Nemzeti Sport, 1997. október (8. évfolyam, 268-297. szám)
1997-10-09 / 276. szám
NEMZETI SPORT Érzelmek vihara Olvasom az újságban, és hallom (illetve nézem is) a televízióban: jó lenne, ha a sporttal foglalkozó újságírók nem a negatívumokat emlegetnék a magyar futball kapcsán, hanem csakis a pozitív jelenségekkel foglalkoznának, ergo: biztatnának, bátorítanának, ezzel adva erőt, hitet. Nos, rendben... Az egész végül is a kívülálló számára valóban nem több egy tollvonásnál: a nem helyett igen, a rossz helyett jó kerül a papírra, ám ez legfeljebb játék (nem is olyan szellemes játék...) a betűkkel, és attól, hogy valaki elvtelenül lelkesedni, lelkesíteni kezd, még nem biztos, hogy azzal a valóságot is szebbé varázsolja. Mert, mondjuk, hogyan tálalja nemes módon, lelkesülten azt a hírt a tollforgató, hogy az NB I-ben ebben a bajnoki esztendőben már a hatodik edzőváltásnál tartanak, és hogy a rosszindulat legcsekélyebb szándéka se vetődjék fel, azt csak halkan jegyzem meg: csupán két és fél hónapja tart a bajnokság, és tizenkét forduló futott eddig le. Persze, nem is olyan drámai a helyzet, ugyanis ez a bizonyos hat lehetne hét is, de a statisztikát - hála az égnek - a fehérvári eset nem rontja tovább, a Videotonnál ugyanis (milyen különös...) a racionalitás fölébe kerekedett az indulatnak. Nem, azt nem mondom, hogy követendő, ami Fehérvárott történt, ám figyelemre méltó, ahogyan Disztl Lászlóékat végül visszahívták a csapathoz. Ez a bizonyos visszahívás egyben a demokrácia feszítőpróbája is volt, hiszen ebben az esetben az elnöki hatalom, valamint az érzelem, illetve a tisztán érzékelhető szakértelem „csapott össze”. És mert a fehérvári konfliktus vége a békülés lett, őszinte a papírra vetett szó: ez így van jól, ennek így kellett lennie, bravó, halleluja... Ám mert a futball történelmét az élet írja, nem pedig egészen direkt módon a mindig rosszra „csábuló” krónikás, hiába van a fehérvárihoz hasonló módon lírai felhangja a siófoki Illés János kontra Keszei Ferenc esetnek, ez a történet pusztán az előbb emlegetett statisztikák tükrében - drámai. Illés és Keszei ugyanis bevallottan jó barátok, de ezúttal hiába volt minden érzelem - az edzőnek mennie kellett. (Ezt a tényt viszont már, természetesen, senki nem éljenezte meg, és papírra nem írta: ennek így kellett lennie, bravó, halleluja...) Nincs hát jó, avagy rosszindulat, a mi labdarúgásunk nem az elkiabált, netán a papírra vetett szavaktól lesz rosszabb vagy jobb, hanem csakis attól, ha azok, akik a tetteikkel, döntéseikkel, úgymond, valóban a futball történelmét formálják, nem a pillanatnyi érdekeik, illetve érzelmeik alapján döntenek, hanem inkább védik és megbecsülik azt, ami az övék: a kikezdhetetlen tudást és szakértelmet. Vincze András Nézőpont Vili. 276. • 1997. október 9. Karmesterkedik a volt tévés sportriporter Gyulai Monacóban marad A világ legnagyobb sportszervezetének egyik felelős vezetője. Sokat utazik, fontos helyeken fordul meg, még fontosabb döntésekben vesz részt. Vele kapcsolatban kiemelhető a népszerűség, amely persze nem újkeletű, hiszen tévés személyiségként az ország egyik kedvence volt. Az a népszerűség azonban, amely ma övezi Gyulai Istvánt, más léptékű, nem a publikum szeretetéből, hanem a szakmai kör elismeréséből fakad. Gyulai, aki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára, kedvenc sportága világában azt a fajta elismertséget vívta ki, amire nagyon sokan ácsingóznak, azaz ami a munkán, a teljesítményen és a korrektségen alapul. Az sem véletlen persze, hogy a mai napig nem halványult el az a kép, amely a profi tévés Gyulait jelenti, s időről időre felmerül a neve fontos televíziós feladatok megoldásával kapcsolatban. Gyulai ezen a héten Budapesten dolgozik. Nem, (még) nem tévés műsort készít, hanem egy nemzetközi atlétikai eseményt vezényel, s alkalomról alkalomra megadja régi kollégáinak azt a kivételes érzést, hogy a másik oldalról is újságírói habitussal áll rendelkezésre egy-egy beszélgetésre. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkáraként ennek a hatalmas szervezetnek az adminisztratív irányítását koordinálja, a Tanács tagjaként pedig szerepet játszik az elvi döntésekben is. Nem érzi, hogy az atlétikai szövetség lassan túlnő a saját keretein? Hogy gigantikussá válik, hogy nehezen kezelhető? Semmiféle veszélyt nem érzek abban, hogy szövetségünk nagy, egyre nagyobb. Azt nem tudom, hogy miként lehet irányítani ekkora szervezetet, mindenesetre irányítjuk, s azt sem tudom, hogyan lehet kontrollálni az eseményeket, de mi kontrolláljuk. - Nem igényel ez nagyobb apparátust? - Azt hiszem, elég tisztes létszámú apparátus dolgozik, negyvennyolc személy Monacóban, öt pedig Rómában az elnöki irodában. De az is tény, hogy ez a stáb erejét megfeszítve tevékenykedik annak érdekében, hogy működjenek a dolgaink. Naponta érkezik hozzánk például úgy száz és kétszáz közötti telefax. Ebből fakadóan néha már úgy érzem magam, mint egy karmester, aki vezényli az eseményeket, megtorpanni, lelassulni nincs idő, sem lehetőség. Gyakorlatilag egy fax áttekintésére nekem kábé tíz másodperc szükséges, rápillantva fel kell fogni, hogy mit tartalmaz, mit kér, s dönteni kell a válasszal kapcsolatban. Ezt nálam gyorsabban tudja az egyik munkatársam, Pierre Weiss, a döntéshozó hierarchiában viszont ő kevesebb jogosítvánnyal rendelkezik, ezért nekem át kell futnom az ő anyagait is. - Nem tölti el feszültséggel ez a hallatlanul szerteágazó munka? - Ha arra gondolok, hogy a kétszázkilenc tagszövetségünk hányféle problémával és kérdéskörrel fordulhat hozzánk, egy kicsit ideges leszek. De meggyőződésem szerint ennek ellenére kezelhető és kézben tartható a szövetség szerteágazó élete. Az adminisztratív kérdéseknél egyébként is valamivel fontosabbnak tartom azt, hogy az IAAF politikájának szerezzünk érvényesülési teret. - Nem akarok akadékoskodni, de a világ sportjában, legaktuálisabban az olimpiák kapcsán felfelmerül a gigantizmus kérdésköre. Azt sem akarom sugallni, miután a negatív vonzatokra nem tudnék példát hozni, hogy az IAAF méretei mármár akadályoznák a saját működését. Az egyetlen, amire kíváncsi vagyok, hogy belülről mennyire érzékelhető az a fajta robbanás, amely a nemzetközi atlétikai életben kétségkívül tapasztalható? Hat teljes évet töltöttem már el főtitkárként, most vagyok a hetedikben, s tény, hogy az elmúlt néhány évben észvesztően felgyorsult minden. A legjobb szemléltető példa erre az, hogy a kilencvenes évek elején én még leveleket írtam, postáztuk őket, ma pedig már a telefax is lassúnak tűnik, ezért E-mailen levelezünk. Az IAAF bizonyos szempontból szolgáltató szerepet tölt be, kiszolgálja a nemzeti szövetségeket, tanácsokat, illetve problémamegoldási variációkat ad a tagjainak, kiszolgálja a nemzetközi médiát is. Olyan szakember számára, aki az atlétikában töltötte az életét, először mint versenyző, majd szakkommentátor, most pedig mint szakmai irányító, bizonyára sokkal markánsabban körvonalazódnak, a sportág belső változásai. Az elmúlt néhány évben érvényesült-e valami olyan tendencia, amely erőteljesen elkülöníthető a többitől? Azt mondhatom, hogy a legjellemzőbb ilyen változás a totális pénzközpontúság. Ezt nyilván nem negatív felhanggal mondja. Természetesen nem, hogyan is mondhatnám! Az, hogy ma tökéletesen tiszta viszonyok uralkodnak a pénzek területén, hogy mindenki pontosan tudja, miért, mikor és mennyi jár, egyértelművé tett sok mindent. Stuttgartban, a kilencvenhármas világbajnokságon a menedzserek még sztrájkkal fenyegetőztek, most pedig már ők fizetnek a hivatalos IAAF-licencért. Az érezhetően jót tett a sportágnak, hogy megszűntek az asztal alatt adott pénzek, de vajon nem okoz-e nehézséget az, hogy a nyerhető pénzdíjak fedezetét elő is kell teremteni? A pénz előteremthető, azt hiszem, az IAAF marketingpolitikája igen eredményes. Sokkal fontosabb az, hogy alapvető politikánknak megfelelően mindig mindenből a legjobbat nyújtsuk, s ebbe beletartozik tényleg minden, még a szállodai elhelyezés vagy éppen egy fogadás menüje is, szóval ehhez is elő kell teremteni a pénzt. Ha már a pénzdíjaknál tartunk: az athéni világbajnokság kapcsán a Mita és a TDK szponzorálásával célprémiumot tűztek ki világcsúcsjavítás esetére. A cégek három férfi és három női rekordért fizettek volna, s ahogy emlékszem, ön és Pierre kalkulálta ezt ki, s vállalták, hogy ha ennél több világcsúcs születne Athénban, annak a prémiumát az IAAF fizeti. Őszintén: hogyan lehet ezt így előre kikalkulálni? S nem hordozta-e magában ez a helyzet azt, hogy esetleg a csúcsok ellen szurkoltak? Minden hasonló eset előtt igen gondos elemzést végzünk, s ennek alapján rögzítünk számokat. Azt persze senki se gondolja, hogy izgultunk: ne legyen világcsúcs, mert akkor azt a zsebünkből kell kifizetni. Erre természetesen kötöttünk egy bizonyos fajta biztosítást. Az viszont meglepett, hogy a vébé után néhány nappal három, majd két héten belül hét világcsúcs dőlt meg. Nem indult el egy izzadságcsepp a homlokán? Hiszen megeshetett volna ez Athénban is. Nem, egyáltalán nem! Amúgy pedig éppen azt bizonyította, hogy egy világbajnokságon mennyire más a motiváció és mennyire mások a körülmények, mint például egy laboratóriuminak is nevezhető viszonyok között megtartott egynapos versenyen. - Ismét csak a bennfentes státusára appellálva kérdem: van-e még az atlétikai teljesítményekben sok kiaknázatlan mező? Lehet-e még nagy ugrásokban haladni a világcsúcsjavítások terén? Vagy eljött-e már az az idő, amikor a hétmérföldes lépések után az apró araszolás következik? A csuda tudja... Én már húsz éve is azt hittem, hogy vége a nagy lépéseknek, és tíz éve is azt hittem, hogy innen már csak nagyon lassan javíthatóak a csúcsok. Emlékszem, amikor Said Aousta tíz évvel ezelőtt Rómában először futott ötezer métert tizenhárom percen belül, akkor azt hittük, ezt az eredményt már nem lehet tovább javítani. Kemén pedig már 12:39.74-nél tart. Hozzáteszem, a női számokban várható talán a lassúbb ütem. - Ilyen nagy volumenű szövetség vezetőjeként, hallatlanul dinamikus munkát végezve és sebes ritmusú életet élve, milyen érzés az, amikor Budapesten rendeznek egy eseményt? - Jó, nagyon jó. Egy kicsit én is házigazdaként viselkedem. Itthon természetszerűleg más a helyismeretem és a kapcsolatrendszerem, nagy biztonsággal tudok megoldásokat keresni. Ráadásul még a nagylánya is mozgósítható, ha éppen kell. A titkárnőm ötlete volt, hogy Kati segítsen neki, így most ez alatt a hét alatt ő is itt dolgozik, az irodán, a Hotel Héliában. - Mi van a fiúkkal? - Miki, aki atlétaként Nyíregyházára igazolt, most éppen a klubjánál van vidéken, amúgy az Eurosporton szokott kommentátorkodni, azt mondják, nem is rosszul. A kisebbik fiam, Marci pedig most gólya a Chicago melletti South Bend Notre Dame Egyetemen, a minap beszéltem vele, s javasoltam, hogy a most aktuális szünetében jöjjön már át Európába, mert hát igazság szerint hiányzik. - Ő nem sportol? - Kosarazni szeretett volna, de miután meglátta az egyetemi kosarasokat, inkább irányt módosított... Most kezdett atletizálni, javasoltam neki, hogy minden, de minden edzésadagját jegyezze fel, egyszer még jól jöhet, hogy tudja, mivel kezdett. - Miután az év elején már egyszer bekerült a köztudatba, hogy Gyulai István visszatér a tévézéshez, már nem is fogadtam meglepetéssel, amikor a kereskedelmi adókkal kapcsolatban ismét emlegették a nevét. Mennyi ebből a realitás? Az örök realitás marad, hogy én a televíziózást mindig is imádni fogom, s valahol a lelkemben mindig hagyok egy kiskaput arra, hogy visszatérjek. Számomra igen megtisztelő, hogy időről időre eszükbe jutok a csapatukat formáló tévéseknek. - Konkrétan: van lekötött műsora? - Ez csak ötletszinten merült föl, megállapodásunk még nincsen. - Hazajönne Monacóból a tévé kedvéért? - Ha újra tévéznék, az csak a főtitkári munkám mellett lenne elképzelhető. Magyarán, nem tervezem feladni az állásomat az IAAF-nél. Hadd zárjam egy személyes megjegyzéssel ezt a beszélgetést: bár a képernyőről valóban nagyon hiányzik, azért megértem, ha az atlétikát választja... Boda Ildikó Mai számunkat szerkesztette: 1 Dénesi Tamás Olvasószerkesztő: L. Táp István Z. Vincze György Művészeti szerkesztő: ‘Koska János A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja Főszerkesztő: Énekes Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Naményi József Szerkesztők: András Dénes (külföldirovat-vezető), Boda Ildikó (publicisztikairovat-szerkesztő), dr. Dénes Tamás, dr. Malonyai Péter (vező publicista), Simon József, Skrapits László (vezető olvasószerkesztő), Szurmai János (lapmenedzser), Tarpay László (riportrovat-vezető). Szerkesztőségi titkár: Lázár Lajos (labdarúgórovat-szerkesztő). Labdarúgórovat-vezető: Vincze András. Hazai rovat-vezető: Szűcs Miklós. Fotóigazgató: Záhonyi Iván. Művészeti vezető: Keleti Imre. Tudósítói hálózatvezető: Varga Gyula. Terjesztési igazgató: Harcsa Gábor, Felelős kiadó: Borbély Pál, ügyvezető igazgató Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Tel.: 138-4366. Fax: 138-4248. Hirdetésfelvétel: Nemzeti Sport Média Kft., 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. Tel.: 312-1234, 332-0384, 332-6301, 131-5183. Fax: 312-1234. Nemzeti Sport Hirdetési és Marketing Kft. (ügynökségi kapcsolatok), 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. fszt 4. Tel.: 111-9407, 131-7504, 131-9582. Fax: 111-1499. Styl Média Kft., 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel.: 252-3968, 114-3810, 252-8296. Fax: 252-7149. Nemzeti Sport Szerkesztősége: 1133 Budapest, Visegrádi u. 115. Tel.: 138-4366. Fax: 138-4248. Szedés, grafika: Nemzeti Sport Kft., az IÁA.nsz tagja. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató. Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda - e-mail: szikra@lang.hu Terjeszti: a HÍRKER Rt., az NH Rt., a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, a hírlapkézbesítőknél, és a Hírlapelőfizetési Irodában (HELÍR) Budapest Vill., Orczy tér 1., (Levélcím: HELÍR, Budapest 1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, vidéken a postahivatalokban és a kiadóban. A kitöltött megrendelőlapokat a fővárosban borítékban adják fel az alábbi címre: Hírlapüzletági Igazgatóság, 1846 Budapest. Vidéken: Postahivatal, helyben. Előfizetési díj (a hét minden napjára): egy hónapra 1350 Ft, negyedévre 4050 Ft, fél évre 8100 Ft, egy évre 16 200 Ft. Hétfőtől szombatig: egy hónapra 1158 Ft, negyedévre 3474 Ft, fél évre 6948 Ft, egy évre 13 896 Ft. Csak vasárnapra (hétfőn kézbesítik): egy hónapra 195 Ft, negyedévre 585 Ft, fél évre 1170 Ft, egy évre 2340 Ft. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi D. tér 6., T/F: 0036 1 201 88 91. Bankszámlaszám: MKB Magyar Külkereskedelmi Bank, 502-20622-2630-4026. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Budapest: ISSN 0866-2517. 1 2 4 8 16 1 1.