Nemzeti Sport, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)

1997-02-06 / 36. szám

Tóth Mária 7­ 138-2452 HÍRCSATORNA VENDÉGEK AZ OTSH-BAN. Dr. Har­csár István államtitkár, az OTSH elnöke szerdán vendégeket fogadott. A sporthivatal székházába a három legnagyobb országos szabadidősport-szövetség egy-egy vezetője, Szabó Imre, a Magyar Természetbarát Szö­vetség főtitkára, Salga Péter, a Magyar Sza­badidősport Szövetség főtitkára és Horváth Gyula, a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke látogatott el. A sportvezetők rövid áttekintést adtak a több tízezer tagot tömö­rítő szövetségükről, szóltak az idei terveik­ről, majd áttekintették az OTSH-val való együttműködés lehetséges módozatait. KOSARAS KÖZGYŰLÉS. Március 8-ra hívta össze tisztújító közgyűlését a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. A jelö­lőbizottság elnökének az egykori Európa­­bajnokot, Zsíros Tibort választották. BÁL, JUTALMAZÁSSAL. Pécsett sportbál keretében jutalmazták meg a város tavalyi or­szágos bajnokait, vb- és Eb-érmeseit,­­helye­zettjeit. Ekkor köszöntötték Baranya tavalyi legjobb sportolóit is: Kordé Emese fitnessver­­senyzőt, Knock Balázs gyorskorcsolyázót, a csapatgyőztes PVSK-Dália női kosárlabda­csapatát, valamint László Noémi kötélugrót, aki az Új-Dunántúli Napló olvasóinak szava­zatai alapján a közönségdíjat kapta. TISZTÚJÍTÁS. A Hódmezővásárhelyi Ví­zilabda Klub közgyűlést tartott. Az előző el­nökség mandátuma lejárt, ezért a beszámoló megvitatása mellett személyi kérdések is na­pirendre kerültek: öt évre megválasztották a klub héttagú elnökségét. Társadalmi elnök Weszelovszky László lett, míg az ügyvezető elnöki teendőket Kenéz László látja el a jö­vőben. Az új vezetőség nem titkolt célja, hogy felnőtt- és utánpótláscsapatait a leg­magasabb osztályban tartsa. SZERZŐDÉS. A CIB Bank a sydneyi olimpiáig szóló, kizárólagos támogatási szerződést kötött Ferjancsik Domonkossal, a Vasas 1996-ban felnőtt országos bajnoksá­got­ nyert fiatal­ kard­vívójával. ÁTIGAZOLÁS. A spanyol Pontevedra ké­zilabda-csapatához igazolt Szép-Kiss Krisz­tián, a MOL Szolnok KK játékosa. A fiatal tehetség négy hónapig játszik majd az ibéri­ai együttesben. MEGMÁSSZÁK A JÉGFALAT. Nemzet­közi jégfalmászó versenyt rendeznek február 8-9-én a Miskolc melletti Hámorban, a Mol­nár-sziklával szemben. A nevezőket szom­baton 8 órától várják. A viadal 10 órakor kezdődik. Az eseményre Szlovákiából, Svájcból, Ausztriából és Franciaországból várnak sportolókat. Természetesen rajthoz állnak a hazai legjobbak is. SPORTBÁL: Mosonmagyaróvár önkor­mányzatának sportbizottsága február 15-én 19 órakor tartja immár hagyományos sport­bálját. A rendezők a bevételből az évévi sportgála költségeihez járulnak hozzá. Az est fővédnöke Stipkovits Pál polgármester. MEGJELENT a SPORI. A futó-triatlon magazin tartalmából: Szilveszter futócipő­ben o New York Marathon o Egészség és... Monspart Sarolta sorozata o Az orvos vála­szol: Vigyázz, ha jön a tél! o Büntetőjog és maratonok - futó rendőrnő o Télen is formá­ban o Maratoni statisztikák, AIMS-verseny­­naptár, ranglista o Transzplantált sífutó o Dave Scott a túledzettségről o Triatlon fele­más lábbal o A Spurs magazin 1996-os tab­lója o Téli kerékpáros edzések o Karen Sinyers a dolgozásról­­ és sok minden más­ról o Nagy sikerlajstrom. A magazin megvá­sárolható és megrendelhető a Budapest Sportirodában (XIV., Dózsa György út 1-3., telefon: 267-6560.) Keszthelyen is választották A napokban ünnepük Keszthely várossá nyilvá­nításának 750. évfordulóját, s ez alkalomból átad­ták a legjobb sportolóknak járó díjakat. A­­jegyel­met a nők közül a kétszeres futócéllövő Európa­­bajnok Csanaki Rita és a magyar bajnok vitorlázó, Mórocz Ágnes érdemelte ki. A legjobb utánpótlás­versenyzőnek járó díjat a vitorlázó Klie Ágnes, il­letve az atléta Béres Tibor vehette át. „Keszthely legjobb edzője” lett az egykori céllö­vő Európa-bajnok, Keczeli Zoltán, aki a BEFAG SC futócéllövő-edzője, a legjobb utánpótlásedző pedig az atlétákkal foglalkozó Csikós József. Dr. Kulcsár Péter polgármester a „Keszthely Vá­ros Sportjáért” kitüntető címet adományozta a vá­ros sportigazgatójának, Kovács Miklósnak, aki megkapta a Zala Megyei Közgyűléstől a „Zala Me­gye Sportjáért” kitüntető címet is. Az ünnepséget követően nyitották meg a Balato­ni Múzeumban a város 750 éves történetét bemuta­tó kiállítást, amelyen a város olimpiai bajnokának, Csík Ferencnek az 1936-ból származó érmei is he­lyet kaptak. Magyarok az NBA-ben? Kedves meghívást kapott Amerikából a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. A szervezők meghívták a szövetség küldöttségét Clevelandba, az NBA hét végén rendezendő Kelet-Nyugat All-Star gálájára. A páratlannak ígérkező élmény mellett fontos tanácskozás is zajlik majd a városban. A nyáron rajtoló női NBA vezetői adnak tájékoztatót terveikről, elképzeléseikről. Horváth Frigyes, a szövetség főtitkára magával viszi Clevelandba a legfontosabb magyar statiszti­kai adatokat, a legjobb játékosok teljesítményének számait. Senki sem mondta még ki, de előfordulhat: ami még nem sikerült a férfiaknak, azt elérhetik a nők. Talán magyar játékos (hölgy) is pályára léphet az NBA-ben... Jó tudni ! Az Angyalföldi TTE február 20-án bowlingver­­senyt szervez amatőr csapatok részére a tízpályás Duna Plaza-bowlingcentrumban. A Wallis-kupáért kiírt tornára ötfős (három férfi+két nő) csapatok je­lentkezését várják február 15-ig az ATTE irodájá­ban (Bp. XIII., Dagály u. 20., telefon: 149-7989).­­ Játékvezető-képző iskolát szervez a kosárlab­da-szövetség játékvezető-bizottsága. A tanfolya­­mot játékos előképzéssel rendelkező, a sportágat szerető fiatal lányok és fiúk számára hirdették meg, ugyanis olyan képzést tűztek ki célul, amellyel az utánpótlás-bajnokságokban az életkornak jobban megfelelő játékvezetést tudják bemutatni, így téve lehetővé, hogy az NB I ifjúsági bajnokságában csak 35 évesnél fiatalabb sípmesterek szerepeljenek. El­sősorban vidéki fiatalok jelentkezését várják. A képzés két részből áll: levelező oktatás területi be­osztásban, elméleti képzés (március-június), elmé­leti és gyakorlati képzés, vizsga a zánkai kosaras táborban (június 29.—július 5. vagy július 29.-au­­gusztus 4.). Jelentkezni február 25-ig levélben (sze­mélyi adatokkal) az MKOSZ JB címén lehet: 1442 Budapest, Pf. 116.­­ A Magyar Testnevelési Egyetem uszodája szombatonként 14-től 20 óráig, vasárnaponként 6- tól 20 óráig a nagyközönség rendelkezésére áll. Bérlet és napijegy is váltható. Szauna, szolárium, masszázs, gyermekeknek úszásoktatás. Érdeklődni Szántha Károlynál lehet, a 156-4444/130-as tele­fonszámon. Sportriporter vagy sportmenedzser szeretnél lenni? Márciustól sportriporter-, sport- és médiamenedzser-képzés indul a Budapest Sportakadémián, a Budapest Média Intézet szervezésében a József Attila Tudományegyetem kihelyezett tagozatán.A képzésen középfokú újságíró és Public Relations munkatársi szakképesítés szerezhető. A kurzus le­hetőséget nyújt főiskolai és egyetemi diploma megszerzésére is. A JATE BMI-n három év alatt fő­iskolai, öt év alatt egyetemi diplomát szerezhetnek a jelentkezők. A második szemeszter végén sor­ra kerülő vizsgákon legalább 3,51-es eredményt elérő hallgatók felvételi nélkül folytathatják tanul­mányaikat a József Attila Tudományegyetem kihelyezett tagozatán. Vezető tanárok: dr. Schmitt Pál, a NOB alelnöke, címzetes egyetemi tanár, dr. Barát Tamás, a Ma­gyar PR-szövetség elnöke, dr. Havas Henrik JATE egyetemi főmunkatárs, a BMI igazgatója. A sporttárgyak oktatói többek között: dr. Aján Tamás, Gallov Rezső, Tibor Tamás, dr. Mezey György.. Szerkesztőségi gyakorlatvezetők: Borókai Gábor, Hegyi Iván, Gyárfás Tamás, Knézy Jenő, Lakat T. Károly, Novotny Zoltán, Török László, Riskó Géza, Vass István Zoltán. A felvételi vizsgán a napi közéleti, politikai és sportismeretekből kell számot adni írásban. Iga­zolt sportolók (azok is, akik már befejezték pályafutásukat) mentesülnek a felvételi alól. Jelentkezni 1997. február 18-áig lehet a BMI tanulmányi osztályán (1066 Budapest, Jókai u. 6.). Felvételi vizsga: 1997. február 19-én (szerdán) és február 22-én (szombaton) kilenc órakor. Igazolt sportolóknak a felvételi vizsga, amely csak beszélgetést tartalmaz, február 22-én tíz óra­kor lesz. Részletes felvilágosítás: Budapest Média Intézet. Telefon: 312-6245 Ki fizet a birkózóért? Gyalog András, a Vasas SC ügyvezető elnö­ke, Megyes Mátyás ügyéről elmondta, hogy a junior-világbajnok személyében kitűnő bir­kózó sportolt az angyalföldi klubban, azon­ban igaz, hogy az egyesületnek nagyon sok gondja volt vele. Megfogalmazása szerint: a Vasas igen elnézően viselkedett Megyessel szemben, aki többször is cserbenhagyta a klu­bot. Az angyalföldiek végül beleegyeztek abba, hogy a sportoló - aki tudomásuk szerint Sze­gedre távozott - másutt keresse a boldogsá­gát. A Vasas kész felfüggeszteni Megyes egy­éves eltiltását, ha új klubja kifizeti az érte já­ró átigazolási díjat. A softballosok éltek a lehetőséggel Párizsban tartotta konferenciáját az Euró­pai Baseball Szövetség (CEB) és az Európai Softball Szövetség (ESF). A magyar softbal­losok kihasználták a lehetőséget, s beléptek az ESF-be. Ha nem tették volna, a későbbiek­ben nem indulhatnának a szakág nemzetközi viadalain. A tanácskozáson az is eldőlt, hogy a base­ball BEK-ben induló Nagykanizsa Thúry Szlovéniában, Kranjban játssza majd a selej­tezőit, a Szentendre Sleepwalkers pedig házi­gazdája lesz a vele egy csoportba sorsolt, KEK-ben induló csapatoknak. A július 26. és augusztus 3. között rendezendő serdülő Euró­­pa-bajnokság helyszínéül a csehországi Cho­­cent, a július 20. és 23. közötti Olimpiai Re­ménységek Versenyének házigazdájául pedig Prágát választották. A Duna-kupa küzdelmei ezúttal Bécsben lesznek. A következő, 1998. február 6-tól 8-ig lebo­nyolítandó CEB- és ESF-kongresszus hely­színe hazánk lesz. Sport a rádióban és a televízióban RÁDIÓ KOSSUTH 8.00: Krónika - sport. 19.05: Sportvilág. Benne: Tudósítás a linaresi sakktornáról o Beszámo­ló a tenisz Davis-kupa sorsolásá­ról o A hétpróbás csibészek via­daláról. PETŐFI 7.45: Sportreggel. Amiről az aréna mesél. 23.03: Sporthíradó. _________TELEVÍZIÓ_________ | WTVI 6.00: Napkelte. 19.50: Sporthí­­rek. DU­NA TV 21.20: Sportpercek. TV3 Budapest 6.55: Gillette World Sport Special. 19.00: Híradó, sporthí­rek. 20.45 és 23.00: Alpha Sport. A terve­zett témák: Budget-túra Csank Já­nossal Belgi-Al.,OF4R umban - a válogatottunk fel­készülését bemutató sorozat folytatása o A Ferencváros lab­darúgócsapata ciprusi túrájának filmje az ottani edzőmérkőzések góljaival o Magasra tettük a mércét - világhírű rúdugrókkal készült sztárinterjúk a Kon-Pat teremfoci az NB I-es teremlab­darúgó-bajnokság vidéki fordu­lójáról a Ben-Gay pillanatok - nemzetközi egyveleg . Extrém sportok. MSAT 17.00: Napnyugta. Benne: Vi­lágsport. MSI 8.30: Focivetélkedő. 9.15: Ké­zilabda. Bundesliga-összefogla­­ló. 10.15: A Ferrari-mítosz. 11.15: Sporthíradó. 11.45: Futból Mundial. 12.15: Kosárlabda. NBA. 13.15: Focivetélkedő. 14.00: Golf. 17.00: Kézilabda. Bundesliga. 18.00: Focivetélke­dő. 18.45: Kosárlabda. NBA: Los Angeles Lakers-Chicago Bulls. 19.45: Jégkorong. Olimpiai selej­tező, Oberhausen. 22.30: Sportri­port. 22.45: Kosárlabda. NBA. 23.45: DSF-fénypontok. 24.00: Pankráció. 1.30: Oldtimer. 2.30: Sporthíradó. EUROSPORT 8.30: Motorsport magazin. 9.00: Alpesisí-világbajnokság, Sestriére. 10.00: Sílövő-világbaj­­nokság, Osrblie. 12.00: Alpesisí­­vb. 13.30: Sífutás. 14.00: Triat­lon. 14.30: Snowboard-világbaj­­nokság, San Candido. 15.00: All sports. 16.00: Sílövő-vb. 17.00: Alpesisí-vb (magyar kommen­tárral). 19.30: Autósport. 20.00: All sports (m. k.). 21.00: Alpesisí­­vb (m. k.). 22.00: Labdarúgás. 24.00: Alpesisí-vb. 1.00: SLAM. Kosárlabda-magazin. FILMNET 21.30: Jégkorong. NHL: To­ronto Maple Leafs-Anaheim Mighty Ducks. SUPER 21.00: Super­sport. OSZTRÁK TV 1. műsor. 11.35: Alpesisí-vi­lágbajnokság, Sestriére. 17.40: Alpesisí-vb. 19.30: Híradó, sport. 20.15: Alpesisí-vb. 2. műsor 1.50: Teniszfénypontok. STV1 21.35: Jégkorong. 22.05: Hír­adó, sport. STV2 9.50: Sílövő-világbajnokság. 11.55: Alpesisí-vb. MTV 1.­6.00-9.00: Napkelte. A terve­zett témák: Chanel­­divat o Kereszttűz­ben Kovács Pál, volt népjóléti miniszter o Magyar kergemarhakór o Aczél Endre jegyzete o Sport plusz foci o Szauna: Pálfy Balázs és Seszták Ágnes o Láthatatlan kollégium o Múzsa a Napkeltében o Ma kez­dődik a filmszemle, vendég: Szomjas György. Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Kósa Somogyi György. Műsor­vezető: Havas Henrik. Felelős szerkesztő: Kertész Viktória. A műsor telefonszámai: 251-0490 és 251-0119. (X) Bővült a Vasas támogatóinak köre A Stefánia úti volt Tisza-villában a Vasas SC szinte teljes vezérkara felvonult szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelynek apropóját az angyal­földi klub és több új szponzor közötti megállapo­dás létrejötte jelentette. Gyalog Andrást, a Vasas ügyvezető elnökét igencsak megdolgoztatták, hi­szen több szerződést is alá kellett írnia. Örömmel tette! A klub támogatóinak a sorába lépett a Griff Gentlemen’s, amely anyagilag és természetben is támogatja az egyesületet. Az utóbbi hatvan garni­túra öltönyt jelent­­ inggel, nyakkendővel. A Speedo kizárólagos forgalmazója, az A and A Kft. 1998. június 30-ig hosszabbította meg szpzonzori szerződését a vízilabda-szakosztállyal. Az iroda­bútorairól híres Faram Kft. pedig hamarosan új­jávarázsolja a Vasas SC irodáit, hivatali helyisége­it. Végül - de nem utolsósorban - a Hazay Interser­­vice is szponzori szerződést kötött: szakosztályi rendezvények, sportprogramok szervezésében, le­bonyolításában segédkezik majd. Sportműsor CSÜTÖRTÖK ATLÉTIKA. Felnőtt és ifjúsági férfi fedett pá­lyás hétpróba országos bajnokság, Olimpiai csar­nok, 10. JÉGKORONG. Amatőrbajnokság. Nyugati cso­port. Rock and Roll Cannibals-Balatonfenyvesi Küszöb, Székesfehérvár, 20.30. KOSÁRLABDA. NB I, A-csoport. Férfiak: Fal­­co-Lépték-Atomerőmű SE, Szombathely, Sugár úti Sportcsarnok, 18, Hartyáni, Görgényi. SAKK. Első Szombat, nemzetközi versenysoro­zat, 6. forduló, V., Fálk Miksa u. 10., 15. TENISZ. Idom-kupa, első osztályú verseny, Ba­latonszepezd, 9. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések. PMFC-Rákóczi Ka­pusaskor FC, Pécs, 14. Vác FC-Százhalombatta, Vác, 14. Haladás VFC-Nagykanizsai Olajbányász, Szombathely, 14.30. Hatvan-Csepel, Hatvan, 14. Dunaferr-Ferencváros, Dunaújváros, 14.30. Hójelentés Ország cm Szlovákia Lomnic 40 Csorba-tó 20-40 Chopok-É-Jasna 20-40 Chopok - Dél 20-50 Ruzsomberok 15-60 Kubinska Hola 20-50 Donovaly 10 Skalka - Krahule 15 Martinske Hole 10 Szlovénia Maribor - Pohorje 90 Rogla 90 Kranjska Gora 35 Bovec - Kanin 225 Bohinj 110 Krvavec 85 Franciaország Alpe d’Huez 90-250 Val Thoren 100-200 Val d’Isere 80-210 Tignes 97-160 Chamonix 40-210 Risoul 80-210 Les Menuires 45-150 Ausztria Axamer Lizum 40-70 Zillertal-Hintertux 15-235 Maria Aim 25-50 Zell am See 10-50 Mariazell 30 Murau 50-70 Schladming - Planai 10-50 Bad Kleinkirchheim 20-70 Semmering 20-40 Kaprun (gleccser) 200-270 Olaszország Tonale - Presena 120-200 Bormio 30-200 Cortina d’Ampezzo 30-110 Sappada 20-60 Tarvisio 20-70 Sella Nevea 80-200 Marille va 60-160 Lengyelország Kasprowy-csúcs 48 Zakopane 28 Magyarország Normafa 10 Kékestető 20 Galyatető 20 Bánkút 20 További információ és uta­zásszervezés a 118-1661-es te­lefonszámon hétközben, 10 és 18 óra között.

Next