Nemzeti Sport, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-16 / 253. szám

10 NEMZETI SPORT „Tárcsaláz” az EB előtt Atlaszok és kariatidák Vannak sportok, amelyeket látva különös hangulat keríti hatalmába az embert. Vannak edzések, amelyeket végignézve előbukkanak lelkünkből réges régen átélt lüktetések, gyermeki álmok, misztikus emlékek, romantikus fellángolások. Súlyemelő fiaink és lányaink heteken át Tatán, az edzőtábor­ban forgatták a vastárcsákat, emelték a mázsányi korongokat, készültek az EB-re. S látszott rajtuk, nemcsak edzői utasításra tet­ték, hanem a maguk örömére. Őket látva, vagy inkább csodálva, fogott el az érzés, hogy olyasmit nézek, amiről gyermekkorom­ban álmodtam. Az ókori Görögországban jártam. Az athéni ifjak edzették testüket a gymnáziumban. Az erős fegyelmű spártai lányok készültek otthonuk védelmére önmagukból emelve élő falat. Ércsúlyokkal edzve testüket, hogy szüljenek majd férfit a hazá­nak. Az edzőteremben Raj Tímea állt hozzám legközelebb. Az ötvenkilenc kilós lány nagyon jó szakító, 75 kg-t lendített a feje fölé. Lökése viszont még javulhatna: 90 kg volt a legjobb eredménye. Mögötte Koós Veronika küz­dött a gravitációval. Ötven­­kilós. Az edzésen egyéni, csú­csokat állított be 62.5-ös sza­kításával, és 82.5-ös lökésével. Verával cserélgette helyét és súlyzóját Földi Csilla. Töré­keny, negyvenhat kilós lány - kislány. 67.5-ös szakítását, és 85 kg-os lökését nem nézné ki belőle az ember. Valamivel távolabb a hetven kilogrammos Dankó Ilona szinte széttépte az acélrudat, amelynek két végén szakításnál 85, lökésnél 105 kilós tárcsák tapasztották a földhöz magu­kat. Mögötte Takács Erika kiáltva taszította égnek a mázsás vaskoloncokat. A nyolcvanöt kilós lány 90-es szakítása, és 120-as lökése óriási erőt takar, ám technikáján - edzője szerint - még sokat lehetne javítani. És a legtávolabbi sarokban Márkus Erzsi birkózott a ki­lókkal. Na, nem a­ sajátjaival, ő csak 64-et nyom. Ám annál töb­bet emel. S annak ellenére, hogy még nem erősödött bele új súlycsoportjába, egyéni csú­csokat állított be kereken két mázsás összetett eredményével. Egyedül Fodor Emese bús­lakodott ottjártamkor egy tár­csakupacon ülve. Betegen, láza­san figyelte társnőit. Az ötvenkilenc kilós kategóriában induló lány egyébként dinami­kus, jó versenyző. 70-et szakít, és 92.5-öt lök, ha éppen nem beteg. Hogy a kép teljes legyen, szólni kell a hetvenkilós Takács Máriáról, aki a közelmúltban országos csúcsokat szakított, illetve lökött 92,5 és 115 kg-os súlyokkal. És nem szabad elfeledkezni Nagy Bernadettről sem, aki a plusz nyolcvanhár­mas súlycsoportban 85­ és 105 kilót szakított, lökött. Ők nem voltak Tatán. otthon edzenek. A lányok „erőmutatványa" után, mint macedón falanx ér­kezett a fiúk csapata, a junior­válogatott. A legkisebb közü­lük az ötvennégy kilós Papp Péter. De persze ne higgyük, hogy e kicsiség apró erőt jelent. 110 kg-os szakítása és 127,5 kilós lökése a bizonyság. Farkas Zoltán, ha a mérlegre áll, az ötvenkilencesig tér ki a mutató. Ám, ha ezt szakítás, vagy lökés közben tenné, akkor hozzáadódna még 127,5, vagy 150 kiló. Sebestyén Zoli már testesebb, kilencvenegy kilós fiú. A közelmúlt felfedezettje, 160 és 180 kilós súlyzózsonglőr­­ködésével ő is egyéni csúcsokat hozott. A hetvenhat kilós Zsuga Péter szintén egyéni csúccsal zárta az edzést. Szakításnál 137,5, lökésnél 165 kilót torná­zott a feje fölé. S végül a száztizenkét kilós Tóth Feri gyűrte a mázsákat, hogy ő is egyéni csúcsokat toljon a plafon közelébe. Szakítása 155, lökése 180 kiló volt. Aki végignéz egy-egy hason­ló tonna­ mágiát, az tudja igazán elképzelni, hogy milyennek is hitték Hellesz lakói a titánokat. Atlaszok és kariatidák tartják csak ilyen feszes derékkal, ilyen meg nem alkuvó elszántsággal a rájuk bízott nehéz anyagot. De míg Atlasz, s a káriai asszonyok büntetésből hordták terhüket, addig ezek a fiúk és lányok ere­jüket élvezik, mikor legyőzik a tömeget. A gymnaziarkhosz, de mit beszélek, a szövetségi kapitány, Juhász István jó hangulatúnak, eredményesnek ítélte a felkészülést. Úgy vélte, hogy a felszálló ágban lévő magyar súlyemelés húzza, sarkallja a sportolókat. Saját szemükben is nőtt munkájuk értéke. A versenyzők hisznek magukban, bíznak edzőikben. A női és junior férfi konti­nensviadal végkifejletéről azonban egyelőre keveset tudhatunk. A magyar váloga­tott eredményei jók ugyan, ám a szövetségnek nincsenek olyan nemzetközi ranglistái, amiknek alapján jósolni lehetne. A kapitány mégis biza­kodó. Valamennyi indulót esé­lyesnek tartja arra, hogy az első hat közé kerüljön. A súlyemelők persze többre vágynak. Arról álmodnak, hogy az eredményhirdetéskor felléphetnek a dobogóra. Higgyük, hogy az álmok nem hazudnak! íveltcombú spártai leányok, széles mellkasú athéni férfiak Valenciából győzelmi koszorúval térjetek haza! (rácz) A magyar csapat Szeptember 16. és 21. között a spanyolországi Valenciában rendezik meg a női és a junior súly­emelők Európa-bajnok­­ságát. A magyar színeket 15 versenyző képviseli majd az EB-n. Nők: Földi Csilla (46 kg), Koós Veronika (50 kg), Fodor Emese (59 kg), Raj Timea (59 kg), Márkus Erzsébet (64 kg), Dankó Ilona (70 kg), Takács Mária (70 kg), Takács Erika (83 kg), Nagy Bernadett (+ 83 kg) Juniorok. Fiúk: Papp Péter (54 kg), Farkas Zoltán (59 kg), Mészáros Péter (70 kg), Zsuga Péter (76 kg), Sebestyén Zoltán (91 kg), Tóth Ferenc (108 kg). RÁDIÓ TELEVÍZIÓ műsor Keravill CSÜTÖRTÖK RÁDIÓ KOSSUTH Középhullámon. 8.20: Műsor­­ismertetés. 8.40: Napközben, benne. 10.30: Mindennapi tudo­mány. 11.05: Régi híres énekesek műsorából. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Kül­politikai figyelő. 13.05: Gyére­tekről - felnőtteknek. 13.15: Filmzene. 13.30: A római kato­likus egyház félórája. 14.05: A Magyar Állami Hangverseny­­zenekar játszik. 14.55: Vers­archívum. 15.05: Válogatott per­ceink. 15.45: Éneklő Ifjúság. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Min­dennapi gazdaság. 16.20: Zene­fórum. A hét muzsikusa. 17.05: Önkormányzatok fóruma. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág, közben: tudósítás a kötöttfogású birkózó VB-ről és a budapesti tenisztornáról. 19.30: Esti mese. 19.40: „Az ember csak egy nádszál..." Fejes Endre összeállítása. 20.05: Népzene. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Névjegy. Jordán Tamás színész­igazgató. 22.00: Késő Esti Kró­nika. 22.30: Zabhegyezők? 23.05: Lemezek közt válogatva. Bach-, Bellini-, Debussy-, Liszt és Schu­­bert-művek. PETŐFI 7.40: Sportreggel (Kupanap volt Európában). 8.05: Könnyűzene Norvégiából. 8.50: Helykereső. 9.10: Zene­szó. 10.55: Öt perc tudomány. 11.03: Családi persely - avagy a pénz is boldogít. 11.15: Az én slágerlistám. Mai vendége Huszár László. 12.00: Régi nóta, híres nóta - archív felvételekből. 13.10: Előre az egészségért! Játékos vetélkedő. 13.25: Kvíz­próba. 14.00: Kabarécsütörtök. 17.05: Észkerék. 17.32: Magazin töprengőknek. 18.30: Helykereső. 19.05: Daráló. 19.35: Előzetes a Scorpions együttes szeptemberi koncertjéhez. 20.30: Szórakoztató biblia. 21.10: Közvetítés a KR Reykjavík-MTK UEFA Kupa lab­darúgó-mérkőzésről. 21.50: Az elmúlt évek Debreceni Jazz Fesztivál felvételeiből. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról hol­napra - éjfél előtt. 0.15-4.20: Máról holnapra - éjfél után. kedő. 18.40: Bűvös hatos. 18.55: Barbapapa - Égbőlpottyant me­sék. 19.17: Jelképtár. A balta. 19.30: Híradó. 20.05: Telesport. 20.15: Szomszédok. 20.45: Fri­­derikusz-show - kicsit más­képp. 22.10: 24 óra. 22.35: A kvartett muzsikusai. 23.25: Híradó. 23.30: BBC-híradó. TV 2 16.10: Fekete Villám kalandjai. A győzelem ára (kanadai-fran­cia filmsor.). 16.35: Babar (fran­cia-kanadai rajzfilmsor.). 17.00: Stan és Pan (am. rajzfilmsor.). 17.05: Elektor kalandor. 17.10: Telespanol. 17.25: Maholnap. Ifjúsági közérzetjelentés. 18.00: Délutáni Egyenleg. 18.10: Kör­zeti híradók. 18.35: Pénzfor­gatók (ang. tévéfilmsor.). 19.30: Petruska (táncjáték négy képben). 20.05: Stan és Pan (am. rajzfilmsor.). 20.10: Új a Nap alatt! Fiatal alkotóművészek bemutatkozása. 21.00: A retyezáti Nemzeti Park (rom. ism.terj. kisf.). 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Esti Egyenleg. 22.25: Gyökerek. Técső. 23.03: Zöldár (magy. f.). DUNA TV 16.00: Hírek. 16.05: Évforduló. 16.10: Maga lesz a férjem (magy. filmvígj.). 17.25: Az ókori kelet. „Fehér és vörös korona". 18.20: Nils Holgersson. 18.45: Duna­­híradó. 19.00: Közép-európai magazin - előzetes. 19.05: VIII. Henrik magánélete (ang. 1.). TV 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól határig. 6.35: Gazdasági és pénz­ügyi híradó. 6.45: Híradó. 7.00- 9.00: NAP-kelte. 9.00-12.00: Nap­közi - Endrei Judittal. 9.30: Anya­gias világ. A legfontosabb dolog. 10.30: Élő szigetek - Anglia és Írország élővilágának története, I. rész (ang. ism.terj. filmsor.). II. 30: Játék. 12.00: Déli harangszó - Déli Egyenleg. 12.12: A Finan­cial Times kelet-európai gazdasá­gi híradója. 15.30: Szolgálatukra (Különkiadás a BNV-ről). 16.00: Híradó. 16.10: Szolgálatukra (folyt.). 16.25: TeleSport. 17.00: Miami Vice. Miami sztori (am. krimisor.). 17.55: Kölyökidő. 18.25: Parnasszus. Irodalmi vetés­20.35: Korda. 100 éve született Korda Sándor. 20.55: Dunasport. 21.10: Psalmus Humánus. 100 éve született Szent-Györgyi Albert. 21.15: Évforduló. 21.20: Hírössze­foglaló. STV 2 21.30: Labdarúgó-összefoglaló. • RTL 14.10: Életünk napjai (am. szap­panopera). 15.00: Ilona Christen talkshow-ja. 16.00: Hans Meiser műsora. 17.00: Ki a főnök? (ism.). 17.30: Egy rém rendes család (ism.). 18.00: Tizenegy 99 (magazin). 19.00: Vigyázat, rob­ban! (magazin). 19.30: Werder Bremen-Dinamo Minszk lab­darúgó BEK-mérkőzés. 21.20: Halálos hazugság (ném. bűnü­gyi f.). 23.20: Darkman (am. horrort.). 0.55: Egy rém rendes család (am. családsor.). 1.30: Ki a főnök? (am. vígjátéksor.). SUPER 19.00: A törvény és Mr. Jones (filmsor.). 19.30: Környezetvé­delmi magazin. 20.00: Sport­­magazin. 21.00: Európai maga­zinok. 21.30: Európai mozi­magazin. 22.00: Sportmagazin. 22.30: Európai hírmagazin. 22.48: Gung Ho! (am. háborús f.). 1.20: Videógenerátor. DSF 9.30: Sportkörkép. 12.00: Csó­nakon a Himalájában. 13.45: DSF- edzés. 14.00: Amerikai futball (ism.). 15.00: Délutáni sport. 17.00: Hegymászó-magazin. 18.30: Szörf. 19.30: Sportriport. 20.00: Esti sport. 22.00: Sport­­talkshow. 23.00: Ökölvívás. 24.00: Sport-talkshow (ism.). EUROSPORT 8.30: Aerobic. 9.00: Eurogolf magazin. 10.00: Triatlon. 11.00: Motorsport­ magazin. 12.00: Forma-1. Olasz Nagydíj. 13.00: TELEVÍZIÓ IV. 253. • 1993. szeptember 16. A LEGNÉPSZERŰBB TV-SOROZATOK TARTALMA ÖRÖM AZ EGÉSZ CSALÁDNAK!­­*|a«014010.«O+ ---------------­| tárcsán* a témákrtás Előző következő áló két U­lafrgyrt rész rész DALLAS pénteki 10 11 A boldog család keddi 12 13 Hatalom hétfői 14 17 és szenvedély keddi 15 18 szerdai 16 19 HÍVJON MOST! A­ Labdarúgás - nemzetközi kupák. 15.00: Biliárd. 17.00: Lovaglás. 18.00: Hegyikerék­­pár-verseny. 19.30: Sporthírek. 20.00: Sportlövészet. 21.00: Birkózó VB. 22.00: Labdarúgás - nemzetközi kupák. 23.30: Tenisz. ATP-magazin. 24.00: Biliárd. 1.00: Sporthírek. PÉNTEK TV 1­ 7.00-9.00, NAP-kelte. A tervezett témák: Diszkók kontra lakosság o Kelet-Európa és a NATO kapcsolata o A Sport Plusz Foci vendége: Mezey György o Érvényben az új vadá­szati szabályok? o Kinn,­padon: Kádár Béla, külgazdasági mi­niszter. Producer: Gyárfás Tam­ás Mű­sorvezető: Havas Henrik, Mély­kúti Ilona. Felelős szerkesztő: Lovas Zoltán. Főszerkesztő: Székely Ferenc. A műsor telefon­ja: 272-8811,272-8812. HOOVER Aquajet hagyományos és vizes porszívó, OQO H­­á­t szőnyeg-és kárpittisztító,­­K­eravill padló- és csempeápoló.­­ kom° • A TAPOLCAI ÜVEGGYAPOT RT. továbbra is a VÁSÁRLÓK SZOLGÁLATÁBAN. Részvénytársaságunk 1993. szept.10 - szept.30. között 20%-os KEDVEZMÉNYES AKCIÓT HIRDET. TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK:­­ ingyenes házhozszállítás - fizetés az áru átvételekor SZEPTEMBER 10 - 19 KÖZÖTT A BN­ 17-es pavilon 2/C standján történő megrendelés esetén (meglepetésekkel, kedvezményekkel) állunk vásárlóink rendelkezésére. Termékeink megrendelhetők: személyesen vagy telefonon - BNV 17-es pavilon 2/c stand - Üveggyapot Rt. Tapolca Keszthelyi u. 53. tel/fax: 87/311-773, 313-700, 313-411, 313-040 tel: 311-576­­ Márkakereskedőinknél ISOLYTH-STM TAPOLCAI ÜVEGGYAPOT RT. 8300 TAPOLCA, KESZTHELYI U. 53. Új emblémával és folyamatosan megújuló üzleteinkben gazdag árukínálattal, az eddigi közkedvelt szolgáltatásokkal várjuk Önt, hogy kellemesebbé tegyük vásárlását. .1 3 j_l J' a £5 [nQssthaíísaaaijCIso FORRÓ DRÓT: 111-0601. KeravillpR0G&

Next