Nemzeti Sport, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-15 / 14. szám

TollhegyenC [I ) • w Vili. 14. • 1997. január 15.NEMZETI SPORT Bölcsészhallgató az utcai harc bajnoka ,az edzésen Puhosnak hívnak' © Sahin Tóth Róbert „Ha férfi vagy, légy férfi, s ne hitvány, gyönge báb.” (Petőfi Sándor) (A helyszín: egy fővárosi kávé­zó. Időpont: hétköznap délután. Azaz még van szabad asztal.)­­ Itt jó lesz? - Persze. De ha tanácsolha­tom, üljön a kijárattal szembe. o ??? - Sosem lehet tudni... Tapasz­talat. Tegyük föl, bejön egy őrült, fegyverrel a ballonkabátja alatt. Esetleg kitörhet valami balhé. o Körülöttem nem szokott csak úgy... - Az éjszakában előfordulhat ilyesmi. És egy másik hasznos tipp: sohase forduljon be egyből a sarkon. Menjen egy kicsit túl! így nem lephetik meg. Vagy leg­alábbis nem ütközik bele senki­be... - Ki látja el ezekkel a bölcses­ségekkel? - Juhász Ferenc. Az edzőm. Nem csak én, minden versenyző nagyon sokat tanult és tanul tő­le. - Az éjszakát említette. Mit je­lent ez a szó az ön szótárában? - Nekem egy állomást, egy fontos állomást az életemben. Ott egy dolog számít, a csibész­­ség. Az edzettségi állapot csak másodlagos. o Horváth Zoltán igazi csibész volt? - Egyáltalán nem volt csibész. - A „normális” életben ez azért csak másod-, harmad-, so­­kadrendű szempont. - Nem gondolom. Ne higgye, hogy nem lehet valaki tisztessé­ges az éjszakában. - Annak idején miért válasz­totta ezt az életformát? - Jól fizet, könnyebb utat ígér. A sporthoz pénz kell, edzeni, utazni, étkezni, satöbbi. Egy ide­ig az ember még csak befektet, de aztán ki is akar venni valamit. Már akinek egyáltalán lehetősé­ge nyílik rá.­­ Hasonló nehézségekkel áll szemben egy atléta, egy tornász, egy kézilabdázó is. Ők - általá­ban - mégis elkerülik az éjsza­kát. - Érthető. Hiszen, hogy egy másik példát vegyünk:aki oktat autóvezetést? Naná, hogy az, aki nagyon jól vezet, aki az apró nü­­anszokat, finomságokat is jól is­meri. És még valami. Aki élet­szerű dolgokat akar tanítani, an­nak ebbe a világba is bele kell kóstolnia.­­ Ha már itt tartunk, miért nincs felnyírva a haja? Egyálta­lán, miért nem úgy néz ki, mint a legtöbb nehézfiú? - Nekem is rövid a hajam. De tudom, nem ez számít. Amúgy sem vagyok egy Adonisz-típus. Fehér a bőröm, pocakos is va­gyok, jellemző, az edzésen Pu­hosnak hívnak. De mondom, az éjszakában a csibészség dönt, a ringben pedig csak az első pofo­nig jelent bármit is a kinézet. o Sokat dolgozott az éjszaká­ban? - Megszakításokkal úgy há­rom éven át. o Az iskola nem sínylette meg? - Az iskola nem azt sínylette meg. A sport viszont sokszor ne­hézséget okozott. o Egy bölcsészhallgató az ut­cai harc bajnoka. Furcsa... - A suliban nem híresztelem. Az ELTE nappali angol szakára járok, egy évem van még. o Aki tudja, mit szól hozzá? - Kuriózumként kezeli. Akad olyan tanár, aki figyelembe ve­szi, van, aki nem. A dolgozatok leadási határideje egyébként igen kemény ellenfelem. o Mint Kató Mihály? - Kató Misi több, mint tíz ki­lóval könnyebb nálam. o Mit érdemes tudni a sport­ágáról, a kempóról? - Összetett harcművészet. Nyílt, kemény, izgalmas. o Ki volt az első kempós, aki utcai harcos versenyen indult? - Én. Odamentem Juhász Fe­rihez és megkértem, hogy enged­jen el. „Szó sem lehet róla”, kap­tam a választ. Duzzogtam, meg­sértődtem. Aztán újabb hónap elteltével megint megkerestem. Újabb nem. Azt mondta, nem va­gyok elég felkészült. A követke­ző kérésre rábólintott. Kilencve­nöt elején megnyertem Szegeden a regionális viadalt. - Mióta kempózik? - Ezerkilencszázkilencvenben kezdtem. - Előtte más küzdősportban versenyzett? - Semmit nem csináltam. Il­letve, gyerekként futottam, kaja­koztam, de aztán egy térdproblé­ma keresztülhúzta a számításai­mat. Húszéves voltam, amikor rátaláltam Juhászékra. - Akkor ön egy őstehetség. - Nagyon jó helyre kerültem. Pedig eredetileg kung-fuzni akartam, csak véletlenül keve­redtem a kempósok közé. - Minden kempós keresi a megmérettetést? - Én keresem. Ugyanakkor tisztelem azokat a harcosokat is, akik világ életükben formagya­korlatokat mutatnak be,­­ alkati kérdés lehet, hogy van, aki nem szereti, ha szájba verik.­­ Mazochista.­­ Dehogy. Ha ütnek, azt én sem szeretem. De visszaütök. Névjegy Név: Horváth Zoltán Született: 1970. november 18. Magasság: 187 cm Súly: 90 kg („puhosan”), 85 kg (versenysúlyban) Egyesület: BVSC-Kempo Edző: Juhász Ferenc, Kristóf Jenő Kiemelkedő eredményei: tempóban: országos bajnok (1993-95), kick-boxban: bajnoki ezüst- és bronzér­mes (1993-94), kung-fuban: kétszeres nyílt nemzetközi gála-győztes, utcai harcban: országos bajnok (1996) . Egy éve van az egyetemen, ha befejezte a tanulást, mihez kezd? Elmegy tanítani? - Azt nem hinném. Öt éven át voltam nyelvtanár különböző stúdiókban és voltak magánta­nulóim is. Beleuntam. Mást sze­retnék. Hogy pontosan mit, azt még nem tudom, a jelenlegi munkahelyemen például nagyon jól érzem magam. Egy kereske­delmi és pénzügyi cégnél dolgo­zom. - Már amikor nem riporterke­­dik... - Az csak kikapcsolódás volt. Egy éven keresztül dolgoztam folyamatosan az egyik kereske­delmi adó küzdősportmagazinjá­ban. Szerettem. Sok újat, érde­keset tanultam, de rengeteg időm ment rá. - Meddig verekszik még? - Két évig, háromig, ki tudja. Sok olyan terület van, ahol szí­vesen kipróbálnám magam. Na­gyon kemény a kioktásunkat és érdekel a kick-box low-kick ága is. Ezen kívül jó lenne többször kilépni a nemzetközi porondra thai-boxban, utcai harcban és természetesen kempóban. - Mit gondol, van tekintélye a ringharcosnak Magyarországon? - Ha arra gondol, nem kóstol­gatnak. Rengeteg barátom van, igyekszem mindenkivel jóban lenni. El sem hinné, milyen sokan lejárnak hozzánk edzeni. Hogy csak néhány sportolót említsek, rendszeresen feltűnik Dvorák La­ci vagy Farkas Péter. Segítenek is, sokat tanulunk tőlük. Előbbi egy alkalommal úgy összecsoma­golt, hogy alig tudtam kihámozni magam. Én, aki jó földharcosnak számítok, Farkas Peti meg egy­szerűen bombajó. Nem csak föl­dön, ütni, rúgni is fantasztikusan tud. Komolyan mondom, eséllyel indulna az utcai harcoson. - És tervezi? - Nem. Marad a szőnyegen. A ring továbbra is a mi felségterü­letünk. A kép bal oldalán Horváth Zoltán Filó Andor ellen a Budapest Sportcsanokban vívott majd’ negyvenperces mérkőzésen Egy vívóverseny kapcsán az ékszerdobozról Füredi Marianne A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) decem­ber elején rendezett végrehajtó bizottsági ülé­sén a január 18—19-i budapesti női párbajtőr Világkupa-viadalt a Grand Prix-sorozat egyik állomásává tették. Ez a döntés nemcsak növe­li a verseny rangját, hanem bizonyos kötele­zettségekkel is jár. Előírták ugyanis, hogy a GP-küzdelmek döntőiben - így tehát a Martini­­kupán is - a versenyzőknek átlátszó sisakot kell viselniük, továbbá bemutatkozik a vezeték nélküli vívás. Az eszközöket a FIE adja, úgyhogy ezek be­szerzése önmagában nem jelent gondot, ám mégiscsak másfajta előkészületeket igényel az esemény. Hogy mennyiben másokat, és hogy általában mi zajlik le a vívóversenyek előtt, arról Veres Vincét, a Nemzeti Sportcsar­nok intézményvezető-helyettes műszaki veze­tőjét - a sportág viadalainak „mindenesét” - kérdeztük, és a beszélgetés közben néhány kulisszatitokra is fény derült. - Hadd kezdjem egy kicsit távolabbról, hogy ho­gyan is kerültem atlétaként a víváshoz. Egykor ugyanis utánpótlás-válogatott nyolcszázas futó voltam, és hatvanhat január tizedikén Németh Im­re bácsi hozott a Népstadion és Intézményeihez. A sportszergyártó részleghez kerültem, s az akkori időkből sokat pro­fitáltam. A hetven­­ötös budapesti ví­vó-világbajnoksá­gon már techni­kusként dolgoz­tam, mi gyártottuk az összes gépet, úgyhogy nekem ma nem hangzik kí­naiul, ha azt mondják egy ver­senyen, hogy el­romlott a dob. Nem a hangszerre gon­dolok... - Ma azonban már nem a sport­szergyártásért fe­lel. " - Jelenlegi posz­tomat tíz éve töl­töm be, s mivel a Nemzeti Sportcsarnokban edz a legtöbb válo- VLo­gatott keret, a tor­nászok, az RSG- sek, a birkózók, a vívók, az öttusá­zók, néha a csel­­gáncsozók és az ökölvívók, télen pedig a kajak-ke­nusok is, tehát minden sportágban benne kell lennem valamennyire. A sportszergyártó múltam miatt azonban a víváshoz állok a legköze­lebb, ide kötődöm.­­ Megtudhat­nánk, mennyi időt igényel egy Világ­kupa-viadal előké­szítése? - Attól függ, hogy milyen fegyvernemről van szó. A karddal van a legtöbb gond, mert még nem tökéletes a rendszer, az új kardgépek pedig annyi­ra érzékenyek, hogy ha a vezeték egy kicsit kopott, már az zavart okoz. Másfél-két hétre van szüksé­günk, mert ilyenkor a verseny előtt munkatársa­immal szétszedjük a pástokat, letisztítjuk, portala­­nítjuk a darabokat, aztán mindent visszaszere­lünk. A legegyszerűbb a párbajtőr, ott elég négy-öt nap a verseny előtt. Az előkészületeknél meg kell említenem, hogy nemcsak a pástok és egyéb tech­nikai berendezések biztosítása a mi feladatunk, hanem néhány, apróságnak tűnő dologé is.­­ Például? - A személyzet felkészítése mellett mi felelünk például azért is, hogy a résztvevő országok zászlai, himnuszai meglegyenek. Sajnos, volt már kínos esetünk, amitől ma is kiver a veríték, ha rágondo­lok. - Elmesélné? - A kilencvenes súlyemelő-világbajnokságon történt, amelyen vendégünk volt Juan António Sa­­maranch is. Nos, nagyon büszkék voltunk, mert a NOB elnöke dicsérte a helyszínt, kis ékszerdoboz­nak nevezte, és meg volt elégedve a rendezéssel is. Aztán az egyik eredményhirdetéskor azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Történt ugyanis, hogy , egy román versenyző nyert, akinek tiszteletére felcsendült a román himnusz. Erre a sportoló leug­rott a dobogóról, rohangált körbe-körbe, őrjön­gött, hogy neki ezt ne játsszák. Nagyon kellemet­len volt. Pedig előtte felhívtam a nagykövetséget, hiszen a nyolcvankilences politikai események után voltunk, hogy van-e valami változás a szim­bólumokban. Esküdöztek, hogy minden a régi.­­ A Nemzeti Sportcsarnok nemcsak sportesemé­nyeknek ad otthont... - Kényszerhelyzetben tesszük. Támogatásként csak az energiaköltségeink kilencven százalékát kapjuk meg, a működéshez szükséges többi pénzt magunknak kell kigazdálkodnunk. Nálunk ingyen edz minden válogatott keret, és ez nem kis összeg. És még nem is beszéltem a versenyekről. A javítá­sokra, no meg pusztán a fenntartásra, állagmeg­óvásra is sok pénz megy el. Ki gondol arra, hogy egy vívópást egymillió-nyolcszázötvenezer (!) fo­rintba kerül, és nem egy pástra van szükség. Szó­val, nem tehetünk mást, pártgyűlésekre, szalagava­tókra, koncertekre bérbe kell adnunk a létesítményt, hogy valamiből meg tudjunk élni. De az itt dolgozó emberek, Jurics­­kay Attila intéz­ményvezetővel az élükön, vala­mennyien élnek­­halnak a sportért, és még nem fordult elő, hogy sportese­mény kárát látta volna valamilyen más programnak. A sport elsőbbsé­get élvez. Nálunk legalábbis. Mert úgy érzem, az or­szágban igazából nincs gazdája en­nek a területnek. Nem lehet mindent a szponzoroktól várni! Csak egy kérdés: miért nem tartoznak a nulla áfás termékek kö­rébe a sportszerek és a sportrendez­vények? Nem elég csak az olimpia évében odafigyelni a sportra! Az azt megelőző időszak­ban is létezni, edzeni, versenyez­ni kell.­­ Térjünk vissza a víváshoz. Sok­éves tapasztalatai ellenére a hét végi Martini-kupa új­fajta feladat elé ál­lítja majd. - Nyitott va­gyok minden új iránt, ezért nagyon várom a ver­senyt. El kell ismerni, hogy a vívás nem túl látvá­nyos sportág, ezért örülök minden kezdeményezés­nek, amely népszerűbbé teszi. Az átlátszó sisak pél­dául közelebb hozza a sportolót a nézőkhöz, eddig ugyanis személytelen volt a sportág, két, tetőtől talpig beöltözött alak ugrált a páston... Egyébként nem is tudok más sportról, amelyben „arctalanok” lennének a versenyzők. A selejtezők előkészületei ugyanolyan munkát követelnek tőlünk, mint eddig bármikor, a döntő azonban tényleg más lesz. A Hil­ton Szálló báltermében állítjuk fel a pástot, már helyszíni szemlét is tartottunk, mi módon alakítsuk ki az emelvényt, hogy ne legyen se magas, se ala­csony, és elférjen rajta egy szabályos pást. - Ennyi az egész? - No azért nem... A vezeték nélküli párbajtőrre nem tudunk felkészülni, ez a japánok által tökéle­tesített találmány, az ottani szakemberek hozzák és szerelik fel a technikát. Nekünk másra kell fel­készülnünk.­­ Éspedig? - Arra, hogy ha valami miatt itthon nem működik majd. Éppen ezért mindent úgy kell felépíteni, mintha a régi módon vívnának, ugrásra készen kell állni, mert a finálé közben nem lehet szereléssel töl­teni az időt. De bízom benne, hogy nem lesz semmi gond, és sikeres premiernek lesznek tanúi a nézők. HOiiBfi]! DIGITÁLIS ....... . MEGOLDÁSOK »♦ *, I Az apróságnak tűnő dolgokra is figyelni kell - Veres Vince az eredményjelzőt ellenőrzi (Farkas József felvétele)

Next