Nemzeti Sport, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-10 / 187. szám
VII. 187. • 1996. július 10. HÍRCSATORNA KITÜNTETÉSEK. Sportéletünk különböző területein hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként a sportot felügyelő belügyminiszter, Kuncze Gábor Kemény Ferenc-díjjal tüntette ki Cseh Lajost, a Nemzeti Sportuszoda vezetőjét, Magyar Sportért kitüntető címet adományozott Kövespataki Lászlónénak, a Nemzeti Sportuszoda csoportvezetőjének, Dancsa Istvánnak, az OSC ügyvezető elnökhelyettesének és Szikszay Andrásnak, a Budapesti Spartacus teniszedzőjének. A kitüntetéseket Greminger János, az OTSH elnökhelyettese adta át. ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLYOK, FIGYELEM! Az olimpiai felkészülés érdekében a hétvégi, 101. magyar bajnokság időrendjében több változás történt: pénteken rendezik a női kalapácsvetést (14 óra), a férfi kalapácsvetést (15.30) és a férfi rúdugrást (17), szombaton pedig a női rúdugrást (16.30). Az új időrend értelmében több versenyszám kezdési időpontja is megváltozott. HALÁLOZÁS. Nyolcvankilenc esztendős korában elhunyt dr. Bikár Deján. Három sportágban, gyeplabdában, jégkorongban és bandyben olimpiás volt, s a Magyar Jégsport Szövetség elnöki posztját is betöltötte. Az elhunytban dr. Bikár Péter sokszoros válogatott jégkorongozó az édesapját gyászolja. Hetvennyolc éves korában elhunyt Keskeny Károly, a DVSC labdarúgócsapatának egykori kapusa, aki később a vasutasok kézilabda-szakosztályvezetőjeként tevékenykedett, s az ötvenes évek végén a DVSC főtitkárává választották. Temetéséről később intézkednek. Q99 Bajnokaink születésnapjára Fábián László (Budapest, 1936. július 10.) Tizenöt évesen, a Bp. Dózsa színeiben kezdte a kajakozást és visszavonulásáig hű maradt az újpesti lilafehér színekhez. Négy év lapátolás után első világbajnokságán (1954, Macon) a negyedik helyen végzett KbV. 10 000 méteren. Az „Öcsi" becenéven közismert, népszerű óbudai fiatalember 1955- ben ült össze a nála 12 évvel idősebb Urányi Jánossal és az egymást rendkívül jól kiegészítő kettős egy évvel később Melbourne-ben a K II. 10 000 méteres versenyszámban nyerte a magyar kajaksport első olimpiai bajnokságát. A 19 éves korától válogatott kerettag az akkori idők egyik legjobb kajakosa volt Urányi János mellett, Tímár István, Szöllősi Imre, Kemecsey Imre társaként sorozatban gyűjtötte (11 elsőség!) a vlág- és Európa-bajnoki aranyérmeket, a páros hajók rövid- és hosszútávú versenyszámaiban. A huszonkilencszeres magyar bajnok a Testnevelési Főiskolán 1978-ban szerzett diplomát. Anyaegyesületében kezdte az edzősködést, de volt szakosztályvezető és a szövetségben is segítette kedvenc sportágát. Világ- és országos bajnok tanítványai ma is számíthatnak szakmai segítségére, hiszen aktív résztvevője a kajakos közéletnek. Köszöntjük 60. születésnapján! Meghalt Zsoldos Zsolt Vasúti balesetben elhunyt Zsoldos Zsolt, 29 éves cselgáncsozó. Pénteken reggel öt órakor egy kölcsöngépkocsival hazafelé igyekezett, amikor Kecskemét belterületén, egy vasúti átjárónál megdobta kocsijának kerekét a vasúti sín, s egy oszlopnak ütközött. Gyorshajtás... És sok egyéb szerencsétlen tényező játszott közre a tragédiában. Egy hat- és egy nyolcéves kislány édesapja volt. Négy éve ilyenkor még az olimpiára készült... A Kecskeméti Judo Club cselgáncsozója a barcelonai olimpián szerepelt a 78 kg-os súlycsoportban. Ott helyezetlenül végzett, és ez is közrejátszott, hogy fiatalon visszavonult. Később vállalkozó lett - a sportágból csak a legszűkebb élmezőny képes megélni. Egykori egyesülete, a Kecskemét kéréssel fordul a magyar cselgáncsozókhoz: ha lehet, segítsék Zsoldos özvegyét és két lányát, akik most nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Zsoldos Zsolt temetése július 12- én, pénteken negyed 12-kor lesz, a Kecskeméti Köztemetőben. RÁDIÓ KOSSUTH. Középhullámon. 8.00 Krónika - sport. 19.05: SP°prEföÍ. 7.45: Sportreggel (Labdarúgómagazin). 13.15: Athéntől Atlantáig. 23.03: Sporthíradó. TELEVÍZIÓ TV 16.00-9.00: Napkelte. 9.10: Kaliforniai álom (am. tévéfilmsor.). 9.35-12.00: Tízórai, benne: Játék. Gyerekszoba. Paradicsom Szálló (ném. tévéfilmsor.). 12.00: Hírek. 12.05: Üzlet délidőben. 12.25: Angol nyelvű gazdasági magazin. 12.55: Telepakk. 15.10: Szlovén nyelvű magazin. 15.35: Román nyelvű magazin. 16.05: Emberek a természetben. Jordán Gábor természetjáró. 16.30: Topmodell. 166. rész. 17.00-17.25: Kapcsolj be! 17.30: Útmutató. 17.55: Gyorssegély. 18.05: Telistelevideó '96.18.10: Életjel. 18.15: Gazdasági információk. 18.30: Hogy is van ez? (társasjáték). 19.00: Gyereksarok. 19.15: Mesterművek. 19.30: Híradó. 20.01: Tele- Sport. 20.15: Magyarok Cselekedetei. 20.20: Expedíció a Nílus nyomában, 2. rész (term.filmsor.). 20.50: Vers. 21.00: Vándortarisznya, 1. rész (ausztrál tévés.). 22.40: A kis Valentino (magy. f.). 0.15: Híradó. 0.25: BBC-híradó. TV 2 14.45 : Palackposta. 15.15: Élet és munka Európában. 15.45: A lámpás (tévéf.). 17.25: Bin-Tin- Tin (am. filmsor.). 18.00: Körzeti híradók. 18.15: Hazanéző. Boldogkőváralja. 19.00: Csízió. 19.05: Válogatás a legújabb klipekből. 19.25: Tök jó, válnak az őseim! (francia f.). 21.00: Híradó. 21.15: Kisvilág (stúdióbeszélgetés). 21.45: Múzsa. 22.00: Objektív. 22.35: Lapzárta. 22.40: Bikini - a tiltott paradicsom (am. ism. térj. f.). 23.30: Magyarok Cselekedetei, ism. DUNA TV 8.00-12.00: Képes krónika. 12.00: Lapozó. 12.20: Gazdakör, ism. 13.00: Esti kérdés, ism. 13.15: Csodakörhinta. 13.30: Ave Maria (ukrán doki.). 13.40: Apa (magy. f.). 15.05: Fejezetek a magyar film történetéből, 7. rész. 16.05: Nyelvédesanyánk. 16.30: Tájak, fortélyok, asszonyok. 16.50: Ősök ösvényén. 17.35: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Pacsirta (magy. f.). 20.05: Régiók. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Sportpercek. 21.25: Madame du Barry (francia kalandf.). A3 6.00-9.00: Vekker. 9.00: Music Box. 12.00: Budo-magazin. 12.30: Zoom. 13.00: I love... Elton John. 13.30: Pokoli paradicsom, ism. 14.00: Parti sétány, Ausztrália, ism. 14.30: Játszd újra... 15.00: Az államügyész (am. f.). 16.35: Top 10. 17.00: Napnyugta. A tervezett témák: Angol nyelvű hírmagazin . Ezt mondja meg!o Fourum. Vendég: Magyar Bálint kultuszminiszter o Hírek o Világsport. A műsor telefonszáma: 272-8811. 19.30: Parti sétány, Ausztrália (ausztrál tévésor.). 20.00: Gyilkos utcák, 14. rész (am. sor.). 21.00: Őrült sportok. 21.30: Roar Tv (magazin). 22.30: Soma-show. 23.30: Zalatnay Sarolta műsora. 24.00: Ördögi történetek (am. thriller). TV3 Budapest 16.30: Műsorajánlat. 16.40: Egyszemélyes hadsereg (am. f.). 18.25: Gillette World Sport Special. 19.00: Horgászbuli. 19.20: Cinema. 19.50: Játék. 20.20: Negyedóra az infosztrádán. 20.45: Híradó. 21.00: Rejtett düh (am. f.). 23.00: Zürichi páncélterem (ném. krimisor.). 23.55: Negyedóra az infosztrádán. FILMNET 8.00: Az időutazó (am. filmdráma). 9.30: Királyi esküvő (zenés f.). 11.15: Öt szívdobbanás (zenés filmdráma). 13.15: Csillagcsapda (am. thriller). 15.00: Eladom az életem (am. akcióf.). 16.30: Margaret múzeuma (am. dráma). 18.30: Gyilkos szenvedély (am. thriller). 20.00: Aki féltékennyé teszi a férjeket 2. (minisor.). 21.20: A halál keresztútján (am. thriller). 23.15: Halálra jelölve (am. akciói.). DSF 8.00: Ismétlések: Focivetélkedő. Motorsport. Álomautók. 10.00: Autósmagazin. 11.00: Sporthíradó. 11.30: Baseball. Felső liga. 12.00-16.30: Ismétlések: High Five. Vetélkedők. Motorsport-magazin. Álomautók. 16.30: Az újkori olimpiák története. 18.00: Utcai kosárlabda, adidas-verseny, München. 18.30: Sportvetélkedők. 20.05: A sport klasszikusai. 20.15: Az újkori olimpiák története. ism. 21.15: Oldtimer magazin. 22.15: Sportriport. 22.30: Ökölvívás. IBC középsúlyú vb. 23.15: Pankráció. 0.15: Action, ism. 2.15: Dorf golfbibliája, ism. EUROSPORT 8.30: Triatlon EK, ism. 9.30: Olimpiai játékok, ism. 10.00: Kerékpárverseny. Tour de France, ism. 11.00: Tenisz. ATP-torna, Gstaad, Svájc. 15.00: Kerékpárverseny. Tour de France. Összefoglaló. 16.30: Mountainbike, Franciaország. 17.00: Motorsport-magazin. Brit F2000, Silverstone, gyorsasági motorverseny, Nürnburgring. 19.30: Atlétika. IAAF Nagydíj, Nizza. 22.00: Ökölvívás. 22.50: Sportriport. 23.00: Testépítő vb, Stuttgart, ism. 24.00: Tenisz. ATP-magazin. 1.00: Labdarúgás. Brazília-Dánia.EUROSPORT -MAGYARUL 15.00: Tour de France (Gundel Takács Gábor). Összefoglaló az eddigi eseményekről. 16.30: Mountain bike (Dávid Sándor). 17.00: Motoros magazin (Dávid Sándor). Benne: Brit F2000 Silverstone-ból. Gyorsasági motorverseny a Nürnburgringről. 19.30: Atlétikai Grand Prix, Nizza, élő (Szabó Gábor, Fülöp László). 22.00: Ökölvívás (Gundel Takács Gábor). Browne-Edwards mérkőzés. OSZTRÁK TV 1. műsor. 20.00: Sporthírek. SUPER 22.00: Supersport. CSÜTÖRTÖK TV 16.00-9.00: Nap-kelte. A tervezett témák: Sportcsemegék Amerikából o A Nigel Kennedy-jelenség o Bryan Adams o A repülésbiztonság Magyarországon o A Ferihegy 2. repülőtér beruházásnak ügye o Bűnüldözési igazgatóság, közalkalmazotti leépítések és egyéb kérdések. Vendég: Kiss Elemér miniszterelnökségi államtitkár o Van, ahol a béranyaság tilos! o Óriásvárosok o Budapest jövője. Vendég: Demszky Gábor főpolgármester o Sport plusz Foci o Heti filmlevél a Múzsa a Napkeltében. Vezető producer: Gyárfás Tamás. A műsor telefonszámai: 251- 0490,251-0119. Zsoldos Zsolt 1967-ben született, Pécsett. A Kecskeméti JC volt sportolója, edzője Varga András. Serdülő országos bajnok (1981), ifjúsági országos bajnok (1983), kétszeres junior országos bajnok (1986 és 1987), kétszeres felnőtt országos bajnok (1990, 1992). Felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes (Frankfurt, 1990), és bronzérmes (Helsinki, 1989). A 78 kg-ban szerepelt a barcelonai olimpián (1992) és a prágai Európa-bajnokságon (1991). Junior tájfutó-világbajnokság, Govora A múlt kötele. Tavaly Dániában méltán kijárt az ünneplés fiataljainknak. A miskolci Domonyik Gábor két aranyéremmel, a fiú váltócsapat - Vajda, Sárecz, Domonyik - egy ezüsttel gazdagabban térhetett haza az északi országból. Nem kis bravúr, főleg úgy, hogy Domonyiknak akkor nemcsak a junior világbajnokságon, hanem a németországi felnőtt vb-n is meg kellett felelnie. Tavaly nyáron szenzációs sikereket értek el tájfutóink. A juniorok éremparádéja mellett augusztusban Oláh Katalin csillogó aranya jelentette a koronát. S bár a felnőttek világtalálkozójára még egy esztendőt várnunk kell (Norvégia '97), a juniorok ismét bizonyíthatnak a szomszédos Románia terepein. A múlt kötelez... Mindenki kíváncsian várja: Domonyik Gábor képes lesz-e a bravúrra? Vagyis arra, hogy ismét duplázzon, esetleg - nagyszerű csapatmunkának köszönhetően - mesterhármast érjen el. Igaz, az idei esztendő is bőven ellátta feladatokkal a MEAFC versenyzőjét. A juniorvilágbajnokság mellett fel kellett készülnie a július közepi, veszprémi főiskolai és egyetemi világbajnokságra, s olykor a Világkupa sorozaton is képviseli hazánk színeit. Az igazi vizsga július 10-én kezdődik az ELTE hallgatójának, hiszen a klasszikus számmal megkezdődnek a világbajnokság küzdelmei. A hölgyeknél kik lehetnek a húzóemberek? A Diósgyőri TC kiválósága, Lubinszki Mária a junior-világbajnokságok mellett tavaly Detmoldban már belekóstolt a felnőtt világbajnokság ízébe is, Hecz Katalin pedig nemcsak tájfutásban, de atlétikában is sűrűn arat le babérokat. Dosek Ágoston szövetségi kapitány vezetésével már elutaztak a versenyzők a világbajnokság helyszínére. Fiúk: Domonyik Gábor, Farkas Dávid, Laki Balázs, Molnár Zoltán, Sárecz Lajos, Vereszki Tibor. Lányok: Benedek Virág, Hecz Katalin, Kesztyűs Szilvia, Lubinszki Mária, Szigethy Ágnes, Tokaji Mónika. (lipiczky) Ugróderbi, nehéz terepen A 3. Samsung-kupa magyar ugróderbi nemzetközi díjugrató-versenyt július 12-től 14-ig bonyolítják le Siófokon, a Tóth Lovascentrumban. A honfoglalás 1100. évfordulójának ünnepi rendezvénysorozatához kapcsolódó rangos esemény fővédnöke Kuncze Gábor, a sportot felügyelő belügyminiszter. Somlay Tamás versenyigazgató elmondta, hogy a viadalra Németország csapata is elküldte nevezését. A németekről tudni kell, hogy először vesznek részt magyarországi megméretésen. Érkeztek nevezések Szlovéniából, Szlovákiából és Horvátországból is. Az ugróderbi fő jellemzője, hogy a lovaknak és lovasaiknak minden országban, minden évben ugyanazokat az akadályokat kell leküzdeniük. A siófoki ezerméteres pályát természetes akadályok tarkítják, amelyek a verhető akadályokhoz szokott ugrólovakat különösen nehéz feladatok elé állítják. A pálya nehézségi fokát bizonyítja, hogy azt eddig egyetlen lovas, a kiskunhalasi Fodor Gábor tudta hibátlanul teljesíteni. A Siófokon rajtoló mezőny rendkívül erősnek ígérkezik. A hazaiak közül Varró József, valamint Szász Attila vesz részt a küzdelemben. Öt ajánlat a SPORT csütörtöki számából □ Olimpiai beharangozó a férfi kézilabdáról, a női vívásról és a vitorlázásról O Megkezdi bajnoki felkészülését az MTK labdarúgócsapata O Szakmai mérlegen a Békéscsaba és a Győr labdarúgói O Tudósítás a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyről □ Részletes beszámolónk az asztalitenisz és a női kosárlabda ifjúsági Európa-bajnokságról Nem pihennek a jövő reménységei Mozgalmas napok előtt állnak a korosztályos kézilabda-válogatottak. A női ifjúsági gárda a hét végén Franciaországban rangos négyes tornán vesz részt, amelyen a hazaiak csapata, a dánok és a németek együttese lesz a vetélytársa. Horváth Lajos edző csapata: Artek, Bujáki - kapusok, Gór-Nagy, Lánczos, Császár, Hima, Kovács A., Molnár B., Kindl, Repánszky, Horváth B., Lőw, Kovács M., Pőcze, Andrási, Hajdú - mezőnyjátékosok. A férfi ifjúsági együttes Marcaliban készül az augusztusi, szarvasi Európai olimpiai reménységek versenyére, amelyen Románia, Izrael és Lengyelország csapatával találkozik. Buday Ferenc és Velky Mihály mester csapata - szintén augusztusban - a szlovákiai Dubnicán vesz részt négyes nemzetközi tornán. Július végén Jánoshalmán edzőtáborozik a fiú serdülőválogatott, és ifj. Kiss Szilárd valamint Tóth József edző felméri a korosztály legjobbjainak erőnlétét és technikai képzettségét. NEMZETI SPORT 11 Ne is nézze nélküle! Minden, amit Atlantáról, a XXVI. Nyári Olimpiai Játékokról tudni illik - 48 oldalon, 48 forintért. Keresse, kérje az újságárusoknál! Keletről délre Továbbra sem tétlenkedik a női röplabda-válogatott. Alig több mint egy hete még Romániából érkezett haza a hagyományos Constantai tornáról, vasárnaptól már Olaszországban kezdte meg a nyári felkészülés utolsó szakaszát. A keleti szomszédolás alatt nem született magyar siker, mert az első mérkőzésen 3:2-re Olaszország, majd 3:0-ra a hazaiak ellen maradt alul a Forman-csapat. A szépségtapaszt a román B-válogatott kétszeri 3:0- ás legyőzése jelentette. A déli „kiruccanás" középpontja egy Milánó melletti központi edzőtábor, ahol július 7—15-ig, napi két gyakorlás szerepel a programban, illetve hét - köztük hivatalos - mérkőzés is. A tizenkét tagú keret: Nagy Mariann, Czakó Mária, Dambendzet Nathalie, Polgár Annamária (Post Gulet Wien), Nagy Krisztina, Jáka Zsuzsa (BSE), Wolf Rita, Tímár Edit, Vojth Ildikó (Agriacomputer RC), Battlay Krisztina (Vasas-Budai Tégla), Pesti Anikó (Jászberényi RK), Karsai Andrea (Vértes Volán SE). Sportműsor - szerda KERÉKPÁR, 25. Tour de Hongrie, Magyar Körverseny, 1. szakasz (országúti mezőnyverseny), Budapest-Győr (158 km), Millenáris, 13. VITORLÁZÓREPÜLÉS, 41. nemzeti bajnokság, Szeged, repülőtér, 11. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés, BVSC-Budafok, Szőnyi út, 17. Szerdai ügetőtippek 1 futam: Drewerful Speed (9), Varázs (10), Clippets Démona (4), Divind Takistens (12). 2. futam: Noble Pláne (7), Vác (1), Tay Comfort (5), Válságdíj (2). 3. futam: Olívia (8), Nyakas (9), Törzs Úr (12), Amiral Gallan (2). 4. futam: Tolvaj (12), Zsenge (10), Ünnepség (9), Teréz (6). 5. futam: Candy Starlight (6), Honda Star (7), Ronja Probhet (10), Uccello (12). 6. futam: Zárda (10), Top Hanover (8), Ügyvédnő (6), Vogul (4). 7. futam: Parázs (10), Ankas (6), Ula (11), Kljazma (12). 8. futam: Totem (8), Túró Rudi (4), Vidéki Kislány (10), Olimpikon (2). 9. futam: Ürügyeink (9), Varázslat (2), Ulema (6), Unaccepted (10). 10 futam: Visztula (6), Suttyó (12), Lokátor (4), Villámgyors (2). A versenyek 16.30-kor kezdődnek.