Nemzeti Sport, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-22 / 139. szám

VII. 139. • 1996. május 22. HÍRCSATORNA ELNÖKI ÉRTEKEZLET. Az OTSH elnöksége kedden beszámolót hallgatott meg a Népstadion létesítményeinek rekonstrukciójáról. Lochmayer György főosztályvezető pedig tájékoztatott az olimpiai felkészülés jelenlegi állásáról, s az ezzel kapcsolatos feladatokról. ÉVADNYITÓ. A Velencei-tavi Vízisport Szövetség és a Velencei-tó Barátai­nak Szövetsége május 25-én 10 órától Agárdon tartja a már hagyományos ve­lencei-tavi évadnyitót. Ünnepi beszédet Dunai Imre ipari és kereskedelmi mi­niszter mond, majd Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke, Varga Miklós, a MOHOSZ elnöke és Szabó Gábor, a Fejér megyei önkormányzat elnöke kö­szönti a megjelenteket. Ezután több személynek elismeréseket, kitüntetéseket adnak majd át a Velencei-tóért kifejtett kiváló munkájukért. A megnyitót kul­turális és sportrendezvények követik. KÖZGYŰLÉS. Május 24-én 16 órától tartják meg Miskolcon, a megyei sporthivatalban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség köz­gyűlését. Az elmúlt évek munkáját Marosi István elnök, az Ózdi Kohász egy­kori világválogatott játékosa értékeli. SZERZŐDTEK: Zalaegerszegen a Baromfiipari Rt. és a Gabonaipari Rt. évek óta támogatja a ZTE súlyemelőit. Most mindkét vállalat további szpon­zorálást vállalt: az eddigi juttatások mellett a klub egy-egy tehetséges súly­emelőjét külön is támogatják. Papp Imre, a Baromfiipari Rt. vezérigazgatója ifj. Táncsics László, Berkenyés István, a Gabonaipari Rt. vezérigazgatója pedig Papp Péter felkészülési és versenyzési költségeihez járul hozzá jelentős mér­tékben, s ezt szerződésben is rögzítették. ÚJ KLUBBAN. Nagykanizsán megszűnt a Bútorgyár Sportegyesület, de nem maradtak árván a kajakozók. Az utánpótláskorú versenyzők a most ala­kult Kanizsa Kajak-Kenu Klubban - amelynek elnöke Ferenczy Zoltán lett - folytatják pályafutásukat. TEMETTÉS. A 83 éves korában elhunyt Ignáth Mihályné Farkas Gizella atlé­tikai versenybíró temetése május 24-én 12.45-kor lesz a kispesti temetőben. Pünkösdi hosszú vágta... A hazai idény legjelentősebb távlo­vasversenyét rendezik pünkösdkor - 25-26-án, szombaton és vasárnap - Zamárdiban, pontosabban a gyönyö­rű somogyi dombvidéken. Az ELD­­RIC-FEI minősítést viselő, azaz min­den nemzetközi szövetség által elis­mert és hitelesített HBH-Balatel- Apenta-kupa, egyben nemzeti bajno­ki forduló legjelentősebb száma a szombaton hajnali négy órakor indu­ló 160 km-es táv lesz - tudtuk meg a rendező Kocsi­ csárda főnökétől, Szűcs Józseftől a keddi sajtótájékoz­tatón. A tavaly nagy sikerrel és magyar elsőséggel - a később bajnoki címet szerző Arató Barna és lova, Turbó győzelmével - zárult lovasmérkő­zésre ezúttal közel hetven indulót, köztük csaknem húsz külföldi lovast várnak. Az egynapos nagytáv mellett a 80 km-es utánpótlás- és a 40 km-es túraversenyre is számosan jelentkez­tek. Sőt, a fogathajtók kétszer 60 km­­en, két napon át róják a távot. Vasár­nap a Zamárdi melletti Tóközpusz­tán, a verseny céljánál egész napos, látványos program, csikós-, kaszka­dőr- és táncbemutató valamint tom­bola - fődíj egy kiscsikó! - várja az érdeklődőket. Pályázati felhívás! A Vasas Sport Club Elnöksége pályázatot ír ki a klub ügyvezető elnöki munkakörének betöltésére. A pályázó az alábbi követelményeknek feleljen meg: 1. Felsőfokú (egyetem, főiskola) végzettség, továbbá felsőfokú sportszak­mai képesítés. 2. Legalább ötéves vezetői gyakorlat, amelyet sportszervezet irányításá­ban, főfoglalkozású munkaviszonyban szerzett. 3. Legalább egy idegen nyelv (angol, német) középfokú ismerete. 4. Egészségügyi alkalmasság. A pályázathoz csatolni kell: 1. Részletes szakmai önéletrajzot, amelyben ki kell térni a hazai és nemzet­közi sportkapcsolatokra, továbbá - ha vannak - korábbi sportolói eredmé­nyekre. 2. A Vasas SC-re vonatkozó, olimpiai ciklusra szóló sportszakmai, gazda­sági terv és megvalósításának eszközei. 3. Egy hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvány. 4. Iskolai végzettségek dokumentumának fénymásolata. A pályázatot öt példányban, aláírva, jeligével ellátott, zárt borítékban kell július 4-én (csütörtök) 12 és 14 óra között a Budapest XIII., Fáy a 58. sz. alatt lévő klubház I. emeleti titkárságán tartózkodó közjegyzőnek átadni. A pályázatokról öttagú bírálóbizottság dönt és döntési javaslatát az elnök­ség elé terjeszti. A bírálóbizottság fenntartja magának a jogot arra, hogy a pályázatot ered­ménytelennek nyilvánítsa és a pályázat ismételt kiírását javasolja az elnök­ségnek. A pályázattal kapcsolatos kérdésekről felvilágosítást ad Ujj Attiláné, a Va­sas SC 129-6073 és 120-9457-es telefonszámán. SZERDA RÁDIÓ KOSSUTH Középhullámon. 5.00, 6.00, 7.00 Krónika - sport. 19.05: Sportvilág. A tervezett témák: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. Szerkesztő: Sípos János. PETŐFI 7.45: Sportreggel. Labdarúgó­­magazin. Szerkesztő-műsorvezető: Novotny Zoltán. 8.00: Petőfi-dél­­előtt. Közélet, kultúra, sport, tudo­mány, játék. 19.31: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről: Haladás-DVSC (Novotny Zoltán), Győr-BVSC Török László), Kis­­pest-UTE (Molnár , Dániel), Vác-PMFC (Deák Horváth Péter), Csepel-ZTE (Radnóti László), Stacler-FTC (Lantos Gábor). Fele­lős szerkesztő: Novotny Zoltán. 23.03: Sporthíradó. TELEVÍZIÓ_______ TV 1­6.00-9.00: Napkelte. 9.00-12.00: Tízórai. Benne: Kaliforniai álom. Porlasztó, kardhal és szerelem (am. tévéfilmsor.). Játék. Női szakasz. Paradicsom Szálló. 12.00: Hírek. 12.05: Üzlet délidőben. 12.25: Tele­pakk. 14.10: Szerb magazin. 14.35: Román magazin. 15.10: Öröksé­günk. 15.20: Repeta. Történelem. 16.05: Izomláz. 16.30: Topmodell. 138. rész. 17.00-17.25: Kapcsolj be! 17.30: A Biblia kincseiből. 17.55: Gyorssegély. 18.05: Telistele videó '96. 18.10: Életjel. 18.15: Gazdasági információk. 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Gyereksarok. 19.15: Fészek­rakó. 19.30: Híradó. 20.01: TeleSport. 20.15: Magyarok Cselekedetei. 20.25: Utánanézünk (dok.f.). 22.05: Vers. 22.20: Bérgyilkost fogadtam (finn-svéd f.). 23.40: Billie Holiday arcai (am. zenés f.). 0.40: Híradó. 0.50: BBC-híradó. TV 2­9.00: Közvetítés a parlament ülé­séről. 14.05: Palackposta. 15.15: Al­­pok-Duna-Adria. 15.45: Szarkofág (tévéjáték). 17.25: Bin-Tin-Tin (am. filmsor.). 18.00: Körzeti híradók. 18.15: Magyarországról jövök - ka­merával. 19.05: Standard táncok profi vi­lágbajnoksága. Közvetítés a Buda­pest Körcsarnokból, felv. 20.05: Múzsa. 20.20: AFC Ajax Amszter­­dam-Juventus FC. Bajnokok Ligája labdarúgódöntő. Közvetítés Ró­mából. A szünetben. 21.15: Híradó. 22.30: Objektív. 23.10: Repülő hol­landi vb. 23.15: Biológia. DUNA TV 8.00-12.00: Képes krónika. 12.00: Lapozó. 12.20: Gazdakör, ism. 13.00: Esti kérdés, ism. 13.15: Cso­dakörhinta. 13.30: Az emberiség kalandja, 6. rész (spanyol ism. térj. sor.). 14.25: Emlékezés Pisky Ár­pád színművészre. 14.45: Biológi­ai növényvédelem (lap. ism. térj. f.). 15.30: Nyelvtanoda, ism. 15.10: Nyelvőrző. 15.35: A gyalu (film­jegyzet). 15.40: Kertes házak utcája (magy. f.). 17.00: Kismamaklub. 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Pergőtűz, 2­ rész (magy. dok.f.). 20.05: Régiek. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Sportpercek. 21.25: Mahler (ang.. f.). 23.15: Be­szélgetés Farkas Bertalan űrhajós­sal. 23.45: Vers. A. 13.00: Budo-magazin. 13.30: Zo­­om. 14.00: Parti sétány. 23. rész. 14.30: Játékos, zenés nyeremény­műsor. 15.00: I love. 15.30: Bubo­rék. 16.00: Rendhagyó angolóra. 16.20: Music Box. 17.00: Napnyug­ta. A tervezett témák: Angol nyel­vű hírmagazin o Képen kívül­­ a médiáról, Deutsch Tamással o Ezt mondja meg! o Üzlet Keleten o Fourum o Hírek o Világsport. A műsor telefonszáma: 272-8811. 19.30: Parti sétány. 20.00: Gyilkos utcák, 7. rész (am. sor.). 21.00: Di­vatműsor. 21.30: Őrült sportok. 22.00: Roar Tv. 23.00: Benny Hill, ism. 23.30: Nem probléma. 24.00: A 3-ik vonal. 1.00: Gyilkosság megbí­zásból. TV3 Budapest 17.00: Siker-vonal. 17.40: Senki gyermekei (am. f.). 19.25: Cinema. 19.55: Játék. 20.20: Negyedóra ott­honunkról. 20.45: Hírmagazin. 21.00: Pengeélen (am. f.). 22.25: Fia­­la János műsora. 23.15: Negyedóra otthonunkól. DSF 8.00: Focivetélkedő. 9.00: Labda­rúgás. Spanyol bajnokság, 41. for­duló (összefoglaló). 10.00: Sport­talkshow. 11.00: Fitness. 11.30: Va­rázslatos sportágak. 13.00: Ismétlé­sek: Sportvetélkedő. 13.45: Focive­­télkedő. 14.30: Motorsport-maga­zin. 15.30: Sporttalkshow. 16.30: Kerékpározás. Giro d'Italia, 4. sza­kasz. 17.15: Varázslatos sportágak. 17.45: Amerikai profi kosárlabda, NBA. 18.30: Sportvetélkedő. 19.15: Focivetélkedő. 20.00: Sporthírek. 20.05: A sport klasszikusai. 20.15: Motorsport. 21.15: FIA rali vb, ism. 22.15: Sportriport. 22.30: Ökölví­vás. 23.15: Pankráció. 0.15: Motor­sport. 2.45-3.00: A sport klassziku­sai. EUROSPORT 8.30: Atlétikai IAAF Nagydíj, At­lanta, felv. 10.00: Labdarúgó Eb, előzetes. 11.00: Tréfás sportok ma­gazinja. 11.30: Kosárlabda-maga­zin. 12.00: Tenisz Világkupa, Düs­seldorf. 17.00: Camel Trophy, Bor­­neo szigete, Indonézia. 18.00: Mo­torsport-magazin (magyar kom­mentárral). 19.30: Forma-1 maga­zin. 20.00: Traktorhúzó Európa-ku­pa, Hollandia. 21.00: Ökölvívó-ma­gazin. 22.00: Kickbox vb (magyar kommentárral). 23.00: Karate Eb, Párizs (magyar kommentárral). 24.00: Tenisz. ATP-magazin. 0.30-1.30: Karting Elf Masters, Pá­rizs. OSZTRÁK TV 1. műsor. 13.00: Tenisz. Raiffei­­sen Nemzetközi Nagydíj. 20.15: Labdarúgás. RTL Labdarúgás. Bajnokok Ligája, döntő. STV 2 16.25: Kosárlabda Eb. 20.10: Lab­darúgás. Ajax Amsterdam-Juven­­tus Torino. SUPER 22.00: Super­sport. Golf. Olasz mesterek. Rádió- és televízióműsor Újabb támogató A Beiersdorf Medical Kft a Magyar Olimpiai Csap­at Alapítvány legújabb támogatója. A világhírű német cég magyar leányvállalata jövőre két és fél millió forint értékű terméket bocsát a magyar olimpiai csapat rendelkezésére. A 114 éves cég termékei a sérülések kezeléséhez és megelőzéséhez nyújtanak rendkívüli segítséget. Az együttműködési megállapodást kedden délben Annus István, a kft. igazgatója és Aján Tamás, a MOB főtitkára írta alá. Streetball-morzsák ★ Meghökkentő, érdekes, de színvonalas produkciókat vár a szeptember 14-15-ei budapesti streetball-világbajnokságra a szervezőbizottság. Aki ilyet szeretne bemutatni a Városligetben a centerpályán, a színpadon vagy bárhol az aszfalton, az jelentkezzen a streetball szervező irodájában, a Basket Shop­ban. ★ A II. kerületi önkormányzat támogatásával kosaras streetballtábor indul általános- és középiskolás lányoknak, fiúknak. A tábor négyszer egy hétig (mindig hétfőtől péntekig) tart június 17-től július 12-ig, naponta 8 és 17 óra között. Helyszíne: a Pitypang Úti Általános Iskola és a Móricz Gimnázium. Részvételi díj 1000 ft/hét. Jelentkezés a Basket Shopban. Lassan befejeződnek a je­lentkezések a különböző vi­déki streetball-fesztiválokra. Idén Zalaegerszeg (június 1.) és Nyíregyháza (június 8.) a két új helyszín. A megfelelő létszámú csapatok már jófor­mán az összes korosztályban összejöttek, de akad még egy-két szabad hely. Érdek­lődés, felvilágosítás és jelent­kezés a városi adidas-boltok­­ban. Hasonló a helyzet a jú­nius 15-ei, kőbányai diákst­­reetball-fesztivállal. Itt még a legfiatalabbak, az 1984-86- ban születettek közé várnak együtteseket. Jelentkezés a Basket Shopban (Bp. XIII., Dózsa György út 53. Telefon: 06 (60) 327-864). CHALLENGE adidas Ibériai „röplabdakaland” A férfi és a női junior röplabda-válogatott május 22. és 26. között játssza le Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseit Portóban, illetve a spanyolországi Monforte de Lamos-ban. A tét a tizenkettes döntő, ahová a csoportok első két helyezettje jut be.­­ A válogatott magját a két évvel ezelőtt, a debreceni Eb-döntőben kilence­dik helyen végző gárda akkori fiataljai, Jáka, Kiss és Kurucz alkotják - tájé­koztatott Szabó László vezetőedző. - Ellenfeleink közül a csehek a legveszé­lyesebbek, a spanyolokról semmit nem tudunk, az angolokat, a svájciakat és az izraelieket meg szokták verni. A lányok már több előkészületi meccset játszottak, a fiúknak viszont Por­tugáliában kell megszerezni a meccsrutint, kezdve első, Görögország elleni találkozójukon.­­ Görögország, Jugoszlávia, Németország, Portugália és Románia ellen kell bizonyítanunk - mondta Nusser Elemér, a fiúk mestere. - Kaliforniából hazaérkezett Kodácsi Péter, a kecskemétiek egykori játékosa, és van egy meg­lepetésemberünk is, a székesfehérvári Gelencsér Balázs, aki eddig a második vonalban játszott. Kodácsi olyan szemléletet hozott Amerikából, ami két hét alatt hatalmasat lendített a csapaton. A sorsolás után pesszimista voltam. Most már reménykedek. A válogatottak. Nők: Jáka Zsuzsanna (BSE-CSM), Kiss Katalin, Székelyhídi Judit (Szegedi DRE), Gaál Mariann, Botos Fruzsina (Nyíregyházi Start-Spor­­tula), Puskás Viktória, Gábor Mariann (Debreceni TE-DSI), Mester Orsolya, Török Szilvia, Bonczos Mariann (Angyalföldi DRE), Tóth Zsanett, Kurucz Ágnes (Kordax-Eger SC). Férfiak: Tamás Zoltán, Takács Gábor, Nyíri Péter (Csepel SC), Torma Péter, Péterfy Tibor (Medikémia-Szeged), Zsombok Lász­ló (Dunaferr SE), Kodácsi Péter, Szekeres Tamás (Bácstej-Kecskemét), Tullner Roland (Győri Dózsa), Marton Dezső (Veszprémi RC), Pénzes Zoltán (Szol­noki FRK), Gelencsér Balázs (Székesfehérvári Férfi RK). (szabó) Jó tudni! Május 24-ig jelentkezhetnek azok az utánpótláskorú játékosok, akik részt szeretnének venni az RC Cola országos utánpótlás strandröplabda ob-n. A jú­nius 8-9-én három korosztályban, három helyszínen megrendezendő ver­sennyel kapcsolatban az MRSZ strandröplabda szakága ad további felvilágo­sítást. (Cím: Dózsa Gy. út 1-3. Tel.: 251-0725. Fax: 252-3558.) NEMZETI SPORT 13 Bajnokaink születésnapjára Ónodi Henrietta (Békéscsaba, 1974. május 22.) ötévesen a Békés­csabai Előre Sparta­cus szakosztályában kezdte az ismerke­dést a tornasporttal. Az Unyatyinszky házaspár irá­nyításával készült versenyeire. Első bajnoki aranyér­mét az 1985-ös serdülő ob-n nyerte. A következő esz­tendőkben ifi-, junior- és IBV-sikerek jelzik egy rend­kívüli tehetség kibontakozó tudását. 1988-ban és 1989-ben a mesterfokú bajnokság győztese. Tizenöt évesen Brüsszelben, a felemáskorláton nyert aranyérmével ő lett a magyar női tornasport el­ső Európa-bajnoka, talajon bronzérmes. Az athéni Eb (1990) kétszeres bronzérmese (összetett egyéni és ta­laj). Egy évvel később az indianapolisi világbajnoksá­gon második lóugrásban. 1992-ben ért pályafutása csúcsára: a barcelonai nyári játékokon lóugrásban (holtversenyben) olimpi­ai bajnok, talajon ezüstérmes. A párizsi szerenkénti világbajnokságon a lóugrás győztese, a talajon máso­dik. A sokszoros magyar bajnoknő sorozatban volt az Év tornásznője (1989-92). Szülővárosában 1992-ben érettségizett, az utóbbi években az Egyesült Államokban folytat egyetemi tanulmányokat és készül az atlantai olimpiára. Köszöntjük 22. születésnapján! Sportműsor SZERDA ASZTALITENISZ, NB I. A. Rájátszás a Julius Meinl-kupáért. Férfiak. Elődöntő, második mérkő­zés. Postás SE-Nass-BVSC, XTV., Róna u. 86-100., 17. LRI-Malév SC-Kiskunfélegyházi Credo AC, XVIII., Nagyszalonta u. 25., 17. Az 5. helyért: Győri Elektro­­mos-HCM SC I, Győr, Kiskút u., 17. Nők. A 3. he­lyért: Szekszárdi Húsipar-Orosházi MTK, Szekszárd, Városi Sportcsarnok, 17. ATLÉTIKA. A diákolimpia fővárosi, III. korcso­portos pályabajnoksága. Fiú egyéni számok és lány ötpróba, Tüzér utca, 14.30. KÉZILABDA. Női Mai Nap Magyar Kupa-döntő, visszavágó: DVSC-Symphonia-FTC-Polgári Bank, Debrecen, 17.30, Hummel, Schóber. Nemzetközi férfi előkészületi mérkőzés. Elektromos-Egyesült Álla­mok, Népfürdő utca, 17. TENISZ, Hunguest-Westel 900 Open, ATP-chal­­langer verseny, Római Teniszakadémia, Medicor Center, főtábla, első forduló, Királyok útja 105., 10. IDOM-kupa, férfi és női első osztályú verseny, Csö­möri út, 9. VITORLÁZÁS. Repülőhollandi világbajnokság, Balatonföldvár, 3. futam, 10. VÍZILABDA. Országos ifjúsági bajnokság. OVMK Eger-Kecskeméti VSC, Eger, 16. Országos serdülő­bajnokság. OVMK Eger-Kecskeméti Villanó Fókák- Búzakerámia, Eger, 18. Országos gyermekbajnokság. OVMK Eger-Kecskeméti Villanó Fókák, Eger, 17. LABDARÚGÁS NB I. Innstadt Stadler FC-Ferencváros, Akasztó, 17, Lettrich (Vavika, Kovács N.). Kispest-HFC-Új­­pesti TE, Bozsik-stadion, 18, Molnár L. (Gergely, Ha­­nacsek). Csepel SC-Zalaegerszegi TE FC, Csepel, 18, Hanyecz (Hrabovszky, Megyebíró). Haladás VFC-DVSC-Epona, Szombathely, 18, Kiss B. (Hamar, Szabó A.). Győri ETO FC-BVSC-Dreher, Győr, 18, Márton (Bede, Mező). Vác FC-Samsung-Pécsi MFC, Vác, 18, Varga S. (Kurmai, Szilágyi). NB II. Nyugati csoport. Keszthelyi Haladás-Érdi VSE, Keszthely, 17, Kiss G. (Hidasi, Herbály). NB III. Duna-csoport. Pilisvörösvár-Gázszer FC, Pilisvörösvár, 17, Kiss Gy. NB I-es tartalékbajnokság. Innstadt Stadler-Fe­­rencváros, Akasztó, 15, Szőke. Haladás VFC-DVSC­­Epona, Szombathely, 15.30, Galambos. Vác FC-Sam­­sung-Pécsi MFC, Vác, 15.30, Vámos T. Kispest- HFC-Újpesti TE, Kispest, 16, Jenei. Csepel SC-ZTE FC, Csepel, 16, Szabó Zs. Női NB I: Renova Spartacus-Iris-Hungaro-Kábel, Kőér u., 17. Pécsi Fortuna-B.A.T.-Tuvati-László Kór­ház SC, Pécs, 17. Fehér Bölény SC-Meldetechnik-Fe­­mina, Vágóhíd u., 17. CSÜTÖRTÖK TV 1. 6.00-9.00, Napkelte. A ter­vezett témák: Sportcsemegék o A Sony sztorija o Szingapúr: egy fi­gyelmeztető sikerdiktatúra o Cen­zúra a viághálózatban o A megfi­gyelt kisebbségek o Jelentős kenyér­áremelés, exportadó és agrár-vál­ságkezelés előtt állunk? Kinn, pa­don: Lakos László miniszter o Ta­xisháború o Mi van a vérben? o Szívőr-rendszer o Baj van az euró­pai strandokon. És nálunk? Vezető producer: Gyárfás Tamás. A műsor telefonszámai: 251-0490,251-0119.

Next