Nemzeti Sport, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-31 / 147. szám
10 NEMZETI SPORT 10 NEMZETI SPORT 0 ((Sun Atmps Tóth Mária TT 138-2452 . HÍRCSATORNA TÁMOGATÁS. A miskolci városháza kulturális és sportbizottsága a mecénásalapból tízmillió forintos támogatásban részesített hetvenkét egyesületet, intézményt, szakszövetséget, általános- és középiskolát, valamint óvodát. A legnagyobb összeget, hatszázezer forintot, általános iskolai úszásoktatásra folyósítottak. EDZŐTÁBORBAN A HÖLGYEK. A női öttusaválogatott tagjai, a június 15-én kezdődő berlini Európa-bajnokság jegyében, egyhetes bentlakásos edzőtáborozáson vesznek részt a Margitszigeten. Felkészülésüket Kancsal Tamás szövetségi kapitány távollétében - aki a férfiak kontinensbajnokságán Olaszországban tartózkodik - Kulcsár Antal edző irányítja. FTC-PRINT 17. Ez az új neve a Ferencváros úszócsapatának, miután Fodor Szabolcs szakosztályvezető év végéig szóló szponzori szerződést írt alá a Print 17 nevű nyomdaipari vállalattal. UTAZNAK A SÚLYEMELŐK. A Magyar Súlyemelő Szövetség kijelölte a június 9. és 16. között Izraelben rendezendő felnőtt női és junior férfi Európa-bajnokság résztvevőit. A kontinensviadalon a magyar hölgyeket Földi Csilla (BKV Előre), Takács Mária (Veresegyházi Fitness SE) és Márkus Erzsébet (Szombathelyi Haladás VSE) képviseli majd, a fiúk mezőnyében pedig Juhász István (NYVSC), Kelemen Zsolt (TSC), Püski István (Békéscsabai Előre SC), Tamtom Péter (Kisbéri Vállalkozók SE) és Táncsics László (ZTE) léphet dobogóra. A keret egyelőre nem végleges, mert az egyes klubok költségén további versenyzők csatlakozhatnak még a válogatotthoz. IDŐPONTVÁLTOZÁSOK: A háromnapos nemzetközi kerékpárostalálkozó keretében rendeznek triatlonversenyt Cseszneken, amelynek időpontja, a megadottól eltérően: július 1. A rangos Tihany-triatlonnak is változott az időpontja: szeptember 16-án lesz az esemény. A Csepeli Papírgyár triatlonszakosztálya közli, hogy a versenynaptárban meghirdetett július 8-ai, ráckevei utánpótlásverseny technikai okok miatt elmarad. SASSARIBAN A CSELGÁNCSOZÓK. Elutazott az olaszországi Sassariba a férfi cselgáncsválogatott. Hangyási László szövetségi kapitány irányításával a hét végi nemzetközi versenyen és az azt követő EJU-edzőtáborban a következők vesznek részt. 60 kg: Kunyik Zsolt (MVSC). 71 kg: Haronisz Kosztasz (UTE). 78 kg: Tölgyesi Botond (UTE). 86 kg: Korber Károly (Bp. Spartacus) és Csehi István (KSI). 95 kg: Szász István (Bp. Honvéd). +95 kg: Csősz Imre (Debreceni Dózsa). ÚJRA OFF ROAD-fesztivált, terepraliversenyt rendez június 21. között Somogybabodon a Marti Reisen. A tízéves múltra visszatekintő eseményre ezúttal mintegy 900 terepjárót várnak hazánkból és zömmel Németországból. Az ugratókon, patakokon, siratófalon, vizesárkokon át vezető útvonal összeállításában a tavalyi Camel Trophy magyar párosa is segédkezett. A verseny biztonságos lebonyolításában a műszaki segélyszolgálat mellett a rendőrség, a mentők és a tűzoltóság is részt vesz. LOVASSPORT. Háromnapos lovaseseménynek ad otthont a hét végén a Kiskunsági Nemzeti Park területén található Bösztör-puszta. A szombaton kezdődő rendezvényről kedden délelőtt a Corvin Étteremben tartottak sajtótájékoztatót. Szombaton délután az Aranyos-kupa díjugratóversenyt, vasárnap pedig az országos amatőr kettesfogatlfajtó-bajnokságot tekinthetik meg a nézők. A legnagyobb érdeklődés várhatóan a Pünkösd-hétfői Bösztöri Derbi elnevezésű pénzdíjas lóversenyt kíséri majd. A felnőtteknek 300, míg a gyermekeknek 100 forint lesz a belépődíj. MEGJELENT a Pedál júniusi száma. A kerékpáros szaklap tartalmából: dunántúli túraajánlat; eseménynaptár; magyarok külföldi kalandozásai; mountain bike, triatlon, BMX- és hagyományos versenysporteredmények, érdekességek Fogadalmat tesznek A speciális olimpia IX. Nyári Világjátékaira készülő magyar csapat befejezte az edzőtáborozást. Az egyesült államokbeli New Havenben hat sportágban 41 értelmi fogyatékos sportoló képviseli majd hazánkat a 150 országból érkező több mint 7000 versenyző között. A diósjenői edzőtáborozást meglátogatta Keleti György honvédelmi miniszter és felesége. A világjátékokra utazó magyar delegáció ünnepélyes fogadalomtétele június 9-én lesz a Parlamentben, Göncz Árpád köztársasági elnök úr előtt. SZERDA RÁDIÓ KOSSUTH. Középhullámon. 8.00: Krónika - sport. 19.05-19.25: Sportvilág. Szerkesztő-műsorvezető: Deák Horváth Péter, o Közvetítés az FTC-VÁC FC-Samsung labdarúgó Magyar Kupa-döntőről o A BVSC-Szeged vízilabda bajnoki negyeddöntő mérkőzésről o Ez történt a Kihívás napján o (12.00-16.00-ig az eseményen részt vevők harminc másodperces minitudósításokban számolhatnak be teljesítményükről a 138-7688-as telefonszámon) o Tudósítás a Roland Garrosról o Mi történt a férfi röplabda bajnoki döntő első mérkőzésén? 19.26-19.50: Közvetítés az FTCVÁC FC-Samsung labdarúgó Magyar Kupa-döntőről. PETŐFI 7.45: Sportreggel (Labdarúgómagazin). 9.00: Hírpercek - sport. 17.00: Hírpercek - sport. 19.03: Mozimagazin, közben: sport. Közvetítés a labdarúgó Magyar Kupa-döntő első mérkőzéséről. 21.00: Hírpercek - sport. 23.03: Sporthíradó. A kihívás napja. TELEVÍZIÓ TV 1 5.30: Gazdatévé. 5.50: Körzeti percek Debrecenből. 6.00-9.00: NAP-kelte. 9.00-12.00: Tízórai, benne: Challenge Day (A kihívás napja). 9.05: Northwood. És most mi lesz? (kanadai tévéfilmsor.). 9.50 és 10.50: Játék. 10.00: Gyerekszoba. 11.05: Magnum. Nem voltak kishalak. 12.00: Hírek. 12.05: Gazdasági híradó. 12.20: Angol nyelvű gazdasági magazin. 12.50: A Kihívás napja. Beszámoló az országos sportjátékokról. 15.20: Repeta. Történelem. 16.05: Gubancok avagy csintalan nyelvcsíntan. 16.25: A kisasszony, 125. rész (brazil tévéfilmsor.). 17.00-17.45: Kapcsolj be! Oscar Junior. Kölyökidő. 17.45: Vélemények az ateizmusról. 18.15: Gazdasági híradó. 18.30: Zsákbamacska. 19.00: Esti mese. 19.13: Kulturális hírműsor. 19.30: Híradó. 20.03: TeleSport. 20.15: Elektra Kft., avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába. Schiffer Pál filmje. 21.45: Kézirat. 22.20: David Lansky. A túszejtés. 23.40: A Kihívás napja. 0.30: BBC-híradó. TV 29.00: Közvetítés a parlament üléséről. 15.25: Vendégvárók. Infrastruktúra. 15.55: Civil kurázsi. 16.25: A kihívás napja. Beszámoló az országos sportjátékokról. 16.40: Kisfilmek a nagyvilágból. Kalandozás a növényvilágban (francia f.). A köderdők majma. A vadon vándora (ausztrál filmsor.). 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. Válogatás a körzeti stúdiók műsoraiból. 18.45: Hetek ünnepe. 19.00: Specht tanár úr. Vasárnap hölgyvendégekkel (ném.-osztrák tévéfilmsor.). 19.50: Brooklyn híd. Amikor az ír szemek mosolyognak (am. kisfilmsor.). 20.20: A Kihívás napja. Beszámoló az országos sportjátékokról. 20.45: Klip-mix. 21.00: Kékpercek. 21.10: Mindent vagy semmit! 21.45: Híradó. 22.00: Objektív (háttérműsor hírekről, eseményekről). 22.35: Tabló. Állami támogatás, alapítványi pályázat, magánmecenatúra a kultúra területén. DUNA TV 8.00-14.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Szippancsok. 14.35: Különleges vasútvonalak. India - a négymillióny utas országa. 15.25: Kapcsok (ism. térj. magazin). 16.20: Delfi és barátai (spanyol rajzfilmsor.). 16.45: Muzzy comes back. 16.50: This is the Way. 17.20: Mese. 17.40: Híradó. 18.00: Labdarúgó Magyar Kupa. Döntő. 20.00: Régiók (tudósítók stúdiója). 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Virgina (jugoszláv f.). 22.50: A törzsfőjnök paradicsoma. 11. rész (kanadai ism. térj. sor.). 23.20: Vers. A3 6.00: Reggeli klipműsor. 9.00: Ufo-album. 10.00: Fülbevaló. Sárközi Anita műsora. 12.25: Esti előzetes. 12.30: Swann szerelme, ism. 14.15: Rónai Egon kívánságműsora. 15.15: Popbazár. 16.15: Hírbehozó. 16.40: Számítógépes magazin. 16.55: Esti előzetes. 17.00-19.30: NAP-nyugta. A tervezett témák: Budapest Today - angol nyelvű hírmagazin o Test, Beszéd - dr. Czeizel Endrével o Most igen, vagy nem? o Napnyugtáig vendég: Demszky Gábor o Össztűz - vendég: Szabó György o Ezt mondja meg! Kulturális vetélkedő o Hírösszefoglaló o Világsport-híradó o Rendőrségi hírek. Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Németh Péter. A műsor telefonszáma: 272- 8811. 19.30: Fekete villám. 8.19.55: Műsorajánlat. 20.00: A nők városa (d. f.). 22.00: Purparlé, ism. 23.20: Másnapi előzetes. 23.30: Swann szerelme, ism. 1.15: Summer Music Box. TV3 Budapest 18.00: Hírek. 18.10: Hétköznap.18.40: Negyedóra. 19.00: A bigámista madár (ang. termi.). 19.30: Dini, a kis dinoszaurusz. 19.40: Henry macskája. 20.00: A hölgy egy kissé bogaras (magy. f.). 21.45: Hírösszefoglaló. 22.00: Los Angeles utcáin (am. f.). OSZTRÁK TV 2. műsor. 20.00: Sport. RTL 20.15: Labdarúgás. SAT 1 19.15: Labdarúgás. SUPER 19.30: Golf. PGA. EUROSPORT 8.30: Golf. Eurogolf-magazin. 9.30: Rögbi. Világbajnokság. Összefoglaló. 10.30: Eurofun-magazin. 11.00: Tenisz. Francia nyílt nemzetközi bajnokság. Élő. 19.45: Eurosportnews 1. Benne: Giro d'Italia. 18. szakasz. Összefoglaló. 20.00: Rögbi. Világbajnokság. Új- Zéland-Wales. Élő. 22.00: Tenisz. Francia nyátr nemzetközi bajnokság. Összefoglaló. 23.00: Rögbi. Világbajnokság. Összefoglaló. 24.00: Autósport. Forma-1. Grand Prixmagazin. 0.30: Motorsport. Motorkerékpáros magazin. 1.00: Eurosportnews 2. DSF 6.00: Vízisport-magazin. 6.30: Bowling. 7.30: Trans World Sportmagazin. 8.30: Sportvetélkedő. 9.00: RSG. Német bajnokság. Összefoglaló- 10.00: Sportdokumentum. 11.00: Versenytánc. 12.00: Strandröplabda. 13.00: Varázslatos sportok. Benne: NBA- összefoglaló. 15.00: Labdarúgás. Barátságos mérkőzés. Casino Salzburg-Werder Bremen. Összefoglaló. 16.00: Kerékpár. Giro d'Italia. 18. szakasz. Élő. 17.00: Amerikai gladiátorok. 18.00: Varázslatos sportok. Benne: strandröplabda és DSFun-magazin. 19.30: Kerékpár. Giro d'Italia. 18. szakasz. Összefoglaló. 19 55: Sportriport. 20.00: Sportklasszikusok. 20.15: Kaszkadőrök. 21.00: Offensiv (talkshow). 22.00: Profi boksz. 22.55: Sportriport. 23.00: Motorsportriport. 24.00: Bokszklasszikusok. 1.15: Motorsportriport. CSÜTÖRTÖK TV 1. 6.00-9.00: NAP-kelte. A tervezett témák: Diákpercek: Fiatalkorú pártfogoltak o A magyar műhold rejtelmei avagy a Magyar Sato Adók és adományok o Miért vádolták meg a HIV-pozitív gyermekek orvosát? o Az erős ember: portré Boross Péterről o Versengés az oroszokért o Rózsaszín centrum o Mit tesz az Óv Egylet és miért nem kellenek melegek a rendőrségnek*^ Heti filmlevél o Állati hírek. Producer: Gyárfás Tamás. Felelős szerkesztő: Grawatsch Péter. Műsorvezető: Forró Tamás. A műsor telefonszámai: 251-0490, 251- 0119. l. A Puli Tévé heti műsora: Ferencváros-Hódmezővásárhely gyermek vízilabda bajnoki mérkőzés, Népliget, FTC-uszoda Írisz Hungarokábel-Egri Lendület NB I női labdarúgó-mérkőzés, Postás Sporttelep Mesélő filmkockák, Kopeczkv Lajos műsora. FTC-Spectrum-Vasas Dréher női kézilabda-mérkőzés, Mai Nap Kupa Telefon/fax: llall 218-2020. Bp. Fáy utca. Figyelmükbe ajánljuk! A május 31-ei, Kihívás-napi események főbb telefon- és fax-számai! Országos versenyközpont, Budapest Sportcsarnok. Egész héten: 251-4635,252-3126. Telefax: 252-5471,252-7726. Regionális központok: Baranya, Somogy, Tolna, Zala, Pécs. Telefon: 06 (76) 233-707 (keressék Foki Józsefet!). Győr-M-S, Vas, Veszprém, Győr. Telefon: 06 (96) 329-833, fax: 329-247 (keressék Szabó Ernőt!). R-A-Z Wpupe Miskolc. Telefon: 06 (46) 412-805, 412-827, 412-920, fax: 412-918 (keressék Hatvani Évát!). Hajdú-B, J-Nk-Szolnok, Szabolcs-Sz-B. Debrecen. Telefon: 06 (52) 416- 116, fax: 416-117 (keressék Pál Mihályt!). Csongrád, Békés, Bács-Kk. Szeged. Telefon: 06 (62) 310-800, fax: 321-972 (keressék Hegedűs Évát!). Pest, Fejér, Komárom-E. Nógrád. Budapest. Telefon: 06 (1) 251- 7999 (keressék Pálicska Zoltánt!). Főváros. Telefon: 118-0933 (keressék Sinkovics Lászlót!). Ezen a lejtőn nincs megállás! Nem kell kiváltságosnak lenni! Június 4-én Óbudán, a Pepsi-Max Downhill gálán bárki rajthoz állhat, aki a versenyt megelőző napon leadja a nevezését. Megszokhattuk, hogy a Pepsi az új, lendületes, sok esetben extrém sportágakat karolja fel, s ezek közé tartozik a mountain bike downhill változata is, amelynek lényege: a sípályához hasonló, természetes és mesterséges akadályokkal nehezített pályán a legmagasabb ponttól a legalacsonyabbig, a legrövidebb idő alatt eljutni. A csúcssebesség elérheti a 75-80 km/órát is! A Vörösvári út-Bécsi út kereszteződése fölött kialakított pálya 1800 méter hosszú, szintkülönbsége száz méter. A vasárnapi verseny menetrendje: tíz órakor időfutam, délután kettőkor döntő. A pénzdíj nem csekély: hetvenezer forintot osztanak szét a győztesek között, s minden induló Pepsi-Max Downhill pólót kap. Figyelem! Fejvédő és kesztyű használata kötelező és a gerincvédő is ajánlott! S ha minden rendben, irány a lejtő, nincs megállás! Maximum a végén... Atlétikai fair play díj A Magyar Atlétikai Szövetség és a Hungária Biztosító Rt. idén is meghirdette az atlétikai fair play díjat, amelynek alapvető célja, hogy a legfiatalabb korosztálynak követendő példákat állítson a sportág különböző területein. Három kategóriában - sportolói pályafutás befejezése, kimagasló sportszerű cselekedet, vagy az élenjáró nevelés esetén - az év befejezése után dönt az ötfős kuratórium a díjak odaítéléséről. A tavalyi díjakat a Hungária Biztosítókupa versenysorozat július végi döntőjében, Veszprémben adják át. A kuratórium döntésére javasolt személyek között van a sportolói pályafutását befejező Kovács Attila, a mindkét vágtaszámban csúcstartó, sokszoros bajnok és válogatott vágtázó, aki a világversenyeken is megállta a helyét. Sportkapcsolat A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetség sokrétű, gyümölcsöző sportkapcsolatot épített ki a német Rajna-Pfalz tartomány sportvezetésével. Ez a kapcsolat a közelmúltban kiszélesedett, ugyanis belépett a francia Burgundia és a spanyol Valencia tartomány sportszövetsége is. A közös megállapodás aláírására a francia tartomány székhelyén, Dijonban került sor. A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetség nevében dr. Partal László sportigazgató írta alá a sportkapcsolatról létrejött megállapodást, amelynek keretében június 3-án a német Trierben európai sportakadémiát rendeznek, majd július 9-15. között Tatabányán lesz sportszeminárium a főiskolás sportolók részére, tartományonként 15 fővel. A sport jóvoltából ismét nyílt egy kapu Európa felé. VI. 147. • 1995. május 31. Jubileumi évkönyv Ötven esztendeje an ,nak, hogy először meg- , jelent a mai évkönyv elődjének tekinthető periodika, a Magyar sport az eredmények tükrében című munka - kezdi a könyv előszavában, s kezdte ugyanezzel mondandóját Ládonyi László, a kötet szerkesztője a Miró kávéházban megtartott hangulatos sajtótájékoztatón. A most bemutatott kötet, a Magyar sportévkönyv 1995 - az Aréna 2000 kiadó gondozásában - továbbra is magas színvonalon egyesíti a szokásos pontos adatközlést a kor színvonalának megfelelő elemző-értékelő anyagokkal, érdekes statisztikákkal, miközben kiállítása, színes képei még azokat is rabul ejthetik, akik az adattengertől esetleg megriadnának. A könyv „főanyagában" - mint minden esztendőben - megtalálhatók a Magyarországon hagyományosan művelt 43 sportág összes magyar bajnoki (minden korosztályban!), valamint világverseny eredményei. Ezenkívül újításként összefoglaló címmel további 11 „új" sportág adatai sorjáznak. Önálló fejezetben szerepelnek az év legjobbjai, a sportági szakszövetségek és - újabb relevációként - a legfontosabb hazai sportegyesületek címei, telefonszámai. Egyszóval - elkoptatott a kifejezés, de nincs jobb rá - nélkülözhetetlen kézikönyvet tett le ismét az Aréna 2000 a magyar sport asztalára. Az pedig már egészen más kérdés, hogy (ha az elején a szerkesztői előszót idéztük, fejezzük be ugyanazzal...) az alkotók legfőbb vágya, hogy az egyre nehezedő könyvkiadási viszonyok közt jövőre is létre tudják hozni az 51. év kötetét, a Magyar sportévkönyv 1996-ot... Sportműsor - szerda ASZTALITENISZ. NB I A. Rájátszás. Nők. Döntő. Statisztika-Metalloglobus-Postás SE, II., Marczibányi tér 13., 15. A 3. helyért. BSE In-Kal-Orosházi MTK, XII., Szamos u. 2/c., 17. Férfiak. A 3. helyért, első mérkőzés. LRI-Malév SC-BVSC, XVIII., Nagyszalonta u. 25., 16. ATLÉTIKA. A fővárosi III. korocsoportos (13-14 éves) általános iskolás fiúk pályabajnoksága, s a lányok ötpróbabajnoksága, Tüzér u., 14.30. KERÉKPÁR. Garancia Biztosító-kupa, pályaverseny, 2. forduló, Millenáris, 16. KOSÁRLABDA. Férfiak. Magyarország-Idaho University (Egyesült Államok) barátságos előkészületi mérkőzés, Paks, Városi Sportcsarnok, 17. RÖPLABDA. NB I. Rájátszás az Innoterv-kupáért. Férfiak. Döntő. 1. mérkőzés: Medikémia-Szeged-Csepel-Kordax, Szeged, 18, Hóbor, Hurák. A 3. helyért, 1. mérkőzés: Kaposvári Balatel RC-Vasas-Remia, Kaposvár, 17, Herpai, Horváth. A 7-12. helyért. Nők: Ajka SE-Szegedi DRE, Ajka, 17, Szalay, Ortner. TENISZ. Férfi és női első osztályú verseny, az MTK-kupáért, Aladár u., 9. TORNA. Országos férfi és női csapatbajnokság, 2. forduló, előírt gyakorlatok, 17, Tornacsarnok. VÍZILABDA. Férfi bajnoki rájátszás a Korona-kupáért, 1. forduló, harmadik mérkőzés. BVSC-Westel-Szegedi VE, Szőnyi u., 18.15., Székely, Kosztolánczy. LABDARÚGÁS. Magyar Kupa, döntő, első mérkőzés: Ferencváros-Vác FC-Samsung, Üllői út, 18, Puhl (Szilágyi, Nyilas). NB II. Keleti-csoport. Kádai Cukor FC-Hódmezővásárhely, Kaba, 17, Hanyecz (Bukovics, Majoros). NB III. Duna-csoport. Pénzügyőr-Pilisvörösvár, Pasaréti út, 17, Kronavetter. NB I-es tartalékbajnokság. BVSC-Dreher-Csepel-Kordax, Szőnyi út, 16, Győr. Budapest-bajnokság, I. osztály. TFSE-Vízművek, Csörsz u., 17. D. osztály, 1. csoport: RAFC-Testvériség, Pirosrózsa u., 17.30.