Nemzeti Sport, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-12 / 188. szám

IV. 188. • 1993. július 12. Atlétikai Budapest-bajnokság Mádai rácáfolt: széllel szemben is lehet... A váltóra nem volt jelentkező A nyílt felnőtt Budapest-bajnokság második napját változat­lanul nagy melegben, már vasárnap reggel kilenc órától foly­tatták Újpesten. Atlétáink nem nagyon szeretik a délelőtti versenyzést, a második napi versenyszámok is kevésbé voltak vonzóak, mint az előző napiak. Ezért érthető, hogy kevesen, versenyszámonként - kevés kivétellel - alig-alig indultak. A vasárnap folyamán mindössze 76 férfi és 49 női versenyző , továbbá egy váltó állt rajthoz. Igazi versenyhangulat nem is alakult ki a Szilágyi utcai pályán, elmaradtak a szombati kiemelkedő teljesítmények, csak néhány jobb eredményt jegyezhettünk fel. Az előző napinál öttel kevesebb, mindössze 15 versenyszám közül futásban csak a két vágtaszám és a férfi 800 méter emelhető ki. A férfi­aknál Hasszán Ferenc, a szom­bati 400 méter után nagyon meggyőző futással nyerte második bajnokságát, a rövidebb távon, 200 méteren is. A nőknél - meglepetésre - Mádai Mónika megelőzte Barati Évát. Mindkét döntőt ellenszélben futották. A férfi 800 méteren a három időfutamban induló 28 futó közül két, amerikai egyetemen tanuló, most itthon tartózkodó fiatal, a 20 éves Tölgyesi Balázs és a 22 éves Balázs Dénes futására kellett odafigyelni. Közülük a fiatalabb Tölgyesi Balázs rögtön az élre állt, maga diktálta az iramot, 54.2 másod­perces első köre után mindössze három tizeddel maradt el eddigi legjobbjától. - Szerettem volna megtudni, hogy egyedül futva milyen időre vagyok most képes - mondta az eredményhirdetés után a Videoton hosszúra nyúlt középtávfutója. Pálóczi Gyula hármasugrás­ban 15.91 méterrel kezdett, majd második kísérleténél (1.3 m-es hátszélben) alaposan túl­teljesítette a felnőtt elsőosztá­lyú szintet (16.10 méter), a többi ugrásánál belépett. A legutoljára kezdődő ügyességi számban, női gerelyhajításban a 20 éves Preisinger Ágnes, úgy látszik, kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket, mert 1990-ben, akkor még 17 éves korában a Belgiumban elért és a serdülő csúcslistán még ma is szereplő 55.10 méteres eddigi legjobb eredményét 18 centivel túlhajította,, tehát három évi szünet után dobott ismét 55 méter fölött. De, hogy a vasárnap délelőt­ti kép teljes legyen, arról a váltók gondoskodtak. A kétna­pos Budapest-bajnokságot befejező, a déli 12 órára kitűzött női váltóra egy, a férfi négyszer négyszáz méterre pedig egy csapat sem jelent­kezett... Eredmények: A nyílt felnőtt Budapest-bajnokság második napja. Szilágyi utca, 125 induló, egy váltó. Férfiak. 200 m. Budapest­­bajnok: Hasszán Ferenc (Testvériség) 21.60, 2. Hajdú (ZAC) 21.97, 3. Gyulai (TFSE) 22.35. (2.6 m-es ellenszél). Sámi (DMTE) az előfutamban: 21.77, a döntőben nem indult el. 800 m. B: Tölgyesi Balázs (Videoton) 1:50.40, 2. Czakó (FTC) 1:51.54, 3. Balázs (SEDASE) 1:53.72, 4. Tuska (MAFC) 1:53.88,5. Füredi (KSI) 1:54.72, 6. Mihalovits (Esztergomi AC) 1:55.21. 5000 m. B: Gonda Tibor (Mikro) 15:12.08, 2. Nyikos (BVSC) 15:19.62, 3. Imre (BVSC) 15:31.13. 400 m. gát: B: Borsos (Testvériség) 52.09, 2. Török Zs. (Testvériség) 52.58, 3. Kelemen (Csepel) 53-12, 4. Bágyi (MLTC) 53.55, 5. Nagy M. (DSI) 53.62. Magas.B: Bakler Zoltán (MLTC) 210, 2. Tresch (Csepel) 205, 3. Vass (TFSE) 195. Hármas.B: Pálóczi Gyula (TSC) 16.36, 2. Földessy (FTC) 15.94. Janovszki (FTC) eredmény nélkül, hatszor belépett. Diszkosz. B: Kerekes László (NYVSC) 55.42, 2. Nagy Á. (TFSE) 52.02, 3. Mansor Chorbani (Vasas) 50.46, 4. Bacskó (NYVSC) 50.18. Nők. 200 m: B: Máday Mónika (ZAC) 24.16, 2. Barati (Bp.Honvéd) 24.27, 3. Virágh (EMTE) 25.53, 4. Szabó G. (DEAC) 25.82, 5. Polgár (KSI) 26.04, 6. Nemesházi (Bp.Honvéd) 26.56 (1.3 m-es ellenszél). 800 m: B: Mészáros Krisztina (UTE) 2:10.32, 2. Perlaki (PAC) 2:12.48, 3. Albert (PVSK) 2:14.12, 4. Dér (PVSK) 2:14.29. 3000 m:B: Dinka Ilona (UTE) 10.34.64, 2. Pásztor N. (Csepel) 10.38.53, 3. Károvics (Csepel) 10.39.02. 400 m: gát:B: Ray Szilvia (TFSE) 60.27, 2. Zimonyi (osztrák) 61.91, 3. Endes (DEAC) 62.58. 4x100 m: h. BEAC (Pintér, Pretz, Agonás, Szabó E.) 4:26.45. Távol.B: Molnár Erzsébet (MLTC) 568, 2. Kovács K. (TFSE) 555, 3. Szécsényi (FTC) 531. Súly.B: Jánosi Viktória (Testvériség) 13.76, 2. Kerekesi (Testvériség) 11.57. Gerely.B: Preisinger Ágnes (FTC) 55.28, 2. Németh A. (Építők) 45.14, 3. Szegvári (UTE) 44.96. Kajak-kenu maratoni OB: Szeged Polgár Anna az idén verhetetlen Sok embert kicsaltak Sze­geden a Tisza partjára az idei maratoni OB második napi küzdelmei. Vasárnap a szellős, napos időben élményszámba ment a ter­mészet helyi kedvelőinek a férfi kajak és kenu kettesek, valamint a női egyesek csatája, az OB helye­­zésekért és a szeptember eleji második VK futam részvételi jogáért folyó küzdelem. A verseny érdekes alakulása ellenére papírforma győzelmek születtek: K 1l-ben a László, Tóth duó C 1l-ben a Pétervári, Gyulai páros nyert, míg női egyesben biztosan győzött Polgár Anna. Alighogy elindult a kajak kettesek maratoni mezőnye, rádión máris jelezték a zsűrinek: „A kilences hajó benne Angyal Ákos, Ungi Bánk feladta a versenyt".­­ A régi híd alatt akkora hullámok voltak, hogy tele­ment a hajónk vízzel. Egyébként is a síkvízi tízezerre hajtok az idén, ahol az első VB -válogatót megnyertem. Ezt a maratoni versenyt egy jó edzésnek tekintettem, és a szombaton az egyéniben elért harmadik helyezésem meg is nyugtatott - mondta a kény­szerpartraszállás után Angyal Ákos. Jó kis csata alakult ki ezután a változó irányban fujdogáló szeles pályán. A László, Tóth , a Rajner, Páger, a Nagy, Pintér, és a Kulcsár, Bauer kettes elhú­zott a mezőnytől. A második futószakasz után robbant szét az addig együtt haladó négyes élmezőny, Lászlóék belehúztak és fölényesen nyertek. - Londonban eltörött a hajónk, itt végre kijött a lépés - mondta László Csaba. - Dániában az utolsó VK versenyen szeretnénk nemzetközi mezőnyben is bizonyítani. Érdekes ennek a kettősnek az összeállítása. A két váci fiú közül Tóth Laci hű maradt a klubjához, László Csaba viszont az idén már a BSE-be igazolt, mégis elindult az egyéni maratoni világbaj­­nok,Pétervári Pál a kenu tízezren világbajnok párjával Gyulai Istvánnal együtt. - Az idén még alig versenyeztem. Januárban eltörött a csuklóm, amikor már majdnem rendbe jött, ismét ráestem. A tavalyi maratoni VB egyes ezüstérme után Gyulai Pistával elhatároztuk, megvéd­­jük a Párizsban 1991-ben tíz­ezer méteren kiharcolt világ­­bajnoki címünket - zárta le a maga lakonikus módján a 38 éves korára is elnyűhetetlen Pétervári, miután utcahosszal nyerték a viadalt, és élvezték a Szeged belvárosában a Tisza partjára összesereglett nézők tapsviharát. Verhetetlennek bizonyul az idén Polgár Anna , a BSE kitűnősége. Most is fölényesen nyerte a női egyesek maratoni viadalát. Jellemző rá, hogy még csak nem is lihegett az 1988-as maratoni VB második és a 92 évi VB ötödik helyezett, amikor a közel 37 km lelapá­­tolása után kijelentette: - Az első VK küzdelmet Londonban nyertem, a mostani győzelmemmel remélem biz­tossá tettem, hogy Dániában is ott lehetek a Világ Kupa záró­versenyén. Ha pedig a három éves kisgyermekét nevelő édesanya ott lesz Dániában, akkor várhatóan megint megmu­tathatja kimagasló akaratere­jét. Az idei OB arany már a vit­rinjében van. Maratoni OB és felnőtt VK válogató Szeged. Nők. K I. 37 km: Bajnok: Polgár Anna (BSE) edző: Ring József) 2:52:47, 2. Fejes Beáta (UIKKT) 2:55:26, 3. Szoponda Kornélia (TEV SC) 2:55:27. Férfiak, K II. 37 km: Bajnok: Tóth László, László Csaba (Váci Hajó, BSE, edző: Babella László és Ring József) 2:28:44, 2. Rajner Gyula, Páger Zoltán (Szegedi Olajbányász) 2:32:04, 3. Kulcsár Gábor, Bauer Gyula (BKV Előre) 2:32:05. (Az ifjúságiak eredményeit a pénteki lapszámunkban a fia­talok a küzdőtéren oldalon közöljük). Sajtótájékoztató Jövőre VB Szegeden?... A sportág egyik szegedi vezéregyéniségével Vass Györggyel, a megyei szövet­ség elnökével érkeztem a bajnokság ideje alatt megtar­tott sajtótájékoztatóra, ahol Füleky András a Magyar Kajak-Kenu Szövetség fő­titkára elmondta: - Mexikó helyett való­színűleg Magyarország ren­dezheti a jövő évi síkvízi világbajnokságot. Ha viszont mi kapjuk a rendezés jogát, akkor Szegednek is esélye van, hogy itt kerüljön sor a nagy eseményre. Dr. Ványa Éva alpol­gármester asszony kijelen­tette: amennyiben Szegeden lesz a VB, a város a bajnoksá­got megillető módon támo­gatja a rendezőket. Erre jegyezte meg Vass György, hogy a dél-alföldi városban elég sok a kajak­kenut támogató cég és közéleti személyiség. Ki­vágják a rezet, ha módjuk lesz rá. Petrovics Kálmán , a szegediek visszavonult VB-aranyérmese sorolta is a segítőket. „Támogat min­ket a MOL Rt., a Kőolajkutató, egyben Petrolszervíz, a Stádium Kft., a Geoinform, és a Szerencsejáték Rt. is."­­ Az már biztos, hogy jövőre maratoni VK-t ren­dezünk, és a világkiállítás évében , 1996-ban várhatóan a maratoni VB-re is váro­sunkban kerül sor. Ezt az újabb VB -rendezési lehetőséget is ki szeretnénk használni, azt ígérhetjük, hogy a kajakozás, kenuzás lehetőségeit továbbra is biz­tosítjuk a városban- mondta Fignár András , a Szegedi Olajbányász SC elnöke. Kamrás újabb sikere Hat év után ismét motocross OB fordulónak adott otthont Hód­mezővásárhely, ahol három kategóriában 36 versenyző mérte össze tudását. Külön izgalmas csatát vívott a 125 köbcentiméteres géposztályban Kamrás Károly és ifj. Horváth Pál. Eredmények: 125 kcm-es gép­osztály, I. osztály: 1. Kamrás Károly (H. Petőfi SE, Suzuki), 2. ifj. Horváth Pál (Surján SE, Honda), 3. Soóki Zsolt (H. Petőfi SE, Suzuki). 250 kcm-es géposztály, II. osztály: 1. ifj. Kökényesi György (Surján SE), 2. Kátai Péter (Pázmánd), 3. Bíró Attila (Szolnok), valamennyien Hondával versenyeztek. Roncs­derbi: 1. Szűcs László (Budapest, Renault), 2. Gyovai József (Hód­mezővásárhely, Skoda), 3. Csányi László (Szentes, Subaru). NEMZETI SPORT 9 Kinga, Kati, Ágnes... Három gerelyhajító ered­mény, Európa három külön­böző városából. Mi a közös bennük? Az edző: Széles Lajos. Vegyük sorba: az első állomás Oslo, ahol Zsigmond Kinga az IAAF Grand Prix nemzetközi versenyén 61 m felett dobott. (Ez sokkal jobb a vártnál, hiszen edzője szerint még nincs csúcsformában.) A második helyszín Bécs, ahol az ifi válogatott viadalon Antal Katalin 53 m felett hajított, és ezzel meg­közelítette a MASZ kikülde­tési szintjét az ifjúsági EB-re. S végül, de nem utolsó sor­ban Budapest, ahol a hírek összefutottak, hiszen az UTE pályán tudta meg a mester tanítványainak sikerét. Ekkor jött a harmadik, Preisinger Ágnes szemé­lyében, aki felbuzdulva társnői sikerén az 55 m-es vonalon is túldobott. Széles Lajos ezt úgy kommentálta, hogy Kati jó eredménye nagy hatással volt Ágnes tel­jesítményére is. Reméljük, hogy több ilyen hétvége okoz még hasonló örömet a magyar atlétikának. (mérei) Bíró ve­rés Tel Avivban Újabb ezüst- és bronzérem aszta­l­iteniszben Másfélnapos szünet után eseményekben gazdag sportnapot mondhatunk magunknak. Öt sportágban voltunk érdekeltek, és ezek között a legnagyobb figyelem az asztalitenisz felé irányult. A junioroknál a Pataki, Futó női páros a második helyen végzett, s csak szoros küzdelemben kapott ki a döntőben izraeli ellen­felétől. Felki Péter osztrák párjával a bronzot szerezte meg. Délután futótűzként terjedt el a hír, hogy a brazil-mexikói futballmeccsen a brazil játékosok megverték a bírót. A zsűri villámgyorsan döntött , és kizárta a brazil csapatot a további küzdelmekből. A Maccabiád Játékok több mint hat évtizede alatt nem for­dult elő hasonló esemény. Polgár Zsófi és Zsuzsi indult a villámtornán, az ötödik fordulóig Zsófi állt az élen ,aztán Zsuzsával mérkőzött . Zsuzsa nyert és Zsófi lecsúszott az első helyről, s végül az izraeli Manet mögött harmadik helyen végeztek mindketten. Kosarasaink a nyolcas dön­tőben 67:61 arányban kikaptak az angoloktól. Béres Alexandra a ritmikus sportgimnasztika egyéni összetettjében hatodik helyen végzett.

Next