Nemzeti Sport, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-09 / 67. szám
10 1993. március 9. NEMZETI KÉPES SPORT Egy korszak lezárult Donáth Ferencnek mennie kellett „Sokan egy új Bordán Dezsőt láttak volna bennem szívesen...” Két pályázat érkezett a férfi tornászválogatott szövetségi kapitányi posztjára. Az egyiket Donáth Ferenc, a korábbi szakvezető, a másikat Vereczkei István, a KSI, majd a Tungsram egykori edzője írta alá. Az elnökség az utóbbi mellett foglalt állást, miután a szakági bizottság sem támogatta Donáth mandátumának újabb kétéves meghosszabbítását. A távozó kapitányt rövid számvetésre kértük fel. • A döntés megszületett, előtted az utódod. Azt mondod, így van rendjén, ez a demokrácia játékszabálya. Nem kellemes, de ha valakit leszavaznak, el kell viselni. Mégpedig felemelt fejjel. Egy dolgot azonban nem értek. Vezetési stílusban, hozzáállásban, a kollégákkal, a versenyzőkkel való kapcsolatban teljesen szakítottál a korábbi vezetőedző, a Bordán Dezső teremtette hagyományokkal. A diktatúrát felváltotta a demokrácia, ám míg az előbbi „rendszer” húsz évig élt, addig neked csak három év jutott. Nincs ebben valamiféle ellentmondás? — Ellentmondás-e vagy sem, nem tudom, mindenesetre az, amit Bordán Dezső csinált, megbukott. Mégpedig a versenyzők, az edzők mondtak nemet. Nyilvánvalóan közrejátszott ebben az a társadalmi változás, amely már nem tűrte az autokratikus vezetési stílust. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Egyfelől szó sincs arról, hogy amit az elődöm két évtizeden keresztül csinált, az eredménytelen, vagy úgy általában elítélendő lenne. Nézd, Bordán nekem több mint tíz éven keresztül edzőm volt, s amikor még ő irányította a férfi keretet, az utolsó évben még helyettesítettem is. Kollégák voltunk. Azt hiszem, amit ő képviselt, az alapjaiban helyes volt. De ... A társadalmi változások után olyan helyzet alakult ki, amelyben ezt már nem lehetett tovább folytatni. Ezt én beláttam. Amellett az én személyiségem nem is alkalmas arra, hogy ugyanott folytassam, ahol ő abbahagyta. Tudom, sokan egy új Bordán Dezsőt láttak volna bennem szívesen. Ám az ellentétek lecsitításához, a konfliktusok megoldásához az én demokratikus stílusom nem megfelelő, nem elegendő. Ehhez keménykezű vezetés kell. • Egyáltalán nem kifizetődő, ha egy vezető, legyen az egy sportág szövetségi kapitánya, egyszerűen beismeri a gyengeségét... — Ez nem feltétlenül gyengeség. Arról van szó, hogy tudom, az egyéni sportágakban csak ott születik világra szóló eredmény, ahol erős a központi vezetés, megadatnak azok a pénzügyi és tárgyi feltételek, amelyek zavartalanná teszik a felkészülést, s a szakvezetőnek döntő szava van a lényeges kérdésekben. Az én lehetőségeim sokkal behatároltabbak voltak, mint korábban Bordáné. Az elnökségi üléseken nem volt szavazati jogom, nem szervezhettem annyi központi edzőtábort, amennyit szükségesnek tartottam volna, s ne feledjük el, sem a budapesti Tornacsarnok, sem a tatai edzőtábor tornaterme nem felel meg a mai követelményeknek. Arról nem is beszélve, hogy míg Bordán mögött egy erős sporthivatal és szövetség állt, addig én meglehetősen magamra maradtam. Kizárólag javaslattevői jogkörrel. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az akkori férfitornatanács szakmailag nem támogatta a kinevezésemet. Tehát, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna hatalmi pozícióból irányítani a férfikeret felkészülését. Ezért azt gondoltam: ha profi szemlélet uralkodik a sportágban, demokratikus úton is el lehet jutni oda, ahová korábban egyszemélyi vezetéssel lehetett. • Nem így történt, sőt, mindennek az ellenkezője igazolódott! Elég régóta vagyok a tornában ahhoz, hogy viszonylag tisztán lássam saját gyermekbetegségeinket. Átfogó elemzést ne várj tőlem, hiszen erről napokat tudnék beszélni, de néhány dolgot hadd említsek. Régóta dúl a harc szakmai berkekben, mit állítsunk előtérbe: a minőséget vagy a mennyiséget. Ezt a választást én a klubokra, a „műhelyekre” hagytam. Súlyozzon mindenki belátása szerint, hiszen a lényeg úgyis az eredményesség. S ne feledjük, ki menynyit dolgozik, annyit ér el. A jól sikerült budapesti EB után talán túlzottan is bizakodó volt a hangulat, s ez az olimpiai szereplésben meg is mutatkozott. Mint ahogy az is, hogy nincs igazi vezéregyénisége a csapatnak. Korábban azért az igazi bajnokok nemcsak a tudásuk, hanem a személyiségük alapján is valódi frontemberek voltak. A mai élvonal nem termelt ki magából mindenki által követhető példaképet. S az, hogy a személyiségfejlesztésre jelenleg kevesebb gondot fordítunk, már az edzők pedagógiai problémája. Végül is: a tornában nálunk még hiányzik az a belső kényszerítő erő, amelyet profi szemléletnek hívunk; szűkülnek az anyagi lehetőségeink; nincs megfelelő mennyiségű és minőségű utánpótlásunk, nincs követhető szakmai programunk, s ebben a helyzetben valójában csöpp a tengerben, hogy leköszön a korábbi kapitány. • Ennek ellenére bánt a dolog? Persze, sajnálom, hogy így történt, de igyekszem túltenni magam rajta. Nincs szégyellni valóm, és nem is vagyok elkeseredett. Dolgozom tovább, most már csak az UTE-ban, Élő Robival. Szerencsére a kapitányságom alatt is volt saját tanítványom, ezért nem kell mindent elölről kezdeni. Azután meg ott van a TF, ahol folytatom a tanítást. S most már talán jut egy kis időm a családomra és magamra is. Egy korszak lezárult az életemben ... Fejes Gábor Toldi Miklós a Wembleyben... Kétszer is kezet fogott vele Erzsébet királyné Mikor kezdődött a történet? Talán 1975-ben, amikor az egyik békéscsabai, Körös-parti tömbház pincéjében elkezdte a fémtárcsákat emelgetni Az erőemelés klasszikusabb válfajában pallérozta magát: padon fekve, guggolva, vagy vállon „kitenni” a hatalmas súlyt, lehetőleg mindig többet, mint bárki a környékről. Ez motiválta, hogy napi hat órát töltsön edzéssel. Mint azóta is oly sokszor, mondjuk hetente négyszer! (Kétkedők és irigyek, tessék, lehet utánozni!) Vagy talán még korábban, a Honvéd Szállás SE-tven, ahol úgy gondolta: a cselgáncsnál nincs klasszabb sport a világon. .. De ezzel még mindig csak közeledünk az igazsághoz. Tehát, hol is kezdődött? — Igazából talán akkor, amikor 1986-ban meghirdették az első Toldi Miklós vetélkedőt — mondja Pakucza József. — De lehet hogy csak a nosztalgia miatt érzem, merthogy megnyertem a visegrádi vetélkedőt. Négy méteren túlra hajítottam az irdatlan nehéz, egészen pontosan ötvenfones malomkövet, és két perc tizenöt másodpercig mutattam az utat Buda felé a háromméteres petrencerúddal. A következő évben csak második lettem, mert elrugaszkodáskor megcsúsztam a kővel, mégis ez volt az emlékezetesebb. Az ott érdeklődő japán televíziós ugyan csupán a névjegyét hagyta nálam, de a következő tavasszal, senor Gasca, mexikói cirkuszigazgató Csabára küldött menedzserének már megmutathattam a házunk udvarán, hogy nem lapulok palacsintává, ha átmegy rajtam egy Trabant. Szegény, majd megfulladt a füstben, mi meg azt figyeltük, „bejön-e" a tizenöt évi, iszonyatosan kemény munka eredménye? Caracasban persze egy Toyota terepjáró alatt szívtam magam, de hát az élet néha az ember előnyére változik. Tavaly a Fővárosi Nagycirkusz centenáriumi műsorán estéről estére vastapsot aratott Pakucza mester, no meg Ágnes aszszony, az asszisztens. Ágnesbiztató mosolya a porondon olykor-olykor óhatatlanul „bepattanó” kritikus pillanatokon is átsegít. Mert az estéről estére megismétlődő modern varázslatot is hús-vér emberek csinálják. — Három év alatt tengernyi élménye adódik az embernek. Ezekből kettő naponta eszembe jut. Hol a nevetőgörcs, hol meg a hideglelés jön rám. Nevetni azon szoktam, hogy Mexikóban végig azt olvastam a plakátokon: „El Hombre más fuerte del mundo, el Hércules ruso", vagyis: ,A világ legerősebb embere, az orosz Herkules". Az igazgatóm érdeklődésemre nevetve mondta, ,Moszkva az mégiscsak nagyobb, mint Budapest, emiatt ne aggódj, Uszi... Kicsire nem adunk!" Egyszer csak perceken múlott az életem. Skorpió támadott meg a lakókocsiban és ha egy lámpaváttásnyi időt is késünk a kórházból, azóta nincs Herkules, se Pakucza Józsi, a csabai Földvári utca tíz per egyből... És ez év első napjainak egyikén, az angol királynő sem fogott volna kezet — méghozzá kétszer — az immár egyik legismertebb magyar artistával. Ez már a történet második fejezete. Ágnes asszony stílszerűen eredeti ír kávét készít elő, mindenekelőtt három evőkanál kávét, no meg whiskyt, citromot és tejszínhabot. .. A Békéscsabai Előre Spartacus egykori Kórház utcai székházának létesítményvezetője pedig folytatja: — Tavaly márciusban szerződtünk „erőszámunkkal” Írországba, s háromszázszor léptünk fel. Május huszonnyolcadikán pedig Blackpoolban, a magyar származású László Endrésznél kezdődik az új turnénk. Nagyon készülünk, a remek angol közönséget szeretnénk újra meghódítani. — Ez persze már sikerült! Ideje, hogy most már a királynői kézfogásról is beszéljünk! — Az egyik írországi előadást a televízió is rögzítette, így láthatott bennünket Londonban Cerry Cottle, akinek hagyományos karácsonyi cirkuszi revüje jegyzett év végi eseménynek számít a brit fővárosban. Meghívott. A Wembleyben, az Exhibition Hallban léptünk fel. Melegítés közben egyszer csak azt mondja a főnök: nagyon figyeljek ma este, mert jelen lesz a királynő is. Talán nem hangzik nagyképűnek, de amikor kezdem felvenni a római katonát idéző rekvizítumokat, számomra szinte megszűnik a külvilág, szóval, oda sem figyeltem. Szerencsére számunk kezdetén mindig meghajlunk a díszpáholy előtt. No, amikor felnéztem, akkor ugrott be, mit is mondott mister Cottle. Az előadás végén gratulált Erzsébet királynő. Mi több, kétszer is kezet nyújtott, miután a fotósok az elsőről lekéstek... Megisszuk az időközben elkészült fenséges ír kávét, Herkules mester pedig további terveibe avat be: — A cirkusz mindig az újdonságé. Ami ma szenzáció, siker, taps, az holnap már nem elég. A pisztolyos számunk egyelőre „készenlét alatt” van, de egy másikkal is elő akarunk rukkolni, amikor egyszer majd azt mondja a producer: „...és mi van még?” Ennek lényege, hogy a fogammal egy láncon függő kétszáz literes hordót emelek fel, de úgy, hogy akár a legsúlyosabb cirkuszlátogató hölgy is ráülhet „nehezéknek". Egy ismert gyulai kádármester, Boros János már fel is ajánlotta, hogy gyönyörű hordót készít nekem... Fábián István HIRDETÉSFELVÉTEL: Nemzeti Sport Média BT. 1061 Bp., Dalszínház u. 10. II. em. 1. (Opera mellett). Telefon: 112-1234, 131-5183, 132-0384, 269-2458, 269-2453. Fax: 112-1234. Hirdetési manager: Pataky László Irodavezető: Barabás István. Hirdetését feladhatja: REFERENS KFT. Bp. XI., Bertalan L. u. 26. (Bartók Béla út sarok). Telefon: 166-4377, 166-4805. HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT Bp. VII., Blaha Lujza tér 1-3. szám alatti közönségszolgálati irodájában is. NEMZETI SPORT SZERKESZTŐSÉGE Telefon/fax: 138-4248.