar származású László End­­résznél kezdődik az új turnénk. Nagyon készülünk, a remek angol közönséget szeretnénk újra meghódíta­ni. — Ez persze már sike­rült! Ideje, hogy most már a királynői kézfogásról is beszéljünk! — Az egyik írországi elő­adást a televízió is rögzí­tette, így láthatott bennün­ket Londonban Cerry Cottle, akinek hagyomá­nyos karácsonyi cirkuszi revüje jegyzett év végi eseménynek számít a brit fővárosban. Meghívott. A Wembleyben, az Exhibition Hallban léptünk fel. Mele­gítés közben egyszer csak azt mondja a főnök: na­gyon figyeljek ma este, mert jelen lesz a királynő is. Talán nem hangzik nagyképűnek, de amikor kezdem felvenni a római katonát idéző rekvizítumo­­kat, számomra szinte meg­szűnik a külvilág, szóval, oda sem figyeltem. Sze­rencsére számunk kezdetén mindig meghajlunk a dísz­páholy előtt. No, amikor felnéztem, akkor ugrott be, mit is mondott mister Cottle. Az előadás végén gratulált Erzsébet királynő. Mi több, kétszer is kezet nyújtott, miután a fotósok az elsőről lekéstek... Megisszuk az időközben elkészült fenséges ír ká­vét, Herkules mester pedig további terveibe avat be: — A cirkusz mindig az újdonságé. Ami ma szen­záció, siker, taps, az hol­nap már nem elég. A pisz­­tolyos számunk egyelőre „készenlét alatt” van, de egy másikkal is elő aka­runk rukkolni, amikor egyszer majd azt mondja a producer: „...és mi van még?” Ennek lényege, hogy a fogammal egy láncon függő kétszáz literes hor­dót emelek fel, de úgy, hogy akár a legsúlyosabb cirkuszlátogató hölgy is rá­ülhet „nehezéknek". Egy is­mert gyulai kádármester, Boros János már fel is ajánlotta, hogy gyönyörű hordót készít nekem... Fábián István HIRDETÉSFELVÉTEL: Nemzeti Sport Média BT. 1061 Bp., Dalszínház u. 10. II. em. 1. (Opera mellett). Telefon: 112-1234, 131-5183, 132-0384, 269-2458, 269-2453. Fax: 112-1234. Hirdetési manager: Pataky László Irodavezető: Barabás István. Hirdetését feladhatja: REFERENS KFT. Bp. XI., Bertalan L. u. 26. (Bartók Béla út sarok). Telefon: 166-4377, 166-4805. HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT Bp. VII., Blaha Lujza tér 1-3. szám alatti közönségszolgálati irodájában is. NEMZETI SPORT SZERKESZTŐSÉGE Telefon/fax: 138-4248.

Next