Nemzeti Sport, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1995-02-12 / 42. szám

Ha kutyául szalad a szán,. ..­­ Ott is számíthatunk rá, ahol csődöt mond a technika, ahol cser­benhagy testünk, ahol már semmi más segítségében nem bízha­tunk. Együtt él velünk, szinte bármilyen munkára betanítható. Leg­ősibb barátunk, leghűségesebb társunk, legmegbízhatóbb segí­tőnk. Űzi a vadat, őrzi a nyájat, védi a házat és gazdáját, kinyo­mozza a bűnöst, kiássa a lavina alól a szerencsétlenül jártat, állító­lag némelyikük énekel, beszél, és akadnak kutyák, melyeket szán elé fognak... Elnyújtott, hosszú vonítással fogadták gazdájukat az ebek, mi­kor Jankovics Attila, a Magyar Szánhúzó Szövetség elnöke meg­mutatta falkáját. A pestlőrinci ház kertjében ketrecek sorakoztak, s az ólakban tíz-egynéhány kutya csóválta farkát, amint meglátta az embert. - Nincs itt mindegyik - mutatta népét a falkavezér. - A legjobbak most Ausztriában versenyeznek az Európa-bajnoki helyezésekért. Sajnos, én nem lehetek ott, mivel legutóbb, az Európa Kupán sú­lyosan megsérültem. Persze így is a tizenharmadik lettem, ami akár­honnan nézve is tetszetős ered­mény. Most a barátom vitte ki a fogatot. Úgy számítom, a tizen­ötödik helyet minden nehézség nélkül elérhetik. - Számomra ebben a sportban az ember és az állat együttműkö­dése a lényeges. Persze, a szak­embernek nem feltétlenül az fon­tos, ami a laikusnak. Valóban, hol a hangsúly: a közös munkán, vagy a győzelmeken? - Én meglehetősen sportosan fogom föl a szánhúzást. Talán vá­logatott kosaras múltam az oka, de megmondom őszintén, első­sorban győzni szeretek, s csak másodlagos az az öröm, amit a kutyás, szános, havas romantika jelent. A célom az, hogy a nem­zetközi élvonalba kerüljek. - Tulajdonképpen hogyan zaj­lik egy-egy ilyen verseny? - Karácsonytól március közepé­ig majd minden hét végén tarta­nak viadalt. A fajtatiszta verse­nyeken kívül akadnak nyílt össze­csapások, ahol akármilyen fajtájú ebekkel rajthoz lehet állni, s eze­ken belül is különböző kategóri­ákban indulhat a versenyző. A magam részéről nem kedvelem a fajtatiszta viadalokat, mert ott ala­csonyabb a színvonal. Az igazi kedvencem a nyolc- tíz kilométe­res nyílt sprintverseny, de ren­deznek harminc, negyven kilomé­teres középtávú viadalokat és többnapos, hosszú távú bajnoksá­gokat is. Ezeknek külön érdekes­sége, hogy egyszer-kétszer kötele­ző a kinnalvás, azaz a versenyzők a szabad ég alatt halnak. Mind­ezeken belül persze az sem mind­egy, hány kutya húzza a szánt. Az ebek száma szerint négy, hat, nyolc és úgynevezett unlimited kategóriákban lehet rajthoz állni.­­ Furcsa, nem mindennapi idő­töltést választott. Hogyan került kapcsolatba a szánhúzással? - Úgy tíz évvel ezelőtt kutyát akartunk venni a feleségemmel és sok latolgatás után a huskyra esett a választásunk. Sajnos, idehaza ezt a fajtát nem tenyésztették akkori­ban, s így én hoztam be az első szi­bériai huskyt az országba. Aztán, mivel amúgy is imádok sportolni, hát arra gondoltam, ha már ilyen kutyám van, miért ne csináljam ve­le azt, amire kitenyésztették, miért ne fogjam szán elé? - Jó pár kutyust láttam itt a kertben. Gondolom a tucatnyi ál­lat tartása nem olcsó mulatság.­­ Most tizenkilenc ebem van. Őszintén szólva még sohasem mer­tem végiggondolni, mennyibe is ke­rül ez a passzió. Az állatok etetése havonta úgy hatvanezer forintra rúg, az utazások, és a nevezési díjak viszont nagyon sokba kerülnek. Ha a Flatazor és a Roayal Albatrosz cé­gek nem támogatnának, bizony nem is tudom, hogyan bírnám kifi­zetni a versenyzés költségeit. Ugyan­akkor ez a sport nem csak győzel­meket, de felelősséget is jelent. Aki állatokkal foglalkozik, annak gon­doskodnia kell jószágairól. És a pénz nem minden. Nagyon sok sze­retet, figyelem, kitartás és közös munka kell a sikerekhez. R.A. A hét elejétől várt és beígért le­hűlés pontosan fele arányban vál­totta be a hozzá fűzött reménye­ket: nem volt olyan nagy, mint ilyen enyhülésben kellett volna és nem is jutott el az összes síterep­­h­e­z . Ausztriá­ban az ala­­csonyabb lankákon máris vészes hóhiánnyal küszködnek a pályafenntar­tók: a meglévő réteget napsütés olvasztja, vagy ha éppen befelhő­­södik, eső áztatja, délen, és a hozzánk közeli keleti részeken jó pár felvo­nót leállítottak, sőt, már teljes te­repeket is lezártak. Még kétezer méter fölött is ugyancsak elhasz­nált, öreg a hó, a sokszor megfa­gyott és megolvadt pelyhek na­gyobb szemekké álltak össze; jó hír, hogy itt ettől még járhat az összes sílift, és néhány helyre a havazás is megérkezett - igaz, egyelőre sehol sem több, mint 10 centis réteggel. Felemás a helyzet a franciáknál is, a magas hegyek­ből a tegnapi hóesés nyomán az idény újabb Európa-rekordjait je­lentették - Chamonixban már csak nyolc centi híja van az öt és félméteres rétegnek -, az alacso­nyabb szakaszok viszont pórul jártak: a hidegfrontból csak az eső, havas eső érkezett meg. Az olaszoknak viszont reményük sincs, hogy hirtelen változzék va­lami, lehűlésnek nyoma sincs, há­rom év óta ez a legrosszabb idény, sőt, már akkora a gond, hogy azok a helyiek is bevallják: a még meglévő réteg is összeesett, vizes, akik idáig pompás porha­vat emlegettek. Véget ért a szlo­vén csoda is, ol­vadó kásáról szólnak az otta­ni jelentések. A két nappal ez­előtti eső csaknem el­mosta a szlo­vák pályák összes buc­káját, és vele együtt a hó jó ré­szét is: r­e­­­mény­­kedik hát, hogy a menetrend szerint hét­végenként érkező havazás azúttal sem hagyja őket cserben. A szakemberek diszkrét eleganciája Utazási irodák, az idegenforga­lom hivatalnokai - prospektusok, katalógusok, ügyes reklámfogá­sok, no és a mindent elárasztó szlogenek... Önök nem unják meg? Amikor 1928. március 4-én át­adták az első osztrák függőkabi­nos drótkötélvasutat, viszonylag kevesen gondolhatták, hogy a sí­sportból egyszer fantasztikus üz­letág válhat. Utazzon a kedves vendég, költsön minél gyorsab­ban minél többet, egyszer a dör­zsölt idegenforgalmi szakember jó megtanult kedvességét is meg­elégeli, és hazautazik - jöjjön a következő. Bevétel, mindenek­előtt. És ezért minden van: első osztályú szállodák és a paraszt­házak romantikáját nyújtó fahá­zak, éjszakánként fáklyákkal kivi­lágítva ródlipálya és lovasszános utazás, szauna és a lejtők szélén napozóágyak a sízőknek. És ezért van minden: óriásplakátok már az autópályák szélén, az automa­ta kamerákkal naponta több órán át sugárzott bejelentés az állami televízió reggeli adásában, rek­lámhadjáratok, vendégcsalogató jelmondatok. Végképp elegük lett belőle? Pedig eközben akad, aki csupán a szaktudásából, nevének hiteléből próbál megélni. Emlékeznek még? Ha Schneider, Franz Reisch, Karl Schranz, Gertrud Gabi. Régi ismerősként hatnak a település­­nevek: Inns­bruck, Ki­tzbü­­hel. Olim­piák, vi­lágbajnok­ságok jelen­tik a kapcso­latot és per­sze egy oszt­rák tartomány - már szinte fo­galom: Tirol. Szinte sosem mulasztják el kö­zölni­ a sízést - a többiekkel ellen­tétben - nem ők találták fel, arra persze már csak a szakember em­lékszik, hogy a mai mozgásstílus innen származik, hogy az a bizo­nyos első felvonó éppen itt, Kitz­­bühelben indult el, hogy az elsők között vették bele az iskolai test­nevelés anyagába a sízést. Ám mára a többieket felülmúl­ni nem olyan egyszerű, még ak­kor sem, ha a kezdetek óta minden na­gyobb csin­nad­ratta nélkül nőtt ki a földből kereken 850 sílifl több eze kilométer­nyi a lesik­­lópálya, és az Alpok leg­­hóbiztosabb közepén is csaknem min­den terepen ott vannak a hó­ágyúk. Jöjjenek hát a csemegék! A más­fél száz nagyobb sportcentrum­ban nem csupán megtűrik, hanem kimondottan csalogatják a hó­deszkásokat a felépített félcsövek­kel, divatot teremtettek a vidék legősibb sportjából, a hetekéből, oktatók is várják a sízés korai stí­lusa, a telemark kedvelőit; korcso­lyapályák csaknem mindenütt, monosí, síbobt és big foot - a szé­les rövid sítalpak - kölcsönzői nyíltak a településeken. Ami pe­dig már csupán nálunk számít különlegességnek: kétszáznál is több helység, majd 4500 kilomé­ternyi sífutópályája, nehézségi fo­kok szerint osztá­lyozott, jelzett sí­túravonala, me­lyeken a sporto­lókat tapasztalt hegyi vezetők segítik. Jöjjön hát a kuriózum! Az érintet­len vidéken mélyhűsí­­tésre hív­ják a pro­fikat, no és ott egy­mástól nem is olyan nagy távolságra­­ az öt, egész évben használható pályarendszer. A Stubai-, a Tu­­xer-, az Oetztal-, a Pitzal és a Kau­­nertal-gleccser. Jöjjön a szakértelem! 176 síisko­lában közel kétezer okleveles és tartományi oktató tanítja a legkü­lönbözőbb korosztályokat a tudás és a kívánság szerinti stílusokra. Közben persze: biztonság minde­nekelőtt. A hegyijárók körében fo­galomként emlegetik a tiroli hegyi mentő­ket és az általuk működtetett lavi­naszolgálatot, me­lyet - s ilyen idők­ben ez különösen nagy segítség le­het - a (43)512- 581-839-es tele­fonszámon le­het elérni. És hogy az se in­­duljon el ta­nácstalanul, aki egyéni útját sze­retné pre­cízen megszer­vezni, nekik idegenfor­galmi szakemberek és hegyi ve­zetők adnak személyesen is taná­csot a (43)512-5320-170-es szá­mon, így hát a bevétel kifejezés fel­cserélődik: Tirol, mindenekelőtt. Összeállította: Keresztesi Zoltán Hókörkép St Christopham Arlberg 220-390 feb. l. tömör/porhó jó Ehrwald 40-170 feb.8. porhó jó Gerlos 35-130 jan.30. tömör jó Innsbruck 15-152 feb. 10. porhó jó Ischgl-Galtür 90-200 feb.l. tömör/porhójó Kirenberg 40-100 feb.l. tömör jó Kitzbühel 40-100 feb.l. tömör jó Sölden 20-130 feb.l. tömör használható/jó St. Anton am Arlberg 80-390 febrl. tömör/porhó jó Kaunertaler-gleccser 220-310 febr.3. tömör/porhójó Oetzaler-gleccser ideiglenesen lezárva Pitzaler-gleccser 250-270 febr. 10 porhó­jó Stubai-gleccser 250-270 febr.10 porhó jó Tuxer-gleccser 165-185 febr. 3.tömör/porhajó

Next