Nemzeti Sport, 1994. december (5. évfolyam, 329-355. szám)

1994-12-21 / 349. szám

V. 349. • 1994. december 21. Pengés Honvéd és Vasas 1/ír­ó országos bajnokság a Ricoh-kupáért Két „új” győztes A DÖNTŐK előtt már biztos volt, hogy új egyesület iratko­zik fel az aranyérmesek listájá­ra, amelyen eddig az MTK há­rom, az UTE, a BSE és a Csepel egy-egy bajnoki címmel állt. A férfi tőrözőknél a Vasas és a BVSC, a női párbajtőrözőknél a Bp. Honvéd-Kim és szintén a BVSC került a fináléba. No, de ne szaladjunk ennyi­re előre. Ezen a reggelen is ko­rán, nyolckor kezdődtek a küz­delmek, és bizony elég fárad­tan léptek a pástra az elmúlt napok hősei és vesztesei. AZ ELŐDÖNTŐKBEN már igazi nagy csatákat láthattunk, külön érdekességnek számított a BVSC kettős fellépése, mind­két találkozón az MTK volt az ellenfele. A sorsolás szeszélyén felül figyelemreméltó volt még a csapatok taktikázása is. Hét­főn a női tőrözők debütáltak a staféta- rendszerben, és még a fináléban is sokszor okozott problémát a szisztéma újszerű­sége. Többször előfordult, hogy nem tudták a lányok, mi­kor van vége egy-egy asszó­­nak. Ez persze teljesen érthető, hiszen más eredmény jelenik meg a pást mellett, és megint más a nagy eredményjelzőn. Kedden nemcsak a csaták foly­tak gördülékenyen, de már taktikailag is fejlődtek a szem­benálló felek. A nőknél a BVSC csapata Horváth Marjaimra, az utolsó emberre építette a találkozó forgatókönyvét, a végső asszó­­ig ugyanis mindössze 34 találat esett, és 17:17-nél lépett pástra Mariann, az újdonsült bajnok Hormay Adriennel nézett far­kasszemet. A rendelkezésükre álló négy perc alatt valódi ví­vóiskolát mutattak be. Skoró István tanítványa, Hormay Adrienn hiába hozta bajnoki formáját, Horváth Mariann ezen a délutánon két találattal jobbnak bizonyult nála, és a fi­náléba vezette csapatát. A FÉRFIAK ELŐDÖNTŐJÉ­BEN, a szomszéd páston a BVSC tőrözői hasonlóan izgal­mas csatát vívtak az MTK erős­ségeivel. A döntés ebben az üt­közetben a végső másodper­cekre maradt. A BVSC célja az volt, hogy az utolsó asszó előtt minél kisebb hátránya legyen - Érsek Zsoltra várt a feladat, hogy ezt a hátrányt előnyre változtassa. Óriási küzdelem­ben ez sikerült is, így a délutá­ni döntőkben két csapattal is képviseltette magát a Vasutas, ám ezt a lehetőséget nem tudta aranyéremre váltani. A NŐK a Honvéd gárdájával kerültek szembe, itt azonban RÁTSH3R>I3RAW 2O0AS2RO .ífl »HA8 IMJ303>I23R3>I 23dlö »1/1A8 Akiknek sikerült A Bp. Honvéd-Kim gyűjtött már egy ezüst- és egy bronzér­met ezen az ob-n, az arany eleddig azonban még hiányzott. - Nagyobb küzdelemre számítottam - mondta Móna István, a Bp. Honvéd-Kim vívószakosztályának igazgatója, „lányai" sikere után -, de mélyen legbelül éreztem, hogy esetleg sikerül­het a sima győzelem is. - Hogyan értékeli egyenként a lányok szereplését? - Nagy Tímea a tavalyi ob-n, és az idén is remek formában vívott. Király Hajni hozta magát, nagyon rutinosan oldotta meg feladatát. Simóka Bea pedig egyszerűen fantasztikus volt, öttusázóként a csapat erősségének számított. Nagyon örülök a sikernek, rettentő boldog vagyok. ★ Felszabadultan nevettek a honvédos lányok a díjkosztás után, nagy teher esett le a vállukról, megvan az arany. Király Hajnalka: - Nagyon jól debütált Simóka Bea, és mindannyian megtettünk mindent a sikerért. Simóka Bea: - Különösen jó nálunk a csapatszellem, szinte nem is magunkért vívtunk, hanem egymásért. Azt hiszem, en­nek köszönhető a siker. Nagy Tímea: - A tavalyi egyéni arany után az idei ezüstnek is nagyon örültem, de ez a csapatarany a csúcs. A BEK -részvé­tel motivált minket, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Hadd emeljem ki Simóka Bea teljesítményét, szenzációsan ví­vott. Takács Emese: - A döntőben én voltam a leglelkesebb druk­ker. Gratulálok a lányoknak.* A Vasas ezen az országos bajnokságon nem nyert még aranyérmet, a nagymúltú egyesület férfi tőrözői kedden este megtörték a jeget.­­ Az utóbbi négy esztendőben most nyertünk harmadszor bajnokságot — mondta Somodi Lajos, a bajnokcsapat egyik mestere. — Sokkal simábban győztünk, mint ahogy vártuk, de ennek persze csak örülni lehet. Most kihasználtuk a staféta­rendszer minden előnyét. - Hogy tetszik az új lebonyolítási rendszer? - Vannak előnyei és hátrányai. A hármasnál (amikor három­tagú egy csapat — a szerk.) feltétlenül jobb, de a legrégibb for­mát találom a legszerencsésebbnek. Akkor négy vívó szerepelt egy gárdában. De ezt a kérdést a közönség fogja majd eldönte­ni. Ha tetszik a publikumnak, a nemzetközi szövetség egy da­rabig biztos nem változtat. Jégkorong ob I Bírógondok - nem először Dunaferr SE-Lehel HC 3-3 (0-1, 3-1,0-1) Dunaújváros, 1500 néző. V: Tejfalussy, Barabás, Tordai. Dunaferr SE: Hredicky - Tőkési 1, Szélig, Faragó (1), Hrtus (1), Kolecsányi 1, HORVÁTH, Tokaji, Merényi, Kővágó, Ladányi 1, Baróti, Holló, Báli, Orsó, Erdősi. Edző: Kereső Árpád. Lehel HC: MIHONYIK - Nagy, Bató, Csata, Antal, Bálint 1, VARGYAS, Bálla, BORSOS 2, KUGYINOV (2), Turin (1), Fodor, Szarka, Sipos, Egyed, Borsics, Gondos. Edző: Kereső Csaba. Kiállítások: 2. 10. 10+5 fegyelmi + végleges fegyelmi Nagy, Turin. 11. perc: Hugyimov lövése kipattant a hazai kapusról, Bo­ros közelről a hálóba ütötte a korongot. (0-1). 25. perc: Faragó bal oldalról kapu elé adott, Tőkési közelről a léc alá perdített (1-1). 28. perc: Turin átadásából Borsos ütötte a kapuba a ko­rongot (1-2). 30. perc: Hrtus megkerülte koronggal a kaput, átadását közelről Kolecsányi bevágta (2-2). 36. perc: Ladányi kemény bombája nyomán a korong védhetetlenül vágódott a kapu­ba (3-2). 51. perc: Hugyimov húzott el a koronggal, átadását Bálint közelről értékesítette (3-3). Dunaújvárosban a harmadik nekifutásra létrejött az OB I-es bajnokság elhalasztott, utolsó mérkőzése. A hazaiak számára volt a nagyobb tét, mert győze­lem esetén a tabella második helyére léphettek volna, míg a vendégek a biztos negyedik hely megtartása érdekében küzdöttek. Lendületes játékkal kezdtek a csapatok. Az első veszélyes ha­zai támadás végén Hrtus ke­mény lövése zúgott el a bal ka­pufa mellett. Gyors volt a játék, lendületes támadásokat veze­tett a Dunaferr. Báli két lövését is védte Mihonyik, míg a ven­dégek gyors letámadásokkal próbálkoztak. Ez az első ne­gyed közepén gólra sikerült. A Dunaferr is próbálkozott, előbb Ladányi lövése perdült fel a ka­pufa bal oldaláról, majd embe­relőnybe kerültek, de ezt nem tudták kihasználni. A második harmadban megint tűzbe jött a hazai csapat, két nagy helyzet után sikerült egyenlíteni, majd az előretörő Csata „vitte el" a kaput. Egy gyors letámadás után újra vezetést szerzett a vendégcsapat. Kemény volt a játék, előbb Nagy kapott ötper­ces , végleges fegyelmit, majd a hazaiak egyenlítő gólja után újabb Lehel -játékos volt kény­telen végleg elhagyni a pályát. A kettős emberelőnyben lévő Dunaferr bombázta a jászberé­nyi kaput, de a lövések rendre elzúgtak a kapu mellett. Az­után amikor kiegészült a Jász­berény, akkor sikerült egy re­mek egyéni teljesítményből for­dítani a hazaiaknak. A harma­dik harmad egy-egy kimaradt helyzettel kezdődött, majd Ko­lecsányi szerezhetett volna gólt, de óriási helyzetben kapu mellé ütötte a korongot. Ami­kor túljutottak a térfélcserén, egy gyors letámadásból a ven­dégcsapat kiegyenlített. Ekkor lett igazán izgalmas a játék, küzdött a Dunaferr, a Lehel pe­dig veszélyesen kontrázott. Az utolsó percben egy kiállítás nyomán emberelőnybe került a hazai csapat, de ezt nem tudta kihasználni, így végül megosz­toztak a csapatok a pontokon. Kereső Árpád: - Rosszul ját­szottunk, de a játékvezetés sem volt jobb mint a mi teljesítmé­nyünk. Kereső Csaba: - Először is köszönetet mondunk, hogy a Dunaferr SE sportszerűen ren­delkezésünkre bocsátotta har­madszorra a kitűzött bajnoki mérkőzés lejátszására a pályát. Az újságokon keresztül fel sze­retném hívni a játékvezető-tes­tületet, hogy az elkövetkezen­dőkben olyan játékvezetőt, mint Tordai, ne küldjön OB I- es mérkőzésre, mivel az alap­vető szabályokkal sincs tisztá­ban. Ezúttal téves ítéleteivel mindkét csapatot sújtotta. Az állás 1. Ferencváros7 1 2 53- 31 15 2. Alba Volán6 1 3 55- 35 13 3. Dunaferr SE5 2 3 64- 28 12 4. Lehel HC5 1 4 45- 37 11 5. UTE4 1 5 56- 49 9 6. MAC-Népsz.­­10 24-1170 Bowling Pannon GSM-kupa amatőr bowlingverseny. Nők. (77 induló): 1. Farkas Judit (ATTE), 2. Fehérvári (Mul­ti Szerviz), 3. Adorján (Erzsébet SC). Férfiak (107): 1. Hantos Imre (I. ker. Központi SE), 2. Todd Marshall (Direkt Kft.), 3. Nagy Gy. (WALLIS). Csapat (38): 1. Angyalföldi TTE, 2.1. ker. Központi SE, 3. Ászgárd SE, gyors egymásutánban két trip­lát szerzett. A folytatásban na­gyobb sebességre kapcsolt a DKSK és elhúzott. Élénkebb lett a mérkőzés, a játékosok bátrab­ban vállalkoztak. A 26. percben Rausch látványos légszerelése aratott tapsot. A hajrában egyre nőtt a két együttes közötti kü­lönbség és a diósgyőriek végül magabiztos sikert arattak annak ellenére, hogy a színes bőrű amerikaiak (Head és Mosley) ezúttal nem remekeltek. (kolodzey) NEMZETI SPORT 9 Egy remek év után Tóth Hajnalka a párbajtőrözők egyéni küzdelmében a har­madik helyen végzett. A mindössze 18 esztendős Hajni remek esztendőt tudhat maga mögött. A junior Világkupa-sorozatot megnyerte, a lengyelországi junior Eb-n ezüstérmet szerzett, míg Mexikóban a junior vébén az aranyérmes csapatot erősítette. - Az idei sikereket szeptemberben egy kisebb hullámvölgy követte, ugyanis eltoltuk a felkészülést, azzal a céllal, hoy jövőre tovább tartson a jó formám - kezdte Hajni. - Néhány klubtársadon kívül jóformán te képviseled a békéscsabai vívósportot. Ez mennyire befolyásol téged? - Az utaztatásomat már megoldottuk egy szponzori szerződéssel, amely 2001-ig biztosítja számomra a sportolási lehetőséget. Sokszor hívtak egyébként már különböző egyesületekbe, de én továbbra is Békéscsabán szeretnék vívni. Idehúz a család, az edzőm, a klub. Tehát amíg tehet, itt maradok, sima vereséget szenvedtek. A honvédos lányok az egész nap folyamán kiegyensúlyozottan vívtak, a fináléban pedig, ha le­het, még fényesebben tündö­költek. Különösen az öttusázó Simóka Bea remekelt, felül­múlta önmagát, és ezzel nagy mértékben hozzájárult a Hon­véd idei első bajnoki címéhez. A FÉRFI tőrözők döntőjében a Vasas ütötte el a BVSC-t az aranyszerzés lehetőségétől. Hi­ába vívott csodálatosan Érsek Zsolt az utolsó asszóban, ame­lyet 12:5-re meg is nyert, a Va­sas összességében jobbnak bi­zonyult, és ezzel a piros-kék gárda az idei bajnokságon első aranyérmét gyűjtötte be. Csörteszem le Férfi tőr csapat. Elődöntők: Vasas-Csepel 45:22, BVSC-MTK­ 45:43. Harmadik helyért: MTK-Csepel 45:41. Döntő: Vasas-BVSC 45:34. Végeredmény. Bajnok: Vasas (Dancsó András, Kun Csaba, Kiss Róbert, Juhász Attila, Kunfalvy Ákos, edzők: Kunfalvy Péter, Somodi Lajos, Szakács György, Szelei István), 2. BVSC (Érsek, Vécsey, Pacséry, Gerzanics), 3. MTK (Gátai, Juhász, Mar­si, Forrás, Ipacs), 4. Csepel, 5. Veszprém, 6. Viktória, 7. UTE, 8. Bp. Honvéd-Kim. Női párbajtőrcsapat. Elődöntők: Bp. Honvéd-Kim-Tapolca 45:40, BVSC-MTK 45:43 (34:32, a vívóidő lejárt). Harmadik helyért: MTK-Tapolca 45:28. Döntő: Bp. Honvéd-Kim-BVSC 45:30. Végeredmény. Bajnok: Bp. Honvéd-Kim (Király Hajnalka, Nagy Tímea, Simóka Bea, Takács Emese, edzők: Bognár Gábor, Hegedűs Ferenc, Kaiser László, Udvarhelyi Gábor), 2. BVSC (Horváth M., Arnold, Horváth K., Takács E.), 3. MTK (Szőcs, Eőri, Hormay, Várkonyi, Lascsik), 4. Tapolca, 5. Vasas, 6. UTE, 7. BSE, 8. Fless.________________________________________ ___ ­ Kosárlabda Magyar-szlovák női bajnok­ság Diósgyőri KSK SeM-Spartak Sam Myjava 92-61 (38—29). Mis­kolc, Nagyváthy Utcai Általá­nos Iskola, 600 néző. V: Benc­zúr, Galambosi DKSK: EÖR­­DÖGH (19), Rausch (11), Head (12), Rátvay (6), Mosley (15).Cs: Kaszab (2), Sitkei (4), PARA­­DISZ (15/9), Tasnádi (8). Edző: Király Sándor, Áron Balázsné. Myjava: Chrapová (6), Ludvi­­ková (3), Kalistová (14/6), Mar­­ceková (9), Bukovac (8). Cs: Ze­­manová (6), Vachová (-), Juriso­­vá (-), Meciarová (15/3), Alino­­vá (-).Edző: Ladislav Stajger, Vladimir Vavrin Az eredmény alakulása: 4. p.: 7-4,10. p.: 16-13,15. p.: 24-20, 23. p.: 44-31, 29. p.: 60-40, 35. p.: 75-48. Kipontozódott: Alinová (38. p.) A kezdés után Chrapová verte meg az alapvonalon Eör­­döghöt, aki ráadásul egy ordító ziccert is kihagyott. A DKSK ezúttal is embert fogott, a Myja­va területet védett. A diósgyőri idegenlégiósok mezőnydobásai nem sikerültek, s kilenc percig csak büntetőkből voltak ered­ményesek. Később Paradisz unta meg a tehetetlenséget és Tollaslabda OB IICSB, III. ker. TVE-Ros­­co SE-Dánszentmiklósi SE 5:2, Pécsi Spartacus-MAFC-ASK 5:2, III. ker. TVE-Rosco SE-Pé­­csi Spartacus 4:3, Dánszentmik­­lósi SK-MAFC-ASK 4:3, III. ker. TVE-Rosco SE-MAFC-ASK 5:2, Dánszentmiklósi SK-Pécsi Spartacus 4:3. Az őszi állás: I. III. ker. TVE­­Rosco SE 6 pont, 2. Dánszent­miklósi SK 4, 3. Pécsi Spartacus 2, 4. MAFC-ASK 0. A Szabolcs-kupa országos ranglistaverseny. Férfiak. Egyes: 1. Kovács (OSC), 2. Fityó (Dánszentmiklósi SE), d: 15:6, 15:9, 3. Revák (BEAC-Please), és Korány (III. Kér. TVE-Rosco SE). Páros: 1. Kovács, Kulcsár (OSC), 2. Ambrus, Vajda (BE­AC-Please), d: 3:15,15:12,15:8, 3. Korányi, Gyöngyösi (III. Kér. TVE-Rosco SE, NYVSC) és Schilling, Zsebők (III. Kér. TVE­­Rosco SE). Nők. Egyes: 1. Zom­­bori (OSC), 2. Szombati (United Way Szeged), d: 12:10,11:8, 3. Borbás (BEAC-Please) és Tróz­­nai (BEAC-Please). Páros: 1. Zombori, Szombati (OSC, Uni­ted Way Szeged), 2. Tróznai, Borbás (BEAC-Please), d: 4:15, 15:6, 15:1, 3. Gajdos, Franczel (NYVSC) és Konczos, Szabó (NYVSC). Vegyes páros: 1. Vaj­da, Tróznai (BEAC-Please), 2. Kovács, Zombori (OSC), d: 5:15, 18:16,15:7, 3. Ambrus, Szomba­ti (BEAC-Please, United Way Szeged) és Zsebők, Borbás (III. Ker. TVE-Rosco SE, BEAC­ Plea­se). A Szabolcs-kupát az OSC nyerte nagy fölénnyel, a BEAC­­Please csapata előtt. Vízilabda Az ob 111. fordulójában a kö­vetkező játékosok jubiláltak. 275: Mátéfalvy Csaba (UTE-Pri­­mavera), 225: Dala Tamás (UTE- Primavera), 125: Szabó Zoltán (UTE-Primavera), Tary Nándor (Kontavill- Szentesi SC), 100: Csapó István (Szegedi VE), Lukács Dénes (Szolnoki VSE), 75: Petik Attila (UVMK Eger). A góllövőlista élmezőnye a vízilabda OB 111. fordulója után. 39 gólos: Benedek (UTE­­Primavera), 33: Gyöngyösi (BVSC-Westel), 31: Kiss G. (Tungsram SC), 29: Petik (UVMK Eger), 27: Tóth F. (Va­­sas-Plaket), 26: Vad (FTC-Vita­­sport), 25: Liebhauser (Vasas- Plaket), 24: Lehmann (Alucon Plettac-HVSC), 23: Fodor (Sze­gedi VE), 22: Dala (UTE-Prima­vera), Molnár T. (Szegedi VE), 21: Tóth P. (UVMK Eger), 20: dr Loványi (FTC- Vitasport), Tary (Kontavill-Szentesi SC), 19: Má­­nyai (Csanádi Á. KSI), Melkhun (Kontavill-Szentesi SC), Tóth K. (UVMK Eger), 18: Szabó G. (Bp. Spartacus), 17: Áncsán (UVMK Eger), Gorskov (Vasas-Plaket), Horváth Cs. (FTC-Vitasport), 16: Békési (Csanádi Á. KSI), Ká­sás (FTC-Vitasport), Mészáros (Vasas-Plaket), Szénászki (Kon­tavill-Szentesi SC), 15: Nagy T. (Szolnoki VSE), Sugár (Tungs­ram SC), Tóth L. (FTC-Vita­­sport), Varga Zs. (BVSC-Wes­tel), Vincze B. (UTE-Primavera).

Next