Nemzeti Sport, 1994. november (5. évfolyam, 299-328. szám)

1994-11-03 / 301. szám

V. 301. • 1994. november 3. A legrövidebb úton! Egy-egy karton bor a csomagtartóba - A jó bornak nem kell cégér -, de nem biztos, hogy a franciák ismerik ezt a tipikus magyar közmondást. Ennek ellenére lassan­­lassan már hagyományos minden év őszén a Beaujolais Nouveau rali. Az új bor ünnepét ugyanis a megszállott autósok úgy ünneplik, hogy ürügyként egy karton bort tesznek a versenyautók csomagtartójába, és elszágul­­danak vele Franciaországból Budapestre a „ Villefrance-Budapest" ralin. Persze, az is le­het, hogy az autózás csak ürügy egy ilyen rendkívüli finomságú bor megkóstolásához. A verseny azonban nem igazi - és esztelen - száguldás, mert egyrészt a titkos útvonalon minden közlekedési szabálysértést kemé­nyen megtorolnak a rendőrök, másrészt a Beaujolais Házban a sebesség ízlelése előtt a gasztronómiai ízek dominálnak, egyebek kö­zött fennséges vacsora, a még fennségesebb bor kóstolása, latin utcabál és tűzijáték vezeti be a ralit. A tényleges rajt után hozzávetőlegesen 1600-1700 kilométert kell megtenniük az in­dulóknak. Egyebek között a verseny távja is eltér a klasszikus raliktól, hiszen ezúttal az a cél, hogy minél rövidebb úton, de az ellenőr­zött pontok érintésével érkezzenek buda­pestre a versenyzők. No meg a sok-sok kar­ton bor... Az ellenőrzésnek az elmúlt években - hogy finoman mondjuk - voltak hiányossá­gai, ezért aztán a szakmai munkáért felelős Várnai István és Érdi Tibor, akik a korábbi években indultak a ralin, roppant egyszerű módot találtak ki a turpisságok lefülelésére. Minden autó legénysége kap egy-egy Pola­roid fényképezőgépet, amellyel le kell fény­képezniük a kijelölt áthaladási pontokat, mi­után szakaszról szakaszra megkapják a tit­kos útvonal részleteit. Erre szokták azt mon­dani: rablóból lesz a legjobb pandúr. Min­denesetre ez sejtet valamit az erőpróba sok­rétűségéről. A szervezők melegen ajánlják a téli gumit, a hóláncot, amiből az is követke­zik,hogy az Alpok immár hófedte csúcsaihoz vezető szerpentinek sem maradnak ki az út­vonalból. Aki kedvet érez ilyen kalandhoz, a Ferencvárosi Torna Club titkárságán jelent­kezhet november 5-ig. Az indulók, az autók első megmérettetése november 13-án, vasár­nap délelőtt lesz, amikor is a Dózsa György úton egy speciális ügyességi próbát kell telje­síteniük. (földy) Ofetért birkózó kötöttfogású BEK Gregorics Ferenc: „Szuper lesz a rendezés...” Tobzódunk a rangos birkózóese­mények rendezésében. Augusztus­ban Budapesten volt az ifjúsági vi­lágbajnokság, amelyről azóta is el­ismeréssel beszél a világ. Az elmúlt hétvégén Kecskeméten küzdöttek a csapatok a kötöttfogású Világkupá­ért, a résztvevők „nagyszerű körül­mények között, emlékezetes napo­kat töltöttek a Hírös városban" - ahogy azt Ucsi Kodzsi japán ver­senyző megfogalmazta. A követke­ző hétvégén pedig Csepelen zajlik majd kötöttfogásban a Bajnokcsa­patok Európa-kupája. A Fotex Csörsz utcai székházá­ban szerdán délelőtt megtartott saj­tótájékoztatón, Gregorics Ferenc, az Ofotért Rt. vezérigazgatója a követ­kezőket mondta el:­­ - Amit meg tudunk tenni a ren­dezés érdekében, azt megtesszük. Szuper lesz a rendezés, legalábbis erre törekszünk, mindemellett a le­hető legjobb eredményre sarkalljuk birkózóinkat. Nekünk nagyon kön­tös a nemzetközi birkózó-közvéle­mény elismerése, hiszen öt eszten­deig mi rendezzük meg a bajnok­­csapatok küzdelmeit, Ofotért BEK néven. A többesszám azért jogos, mert az Ofotért már régóta - szerződéses alapon - üzleti kapcsolatban áll a Csepel SC birkózószakosztályával, az elmúlt évi bajnokcsapattal. A várható résztvevőkről tájékoz­tatott bennünket Maróthy István, a­kK Csepel-Ofotért edző-menedzsere. - Annak idején három csoport­ban pontosan egy tucat csapat in­dult a bajnokcsapatok Európa-ku­pájáért. A három csoportgyőztest, az ukrán Mariopolt, a Kijevtől nem messze lévő kisváros vasgyárának csapatát, valamint a bolgár Levszki Szpartak Szófia együttesét várjuk Csepelre. A Világkupán, Kecske­méten járt ukrán válogatottban hat versenyző szerepelt a bajnokcsapat­ból, érthető módon nem utaztak haza, azóta nálunk készülnek. Az ukrán bajnokcsapat összeállí­tása 48 kg-tól felfelé: Andrej Krav­­csenko (ukrán bajnok), Andrej Ka­­lasnyikov (Eb- és vb-bronzérmes), Ruszlan Hakimov (Eb-második), Alekszandr Szokolov ( az ukrán bajnokság 2. helyezettje), Pa­vel Tja­­pin (ukrán bajnok), Rusztam Adzsi (junior Eb- ezüstérmes), Petr Dem­­csenko (az ukrán bajnokság 3. he­lyezettje), Anatolij Kozula (az uk­rán bajnokság 3. helyezettje), Geor­­gij Szoldadze ( vb bronzérmes), Petr Kotok (vb-bronzérmes). Remek csapat, azt el kell ismerni. Ellene a Csepel-Ofotért együttese, így áll fel: Marosvölgyi János (ma­gyar bajnok), Hamzok József (ven­­dégbirkózó Kalocsáról, junior vi­lágbajnok, felnőtt Eb-ezüstérmes), Cseri Attila (magyar bajnoki bronz­érmes), Megyes Mátyás (vendég­sportoló a Vasas-Goldplastból, ju­nior vb- és ifjúsági Eb-aranyérmes), Rizmajer Antal (a magyar bajnok­ság 4. helyezettje), Ritter Árpád (serdülő világbajnok), Garamvölgyi Gábor (háromszoros magyar baj­nok), Gelénesi Nándor (junior Eb- és ifjúsági vb-aranyérmes, felnőtt magyar bajnok), Glázer József (ma­gyar bajnok), Klauz László ( vb­­ezüst- és bronzérmes, olimpiai 4. helyezett). - Esélyesebb az ukrán csapat, de azért ha néhány súlycsoportban si­kerül meglepnünk, akkor a miénk lehet a győzelem - mondta Ma­róthy István. - A bolgár együttes­ről semmi többet nem tudunk, csak annyit írtak egy hónapja, hogy jön. Az Ofotért Rt. gyönyörű kék ólomkristály vándorkupát készített, a győztes egy évig őrzi, a vitrinbe pedig a kicsinyített mását rakhatja véglegesen. Amelyik csapat három­szor egymás után megnyeri, végleg meg is őrizheti a „kék csodát". Szombaton 11-től a Csepeli Sportcsarnokban izgalmas csatákat láthatunk majd. ­ Az egyiptomi főváros szélén, a Mövenpic­k Hotelban várja a szerda esti sorsolást a kettéosztott magyar csapat. Ketté van osztva, hiszen a nemzetközi szövetség úgy készítette el az idei programját, hogy benne szorosan követik egymást a junio­rok világversenyei. A kairói világ­­bajnokság után két héttel lesz Portu­gáliában az Eb, így nem lehet egy versenyzőt mindkét nagy esemé­nyen indítani, mert képtelenség jó formába hozni őket. Ezért aztán a szakvezetők kettéosztották a ver­senyzőgárdát, az egyik rész indul Kairóban, a másik Lisszabonban. Magyar részről négy lány, öt fiú, az­az kilenc fiatal vág neki az érem­gyűjtésnek Egyiptom fővárosában a csütörtöktől vasárnapig tartó, ötven ország versenyzőit tatamira szólító világrandevún. Apropó, éremgyűjtés! A lányok, Csuka Zoltán szakvezető vélemé­nye szerint, „jók lehetnek" négy pontra, esetleg egy éremre, de ez már mint a maximum került szóba. A fiúknál nagyobbak az elvárások. Dr. Putnik Bálint, az MJSZ elnöke optimista, két-három érmet vár. Van némi alapja a bizakodásának, mert az október eleji országos baj­nokságon is arattak a juniorok, nyolc arannyal, illetve előtte Pak­son, a huszonegy éven aluli fiúk és tizenkilenc éven aluli lányok egyik legerősebb versenyén, az Atom-ku­pán is nagyszerűen szerepeltek. Eh­hez vegyük hozzá, hogy olyan ruti­nos versenyzők alkotják a csapatot, mint Gulyás István (neki két junior Eb-érme, és vb-ötödik helyezése van) vagy Bíró László, aki a két év­vel ezelőtti Eb-n léphetett dobogó­ra. Kettejüknek ez lesz az utolsó fel­lépése ebben a mezőnyben, ezután már a felnőttek között versenyez­nek. A lányoknál azonban Csizma­dia Eszter és Till Barbara még két esztendő múlva is juniornak szá­mít. Ám ha az előjelek szerint bíz­hatunk is a jó szereplésben, ne fe­ledjük, világbajnokságot rendeznek Afrikában, ahová a legjobbak ér­keznek a föld minden sarkából. Till Barbara nyitja a sort csütörtö­kön, a magyarok közül egyedül ő lép tatamira. Pénteken hárman: Csiz­madia, Bíró, Szász, szombaton né­gyen: Soós, Lámfalusi, Haronisz, Gulyás kezdik a mieink táborából a küzdelmet, a zárónapra Kunyik Zsolt marad. A döntőket hazai idő szerint este nyolc óra körül rendezik. Egyelőre a szállást foglalták el a magyarok. Hangyási László, a férfi­ak szövetségi kapitánya elmondta, a repülőtér mellett,­a városközpont­tól és a helyszíntől, a Kairói Nem­zeti Központtól félórányira találha­tó a szálláshelyük, gyönyörű kör­nyezetben, uszodával és szaunával. A szerdán piramislátogatás és vá­rosnézés volt a programban, de csütörtök 11 órától, a hivatalos kez­déstől kezdve már nem lesz lehető­ség a lazításra... A résztvevők Férfiak. 60 kg: Kunyik Zsolt (Ta­tabánya), született: 1974. 04. 23. 71 kg: Haronisz Kosztasz (Bp. Hon­véd), sz: 1976. 03. 25. 78 kg: Gulyás István (Bp. Honvéd), sz: 1974. 11. 13. 86 kg: Bíró László (Bp. Honvéd), sz: 1974. 06. 24. 95 kg: Szász István (Kecskeméti JC-Marina), sz: 1976. 02. 26. Nők. 52 kg: Till Barbara (Paksi ASE), sz: 1978.05.09. 61 kg: Csizma­dia Eszter (MAC), sz: 1978. 07. 16. 66 kg: Soós Rita (Bp. Spartacus), sz: 1976. 04. 21. 72 kg: Lámfalusi Anna (Debreceni Sí), sz: 1977 .06. 24. (gyurm­a) 1— --------------------| Junior cselgáncs vb, Kairó Kettéosztott seregek NEMZETI SPORT 11 1 \\3^ 1­)1­4. november 18-18. Stelleville és Budapest u fig K3S9 MM KB PQ B További információ: Ferencvárosi Torna Club titkársága, 1091 Budapest, Üllői út 129. Tel.: 215-6561, 2154440 Fax: 215-7292 Hétfőtől péntekig: 9.00-13.00 óráig. Szervezők:­­ GRAND HOTEL CORVINUS Kempinski Budapest Égi Baráti Kör V­ENDÉG Mi hozzuk az új bort! Mottónk változatlan: a legrövidebb úton! 4Vf 19. magyar nemzetközi tollaslabda-bajnokság Erős lesz a jubileumi mezőny Nagyon régen, vagy talán még soha nem volt ilyen erős mezőny magyarországi tollaslabda­versenyen, mint a csütörtöktől vasárnapig tartó magyar nemzetközi bajnokságon. Mert az, hogy huszonnégy ország tollasozói csatáznak négy napig a budafoki BMTE-Törley Sportcsar­nokban, még nem sokat mond, de ha hozzá­tesszük, hogy a sportág három vezető európai nagyhatalma közül kettő, Dánia és Anglia is képviselteti magát, akkor az már jelent valamit. Elsősorban persze azt, hogy a várhatóan jó és magas színvonalú verseny nem a magyarok ju­talomjátéka lesz, azaz nem hogy győzelemre, de még éremszerzésre sincs sok esélye Englert István szövetségi kapitány játékosainak. - Ha akad olyan versenyzőnk, aki a negyed­döntőben beverekszi magát, már nagyon meg leszek elégedve - mondta a kapitány, amikor a várható esélyekről beszélt. - Játékosaink több­sége a selejtezőből indul, nekik a főtáblára jutás is nagy sikert jelenthet. Abban azért reményke­dem, hogy a mostanában jó formában lévő Da­­kó Andrea, valamint a Dakó, Kocsis és az Ódor, Keszthelyi női páros jól szerepel majd, s két vegyes párosunk, a Bánhidi, Dakó és a dok­tor Szalai, Odor kettős is mehet néhány fordu­lót. A verseny erősségére egyébként mi sem jel­lemzőbb, mint hogy akadnak olyanok, akik a világranglistán szerepelnek, mégis a selejtező­ből kell harcba indulniuk... A 19. magyar nemzetközi bajnokság egyéb­ként a hagyományokhoz híven ezúttal is része az Európai Körversenynek, annak negyedik ál­lomása. Nem csoda, ha nem csak a pályán kö­szönthetnek előkelő vendégeket a magyar szö­vetség vezetői. Itt lesz ugyanis Thorsten Berg, az Európai Tollaslabda Szövetség (EBU) elnö­ke, valamint Gisella Hoffmann az EBU főtitká­ra. Egyébként nem csak a verseny miatt lesz ün­nepi a hangulat a hétvégén a tollaslabdázók há­za táján. A magyar szövetség ugyanis az idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordu­lóját, ennek apropóján kiállítást rendeznek a verseny színhelyén, a Törley Sportcsarnokban, s a negyedszázados jubileum alkalmából az eu­rópai szövetség vezetői kitüntetéseket is átad­nak. Persze mindettől függetlenül a magyar tol­laslabdasportnak az lenne a legnagyobb kitün­tetés, ha a házigazdák a szövetségi kapitány várakozásával ellentétben valahogy mégiscsak éremközelbe kerülnének.

Next