Nemzeti Sport, 1993. június (4. évfolyam, 147-176. szám)

1993-06-09 / 155. szám

IV. 155. • 1993. június 9. Történt valami más is Az elmúlt hét vége szinte telítve volt nagyszerű Zjk sporteményekkel, szerencsére magyar diadalokkal AJL is... Bruguera, a Roland Garroson legyőzte a kőkemény Couriert, a Werder Bremen lett a német bajnokcsapat, a magyar öttusázók mindent megnyertek Szófiában, ami megnyerhető volt, a Fradi Vác elleni győzelme nyitottá tette a bajnokság fináléját, kézilabdázó lányaink parádéztak Debrecenben Lengyelország ellen, a tornáról, a vízilabdáról már nem is beszélve. Ám, történt ezen a hét végén valami más is. Nem Pesten történt... Petőfi már a saját korában is látta: ott ily regényes dolgok nem történnek. Úgy esett a dolog, hogy egy Budai öregfiúk alkalmi névvel ellátott labdarúgócsapat utazott ide a szomszédba, a Lévától mintegy nyolc kilométerre fekvő kicsiny Vámosladányba. Ebben persze még nincs semmi különös. A mérkőzést Kun Ferenc, budai vállalkozó, a Felvidék szülötte és szűkebb pátriája történetének, hagyományainak kiváló ismerője szervezte, hogy a mérkőzés bevételét a most épülő magyar tannyelvű iskola javára fordítsák. Szép, szép, de hát ilyen is volt már, legyinthetne erre valaki, különben is hányan vesznek jegyet egy ilyen barátságos meccsre. Nos, nemcsak Vámosladány apraja-nagyja, a polgármestertől az óvodásig, de még a környékbeliek sokasága is összegyűlt a pálya környékén, miután a plakátokról megtudták, kiket láthat­nak testközelből. Csak egy kis ízelítő a vendégek névsoráról. Dr. Juhász József csapatorvos (ugye, ismerős a Fradi kispadjáról?), Bene Ferenc csapatkapitány, Törőcsik András, Bánki József, Székely Zoltán párbajtőr- világbajnok, Varga Gusztáv, az FTC vízilabdázója, Eperjes Károly színművész, fő mókamester és még sokan mások... A Budai öregfiúkat­­népviseletbe öltözött kislányok fogadták sóval és kenyérrel, a mérkőzés kezdete előtt a magyar és a szlovák himnuszt játszotta a zenekar. Az eredményt szinte csak kötelességből írom le, 3-1-re győztek a vendégek, hiszen több volt a játék, mint a küzdelem. Igaz, néhány „sérült" is akadt, hiszen mindenki a pályára akart lépni. A „harcképteleneket" egy nagy vöröskereszttel ékesített talicskán tolták le a pályáról méltóságteljes lassúsággal; a menetet egy hegedűs zárta, aki a si­ratóénekek szomorú dallamait varázsolta elő kopott hangsze­réből. A vacsora előtt zászlókat és ajándékokat cseréltek, utóbbiak között egy futball-labda is érkezett Vámosladányba, a Ferencváros teljes gárdájának aláírásával, valamint Albert Flórián és Nyilasi Tibor meleghangú levele. Csak a búcsú volt nehéz, és szinte alig kivitelezhető, mert a csapatot, amelyet cigánybanda kísért az autóbuszhoz, a szíves vendéglátók egyszerűen nem akarták elengedni. Tudom, a sok ország­ világra szóló esemény mellett eltörpült a sportnak és a barátságnak ez a kis házi ünnepe. De egy kicsiny szlovákiai magyar iskolában még évekig fogják emlegetni. Mert szerencsére, akad még néhány olyan zug a világban, ahol regényes dolgok történnek... Gömöry Albert Férfi junior kézilabda VB Kairó várja a magyarokat A magyar férfi junior kézilabda-válogatott a Tel- Avivban rendezett korosztályos VB-selejtezőn legyőzte Horvátországot és Izraelt. Ez azt jelenti, hogy Zsiga Gyula edző csapata szeptemberben, Egyiptomban részt vehet a világbajnokságon. " Úgy tudjuk, hogy a csapat rendkívül szerény körül­mények között készülhetett a világbajnoki selejtezőre. Ennek ellenére is biztos volt a tovább­jutásban? - kérdeztük Zsiga Gyulától, aki a TF elvégzése után az Elektromosban, a Bp. Honvédban és az FTC-ben kézilabdázott, majd a Nép­fürdő utcában és Szolnokon edzősködött, miközben legjobb juniorjaink szakmai mun­kájáért is felelős volt. - Tavaly csak vegetált a keret, de ebben az évben az OKISZ oktatási központ és doktor Kiss István igazgató segítségével már jó kör­ülmények között készülhet­tünk a selejtezőre, s az elmúlt két esztendőben huszonhárom előkészületi mérkőzést játszot­tunk - válaszolta a 34 éves mester. - Tartottunk a horvá­­toktól, akik között az ismét BEK-győztes Badel Zagrebből három játékos lépett pályára. Mint kiderült, a nagy ag­godalomra nem volt okunk, mert déli szomszédainkat nyolc góllal megvertük. Izrael kikapott Horvátországtól, így nekünk „kötelező" volt nyerni a vébéselejtező házigazdája ellen.­­ Kik voltak a magyar válogatott vezéregyéniségei? - Valamennyi játékosomat dicséret illeti, mert mindany­­nyian teljesítették, amit vállal­tak. A siker kulcsa a csapat fegyelmezett, kemény véde­kezése volt. Ebben és a támadá­sok szervezésében, befejezé­sében Mohácsi, Kotormán és Borsodi járt élen, de Erdélyivel, Rostával és Bendóval is nagyon elégedett lehettem. " Tervez-e változtatásokat a szeptemberi VB-ig? - A válogatott gerince adott, de a kapus és a beállós poszton szeretnék bizonyítási lehe­tőséget adni néhány feltörekvő fiatalnak. Terveim szerint húsz játékost hívok meg a vébék­­eretbe. A férfiak után a junior nők következnek: Horváth Lajos edző tanítványai június 11. és 13. közzött, Benicarlóban (Spanyolország) játszanak a VB-résztvételért a házigazdák, valamint Portugália és Ukrajna korosztályos legjobbjai ellen. (s.j.) NEMZETI SPORT 9 Félévi öttusavizsga Győrött és Szófiában Csak a nőknek kell javítaniuk Felemásan sikerült a magyarok számára az öttusa­hét...Amíg legjobb férfi versenyzőink a Szófiában ren­dezett Európa-bajnokságon száz százalékos sikert arattak, mindhárom aranyérmet megnyerték, addig a nők a váltóversenyben nyert bronzéremmel csak a minimális elvárást teljesítették. Kezdjük az udvariasság szerinti értékelésünket a höl­gyekkel. A tavalyi budapesti világbajnokságon ezüstérmet nyerő Kovács Irén, Pécsi Mónika és Tulok Andrea hár­mas nem is annyira a csapat­­versenyben elért ötödik helyezésével, mint inkább tel­jesítményével okozott csaló­dást. A gyengébb szereplés egyik magyarázata az volt, hogy a januárban Győrből Pestre igazolt Kovács Irén és Tulok Andrea nem tudott meg­birkózni azzal a lelki teherrel, hogy cserbenhagyott városuk­ban bizonyítsák: szakmailag indokolt volt távozásuk. Mindez elfogadható lenne, ha nem rutinos, profi versenyzőkről lenne szó, mert Kovács Irén éppen két, Győrben rendezett junior világbajnokságon győzelem­mel bizonyította, hogy meg tud felelni a nagy kihívások­nak. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert ha Hicsák Zsolt szövet­ségi kapitány a felkészülés hiányosságait lelki prob­lémákkal próbálja eltakarni, akkor a tehetségüket már többször bizonyított lányok az augusztusi világbajnoksá­gon is csalódást okozhatnak. Pécsi Mónika ezúttal is hasznos tagja volt csapa­tunknak, és egyéni jó helye­zésétől csak gyenge lövészete fosztotta meg. Junior ezüst­érmesünk Köblő Emese a váltóban nem igazolta, hogy a csapatban is helye lett volna. Kovácsék „hűtlensége" vi­szont láthatólag befolyásolta az EB hangulatát, sikerét. Volt edzőjük Magyar Vilmos és csapata csak a zavartalan lebonyolítást biztosította, a győriek pedig szerény érdek­lődésükkel mondtak véle­ményt. Persze a tudósító sem a lassú tájékoztatáson bosszan­kodott volna, ha a magyar csapat nyer... Mint ahogy a szófiai férfi kontinensbajnokságon, a ren­dezők baklövéseit is feledtette: a három magyar aranyérem! Jól jött ez a nagy siker a magyar öttusasportnak, amely két éve adós a hasonló bra­vúros teljesítménnyel. Éppen ezért volt érthetetlen, hogy akadt olyan napilap, amelyben csak egy egymondatos hírt ért. Vagy már a győzelemnek sem tudunk örülni? A bolgár fővárosban a Fábián László, Mizsér Attila, Kálnoki Kis Attila és Madaras Ádám összeállítású csapatunk háromszor játszatta el a Him­nuszt. Ugyanazok érték el ezt a sikert, akik közül tíz hónapja az olimpián egyedül Mizsér szerepelt jól. Az egyéniben kimagasló eredménnyel győztes Fábián a tavaszi versenyek után ismételten bebizonyította, hogy mire képes, ha lövészetben és lovaglásban nem hibázik. Kálnoki Kis Attilának mindössze hat pont hiányzott ahhoz, hogy az EB-érem mellé a világbajnokságra szóló repülőjegyet is megkapja, ugyanis egyéniben ennyivel maradt le a dobogóról. Mizsér Attila betegsége és sérülése után csapatban és váltóban is „aranyat ért". Egyetértek Kancsal Tamás szövetségi kapitánnyal, aki az Európa-bajnokságot a világbaj­noki felkészülés fontos állomásának tekintette. Fontos volt, mert a siker önbizalmat adott az olimpia után hitévesztett Fábiánéknak, s nyugodt légkört biztosíthat a világbajnoki felkészülés foly­tatásához. .. (salánki) Két kézzel a dobogérés A német női öttusázók eddigi legnagyobb sikerüket Győrben érték el: az egyéni versenyben győztes Kim Raisner vezérletével a csapatversenyt is biztosan nyerték. A váratlan sikerről beszél­gettem a német edzőkkel... - Számítottak-e ilyen nagy sikerre? - kérdeztem Rudi Trost vezetőedzőtől. - Őszintén megmondom, nem, a tém­ünk az volt, hogy csapa­tunk az első hat közé kerüljön és csak titokban reménykedtem a harmadik helyezésben. - A jó szereplésben döntő volt, hogy kitűnően kezdtek a vívásban. Láthatólag versenyzőik jól alkalmazkodtak az egyperces vívóidőhöz. - A jó kezdés valóban meghatározó volt - mondta Sárosi László, a női válogatott magyar származású vívóedzője. - A vívóidő csökkenésére az edzéseken készültünk, sok házi­versenyt rendeztünk, ahol a lányok egyperces asszókat vívtak. A csapat legjobb vívója Sabine Krapf, és a két fiatal, Raisner és Ginser meg akarta mutatni, hogy ők is tudnak annyit, mint idősebb versenyzőtársuk. Nos, a bizonyítás sikerült, és a nagy előny birtokában már nyugod­tabban versenyezhettek.­­ A csapatgyőzelemnél is nagyobb meglepetés volt az eddig ismeretlen, húszéves Kim Raisner elsősége. - Kim két éve, éppen itt Győrben, a junior világbajnokságon megsérült - vette át a szót Rudi Trost. - Ezután egy évet ki kel­lett hagynia. Fokozatosan kezdte el az edzéseket és talán a türelemnek is köszönhető, hogy ebben az időben már zavarta­lanul készülhetett. A párizsi versenyen huszadik lett, a vívása és a futása nem sikerült. Utána erre a két versenyszámra jobban odafigyeltünk. A berlini Világ Kupa-versenyen kellemes meglepetésre nyert, de magam sem hittem volna, hogy az Európa-bajnokságon is győzni tud. Rendkívül boldog vagyok, mert Kim gyerekkora óta nálam edz, hétéves korában olyan törékeny volt, hogy tréfából mindig egy kézzel felemeltem a magasba. Akkor nem hittem volna, hogy egyszer két kézzel kell majd leemelnem a dobogó legfelsőbb fokáról... OREX-Sava rali Ahogyan Dudásék látták... Az elmúlt hét végén Kisbér adott otthont a Hungária Biztosító Kupáért kiírt rali OB második futamának. Ezt az erőpróbát is, csakúgy, mint az idénynyitót, a Ranga, Büki kettős nyerte. A Salgó-ralit követően a győztes páros kommentálta a történteket. Ezúttal a hatodik helyen zárt Dudás, Gábor egység avat be minket a kulisszatitkokba... Dudás Gyula: -Tulajdon­képpen mi már szerdán, a viadal előtt három nappal megkezdtük a versenyt­­ az idővel. Az Angliából küldött, háromszáz kilónyi alkatrészt tartalmazó cso­mag elkallódott. Aztán meglett, tisztázódott a félreértés. Ekkor következett volna egy tisztes halandó számára a két-három napos hivatalos ügyintézés. Na, ezt mi egy óra alatt megoldottuk, így a szükséges dolgokat csütörtökön be lehetett építeni az autóba. Egyébként hoztak is, küldtek is mindent, csak azt nem, ami kellett volna... Gábor János: -Egy héttel a verseny előtt már nem lehetett tréningezni. Mi mégis minden nap végiggyalogoltuk a pályát, s számolgattunk. Végül is arra a megállapításra jutottunk, hogy három A-s autóval kell számol­nunk, de N-es kocsi nem kerülhet elénk... D. Gy.: -A pénteki gépát­vételen a kipufogó száz decibelen felüli értéket mutatott. Mi már a Salgó-rali után jeleztük az angoloknak, hogy ez nem lesz jó, de ők nem vették komolyan a kérésünket - mert a világbajnok­ságon ugyanezzel a kipufogóval ment az autó. Ami a lényeg, négyszer küldtek vissza minket, szégyenkeztünk is rendesen a többiek előtt... G. J.: -Az első gyorsasági után érezhető volt, hogy a mi kocsink nem olyan erős, mint Rangáé, Tóth Janikáé és Ferjánczé. Tehát hiába is kockáztatnánk, többet nem lehetne kihozni belőle. Ha valaki picit is hibázik, csak akkor tudnánk előbbre lépni... D. Gy.: - Lehet, hogy kemé­nyebben kellett volna kezdeni. Nem tudom. Nálunk a rajt baráti kézfogással indul. Az első hántai szakaszt követően elégedetlen voltam magunkkal és a motorral. Noha a negyedik időt mentük, s a futómű is kiváló volt, csóváltam a fejemet. A következő szakaszon, Keréktelekinél rápattantunk a gázra, de az autó az egyenesek­ben sem forgott hat­ezer-hatez­­ernyolcszáznál többet. Visz­­szatértünk a hántai részhez, s öt kilométer megtétele után a kap­tatón már alig akart felmenni a Nissan. A turbó megadta magát... G. J.: -Még így is az ötödik időt autóztuk. El kellett dönteni, hogy mikor cserélünk. A harmadik és negyedik gyors között csak tíz percünk lett volna, ezért úgy határoztunk, hogy a negyedik után cserélünk, akkor ugyanis volt negyvennégy percünk, így hát a negyedik gyorsot százötven lóerős autóval teljesítettük, még a két perccel utánunk induló is megelőzött minket... D. Gy.: -Nem tudathatod min­den nézővel, hogy nem megy az autó, várjanak, ne menjenek haza, majd legközelebb jobbat repesztünk. Ülsz, nézed milyen embertelen munkát végeznek a szerelők, s közben tehetetlen vagy. Tartozol nekik minimum annyival, hogy nem adod fel, mész tovább... G. J.: -Bizony, ez a legke­gyetlenebb, a legfárasztóbb az egészben. Tétlenül ülni. Sürgetni nem lehet, úgyis tudják, hogy sietni kell, s csinálják is becsület­tel és segíteni sem tudsz... Szóval, adtunk harmincöt percet a szerelőknek a turbócserére. Én mindig tíz-tizenkét autót figyelek, de egy ötvennyolcadik idő után lehetetlen megmondani, hol is állunk pontosan. Gondoltam, a huszadik hely körül lehetünk, de a tíz között akartunk végezni, pontszerző helyen... D. Gy.:- Kiszámították, hogy a még hátralévő négy gyorsaságin mennyit kell hozni. Fergeteges hajrába kezdtünk, ám ekkor meg kigyulladt az autó és egyéb prob­léma is adódott. A Jani lábánál lehetett vagy hatszáz fok, kis híján megsült. Minden számol­gatást elölről kellett kezdeni... G. J.: -A szerelők végeztek is harmincöt perc alatt, ezzel nem is volt gond. Alighogy elindultunk, ötezres fordulatnál már kettő fölé ment a turbónyomás. Tudni kell, egy egész öttizedet-egy egész hattizedet bír maximum, s azt a maximális teljesítménynél adja le. Kénytelenek voltunk megállni, ezzel biztossá vált, hogy útvonal­hibapontunk lesz. A szabályzó­csövet kellett beállítani... Az ötödik gyorsaságinál gyengült az autó. Kokó ütötte, verte a kor­mányt, s közben azt kiabálta, hogy, bírd ki, bírd ki!... Lángolt az autó, de a szervizpontnál kiderült, nincs nagy baj. Talán furcsa amit mondok, de érezni lehetett azt is, hogy jobb az autó, mint volt, de a túlmelegedés miatt nem ment úgy, ahogy kel­lett volna... D. Gy.: -A hatodik gyorson már jó időt mentünk, de nem olyan jót, amilyet kellett volna. Ismét adódott harminc perc szerelési lehetőség. Csapatve­zetőnk, Cserkuti Öcsi és me­nedzserünk, Fekete András újból számolgatni kezdett, természete­sen Janival együtt, s mit mondjak, a végeredmény nem dobott fel. Két gyorssal a vége előtt az abszolút tizenegyedik helyen áll­tunk, nyolcvan másodpercet kel­lett leautózni a hatodik helyhez, az ötödikhez pedig százat... G. J.: -A harminc perc ele­gendő volt ahhoz, hogy mindent beállítsanak. Az utolsó hántai gyorson az abszolút legjobb időt mentük, de nem is az a nagy dolog, hogy kit vertünk meg, hanem az, hogy ötven másod­percet hoztunk, s volt, akin hat­­vanat is... D. Gy.: - Ezt az abszolút legjobb időt irreális körülmények között, már egy agyonautózott pályán értük el. Ez mindennel felért! Amikor az angolok meg­tudták, hogy milyen időt men­tünk, olyan boldogság öntötte el őket, mintha nyertünk volna... G. J.: -A körülményekhez képest mindenképp sikerként könyvelem el a kisbéri abszolút hatodik helyet. Négyperces hátrányból, az abszolút hu­szonötödik helyről érkeztünk ide, s így az összetettben az abszolút harmadikak vagyunk két futam után ebben a roppant erős, kiegyensúlyozott mezőnyben. És egyszerre három dolgot tudtunk bizonyítani. Egy: hajlandók vagyunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a Nissan sikeres legyen. Kettő: még a helyezésért, a pontért sem tesszük gallyra az autót. (Gondolok itt arra, hogy mi történik akkor, ha nem állunk meg akkor, amikor kettő fölé ment a turbónyomás... Valamit készakarva tönkretenni, az nem a mi stílusunk...) Három: ha olyan autót kapunk, amilyet vártunk, meg tudunk küzdeni az elejével is... D. Gy.: -Nem látványos, nem gyors, hanem borzasztóan kemény rali volt, nagy meló min­denkinek. Ettől lesz jobb egy csapat. A történtek után én is si­kerként könyvelem el helyezésünket, nem is szólva arról a részsikerről, amit a hete­dik gyorson arattunk. Az ilyen produkciók hozzák meg az önbizalmat, ezekért érdemes küz­deni. És ebben benne van a hódoséri vadászház nyugalma, ahol laktunk, benne van Marika főztje, benne van a mi fő­szerelőnk, Szabó Putyi munkája, mert nem mindegy mikor hova áll a busszal, s abban benne van-e minden... S benne van annak a munkája, aki segített elhozni a csomagot, benne van a Nissan Hungária a PVL és a Faktorház segítsége, és csupa nagy betűvel benne van ebben a CSAPAT, a srácok, akik ott álltak mellettünk, s az a szerelő, aki negyven fokban hőálló kesztyű nélkül csavargatja a bilincset, mert nincs arra idő, hogy kesztyűt húzzon... Ha ők nincsenek, mi nem versenyzünk, mi nem versenyezhetünk. Ezért nem tehetjük meg, hogy amikor a turbó bemondja az unalmast, rámoljuk a motyót és irány Surány. Meg aztán van az embernek önbecsülése is... A mi csapatunk együtt versenyez, közös a siker, közös a kudarc... Petán Péter

Next