Nemzeti Sport, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)

1995-03-13 / 71. szám

VI. 71. • 1995. március 13. A magyar póló vasárnapja BEK-elődöntő, visszavágó Reszkess, Catalunya! UTE-Primavera-Spandau 04 (német) 8-4 (2-1,3-0,2-2,1-1) Komjádi uszoda, 1600 néző. V: Tulga (török), Afanaszjev (orosz). UTE-Primavera: MÁTÉFALVY - ZANTLEITNER, Gál, Dala, Benedek 2, Vogel 1, VINCZE 1, Bene 1, dr. Szabó 1, Csizmadia, Fazekas, NITSOVITS 2, Kovács Z.. Edző: Kovács István. Spandau 04: Röhle - Andruskiewicz, BUKOWSKI 2, Norbaeck 1, Klingenberg, Erjavecz 1, Kusch, Schulmann, Weickinger. Edző: Rusorán Péter. Gól - emberelőnyből: 8/2 ill. 6/1. Négyméteresből: 1/1 ill. 0. Ha már a labdánál tartunk, az elmúlt hét legemberibb pillanata­it számomra a magyar válogatott közönsége produkálta. A közel ötszáz napos nyeretlenségi soro­zat megszakadását, a lettek elleni 3-1-et úgy ünnepelték, olyan há­lával fogadták, mintha az Eb­döntőbe jutottak volna Hamarék. Mert ilyen a szurkoló: a legki­sebb örömért is hatalmas szere­tettel fizet. Ha már az örömnél tartunk. A magyar póló, az UTE-Primavera az elmúlt években egyre szebben teljesít, a violák tavaly a világ legjobb klubcsapatává léptek elő: egy sereg klasszis, egy nagy ra­komány finesz, egy csapatnyi szív. Csuda-e, ha fél órával a kezdés előtt már lilán tarkállik a lelátó, ha tapsvihar fogadja a be­vonuló bajnokot?! Azért az a bevonulás egy kis stílustörést hoz. A nehéztüzérek a könnyűlovassági indulóra ér­keznek. Aztán hamar kiderül: ezen a vasárnapon csak az UTE hozott magával éles töltényeket. Bár legutóbb, az odavágón is ők nyertek, közte négy ,a rajtkor. „Ez persze minket nem érdekel" - jegyzi meg Kovács István. „Úgy csinálunk, mintha 0-0-ról indulnánk". Ez a helyzet nem tart sokáig: az elsőt Bene szórja, a másodikat Benedek, a harmadikat Vincze. Balázs eddigre rájön: gólt lőni nem olyan nagy kunszt, ezért az­tán a hogyanra helyezi a hang­súlyt. Hogyan? Gyönyörűen! Egy féltávoli ejtésből talál be. Nem sokkal később a „meccs második legszebb mozdulatáért" járó kép­zeletbeli különdíjra is ráhajt, egy megúszásnál balra néz, jobbra passzol, hogy, hogy nem éppen Benedek elé, a németek egy, a Btk. „súlyos testi sértés" minősí­tését kielégítő mozdulattal, né­gyesre mentik a helyzetet. Jön Szabó, azaz dr. Szabó, be is lövi a büntetőt. Naná, jogvégzett ember. Ekkor már 7-3-ra mennek a li­lák,, köszönhetően kiváló védeke­zésüknek: Zantleitnerék rendre lelopják a labdát a német centerek kezéről, ha mégsem, akkor Máté­­falvy hatástalanít. A vége 8-4, a közönség az utolsó percben végig állva tom­bol, sípszó, ölelések, parolák. A Spandau kispadján Rusorán széttárja a karját. „Ez van. Gratu­lálok. Tiszta szívből". „Ugye megmondtam!"- ele­mez Kovács István. „Úgy hajtot­tak, ahogy kell, a védőinket pedig külön kiemelem". Közben hírnök jő és kiderül, a BEK-döntőben a Catalunya az ellenfél. „Megismét­lődik a történelem " - kommentál Dala, aki időközben feltöltözött. „Egy kis lázam van. De az elején beszálltam, amíg kellett". „Azért senki ne higgye, hogy máris miénk a kupa". Ez már megint Kovács István. „Nem mintha félnénk, de a tény ennyi. Döntőben az UTE-Primavera". Azért, ahogy ezt a csapatot el­nézem, annyit megüzenhetek Bar­celonába: - Készülj, Catalunya!. A BEK-döntőbe jutott: UTE­­Primavera (két győzelemmel), Sz. J. Kovács: „Csodálatosan játszott a csapat” Kovács István, az UTE-Primavera edzője: - Csodálatosan játszott a csapat, de ha lehet, külön kiemelném Mátéfalvy Csa­ba teljesítményét, aki szenzációsan védett. A fináléban a spa­nyol Catalunya ellen roppant nehéz lesz. Tavaly ellenük nyer­tük meg a BEK-et, remélem, az idén ismételünk. Benedek Tibor: - Végre nem fájt a kezem, így különösen nagy kedvvel játszottam. Az első meccsen szerzett négygólos előny után várható volt, hogy nem lesz szoros meccs, ám en­nek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy ismét ilyen nagy arányban nyertünk. Mátéfalvy Csaba: - A BVSC elleni Magyar Kupa-fiaskó óri­ási pofon volt számomra. Azóta kettőzött erővel készülök a meccsekre. A fináléban sem lehet más a célunk, mint a BEK- serleg el­hódítása. LEN-kupa elődöntő, visszavágó Sportünnep zöldben FTC-Vitasport-BVSC-Westel 9-7 (3-3,2-0,2-3,2-1) Komjádi uszoda, 1500 néző. V: Klarics (horvát), Loscher (né­met). FTC-Vitasport: PELLE 7 DR. LOVÁNYI 2, Tóth L., Czirok, Ba­logh G. 1, Bíró 1, HORVÁTH CS. 4, Steinmetz, Kardos, Márton, Nagy G. Vad, KÁSÁS 1. Edző: Wolf Péter. BVSC-Westel: AMBRUS - PÉTER 3, Bürg, Gyöngyösi, Varga Zs., LIHOTZKY 2, Németh Zs., Racskó 1, Maertz, Tiba 1, Varjas, Dabrovszki. Edző: Gerendás György. Gól - emberelőnyből: 11/4, ill. 17/3. Négyméteresből: 3/2, ill. 0. Tavasz Komiban. A lelátó előtt leveti viola színét, aztán kizöldül. Az újpestiek ve­zérszurkolójának a helyét a Fradi dobása veszi át, az egész napjukat az uszodában töltők bedobnak a rövid szünetben egy pizzát, s máris visszülnek a helyükre. A LEN-kupa döntőjéért: FTC-BVSC. Második mérkőzés, a lehető legdrámaibb előzmé­nyek után: az odavágó 11-11-est döntetlent hozott. S mi várható ettől az estétől? Más szóval: mivel lépnek fel a csapatok? Mit sütött ki például Wolf Pé­ter - lásd még „az első farkas, aki sütni tud!" „Ugyanazt vá­rom, amit legutóbb. Egy jó mécs­eset. Azzal a különbséggel, hogy most mi nyerünk." A csata előtti taktikai titkokról Gerendás Györgytől sem tudok meg többet, de mivel véleménye Wolf Péterével jórészt egybevág (kivéve a győztes személyét), annyi biztos, tényleg jó meccs várható. Aztán alig egy órán belül az is kiderül, a LEN-kupa elődöntője nemcsak egy jó meccs, hanem egy csodálatos meccs, egy igazi ünnep. Ünnep, hiszen ezen a na­pon három magyar kupacsapat jutott a döntőbe. Ünnep, hiszen mindhárom mérkőzés szikrázó, parázs, kemény,­ férfias játékot hozott. Ez utóbbi például különös iz­galmakat is. Az első negyed 3-3- as döntetlennel zárult. Az egyik oldalon Péter kettőt is szórt, a másik oldalon Horváth tartotta vele a lépést. A harmadik talála­tát egészen távolról szerezte. Ha­marosan azonban még ezt is fe­lülmúlta, hiszen a második ne­gyed zárásaként valahonnan a HÉV-megálló magasságából zör­gette meg Ambrus hálóját. A két gólvágó párbajánál is nagyobb csatát hozott azonban a két kapus különmeccse. Pelle nagyon jól kezdett, Ambrus még jobban. Pelle rátett egy la­páttal, Ambrus még kettővel. Aztán megint Pelle következett, védett könyökkel, fejjel, kézzel, vállal, védett minden elképzel­hető szögből, minden elképzel­hető távolságból és minden el­képzelhető helyzetből. Ezek után kivédett minden elképzel­hetetlent. A BVSC aztán megta­lálta a receptet, s akkor talált be, amikor a kapust kiállították... Sőt, Horváth kihagyott négymé­terese után még jobban rákap­csoltak. Péter Imre újabb „torpe­dójával" pedig már 7-6-ra is fel­jöttek. Ezzel az eredménnyel fordultak az utolsó hét percre. Ez az utolsó hét perc aztán az egyik csapatnak boldogságot hozott, a másiknak vesztet. A Fradinak boldogságot, hiszen Bíró négyese után Horváth Csaba is betalált. Az csak termé­szetes, hogy Pelle továbbra sem tudott hibázni. A BVSC-nek viszont semmi sem sikerült. Háromig számoltam a ka­pufáikat, akkor feladtam. Nem így a vasutasok. Az utol­só pillanatig keményen támad­tak, a legutolsó percben három támadást is vezettek, azonban mind eredménytelenül. S már csak annyi maradt hát­ra, hogy ezernyi Fradi-szurkoló az égbe kiáltsa csapata diadalát. De a három mérkőzés után tu­lajdonképpen úgy is mondhat­juk, a magyar póló diadalát. A LEN-kupa döntőjébe jutott: FTC-Vitasport (20­18). (szarmai) Wolf: „A Barcelona kemény dió lesz” Wolf Péter, az FTC-Vitasport edzője: - Az első mérkőzésen káprázatosat produkáltak a fiúk, amikor fel tudtak állni 6-2, majd 9-5 után. A mai meccsen pedig egyszerűen fantasztiku­san játszottak. Úgy látszik, szükség van az ilyen nemzetközi tétmérkőzésekre, hogy igazán együtt legyen a társaság. Barce­lona kemény dió lesz, de ha ilyen összetartás uralkodik a csa­paton belül, a győzelem a realitás. Horváth Csaba: - A pillanatnyilag jobb formát mutató csa­pat győzött. Remélem, ezt az eredményességet megtartjuk a továbbiakban is. Bíró Attila: - Ma egy CSAPAT volt a vízben. Az egyéni telje­sítmények is figyelemre méltóak, de ezt a mérkőzést csak így­, együtt tudtuk megnyerni. Pelle Balázs: - Remekül megvalósítottuk a megbeszélt véde­kezést, ami megzavarta az ellenfelet. A BVSC elbizonytalano­dott és kevesebbet próbálkozott távolról. Megérdemelten győztünk. NEMZETI SPORT 13 KEK-elődöntő, visszavágó Pokolból a mennyországba Vasas-Plaket-Jug Dubrovnik (horvát) 10-8 (3-2, 0-2,2-1,2-1, 2-1,1-1) Komjádi uszoda, 1200 néző, V: Simons (belga), Van Zenderen (holland) Vasas-Plaket: KÓSZ - KONRÁD 2, Liebhauser 1, Gorskov 1, MÉSZÁROS 2, Tóth F. 2, VARGA T. 2, Berezvai, Vári, Müller. Edző: Somossy József. Jug Dubrovnik: BALICS - HERCEG 3, Delics, NIKOLICS 3, Boskovics 1, Bobics, Fatovics 1, Bijacs, Musladin, Klaics. Edző: Nevén Kovacsevics. Gól - emberelőnybő: 12/4 ill. 9/4. Ez a Tóth Frank igazán illet­len fickó. Pedig éppen ő ne tud­ná az uszodai rendet? Az ember belép a jó öreg Komjádi uszodá­ba, kezet ráz az ismerősökkel, a barátokkal, megbeszéli a leg­újabb híreket vagy pletykákat, netán még a büfébe is benéz. S ekkor jön az angyalföldi kilences és belefojtja a szót... Megkezdő­dik a meccs, és a vicc poénja már az ég világon senkit nem érde­kel, és az sem érdekes, hogy me­gint mit nyilatkozott Verebes. Uszodai szokások ide, hagyomá­nyok oda, két pillanat alatt vezet a Vasas, és összesítésben ledol­gozza a hátrányát. A közönség tombol, a horvát rádiós kolléga pedig befogja a mikrofont... Két perccel később viszont Boskovics egyenlít. A horvát rá­diós kolléga pedig talán még Boskovics gyermekkorában ta­nult verseit is elszavalná az éter­be, ha nem zavarná meg őt egy Konrád-bomba. Fatovics embe­relőnyben ismét egyenlít, de a ri­porter Liebhauser nevét kényte­len „jelenteni" a horvát hallga­tóknak (3-2). Az első negyed után tehát megvan az előny, amit azonban a másodikban elad a Vasas. Hogy milyen recept alapján? Va­lahogy így: sorban hagyd ki az emberelőnyöket, ne legyen ellen­szered a vendégek védekezésére, még véletlenül se sikerüljön átlő­nöd a védőfalat. Eközben az el­lenfél mindennek a fordítottját teszi. A harmadik negyedben az el­ső horvát gólt egy „előkelő sze­mélyiség", Herceg lövi Kosz ka­pujába, majd - hogy végképp el­szontyolodjon a Vasas-tábor­­, Nikolics is betalál. A helyzet 3-4-nél kínos, hiszen összesítés­ben már kettővel vezet a Dub­rovnik. Kettővel, majd eggyel, aztán eggyel sem. Ugyanis Mészáros révén egyenlít a Vasas, majd Tóth Frank - több elkapkodott lövés után - elhajolva, meseszép gólt lő Balics kapujába. A közönség tombol, remény­kedik, biztat, és várja a folytatást. Várja, hiszen vezetnek a ked­vencei, és Somossy József mester beígérte a háromgólos győzelmet. Már-már karneváli lenne a hangulat, amikor Herceg ismét „oktatja" az angyalföldieket, most előnyből tréfálja meg őket. Ki bírja ezt idegekkel? A horvátok nem, s különösen Bobics idegei kuszálódhattak össze, mert üt, amerre lát. A víz fölött püföli Tóth Frankot, Várit, mindenkit. A bírók? Hivatalosan fogalmazva, engedik a kemény játékot. Magyarul, nem látnak a saját szemüktől. Csak akkor kap észbe a belga zászlós ember, amikor majdnem tömegvereke­dés tör ki a medencében. A har­madik negyed végén éppen Várit találja meg egy víz alatti „torpe­dó", és mivel már ez a ki tudja hányadik, alakul a bunyó. Úgy magyar-olasz módra. A negyed véget ér, a belga pedig magához kéreti a kapitányokat egy kis bé­­külésre. A béke szent, de a meccs a Va­sas szempontjából kezd elúszni (5-5). Ugyanis Konrád hiába szerez vezetést az utolsó negyed elején, ki más, mint Herceg egyenlít. Az idő pedig rohan. Tóth Frank ront, Gorskov hibázik. Az utolsó percben pedig mindenre lehet számítani, csak a Vasas döntőbe jutására nem. Főleg azért, mert a horvátoknál a labda. De a bírók elveszik, s jöhet még egy Vasas­támadás. Gorskov csodát, tesz: két má­sodperccel a meccs vége előtt gólt lő. Következik a hosszabbítás, amelyben Angyalföld a mennybe megy. Mészáros „bolondít" két vé­dőt, aztán a sarokba talál. Niko­lics - Vári apró hibája után - szé­pít, de Varga Tamás kétszer eredményes. Az állás 10-7, majd 10-8, de ez már a vége. A KEK-döntőbe jutott: Vasas- Plaket (16-15). (sól) Somossy: „Sikerült önmagunkat is legyőzni” Somossy József, a Vasas-Plaket edzője: - Iszonyúan sajnál­tam volna a csapatot, ha nem jut tovább, hiszen tavaly egy haj­szálon múlott a döntőbe kerülése. Óriási lélektani teher volt a játékosok vállán a csütörtöki Magyar Kupa-mérkőzés kudarca, illetve a közönség elvárása. Szerencsére sikerült önmagukat is legyőzni. Mészáros Csaba: - A Dubrovnik sokkal jobban játszott, mint az első mérkőzésen, de a hosszabbításban már nem volt esélye ellenünk. Tóth Frank: - Az akarásunk eredménye ez a győzelem. A KEK-döntő óriási lehetőség a bizonyításra, s ezzel szeretnénk élni. Varga Tamás: - Az elején sokat hibáztunk, de a végére felja­vult a játékunk. Hálával tartozunk a közönségnek, mert az utolsó másodpercig bízott bennünk. Az apák vitrinje volt! Egek ura, micsoda pólóvasárnap volt! Egy mennydörgős idegköszörű (Vasas- Dubrovnik), egy bravúros rutinmeccs (UTE­­Spandau), egy házi rangadó (FTC-BVSC) s a végén három magyar csapat a három nemzet­közi kupa döntőjében. Ilyenkor szokta mon­dani a német: Liebchen, was willst Du noch mehr? Mit akarsz még, drágám? Megmondom. Egy világrengető sikert sze­retnék. Mondjuk olyasfélét, mint amilyen 1933. au­gusztus 15-én esett az öreg Csasziban. Aznap este a következő címsorral jelent meg a Nemze­ti Sport: Magyarország-Európa-válogatott 9-2. De félre az ábrándokkal. Az viszont tény, hogy hosszú sivatagi menetelés magasztalja az embert, belészikkasztja a kedvet, a mókát, végül elmegy a kedve az élettől is talán. Na, itt azért nem tartunk. Úgy látszik, mintha a magyar póló most egy majdnem­ időszak közepét (végét?) taposná. A hosszú bányabéka-esztendőkből sosem pat­tantunk egyből a világ tetejére. Az 1968-as me­xikói égés után, már jócskán útban felfelé, majdnem megnyertük Barcelonában az Euró­­pa-bajnokságot. Szívós Pisti - huszonöt évvel ifjabb fejjel - így nyilatkozott a torna előtt: - Hej, szép is lenne végre győzni Barceloná­ban. Na és mennyire időszerű. Az én szá­momra személyes ügy is, mert engem például messzire elkerült az igazi nagy siker. A vitrin­ben ott virítanak az apám aranyérmei. Én pe­dig már öt éve járom a világot ezzel a csapat­tal és tulajdonképpen sehol semmi! Hetvenben majdnem lett. Az oroszok ellen a döntetlen is elég lett volna. 6-5-re Guljajevék vezettek, az utolsó pillanatban támadt egy ég­bekiáltó helyzetünk, oda is lőttük.­­ Az égbe. Aztán majdnem megnyertük két évre rá Münchenben az olimpiát. A döntőben meg kellett volna vernünk a szovjeteket -Marculescu úr másképpen gon­dolta 3-3 lett a vége. De 1973-tól tíz éven át miénk volt a világ. Majdnem tíz évig. Lehetséges, hogy most újra ott állunk a kü­szöbön? Vasárnap délután, még az UTE-Spandau meccs előtt, nekiszögeztem ezt a kérdést Ru­során Péternek, aki Berlin külső kerületében is a magyar vízilabda egyik legszentebb embere. - Abszolút lehetségesnek tartom - mondta és már lángolt. - Soha ilyen jó helyzetben nem volt még a magyar vízilabda. A nagy szovjet és a nagy jugoszláv válogatott széthullott. Ha akad egy játékosuk, aki képes két gólt lőni, másnap már megy profinak. Az olaszoknál, spanyoloknál generációváltás van, néhány évig aligha áll össze újabb világverő csapatuk. E téren máris megelőztük őket, ez az, amit to­vábbra is ki kell használni. A hazai helyzetet is nagyszerűnek látom. Sehol nem szponzorál­ják ilyen bőkezűen a válogatottat és klubcsa­patokat. Sehol nem kapnak ilyen támogatást a médiáktól. Sehol nem ilyen jó az utánpótlás. A válogatottban néhány játékos máris megköze­líti a világklasszist. És hát három magyar csa­pat a három kupa döntőjében.... Ilyen se volt még. Csodálkoznék, ha az újabb magyar hege­mónia még sokáig váratna magára. Tessék, most évekig imádkozhatunk, hogy Rusorán Petinek ne kelljen csodálkoznia. Még egy csepp nosztalgia, talán ezúttal sem öncélú. Füzeséry Árpád 1897 nyarán dobta az öreg Csaszi vizébe az első vízipóló-labdát. Vagyis­­ hétszázegynéhány nap múlva százé­ves a magyar vízilabda. Meg kéne ünnepelni. Akár már jövőre. Merthogy az apák vitrine most is tele van arannyal... Peterdi Pál

Next