Nemzeti Sport, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-13 / 71. szám
VI. 71. • 1995. március 13. A magyar póló vasárnapja BEK-elődöntő, visszavágó Reszkess, Catalunya! UTE-Primavera-Spandau 04 (német) 8-4 (2-1,3-0,2-2,1-1) Komjádi uszoda, 1600 néző. V: Tulga (török), Afanaszjev (orosz). UTE-Primavera: MÁTÉFALVY - ZANTLEITNER, Gál, Dala, Benedek 2, Vogel 1, VINCZE 1, Bene 1, dr. Szabó 1, Csizmadia, Fazekas, NITSOVITS 2, Kovács Z.. Edző: Kovács István. Spandau 04: Röhle - Andruskiewicz, BUKOWSKI 2, Norbaeck 1, Klingenberg, Erjavecz 1, Kusch, Schulmann, Weickinger. Edző: Rusorán Péter. Gól - emberelőnyből: 8/2 ill. 6/1. Négyméteresből: 1/1 ill. 0. Ha már a labdánál tartunk, az elmúlt hét legemberibb pillanatait számomra a magyar válogatott közönsége produkálta. A közel ötszáz napos nyeretlenségi sorozat megszakadását, a lettek elleni 3-1-et úgy ünnepelték, olyan hálával fogadták, mintha az Ebdöntőbe jutottak volna Hamarék. Mert ilyen a szurkoló: a legkisebb örömért is hatalmas szeretettel fizet. Ha már az örömnél tartunk. A magyar póló, az UTE-Primavera az elmúlt években egyre szebben teljesít, a violák tavaly a világ legjobb klubcsapatává léptek elő: egy sereg klasszis, egy nagy rakomány finesz, egy csapatnyi szív. Csuda-e, ha fél órával a kezdés előtt már lilán tarkállik a lelátó, ha tapsvihar fogadja a bevonuló bajnokot?! Azért az a bevonulás egy kis stílustörést hoz. A nehéztüzérek a könnyűlovassági indulóra érkeznek. Aztán hamar kiderül: ezen a vasárnapon csak az UTE hozott magával éles töltényeket. Bár legutóbb, az odavágón is ők nyertek, közte négy ,a rajtkor. „Ez persze minket nem érdekel" - jegyzi meg Kovács István. „Úgy csinálunk, mintha 0-0-ról indulnánk". Ez a helyzet nem tart sokáig: az elsőt Bene szórja, a másodikat Benedek, a harmadikat Vincze. Balázs eddigre rájön: gólt lőni nem olyan nagy kunszt, ezért aztán a hogyanra helyezi a hangsúlyt. Hogyan? Gyönyörűen! Egy féltávoli ejtésből talál be. Nem sokkal később a „meccs második legszebb mozdulatáért" járó képzeletbeli különdíjra is ráhajt, egy megúszásnál balra néz, jobbra passzol, hogy, hogy nem éppen Benedek elé, a németek egy, a Btk. „súlyos testi sértés" minősítését kielégítő mozdulattal, négyesre mentik a helyzetet. Jön Szabó, azaz dr. Szabó, be is lövi a büntetőt. Naná, jogvégzett ember. Ekkor már 7-3-ra mennek a lilák,, köszönhetően kiváló védekezésüknek: Zantleitnerék rendre lelopják a labdát a német centerek kezéről, ha mégsem, akkor Mátéfalvy hatástalanít. A vége 8-4, a közönség az utolsó percben végig állva tombol, sípszó, ölelések, parolák. A Spandau kispadján Rusorán széttárja a karját. „Ez van. Gratulálok. Tiszta szívből". „Ugye megmondtam!"- elemez Kovács István. „Úgy hajtottak, ahogy kell, a védőinket pedig külön kiemelem". Közben hírnök jő és kiderül, a BEK-döntőben a Catalunya az ellenfél. „Megismétlődik a történelem " - kommentál Dala, aki időközben feltöltözött. „Egy kis lázam van. De az elején beszálltam, amíg kellett". „Azért senki ne higgye, hogy máris miénk a kupa". Ez már megint Kovács István. „Nem mintha félnénk, de a tény ennyi. Döntőben az UTE-Primavera". Azért, ahogy ezt a csapatot elnézem, annyit megüzenhetek Barcelonába: - Készülj, Catalunya!. A BEK-döntőbe jutott: UTEPrimavera (két győzelemmel), Sz. J. Kovács: „Csodálatosan játszott a csapat” Kovács István, az UTE-Primavera edzője: - Csodálatosan játszott a csapat, de ha lehet, külön kiemelném Mátéfalvy Csaba teljesítményét, aki szenzációsan védett. A fináléban a spanyol Catalunya ellen roppant nehéz lesz. Tavaly ellenük nyertük meg a BEK-et, remélem, az idén ismételünk. Benedek Tibor: - Végre nem fájt a kezem, így különösen nagy kedvvel játszottam. Az első meccsen szerzett négygólos előny után várható volt, hogy nem lesz szoros meccs, ám ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy ismét ilyen nagy arányban nyertünk. Mátéfalvy Csaba: - A BVSC elleni Magyar Kupa-fiaskó óriási pofon volt számomra. Azóta kettőzött erővel készülök a meccsekre. A fináléban sem lehet más a célunk, mint a BEK- serleg elhódítása. LEN-kupa elődöntő, visszavágó Sportünnep zöldben FTC-Vitasport-BVSC-Westel 9-7 (3-3,2-0,2-3,2-1) Komjádi uszoda, 1500 néző. V: Klarics (horvát), Loscher (német). FTC-Vitasport: PELLE 7 DR. LOVÁNYI 2, Tóth L., Czirok, Balogh G. 1, Bíró 1, HORVÁTH CS. 4, Steinmetz, Kardos, Márton, Nagy G. Vad, KÁSÁS 1. Edző: Wolf Péter. BVSC-Westel: AMBRUS - PÉTER 3, Bürg, Gyöngyösi, Varga Zs., LIHOTZKY 2, Németh Zs., Racskó 1, Maertz, Tiba 1, Varjas, Dabrovszki. Edző: Gerendás György. Gól - emberelőnyből: 11/4, ill. 17/3. Négyméteresből: 3/2, ill. 0. Tavasz Komiban. A lelátó előtt leveti viola színét, aztán kizöldül. Az újpestiek vezérszurkolójának a helyét a Fradi dobása veszi át, az egész napjukat az uszodában töltők bedobnak a rövid szünetben egy pizzát, s máris visszülnek a helyükre. A LEN-kupa döntőjéért: FTC-BVSC. Második mérkőzés, a lehető legdrámaibb előzmények után: az odavágó 11-11-est döntetlent hozott. S mi várható ettől az estétől? Más szóval: mivel lépnek fel a csapatok? Mit sütött ki például Wolf Péter - lásd még „az első farkas, aki sütni tud!" „Ugyanazt várom, amit legutóbb. Egy jó mécseset. Azzal a különbséggel, hogy most mi nyerünk." A csata előtti taktikai titkokról Gerendás Györgytől sem tudok meg többet, de mivel véleménye Wolf Péterével jórészt egybevág (kivéve a győztes személyét), annyi biztos, tényleg jó meccs várható. Aztán alig egy órán belül az is kiderül, a LEN-kupa elődöntője nemcsak egy jó meccs, hanem egy csodálatos meccs, egy igazi ünnep. Ünnep, hiszen ezen a napon három magyar kupacsapat jutott a döntőbe. Ünnep, hiszen mindhárom mérkőzés szikrázó, parázs, kemény, férfias játékot hozott. Ez utóbbi például különös izgalmakat is. Az első negyed 3-3- as döntetlennel zárult. Az egyik oldalon Péter kettőt is szórt, a másik oldalon Horváth tartotta vele a lépést. A harmadik találatát egészen távolról szerezte. Hamarosan azonban még ezt is felülmúlta, hiszen a második negyed zárásaként valahonnan a HÉV-megálló magasságából zörgette meg Ambrus hálóját. A két gólvágó párbajánál is nagyobb csatát hozott azonban a két kapus különmeccse. Pelle nagyon jól kezdett, Ambrus még jobban. Pelle rátett egy lapáttal, Ambrus még kettővel. Aztán megint Pelle következett, védett könyökkel, fejjel, kézzel, vállal, védett minden elképzelhető szögből, minden elképzelhető távolságból és minden elképzelhető helyzetből. Ezek után kivédett minden elképzelhetetlent. A BVSC aztán megtalálta a receptet, s akkor talált be, amikor a kapust kiállították... Sőt, Horváth kihagyott négyméterese után még jobban rákapcsoltak. Péter Imre újabb „torpedójával" pedig már 7-6-ra is feljöttek. Ezzel az eredménnyel fordultak az utolsó hét percre. Ez az utolsó hét perc aztán az egyik csapatnak boldogságot hozott, a másiknak vesztet. A Fradinak boldogságot, hiszen Bíró négyese után Horváth Csaba is betalált. Az csak természetes, hogy Pelle továbbra sem tudott hibázni. A BVSC-nek viszont semmi sem sikerült. Háromig számoltam a kapufáikat, akkor feladtam. Nem így a vasutasok. Az utolsó pillanatig keményen támadtak, a legutolsó percben három támadást is vezettek, azonban mind eredménytelenül. S már csak annyi maradt hátra, hogy ezernyi Fradi-szurkoló az égbe kiáltsa csapata diadalát. De a három mérkőzés után tulajdonképpen úgy is mondhatjuk, a magyar póló diadalát. A LEN-kupa döntőjébe jutott: FTC-Vitasport (2018). (szarmai) Wolf: „A Barcelona kemény dió lesz” Wolf Péter, az FTC-Vitasport edzője: - Az első mérkőzésen káprázatosat produkáltak a fiúk, amikor fel tudtak állni 6-2, majd 9-5 után. A mai meccsen pedig egyszerűen fantasztikusan játszottak. Úgy látszik, szükség van az ilyen nemzetközi tétmérkőzésekre, hogy igazán együtt legyen a társaság. Barcelona kemény dió lesz, de ha ilyen összetartás uralkodik a csapaton belül, a győzelem a realitás. Horváth Csaba: - A pillanatnyilag jobb formát mutató csapat győzött. Remélem, ezt az eredményességet megtartjuk a továbbiakban is. Bíró Attila: - Ma egy CSAPAT volt a vízben. Az egyéni teljesítmények is figyelemre méltóak, de ezt a mérkőzést csak így, együtt tudtuk megnyerni. Pelle Balázs: - Remekül megvalósítottuk a megbeszélt védekezést, ami megzavarta az ellenfelet. A BVSC elbizonytalanodott és kevesebbet próbálkozott távolról. Megérdemelten győztünk. NEMZETI SPORT 13 KEK-elődöntő, visszavágó Pokolból a mennyországba Vasas-Plaket-Jug Dubrovnik (horvát) 10-8 (3-2, 0-2,2-1,2-1, 2-1,1-1) Komjádi uszoda, 1200 néző, V: Simons (belga), Van Zenderen (holland) Vasas-Plaket: KÓSZ - KONRÁD 2, Liebhauser 1, Gorskov 1, MÉSZÁROS 2, Tóth F. 2, VARGA T. 2, Berezvai, Vári, Müller. Edző: Somossy József. Jug Dubrovnik: BALICS - HERCEG 3, Delics, NIKOLICS 3, Boskovics 1, Bobics, Fatovics 1, Bijacs, Musladin, Klaics. Edző: Nevén Kovacsevics. Gól - emberelőnybő: 12/4 ill. 9/4. Ez a Tóth Frank igazán illetlen fickó. Pedig éppen ő ne tudná az uszodai rendet? Az ember belép a jó öreg Komjádi uszodába, kezet ráz az ismerősökkel, a barátokkal, megbeszéli a legújabb híreket vagy pletykákat, netán még a büfébe is benéz. S ekkor jön az angyalföldi kilences és belefojtja a szót... Megkezdődik a meccs, és a vicc poénja már az ég világon senkit nem érdekel, és az sem érdekes, hogy megint mit nyilatkozott Verebes. Uszodai szokások ide, hagyományok oda, két pillanat alatt vezet a Vasas, és összesítésben ledolgozza a hátrányát. A közönség tombol, a horvát rádiós kolléga pedig befogja a mikrofont... Két perccel később viszont Boskovics egyenlít. A horvát rádiós kolléga pedig talán még Boskovics gyermekkorában tanult verseit is elszavalná az éterbe, ha nem zavarná meg őt egy Konrád-bomba. Fatovics emberelőnyben ismét egyenlít, de a riporter Liebhauser nevét kénytelen „jelenteni" a horvát hallgatóknak (3-2). Az első negyed után tehát megvan az előny, amit azonban a másodikban elad a Vasas. Hogy milyen recept alapján? Valahogy így: sorban hagyd ki az emberelőnyöket, ne legyen ellenszered a vendégek védekezésére, még véletlenül se sikerüljön átlőnöd a védőfalat. Eközben az ellenfél mindennek a fordítottját teszi. A harmadik negyedben az első horvát gólt egy „előkelő személyiség", Herceg lövi Kosz kapujába, majd - hogy végképp elszontyolodjon a Vasas-tábor, Nikolics is betalál. A helyzet 3-4-nél kínos, hiszen összesítésben már kettővel vezet a Dubrovnik. Kettővel, majd eggyel, aztán eggyel sem. Ugyanis Mészáros révén egyenlít a Vasas, majd Tóth Frank - több elkapkodott lövés után - elhajolva, meseszép gólt lő Balics kapujába. A közönség tombol, reménykedik, biztat, és várja a folytatást. Várja, hiszen vezetnek a kedvencei, és Somossy József mester beígérte a háromgólos győzelmet. Már-már karneváli lenne a hangulat, amikor Herceg ismét „oktatja" az angyalföldieket, most előnyből tréfálja meg őket. Ki bírja ezt idegekkel? A horvátok nem, s különösen Bobics idegei kuszálódhattak össze, mert üt, amerre lát. A víz fölött püföli Tóth Frankot, Várit, mindenkit. A bírók? Hivatalosan fogalmazva, engedik a kemény játékot. Magyarul, nem látnak a saját szemüktől. Csak akkor kap észbe a belga zászlós ember, amikor majdnem tömegverekedés tör ki a medencében. A harmadik negyed végén éppen Várit találja meg egy víz alatti „torpedó", és mivel már ez a ki tudja hányadik, alakul a bunyó. Úgy magyar-olasz módra. A negyed véget ér, a belga pedig magához kéreti a kapitányokat egy kis békülésre. A béke szent, de a meccs a Vasas szempontjából kezd elúszni (5-5). Ugyanis Konrád hiába szerez vezetést az utolsó negyed elején, ki más, mint Herceg egyenlít. Az idő pedig rohan. Tóth Frank ront, Gorskov hibázik. Az utolsó percben pedig mindenre lehet számítani, csak a Vasas döntőbe jutására nem. Főleg azért, mert a horvátoknál a labda. De a bírók elveszik, s jöhet még egy Vasastámadás. Gorskov csodát, tesz: két másodperccel a meccs vége előtt gólt lő. Következik a hosszabbítás, amelyben Angyalföld a mennybe megy. Mészáros „bolondít" két védőt, aztán a sarokba talál. Nikolics - Vári apró hibája után - szépít, de Varga Tamás kétszer eredményes. Az állás 10-7, majd 10-8, de ez már a vége. A KEK-döntőbe jutott: Vasas- Plaket (16-15). (sól) Somossy: „Sikerült önmagunkat is legyőzni” Somossy József, a Vasas-Plaket edzője: - Iszonyúan sajnáltam volna a csapatot, ha nem jut tovább, hiszen tavaly egy hajszálon múlott a döntőbe kerülése. Óriási lélektani teher volt a játékosok vállán a csütörtöki Magyar Kupa-mérkőzés kudarca, illetve a közönség elvárása. Szerencsére sikerült önmagukat is legyőzni. Mészáros Csaba: - A Dubrovnik sokkal jobban játszott, mint az első mérkőzésen, de a hosszabbításban már nem volt esélye ellenünk. Tóth Frank: - Az akarásunk eredménye ez a győzelem. A KEK-döntő óriási lehetőség a bizonyításra, s ezzel szeretnénk élni. Varga Tamás: - Az elején sokat hibáztunk, de a végére feljavult a játékunk. Hálával tartozunk a közönségnek, mert az utolsó másodpercig bízott bennünk. Az apák vitrinje volt! Egek ura, micsoda pólóvasárnap volt! Egy mennydörgős idegköszörű (Vasas- Dubrovnik), egy bravúros rutinmeccs (UTESpandau), egy házi rangadó (FTC-BVSC) s a végén három magyar csapat a három nemzetközi kupa döntőjében. Ilyenkor szokta mondani a német: Liebchen, was willst Du noch mehr? Mit akarsz még, drágám? Megmondom. Egy világrengető sikert szeretnék. Mondjuk olyasfélét, mint amilyen 1933. augusztus 15-én esett az öreg Csasziban. Aznap este a következő címsorral jelent meg a Nemzeti Sport: Magyarország-Európa-válogatott 9-2. De félre az ábrándokkal. Az viszont tény, hogy hosszú sivatagi menetelés magasztalja az embert, belészikkasztja a kedvet, a mókát, végül elmegy a kedve az élettől is talán. Na, itt azért nem tartunk. Úgy látszik, mintha a magyar póló most egy majdnem időszak közepét (végét?) taposná. A hosszú bányabéka-esztendőkből sosem pattantunk egyből a világ tetejére. Az 1968-as mexikói égés után, már jócskán útban felfelé, majdnem megnyertük Barcelonában az Európa-bajnokságot. Szívós Pisti - huszonöt évvel ifjabb fejjel - így nyilatkozott a torna előtt: - Hej, szép is lenne végre győzni Barcelonában. Na és mennyire időszerű. Az én számomra személyes ügy is, mert engem például messzire elkerült az igazi nagy siker. A vitrinben ott virítanak az apám aranyérmei. Én pedig már öt éve járom a világot ezzel a csapattal és tulajdonképpen sehol semmi! Hetvenben majdnem lett. Az oroszok ellen a döntetlen is elég lett volna. 6-5-re Guljajevék vezettek, az utolsó pillanatban támadt egy égbekiáltó helyzetünk, oda is lőttük. Az égbe. Aztán majdnem megnyertük két évre rá Münchenben az olimpiát. A döntőben meg kellett volna vernünk a szovjeteket -Marculescu úr másképpen gondolta 3-3 lett a vége. De 1973-tól tíz éven át miénk volt a világ. Majdnem tíz évig. Lehetséges, hogy most újra ott állunk a küszöbön? Vasárnap délután, még az UTE-Spandau meccs előtt, nekiszögeztem ezt a kérdést Rusorán Péternek, aki Berlin külső kerületében is a magyar vízilabda egyik legszentebb embere. - Abszolút lehetségesnek tartom - mondta és már lángolt. - Soha ilyen jó helyzetben nem volt még a magyar vízilabda. A nagy szovjet és a nagy jugoszláv válogatott széthullott. Ha akad egy játékosuk, aki képes két gólt lőni, másnap már megy profinak. Az olaszoknál, spanyoloknál generációváltás van, néhány évig aligha áll össze újabb világverő csapatuk. E téren máris megelőztük őket, ez az, amit továbbra is ki kell használni. A hazai helyzetet is nagyszerűnek látom. Sehol nem szponzorálják ilyen bőkezűen a válogatottat és klubcsapatokat. Sehol nem kapnak ilyen támogatást a médiáktól. Sehol nem ilyen jó az utánpótlás. A válogatottban néhány játékos máris megközelíti a világklasszist. És hát három magyar csapat a három kupa döntőjében.... Ilyen se volt még. Csodálkoznék, ha az újabb magyar hegemónia még sokáig váratna magára. Tessék, most évekig imádkozhatunk, hogy Rusorán Petinek ne kelljen csodálkoznia. Még egy csepp nosztalgia, talán ezúttal sem öncélú. Füzeséry Árpád 1897 nyarán dobta az öreg Csaszi vizébe az első vízipóló-labdát. Vagyis hétszázegynéhány nap múlva százéves a magyar vízilabda. Meg kéne ünnepelni. Akár már jövőre. Merthogy az apák vitrine most is tele van arannyal... Peterdi Pál