Nemzeti Sport, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)

1996-08-23 / 229. szám

Megjelent­ Budapest Sportévkönyv 1996 A kerületi önkormányzatok sport­­szervezeteinek vezetői, munkatársai, a budapesti sportszövetségek és sport­ági szakszövetségek vezetői és mun­katársai segítségével, Tóth Csaba, Csanak György, dr. Rózsaligeti Lász­ló, Sinkovits László, Téglás László és Zurbó Sándor szerkesztésében megje­lent Budapest 1996-os Sportévkönyve. A kiadvány átfogó képet nyújt a Fő­város sportéletéről, megtalálható ben­ne a Fővárosi Önkormányzat sport­­szervezeteinek címjegyzéke, a buda­pesti sportegyesületek név- és cím­jegyzéke, statisztikai adatai, az egye­sületek szakosztályainak adatai sport­ági bontásban, a budapesti természet­­barát szervezetek által üzemeltetett turistaházak jegyzéke, a budapesti sportági szakszövetségek és sportszö­vetségek által bonyolított versenyek eredményei az asztalitenisztől a kézi­labdán és a triatlonon át egészen a ví­zilabdáig. Nem maradhat ki az össze­állításból a fővárosi diáksportegyesü­letek és diáksportkörök bemutatása sem, természetesen az alap- és közép­fokú diákolimpiák eredményeivel együtt. Ugyancsak megtalálható min­den fontos adat a felsőoktatási amatőr versenyekről. A kiadványt a különbö­ző elismerő címek budapesti díjazotta­­inak névsora zárja. ANP 50 és ANP 25 G­yalogos teljesítménytúrák 1996. szeptember 7., szombat ANP 50,1. változat. A résztvevők max. lét­száma 80 fő (a jelentkezés sorrendjében). MTSZ minősítési pont: 99. Jelentkezés: Aggtelek, barlang pénztár 6.00- 6.20 óra között. Útvonal: Baradla-barlangi hosszútúra-Jós­­vafő, Petőfi utcai híd-Szől­e-völgy-De­­renk-Szádvári várkert-Lakatos-forrás-Tetves­­kút-Ménes-völgy-Lófej-forrás-Jósvafő-Mész­­völgy-Aggtelek, kemping porta. Táv: 46 km. Emelkedő: 450 m. Menetidő: max. 12 óra. ANP 50,2. változat. MTSZ minősítési pont­érték: 86. Indítás: Aggtelek, barlang pénztár, 6.00- 7.00 óra között. Útvonal: Tó-hegy-Szabadság-barlang-Jós­­vafő, Petőfi utcai híd­(innen azonos az 1. vál­tozattal). Táv: 50 km. Emelkedő: 550 m. Me­netidő: max. 12 óra. ANP 25. MTSZ minősítési pontérték: 45,5. Indítás: Aggtelek, barlang pénztár, 7.00- 8.00 között. Útvonal: Baradla-völgy-Kecső-p.-völ­gy­e-Lófej-forrás-Ménes-völgy-Szelce-pusz­­ta-Jósvafő, Petőfi utcai híd. Táv: 25 km. Emel­kedő: 400 m. Menetidő: max. 6 óra. Hozzájárulás a rendezési költségekhez: ANP 50/1: 800 forint/fő, ANP 50/2 és ANP 25. 200 forint/fő. Befizetés postautalványon az egyesület címére, vagy a Balatonalmádi OTP, Bauxitkutató TSE 11748083-200152641 számra. Sportorvosi engedély nem kell, de a túrán mindenki saját felelősségére indul. A rendező szervektől, ill. a rendezőségtől kártérítés sem­milyen címen nem igényelhető. Minden indu­lónak útvonalvázlattal ellátott ellenőrző lapot adnak. A teljesítők elismerő oklevelet és kitű­zőt kapnak. Egyéb tudnivalók: az ANP 50/1 résztvevőinek kötelező felszerelés a zseblám­pa. Csomagmegőrzés a kemping portáján. Az ANP 25 résztvevői számára csomagszállítást vállalnak a rajtból a célba. Információ: Bauxitkutató Természetjáró SE, 8220 Balatonalmádi, Móra F. u. 5. Felvilágosí­tás: (88) 338-631. Knauer: Szállás: kempingben, saját sátorban, ver­senyzőknek a turistaszállón. A verseny a Versenyszervező Bizottság 1991-es szabályai szerint „on sight" stílusban lesz lebonyolítva. A verseny időtartama alatt a versenyzőknek biztosítással kell rendelkez­niük! Program: Szeptember 6., péntek, 16.00: szálláshelyek elfoglalása. 16.00-22.00: nevezés a helyszínen. Szeptember 7., szombat, 9.00: megnyitó, azt követően sorsolás. 10.00: fiú B kategória selej­tező. 14.00: női verseny. 15.00: férfi A kategó­ria selejtező. 20.00: hegymászó show. 21.00-1.00: zene, tánc a barlang bejárata előtt. Szeptember 8., vasárnap, 9.00: fiú B döntő, kb. 11.00: férfi A döntő, 14.30: eredményhirde­tés, a verseny bezárása. Jelentkezni lehet: MAHOE, 1118 Budapest, Budaörsi út 4-18/B fsz. 2. Telefon: 178-2695. M­eghívó a 23. Aggtelek-kupa Sziklamászó-emlékversenyre és Hegymászó Találkozóra A Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete és az Aggteleki Nemzeti Park tovább éltetve a hagyományt, 1996. szeptember 7-én és 8-án megrendezi az Aggtelek-kupa Berán János­­emlékversenyt, amelyre sok szeretettel meg­hív minden hegymászót. A verseny időpontja: 1996. szeptember 7-8. Nevezési díj: 1996. szeptember 6-án 22 óráig 700 forint. Díjazás: érem, oklevél, értékes tárgyjutal­mak. Ő­szi szépségek Az ősz, az iskolakezdés min­dig egy kis szomorúságot je­lent, mi szeretnénk ezt a rossz hangulatot programjainkkal előzni. 1-2 napos kirándulása­ink hét végére esnek, hogy mi­nél többen kihasználhassák a szép napsütéses idő utolsó napjait. Augusztus 24-én Szek­­szárdra, Mohácsra kirándu­lunk. A Duna-mente csodás tá­jai mellett egy jó ebédre is meghívjuk klubtagjainkat. Ez mindössze 1950 forint. 31-én a Dunakanyar másik oldalával ismerkedünk: Szob, Nagybör­zsöny, Verőce, Márianosztra neve ismeretlen ismerősként jelenik meg. A vendégjog 1300 forint. Most itt az alkalom, hogy közelebb kerüljünk ezek­hez a városokhoz. Szeptember 8-án Ráckevére kirándulunk HÉV-vel. 21-én Veszprémbe, Várpalotára uta­zunk, autóbusszal járjuk be a Bakony nevezetes városait 1450 forintért. 21-én Veszp­rémbe, Várpalotára hívjuk a kedves olvasót, abban a re­ményben, hogy a Balaton észa­ki partjának ez a két hangula­tos városa kellemes szórako­zást, új ismereteket nyújt. Az utazás ára ebéddel együtt 1450 forint. Ennél sokkal olcsóbb, de ugyanolyan érdekes Komá­­rom-Komárnól vonatos prog­ramunk, hiszen az utazás költ­ségeinél ki-ki igénybe veheti a neki járó kedvezményt. Ide­genvezetőnkkel a vonatnál ta­lálkoznak klubtagjaink. Ha még maradt valakinek né­hány nap szabadsága, külföldi útjaink csábításának engedve tartsanak velünk. Erdélyi ötna­pos körutazásunk szeptember 13-17-ig tart. Az erdélyi hava­sok szépségét csak az emberek kedvessége múlja felül. Mind­kettőt élvezheti, aki velünk tart. Öt nap alatt megismerkedünk: Kalotaszeg, Kolozsvár, Maros­vásárhely, Torda, Tusnádfürdő nevezetességeivel. Élvezhetjük a Gyilkos-tó, a Szent Anna-tó, a Békási-szoros természeti csodá­it. Utazás és félpanzió 15800 fo­rint. Szeptemer 27-29. között sö­rözni, Münchent látni megyünk a Sörfesztiválra. Kényelmes uta­zás, jó hangulat vár mindenkit, aki velünk tart, a háromnapos kirándulás ára szállással 17800 forint. Reméljük, hogy programjaink megnyerik tetszésüket. Szeretet­tel várunk mindenkit irodánk­ban. Héliosz Klub, 1062 Buda­pest, Aradi u. 42. Telefon: 132- 7901. Angyalföldi sportfesztivál Az Angyalföldi TTE és a XIII. ker. Polgár­­mesteri Hivatal Sportcsoportja szeptember 27-29. között rendezi meg hagyományos sportfesztiválját a Csillebérci Szabadidő Köz­pontban. A rendezvényen férfi-női kispályás fociban, vegyes kosár- és röplabdában, valamit 12 egyé­ni sportágban szerveznek versenyeket a rende­zők. A sportfesztiválra elsősorban amatőr csa­patok, baráti körök jelentkezésére számítanak. A sporfesztivál részvételi díja 2 600 fo­rint/fő, amely taralmazza a szállás és a teljes ellátás költségét, valamint az összes sportver­seny nevezési díját. A kedvezményes részvé­teli díj köszönhető a rendezvényt támogató cégeknek (Scholl Kft., OTP Bank Rt. XIII. ker. Fiókja, Németh-Impex, Santics Kft., Ágnes Bt., Rico Rt., Easy Call, Schiller-Opel Kft.). Az érdekődők bővebb felvilágosítást az An­gyalföldi TTE irodájában (Bp., XIII. Dagály u. 20., telefon: 149-7989) kaphatnak. Jelentkezési határidő: szeptember 10. Szabadidős sportesemények Augusztus 24., szombat Terepfutó és terepbringa fesztivál '96, Nagykovácsi, Tisza Kastély parkja. Távok: te­repfutás 600, 2000 és 10 000 m, terepbringa 10, 20 és 30 km. Rajt: terepfutás 9.30, terepbringa 11.00. Nevezés a helyszínen 8.00-tól. Rendező: Nagykovácsi Polgári Egylet. Információ: Má­­tyus Attila, telefon: 138-9044 (este 7 után), De­­me Zoltán, telefon: 138-9777 (este 7 után) vagy (30) 440-627 egész nap. 3. Centerplast serdülő atlétikai Európa Ta­lálkozó, Debrecen. Rendező, információ: Sportkő Bt., Kovács Gyula, telefon: (52) 440-470. 2. Büki-bike gyermek, hobby és veterán idő­futam és kritériumverseny, Törökbálint. Infor­máció: Fallenbücher Imre, telefon: 166-1751. Túraaj­ánlatok Augusztus 24., szombat Vértes-hegység. „Tatabánya környékének összes turistaútja." 15/6. Útvonal: Orosz­lány v.á.-Kőhányáspuszta-Csáki-vár-Gánti elágazás-Oroszlány v.á. Táv: 22 km. Szint: 270 m. Menetidő: 8 óra. Költség: egész jegy 752 forint, sportutalvánnyal 376 forint. Ta­lálkozás: 7-kor a Keleti pu. alsó pénztáránál. Hazaérkezés: 19.30-kor a Keleti pu-ra. Túra­vezető: Matavoszky Tibor. Pilis és Visegrádi-hegység. Nehéz túra, nehezen járható, meredek útszakaszokkal. Útvonal: Pilisszántó-Vaskapu-Pilis-te­­tő-Dobogókő-Szabó-nyereg-Pilisszentlé­­lek-Pilis-nyereg-Vörös út-Pilisszántó. Táv: 24 km. Szint: 800 m. Találkozó: 7-kor a VO­LÁNBUSZ Árpád hídi végállomásán. Túra­vezető: Szontagh Ottó. Augusztus 25., vasárnap Pilis-hegység. Könnyű túra. Útvonal: Po­­máz-Csikóváraljai th.-Gyopár-forrás-Janda Kulcsosház-Görbe-hajtás-Pomáz. Táv: 11 km. Szint: 100 m. Találkozás: 8.30-kor a Batthyány téren a HÉV végállomásán. Túra­vezető: Sándor Lászlóné. Budai-hegység. Útvonal: Nagyková­­csi-Nagy-Szénás-Kőrisvölgy-Ördögol­­tár-Kő­gomba-Piliscsaba. Táv: 14 km. Szint: 300 m. Találkozás: 8.45-kor a Moszkva téren. Túravezető: Herodek Lajosné, Pilis-hegység. Útvonal: Dobogókő-Öreg­­vágás-hegy-Királykút-Sikáros-Lajosfor­­rás-Kőhegy-Pomáz. Táv: 18 km. Szint: 300 m. Találkozás: 7-kor a Batthyány téren a HÉV végállomásán, a pénztárnál. Túraveze­tő: Weigl József. Pilis-hegység. Útvonal: Csobánka-Szur­­doki parkoló-Peres-hegy-Kerek-bükk-Ki­­rály-kút-Akasztó-hegy-Pilisszántó. Táv: 20 km. Szint: 500 m. Költség: 260 forint Talál­kozás: 7.30-kor a HÉV Batthyány téri végál­lomásán. Túravezető: Gálló Dénes, Pilis és Visegrádi-hegység. Útvonal: Pi­­lisszentlászló-Pap-rét-Móri-pihenő-Sajgó­­kapu-Kisbükk-tető-Vörös-kő-Álló-rét-Asz­­tal-kő-Szentendre. Táv: 25 km. Szint: 700 m. Találkozás: 7-kor a Batthyány téren a HÉV végállomásán. Túravezetők: Botlik Beáta és Zemankó Orsolya. Augusztus 28., szerda Budai-hegység. Nyugdíjas túra. Útvonal: mindenképpen valamelyik lombos erdőbe megyünk. Táv: 10-12 km. Szint: 100-200 m. Találkozás: 9-kor a Moszkva téren. Túrave­zető: Gálló Dénes. Augusztus 31., szombat: Pilis-hegység. Az ifjúsági csoport túrája. Útvonal: Pilisszentkereszt-Dobogókő-Dö­­mös-Lepence strandfürdő. Táv: 16 km. Szint: 600 m. Találkozás: 8-kor a Batthyány téren a HÉV végállomásán. Túravezetők: Baumgartner András és Nagy Miklós. Gerecse-hegység. „Tatabánya környéké­nek összes turistaútja." 15/7. Útvonal: Ta­­ta-Tóvároskert v.m. Baj-Baj vh.-Arany­­lyuk-Agostyán arborétum b. mh. Táv: 18 km. Szint: 560 m. Költség: egész jegy 704 fo­rint, sportutalványra 380 forint. Találkozás: 7-kor a Keleti pu. alsó pénztáránál. Hazaér­kezés: 19.38-kor a Keleti pu-ra. Túravezető: Matavovszky Tibor. Teljesítménytúra Gertrudisz 30. Útvonal: Klastrom­kút-László kúpja-Pilis-tető-Si­­mon halála-Fekete-kő-Két-Bükkfa-nye­­reg-Dobogókő-Öregvágás-hegy-Szent­­kút-Szurdok-Pilisszentkereszt-Klastrom­­kút. Táv: 27.5 km. Szint: 650 m. Szintidő: 8 óra. Felvilágosítás, időegyeztetés: Telefonon a túravezetőnél. Túravezető: Szontagh Ottó. Szeptember 1., vasárnap Budai-hegység. Útvonal: Nagyková­­csi-Vasvári-erdő-Ilona-lak-Telki-hegy-Feke­­te-hegyek-Kopasz-oldal-Nagykovácsi. Táv: 14 km. Szint: 300 m. Találkozás: 8.45-kor a Moszkva téren Túravezető: Herodek Lajosné, Pilis-hegység. Útvonal: Bécsi-út tégla­­gyár-Kevély-nyereg-Ózon kemping-Szent­­kút-Szurdok-Pilisszentkereszt-Dobogókő. Táv: 22 km. Szint: 1000 m. Találkozás: 8-kor az Árpád híd budai hídfőjénél a HÉV meg­állóban. Túravezető: Weigl József. Teljesítménytúra Lábatlan 35. Útvonal: Tatabánya-Csemetekert-Vértes-tolna-Bá­­nya-hegy-Héreg-Királykút-Domoszló-te­­tő-Szágodó-Piszke. Táv: 35 km. Szint: 900 m. Szintidő: 9 óra. Felvilágosítás, időegyez­tetés: Telefonon a túravezetőnél. Túraveze­tő: Szontagh Ottó. A túrákról információ: Budapesti Termé­szetbarát Központ Gyopár szakosztálya (Bu­dapest V., Curia utca 3.), telefon: 118-0933. ­ A sokoldalú somkóró Az orvosi somkóró az ország minden ré­szén előfordul. Utak mentén, parlagon, tölté­sen, gyomtársulásokban és legelőn egyaránt tömegesen terem. A somkóró gyógyászati alkalmazását több mint két évezredes írásos emlékek őrzik. Az ókori egyiptomiak a növény virágos hajtásá­ból készített teát bélparaziták elűzésére és fülfájás csillapítására használták. Az ókori görög és római természettudósok és orvosok ismerték és alkalmazták e növényt, mégpe­dig gyomor- és májpanasz kezelésére, kelés és fekély borogatására. A somkóró borogatást századunkig alkal­mazták a különböző eredetű sebek és duzza­natok kezelésében. A magyar népi orvoslás­ban a somkóró virágából készített gyógyteát vízelhajtásra, sárgaságra, szemdagadás és seb borogatására használták. A modern fitoterápiában a somkóró virága és virágos hajtása jelentős. A drogok legfon­tosabb hatóanyagai a kumarinok (0,5-1 szá­zalék), flavonoidok (kvercetin és kempferol származékok) és szaponin-származékok A növény egyik legfontosabb gyógyhatása a véralvadás gátlása. A somkóróval számos kísérletet végeztek, amelyek során kiderült, hogy a növény hatóa­nyaga nemcsak a vénákra, hanem a nyiroke­rekre is igen kedvező hatással van. A Termé­szetgyógyászat írása szerint, javítja a nyiroká­ramlást és ennek következtében csökkentik a visszeres bántalmak és balesetek során keletke­zett duzzanatok esetén az ödéma-képződést A gyulladáscsökkentő, nyirokkeringést fo­kozó vegyületeket tartalmazó somkórót és a belőle előállított kivonatokat, tablettákat bel­sőleg, vénás elégtelenséggel kapcsolatos pa­nasz (fájdalom, nehéz érzés a lábban), alsó végtag visszértágulása, a véna­fal gyulladása, érelzáródás utáni állapot, valamint nyirok­pangás esetén használják. Emellett májbeteg­FÜVESBÜLT­ség kezelésére alkalmas gyógyteákban is szere­pel a somkóró virága és virágos-leveles hajtásvé­ge. A somkóró virága önmagában vagy kamil­la- és lenmagliszttel együt borogatásként al­kalmazható, zúzódás, rándulás kezelésére és enyhébb fokú reumás fájdalom enyhítésére. A teával elfogyasztott kumarin napi mennyisége nem haladhatja meg a 30 mg-ot. Ez a mennyiség körülbelül 2-4 kávéskanál­nyi (5-6 g) szárított növényi részben találha­tó. A másik figyelembe veendő javaslat az, hogy 2-3 hetes teakúra után legalább egy he­tes szünet tartandó. Ha a somkóró virágát borogatásra hasz­náljuk, akkor célszerű a lábat fóliával és szö­vettel betekerni és legalább fél-egy órán ke­resztül ágyban fekve pihentetni. A kezelés naponta ismételhető. A visszérgyulladásos panasz enyhítésében előnyös, ha belsőleg is alkalmazzuk. (Ferencvárosi Füvesbolt, Budapest, IX. Tű­zoltó u. 4. - Ferenc krt. sarok, tel: 217-5505). Aj­áté

Next