Nemzeti Sport, 1997. augusztus (8. évfolyam, 208-237. szám)

1997-08-26 / 232. szám

NEMZETI SPORT Az Egyenlítő alá kerültünk? Török Bódog, az 1965-ben vb-t nyert női kézilabdacsapat mestere: - A női junior kézilabdavébét Elefántcsontparton rendezték. A magyar válogatott gyengén szerepelt, nem jutott a legjobb nyolc közé, és vereséget szenve­dett még a gyenge európai kö­zépmezőnybe tartozó Portugá­liától is. Úgy tűnik, szakmai csődről beszélhetünk. Ki tud magyarázatot adni a követke­zőkre? A magyar válogatottnak miért kellett a sorsdöntő mérkő­zése előtti napon ellátogatnia a szokatlan éghajlatú országban egy szafariparkba? Amikor a portugál csapat jobbik átlövője sérülés miatt nem játszhatott, a „helyettese” miként lőhetett ti­zennégy gólt a magyar váloga­tott legjobbjaként emlegetett Pálinger kapusnak? A rendkívül erős magyar bajnokságban ki­válóan helytálló Becz, Kenyeres, Brigovácz és a többiek miért ké­zilabdáztak hitevesztetten, bá­tortalanul? Ugyanakkor a vész­harangot kongató vezetőedző, Berendi Antal, siratja a magyar utánpótlást. Vajon miért teszi ezt, amikor a korosztályos klub­csapataink tornákat nyernek, például a svédországi Partillé­­ben vagy Németországban. Biz­tosra veszem, hogy a leszerep­­lést más tényezők (is) okozták. Vanyus Attila csapatvezető nyi­latkozata sokat sejtet, amikor csődtömegként említi a magyar együttest. Ez a megállapítás vi­szont csak akkor lehet hiteles és igaz, ha valaki fel tudja mérni a válogatottban lévő játékosok erényeit. Kovács Péter ilyen szakember, Ő sokszoros világvá­logatott volt, jelenleg a nemzet­közi szövetség edzőbizottságá­nak tagja, s részt vett az elefánt­csontparti vébén. A legfonto­sabb, hogy világversenyeken és olimpiákon járt, tehát tudja, mit lehet tenni a szövetségben - a munkahelyén - és a klubokban a sportág honi felemelkedéséért. Talán még a világ legjobbjai kö­zött tartanak bennünket szá­mon, de nem szabad elfeled­nünk, hogy a gyémántot, a fiatal tehetségeket nem elég kibá­nyászni. Azokat csiszolni is kell. Ez a mindenkori szövetségi edzők feladata is. És akkor a női kézilabda nálunk nem esik vis­sza az afrikai színvonalra. Vissza a pályára? Dr. Perczel Zsófia qu­adriallon világ- és Európa-bajnok: - Amióta dolgozni kezdtem, szakítottam az élsporttal. Nem is tehet­tem volna mást, hiszen az ügyvédi irodában rengeteg a feladatom, nincs időm annyi edzésre, mint korábban. Hetente egyszer járok úszni, egyszer-kétszer elmegyünk kajakozni, esténként pedig a Skála Áruház parkolójában szoktam kerékpározni. Igazából minden edzésemre jel­lemző, hogy sötétben kezdődik... A hét végén nem indultam az Iron­­man-bajnokságon, ehhez alaposan fel kellett volna készülnöm, és iga­zából már nincs is kedvem az ilyen hosszú versenyekhez. A quadriat­­lon Európa-bajnokságon elindultam, elvégre én voltam a címvédő, és örülök, hogy a kevesebb munka ellenére is sikerült győznöm. Igazából nem változott meg a döntésem, de a quadriatlon-világbajnokságon még valószínűleg rajthoz állok. Hogyan nyertek a híres Garda-tavi versenyen? dlajjthényi Szabolcs: _______repülő hollandi­ világbajnok vitorlázó:_______­ ­ Az a verseny, amelyet a hét­végén, és már tavaly is megnyer­tünk Domokos Andrással, a vi­lágbajnokság és az Európa-baj­­nokság után a hajóosztály har­madik legjelentősebb eseménye. Ezúttal harmincöt vitorlás indult el. Jellemző, hogy a világbajnoki első tíz helyezett közül egyedül az első helyezett ausztrál páros, McCrossinék hiányoztak. A hat futamból hármat megnyertünk, egyszer másodikok, egyszer har­madikok, egyszer hatodikok let­tünk, tehát látható, hogy egyen­letesen, jól mentünk. A régi, né­met Mader típusú hajónkkal ver­senyeztünk, azzal, amelyet el akarunk adni. Egy konkrét aján­latunk már van, de az őszi, spa­nyolországi Európa-bajnokságig biztosan megtartjuk. A murciai Ebé előtt, két hét múlva még részt veszünk a Balatonföldváron rendezendő repülő hollandi or­szágos bajnokságon, aztán irány Spanyolország. (gyzs) Rákérdeztünk Mitől rettegnek Ausztráliában? Illés Bálint kerékpáros szövetségi kapitányt - Elsősorban attól, hogy hozzánk is betör­nek, ugyanúgy, mint az alattunk található apart­manba, a szlovák csapat­hoz. Ezért most már min­denhová elviszük ma­gunkkal az összes érté­künket, már ami megma­radt... Az utazás közben ugyanis szinte minden csomagunk alaposan megsérült - ki tudja, hol jártak a bőröndök, hiszen valamennyi egy nappal később érkezett -, nekem összetört a videokame­rám, de ez még hagyján, megrongálódott az egyet­len világbajnoki résztve­vőnk, Szabolcsi Szilvia országúti kerékpárja is. Szerencsére segítségünk­re sietett a Videoton egy­kori válogatott kerékpá­rosa, a Perth-ben élő Nagy Attila, aki egyéb­ként is mindent megtesz azért, hogy nekünk csak a pálya­ vébével kelljen foglalkozni. Szilvia sem járt sok szerencsével, az elég szélsőséges időjárás­tól megfázott, most prüszköl rendesen. A rajt szerdán lesz, addig talán minden rendbe jön... (gr) Viki. 232. • 1997. augusztus 26. Mennyit ér az augusztusi jégtáncérem? Alpern Katalin, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség jégtánc-szakbizottságának a vezetője:­ ­ Szó szerint válaszolva a kérdésre: az augusz­tusi jégtáncérem több ezer dollárt ér. A Gebo­­ra,Visontai páros ugyanis második helyéhez szép összeget is kapott a junior Grand Prix franciaor­szági nyitófordulója után. A nemzetközi korcso­lyázó-szövetség, az ISU néhány évvel ezelőtt elha­tározta: segít megreformálni a különösebb sport­értékkel nem bíró versenyek rendszerét. Kiírták a felnőttek világkupának megfelelő nagydíját. A so­rozat nem várt sikert aratott, szinte mindenütt telt házat és sok-sok tévékamerát vonzott. A tapaszta­latok alapján idén már a junioroknak is rendeznek hasonló sorozatot. Ennek első fordulója zajlott St. Gervais-ben. A versenyen az újdonságnak kijáró tisztelet okán megjelent a nemzetközi jégtáncvilág teljes vezérkara. Azért is különösen értékes Gebo­­ráék második helye, mert mindenki látta őket, akinek szava van a szakmában. Aki pedig azt hin­né, hogy a szezonkezdet miatt gyenge volt a me­zőny, annak bizonyítékául elmondom: az ötödik helyezett amerikai páros tavaly nyolcadik volt a junior vébén, a negyedik helyen végzett orosz ket­tős pedig dobogóra állhatott a junior olimpiai na­pon. Geboráék tavaly tizennegyedikek lettek a vé­bén. Számukra és a szakág hazai képviselői szá­mára egyaránt öröm, hogy október 23-26-án Szé­kesfehérvárott rendezhetjük a junior GP egyik fordulóját. Ráfér a siker az utóbbi időben gyengén szereplő magyar jégtánc szakágra. (hm) Miért nem jön létre Indul a Kiss-Gécsek a vb-n? csúcstalálkozó? Gécsek Tibor kalapácsvető: - Mert Gyulai István a Nemzetkö­zi Atlétikai Szövetség főtitkára meg­telefonálta a magyar szövetség veze­tőinek, hogy a szabályok alapján augusztus 31-én állhatok először do­bókörbe. A veszprémi versenyt pedig - amelyen Kiss Balázs is elindul - augusztus 30-án rendezik. Úgy tu­dom, a VEDAC azért nem tudja egy nappal elhalasztani a dobógálát, mert Balázsnak már le van foglalva a repülőjegye és 31-én utazik vissza az Egyesült Államokba. Én nem akarok kockáztatni, ők nem akarják túlbonyolítani Balázs programját. Azt hiszem, ez érthető! Pedig a hét végén amolyan felmérő „versenyt” rendeztünk és az eredmények alap­ján vállaltam volna a megmérette­tést. Azt hiszem, szép visszatérés lett volna Balázzsal együtt dobni, de se­baj, majd szeptemberben, Debrecen­ben kipróbálom, hogy mire vagyok képes „élesben”. (1. á.) Aki(k)ről hétfőn is beszéltek Testvérek jóban, rosszban - Az igazat megvallva, nem számítottam arra, hogy megnyerem a világbajnokságot - kezdte az újdonsült bajnok, Lázár Zoltán. - Legalábbis nem tudatosult bennem. Tudat alatt ugyanis minden induló fogathajtónak ott kellett motoszkáljon a gondolat a fejében... Ami biztos, nem így szerettem volna nyerni... - Közvetlenül a verseny után azt nyilatkozta: a bátyját illetné valójában az érem.... - Már csak az idősebb jogán is ő érdemelte volna meg jobban. Különben is, nagyon szépen versenyzett. Ha ez még mindig nem elég nyomós érv, az utóbbi időben nagyon balszerencsés volt, amikor éppen hogy csak lecsúszott az aranyérem­ről. Most „megcsíphette” volna.­­ Míg a bátyja megnyerte az első napi díjhaj­tást, ön csupán a tizenharmadik helyen végzett.­­ Kecskeméti László, aki pontosan tíz évvel ezelőtt, Riesenbeckben lett világbajnok, szintén ebből a pozícióból várhatta a maratonhajtást. Vili meg is említette ezt az egybeesést. A szál­lodában pedig a szobaszámom volt tizenhármas, úgyhogy kezdtem elhinni, velem van a szerencse. + Babonás? - Egészséges mértékben. Például három éve ugyanabban a cipőben hajtok a maratonon. Németországba is elvittem, és tessék, szerencsét hozott.­­ Olyannyira, hogy rendkívül kedvező helyről várhatta az utolsó megmérettetést.­­ A díjhajtás után nem sokkal voltam lesza­kadva az élbolytól, ellenben a maraton nagyon megosztotta a mezőnyt. Noha a nyolcvan száza­lékos páratartalomhoz nincsenek hozzászokva a lovaim - különösen a tizenkét éves kancám -, becsületesen végigcsinálták a pályát. A legtöbben azonban pórul jártak, így nagyon megnőttek a pontkülönségek a két szám után. Amikor vasár­nap az akadálypályára hajtottam, még szinte alig volt hibátlan teljesítmény. Nagyon boldogok voltak a szurkolóink, amikor nekem sikerült elérnem ezt. Amikor aztán a bátyám kocsijának eltörött a rúdja, mintha elfújták volna az örömünket.­­ Ennyire nagy önök között az összetartás? - Ha hiszi, ha nem, Vili kudarca után nem is tudtam örülni az aranyéremnek. Nem kevés időbe telt, amíg sikerült valamennyire megemésztenem a történteket. De nem csak én, a magyar tábor is letört a „bukás” után, sőt, a semleges nézők között is volt, aki elsírta magát. - Tudatosult önben, hogy ezzel a csapatérem is elveszett? - Ott, abban a pillanatban csak a bátyámra tudtam gondolni. - Én voltam a nap negatív hőse - mosolygott szomorkásan Lázár Vilmos. - Nagyon kemény menet volt az akadályhajtás, mert menni kellett, mint az őrült. Mögöttünk ugyanis annyira ott voltak a többiek, hogy már egy verőhibával is lecsúszhattunk a dobogóról. Amikor Zoli hibát­lanul hajtott, megnyugodtam. Legalább már egy érem biztos. A pálya feléig én is jól mentem, ott azonban megtorpant az egyik lovam. Egy felröp­penő galambtól megijedt, kicsúszott a lába, így a kocsi hozzáért az akadály oszlopához. Ezt még megúszhattuk volna, de a ló ismét megriadt, erre eltört a rúd. Majdnem beestem a lovak közé, nagyon veszélyes helyzet volt. - Az egyéni vagy a csapatérem elvesztését sajnálja jobban? - Mindkettőt egyformán. A csapatérem egyébként azért lett volna fontosabb, mert az jelzi, hogyan áll a sportág az adott országban. - Sikerült már túltennie magát a történteken? - Nehéz megemészteni. Egy darabig még biz­tosan foglalkoztat majd. - A világbajnokságok nem hoznak önnek túl nagy szerencsét, legalábbis ami az egyéni szerep­lést illeti. - Ezerkilencszáznyolcvankilencben, Balaton­­fenyvesen indultam az első világbajnokságomon. Huszonkét éves voltam, és óriási drukk volt ben­nem, mert beválogattak a csapatba. A maratonon elsőként indultam, nagyon gyengén mentem, végül csak hetedik lettem. Két év múlva más gond akadt. A díjhajtó lovam nem bírta a sáros pályát, erre a verseny előtt esett az eső - tizenegyedik let­tem. Kilencvenháromban megnyertem a maraton­hajtást, akkor viszont eltaktikáztam magam. Pár tized ponttal lettem csak második. Legutóbb, Lengyelországban, pedig nyerő pozícióból borul­tam. Erre most eltörik a kocsirúd. De egyszer csak vége szakad a pech-szériának... Ami a lényeg, családban maradt az érem. (csanálosi) Lázár Zoltán, az aranyérmes öcs Lázár Vilmos, a balszerencsés báty Kovács Antal olimpiai bajnok, 95 kg-os dzsiidós. - Sajnos, a váloga­tott tiszafüredi edző­táborában szerzett sé­rülésem, a térdem részleges szalagszaka­dása megnehezítette a felkészülést, de jelen pillanatban nincs na­gyobb baj, és ha Hor­váth István szövetségi kapitány számít rám, akkor tatamira lépek az októberi, párizsi vi­lágbajnokságon. Már­pedig egyelőre tagja vagyok a minden súly­csoportban egy embert kijelölő A-keretnek. Sajnos, az utóbbi idő­ben gyakran hátrál­tatták a munkámat sé­rülések, de remélem, hogy van bennem annyi munka, hogy­ az elmúlt egy-két hetes gond nem zavar meg nagyon. Azért, hogy mindenki elverjen, nem fogok elmenni Párizsba, de ha úgy érzem, hogy van san­szom, akkor ott leszek.

Next