Nemzeti Sport, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-15 / 342. szám

12 NEMZETI SPORT Nyolc sportági szövetség a saját jövőjéről döntött, a MOB a nyugdíjas olimpiai érmesekéről gondoskodott Jutalom egykori dobogós büszkeségeinknek Szombaton délben a Danubius Thermál Hotel Helia báltermé­ben a nyugdíjas olimpiai bajnokok és érmes helyezettek találkoz­tak. Schmitt Pál köszöntötte bajnoktársait. Elismeréssel szólt az Olimpiai Bajnokok Klubja tevékenységéről, elsősorban Lemhé­­nyi Dezső önzetlen elnöki munkájáról, így a MOB ötmilliós fel­ajánlása mellett különböző alapítványok, cégek, intézmények - mint többek között a Soros Alapítvány, a Parlament, az ESMA és a Skála - összesen 8,5 milliót tudtak kiosztani. Török Ferenc, öttusázó olimpiai bajnok a jobban rászoruló tár­sak javára lemondott a jutalomról, így összesen hatvankét nyug­díjas olimpiai bajnok, huszonegy ezüst- és harminc bronzérmes, továbbá tíz olimpiai bajnok rászoruló özvegye vehetett át egy­­egy borítékot. A Magyar Olimpiai Sikerekért Alapítvány támo­gatóinak jóvoltából különféle hasznos karácsonyi ajándékokat is kaptak a magyar sport egykori kiválóságai. Rerrich Béla, a Stockholmból hazatért melbourne-i ezüstérmes párbajtőrvívó meghatottan mondta: - Hét olimpián vettem részt, a svéd vívóválogatott vezetője­ként, a Svéd Olimpiai Bizottságtól minden lehető elismerést megkaptam, a svéd király is kitüntetett, de állítom, ez a szombati találkozó egyedülálló a világon. Korcsolya Komoly köztestület alakult Az egy héttel korábbról elha­lasztott közgyűlésen mindenki nagyon komolyan vette a felada­tát szombaton a korcsolyázók köztestületté alakulásának a nap­ján. A Hotel Stadion különtermé­ben megtartott közgyűlésen dr. Nagy József, az OTSH jogi osztá­lyának vezetője ismertette a köz­testületté váláshoz szükséges alapszabály-módosító javaslato­kat. Dr. Bathó Ferenc, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke rövid áttekintésében a szakma nyelvére fordította a bo­nyolult jogi kifejezéseket. A meg­lepően szép számban megjelent szakemberek csupán egy pont­ban folytattak hosszabb vitát az új alapszabály jóváhagyásakor. A sporttörvény előírásainak megfe­lelően a szövetség egyéni tagjai­nak létszáma nem haladhatja meg a jogi tagok (egyesületek, sportkörök) számát. Miután a sportágban összesen 31 egyesü­let működik, az elnökség külön­böző megoldásokat terjesztett elő arról, hogyan válasszák ki a 25 egyéni tagot. A jóváhagyott sza­­bálypont szerint a világversenye­ken (olimpiákon, vb-ken, Eb-ken) érmet szerző sportolókat megkér­dezik: kívánnak-e egyéni tagok lenni? Rajtuk kívül a legmaga­sabb minősítéssel rendelkező ISU-döntnökök pályázhatnak el­sősorban az egyéni tagságra. A je­lentkezők közül az elnökség sza­vazza meg az egyéni tagságot, fellebbezni a közgyűléshez lehet. Változtak a tagdíjak is. Az egyéni tagok és az egyesületek (szak­áganként) évente 2400 forinttal járulnak hozzá a szövetség fenn­tartásához. A korcsolyázók egyhangúlag szavazták meg az új alapszabályt. Nem tartozott szorosan a napi­rendhez, de az elnök beszámolt a MOB-bal folytatott beszélgetés­ről, a naganói felkészülésről. A tervek szerint két nagypályás gyorskorcsolyázó, hat rövidpá­lyás (egy-egy egyéni és egy négy­fős váltó), valamint két műkor­csolyázó és egy jégtáncospár le­het harcban az olimpiai kikülde­tésért. Miután a részvételt már különböző minősítő versenyeken elért eredményhez kötik, elsősor­ban ezeken szeretnének sikerrel szerepelni a magyarok. A MOB az olimpiai támogatás első részét már januárban átutalja, a többi a kvalifikációktól függ. (h. m.) íjászat A vadászokkal együtt Szombaton tartotta alapsza­bály-módosító közgyűlését a Ma­gyar Íjász Szövetség. Negyvenhét szavazattal rendelkező személy közül huszonnyolc jelent meg a sportági szövetségek székházá­nak Dózsa György úti tanácster­mében, így a közgyűlés szavazó­képesnek bizonyult. Az egybe­gyűltek egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, hogy a szövetség - az állami támogatás megmara­dása miatt, a sporttörvény értel­mében - a jövőben köztestület­ként működjön. Az alapszabály módosítása után ugyancsak egyhangúlag ha­tároztak arról, hogy a szervezet neve ne változzon, vagyis marad­jon érvényben a Magyar Íjász Szövetség megnevezés. A harma­dik napirendi pont keretében - egy-egy tartózkodással - megerő­sítették tisztségében a MÍSZ el­nökségét és felügyelő bizottságát. A magyar íjászsport nemzetközi­leg elismert szaktekintélyét, Barsy Bélát tiszteletbeli elnöknek választották. A szervezet elnöké­nek, Gyöpös Pálnak a javaslata alapján kezdeményezték, hogy a MÍSZ lépjen be a Nemzetközi Va­dászíjász Szövetségbe (IBO). Ez a szakág óriási fejlődése miatt in­dokolt. A közgyűlés végén Borbély László felelős szerkesztő öröm­mel jelentette be, hogy 11 hóna­pos szünet után ismét megjelent az Íjász Lap. A havonta jelentke­ző folyóirat a sportág aktuális kérdéseivel foglalkozik. Golf Új címer, új vezetőség A Marriott Hotel Diana-termé­­ben tartotta közgyűlését a Ma­gyar Golf Szövetség, amelyen köztestületté alakult át. A szava­zati jogok eldöntésére mandá­tumvizsgáló bizottságot alakítot­tak. Szavazati joggal a klubok ré­széről egy-egy fő, illetve az elnök és az elnökség tagjai rendelkez­nek. Az első napirendi pont kereté­ben Aracs Tibor elnök tartott be­számolót a szövetség 1996. évi te­vékenységéről. Elmondása sze­rint továbbra is elenyészően ke­vés szponzor támogatja a golfot. A szakmai munkát illetően elma­rasztalta a szövetségi kapitány te­vékenységét, annak passzivitása miatt. Célul a színvonal emelését és az utánpótlás-nevelést tűzte ki. A közgyűlés ezután elfogadta a felügyelő bizottság­ éves beszá­molóját, amit dr. Merész Győző, a bizottság tagja olvasott fel. Az alapszabály elfogadása előtt új cí­mert választottak a képviselők. A meglévő elnökség minden tagja lemondott, ezért új, hét főből álló elnökséget választottak. A testü­let vezetőjének Gergely Ferencet, általános elnökhelyettesnek Vat­­tay Richárdot, szakmai elnökhe­lyettesnek Lakatos Vilmost, főtit­kárnak Elek Sándort választották meg. A három elnökségi tag Ko­csis Károly, Séfer István és dr. He­gedűs Gábor lett. Súlyemelés Az elnök maradt, a kapitány ment A szombati közgyűlésdömping közepette (különösképpen a kö­zelmúlt néhány viharos emlékű hasonló, más sportágbeli összejö­veteléhez képest) szinte teljes csendben, mindennemű szenzáció nélkül újult meg és alakult köztes­tületté a Magyar Súlyemelő Szö­vetség. Azt a jelölések alapján már-már nem is sejteni, inkább tudni lehe­tett, hogy az eddigi elnök, dr. László Imre, a Honvéd kórház igazgatója marad a posztján (ma­radt is, mégpedig nyílt szavazás eredményeként - nem utolsósor­ban a doppingügyek teljes hiánya és a mostanra kifejezetten rende­zettnek mondható anyagi háttér miatt), amiként a közvetlenül őt követő funkciókat is a korábbiak szerint töltik be, így a tiszteletbeli monacói konzul, Elek István ma­radt társelnök, Dolovai Tamás és Endrődi Marcell pedig elnökhe­lyettes. Itt annyi az újdonság, hogy harmadikként utóbbiakhoz csatla­kozik Zelenka Pál, a Közlekedési Műszergyártó Vállalat elnök-ve­zérigazgatója is, Dolovai Tamás pedig László doktor közvetlen ál­talános helyettese lesz. Várhatóan Duska Emil marad a szövetség fő­titkára, de az ő státusa nem a köz­gyűlés hatáskörébe tartozik. Az elnökségi tagok megválasz­tását sem kísérte semminemű ki­egészítés, nem volt vita, mindenki biztosan megkapta a szükséges szavazatszámot. Az ez ideig mű­ködő testületből továbbra is tag lesz dr. Aján Tamás, Ambrus Lász­ló, Dobor Dezső, dr. Faragó And­rás, dr. Fodros István, Kálovics Imre, dr. Leitner József és Szabó István, hozzájuk csatlakozik még Nagy Róbert, valamint a klubok képviseletében Mercsényi Gyula (Szekszárdi, Henyecz László (Ta­tabánya) és Sziklai László (Nyír­egyháza). Újdonság, hogy a szak­­szövetségben jelenlévő egyetlen magánszemély, az olimpiai bronz­érmes Feri Attila is helyet kap az elnökségben. A felügyelőbizottság elnöke Czinege Imre lett. Amúgy a közgyűlés időrendjét tekintve Gallov Rezső OTSH-el­­nök nyitott, és örömmel mondhat­ta, hogy a kisebb-nagyobb válsá­gok után rendezettebb körülmé­nyek közé jutott el a szövetség. A későbbiekben az OTSH részéről megjelent jogász, dr. Molnár Ist­ván reflektált a sporthivatal részé­ről ez ideig folyósított, most be­szüntetett kalóriapénzek ügyére. A sporttörvény értelmében a jövő­ben közalapítványi formában ol­­dódik-oldódhat meg a kérdés, mégpedig sportösztöndíj címkével ellátva. Elhangzott: reális esély van arra, hogy az eddiginél nagy­ságrendekkel nagyobb összeg üt­heti legjobbjaink markát. A meg­nyugtatónak szánt szavak persze egyelőre csupán az elmélet szint­jén adtak választ a felvetésre, azok, akiket érint a megvont pén­zek ügye, ettől még nem lesznek sokkal vidámabbak... Az alapszabály-módosítások kapcsán a résztvevőknek lettek volna felvetéseik, ám végül meggyőzettek arról, hogy ezeket jobb lett volna írásban benyújta­ni, és elült a kibontakozóban lévő vita. A leglényegesebbnek tűnő javaslat hamar zöld utat kapott: tekintettel a korai határidőkre, a jövőben nem a küldöttközgyűlés, hanem az elnökség határozza majd meg a szövetség költségve­tését. Miközben már a régi-új elnököt köszöntötték a megjelentek, Zsuga Imre szövetségi kapitány kért szót, és bejelentette, hogy magánéleti okokra hivatkozva lemond a tiszt­ségéről. Köszönetet mondott mind­azoknak, akik munkájában segítet­ték, megkövette azokat, akiket a korábbiakban megsértett, majd át­adta a helyét. Hogy kinek? Jelen pillanatban a következő az utódlási terv: a kö­vetkező két évben négyszer egy fél­éves időtartamra a négy legered­ményesebb honi klub vezetőedző­je, azaz Glückmann Pál (Nyíregy­háza), Kovács Vilmos (Húsipari SE), Baczakó Péter (BKV Előre) és Stark András (Tatabánya) kapná szépen, egymás után a karmesteri pálcát - mint megbízott kapitány. Ők négyen Nagy Róberttel, Hanz­­lik János szövetségi edzővel és a leköszönt Zsuga Imrével hetesben felügyelnék a szakmai vonalat, vé­gül 1999. január 1-jével, azaz a sydneyi kvalifikáció rajtja előtt, ki­nevezett vezér kerülne a váloga­tott élére - az elöljárók reményei szerint egészen az ezredforduló olimpiájának végéig. (1. pap) Jégkorong Átalakulás - rekordidő alatt Mindössze 35 percig tartott szombaton délelőtt a Magyar Jégkorong Szövetség közgyűlése, s ez idő alatt döntöttek a küldöttek arról, hogy a sporttörvény értelmében az MJSZ köztestületté alakul, s elfogadták az ehhez szükséges alapsza­bály-módosításokat. Dr. Sárközy Tamás, a szö­vetség elnöke az általa levezényelt közgyűlésen azzal kezdte mondanivalóját, hogy ő személy szerint ellenzi a köztestületté alakulást, ám mivel a szövetség érdeke, hogy továbbra is kapjon álla­mi támogatást, így javasolta a közgyűlésnek, hogy szavazzák meg. A közgyűlés egyhangúlag erre voksolt, az egyetlen tartózkodó az elnök volt. Az elnök javasolta az egybegyűlteknek, hogy az elnökséget megbízatásának lejártáig, vagyis még másfél évig erősítsék meg pozíciójá­ban, de hozzátette, hogy megbízatásának lejárta után távozni kíván tisztségéből. Mint mondta, már 1988 óta áll a szövetség élén, ideje, hogy az MJSZ új vezetőt találjon magának. Régi kormányossal Az Ipari, Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Minisztérium Mar­git körúti tanácstermében tartotta idei közgyűlését a Magyar Vitor­lás Szövetség. A tisztújítás mel­lett a köztestületté alakulás szere­pelt a napirenden, és mivel a 146 meghívott küldöttből megjelent 110, ezzel a küldöttközgyűlés ha­tározatképesnek bizonyult. Az eseményen az OTSH képviseleté­ben megjelent Greminger János elnökhelyettes is. Az elnöki, a főtitkári és a fel­ügyelőbizottsági beszámolók meghallgatása és elfogadása után a közgyűlés megszavazta, hogy az MVSZ a sporttörvény szelle­mében alakuljon át köztestületté, és ennek megfelelően több pon­ton módosították az alapszabályt. A szörfszövetség továbbra is az MVSZ keretein belül, de önállóan tevékenykedik. Wossala György, az elnökség tagja beszámolt a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) leg­utóbbi kongresszusáról, ame­lyen arról határoztak, hogy a 2000-ben Sydneyben rendezen­dő olimpia műsorán új hajóosz­tály, a 49-es is szerepeljen. A két­személyes vitorlást filmen is be­mutatta a közgyűlésnek. Egy ilyen hajó két és fél, hárommillió forintba kerül, de a nemzeti szö­vetségeknek lehetőségük van három hajónak az ISAF-on ke­resztüli megvásárlására, ez eset­ben 15 százalék kedvezményt kapnak. A 49-es egyébként nem­csak Magyarországon, hanem Ausztrália és Új-Zéland kivételé­vel az egész világon ismeretlen, mivel teljesen új hajóosztályról van szó. Az elnöki tisztre az eddigi első ember, dr. Ágoston Attila volt az egyetlen jelölt. Újbóli megválasz­tásáról egyhangúlag döntött a közgyűlés. Az eddigi főtitkár, Starnfeld Iván a jövőben nem óhajtja betölteni posztját, hogy he­lyét milyen formában veszik át (pályázat, kijelölés), arról a januári elnökségi ülésen születik döntés. - Elég volt, hatodik éve már nyugdíjban töltöm be a főtitkári tisztet - mondta Starnfeld Iván. - Most már jöjjenek a fiatalok. Az MVSZ munkáját a jövőben 11 tagú elnökség irányítja, ennek tagjai: dr. Ágoston Attila, Wossa­la György, dr. Bartha Ferenc, Ha­­ranghy Csaba, Szentpéteri Ádám, Majthényi Zsombor, Tass Miklós, Litkey Farkas, Farkas Tamás, Si­mon Károly és Lettner Adorján. A felügyelőbizottság vezetője Jordán Gábor, a fegyelmi és etikai bizottság irányítója dr. Horváth István maradt. Erőemelés Két változás Az erőemelő szövetség a Kis­stadionban tartotta tisztújító köz­gyűlését. A szokásokhoz híven módosították az alapszabályt és­­ bár voltak viták de egyhangú döntéssel köztestületté alakultak. A tisztújítás során a sportág ve­zetőinek mandátumát egyhangú­lag meghosszabbították: továbbra is Rónaszéki András az elnök, Gruber Vilmos és Németh László pedig a két elnökhelyettes. A nyolctagú elnökségben két helyen történt változás. Kőszegi Zoltán és Horváth Csaba munká­jára nem tartottak igényt. Helyet­tük Sliz Ferenc (Székesfehérvár­ról) és Pál József (Kaposmérőről) került az elnökségbe. Németh László egyben a fel­nőtt válogatott kapitánya is. A poszt betöltéséről januárban dönt az elnökség, de várhatóan to­vábbra is Németh kap bizalmat. Motorcsónak Együtt a jet-skizőkkel Immár köztestületként végzi tevékenységét a Magyar Motorcsónak Szövetség is. Margó György elnök a sportág helyzetéről, valamint a ve­zetőtestület munkájáról tartott beszámolót. Gál Veronika főtitkár az el­múlt két év pénzügyi mérlegéről szólt, majd vázolta a jövő évi gazdál­kodás tervezetét. Lényeges változás, hogy a jövőben a testületen belül két sportbizottság működik, a motorcsónakosoké és a jet-skizeké. Az utóbbiak ezentúl egy fővel képviseltethetik magukat a 11 tagú elnök­ségben. Az elnök négy évre továbbra is Margó György (49) maradt. XnSi­mN / 3 Ai.au \ / anyagok teljes választéka. Értékesítés \ / gyári katalógus áron! Megbízásra. \ szerelés, bontás, galériarendszerek tervezése, megvalósítása. \ MM­ / \ SMMUiTdil / \ Budapest, Hl . Kenyeres u. 32. / N. Telefon: 168-2627 Lipótvárosi, 24 nm-es, fagylaltozó­­salátabár bérleti joga berendezéssel átadó! Telefon: 06 (30) 547-815 VII. 342. • 1996. december 15. Volán Tefu-47. férfi egyéni sakk ob, Budapest Ahogy 1979 óta mindig... Az ötödik fordulóval talán az eddigi „legcsendeseb­ben" jutott túl az országos bajnokság mezőnye. Döntet­lenül végződött a Horváth Csaba-Horváth József parti, a két testvér természetszerű­en nem bántotta egymást (1979 óta mindig, körülbelül húsz alkalommal megosz­toztak a ponton). A Fogara­­si-Pálkövi játszmában sötét támadását világos leszerelte és biztosan nyert. Szabályta­lan megnyitás után, harcos, de szintén rövid mérkőzésen remivel zárult a Varga-Seres találkozó. A két fiatal, Gyi­­mesi és Ruck is megoszto­zott a ponton, világosnak a megnyitásban szerzett hal­vány előnyét sötét futópárja jól kiegyensúlyozta, és kiala­kult a döntetlenre vivő vég­játék. 5. forduló: Horváth Cs.-Horváth J. döntetlen, Fogarasi-Pálkövi 1:0, Var­ga-Seres döntetlen, Gyime­­si-Ruck döntetlen, Kiss P.-Ács 1:0. Lukács Péter szabadnapos volt. Az állás: Varga Z., Hor­váth Cs. és Kiss P. 3-3, Hor­váth P., Gyimesi, Ruck 2.5- 2.5, Lukács, Pálkövi, Se­res 2-2, Ács és Fogarasi 1.5- 1.5 pont. Az örök bohém Flesch János nemzetközi nagymester az volt a sakk­ban, ami Faházi János az asz­taliteniszben. Az örök bo­hém, ahogy nevezték, és életmódjából adódóan is rengeteg történet keringett róla. Többször is indult az országos bajnokágon, sőt, dobogón is végzett, elismert játékos volt. Egyszer egy bőrönddel je­lent meg, ellenfele egy nálá­nál erősebb sakkozó volt. Flesch felajánlotta, hogy mi­vel el kell utaznia, állapodja­nak meg egy gyors döntet­lenben. Ellenfele azonban vérszemet kapott, nem állt rá az ajánlatra, azt hitte, ha Fleschnek sietős, majd hibá­zik, így könnyen elverhető. Leültek, és amikor már há­rom órája játszottak, sőt, Flesch egyre jobban állt, ve­­télytársa megjegyezte: most már talán szóba kerülhetne a döntetlen. Mire Flesch: - No-no, kis csacsi, most már nincs döntetlen, most már játszunk! A parti végén pedig kinyi­totta bőröndjét - amely üres volt... Pálkövi József-Varga Zoltán Ob, 4. forduló Aljechin-védelem 1. e4 Hf6 2.e5 Hd5 3.d4 d6 4. Hf3 g6 5. Fc4 Hb6 6. Fb3 d5 7.0-0 a5 8. a4 Fg4 9. Hbd2 e6 10. h3 Fxf3 11. Hxf3 c5 12. dxc5 Fxc5 13. Fh6 Hc6 14. c3 Ff8 15. Ff4 h6 16. Vd2 g5 17. Fg3 Fg7 18. Bfel Hd7 19. Hd4 Vb6 20. Ve3 Fxe5 21. Fxe5 Hcxe5 22. f4 gxf4 23. Vxf4 f6 24. Kh1 Hb3 25. Vf5 Hxe1 26. Hxe6 Hd3 27. Fxd5 H3e5 28. Be1 Ke7 29. Hf4 Bae8 30. Bd 1 Kd8 31. Fe6 Bxe6 32. Hxe6+ Kc8 33. b4 Bg8 34. Hc5 Vc6 35. Bd2 Bg5 36. Vh7 f5 37. Ve7 Bg8 38. Bd6 Vxg2+ és vi­lágos feladta 0:1. ★ Első Szombat nemzetközi mesterverseny (FIDE II. ka­tegória), Budapest, 7. forduló: Fáncsy-Czebe, Szieberth-Horváth Á. és Francsics-Peredy döntetlen, Jamrich-Edelman (amerikai) 1:0, Vukovics (horvát)-Nov­­gorodszkij (orosz) 1:0, Kuk­­lin-Rodriguez (spanyol) 0:1. Az állás: Czebe 6, Fáncsy és Rodriguez 4.5-4.5, Szie­­berth 4, Novgorodszkij, Jam­­rich, Vukovics és Peredy 3.5- 3.5, Horváth Á. 3, Edelman, Kuklin és Francsics 2-2 pont. A nemzetközi mesteri kö­vetelmény 8 pont.

Next