Nemzeti Sport, 1997. december (8. évfolyam, 328-354. szám)
1997-12-16 / 343. szám
________ Súly^mellúszás, t Vili. 343. • 1997. december 16. 99. úszó országos bajnokság A királyi pár: Horváth és Kovács Vasárnap este véget ért a 99. úszóbajnokság. Hogy mit hozott? Egy országos csúcsot, több remek produkciót, egy-két tehetséget is „bemutatott” (például a mellúszó Bessenyeit) és ami a legfontosabb: láthattuk, hol is tartanak a perth-i világbajnokságra készülő menők. Nincs ok az aggodalomra... A hölgyeknél - nem túlzás - Kovács Ágnes és a CIB-Spartacus „rátelepedett” a mezőnyre (jó értelemben), hiszen Ágnes nyolc bajnoki címet nyert - hármat váltóban, a többit egyéni számban - a CIB-Spartacus pedig összesen tizenhat aranyérmet. Nem kevés... + Hogy milyen érzéseim vannak a bajnoksággal kapcsolatban? Jó volt, de a vége felé fárasztó - így Kovács Ágnes. - Megbeszéltem Kiss Laci bácsival, hogy gyakorlásképpen a két mellúszószám mellett elindulok négyszáz gyorson és a két vegyes szántban is. Élveztem, hiszen imádok versenyezni, jó volt gyakorlásnak. Persze a januári perth-i világbajnokságon csak a száz és kétszáz mell lesz a hangsúlyos, ott akarok jól szerepelni. Bocsánat, a vegyes váltót majdnem kifelejtettem... Szóval mellen szerintem kétszázon jobbak az esélyeseim, azt mondják, nyerhetek is, de ezzel nem foglalkozom. Ha jól fogok úszni, akkor annak meg lesz az eredménye. Na, jó, tényleg szeretnék nyerni. A száz mell ellenben nagyon nehéz, ott bármi lehet. A vegyes váltóval Laci bácsi szerint a döntőbe is bekerülhetünk, persze ha mindenki a csúcsformáját hozza. A lányoknál Kovács Ágnes dominált - és ne felejtsük el a hat aranyérmet nyerő Jakab Dórát sem, de róla lentebb még lesz szó - az uraknál pedig Horváth Péter és a Sport Plusz-OTP SE csapata (Horváth hat aranyat nyert, a Sport Plusz-OTP SE tizenegyet). A szakemberek szerint remek formában van (jelét adta...) a világbajnokságon akár még érmet is nyerhet száz vagy kétszáz pillangón. Nem az a fajta aki „szembe dicséri” magát, azzal azonban egyetért, hogy tényleg jó erőben várja a világbajnokságot. „ Jól érzem magam, erősnek, fittnek, bízom benne, hogy egy hónap múlva, Perth-ben is ilyen leszek - mondta a bajnokság után Horváth Péter. - Ennyi bajnoki aranyat még nem nyertem, de nem is volt rám jellemző a nagy „kalandozás”. A száz és kétszáz pillangó mellett a száz hátat is megnyertem, erre, amíg Deutsch Tomi úszott, nem lehetett volna esélyem. Örülök, remélem, hogy önbizalmat ad ez a bajnoki szereplés. Ennyi... Ennyi, mert a világbajnokságról, az esélyeimről nem szeretnék beszélni, nem babonából, csak egyszerűen úgy érzem, hogy nem beszélni kell róla, úszni fogok, meglátom, mire megyek. A stabil világbajnoki résztvevők évi BANK Érem(l)eső II. CIB-Spartacus 16 6 8 Sport Plusz-OTP SE 11 2 1 Csik Ferenc DSE 2 4 6 FTC-Print 17 2 4 -Dunaferr SE 2 2 1 Békéscsabai BDSE 11- Szentesi SC 1-2 Pápai SE - 3 -Nagykanizsa - 2 -BVSC - 1 1 Veszprémi VK - 1 1 Gyulai SE - 1Kecskeméti Vízmű - - 2 Szombathelyi VSC - - 2 BRSE - - 1 Miskolci Vízművek - - 1 Nyíregyházi VSC - - 1 Érem(l)eső I. Horváth P. Férfiak 6 Czene5 1 -Rózsa5 --Zubor4 1 1 Gáspár2 4 -Batházi1 2 2 Kiss G.1 1 4 Szentesi1 1 -Bessenyei1 -2 Kovács Á. Nők 8 Jakab6 --Klocker4 1 1 Katatics3 -2 Kiss A.2 2 1 Csapó2 1 1 Siimls1 közül Kovács Ágnes és Horváth Péter mellett Rózsa Norbert is robbanékony volt (főleg kétszáz mellen), Güttler Károly pedig - nála is a kétszáz a hangsúlyos - elmondta: nem örül igazán, hogy idén nem nyert bajnoki címet, majd Perthben bizonyít. Czene Attila kétszáz vegyesen hozta magát (sokszor panaszkodott fáradságról), Zubor Attila pedig megnyerte a száz gyorsot, ami a vegyes váltó szempontjából fontos lehet. Kiemelendő a szintén vébé-résztvevő Batházi István teljesítménye, aki egyéni csúccsal nyert négyszáz vegyesen (Eb-n már volt ötödik) és Kiss László új csiszolatlan gyémántja, a már fentebb említett Jakab Dóra. A tizennégy éves versenyző hat aranyat nyert (egyéniben: ötven gyors, száz gyors, száz pillangó), egyik pillanatról a másikra a felnőtt mezőny sztárja lett. Ő is ott lesz a vb-n, csakúgy mint Nyíry Anna és a hátúszás hazai legjobbja, Kiss Annamária. Hogy milyen bajnokságot láttunk? Perth-ben kiderül... (sál) 68. férfi és 11. női súlyemelő-világbajnokság, Chiang Mai Csak a másik szemünk nevet... Dankó Ilona révén egy ezüst- és egy bronz-, míg Takács Mária jóvoltából további három bornzéremmel zárta a magyar küldöttség a thaiföldi súlyemelő-vb-t. Stark Tibor az összetettben és szakításban negyedik lett, Márkus Erzsébet pedig több országos csúccsal sem szerzett pontot a női 64 kg-osok között. A többiek? Farkas Zoltán mélyen a saját tudása és a mi várakozásaink alatt teljesített, Popa nem alkotott maradandót, míg Feri Attila produkciója maga a rejtély, olimpiai bronzérmesünk elutazott ugyan (nem volt olcsó mulatság...), Chiang Maiban aztán sérülésére hivatkozva először úgy döntött, el sem indul, majd némi ösztökélésre vállalta a mérlegelést, ahol negyven dekával sikerült átesnie a 76 kilós súlyhatáron. Súlycsoportváltása után (70-ből 76 kg) alig fél évvel... Kecskés Zoltán már itthon elbukott, mégpedig egy augusztusi doppingkontrollon, ő fegyelmi elé néz (ez alól a hírek szerint Feri sem kivétel), mindenesetre lelkileg megsemmisülve hazautazott Erdélybe, jelenleg elérhetetlen. Kétarcú tehát a magyar súlyemelésről alkotható összkép a thaiföldi vb után.. Egyfelől voltak, akik messze túlszárnyalták azt, amit várhattunk tőlük, mások megfeleltek, míg többen nemhogy nem produkáltak semmit, de az elkövetkező hónapokra (miután most néhány hetes „téli álomra” vonul a sportág, ez a januárt jelenti) is kiható ügyeket kreáltak maguk körül. Magának az eseménynek voltak persze általános pozitívumai is. - Ahogyan ezt a világbajnokságot a thaiföldi házigazdák megrendezték, az előtt le a kalappal! - mondta például Aján Tamás, az IWF (Nemzetközi Súlyemelő Szövetség) magyar főtitkára.Bevallhatom, nem vártunk előzőleg ilyen fokú szakmai hozzáértést. Érződött, hogy a női súlyemelés felkerült az olimpiai programba. Tovább emelkedett a hölgyrésztvevők száma, új országok jelentek meg, és erősödött az ázsiaiak fölénye, különösen a hegemón szerepét megőrző Kínáé. A hazai szövetség első emberének, dr. László Imrének nincs ennyi oka az örömre... - Kezdjük a lányokkal! A tizenegy országos csúcs és az öt vébé érem, amit szereztek, önmagában minősíti az ittlétüket - mondta az elnök. - Márkus Erzsi külön pechje, hogy a világbajnokság legszínvonalasabb küzdelmében élete legjobbjával, öt új magyar rekordjával sem tudott beférni az első hat közé. Dankó Ica megerősítette, hogy tavalyi világbajnoki címe után változatlanul a világ élvonalába tartozik. Takács Marika szereplésére nehéz jelzőt találni. Törés nélküli, immár tizenegy esztendeje folyamatosan hozza magát. Hadd mondjam el itt és most, szeretném, ha akár edző-versenyzőként, vagy versenyzőedzőként átvenné a Sydneyre készülő női válogatott felkészítését a szövetségi kapitány segítőjeként. A férfiakról már messze nem ilyen rózsás az elnök véleménye. - Teljesen egyértelmű, hogy Kecskés Zoltán a pozitív teszteredmény után kikerült a válogatott keretéből, és hogy fegyelmi elé néz, bár a B-vizsgálat még hátravan. Farkas Zoltán óriási csalódás a számomra, és nem is az eredménytelensége, hanem annak mikéntje miatt. Feri Attila otthoni sérülése nem javult, indításával nem vállalhattunk egy súlyosabb sérülést. Viszont minden elismerésem Stark Tiboré azért, hogy nem teljesen egészségesen négy jó gyakorlattal a világ legerősebb emberei között a negyedik tudott lenni. Sokan példát vehetnének a küzdeni tudásáról... És a jövő? - Ez az év egyértelműen azt bizonyította, hogy vissza kell térnünk a korábbi, hagyományos központi felkészítés rendszeréhez - folytatta László doktor. - Nem szabad, hogy az idei termés, a két német és az összes korcsoportot ideszámítva együttesen negyvennyolc világ- és Európabajnoki érem elfedje azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek leszállóágba vihetik a magyar súlyemelést. Még annyit: idén sem az OTSH-tól, sem a MOB- tól, sem a Gerevich-alapítványtól nem kaptunk támogatást, segítséget a felkészüléshez, a versenyeztetéshez... Éremtábla Az éremtáblázat élcsoportja A EB Kína 26 126 Bulgária8 5 5 Indonézia4 -5 Törökország3 8 2 Lengyelország3 4 5 Szlovákia3 --Oroszország2 4 4 Mianmar2 2 2 Moldova2 1 -Tajvan1 4 8 Magyarország1 4 Egy barlangász kalandjai a tenger fenekén, a Pándy-házban, a sodró Tiszában. [0Sinkovics Gábor Bebarangolni a barlangokat. Rést vágni az ismeretlenbe, utat nyitni a „más világba”, föltárni a mélységet, másképpen fogalmazva: pokolra szállni. A lefelé (le, s egyre lejjebb...) vezető ösvény sokszor egyirányú. Visszaút nincs. Barlangjárat. Járatlan ember számára a csodák (micsodák ezek a kövek, gőzök...?) világa, a tiltott zóna. A barlangász viszont ott él igazán! Ha túléli. Mese ez. Mese a valóságról. Helyenként kényes, helyenként véres téma. Olyan, mint a világ „körülöttünk”: súlyos tragédiákkal és apró örömökkel teli. Mese ez. Egy férfi története mélyen (helyenként száz méter mélyen) szántó gondolatokkal. Egy férfi meséje a földalatti (underground) mozgalomról, amelyben nem ideológiai, hanem biológiai képzés folyik. A rendszer helyett a rendszeres veszélyekkel harcolnak. Mese ez. A mélység meséje. Takaros lakás takarítás előtt. Tataroztak, vakoltak, pakoltak, most meg „minden úszik”, a bútorok, a kofferok és az a néhány hal az akváriumban. A sarok... igen, a sarok, mintha külön „földterület” lenne. Ott aztán minden a helyén van, katonás rendben. S mi minden... Például barlangászsisak, elemlámpa, néhány vastag és még vastagabb kötél, lavinazsinór, ásókapa (nagyharang). A férfi biztat, nézzem csak meg közelebbről is. Aztán hellyel és kólával kínál, majd nagy halom képet bányász elő az egyik bányászlámpa alól. „Ide nézzen... Itt van mondjuk annak a szegény fiúnak a képe, aki a jósvafői Kossuth-barlangnál fulladt meg búvármerülés közben. Látja, ezen a felvételen éppen hozzák föl szerencsétlent a felszínre. Elmesélem ezt is, ha akarja. Kényelmesen ül? Szóval az úgy volt...” És a férfi belekezd. Otthon ül a foteljában, bakancs van rajta, még egy mellény, amelynek ott a szív fölötti részén egy vöröskeresztes embléma feszül. A saját lakásában „sem tud kivetkőzni önmagából”. Ő itt is a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője. - Érdekes történet az enyém. Pedig nagyon szürkén indult. Mondhatnám: unalmas, egyhangú gyermekkorom volt. Persze, hogy izgalomra és kalandokra vágytam. Itt éltem Budán, a betonrengetegben és egészen tizennégy éves koromig kellett várni a változásra. Akkor történt, hogy megismertem Radó Tamást, meg jó néhány srácot, akikkel eljártam a Ferences templomba ministrálni. Szerettem odamenni, hiszen az udvaron mindig tudtunk futballozni egy jót. Akkoriban kerültem kapcsolatba a barlangászattal. Nem sokkal később úgy alakult az életem, hogy Jósvafőre költöztem, ott dolgoztam és tanultam. Akkor már a barlangok jelentették számomra az igazi „életteret”. Ne csodálkozzon: aki egyszer beleszeretett a mélység világába, aki megízlelte a felfedezés örömét, az sohasem tud szabadulni tőle, így voltam ezzel én is. Büszkén mondhatom, hogy az általam vezetett csoport fedezte fel nyolcvannégy április másodikán, fél kettőkor a József-hegyi-barlangot. Később további tíz új barlangot találtunk. Büszke vagyok ezekre a felfedezésekre, mint ahogy arra is, hogy a mi mentőszolgálatunk már harminckét éve létezik. Orvosokkal együtt ötvenen vagyunk, és rengeteg mentésben vettünk részt. Tudja, csodálatos dolog, de ne felejtse el, hogy számtalan tragédiát éltem már át... Idézet a Magyar Barlangi Mentőszolgálat elnökségének írt jelentésből: „1997. július 9-én szerdán 18.35-kor a lakásomon Börcsök Péter, a Barlangi Mentőszolgálat tagja értesített telefonon, hogy a jósvafői Kossuth-barlang Reménytelen elnevezésű szifonjában (víz alatti barlangjárat) egy barlangkutató benn rekedt... Azt is megtudtam, hogy körülbelül 16 óra 10 perckor Kominka Zoltán búvármerülést hajtott végre, a megadott időben nem jött a felszínre, így a biztosító mentőbúvár azonnal leszállt a keresésére. De kétszeri próbálkozás után sem találta meg az eltűnt barlangkutatót a zavaros vízben... A riasztás után tizedikén, csütörtökön 0 óra 21-kor érkezett a mentőcsapat Jósvafőre. A helyszínen a merülést biztosító búvár, Sári Attila elmondta: Kominka Zoltán vízre szállását követően nem sokkal azt észlelte a merüléskor igen zavarossá vált vízben, hogy nem látja társa fényét, és légbuborékok sem jönnek a felszínre. Ami egyértelművé tette, hogy valami probléma van. Kötéljelzéseire a mélyből nem érkezett válasz. Ezek után azonnal a mélybe merült társa keresésére. A megbeszélt kilenc méter mélységig semmit sem talált, így tovább merült és körülbelül 26 méter mélységben megtalálta Kominka Zoltán egyik búvárpalackját teljesen kiürülve, búvárszlengben, koppanásig kiszívva. A látási viszony nulla volt, a felkavart vízben centiméterekre sem lehetett látni.” Újra és újra megszólal a férfi rádiótelefonja. Hiába ért haza és „tudta le” a mai napot, bármikor, bármelyik pillanatban hívhatják. Telefonon, vészhelyzetben hogy azonnal induljon. Állandó készültség ez. A férfi mutatja a „menetfelszerelését”: szépen összehajtogatott ing, váltás fehérnemű, zsebkendő, törülköző, tartós elem (a lámpába mindig kell...) olyan, mintha háborúba készülne. Érthető. Olyan is előfordult, hogy este ült otthon a kisgyereke és fiatal felesége társaságában, aztán harapott kettőt a rakott krumpliból, majd a következő pillanatban a krumpli helyett már rakhatta be a cuccait a táskájába. Napokig nem jött haza. Olyankor rendszerint emberéletről van szó. A riasztáskor nincs idő gondolkodni, nincs idő búcsúzkodni. Menni, aztán tenni kell. A férfi tárcsázza az ORFK főügyeletvezetőjét, aki pillanatok alatt rendőrautót küld érte. Már sokszor elvitte őt a rendőrség. Rendszerint szirénázva. Újra és újra megszólal a férfi rádiótelefonja. Most, a beszélgetés alatt nem „azért” keresik. El sem hiszi, milyen munkáink voltak. Ha azt mondom magának, hogy a testőrök mellett mi vigyáztunk a pápára, bizonyára meglepődik. Pedig így volt. Kilencvenegyben, amikor itt járt őszentsége, nekünk, barlangászoknak át kellett vizsgálnunk a Budai vár alatt húzódó labirintust. Természetesen az volt a feladatunk, hogy bármilyen esetleges készülő merényletet felderítsünk, megakadályozzunk. Akkor kezet fogott velem a pápa, ott voltam rendszerint a kíséretében. Aztán hívtak bennünket a Farkas Helgaüggyel kapcsolatban is. Emlékszem, a rendőrség olyan fülest kapott, hogy az eltűnt lány holttestét a Tiszában kell keresni. Négyen mentünk a folyóhoz és több napon át merültünk alá. Centiméterről centiméterre vizsgáltuk át a jelzett részt, de nem találtunk semmit. A legutolsó „ismertebb” feladatunk a Pándy-ház feltérképezése volt. Teljes titokban utaztunk Dunakeszire, fölpakolva mindenféle műszerekkel. Reggeltől estig ástunk-kutattunk, a ház minden milliméterét leellenőriztük, de nem találtunk emberi maradványokat. Dunakeszin egyébként állandó zaklatásnak voltunk kitéve. Az újságírók a szomszéd kertből leskelődtek, volt olyan ember, aki ötszáz forintért adott bérbe egy létrát, hogy arról kukkolhassanak a sajtó munkatársai... De ott voltam kilencvenötben a Szent István-expedíción, amikor az elsüllyedt hajó keresése közben három búvártársam sérült meg. További idézet a Magyar Barlangi Mentőszolgálat elnökségének készített jelentésből: „Már több mint hatvan órája folyt a mentés, amikor július 14-én pénteken, 9 óra 45 perckor Czakó merülőbúvár 23 fő kiszolgáló személyzettel leszállt a barlangba. 11 óra 50-kor Szabó Zoltán, az MKBT-tábor vezető búvárja saját készülékkel a szifonba merült. A harmadik szűkület után a szifon nulla pontjától kb. 67 méternyire megtalálta Kominka Zoltán élettelen testét. Szabó Zoltán a felszínre érve elmondta, hogy a testet a szifonjárat kijárata felé fordulva találta maga alá húzott lábbal, kezei előre lógtak, mintha gyorsúszó pózban lenne... A baleset okáról a mentés vezetőségének az a kialakult véleménye, hogy Kominka Zoltánt merülés közben elfogta a felfedezés izgalma, és elkezdett lefelé úszni az „ismeretlenbe”. Először elhagyta a kiürült palackját, majd a harmadik szűkület előtt a lámpáját, így egy palackkal gyorsan átúszott a résen és végigúszta azt a távot, amit Sári Attila tett meg kilencedikén délelőtt. Ezután visszafordult és a második palack kiürülésekor érte a fulladásos halál. A bekövetkezett balesetet a mentés vezetői „tipikus” sportbalesetnek minősítették.” Adamkó Péter karszt- és barlangszakértő, barlangkutató, ipari alpinista, búvár - és veszélykereső, aki egyszerűen csak sportembernek tartja magát. Még mesélne, folytatná a történeteit, mutatná az otthon is féltve őrzött felszereléseit, elővenne újabb és újabb jelentéseket korábbi mentéseiről, de már későre jár. Kezet fogunk. Már a lépcsőfordulónál baktatok, amikor még utánam szól: „Az a jelentés, amit olvasott... szóval ott Jósvafőn, a Kossuth-barlangnál nagyon kikészültem. Az az egy hét megrémisztett, s talán meg is változtatott. A vízbe fulladt búvár mellett csaknem meghalt még néhány társam. Mondom: azóta picit megváltoztam, de nem adom fel, s nem hagyom abba soha... Na viszlát!” Mese ez. A valóság meséje. NEMZETI SPORT