Nemzeti Sport, 1997. szeptember (8. évfolyam, 238-267. szám)
1997-09-02 / 239. szám
19. Nyári Universiade, Szicília •• Összhangzatok pirosban, fehérben és zöldben L. Pap István helyszíni jelentése likunwof: Nagyra becsült kollégám két éve, Fukuoka kapcsán sütötte el a szójátékot: buliversiade. Akkor ma éppen a Japánba utazó magyar csapat kissé túllőtt méretezett vezetői állományára célozva. A szicíliai rendezvényt sem lehet a maga véres komoly mifiumi - igában értékelni, mert az elmúlt két hétben Blílí Ortíl egyik pillanatról a másikra látott az ember a valóban felemelő sportsikerek mellett tökéletesen érthetetlen, oda nem figyelésből, érdektelenségből, vagy egyszerű ostobaságból fakadó megmagyarázhatatlan káoszt is. SZICÍLIA ELEVE Olaszország „szegény rokona”, az universiade itteni megrendezésének ötletét már felvetni is súlyos felelőtlenség volt. A helyiek úgy gondolták, szórják ki a résztvevőket a tenger mellé, a nap úgyis süt, hadd éljenek, aztán majd csak lesz valahogy... Hát nem lett. Illetve, amire igen, addigra véget is ért az universiade. Az utolsó néhány napon már kezdtek pontosan indulni a buszok, a rendezvényért dolgozók nagyjából feltérképezték munkakörüket, és igazi szicíliai lustasággal néha el is látták azt... Három, mondhatni „lényegtelen” ponton mondott csődöt a rendszer: információ-áramlás, közlekedés és elszállásolás. Az utóbbival volt elvben a legkevesebb gond, más nagyobb világversenyeken is sokan laknak együtt, egy szobában (persze Szicíliában is akadtak kivételek), de az apartmanok nappalijába bezsúfolt négy ágy helyenként azért már túllépte a tűréshatárt. A közlekedés ellenben folyamatosan, mindig és mindenhol akadozott. A sofőrök szükséges rosszként fogták fel az universiade adta munkát, az általam látott egyetlen, hajszálpontosan induló buszban a döbbenet néma csendje kísérte az ígért időpontban gázt adó vezető akcióját. Sem a szervezők, sem a sofőrök - s ami a legfájóbb a sportolók sem tudták, mikor, hová, honnan és mi indul. Az ilyen szituációk kivédésére bérelt autókat a magyar csapat, amelyek segítségével azért úrrá lehetett lenni a nehézségeken, ám így is volt olyan atléta, aki taxival ment a versenyére, amit aztán szerencsésen meg is nyert. A „KÖZLEKEDÉS” tárgykörében talán nem is lenne szabad megemlíteni azt, hogy az universiade három helyszínen (Catania, Messina, Palermo) zajlott, egymástól száz, kétszáz kilométerre. A városok közötti utazást ugyanis az olaszok úgy ahogy van, kihagyták a számításból, esély sem volt arra, hogy megszűnjön az ez eremtáblázat redvégi „röghöz kötöttség”, mindenki ült a saját városában... Ami ellenben totálisan lehetetlen volt,, az az információ továbbítása, illetve szerzése. Órákkal a versenyek után sikerült eredményekhez jutni, időnként lefagyott a számítógépes rendszer, eleve senki sem tudott semmit, azt is rosszul vagy késve, a magyarok véletlenszerűen értesültek arról, hogy mikor, hol kellene lenniük és a többi... Arról nem a rendezők tehettek, hogy egy hétig (tíz éve nem fordult elő) zuhogott az eső, hogy a vihar kihozott egy zsák medúzát a partra és tilos volt fürödni, hogy egy vírusos gyomorfertőzés söpört végig a falun (orvosaink gyors számvetése szerint már csak páran nem estünk át rajta), hogy volt itt minden: áramszünet, tűzriadó, géppisztolyos rendőrök, napi ötször helikopter a fejünk felett, no meg a híres olasz konyha, amelynek egy ehetetlen töredékét produkálta vendégeinek Szicília. AZ OLASZOKNAK ezek után természetesen van képük világgá hazudni, hogy minden tökéletes volt, hátha olyan is lesz, aki elhiszi, aztán a NOB urai szeptember 5-én majd szépen megszavazzák Rómának a 2004-es olimpiát. Addig még van idő, de már most nem árt ráhangolódni az ott várható káoszra. ÉS A MAGYAROK? Részt vettek, megmérettek és jó néhány esetben megfelelően súlyosnak találtattak. Mások meg könnyűnek, de az universiade színvonala amúgy is olyan hullámzó volt, mint viharban a Jón-tenger. Egyes számokban olimpiai szintű volt a mezőny, máshol a kövérek soványak meccsek nívójára emlékeztetett. Ugyanez vonatkozik a mieink hozzáállására is. Egyesek igazi kihívásnak, az év egyik legfontosabb fellépésének, mások jó kis augusztusi bulinak, kellemes pótnyaralásnak fogták fel, egy kis versennyel fűszerezve. A vívók előtt le a kalappal, csapatban az öt fegyvernemből négyben döntősök voltunk, pedig a mezőny talán itt volt a legkeményebb. És amúgy is, a Szicíliában induló 19 versenyző halálpontosan tudta, hol a határ, mikor kell a sportot, az edzést első helyre rakni, és mikor lehet jókorát lazítani a gyeplőn. Nem mindennapos élmény volt figyelni, hogy a többszörös világbajnok vívók mellett vidáman, kissé felhúzott orral, anagyképűségtől éppen csak nem hanyatt esve, köszönés nélkül sétáltak el azok az atléták, akik már azzal is erőn felül teljesítettek, ha nem léptek be háromszor. MINDEN BIZONNYAL vezetői kérdés is, hogy egy adott sportág miként van jelen egy eseményen. Ezen elv alapján a vívókat gond nélkül „kézben tartották”, míg az atlétákat lezavarták Szicíliába, ahol néhány edzőre bízták a szép számú csapatot, mindannyian láttuk az eredményét. Érdekes módon éppen azoknál nem volt probléma a pályán mutatott produkcióval, akik kilógtak a sorból. Kiss Balázs jött, győzött és már ment is, Kovács Dusánon csak a vak nem látta, mennyire fontos volt neki a verseny, de ugyanez vonatkozik Kliszekre és az időközben már Amerikában tartózkodó Tölgyesire is. Meg lehet nézni, hol végeztek ők és hol a többiek. Mi sem természetesebb, hogy a záróünnepség alatt kongott a falu az ürességtől, leszámítva a teraszukon kártyázó magyar atlétákat. Ezalatt Kovács és Kliszek képviselte a cataniai stadionban a mieinket, ők legalább látták, miként szerepel magasugrásban a társuk, Győrffy Dóra... A vízben három aranyat és két ezüstöt termeltek ki a magyarok. Lengyel Imre műugrásban bravúros duplázásra volt képes, Szabados Béla egy embert próbáló Európa-bajnokság után iktatta be programjába Messinát, míg pólósainkat kizárólag az olaszok vendégszeretetét hálásan köszönő bírók fosztották meg az elsőségtől. MINDENRŐL SZÓ ESETT, csak arról nem, ami a lényeg: az egyetemi sportról. Mert az universiadéban az a legcsodálatosabb, hogy egyáltalán létezik. Mert beszélhetünk arról, hogy dadog a rendezés, hogy ki mit nyert és ki miért bukott el a rekortánon, a páston vagy a medencében, de az eszme, amely 1957-ben életre hívta és azóta is életben tartja az eseményt, sokkal fontosabb Már csak ezért is illik megfelelni neki... fffs Az élcsoport: Ország A B B C 1. Egyesült Áll. 20 19 22 61 2. Ukrajna 17 6 4 27 3. Japán 14 8 11 33 4. Oroszország 10 14 10 34 5. Kína 10 9 7 26 6. Olaszország 7 14 10 31 7. Kuba 7 11 4 22 8. MAGYARO. 7 4 1 12 9. Koreai Közt. 3 2 3 10 10. Szlovákia 40 15 JdViegyen Vik. 239. • 1997. szeptember 28NEMZETI SPORT Magyar kézben a FIFA-Világkupa! TVcolor: vajon mi csak fújhatjuk? [ Sinkovics Gábor ]| Adi Dassler annak idején komolyan vette a szólásmondást, hogy: „a suszter maradjon a kaptafánál”. Ottmaradt. Legalábbis egy darabig. Sőt, olyannyira ottmaradt, hogy még az 1954-es világbajnoki döntő szünetében is a mesterségét űzte. Abban a bizonyos félidőben, a fél világ az esélyeket latolgatta, és alighanem a győztes magyar gólt várta, ám Dassler úr ehelyett Fritz Walter, Helmut Rahn, Fritz Morlock, s a többiek stopliját cserélte hosszabbra az öltözőben. A berni finálé folytatásában aztán a németek már nem csúszkáltak - mi magyarok pedig elcsúsztunk, így lett a Herberger-csapat mellett Adi Dassler is hős az akkori szövetségi köztársaságban. Dassler úr aztán később is a német futballt segítette, csakhogy már sportszeres, az „adidas” márka révén. A három csík azóta is divat. Hódító útján többször is „körbejárta a világot”. Legközelebb Franciaországban, az 1998-as futball-világbajnokságon parádézik a világ szeme előtt. Az adidas a futball-világbajnokságok hivatalos támogatója. A ’66-os angliai vb-től kezdve ezek a csúcsderbik mindig adidaslabdákkal zajlanak. S ahogy eddig, úgy a jövő évi vb-n is valami újdonsággal rukkol elő a sportszergyártó cég. A főszereplők a játékosok az adidas Tricolor nevű vadonatúj labdájával játszanak majd. Vajon mi ezt csak „fújhatjuk”, avagy... De ne jósolgassunk. A magyar válogatott sorsa egyelőre a „svájciak kezében” van. Pedig a kupa, a világbajnoki címért járó serleg a közelmúltban már „magyar kézen volt”. Nem csalás, nem ámítás. Erről is mesélt Császári Attila, az adidas Budapest Kft. vezetője. „ Ugye nem sértem meg, ha azt mondom, hogy Ön helyett szívesebben nézném, ha Urbán Flórián, a magyar válogatott csapatkapitánya emelné magasba a FIFA-Világkupát. A kép persze így sem rossz, a magyar ember aligha mondhatja el magáról, hogy a feje fölött tartotta a világbajnoki trófeát. Hol készült a felvétel? - Nem olyan régen Münchenben, a bajor fővárosban rendezték az ISPO sportszervásárt, annak keretében a helyi Intercontinental szállóban rendezett egy fogadást az adidas. - El tudom képzelni... Svédasztal, latin szépségek, német hírességek... - Valahogy úgy. Ott volt például Franz Beckenbauer és Hansi Müller. Az eseményen emlékezetes showműsort rendeztek, amelyen bemutatták az adidas vadonatúj cipőjét, amelyből egy kétméteres példánnyal rúgtak egy óriási labdát. De nem ez volt a legemlékezetesebb pillanat. Számomra már gyanús volt az elején az a négy marcona testőr, aki végig egy helyben állt. Törtem a fejem, kire vigyázhatnak, aztán kiderült, hogy nem kire, hanem mire: a FIFA-Világkupára. A show keretében a vendégek kézbe vehették és lefotóztathatták magukat a világbajnoki trófeával. Gondolhatja, hogy én is játszottam a gondolattal, de jó lenne, ha egyszer egy magyar futballista emelné a magasba. - Gondolom, a franciaországi világbajnoksággal kapcsolatban meg tudott néhány érdekességet. - Igen. Az már biztos, hogy az Eiffel-torony lábánál egy futballparkot hoznak létre, füves területen, amely a világbajnokság alatt működik majd. Ebben a bizonyos parkban utánpótláskorú csapatok mérkőznek majd az ott létrehozott pályákon. Magyarországról a tervek szerint két együttes juthat majd el ide. + Az adidas mivel lepi meg a világot a vébén? - Cégünk minden vébére újítással rukkolt ki. Most sem lesz ez másként, az imént említett Tricolor nevű labda Franciaországban mutatkozik majd be. De egy új cipőt is piacra dobunk. Ez a lábbeli a már ismert Traxion-talppal és Predátorfelsővel lesz ellátva, és az év végére készül el. Igazi sztárok tesztelik: Del Piero, Zidane és Kluivert. A fények fényében ATLÉTIKA Férfiak. 1500 m: 1. Anthony Whiteman (Nagy-Britannia) 3:43.57, 2. García (Spanyolország) 3:43.97, 3. Silva Travassos (Portugália) 3:44.14. 4x100 m: 1. Egyesült Államok 38.48, 2. Kuba 38.52, 3. Nagy-Britannia 39.23. 4x400 m: 1. Egyesült Államok 3:02.53, 2. Jamaica 3:02.68, 3. Nagy- Britannia 3:02.74.3000 m akadály: 1. Mark Ostendart (Németország) 8:25.83, 2. Laros (Hollandia) 8:27.91, 3. Buchleitner (Ausztria) 8:28.92. Távol: 1. Iván Pedroso (Kuba) 840, 2. Beckford (Jamaica) 835, 3. Cankar (Szlovénia) 811. Uzsoki János (Magyarország) és Hegedűs András (Magyarország) a selejtezőben kiesett. Nők. 1500 m: 1. Gabriella Szabó (Románia) 4:10.31, 2. Sacramento (Portugália) 4:10.40, 3. Chojecka (Lengyelország) 4:12.38. 4x100 m: 1. Egyesült Államok 44.04, 2. Oroszország 44.37, 3. Kanada 44.59. 4x400 m: 1. Oroszország 3:27.93, 2. Kuba 3:29.00, 3. Nagy-Britannia 3:30.57. Magas: 1. Amy Acuff (Egyesült Államok) 198, 2. Jagar (Románia) 196, 3. Collonville (Franciaország) 194, ...10. Győrffy Dóra (Magyarország) 188. 32. szabadfogású birkózó-világbajnokság, Krasznojarszk Felej fenénk, de nem lehet Az indultak még listájára került a magyar szabadfogású birkózóválogatott Krasznojarszkban. Legszívesebben elfelejtenénk az ott történteket, hiszen nem sikerült egyetlen pontot sem kiharcolni. Sajnos, ez már nem újdonság, így volt Barcelonában és Atlantában, az olimpiákon is. Megpróbáljuk fellebbenteni a fátylat, mi is van a már-már rejtélynek is felfogható sikertelenség-sorozat mögött. Kaszás Sándor : Amikor a fogásnem legjobbjai a négyhetes közös edzőtáborozásról hazaérkeztek Ukrajnából, bizakodóak voltak. Örültek, hogy végre nemzetközi szintű birkózókkal gyakorolhattak és küzdhettek a kőkemény edzőmérkőzéseken... A világbajnokságon öt versenyzőnk tizenkétszer lépett szőnyegre és kilencszer kikapott. A kilencből kettő magyarázható: Ritter a birkózó zseni B. Szajtyijevtől, Fórizs pedig az ukránok Európa-bajnokától, a későbbi világbajnoki bronzérmes Zazirovtól kapott ki. De a többi? Ott van például Ritternek a bolgár Gocsev elleni csatája... Tavasszal az Eb-n csak 2:1-re nyert a bolgár, most 6:0-ra. - Az ukrajnai edzőtábor után bizakodtam - mondta a küzdelmek után Gulyás István, a szabadfogású válogatott edzője. - Azt gondoltam, hogy a jó minőségű, sok munkának meglesz az eredménye. Hát nem lett meg. És ebben az a legfurcsább, hogy az ukránok viszont jól szerepeltek, pedig a legfontosabb időszakban azonos munkát végeztünk, még azt sem mondhatom, hogy kisebb hőfokon. Nyolc birkózójukból egy ezüst- és egy bronzérmet, négy pedig pontot szerzett. Nekünk kevés volt az, ami nekik elég. Ennek egy magyarázata lehet: nem egyforma alapról indultunk. Még a világbajnokság idején összeültek a szakemberek és a versenyzők - elemezni a szereplést. Balla József szövetségi kapitányt arról faggattam, hogy a versenyzők mit mondtak azon a megbeszélésen. - Többnyire általánosságokat - választotta. - Fogadkoztak, hogy még töbet dolgoznak, még elszántabban készülnek. Az idő meg rohan. Más országokban könnyedén pótolnak klasszisokat. A törökök atlantai olimpiai bajnoka, Demir abbahagyta, jött Güllü és világbajnok lett. Új versenyzőkkel érkeztek a világbajnokságra az irániak, a kubaiak és világbajnoki aranyakat vittek haza. A mieink pedig képtelenek egyről a kettőre jutni. A magyarok érthetetlenül gyenge szereplését nem tudta megmagyarázni az ukrán válogatott egyik edzője, Mihail Haracsura sem, aki hosszú ideig nálunk is edzősködött. Kijevben is, Alustában is nagyon jól dolgoztak a magyarok. Sokkal többre képesek, mint amit a világbajnokságon teljesítettek. A szőnyegen most nem voltak jó értelemben véve agresszívek, nem elég harcosak, keveset támadnak. Egyszerűen nem értem, mi van velük. Lehet, hogy pszichés okai vannak, hiszen régóta szeretnének bizonyítani, és nem sikerül. Kinn voltam a repülőtéren, amikor megérkeztek a fiúk Ukrajnából és örömködtek, hogy milyen hasznosan töltött négy hét van mögöttük. Maróthy István, a szövetség szakmai elnöke is meghallgatta őket, de nagyon reálisan azt mondta: - Örülök, hogy nagyon jó benyomásokkal érkeztetek haza, de négy hét alatt nem lehet behozni sok év hiányosságait... Ezen a világbajnokságon még nem lesz meg a munkának a gyümölcse. Jövőre kétszer ennyit kell jó edzőtársakkal edzeni, aztán még többet, és akkor Sydneyben már megmutatkozik az eredmény. Csakhogy a külföldi közös edzőtáborok rengeteg pénzbe kerülnek, így, bármennyire szeretnénk, nem szabad elfelejteni a Krasznojarszkban történteket. Alaposan elemezni kell minden összetevőt. És ha tiszta lesz a kép és az is azt mutatja, hogy érdemes további anyagi áldozatot hozni, akkor az olimpiáig áldozni kell. • • In ne* »<* Ini akarlak ■ A felelősség terhe néha elviselhetetlen. Az oroszok a versenyzőiktől éremesőt vártak, aranyakkal. Ünnepelni akartak. Ez látszott a banketten. Az asztalokon roskadásig a lazac, a kaviár, a bélszín, a csirke, raffináltan elkészített saláták, whisky, vodka, konyak, bor, sör és üdítők, gyümölcsből legalább negyvenféle, édességek tömege, hatalmas zenekar húzta a talp alá valót... Látszott, nagyon készültek az ünneplésre az oroszok. Az érmekből azonban két arany és két bronz jutott nekik. Ennél sokkal többet szerettek volna. Voltak, akik náluk is a felelősség nyomasztó terhét emlegették a gazdag banketten. Ünnepelni ment Krasznojarszkba a súlyemelő császár, a sokáig Bulgáriában élő török Naim Süleymanoglu is. A szintén bolgár földön született Zekeriya Goglünek igyekezett kiszurkolni az aranyat. Az elvárás terhe nyomhatta volna a török vállát is. Nem nyomta. Inkább feldobta a világhírnévnek örvendő földi biztatása!