Nemzeti Sport, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-06 / 123. szám
VII. 123. • 1996. május 6. Bajnokaink születésnapjára Bolvári Antal (Kaposvár, 1932. május 6.) Tizennégy éves korától a Neményi Papír, 1948 és 1951 között a Bp. Lokomotív úszója, majd a Bp. Honvéd (1952-1956), a Vasas (1962-1963), a Bp. Spartacus (1963-1964) és az FTC (1964-1969) vízilabdázója. Első bajnoki aranyérmét 1949-ben az ifjúsági OB-n, a 3x200 méteres gyorsúszóváltóval nyerte. Az 1951-es berlini főiskolai világbajnokságon két hátúszószámban nyert ezüstérmet, s tagja volt a győztes pólóválogatottnak. A helsinki (1952) és a melbourne-i (1956) nyári játékokon az olimpiai bajnok magyar csapat játékosaként hallgathatta a Himnuszt. 1954-ben Torinóban nyert Európabajnokságot a negyvennégyszeres válogatott pólós. 1956 és 1961 között külföldön élt. Hazatérését követően a zöld-fehér csapattal volt a legsikeresebb: kétszer nyert bajnokságot (1965, 1968) és kétszer volt kupagyőztes (1964,1967). Visszavonulása után a Bp. Spartacusnál kezdte szakvezetői pályafutását. A TF-en 1976-ban szerezte edzői diplomáját - 1987-től mesteredző. 1979-től egy évtizedig a Bp. Honvéd edzéseit irányította, s a magyar juniorválogatottnak is volt szakvezetője. Köszöntjük 64. születésnapján! Kerékpáros Garai-kupa Steig összetett győzelme Szombaton és vasárnap Nyíregyházán rendezték a kétnapos Garai-kupa országos kerékpárversenyt 234 indulóval. Az immár hatodízben megrendezett viadalt a negyvenes-ötvenes évek neves kerekese, Kelet-Magyarország sokszoros bajnoka tiszteletére, no meg a tovatűnt „Tour de Szabolcs" országúti versenyek emlékére rendezik meg. A névadó Garai Zoltán hosszú évtizedeken át Nyíregyháza város megbecsült kerékpárműszerésze volt. Szombaton a kritériumversenyre és az egyenkénti indításos viadalra került sor, vasárnap az országúti versenyt rendezték. Összetettben a szolnoki Steig Csaba szerepelt a legjobban, ő nyerte a díszes trófeát. Eredmények. Összetett: 1. Steig Csaba, 2. Szabó L., 3. Eisenkrammer, 4. Csorvási, 5. Deák (valamennyien Szolnoki Cukorgyár), 6. Szmirnyák (Debreceni BK). Országúti verseny (Nyíregyáza-Tiszatelek-Balsa-Rakamaz-Buj-Nyíregyáza, 115 km): 1. Szabó Lajos, 2. Steig, 3. Deák. Egyenkénti indításos verseny (2500 m): 1. Eisenkrammer Károly, 2. Steig, 3. Szmirnyák. Kritériumverseny (40 kör, egy kör 1250 m): 1. Eisenkrammer, 2. Steig, 3. Csorvási. Garai-kupa csapatverseny: 1. Szolnoki Cukorgyár I (Steig Csaba, Szabó Lajos, Csorvási Zoltán, Eisenkrammer Károly, Hauschmiedt László). Amatőrök. Összetett: 1. Ollári Zsolt (Békéscsaba-Agrimill), 2. Tóth L. (Békéscsaba- Agrimill), 3. Egri-Kiss (Nyíregyházi KC), (kovács) Kiemelkedő sportesemények HÉTFŐ KÉZILABDA, NB I. Nők: Győri Keksz ETO KC-FTC-Polgári Bank, Győr, 19.15, Kékes Cs., Kékes P. (TV). TENISZ. Budapest Lotto Ladies Open, Római Teniszakadémia, Medicor Center, Királyok útja 105., főtábla, első forduló, 10. VÍZILABDA. Opel Gombos Olimpiai kupa, férfitorna: BVSC-Westel-FTC- Vitasport, Szőnyi út, 18, Puskás, Császár. Bp. Spartacus-UTE-Office and Home, Kőér u., 19, Urbán, dr. Kiss D. NEMZETI SPORT 11 Motorcsónak országos bajnokság, 1. forduló, Serbelisz Károly-emlékverseny, Dunaújváros Főpróba a vébé előtt Az utóbbi napok esőzései után elegendő volt, hogy verőfényes napsütés köszöntse a vasárnapot - no, meg az rajtoló motorcsónakszezont -, és máris több ezren döntöttek úgy, hogy a dunaújvárosi kikötő partján piknikezve tekintik meg az idei első „papucsversenyt". - Pedig megpróbáltuk ,,titokban tartani" a versenyt - mondta Andics József, a szervezőbizottság titkára -, de ha motorcsónakról van szó Dunaújvárosban elég, ha két ember tudja, és máris megtelik a part. Nem baj, így legalább élesben, a szurkolók előtt „edzőtáborozhatnak" legjobbjaink. Az izgalom hiányára aztán senki sem panaszkodhatott, a legnagyobb érdeklődés természetesen az összevont C-850 és S-850 kategória futamait kísérte. Előbbieknél dr. Sándor Péter imponálóan száguldott a vízen, és rajt-cél győzelmeket aratva utasította maga mögé a mezőnyt. Az egyetlen probléma az utolsó, harmadik futam előtt adódott, amikor a T-550-es Lukács János hajója hangos bugyborékolás közepette elsüllyedt a Dunában. Sok szurkoló elmondta, hogy tulajdonképpen azért jött ki a partra, mert tudta: ha valahol, akkor itt hírt kaphat a Milánóban első idei Formula-3-as futamát menő Mihaldinecz Rudolfról. Az előzetes hírek kedvezőek voltak, hiszen a szombati edzésekről érkező jelzések szerint a Dunaferr- Valvoline versenyzője másodpercekkel ment jobb időt mindenkinél. A fél háromkor kezdődő futam után mindenki Andics József rádiótelefonját leste, mikor kezd el csipogni végre, de az éter csak néma maradt. Aztán 17 óra tájban befutott a várva várt hívás, ám mint kiderült, Milánóban nem a legsimábban mentek a dolgok. - A bemutató körnél egy homokzátonyra futottam - lihegte Mihaldinecz -, így csak a tizedik helyre sorolhattam a rajtnál. A tizedik körnél már utolértem az élbolyt, de egy sárga zászló miatt félre kellett állnom, az olaszok persze, fittyet hányva a figyelmeztetésnek, elhúztak mellettem. Utánuk eredtem, és a tizenötödik kört követően már ismét az élen suhantam, megnyerve az idei első versenyt. Új hajómmal elégedett vagyok, május végén Dunaújvárosban remek futamot láthatnak majd a nézők. Azt már szerelője mondja, hogy a Milánóban lévő team minden tagjának egybehangzó véleménye szerint még soha nem látták így versenyezni Mihaldineczet. Ez persze számunkra cseppet sem aggasztó, ellenkezőleg... (Imre-Kiss) Az összetett verseny állása az első forduló után Gyorsasági kategóriák: 0-350: 1. Pfeil (Bajai SVCV) 1200 pont, 2. Feil (Főnix MSE) 750. 0-500: 1. Bodor P. (Váci Vasutas SE) 800, 2. Kertes (Szegedi MASE) 400. 0-700: 1. Kertes 1200, 2. Tóth I. (Szegedi Spartacus SE) 900. 0-850: 1. dr. Sándor P. (DVSC) 1200, 2. Káldos ( DVSC) 825. S-550:1. ifj. Gyetvai A. (Szegedi MASE) 1100, 2. Varsányi Viktória ( DVSC) 1000. S-750: 1. Gyetvai A. (Szegedi MASE) 1200, 2. Tóth G. (Dunakanyar TSC) 900. S-850: 1. Cserni (DVSC) 1100, 2. ifj. Sándor P. (DVSC) 1000. T-550: 1. Galovics ( DVSC) 969, 2. Margó ( Váci Autó SE) 850. Ifjúsági kategória: DSY-400: 1. Bodor P. 1200,2. ifj. Kochut G. (Európa Yacht Club) 900. Kosárlabda NB I., férfi playoff Lángolt a Tegáz Az 5. helyért Tegáz-DKK-Atomerőmű SE 87-72 (40-36) Debrecen, 700 néző. V: Váradi, Faidt. Tegáz- DKK: WALKE (19), Halm (8/3), Horváth (3), IVKOVICS (32/3), MEDANOVICS (11). Cs: Tóth (8/6), Senánszky (4), Jakab (2), Lakatos (-), Habuczki (-). Edző: Ráthonyi Tamás, Cserfalvi István. Atomerőmű SE: MALJKOVICS (24/9), Munteán (5), Mokos (2), KOVACSEVICS (18), Gulyás (14). Cs: Kiss (3), Doma (2), Filótás (2), Siska (2). Edző: Adankó Ferenc. Az eredmény alakulása: 3. p.: 10-2, 8. p.: 10-10, 16. p.: 33-26, 25. p.: 44-37, 30. p.: 59-45,36. p.: 68-58. Kipontozódott: Medanovics (36. p.), Walke (38. p.) Nagyon jól kezdtek a hazaiak, látványos játékot mutattak be a palánk alatt. A harmadik percben Ivkovics zsákolásával már nyolc ponttal vezetett a Tegáz. A vendégek ekkor kikérték az első időt, s úgy tűnt, hogy Adankó edzőnek sikerült „helyre tennie" Gulyásékat, hiszen fokozatosan felzárkóztak és egyenlítettek . Ezt követően fej fej mellett haladt a két együttes, de Medanovicséknak sikerült átvenniük a vezetést, és négypontos előnnyel térhettek pihenőre. A második játékrész elején akadozott a játék mindkét oldalon, végül Ivkovics vezérletével ismét elhúzott a Tegáz. Az utolsó percekben már látszott, hogy a hazaiaktól nem lehet elvenni az ötödik helyet, s Ráthonyi edző minden fiatal cserejátékosát pályára küldte. A Tegáz-DKK 3-2-re nyerte a páros mérkőzést, és megszerezte az ötödik helyet. Ráthonyi Tamás: - Ezen a mérkőzésen megoldottuk azokat a védekezési feladatokat, amelyeket az előző négyen nem tudtunk. Adankó Ferenc: - Gratulálok a Tegáznak, mi mindent megtettünk, de ennyit jelent a hazai pálya előnye. (fazekas) Csapat Salamancára és Myjavára Vasárnap vacsora után hirdetett csapatokat a mátraházi edzőtáborban Killik László szövetségi kapitány. Nem tévedés a többes szám, mert a következő héten két részre oszlik a jövő évi Eb-döntőre készülő magyar női kosárlabda-válogatott keret. Az A-keret - Killik László vezetésével - a spanyolországi Salamancába utazik, ahol péntektől vasárnapig négyes tornát rendeznek Litvánia, Csehország, Spanyolország válogatottja, valamint a magyar csapat részvételével. Ezen a sorozaton Újvári, Zsolnai, Seres, Balogh, Kalmár-Nagy, Károlyi, Veres, Csávás és Bellovai képviseli a nemzeti színeket. A B-keret - Rátgéber László szövetségi edző irányításával - Myjavára buszozik kedden délután. A hagyományos Szlovák Nagydíjon rendkívül erős mezőny gyűlik össze. A résztvevők közül három csapat - a kínai, az olasz és a kanadai - az atlantai olimpiára készül. A nyolc együttest két csoportra osztották. A magyarok Kína, Bulgária és Horvátország ellen vívják a csoportselejtezőket szerdától péntekig, majd szombatvasárnap kerül sor a helyosztókra. A szlovák kisvárosban Iványi, Csák, Fodor, Eördögh, Nagy V., Rausch, Hollósy H., Ambrus és Takács D. öltheti magára a válogatott mezét. Rádió- és televízióműsor HÉTFŐ _________RÁDIÓ__________ KOSSUTH Középhullámon: 5.00, 6.00, 7.00 és 8.00: Krónika - Sport. 19.05: Sportvilág. A tervezett témák: Merre pattant a korong? (Török László) o Atlétikai aki bújt, aki nem (Marik Balázs) o Kecskeméti anziksz (Lantos Gábor) o Atlantai jegyzet (Novotny Zoltán). Szerkesztő-műsorvezető: Földy Attila. PETŐFI 7.45: Sportreggel (Gólon innen, csörtén túl.). 8.00: Petőfidélelőtt (Közélet, kultúra, sport, tudomány, játék). 23.03: Sporthíradó. TELEVÍZIÓ_______ TV 1 5.40: Gazdatévé. 6.00-9.00: Napkelte. 9.00: Tízórai. 9.10: Kaliforniai álom. Jake dalai (am. tévéfilmsor.). 9.35—12.00: Tízórai, benne: 9.50 és 10.45: Játék. 10.00: Pénzkérdés. 11.00: Walt Disney bemutatja, ism. 12.05: Üzlet délidőben. 12.25: Telepakk. 14.10: Patria - Üzenet. 14.35: Nasa obrazovka. 15.10: Népzenei összeállítás. 15.20: Repeta. Matek. 16.05: Szexfilm. A termékenység és szabályozása (Dr. Czeizel Endre sorozata). 16.30: Vidéki Anglia (ang. ism.térj. filmsor.). 17.00-17.25: Kapcsolj be! Benne. 17.00: Mozivarázs - Oscar Junior. 17.30: Segítőtárs. Hírek, tudósítások a sérült emberek világából. 18.00: A hitről gyerekeknek. 18.10: Csellengők (Eltűnt gyerekek nyomában). 18.15: Gazdasági információk. 18.30: Mindent vagy semmit! 18.55: Gyerekeknek (A vakond, mint óriás. A tücsök és a trombita). 19.15: Naprakész. 19.30: Híradó. 20.05: MC. Magyarok Cselekedetei. 20.15: A simlis és a szende. Őszinte szerelem (am. tévéfilmsor.). 21.10: Vers mindenkinek. 21.15: Panoráma. 21.50: Zsarolás. 2. rész (pl. filmsor.). 23.20: Szó van róla! (aktuális politikai műsor). 0.10: Híradó. 0.20: BBC-híradó. TV 2 14.00: Parlamenti Napló (riportműsor). 15.00: Közvetítés a parlament üléséről. 17.00: Teleszák (horgászok műsora).. 17.10: Fehérgárdisták, 1. rész (Nagy József filmje). 18.00: Körzeti híradók. 18.15: TH (tudományos híradó). 18.45: TeleSport. 19.00: Sportműsor, benne: Győri Keksz ETO KC-FTC Polgári Bank bajnoki női kézilabda-mérkőzés közvetítése Győrből. Asztalitenisz Eb. Férfi, női páros döntők. Közvetítés Pozsonyból. 21.00: Híradó. 21.10: Kékpercek. 21.15: Telemázli. 21.45: Múzsa (kulturális hírműsor). 22.00: Objektív (Háttérműsor hírekről, eseményekről). 22.35: (H)arcképek. Szemadán György műsora. 23.05: A Képvilág Alapítvány jótékonysági gálahangversenye. 0.35: MC. Magyarok Cselekedetei, ism. DUNA TV 8.00-12.00: Képes krónika. 12.00: Lapozó. 12.20: Heti hírmondó. 13.20: Emlékképek - régi híradók. 13.35: Postabontás - levélváltás. 13.55: Mofli. A nagy csapda. 14.15: Kicsoda a micsoda? (gyermekműsor). 14.45: Cimbora-Tallózó. 15.30: Dunatáj, ism. 16.00: Az élő test. Világrajövetel (ang. ism. térj. f.). 16.25: Harmónia (egészségvédő magazin). 16.55: A fekete arany - a kőolaj története, 13. rész (ném. ism. térj. f.). 17.25: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Emilie. Az eljegyzés (kanadai tévéfilmsor.). 19.05: Portréfilm Kiss Jenő költőről. 19.35: Határmezsgyén, 5. rész (ang. riportf.). 20.05: Műteremtés. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Sportpercek. 21.25: 20. századi arcképek. Vlagyimir Csernuszenko szellemi hagyatéka (ném. dok.f.). 22.10: Cousteau kapitány újra felfedezi a világot (holland ism. térf. f.). 23.55: Starting Business English, 36. rész. 23.20: Az osztjákok medvevadász-szertartásai. 0.20: Vers. A3 2.35: Music Box (kívánságműsor). 11.15: 100 éves a mozi. Nagy hadgyakorlat. 13.00: Bors Máté kalandjai, 7. rész, ism. 14.00: Parti sétány, Ausztrália, 11. rész (ausztrál sor.). 14.30: Játszd újra...15.00: I lőve. 15.30: Dolgozat dr. (középiskolásoknak). 16.00: Nem zörög a haraszt... 16.20: Music Box - Top 10.17.00: Napnyugta. A tervezett témák: Angol nyelvű hírmagazin o Profi Klub o Zsákoló. NBA-magazin o R-magazin o Hírek o Világsport o Ingatlanbörze. A műsor telefonszáma: 272-8811. 19.30: Parti sétány, Ausztrália, 9. rész. 20.00: Bolondóra (utcai kötekedések, kandi kamerázások). 21.00: Gyilkos utcák, 4. rész (am. tévésor., ism.). 22.00: Roar TV (magazin). 23.00: Őrült sportok. 23.30: Nem probléma (Zalatnay Sarolta műsora). 0.00: A 3-ik vonal. 1.00: Ezer hős, ism. TV 3 Budapest 16.00: Siker-vonal. 16.40: Amikor utoljára láttam Párizst (am. f.). 19.00: Profitvadász (pénzügyi gazdasági magazin). 19.30: Spanyol gólösszefoglaló. 19.55: Játék. 20.20: Negyedóra gazdaság. 20.45: Hírmagazin. 21.00: Átverés (am. f.). 22.35: Profitvadász. 23.10: Negyedóra szolgáltatás. FILMNET 8.00: Vétkes mazsolák (am. vígj.). 9.30: Az esőcsináló (am. vígj.). 11.40: Bonjour Timothy! (am. vígj.). 13.20: A kisfiú (francia f.). 15.10: Tiltott szenvedélyek (filmdráma). 17.00: Szórakoztató műsor. 17.30: Visszapillantó: Irány a strand! 18.00: Modell Rt., 7-8. rész. 20.00: Párizsi éjszaka (am. thriller). 21.50: Végzetes vonzerő (am. thriller). DSF 5.00: Motorsport. 6.00: A sport klasszikusai. 6.15: Fitnessz. 6.45: Ismétlések: Varázslatos sportágak. 9.00: Labdarúgás. 10.00: Labdarúgás. Bundesliga. 11.00: Focivetélkedő. 11.30: Fitnessz. 12.00: Varázslatos sportágak. 14.00: Focivetélkedő. 14.30: Golf-magazin. 15.00: Mozgássérült emberek magazinja. 15.30: Labdarúgás. Bundesliga.. 16.30: Az újkori olimpiák története. 17.00: Varázslatos sportágak. 18.30: Focivetélkedő. 19.15: Labdarúgás. Bundesliga. 2. 21.15: Sporttalkshow. 22.15: Sportriport. 22.30: Labdarúgás. Európa-bajnokságok eredményei. 23.15: Pankráció. 0.15: Action 5.1.45: Motorsport. ism 2.45: A sport klasszikusai. EUROSPORT 8.30: Offroad-magazin. 9.30: Nemzetközi motorsport-magazin. 10.30: Forma-1. San Marinó-i Nagydíj, ism. 12.00: Tenisz. ATP-torna, Hamburg. 17.00: Lósport. Díjugrató-verseny. 18.00: Ökölvívás. 19.00: Forma-1. San Marinó-i Nagydíj, ism. 20.00: A sebesség világa (magyar kommentárral). 22.00: Tenisz. ATP-torna, (magyar kommentárral). 23.00: Labdarúgás. Eurogólok. Nemzetközi focimagazin (magyar kommentárral). 24.00: Eurogolf. 1.00-1.30: Offroad-magazin. OSZTRÁK TV 1. műsor. 20.00: Sporthírek. STV 1 18.30: Sport. STV 2 15.35: Labdarúgás, ism. 18.55: Asztalitenisz Eb. 22.50: Labdarúgás. SUPER 22.00: Sport. Atlétika, váltó ob Ötödször is bajnokok Országos váltóbajnokság, Népstadion. Férfiak. 4x200 m (9 induló). Bajnok: TFSE (Markulidesz, Németh R., Pintér, Béres) 1:27.03, 2. Csepel 1:27.88, 3. SZVSE 1:28.42. 4x1500 m (8). B UTE (Laczfi, Benkó, Bozán, Nagy I.) 16:13.43, 2. TFSE 16:24.58, 3. VEDAC 16:26.02. Nők: 4x200 m (6): B: Honvéd-Schwechater (Lőrincz, Eisenhoffer, Steinmetz, Barati) 1:38.70, 2. Royal Speed ZAC 1:40.02,3. TFSE 1:42.83. A valamennyi korcsoport részére megrendezett országos váltóbajnokságon a felnőttek számára csak három versenyszámot tartottak, mert a felnőtt olimpiai váltókat, a 4x100 és a 4x400 m-t a júliusi pályabajnokság keretében, a 4x800 m-t pedig - valamennyi korcsoport részére - szeptember végén bonyolítják le. A vasárnapi váltónapon két felnőtt címvédő megismételte múlt évi győzelmét, férfi 4x1500 m-en az UTE, női 4x200 m-en a Honvéd futói 1992-től kezdve sorrendben ötödször lettek bajnokok. A fiatalok eredményeit szerdai számunkban közöljük. * Felnőtt ügyességi csapatbajnokság. Szilágyi utca. Férfiak. Rúd. Bajnok: Honvéd-Schwechater I (Farkas 500, László 480, Szeredás 480, Kurucz 440), átlag: 475, 2. UTE 425, 3. Honvéd- Schwechater II 390. Sorrendben harmadik csapatbajnokságukat nyerték a Honvéd rúdugrói. * A MASZ meghívásos versenye, Szilágyi utca. Jobb eredmények. Férfiak. Kalapács: Németh Zsolt (Dobó SE) 75:18. Nők. Magas: Győrffy Dóra (BEAC) 184. Gerely: Koczka Anikó (BEAC) 56.60.