Nemzeti Sport, 1995. október (6. évfolyam, 269-297. szám)

1995-10-03 / 270. szám

1995. október 3. Atlétika Nem bizonyult sikeresnek ohn Ngugi visszatérése. A tbbszörös mezeifutó világbaj­ok az Edinburgh-ban rendez­ett 10 kilométeres nemzetközi­ersengen a 26. helyen ért cél­­t. Ez volt a kenyai olimpiai­ajnok első fellépése 27 hóna­­ps eltiltása óta. Ngugit azért üntették meg, mert megtaga­­ott egy doppingellenőrzést. A versenyt a férfiaknál a brit Iray Staines (28:48), a nőknél­­ ugyancsak brit Liz McCol­­an (32:27) nyerte meg. zatából, amelyben bejelentette visszavonulását. ,,Az életben minden véget ér egyszer. Azt hiszem, számom­ra most jött el a pillanat, hogy befejezzem a versenyszerű já­tékot. Sokáig vártam a döntés meghozatalával, de tovább már nem halogatom” - mond­ta Nick Gallis, aki a hírek sze­rint egy sportszeráru­házat ké­szül nyitni Szalonikiben. Jégkorong A Nemzetközi Jégkorong­zövetség (IIHF) és az észak­­merikai profi hokiliga (NHL) szérkara javában keresi a mindkét fél számára megfelelő megoldást arra, hogy a világ igerősebb bajnokságának ztárjait miként lehetne olimpiai rstvevőként is üdvözölni. Eric Lindros, az NHL jelenleg­i legjobbjának tartott jégko­­­ngos szerint a profi liga ztárjai nem biztos, hogy az­gyesült Államoknak vagy Ka­­ndának jelentenének majd franciát az olimpiai sikerre. ,,Nem szabad elfelejteni, egy szép számmal szerepel­ek az észak-amerikai küzde­­lmsorozatban európai idegen­­igrósok, így az ötkarikás játé­­okon nem csak az amerikai s a kanadai, hanem az orosz, svéd, a finn, valamint a cseh­álogatott is alaposan erősöd­ő. Már amennyiben ...A jék­­orong ugyanis más, mint a ko­­árlabda. Kosárlabdában az­merikaiak annyival voltak job­­ak a riválisoknál Barceloná­­an, hogy vidáman labdázgat­­atták az aranyérem átvételé­t. Jégkorongban ez nem len­­e ilyen egyértelmű. Akkor le­ét igazán jó egyéni teljesít­­ményt nyújtani, ha a társak eb­en segítenek. Márpedig arra evős idő lesz, hogy az NHL- es válogatott játékosok beil­­lszkedjenek a nemzeti együt­tsekbe”- vélekedett Lindros. Motorsport Befejeződött a salakmotoro­sok egyéni világbajnoki pontva­dászata. Ebben az évben hat Grand Prix-forduló eredményei alapján alakult ki a végső sor­rend. A Londonban megrende­zett utolsó GP-verseny az amerikai Greg Hancock sikeré­vel zárult, a világbajnoki címet viszont a dán Hans Nielsen ér­demelte ki, megelőzve a svéd Tony Rickardssont és az ame­rikai Sam Ermolenkót. Az utolsó Grand Prix-forduló végeredménye: 1. Hancock (amerikai) 20 pont, 2. Ermolen­­ko (amerikai) 18, 3. Loram (brit) 17. A vb-pontverseny végered­ménye hat forduló alapján: 1. Nielsen 103 pont, 2. Rickards­­son (svéd) 88, 3. Ermolenko 83, 4. Hancock 82, 5. Hamill 80, 6. Lorant 77. Kosárlabda A görög kosárlabda élő b­­­andájaként tisztelték és tiszte­­l a mai napig is hazájában Ni­­osz Gallist. A 38 esztendős portember ördöngős cseleivel, seniális átadásaival hosszú­veken át szinte egyedül tartot­­i Európa élvonalában a hellé­­eket. Az Egyesült Államokból 979-ben tért haza, és szinte illanatok alatt felpezsdítette a örög kosárlabdázást. Pályafu­­tsának csúcsát jelentette, mikor a válogatottat 1987-ben­­ Európa-bajnoki címig vezet­i. A Panathinaikosz csapatá­­ak sztárja tavaly október óta am lépett pályára, mert néze­­sktérése támadt a klub vezetőf­­ül. Sokan várták a nagy pilla­­ntot, amikor újra megcsillantja ihetségét a palánkok alatt, de­rre valószínűleg már nem ke­­ll sor. Legalábbis ez derült ki ick Gallis legfrissebb nyilatka­ Tenisz Hétfőn, éppen huszonnyol­cadik születésnapján, újra­­kezdte az edzéseket Thomas Muster. A Roland Garros oszt­rák bajnoka két hetet töltött te­nisz nélkül, miután kiújult a térdsérülése. „Thomas teljes intenzitással kezdte az edzéseket. Szerin­tem néhány héten belül újra csúcsformában lesz” - Ronald Leitgeb, Muster edzője. ★ Férfi világranglista: 1. Agassi (amerikai) 5400 pont, 2. Sam­­pras (amerikai) 4959, 3. Muster (osztrák) 4072, 4. Becker (né­met) 3506, 5. Chang (amerikai) 3015, 6. Kafelnyikov (orosz) 2670, 7. Ivanisevics (horvát) 2608, 8. Courier (amerikai) 2202, 9. Enqvist (svéd) 2073, 10. Bruguera (spanyol) 1953. Női világranglista: 1. Graf (német) 357.1963 pont és Sze­les (amerikai), 2. Sánchez-Vi­­cário (spanyol) 240.3890, 3. Martinez (spanyol) 226.2363, 4. Pierce (francia) 180.3438, 5. Date (japán) 169.4077, 6. No­­votná (cseh) 166.3764. Autósport Nigel Mansell, a Forma-1 1992-es bajnoka kész vissza­térni a versenyzéshez. A negy­venegy esztendős pilóta el­mondta, hogy két-három héten belül eldől, hogy 1996-ban au­tóba ül-e. Elképzelhető az is, hogy a tengerentúli IndyCar­­sorozatban akar ismét bizonyí­tani. „Egy dolog bizonyos, nem vonulok vissza!" - jelentette ki Mansell. Nemzeti Képes Sport Főszerkesztő: Énekes Zoltán Felelős szerkesztő: Dénes Tamás Vezető olvasószerkesztő: Z. Vincze György Művészeti szerkesztők: Darvas Péter, Keleti Imre, Roska János Fotóigazgató: Záhonyi Iván Terjesztési igazgató: Harcsa Gábor Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Bp. XIII., Visegrádi utca 113-115. Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Telefon: 138-4366. Telefax: 138-4248, 269-8746. A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. lapja. Felelős kiadó: Borbély Pál ügyvezető igazgató Hirdetésfelvétel: Nemzeti Sport Média Rt., 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. Telefon: 112-1234,132-0384,132-6301, 131-5183. Fax: 112-1234. Styl Média Kft., 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel.: 252-3968, 114-3810, 252-8296. Fax: 252-7149. Terjeszti a HIRKER Rt., az NH Rt., valamint árusítják önálló vállalkozók. Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hír­lapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, a hírlapkézbesítőknél, és a Hírlapelőfizetési Irodában (HELÍR), Budapest XIII., Lehel út 10/A., (Levélcím: HELÍR, Budapest 1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással, a HELÍR Postabank Rt., 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, vidéken a postahivatalokban. A kitöltött megrendelőlapokat a főváros­ban borítékban adják fel az alábbi címre: Hírlapüzletági Igazgatóság, 1846 Budapest. Vidéken: Postahivatal, helyben. A Nemzeti Sport (és benne a Nemzeti Képes Sport) előfizetési díja: egy hónapra 900 forint, negyedévre 2700 forint, fél évre 5400 forint, egy évre 10 800 forint. Megjelenik naponta. Index: 25004. Vidék: ISSN 0866-2525. Bp.: ISSN 0866-2517. Szedés, grafika: Nemzeti Sport Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Részvénytársaság, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán elnök-vezérigazgató NEMZMH KÉPES SPORT Kirúgták a „tökéletes edzőt” Amikor a játékvezető lefújta a Cannes-Nice mérkőzést, Sza­­fet Szuszics, a hazaiak edzője már tudta: munkanélkülivé vált. Elnöke, Francis Borelli nem is titkolta:­­ Szafet nagyon jól tud­ta, mi vár rá, ha idehaza veszí­tünk a nizzaiak ellen. A vita már régóta személye körül forog. Holnaptól kezdve mással pró­bálkozunk, a bosnyák nélkül. Vasárnap délután a klub ve­zetése kinevezte az utódját is, az egykori válogatott védő, Wil­­liam Ayache személyében. Bo­relli persze védi Szuszicsot, akit annak idején még ő vitt a PSG-hez. - Minden lehetséges elképzelést megvizsgáltunk. Szafer helyettesítésére két je­löltünk volt, Guy Lacombe, illet­ve William Ayache. Választá­sunk az utóbbira esett. Ayache ,,szűzbeszédében” - remek szónoki érzékkel - a szurkolóknak olyan kedves té­mával kezdte: - Olyan ez, mint egy súlyos sérülés, ahol legelő­ször a vérzést kell elállítanunk. Fontosnak tartom, hogy Patrick Vieira az új helyzetből adódóan biztosított arról, hogy még öt mérkőzésen a rendelkezésem­re áll, és csak november ne­gyedikén utazik Milánóba új csapatához, a Milánhoz. Az edzőcseréhez még annyi tartozik: amikor Luis Fernandez a PSG-hez „igazolt”, William Ayache-t javasolta maga he­lyett. Ő akkor visszautasította a felkérést, mondván: még játé­kosként is érez magában erőt a bizonyításra.★ HOLLANDIA: Menesztették állásából Wim van Hanegemet, a Feyenoord vezetőedzőjét is. A legutóbbi fordulóban a PSV Eindhoventől elszenvedett 3-0- ás vereség után Van Hane­­gemnek mennie kellett. Az edzések irányítását ideglene­sen Geert Meijer, a korábbi másodedző veszi át. FRANCIAORSZÁG: Lens-Pa­­ris SG 3-1 (Wallenie 7. p., Cama­­ra 50. p., Vairelles 82. p., ill. Nou­­ma 76. p.), Strasbourg-Bordeaux 3-0 (Leboeuf 8. p. - 11-esből, Mosztovoj 65. p., Keller 88. p.). Az élcsoport: 1. Metz 25 pont, 2. Paris SG 23, 3. Lens 22. NÉMETORSZÁG. Bundesli­ga I., 8. forduló: Mönchenglad­­bach-Eintracht Frankfurt 4-1 (Effenberg 21. és 60. p., An­­dersson 37. p., Dahlin 77. p., ill. Hagner 6. p.). Az élcsoport: 1. Bayern Mün­chen 21 pont, 2. Dortmund 17, 3. Hansa Rostock 14. OLASZORSZÁG. 5. forduló: Roma-Lazio 0-0. Az élcsoport: 1. Milan 12 pont, 2. Juventus 11 (10-2), 3. Napoli 11 (9-4). Csehország: Eten a címvédő A cseh bajnokság 9. fordulója után a címvédő Sparta visszakerült a tabella élé­re, miután mindhárom, előtte tanyázó csa­pat egyformán kikapott. Az éllovas Liberec Pilzenben hagyta a három pontot, ám Rampácek hátvéd kiállításáig gól nélküli döntetlenre állt a találkozó, az olmütziek Jablonecben úgy vesztettek, hogy kétszer is vezettek, míg a budejoviceiek otthon drámai mérkőzésen szenvedtek vereséget a szerencsésebb prágai Slaviától. A Sparta viszont könnyű feladat előtt­ állt, hiszen a sereghajtó Zlint fogadta, amely mindeddig csak egyetlen gólt szerzett és amely Prágában, a bajnok ellen 777 percre hosszabbította meg gólképtelenségi soro­zatát. A fővárosiak első két góljukat így is tizenegyesből szerezték, az elsőt ráadásul a szakemberek többsége a játékvezető ajándékának minősítette. 9. forduló: Ostrava-Drnovice 5-3 (Cízek 17., 45. és 66. p., Galásek 72. p. - 11-es­ből, Maslej 85. p., ill. Drulák 12. és 35. p. - az elsőt 11-esből, Lasota 27. p.), Jablo­­nec-Olomouc 4-2 (Penicka 14. p., Horváth 31. p., Zelenka 69. p., Navrátil 84. p., ill. Machala 2. p., Holly 16. p.), Plzen- Liberec 2- 0 (Hermán 59. és 87. p.), Sparta-Zlín 3- 0 (Nedved 23. és 43. p. - mindkettő 11- esből, Koller 84. p.), Viktória Zizkov-Brno 4- 0 (Kordule 9. és 22. p., Krejcik 18. p., Holota 85. p.), C. Budejovice-Slavia 2-3 (Barteska 32. p. Vácha 40. p. - 11-esből, ill. Smejkal 29. és 82. p., Smicer 37. p.), Cheb-Opava 3-1 (Sedivy 46. p., Müller 57. p., Necas 78. p., ill. Rozhon 21. p.). Az Uherské Hradiste-Hradec Králové mérkő­zés lapzártánk után ért véget. Az élcsoport: 1. Sparta 17 (8 mérkőzés), 2. Liberec 16 (10-9), 3. Cheb 16 (13-12). Szereti flmNet O­Kt- Telefon: a Milánt? 267-9077 A MULTICHOICE-hoz tartozó FilmNet Magyarországon egyedül közvetít élőben mérkőzéseket a világ két legszín­vonalasabb ligájaként jegyzett olasz és német bajnokságból. A Campionato és a Bundesliga iránt megnyilvánuló hihetetlen magyarországi érdeklődés hívta életre a Komédium Színházban a MULTICHOICE-TOPFUT­­BALL KLUBOT - amely az egyetlen, főprofiljául a nemzetközi labdarúgást vá­lasztó magyarországi klub. Első alkalommal - 1995. október 5-én, csütörtökön 18 órakor a Komédium Színházban (Tüköry utca 5.) - a téma a futballtörténelem legeredményesebb labdarúgóklubja, az olasz bajnokságot vezető MILÁN. Az összejövetelen képes riportot láthatnak az érdeklődök Milanellóról, a Mi­lán főhadiszállásáról, valamint a Meazza-stadionról, a derbik színhelyéről. Tele­foninterjú készült a Milán egyik kiválóságával, s elhangzanak kulisszatitkok a piros-fekete klub sztárjainak életéből. A játékban eredeti Milan-relikviákat lehet nyerni. A belépés ingyenes. Spanyolország: Bebeto: csillagos ötös A világbajnok brazil válogatott csatára, Bebeto volt a spanyol bajnokság ötödik for­dulójának igazi főszereplője. A Deportivo La Coruna színeiben futballozó támadó az Albacete elleni meccs első félidejében gyorsan szerzett egy gólt, majd bő egy órára eltűnt a mezőnyben. A találkozó utol­só perceiben azonban mintha bolha csípte volna meg, hat perc alatt négy gólt rámolt a vendégcsapat hálójába. A Depor edzője, a walesi származású John Toshack csak annyit fűzött kedvenc csatára teljesítmé­nyéhez: „Félidőben le akartam cserélni Bebetót, mert gólja ellenére gyalázatosan rosszul játszott. Aztán meggondoltam ma­gam. Szerencsére... ” Tovább tart az Espanyol menetelése, a barcelonai gárda továbbra is százszázalé­kos teljesítménnyel vezet a bajnokságban. A Racing Santander elleni győzelem után Camacho, a sikergárda mestere csak a já­tékkal volt elégedett, az eredménnyel nem. 5. forduló: Oviedo-Betis 0-1 (Menendez 22. p.), Rayo Vallecano-Valencia 3-2 (Aqui­­no 53. p., Onesimo 79. p., Calderon 85. p., ill. Mijatovics 58. és 74. p. - az elsőt 11-esből), Real Zaragoza-Compostela 1-0 (Morientes 29. p.), Merida-Salamanca 0-0, Vallado­­lid-Tenerife 3-0 (Peternak 29. p., Quevedo 38. p., Aszanovics 90. p.), Deportivo La Co­­runa-Albacete 5-0 (Bebeto 2., 84., 85., 87. és 89. p.), Celta Vigo-Real Sociedad 1-1 (Gil 42. p., ill. Park 36. p.), Espanyol-Racing Santander 1-0 (Javi 81. p.), Sevilla—Atletico Madrid 0-0, Real Madrid-Barcelona 1-1 (Raúl 12. p., illetve Roger 32. p.), Athletic Bil­bao—Sporting Gijon 2-1 (Guerrero 17. és 53. p., ill. Salinas 76. p.). Az élcsoport: 1. Espanyol 15 pont, 2. At­letico Madrid 13,3. Barcelona 11. Csillag Imre Nézőpont Keleti kísértés... A keleti kísértésnek az isteni Di­­ego sem tudott ellenállni. Pedig az apró termetű szupersztár tulajdon­képpen már szögre akasztotta fo­cicsukáit. Most mégis újra pályára lépett. Nem tudni, hogy a foci mér­hetetlen szeretetén kívül mennyi mérhető dollár játszott szerepet mindebben. Azt viszont pontosan látni lehetett, hogy Maradona lefo­gyott, versenysúlyánál van. Fekete haját rövidre vágatta és egy fehér­­szőke csíkot festetett bele. A frizu­rája hasonlított az argentin csapat szereléséhez, amelyen a sötét mez egyhangúságát csak a mel­len keresztbe futó aranysárga csík törte meg. Idézzünk fel négy pillanatot Maradona visszatéréséről, a Bo­­ca Juniors-Dél-Korea mérkőzés­ről. 11. perc: A tiszta fehérben ját­szó hazaiak között kitör a pánik. Maradona egy zsebkendő nagy­ságú területen négy védőt kicse­lez. Mérnöki pontosságú labdával indítja a bal szélen felfutó MacAl­­listert, aki az alapvonalig száguld. Puhán beívelt labdáját Maradona a levegőben repülve jobbal meg­szelídíti, majd szinte ugyanezzel a mozdulattal ballal a kapufára zú­dítja. Ha bemegy, ez az év gólja. 14. perc: A szuper törpe jobb oldali szögletet rúg. Előtte fejjel bólint a vörös skótnak, MacAllis­­ternek. Gyere!... Jön ő is meg a labda is. A fejes védhetetlen. Ve­zet a Boca. 63. perc: A hazaiak térfelén újabb argentin tangót táncol Ma­radona. Végül a teljesen tisztán álló Azzuri lábára varázsolja a bőrgolyót. Csak be kell passzolni. 2-1 -re vezet és nyer a Boca Juni­­ors. 85. perc: Az isteni Diego ke­resztet vetve búcsúzik a közön­ségtől. Ütemes vastaps kíséreté­ben lejön a pályáról. Az elmúlt héten egy napon és egyszerre nyújtotta be pályázati kérelmét a FIFA illetékeseinek Japán és Dél-Korea Labdarúgó Szövetsége. Mind a ketten a 2002-es labdarúgó vb rendezési jogát kérik. Máris készen vannak a megfe­lelő létesítmények. A különböző stadionok szinte tökéletes színhe­lyet biztosítanak a játékhoz. Kü­lönleges technikai csemegét ígér­nek például a japánok. Hatalmas helyszíni térhatású kivetítőkön lassítva ismételhetik a mérkőzés bármely pillanatát és eseményét. Rendkívül nehéz lesz dönteni Tokió és Szöul között. Mind a két ország rendezett már olimpiát, méghozzá mesterfokon. Most a labdarúgó vb-ért egymással ve­télkednek. Az eredményre még várni kell. Az azonban már biztos, hogy a focivilág 2002-ben Ázsiá­ba költözik. Jó lenne a keleti kísértésre ma­gyaros választ adni, ön mit gon­dol: van rá reményünk, hogy 2002-ben ott legyünk Tokióban vagy Szöulban?... Korda Sándor EROTIKUS ÉS FORRÓ Z 00.1809.474.1014 BUJA CSAJOK­­ 00.1809.474.10161 SIMOGASSUK EGYMÁST 00.1809.474.10181 tárcsázz és élvezz 00.1809.474.1019­1 15 Törökország: Két derbi A török bajnokságban két derbit is rendeztek a hét végén. A Trab­­zonspor a Galatasarayt, míg a Fe­­nerbahce a Besiktast látta vendé­gül. A Fener stadionjában nagy csa­tát láthattak a szurkolók. A találko­zón a fekete-fehérek inkább arra tö­rekedtek, hogy ne kapjanak gólt, de ez­­nem sikerült. A Fenerbahce két idegenlégiósának a góljaival simán megnyerte a mérkőzést. A Besiktas vezetői Daum edzőt hibáztatták a Fener elleni gyenge futball miatt. A meccs után a Besiktas-szurkolók felgyújtották a lelátót. A Galatasaray vezetői is az edzőt hibáztatják a csapat vereségéért: fi­gyelmeztetésben akarják részesíte­ni a skót edzőt, Sounesst, mivel a gárda igen rosszul játszik. 8. forduló: Fenerbahce-Besiktas 2-0 (Högh 41. p., Atkinson 78. p.),Trabzonspor-Galatasaray 4-1 (Hami 17. és 47. p. az elsőt -11-es­tről,Sota 35. és 84. p., ill Turkyilmaz 65. p.), Vanspor-Genclerbirligi 0-1 (Osman 74. p.), Ankaragücü-Gazi­­antep 0-0, Istanbulspor-Denizli 2-3 (Hamza 46. p., Saffet­ 76. p., ill. Mecnin 22. p.,Dávid 48. p.,Seyfet­­tin 59. p.), Karsiyaka-Kocaeli 1-2 (Fofona 82. p., ill. Nuri 61. p., Mos­­he 73. p.), Samsunspor-Altay 4-0 (Faruk 35. p.,Serkan 51. p., Cenk 72. p., Celil 91. p.), Antalya­­sport-Kayserispor 3-3 (Madida 19. és 89. p., Ihsan 31. p., ill. Hassan 34. p., Paulo 62. p., Recep 64. p.), Eskisehir-Bursaspor 1-3 (Cihad 45. p., ill. Baljics 14. p., Mususi 19. és 89. p.). Az élcsoport: 1. Trabzonspor 17 pont, 2. Fenerbahce 17, 3. Galata­saray 15. Mehmet Basaran Románia: Nem várt vendég A hét közi sikertelen nemzetközi szerep­lések nem törték meg a bajnokság iránti érdeklődést. Sokan várták kíváncsian a fő­városi derbit a Steaua és a Rapid együtte­se között. A bajnokot nem viselte meg a Juventus elleni vereség és a bajusztalan Vladoiu kitűnő játékának is köszönhetően továbbra is bizonyítja, hogy hazai környe­zetben verhetetlen. Ugyancsak telt ház előtt játszották a tar­­gu­ jiui örökbefogadott Sportul Studentesc és a Dinamo Bucuresti találkozóját. Csak azért volt tizenötezer néző, mert több nem fért a stadionba. A hazaiak jobbnál jobb helyzeteik kihagyása után átengedték a kezdeményezést a belügyieknek, akik ma­gukkal is vitték mind a három pontot. Ez volt a fővárosi egyetemisták első „hazai” veresége. Váratlanul nagyarányú győzelmet aratott a kolozsvári ,,U”. Tagjai az eddigi hét for­dulóban mindössze hat gólt tudtak rúgni, most, a nyolcadikon viszont hét góllal ter­helték a bákói Selena csapatának hálóját. 8. forduló: FC Inter Sibiu-U. Craiova 2-0 (Glavan 14. p. 11-esből, Pogaceanu 23. p.), Politehnica Iasi—Petrolul Ploiesti 2-1 (Dobrea 34. p., Ambrosie 52. p., ill. Abaluta 32. p.), U. Cluj-FC Selena Bacau 7-1 (Fa­­lub 3. p., Marca 5. és 80. p., R. Sabo 8. és 45. p., Maier 11. p. 11-esből, Cioloboc 90. p., ill. Scinteie 27. p.), Sportul -Dinamo Bu­curesti 0-1 (Danciulescu 53. p.), FC­ Farul Constanta-Otelul Galati 1-0 (Butoiu 28. p.), Steaua-Rapid Bucuresti 3-0 (Vladoiu 34. és 68. p., Militaru 64. p.), FC Arges­­-Ceahlaul 1-1 (Barbu 18. p., ill. Enache 78. p.), Gloria Bistrita—FC Braso 3-2 (Stan­­cu 62. és 73. p., Matei 69. p., ill. Vasc 20. p., Manoale 65. p.). Az élcsoport: 1. Steaua 20 pont, 2. Dina­mo B. 16 pont (12-8), 3. Ceahlaul 16 pont (10-8). Lőrincz László

Next