Nemzeti Sport, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-28 / 27. szám
VI. 27. • 1995. január 28. M i a Grand Prix Budapesten? 2. Samsung-kupa Olimpiai bajnokok a BS-ben Már áll a világ egyik legjobb pályája a Budapest Sportcsarnokban, a szombati repülőjáratokkal pedig sorban érkeznek majd az atlétavilág kiválóságai. A névsort átnézve megállapíthatjuk: minden esély megvan arra, hogy a vasárnapi 2. Samsung-kupa a legszínvonalasabb legyen a tizenkét éves budapesti nemzetközi fedettpályás verseny történetében. Az év első jelentős sporteseményéről pénteken délben a Budapest Sportcsarnokban tartottak sajtótájékoztatót. Mint Schulek Ágoston, az atlétikai szövetség elnöke elmondta, szabadtéren - az anyagiak hiányában - nem tudjuk felvenni a versenyt a nagy Grand Prixviadalokkal, a fedettpályára azonban el tudjuk hozni a legjobbakat. Egyrészt a rajtpénzek télen alacsonyabbak, másrészt a kitűnő pálya is vonzerőt jelent. Mindenesetre nagyon fontos, hogy jól sikerüljön a verseny, hiszen jövőre indul a nemzetközi szövetség fedettpályás Grand Prix-sorozata, s jó lenne, ha ebben a Samsung-kupa is helyet kapna. Ez ugyanis IAAF-támogatást, biztos Eurosportos közvetítést s „védett" időpontot is jelentene. Vagyis azt, hogy versenyünk kedvező dátumot kapna a versenynaptárban. Az idei Samsung-kupa kicsit korán van, hiszen még alig indult be a versenyévad, az év talán legnagyobb - másfél millió dollár összdíjazású -, moszkvai versenye két nappal megelőzi. A legtöbb induló egyébként éppen a moszkvai versenyről érkezik hozzánk, s az atléták többségének nem ez lesz idén az első fellépése. - Kívülről már meghódítottuk a BS-t - célzott dr. Facskó István, a Samsung kereskedelmi igazgatója a sportcsarnok új feliratára -, most belülről is ugyanezt szeretnénk elérni. Örülök, hogy rangos cégek támogatják a viadalt, s remélem, látványos, telt házas gálával ünnepeljük a Samsung ötéves születésnapját. S hogy kiknek a segítségével? Nos, nehéz a versenyszámok között különbséget tenni, de talán a 3000 méteres férfi síkfutással kell a felsorolást A Samsung-kupa időrendje 13.30: veterán ffi 60 m. 13.35: veterán ffi 200 m. 13.50: ffi távolugrás. 14.00: ffi rúd. 14.35: megnyitó. 15.15: ffi 60 m. 15.20: női magas, női hármas. 15.35: veterán ffi 800 m. 15.50: ffi 400 m. 16.05: női 60 m. 16.15: ffi 60 m gát, 1625: női 60 m gát. 16.35: ffi 400 m. 16.45: női 800 irt. 16.54: ffi 800 m. 17.04: női 200 m. 17.15: ffi 3000 m. 17.45: gyermek váltó. kezdeni. E. számban indul a szöuli olimpián akadályfutásban aranyérmes, kenyai Julius Kariuki, az Európa-bajnok és fedettpályás világbajnok olasz Gennaro di Napoli, a háromszoros kenyai bajnok (s ez középfutásban ugyancsak rangot jelent) David Kibet. A két kenyai már harminc év fölött jár, és Di Napoli is közelebb van a harmadik x-hez (27) , de ellenfelük, az akadályfutó világranglista negyedik helyezettje, a szintén kenyai Eliud Barngatuny azonban még csak 21 éves, s a fiatalság képviselője a 20 éves, orosz, ifjúsági Európabajnok Viner Kasajev is. A 800 méteres síkfutásban le kellett ugyan mondanunk az olimpiai bajnok Tanúiról (ő sérülés miatt nem versenyezhet), helyette viszont itt lesz a világranglista első helyezettje, Benson Koech - honnan is jöhetne, ha nem Kenyából -, aki 1994- ben robbant a világ élvonalában.43.17-es ideje 1991 óta a legjobb eredmény. Sokan úgy vélik, ő javíthatja meg Seb Coe immár tizennégy éves világrekordját. 400 méteren is kenyai sztárt ünnepelhetünk. Samsun Kitar tavaly a második legjobb volt e számban a világon, Barcelonában a harmadik helyen végzett. A rúdugrás nemcsak izgalmas versennyel, hanem érdekességgel is szolgálhat. Az olimpiai bajnok Makszim Taraszov mellett ugyanis a meglehetősen furcsa, ám eredményes stílusban ugró Scott Huffman is itt lesz. Ő egyébként 597 cm-rel tartja az amerikai rekordot. Sajnos, a sérülés a női mezőnyt is elérte. A világcsúcstartó gátfutónő, Jordanka Donkova valószínűleg nem állhat már rajthoz a télen. Helyette itt lesz az év felfedezettje, a kazah Olga Sisigina, akinek 7.80 másodperces ideje jobb, mint a tavalyi világranglista első helyezettjének eredménye. 60 méteren és 200 méteren indul a barcelonai olimpia kétszeres (100 és 200 méter) ezüstérmese, Juliet Cuthbert, akinek erős ellenfele lesz az orosz Galina Malcsugina. Nagy verseny várható a női magasugrásban, hiszen két olyan atléta nő is rajthoz áll - Inga Babakova és Szvetlána Leszeva -, aki ugrott már két métert. Rajtuk kívül még négyen értek el már 194 cm-nél magasabbat. A női hármasugrás sztárja a fedettpályás világcsúcstartó Inna Laszovszkaja és az exvilágcsúcstartó Jolanda Csen lesz. Kettőjük versenyéből akár új világcsúcs is születhet. A női 800 méter indulói közül hatan futották már két percen belül ezt a távot, közülük a legesélyesebb Ludmilla Rogacsova, aki Barcelonában 1500 méteren ezüstérmet nyert. A Samsung nevében U. T. Kim marketingigazgató köszönti a sajtótájékoztató részvevőit. Jobbról balra: dr. Simon János, az SH Impex Kft. ügyvezető igazgatója, Edina Cavaliere, a NIKE Europe képviselője, Szalay Péter, a Westel 900 marketingigazgatója, U. T. Kim, Facskó István, a Samsung kereskedelmi igazgatója, Spiriev Attila versenyigazgató, Galánfi Csaba, a MOL Rt. PR-menedzsere, Schulek Ágoston, a MASZ elnöke Doppingtanácsok - telefonon doktor úr, az én májam mitől fáj? 3®: Fejes Gábor AIDS-információ, Dallamposta, Drog Stop, Fővinform, Köztisztasági panaszok, Lelki elsősegély, Mesemondás, Ökoszolgálat, Rock hírmondó, Telefondoktor, Tourinform, Tudakozók, Útinform, Vérellátó központ stb. - megannyi telefonos szolgáltatás, amelyek jó része éjjel-nappal a Tisztelt Előfizetők rendelkezésére áll. S bár az, amiről írásunk szól, nem szerepel a telefonkönyv első lapjain, legalább akkora érdeklődésre tarthat számot, mint az előbb felsoroltak. Kapaszkodjanak meg: a doppinggal kapcsolatos kérdéseit is bárki, bármikor, akár névtelenül felteheti a vonal másik végén készenlétben lévő szakembernek, dr. Bakanek Györgynek. - Honnan jött a „koksztelefon" ötlete? - kérdeztük az OTSH doppingügyekért felelős tanácsosát. - Két évvel ezelőtt, Ausztriában egy doppinggal kapcsolatos, középiskolásoknak szóló előadáson vettem részt. Egészen véletlenül, a közelemben az egyik előadónak „megcsörrent a zsebe". Akkor mesélte el: napjában többször keresik, ugyanis az ő száma egyben telefonos doppingtanácsadó-állomás is. Azután, amikor már nálunk is elterjedt a mobiltelefon, a sporthivatal partner volt abban, hogy életre hívjuk ezt a szolgáltatást. - Mióta „él" ez a telefonszám ? - Mintegy fél éve. - Milyen az érdeklődés? - Három hónapja rendszeresen napi két-három hívásom van. S ez valószínűleg még sokáig növekedni fog. - Kik, milyen sportág művelői tárcsázzák ezt a számot? - Kizárólag férfiak és sokan vannak, akik be is mondják a nevüket. Tizenhárom-huszonnégy év közöttiek, testépítők és erőemelők. Egyébként az előbbiek vannak elsöprő többségben. - Milyen problémákkal keresik elsősorban? - Csak néhány jellemző példát említek: megdöbbentő és hirtelen szexuális teljesítménycsökkenés; csillapíthatatlan hasmenés; ronda, nehezen gyógyuló pattanások, hegek; kétszáz fölötti vérnyomás. A legtöbben „receptet" kérnek tőlem, milyen dózist javaslok, milyen gyakorisággal alkalmazzák a kúrákat. Általában aziránt érdeklődnek, mivel tudnák elérni, hogy még ne legyen visszafordíthatatlan károsodásuk, de a teljesítményük növekedjen. Nyilván azok hívják, akik ilyenolyan módon már hozzájutottak a tiltott teljesítményfokozó szerekhez. Az is kézenfekvő, hogy nem a „papolást" szeretnék végighallgatni, hanem egyfajta „használati utasításért" fordulnak a szakemberhez. Aki viszont történetesen orvos, s meg kellene tudnia győzni a hívóját, jobb, ha egyáltalán nem él ilyen szerrel. Ez valóban ellentmondás, amit nap mint nap a bőrömön érzek. Például fölhív egy fiatalember, elmondja, mihez jutott hozzá. Megkérdem hány éves, hány kiló, mit sportol, azután elmondom a szer mellékhatásait. Nyilvánvaló, hogy a telefonon keresztül nem lehet senkit lebeszélni az anabolikus szteroidokról. Orvosi kontrollt javaslok: nézesse meg a vérképét, vérnyomását, vizsgáltassa meg a máját, csináltason EKG-t, szemfenékvizsgálatot, ezekből már sok minden kiderül. Azt szoktam mondani, ha már mindenképpen élni kíván ezekkel a szerekkel, a tízhetes-két hónapos kúrák között tartson legalább kétszer annyi szünetet. - Még egyszer megkérdezem: nem ellentétes ez az orvosi hivatásával? - Ez már etikai kérdés, és annál sokkal bonyolultabb, mint ahogy sokan gondolják, és itt ebbe nem is szívesen bonyolódnék bele. Azt mondom: attól, mert tűzzel-vassal tiltjuk a doppingot, még létezik. S nem is csak a versenyzők, hanem az amatőrök között is. A „hobbitestépítő" is szedi a májat roncsoló anabolikus szteroidokat, amikhez ráadásul általában nem hivatalos csatornákon, hanem illegális forgalmazókon keresztül jut. Az utóbbi ugyan büntetendő, ám ne felejtsük el: az amatőrök nem állnak orvosi felügyelet alatt és mivel nem indulnak versenyeken, nem is ellenőrizhetjük őket. Szerintem jobb az, ha valamilyen kontroll alatt szedik ezeket a szereket, mintha tapasztalati úton, egymástól hallott módszerek alapján gyógyszerezik magukat. Az Egyesült Államokban ki is adtak egy könyvet, amely azt magyarázza, hogyan doppingoljunk ésszerűen. Nálunk ilyen egyelőre még nincs s valószínűleg szentségtörésnek hangzana ennek még a felvetése is. Egyelőre maradunk a telefonnál. - Egész nap hívható? - Gyakorlatilag éjjel-nappal. De ha lehet, valamikor én is aludni szeretnék. Maradjunk a munkaidőn belüli hívásoknál. Egyébként az üzenetrögzítő is működik. Most már csak egy adósságunk marad, a telefonszám: 06-30-428-519. Vigyázat, a hívás nem ingyenes. De valószínűleg megéri a pénzét... NEMZETI SPORT 9 Nagypapakorú a tájfutás A Svéd Katonai Akadémia 1840- es kiadványából: „a kadétoknak sürgősen el kell sajátítaniuk a térképvázlat készítésének tudományát.” Valahogy így kezdődött... és ki hinné, már Magyarországon is hetven éve annak, hogy egy Ripszám Henrik nevű középszerű festő a fejébe vette: ő bizony tájékozódási futóversenyt rendez a Hűvösvölgy lankáin. És lám, a közvélemény szemében „hamis kísérletezésének” vélt próbálkozásból megszületett egy új sportág: a tájfutás... Kilenc évvel a Ripszám-féle verseny után Berend Ottó két társával, Róbert Artúrral és Schaffer Andorral 1934-ben megszervezte a Duna Sport Club első „hivatalos" háziversenyét. Ekkor nyílt meg az út a sportág előtt. Majd 1950-ben csapatbajnokságot rendeztek, két évre rá pedig már az egyéni küzdelmekben avattak bajnokot. A '61-ben megalakult nemzetközi szövetség, életrehívásában hazánk is részt vett. A magyar szövetség 1970-ben vált ki a Magyar Természetbarát Szövetségből, és kezdte meg önálló működését. A hetvenes években csak nagy harcok árán alakulhatott új sportszövetség. A tájfutók mégis megkapták az engedélyt, de azt tudták, a sportvezetés nem támogatja az üresfajta kezdeményezéseket. Talán éppen ezért fűtötte fokozott hév és bizonyítási vágy versenyzőinket, amikor elutaztak a kelet-németek A világbajnokok Monspart Sarolta a tájfutás első magyar világbajnoka. - A tájfutás már évek, évtizedek óta változatlan - mondta az IOF (Nemzetközi Tájfutó Szövetség) újdonsült alelnöe. - Néhány évvel ezelőtt, a '89-es vébén adóvevővel próbálták a versenyt követhetőbbé tenni, de hiába. - Miyen irányban fog fejlődni a sportág? - Sajnos az olimpia műsorára nem tudunk felkerülni, éppen ezért más irányba szeretnénk terjeszkedni. Népszerűsíteni próbáljuk a parktájfutást, a világ számos országában nagy sikere volt. Egyre több tájékozódási versenyt rendezünk városokban, Velencében is volt már egy. Különböző szokatlan közlekedési eszközöket szeretnénk bevonni a sportágba, így hajóval, lóval, kerékpárral is összemérhetik tudásukat a jövőben a tájékozódók. Oláh Katalin tizenkilenc évvel Monspart Sarolta csehszlovákiai sikere után lett világbajnok. - Tizennégy éves voltam, amikor Mosa (Monspart Sarolta) meghívott a válogatottba. Addig Nyíregyházán éltem, edzettem - kezdte Oláh Kati. - Én sajnos visszahúzódó vagyok, nem tudom ugyanúgy képviselni a tájfutást a nagyvilágban, mint Sarolta. De ha egyszer tanítani fogok (Kati testnevelő tanár), akkor a magam módján megpróbálom a sportot, a mozgást és persze a tájfutást is népszerűsítem.szági világbajnokságra. Női váltónk (Horváth Magda, Hegedűs Ágnes és Monspart Sarotta) hatalmas meglepetésre a második helyen végzett - ezzel megszületett a honi tájfutás első világbajnoki érme. Két esztendővel később Monspart Sarolta egyéni világbajnoki címet szerzett, míg férfi csapatunk (Boros Zoltán, Sőtér János, Vajda Géza és Hegedűs András) bronzérmes lett. Négy évet kellett várni az újabb sikerekig, a '76-os skóciai vébén női váltónk (Rostás Irén, Horváth Magda és Monspart Sarolta) harmadikként ért célba. Majd' két évtized telt el a magyar tájfutás második világbajnoki aranyérméig: Oláh Katalin gyönyörű futóstílusában, a skandiváv sztárokat kenterbe verve diadalmaskodott a csehországi világversenyen. Nagy utat járt be tehát ez a különös sportág. Nemrég még a létjogosultságát kérdőjelezték meg, ma már 1000-nél is több indulót jegyeznek fel a hazai viadalokon, gyakran előfordul, hogy egy versenyen nagypapa és unokája együtt indul el. A közelmúltban kettős évfordulóra emlékeztek a hazai tájfutók. Jubileumi közgyűlésükön a szövetség huszonöt éves fennállását ünnepelték, míg az első nem Skandináviában rendezett tájfutóverseny helyszínén, Hűvösvölgyben futással tisztelegtek a hetven évvel ezelőtti viadal életrehívói előtt. Az eredményhirdetés után emléktáblát avattak az akkori és a mostani verseny rajtjánál, a Balázs vendéglőnél. Tamás Rita A Nemzetközi légfegyveres verseny, München s befecifiető szereplés Már egy hónap sincs hátra a finnországi sportlövő Európa-bajnokságig, így nem túlzás azt állítani, hogy célegyenesbe érkezett a felkészülés. A válogatott Münchenbe utazott, hogy részt vegyen azon a tornán, amely a bajor szövetség szervezésében már évek óta csalogatja a kontinens versenyzőit. Ez a vetélkedés már annyira kinőtte magát, hogy szinte egyenértékűnek mondható az Eb-vel. Harmincegy ország hatszáz versenyzője állt lőállásba Münchenben. Persze, az igazi mégiscsak az Eb, ez még amolyan felmérő fele. Ha finoman fogalmazunk, akkor azt mondhatjuk, hogy az első nap nem a magyaroké volt. Bár a futócéllövő hölgyek hozták már-már hagyományos jó formájukat, Kuti Orsolya második, Nagy Ágnes harmadik lett, a többi eredmény azonban igencsak szerény. A döntőbe a nap folyamán egyetlen honfitársunk került, a világbajnok Joó Éva, aki 394 körös alapversennyel lőtte be magát a legjobb nyolc közé, ahol végül a hetedik helyen végzett. Az eredménye nem rossz, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hölgyek puskás mezőnye félelmetesen erős, így a dobogóhoz még jóval több kell. Az újpesti Vári célzott a legjobban a magyar férfi puskások között, de az ő 584 köre sem volt elegendő ahhoz, hogy este ne csak szemlélője legyen a döntőnek. Kifejezetten rossz napot fogtak ki a pisztolyos urak. Karacs (574), Papanitz (573) és Győrik (571) egytőlegyig sokkal jobb teljesítményre képes annál, mint amit most produkált. A nőktől viszont elvárhatjuk ezt. A legjobban szereplő Ferencz Ágnes közel volt a legjobb nyolchoz, de végül ő is lemaradt. A pénteki nap pozitívuma, hogy a fiatal Karacs javítani tudott, így várhatja a döntőt. A többiek? Nos, maradjunk annyiban, hogy kétséget kizáróan lesz ez még jobb is. Reméljük, hogy éppen az Európabajnokságon.