Nemzeti Sport, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-16 / 163. szám

4 NEMZETI SPORT Ifi] Sorsok és balsorsok A pervesztes gólkirály játékosedző lesz Petres: „Nehéz volt felejteni, de sikerült” Egy mérhetetlenül nagy szervezet uralkodik rajtam. Vezetői láthatatlanok, nem ismerem őket. - írja Franz Kafka A per című regényében. Ezeket a szavakat akár Petres Tamás, négyszeres válogatott labdarúgó is mondhatta volna 1990-ben. Kilencvenet írtunk, a szabad választások reményteli időszakát éltük. Ekkor jött a Petres-per. A '89-es gólkirály pénzt követelt klubjától, a Videoton-Walthamtól. Úgy érezte, a kialakulóban lévő demokráciában sikerülhet neki az, ami a pártállam idején senkinek: igaza lehet a hatalommal szemben. Nos, nem lehetett. Petres nemcsak a jogosan követelt kétszázötvenezer forintját nem kapta meg, de még a játéklehetőséget sem, sőt, az európai gólkirályok kölni gálájára sem akarták elengedni. S tette mindezt úgy a hatalom, hogy a Petresnek kedvező jogerős(!) bírói ítéletet megváltoztatta. A bírósági ítéletek tönkretettek egy ígéretesnek induló karriert. (Ez az ügy bizonyította: a futballban akkortájt nem történt rendszerváltás.) - Megemésztette az ítéletet? - Természetesen nem. Megpróbáltam végigülni érzelmek nélkül a tárgyalásokat, és ha az arcomon nem is lehetett észrevenni, megviseltek a történtek. - A közvélemény rég nem hallott önről. Mi történt Petres Tamással nyolcvankilenc óta? - A szezon végén tizenkilenc góllal gólkirály lettem, ősszel azonban a csapatnak sem, és nekem sem ment a játék, csupán három gólt lőttem. Aztán nem fizették ki a pénzemet, és ekkor indult el a „lavina". Kiss József hívó szavára Veszprémbe mentem, de csak három meccset játszhattam. Ezek után a St. Pölten következett. Az együttes nem képviselt komoly játékerőt, Ernst Dokupil, aki azóta KEK-döntőig vezérelte a Rapidot, sem tudott segíteni rajta, lényegében egy időben távoztunk. Aztán Győrbe vezetett az utam, itt egy sérülés hátráltatott a munkában. Gyógyulásom után Velencére mentem, három éve játszom az enbé-háromban. - Három éve a harmadik vonalban szerepel egy válogatott képességű labdarúgó... Nem keresték meg magasabb osztályból? - Dehogynem. Kaptam ajánlatokat az élvonalból, két évvel ezelőtt az MTK akart szerződtetni. Akkor sem, és jelenleg sem érzem olyan erőállapotban magam, hogy vállalni tudjam az enbé-egyet. - Biztos, hogy csak fizikailag nincs rendben? A lelke meggyógyult már? - Nehéz volt felejteni, de sikerült. A kényszerpihenő erőnlétileg is megviselt, nem tudtam edzeni, játéklehetőségem sem volt. Amikor komolyabb terhelést kaptam, megsérültem, és ez a combsérülés azóta is számtalanszor kiújult. Tavaly pedig gerincsérvem volt, azért nem játszhattam. - Velencén manapság is csak félidőket szokott játszani... - Jelenleg elég ennyi, mert a kondícióm nem enged többet. Alibi futballal pedig nem akarom hátráltatni a társaimat. - Ha jól tudom, az edzősködés gondolatával is kacérkodik... - Szeretném megszerezni a diplomát, most kezdem a tanulmányaimat a középfokú minősítésért. A csapatomtól kaptam ajánlatot, szívesen vállalnám a játékos-edzőséget. Úgy érzem, tanultam annyit, hogy megfeleljek annak az elvárásnak, hogy masszív középcsapatot alakítsak ki. -Mikor válik biztossá a posztja? - Nemrégiben tárgyaltam a vezetőkkel, de biztosat csak akkor tudok mondani, ha aláírtam a szerződést. Kovács Attila Válogatott csatár - elfelejtve? Amikor Kovács József siófoki labdarúgó a Ferencvárosba igazolt, majd az első két meccsen három gólt szerzett, a zöld-fehér szurkolók szemében kevés népszerűbb labdarúgó volt nála. Az akkori szövetségi kapitány, Verebes József kétszer is pályára küldte Kovácsot címeres mezben, az oroszok és a horvátok ellen. Idáig szokványosnak mondható a történet. Ami a számtalan furcsaságot rejtő magyar futballban is meghökkentő: a két éve még válogatott játékos jelenleg az NB III. Alföld-csoportjában, a Csont FC-Kisszállás csapatában játszik... - Mióta két éve eljött a Fraditól, szinte teljesen eltűnt szem elől.. . - Sokan kérdezték az elmúlt hónapokban, hogy hol is futballozok... - mondta Kovács József. - Nem tudtam megszokni azt a miliőt, ami a Ferencvárost „körülveszi", és ez nyilván az én hibám. Úgy éreztem, jobb, ha eljövök az Üllői útról, és amikor Stadler József hívott, én igent mondtam neki. Hiba volt... Stadler úr nem teljesítette ígéreteit, így fél év múlva kölcsönbe Siófokra kerültem. Sajnos, ott eltört a bordám, és az a fél évem is elúszott. Nem volt szerződésem, és a harmadik osztályban szereplő Kisszállás „névadója", Csont László hívott. Őt korrekt embernek ismertem meg, és jól érzem magam a csapatánál. Persze... Úgy gondolom, több van bennem... + Elfelejtették? - Azért nem teljesen, hiszen idény közben megkeresett például Verebes József, és hívott Diósgyőrbe. Már-már úgy volt, hogy megyek, de néhány álmatlan éjszaka után úgy döntöttem, hogy nem hagyhatom cserben akkor azt az embert, aki tulajdonképpen mentőövet nyújtott nekem tavaly nyáron. Maradtam tehát, de most már vége az idénynek, lejárt a szerződésem, és úgy érzem, harmincévesen van még annyi erőm, hogy az élvonalban szerepeljek, és bebizonyítsam, nem felejtettem el gólt rúgni... - Emlékszem, három éve még hét és fél millió forintot fizettek önért. Ma mennyibe kerül? - Remélem, arra a „hét és félmilliós" Kovácsra más is emlékszik, és bizalmat szavaz nekem. Én mindenesetre bizakodom... Miután az enbé háromban amatőrnek számítok, az áramat az MLSZ állapítja meg, és ha jól tudom, első osztályú csapat maximum ötszázezer forintért vehet meg. Somogyi Zsolt Monológ - két labdarúgótól A hullámvasút utasai A futballisták életében (is) gyakran váltogatják egymást a hullámhegyek és a hullámvölgyek. A játékosok olykor népszerűek, a csapat elképzelhetetlen nélkülük, máskor viszont nem találnak maguknak csapatot, vagy, bár játékra készek, mégsem számolnak velük. Az alábbi írás két főszereplője - Aczél Zoltán és Varsányi Sándor - „felült” már a hullámvasútra, vagyis voltak csapatuk ünnepelt játékosai, ám a tavalyi őszt, például, mindketten szívesen felednék. Akkor mellőzték őket, most viszont újra... Először a Pécsi MFC-ben futballozó Aczél Zoltán mesélte el sorsa „újkori" történetét: „Tavaly nyáron jöttem haza a svájci Lausanne-ból, ahol fél szezont játszottam. Nyugodtan mondhatom, nem okoztam csalódást, ezért joggal bizakodtam, hogy találok magamnak itthon is élvonalbeli csapatot. Csakhogy egy igen fontos körülményt nem vettem figyelembe. Azt, hogy jóval több pénzért adtak el külföldre, mint amennyi a valós áram lett volna. Hogy számokkal is érzékeltessem, hazai csapattól négy és fél millió forintot kérhettek volna, a svájciaktól viszont tizennégymilliót kasszíroztak a váciak. A svájci vezetők persze szerették volna visszakapni az értem kiadott pénzt, de ennyiért nem volt rám vevő. Több helyütt voltam próbajátékon, ám az áram elriasztotta az érdeklődőket. Ezért aztán Érdre igazoltam, ahol amatőrként akartam játszani, de így nem adták meg a játékengedélyemet. Hosszú tárgyalások után kerültem kölcsönbe Pécsre, kilenc mérkőzésre háromszázezer forintért. Itt jól érzem magam, jó a társaság, csak, sajnos, az eredmények nem jönnek. Kellene, nagyon kellene a siker. Számomra a legfontosabb a játéklehetőség, és az, hogy a teljesítményem alapján a pécsi emberek szemébe tudjak nézni. Azt, hogy mi lesz nyártól, még nem tudom. Szívesen játszanék újra külföldön, de egy pesti ajánlatnak is nagyon tudnék örülni. Ha Pécsett maradok, akkor sem leszek elkeseredve. A lényeg, hogy továbbra is az élvonalban szerepeljünk. " A Haladásnál játszó Varsányi Sándornak a sorsa részben hasonlít az Aczéléhoz, persze azzal a minőségi különbséggel, hogy ő idehaza valóban megjárta a „hadak útját"... „Még ezerkilencszázkilencvennégy nyarán kerültem a Parmalathoz, az ősszel többnyire játszottam is, ám a télen a vezetőség úgy ítélte meg, jobb ha elmegyek, mert nem fogok játszani. Így kerültem Zalaegerszegre, ahonnan, amikor letelt a kölcsönadásom ideje, visszamentem Fehérvárra. A fogadtatás kissé lélekrendítő volt, hiszen a tartalékcsapatba küldtek, mondván, sok játékos igazolnak és nem férek majd be az együttesbe. Persze, aztán alig igazolt a Parmalat, és így már az első meccsen pályára léptem csereként. Ezután az első kerettel készültem, de többnyire csak vesztes állásnál küldtek be. Aztán január elején sor került az ominózus fehérvári közgyűlésre, amely után szabadlistára tettek. Mihalecz István, aki már volt edzőm a zalaegerszegi ifiben, hívott, én pedig úgy éreztem, ez lehet az utolsó lehetőségem az élvonalban. Fél évre vett kölcsön a Hali. Ez egy opciós vásár volt, nyáron tehát végleg megvehetnek, ha akarnak. És az már most kijelenthető, semígyen leírható, hogy nagyon jól érzem magam Szombathelyen. Szenzációs közönségünk van, a csapatot jól „összerakták", és amit tudunk, azt ki is hozzuk magunkból. Télen a sporthetilapban „tuti" kiesőnek tippeltek minket. Nos, mi kiragasztottuk az öltözőben azt a cikket, és... Most csak azt mondhatom el, hogy boldog vagyok, mert bebizonyítottam, az élvonalban a helyem. Szeretnék még sokáig ilyen szinten játszani, és mindent meg is teszek ezért." Zombori András ! Nem tudni, mi lenne jobb Vargának, illetve a magyar futballnak, ha itthon maradna, s játszana az élvonalban? Vagy ha tovább duzzasztaná az idegenlégiósok táborát? Az azonban tény, hogy ez a százhatvanhét centiméter magas játékos többre hivatott, minthogy a harmadik vonalban döntögesse jobbra, balra az ellenfél védőit... Bánáty Péter Az Engels téri „Diego Néhány éve történt... Óriási derbik színhelye volt az egykori Engels, ma már Erzsébet téri park. Mindenki meg volt győződve róla, hogy nincs nála jobb a földkerekségen, egészen addig, amíg be nem állt egy fiatal, alacsony, cingár láb- | dazsonglőr, akit maguk között csak „kis | Diegónak” hívtak. Tátott szájjal bámul- | ták valamennyi megmozdulását, kényte- f lenek voltak rádöbbeni: ő az aki focizik, és ők azok, akik nézik. Azóta a gyerekből már majdnem felnőtt lett, és magától a „névadótól”, Diego Maradonától vehetett át különdíjat egy nemzetközi tornán. S Varga Endre ma tizennyolc évesen a Dreffer Sörgyár csapatát „mozgatja”. Igaz, már nem sokáig... Ötéves koromban kezdtem focizni a Fradiban, olyan nevelőedzők keze alatt, mint Wind Károly és Horváth László I („Api"). A zöld-fehérekkel bejártam a fél világot, ezerkilencszáznyolcvannyolcban Norvégiában elnyertük a korosztályos ViIlágkupát is - mesélte Varga Endre. - Akt koriban úgy tartották, Lisztes Krisztiánnal , mi vagyunk az utóbbi tizenöt év legtehet ségesebb két játékosa. Egy év múlva Mila- Inóban játszottunk, ahol Krisztián lett a gólkirály, én pedig a torna legjobb játékosa. Az Ajax edzője akkor külön gratulált nekem. A holland csapatból azóta hárman szerepelnek a BEK-döntős együttesben... A következő, itáliai fellépésem is emlékezetes maradt, hiszen Diego Maradonától Nápolyban vehettem át a legjobb játékos-snak járó különdíjat. - Lisztes ma már papíron a Stuttgart já- t tékosa, ön pedig a Sörgyáré... Hogy került a Blasz-egyben szereplő együtteshez? - Tizenöt éves koromban együtt dolgoztam Szapor Gáborral az Újpest ifi-egyben, akit a legjobb utánpótlásedzőnek tartok. Majd Németh Miklós hívásának eleget téve, a Malév felnőttcsapatához igazoltam, és bajnokságot nyertünk. Németh Miklósnak egyébként nagyon sokat köszönhetek, hiszen megérttette velem, hogy többet használ nekem, ha a felnőttek között játszom... I (Németh Miklós: „Az az egyik nagy baja a magyar labdarúgásban, hogy az Endre- I hez hasonló tehetségeket nem emelik ki, és nem menedzselik őket eléggé. A fiú maga- san kiemelkedik a mezőnyből, szelleme- I sen futballozik, mindig három gondolattal I I jár a többiek előtt, és ami nem mellékes, I abszolút kétlábas játékos.") + Hogyan került a Sörgyárhoz? - Két olyan játékos volt a magyar mezőnyben, akit példaképnek tekintettem, Détári Lajos és Fodor Imre. Ők testesítet- t ték meg számomra a klasszikus irányító középpályást. Ezért érzem magam kitün tetve, hogy most Fodor Imre az edzőm. I Rengeteget foglalkozik velem az edzések után is, rendszeresen túlórázunk, minden- I nap három órát együtt súlyzózunk. Az el- I végzett munkának meg is van az eredmé- I nye, jövőre már az endé-háromban szere- I pelhetünk. (Fodor Imre: „Az egy év alatt, amióta együtt dolgozunk, Endre sokat fejlődött. Igaz, van még mit javulnia, főleg a fejjáték- 8 ban és robbanékonyságban. Erőssége az improvizatív játék, könnyen helyzetbe hozza társait. Van benne egy jó adag, jó ér- I telemben vett csibészség. Óriási tehetség- I nek tartom...") + Marad a Drehernél, vagy esetleg fel- I jebb „próbálkozik"? - Két pesti enbé-egyes ajánlatom van, és két másodosztályú együttes is megkere- sett. Oda igazolok, ahol állandó játéklehe- tőségem lesz. Az is elképzelhető, hogy még egy fél évet „sörözni" fogok, és utána igent mondok a külföldi ajánlatra, amivel már jó ideje ostromolnak. Hogy honnan? Legyen elég annyi, hogy nem megyek túlságosan messzire az országhatártól... I ! VII. 163. • 1996. június 16.