Nemzeti Sport, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-17 / 105. szám

10 NEMZETI SPORT HÍRCSATORNA NEMES GESZTUS. Halbritter Mátyás, a Győri Keksz Kft. ügyvezető igazgatója a „Pro Urbe Győr" kitüntetésben részesült. A kitüntett az ezzel járó pénzösszeg felét a győri kézilabda-utánpótlás, míg a másik felét a Te­hetséges Ifjúságért Alapítvány javára ajánlotta fel. KOVÁCSÉK NYOMDOKAIN. Április 17-én a lengyelországi Bydgoszczba, az ottani hagyományos juniortornára utaznak legjobb juni­or ökölvívóink. A Balzsay Károly csapatvezető és Szabó Sándor edző irányította együttesben íft. Balzsay, Tóti, Nagy T., Gerebecz és Kövesdi kapott helyet, míg pontozóként Somlai Miklós tart a csapattal. MIELŐBBI GYÓGYULÁST! Egy lovasversenyen térdszalagszakadást szenvedett Ákos Ajtony, az öttusa-válogatott lovasedzője. A kitűnő szak­ember bal lábát begipszelték, s négy hétig pihenőre kényszerül. ÁTIGAZOLÁS. Kolozsvári Gábor, a kiváló maratonista, a kenu 1-es vi­lágbajnoka a BSE-ből a Győri Vízisport SE-hez igazolt. HARROWS-KUPA. Először szponzorálja hazánkban a Harrows a darts ob-t. Az egyik legnagyobb, dartsfelszereléseket gyártó és forgalmazó an­gol cég a hét végi gyulai steel-torna (a nyílt bajnokság 2. fordulója) rende­zési költségeit vállalta magára, amelyet a Harrows-kupáért játszanak, összdíjazása 200 ezer forint, színhelye pedig az Agro Hotel. ÚJRAJÁTSZÁS. Az április 14-én verekedés miatt félbeszakadt Sátoral­­jaújhely-Sárospatak labdarúgó-mérkőzést április 24-én 16 órától zárt ka­puk mellet játsszák újra, Sátoraljaújhelyen. HALÁLOZÁS. Hatvannégy esztendős korában elhunyt Bulla József, a Csepel SC egykori labdarúgója, aki tagja volt a klub 1958-59-ben bajnok­ságot nyert együttesének. Temetéséről később intézkednek. Életének 63. évében elhunyt Székely Kocsárd (Kese), a MÉMOSZ, az MTK, a Vörös Meteor, a Nemzeti Bank SK, a Mezőtúri MÁV, a Kőbányai Dózsa és az Autótaxi SE egykori labdarúgója. Temetése a rákoskeresztúri Köztemetőben lesz június 2-án 13 órakor. TEMETÉS: Lengyel Tamást, a Hunyadi SE műugrószakosztályának el­nökét, a szövetség volt irodavezetőjét április 19-én 11 órakor a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára. 999 Bajnokaink születésnapjára Konrád (III) Ferenc (Budapest, 1945. április 17.) Tizenegy évesen a Bp. Lokomo­tív (illetve BVSC, 1956-66) pólós edzésein ismerkedett a vízilabdá­­zás alapjaival, majd az OSC (Medi­cor OSC 1966-1980) csapatával ért el kiemelkedő eredményeket. A Külker SC (1980-82) egyesüle­­tében levezetésként pólózott. A többszörös bajnok BEK- és Szuper­kupa-győztes vízilabdázó közel másfél évtized alatt (1963-1976) 178 alkalommal volt válogatott. 1965-ben a Budapesti Universia­­dén a győztes magyar csapat tagja. Három olimpiáról három külön­böző színű éremmel térhetett haza: Mexikóvárosban (1968) bronz-, Münchenben (1972) ezüst-, Mont­realban (1976) aranymedált érde­melt ki a magyar válogatott erőssé­geként. Világ- (1973 Belgrád) és Európa­­bajnoki (1974 Bécs) elsőségek mel­lett vb- (1975 Cali) és Eb- (1970 Bar­celona) ezüst is gazdagítja érem­gyűjteményét. 1966-ban az év vízilabdázójának választották. Visszavonulása után edzőként és játékvezetőként segí­tette kedvenc sportágát. 1971-ben fogorvosi diplomát szerzett, hivatásának él, egyetemi adjunktusként a gyermekfogászati klinikán dolgozik. A Konrád-test­­vérek (Ferenc, János, Sándor) vízi­labda triumvirátusának legfiata­labb tagja. Köszöntjük 51. születésnapján! Vb-re készülnek az öregfiú öttusázók A Magyar Öttusa Szövetség old boy bizottsága pénteken és szom­baton rendezi meg az év első há­romtusa- (lövészet, úszás, futás) és öttusaversenyét. A viadalra jelent­kezni lehet az UTE Mexikói úti lő­téren április 19-én 9 óráig. Az 1994 szeptemberében Ma­gyarországon rendezett old boy világbajnokság sikerének köszön­hetően megélénkült az öregfiú­­mozgalom, a sportág mind több egykori klasszisa tér vissza volt sportágához, és vesz részt rend­szeresen a korosztály versenyein. A hétvégi viadal előkészület­e szeptemberben Budapesten sorra kerülő old boy Világkupára, illet­ve az októberi, svájci világbajnok­ságra. KOSSUTH. Középhullámon. 5.00, 6.00, 7.00 és 8.00: Krónika - sport. 19.05: Sportvilág. A terve­zett témák: Tudósítás a labdarú­gó Magyar Kupa visszavágó mérkőzéseiről (Siklós Erik, Lan­tos Gábor, Bálint István, Marik Balázs) és a kosárlabda női Ma­gyar Kupa döntőjéről (Deák Hor­váth Péter) o Vaszi Tünde nagy ugrása (Marik Balázs) o Aranyo­sok rossz úton (Willy Krisztina). Szerkesztő: Radnóti László. PETŐFI 7.45: Sportreggel (Labdarúgó­magazin). 22.19: Hírek, időjárás - sport. TELEVÍZIÓ TV 1­5.40: Gazdatévé. 6.00-9.00: Napkelte. 9.00-12.00: Tízórai, benne: Kaliforniai álom. Álmaim fiúja (am. tévéfilmsor.). Játék. Gyerekszoba. Magnum. Trópusi őrület. 12.00: Hírek. 12.05: Üzlet délidőben. 12.25: Angol nyelvű magazin. 12.55: Telepakk. 13.40: Élet a fagyban. Mélyhűtőben (D. Attenborough sorozata). 14.10: Német nyelvű magazin. 14.35: Horvát nyelvű magazin. 15.10: Mentálhigiénéről mindenkinek. 15.20: Történelem. 16.05: Zöld béka. 16.30: Topmodell. 119. rész (brazil tévéfilmsor.). 17.00: Kap­csolj be! 17.30: Hitünk közös gyökerei. 17.55: Gyorssegély. 18.05: Telis-televideó '96. 18.10: Életjel. 18.15: Gazdasági infor­mációk. 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Gyereksarok. 19.15: Aranyág '96. 19.30: Híradó. 20.01: TeleSport. 20.15: Magya­rok Cselekedetei. 20.20: Szép új világ (különös emberekről). 22.55: Vers mindenkinek. 21.00: Százéves a mozi. Szabó István válogatása. Marty (ám. f.). 22.30: A római lány, 2. rész (pl. tévéf.). 23.50: Szenes Andreával... Ven­dég: Szekeres Imre. 0.30: Híradó. 0.40: BBC-híradó. TV 2 15.15: Palackposta. 15.45: Élet és munka Európában. 16.15: Szo­­kolay Sándor: Vérnász (tévévál­tozat). 17.25: Bin-Tin-Tin. 18.00: Körzeti híradók. 18.15: A vidék magazinja. 19.05: Szabófalvától San Franciscóig: Sivó József he­gedűművész. 20.05: Múzsa. 20.20: Panathinaikosz-Ajax lab­­darúgó-mérk. BL-elődöntő. A szünetben, kb. 21.15: Híradó. 22.20: Kékpercek. 22.30: Objektív. 23.05: Dzsumbuj-napló. 23.45: Magyarok Cselekedetei. DUNA TV 8.00- 12.00: Képes krónika. 12.00: Lapozó. 12.20: Gazdakör, ism. 13.00: Esti kérdés, ism. 13.15: Csodakörhinta. 13.30: Az állatok élete északon, 1. rész (finn ism. térj. f.). 13.55: Talpalat­nyi zöld, ism. 14.25: Nyelvédes­anyánk. 14.50: Fejezetek a ma­gyar film történetéből, 2. rész. 15.50: Egy bolond százat csinál (magy. filmvígj. 1942.). 17.10: Tá­jak, fortélyok, asszonyok. 17.35: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: A csá­szár parancsára (magy. f., 1956). 19.45: Európa szántalpakon (magy. kisf.). 20.05: Régiók (tu­dósítók stúdiója). 20.45: Esti kér­dés. 21.00: Híradó. 21.15: Sport­percek. 21.25: Kieslowski-dialó­­gus (francia-lengy. portréf.). 22.15: Három szín: Kék (francia­­lengy. f.). 23.50: Nomád nemze­dék, 2. rész: Mozgalom (magy. ism.terj. .f.). 0.20: Vers. A3 6.00- 9.00: Vekker. 13.30: Rock­tükör. 14.00: Budo-magazin. 14.30: Játszd újra. 15.00: I lőve. 15.30: Buborék (a hét meglepeté­se). 16.00: Rendhagyó angolóra. 16.20: Music Box. Top 10. 17.00: Napnyugta. A tervezett témák: Angol nyelvű hírmagazin a Sző­nyeg szélén . Ezt mondja meg!­o Fourum. Vendég: Pető Iván o Hí­rek o Világsport. A műsor tele­fonszáma: 272-8811. 19.30: Parti sétány, Ausztrália (ausztrál tévésor.). 20.00: Gyilkos utcák, 1. rész (am. tévésor.). 21.00: Divatműsor. 21.30: Őrült sportok. 22.00: Roar Tv (maga­zin). 23.00: Benny Hill, ism. 23.30: Nem probléma (Zalatnay Sarolta műsora). 24.00: A 3-ik vo­nal. 1.00: Vörös Rock, ism. TV3 Budapest 16.25 TV-shop. 16.30: Siker-vo­nal. 17.00: Miss Eurofradi VI., ism. 17.20: Hogyan éljük túl a gyermeknevelés hétköznapjait. 17.40: Az emberi szív térképe (ang.-francia-kanadai-ausztrál f.). 19.10: Horgászmagazin. 19.30: Cinema. 20.00: Játék. 20.30: Ne­gyedóra szolgáltatás. 20.45: Hír­magazin. 21.00: Az orvtámadás áldozata (am. f.). 22.30: Fiala Já­nos műsora. 23.15: Negyedóra szolgáltatás. FILMNET 22.00: Jégkorong, NHL. 24.00: Híres arcok: Richard Harris. DSF 6.45: Ismétlések: Varázslatos sportágak. 9.00: Labdarúgás. Spanyol bajnokság, 35. forduló (összefoglaló). 10.00: Sporttalks­­how. 11.00: Focivetélkedő. 11.30: Hívd Nielst! 12.00: Varázslatos sportágak. 14.00: Focivetélkedő. 14.30: Motorsport-magazin. 15.30: Lósport (ügetőmagazin). 15.45: Sporttalkshow. 16.45: Hívd Nielst! 17.15: Varázslatos sport­ágak. 18.15: Kosárlabda, NBA. 19.15: Focivetélkedő. 19.50: Mo­torsport, Pro Superbike, szezon­előzetes. 20.15: A modern olim­pia története. 21.15: Lósport. 22.15: Sportriport. 22.30: Ökölví­vás. WBC pehelysúlyú vb, Las Vegas. 23.15: Pankráció. 1.15: Ac­­tion 5.1.45: Motorsport. EUROSPORT 8.30: Motorkerékpár-verseny, Indonézia. 10.30: Szumó, Japán. 11.30: Labdarúgás. UEFA-kupa, összefoglaló. 13.30: Kosárlabda­magazin. 14.00: Tenisz. ATP-tor­­na, Barcelona. 18.00: Kerékpár­­verseny, Belgium. 18.30: For­­ma-1 magazin. 19.00: Motor­sport-magazin. 20.00: Szumó. A japán Basó. 21.00: Nemzetközi profi ökölvívás. 22.00: A világ leg­erősebb embere, Németország. 23.00: Darts. Német Open, Né­metország. 24.00: Tenisz. ATP- magazin. 0.30-1.30: Lósport. EUROSPORT -MAGYARUL 18.00: Kerékpár (Dávid Sán­dor). Az 1936 óta minden évben a belgiumi Fleche Wallonne-ban rendezett biciklis-találkozó köz­vetítése. 19.00: Motormagazin (Dávid Sándor). A francia For­­ma-3 verseny, Clio-kupa és For­mula Renault Nogaróból, gyor­sasági motoros világbajnokság Indonéziából. 20.00: Szumó (Gundel Takács Gábor). 21.00: Ökölvívás (Gundel Takács Gá­bor). OSZTRÁK TV 1. műsor. 20.00: Sporthírek. 20.15: Labdarúgás. Bajnokok Li­gája, középdöntő, visszavágó mérkőzések. RTL 20.15: Labdarúgás. Bajnokok Ligája, középdöntő. 18.25: Jégkorong. STV 2 20.10: Labdarúgás. Bajnokok Ligája, élő adás. SUPER 22.00: Super­sport. Megalakult a sporttudományi társaság Önálló társadalmi szervezetként megalakult a Magyar Sporttudomá­nyi Társaság (MSTT), amely az 1955-ben létrehozott Testnevelési Tudo­mányos Tanács (ITT) jogutódjának tekinti magát. Tagjai magánszemé­lyek, intézmények és szervezetek. A társaság a hazai sporttudomány fej­lesztését, menedzselését, a kutatások összehangolását, a tudományos eredmények hasznosítását és tagjai érdekeinek védelmét, képivseletét tűzte ki célul. Az MSTT elnökévé dr. Frenkl Róbert professzort választották. Az alel­­nök dr. Pucsok József, Földesiné dr. Szabó Gyöngyi és dr. Tihanyi József lett. Főtitkára dr. Mónus András, tiszteletbeli elnöke pedig dr. Nádori László. Az elnökség tagjai: dr. Apor Péter, dr. Ángyán Lajos, dr. Eiben Ottó, dr. Gál László, dr. Győri Pál, dr. Lukácskó Zsolt, dr. Ozsváth Ká­roly, dr. Rigler Endre, dr. Szabó Tamás és dr. Vass Miklós. Már az Eb útján halad a mezőny Harmadik alkalommal indul útjára április 20-án 13 órakor a Mars­ ma­ratoni mezőnye. Az eseménnyel kapcsolatban kedden a Fekete Holló ét­teremben tartottak sajtótájékoztatót. Bodnár Beától, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárától megtudtuk, hogy a verseny egyben a Magyar Köz­társaság 1996. évi nyílt maratoni futóbajnoksága lesz. -A viadal érdekessége, hogy idén a mezőny a kilencvennyolcas buda­pesti Európa-bajnokság tervezett maratoni útvonalán halad - mondta a főtitkár. - Felmérjük, hogy milyen lehetőségekkel számolhatunk a közle­kedés, a forgalomlezárás, a televíziós közvetítés, vagyis a verseny lebo­nyolítása szempontjából. A továbbiakban kiderült: a magyar bajnokságra jelentkezők száma már meghaladta a tavalyi nevezésekét. Mérei László szövetségi kapitány szerint a férfiaknál a győzelemre a Las Vegas-i maratoni nyertesének, Hujba Zoltánnak, a hölgyeknél pedig az Amerikában készülő Szabó Ka­rolinának van a legnagyobb esélye. Németh Zsolt, a Magyar Marathon Klub elnöke tájékoztatta az újság­írókat, hogy a versenyen 14 km-es futópróbát és váltófutó-karnevált is rendeznek. Nevezni a Magyar Marathon Klub irodájában (1023 Bp., Frankel Leó u. 96. 1/3. Telefon: 326-2840, 326-2480) vagy április 19-én és 20-án a ver­senyközpontban (XIII., Radnóti út 35., 2. Számú Általános Iskola) lehet. Bodnár Bea, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, Burján Attila, a MASZ szóvivője és Németh Zsolt, a Magyar Marathon Klub elnöke (Záhonyi Iván felvétele) Noszály is indul a KESO-kupán A fővárosban a szabadtéri te­niszidény első I. osztályú verse­nyét rendezik meg szerdától vasár­napig - KESO-kupa elnevezéssel - Rákoskeresztúron, a Gyökér utcá­ban, az LRI-Malév SC pályáin. A helyszínen megtartott sajtótájékoz­tatón elhangzott, hogy a 150 000 forint összdíjazású tornán a legna­gyobb név Noszály Sándoré, a re­pülős klub versenyzőjéé, a magyar Davis Kupa-csapat éljátékosáé. Raj­ta kívül a 32-es főtáblán a kiemel­tek között lesz még - többek között - a két György-fivér, Tamás és Ká­roly, Hultai Gergely, Bardóczky Kornél és Jancsó Miklós. A verseny egyben kitűnő fel­készülési lehetőséget nyújt a játé­kosoknak a hétfőn kezdődő első osztályú csapatbajnokságra, ame­lyen az LRI-Malév célja - amint azt Fagyas Katalin vezetőedző el­mondta -, hogy Noszály vezérle­tével bekerüljön a legjobb négy közé. VII. 105. • 1996. április 17. Szörffel Atlantába Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott kedden dél­előtt a John Bull Pub-ban a Magyar Szörf Szövet­ség. Szontágh Endre, a szövetség alelnöke öröm­mel számolt be arról, hogy két jó nevű cég bizal­mát sikerült megnyerniük. Az egy évre szóló szerződések alapján létrehoztak egy Red Bull­­csapatot (tagjai: Körtvélyesi Miklós, Gádorfalvi Áron, Pártos György) és egy FILA-együttest - ké­pünkön - (balról jobbra: Gádorfalvi Áron, Szon­tágh András, Gádorfalvi Luca, Furtner Imre). Ba­csó Béla elnök a magyar szörfösök olimpiai fellé­péséről szólt. Mint elmondta, Gádorfalvi Áron ne­véhez fűződik az olimpiai indulást biztosító jog megszerzése, de korántsem biztos, hogy ő utaz­hat Atlantába. Közte és Körtvélyesi Miklós között ugyanis szoros harc folyik a repülőjegyért, s csak április végén, a hyéres-i válogató zárultával derül ki, melyikük lesz olimpiai résztvevő Sportműsor - szerda KÉZILABDA. Női Mai Nap Magyar Kupa-elő­döntő, első mérkőzés. DVSC-Symphonia-Dunaferr SE, Debrecen, 18.45, Andorka, Schóber. FTC-Polgá­­ri Bank-Győri Gardénia ETO KC, Népliget, FTC- csarnok, 15.30, Cserepes, Jancsó. NB I. B. Nők: Ke­let. Óbudai Goldberger-Postás, Kerék u., 18.30. KOSÁRLABDA. Nők. Fruttis Magy­ar Kupa döntők, Budapest, Körcsarnok. A 3. helyért, 18.15, az 1. helyért, 20.15. Fiúk. Kadett Eb-selejtező, Szol­nok, Tiszaligeti Körcsarnok, Oroszország-Csehor­­szág, 16. Magyarország-Luxemburg, 18. SAKK. Tapolca város önkormányzatának nem­zetközi női versenye, 2-3. forduló, Tapolca, Kisfa­ludy u. 1., 9 és 15. Első Szombat nemzetközi ver­senysorozat , 11. forduló, V., Fálk Miksa u. 10., 15. TENISZ. Újonc (13-14 éves) fiú és leány orszá­gos tízek bajnoksága, Győr, Kálóczy téri pályák, 9.30. LABDARÚGÁS Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó: Deb­receni VSC-Epona-BVSC-Dreher, Debrecen, 16, Varga S. (Vida, Hajdó). Paks-Újpesti TE, Paks, 16.30, Arany (Balajti, Pamminger). Zalaegerszegi TE-Vác FC-Samsung, Zalaegerszeg, 18, Molnár J. (Kéri, Fodor). Ferencváros-Kispest-HFC, Üllői út, 18, Bede (Ring, Tompos). NB II., Nyugati csoport. Tatabánya-Rákóczi Kaposcukor FC, Tatabánya, 17, Herbály (Ákos, Mező). Balatonfüred-BKV Előre, Balatonfüred, 17, Kiss B. (Szabó Zs., Koch). NB III., Duna-csoport. Komárom-Bakonycser­­nye, Komárom, 15.30, Füles. Ifjúsági bajnokság, A- és B-korosztály: Újpesti TE-Stadler FC, Megyeri út, 16, ill. Vízművek-pá­lya, 16. Békéscsabai EFC-Ferencváros, Békéscsa­ba, 13, ill. 11. Jó tudni Szurkolói buszt indít a Csepel SC a szombaton 19 órakor kezdődő Győri ETO-Csepel NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. Jelentkezni lehet a klub titkárságán (XXI., Béke tér 1.). Részvételi díj: 550 forint (az összeg a belépőjegy árát is tar­talmazza). Indulás: szombaton 16.30-kor, a cse­peli stadiontól. CSÜTÖRTÖK TV 1. 6­ 00-9.00: Napkelte. A tervezett témák: Tiszta játszma o A pápa magánélete o Sports ma­­chine o Képhamisítók o A XX. század kalózai o Mai magyar kri­mi­­hamisítók üldözése. Vendég: a Márkavédő Egyesület akció­­csoportjának irányítója o Végülis mi lesz a borsodi térséggel? Kinn, padon: Szabó Zsolt kor­mánybiztos o Horn Gyula és a gyárosok o IFOR-hírek o Az or­vostudomány évszázada o Szen­­záció-tudomány a médiában o A kórokozók új korszaka: közele­dik a halálos „Kék nyelv" vírus? o Károsak lennének a divatos szupertémák? A műsor telefonszámai: 251- 0490,251-0119.

Next