Nemzeti Sport, 1998. január (9. évfolyam, 1-30. szám)

1998-01-27 / 26. szám

IX. 26. • 1998. január 27. E­lkeserít legkedvesebb sportágam­, a női ké­zilabda megtépázott nimbusza, a sportág­ban zajló fejetlenség, s az ennek egyenes következményeként megjelenő­ sikertelenség. Janu­ár elején olvastam a Nemzeti Sportban az alig egy év eltelte alatt megjelenő sokadik női kézilabda vá­logatott keretet, s nem értem, mi és „ki” az örökös változás oka. Igaz, hogy volt egy eredménytelen Eb (hogy miért, azt most ne kutassuk), s volt egy peches vébé, amelyen sikeresebben szerepelhettünk volna, ha a sors szeszélye folytán nem egy csoportba kerül már a selejtezőkön a vébé 1-3. helyezettje. Fortuna lehetett volna kegyesebb is hozzánk, de nem csak ő pártolt el tőlünk. Hiányzik a kézilabdában dolgozó vezetők következetessége. A jelenlegi elképzelésben szikráját sem lehet látni a tervszerűségnek. Lau­­rencz mester - személyes sértődések után - a rendel­kezésére álló keretből állította össze a maga csapa­tát. Hogy nem döntött rosszul, bizonyítja az is, hogy Csík mester nem hajtott végre nagyobb változtatást, csak visszajöttek a régiek. Elindított egy folyama­tot, amelyben ötvözte az idősebb játékosok tapasz­talatát és a fiatalok lelkesedését, bizonyítani akará­sát és gyorsaságát. Az utolsó pillanatban azonban nem bízott kellően bennük. Pedig hogy lehetett vol­na, azt bizonyította az egri tornán a Japán elleni mérkőzés második félideje, amikor káprázatosan játszottak, s a félidő alatt csupán négy gólt kaptak. (Személyesen láttam.) Visszatérve a játékosok vb-teljesítményéhez. Far­kas Ági klasszisjátékos - ha jó formában van. Most azonban látszott rajta a mérkőzéshiány, és a siker­telenség meggondolatlansághoz, bohémkodáshoz vezetett, ami megbosszulta magát Korea és Dánia ellen. Talán szerencsésebb lett volna, ha Borók Ri­ta több lehetőséget kap, mert érezve az edző bizal­mát, esetleg legyőzi a lámpalázát és a csapat hasz­nosabb tagjává válik. Szeretem Pádár Ildikó szolid, kedves egyéniségét, de meg kell mondani, voltak már eredményesebb napjai is. Vajon miért nem ka­pott több lehetőséget a győriek fiatal, tehetséges já­tékosa, Kulcsár A., aki a pályán bizonyított, táma­dásban sokkal eredményesebb volt, a védekezésben pedig gyorsabb. Ketten jól kiegészíthették volna egymást. Ha Szabó Melinda nem Vasas-játékos, ta­lán kevesebb lehetőséget kap a hibázásra, lassú, sok szabálytalansággal ötvözött játékával. Tisztelem a csupa szív Németh Helgát, Kökény Beát és Erdős Évát (nekem a vébén utóbbi tetszett a legjobban), ők már jó ideje a magyar válogatottat igazán erősítő játékosok, és remélem, még hosszú ideig azok ma­radnak. Ám úgy vélem, már most kell melléjük az utánpótlás, hogy ne hirtelen, minden átmenet nélkül történjen majd a váltás. Mert ebben a folyamatban lassan csak múltja lesz a női kézilabdának és jövője nem látszik. Németh András számomra eddig a kézilabdasport egyik legjobb szakembere volt, aki rendelkezik olyan intelligenciával, emberi tartással, józansággal és elkötelezettséggel a sportág iránt, hogy mindig megtalálja a legjobb megoldást a döntéseiben. Sze­retném, ha nem ingatna meg ebben a hitemben! Hi­szen a barátjával, edzőtársával összeállított tizen­hatos keretben mást nem tudok felfedezni, mint azt az elvet „Te segíthetsz nekem, én segítek neked”, vagyis a válogatott jelenlegi összeállításánál nem a nemzeti, hanem egyéni érdekek megjelenése domi­nál. Az tény, hogy a Dunaferr és az FTC a nemzeti bajnokság első és második helyezett csapata, de nem biztos, hogy szinte minden poszton ebben a két együttesben vannak a legjobb játékosok. Mondhat­nám így is: Önök most nem azt a feladatot kapták, hogy bizonyítsák munkaadóiknak az egyesületben, hogy a saját játékosaik a legjobbak. Nem az a fel­adatuk, hogy két fronton készítsék fel játékosaikat a klubcsapatok előtt álló nemzetközi szereplésre, hanem az, hogy a már meglévő (esetleg néhány he­lyen megváltoztatott) válogatottat készítsék fel úgy, hogy a közeli selejtezőkön túljutva sikeresen vehes­sék a további akadályokat (Eb, vébé, olimpia). Az elnökség tisztelt tagjaitól pedig azt kérem, hogy vegyék észre, mennyire nem egészséges, ha a nemzeti válogatott edzője klubcsapatedző is. Ilyen esetben az edző kiszolgáltatottá válik klubjában a vezetőinek, játékosainak, akik esetleg „megégethe­tik” a bajnoki mérkőzéseken. Ez pedig részrehajlást teremthet a megoldásaiban. Lássák be, hogy nem halogatni kell a döntést, hanem gyorsan meghozni, mert a jövő forog kockán. Nem szabad csak részfel­adatokat kipipálni. Az eredményt csak olyan folya­matosan végrehajtott terv hozhatja meg, amely a fiatalok bevonásával magába foglalja a csapatépí­tést, a célt, a követelményt és a lehetőséget is a megvalósításhoz. T­anuljunk a mások munkájából (Korea, Dá­nia, Norvégia)! És most már talán Románia sem a félévenkénti újabbnál újabb kerettel, hanem több éve együtt dolgozó, egymás gondolatát is ismerő „együtt lélegző” csapat egységével éri el sikereit. Válogatott keret tehát már az Eb-n és vébén is volt, csak össze kellett volna gyúrni, taktikailag összekovácsolni a tagjait. Féltem szeretett sportágamat az újabb sikertelen­ségtől, a háttérbe szorított tehetséges fiatalokat a bizalmatlanságból eredő mellőzöttségtől. Félek, hogy a focikudarc a kézilabdában is megismétlődik. Bízom viszont abban, hogy a fentieken elgondol­kodnak azok, akiknek ez feladatuk, és rendet te­remtenek a kézilabda háza táján. Tóth Béláné (Nyíregyháza, Ószőlő u. 4.) A HÉT LEVELE -A sikerek után is szerény maradt” - Újra gratulálhatunk Puhl Sándornak, miután negyedszer (ráadásul négy egymást követő évben) választották meg a földke­rekség legjobb bírójának. Nem véletlenül. Ő az utóbbi évek ma­gyar futballtársadalmának ki­emelkedő tudású, világszerte elis­mert prófétája. Nagyon meg kell becsülnünk, és melegen megszorí­tani a kezét, mert páratlan a telje­sítménye, miként az is, ahogy el­érte. Következő feladataira min­dig felkészült, legyen az NB I-es mérkőzés vagy Bajnokok Ligája­­döntő, s mindig azonos nívón pró­bált működni. A sikerek után is szerény maradt, azt viszont több­ször elmondta, hogy amikor kül­földi találkozón a kezdőkörben áll, akkor ő nem Puhl Sándor, ha­nem Magyarország. Neki (is) köszönhetjük, hogy ahol népszerű a futball, ott most is hallanak kis országunkról. Na­gyon sajnálom azokat, akik irigy­kednek rá vagy unják a sikereit. Sajnos, általános jelenség társa­dalmunkban: ha én az élet egyet­len területén sem tudok maradan­dót alkotni, akkor ez másnak se sikerüljön. Pedig az ilyen sikerek a nemzetet is felemelik. Az UEFA öngólt lőtt Puhl eltil­tásával, erre bizonyság, hogy az UEFA ismét őt választotta a leg­jobb bírónak. Nevetséges indok, amiért eltiltották, hogy egyszer nem adott sárga lapot, amikor in­dokolt lett volna. Hány ilyen eset fordul elő? - kérdezem én. Minden meccsen előfordulnak ilyen téve­dések. Arról már nem Puhl tehet, hogy sérülés is történt azon a mérkőzésen. A súlyos eltiltás pél­da nélküli, de remélem, Puhl azért ott lehet majd a vb-n, hogy bizonyíthassa: még mindig ő a legjobb. Földvári Zoltán (Pécs, Verseny u. 4.) „A szurkolásnak is vannak szabályai”­ ­ A január 15-én lejátszott GYSEV-Ringa-DKSK-Borsod-­Chem kosárlabda-mérkőzés sok szót nem érdemel, hiszen a hazai csapat egyetlen percnyi esélyt sem adott a „szétzilált” miskolciak­ Sokszemközt Feladó: KnrtwIlWtt'keMM* -j|- f| rv»5 a »»ctn, AZ OLVASÓ feW :' , 4 |08|33S A rovatot szerkeszti: Z. Vincze György iMMMS \­A Mqgygy OUffifrtot Csopqf K&rsoytMjv Bp­, § SPORT /WF MiskoteM I 1 1399 Bp. Bastaflőfc 701/437 nak. Annál érdekesebbek viszont a pályán kívül történtek. Király Sándor (aki a találkozó alatt végig reklamált vagy sportszerűséget nélkülöző hangnemben kiabált) a meccs végén ezt nyilatkozta: „Nem elég, hogy három kulcsjáté­kosom cserben hagyott, még a kö­zönségünket is elvették tőlünk. Ezt felháborítónak tartom”. Nem értem, Király úr mit tart felháborítónak. Az, hogy három kulcsjátékosa csődöt mondott, azt hiszem, szakmai probléma, amely saját munkáját (mentális felkészí­tés, pedagógia módszerek alkal­mazása) minősíti. A közönség „el­vételéről” pedig annyit: a szurko­lásnak is vannak szabályai, és akik nem tartják be, azok nem kí­vánatos személyek. Az nem felháborító, hogy a mis­kolciak már a megérkezés után botrányosan viselkedtek, amikor kővel betörték az öltöző ablakát? Az sem felháborító, hogy a „ked­ves vendégek” obszcén kifejezése­ket kiabáltak a mérkőzés alatt, vagy az, hogy egy miskolci szur­koló dobverővel veszélyeztette a közönséget és a játékosokat? Király úr egy másik nyilatko­zatában úgy vélte, hogy a bírónak nem volt joga kiüríteni a vendég­szektort. Az az érzésem, hogy Ki­rály úr vagy nagyon szerencsétle­nül nyilatkozik, vagy nem ismeri eléggé a kosárlabdára vonatkozó szabályokat. Tudom, hogy a soproni szurko­lók sem angyalok, ám ha eddig valamilyen botrányt okoztak, a szövetség mindig megtorolta. Re­mélem, hogy a nemzetközi szövet­ség is konzekvens lesz és nem a soproni, hanem a diósgyőri csa­patot bünteti meg. Én viszont gratulálok a soproni lányoknak a kiváló sorozatért, s azt kívánom, hogy a három címből (magyar bajnokság, Magyar Kupa, Ron­­chetti-kupa) legalább kettőt el­nyerjen. K. J. (Sopron, teljes név és cím a szerk.-ben) állapotát már említettem. Siral­mas. A „látogatót” betört és meg­rongált ajtók és ablakok, lefeszí­tett védőrácsok, hiányos ereszcsa­tornák, feltépett műanyagpadló, függönydarabok, szakadt mész­­hidrátos zsákok, összetört és egy­másra dobált szekrények, padok, székek, asztalok fogadják. A le nem vágott gaz, az össze­­szedetlen falevél, a cafatokban lógó labdafogó háló, a hiányos kerítés, a kosárpalánkok csonk­jai, de szinte minden a barbariz­mus jeleit idézi. A fentieket nem lehet megmagyarázni, sőt, a leír­takból az iskola is kivette részét, legalábbis a jelek erre utalnak (pl. pingpongasztallal eltorlaszolt ab­lak), de az egykor jobb napokat látott felszerelési tárgyak is mél­tatlan állapotban vannak. A fele­lőtlenség és a gondatlanság miatt milliós értékek mentek tönkre. Vajon van-e felelős? Nagy József, a VÖK volt veze­tője, minden bizonnyal az, de Nagy György sem tudott (vagy akart) a rábízott feladattal meg­birkózni. A polgármesteri hivatal az ellenőrzést mulasztotta el. De ez már semmin sem változtat. Major László (Székesfehérvár 1. Pf.: 189) A vak emberek sohasem nyer­hetik vissza a látásukat. Hiszek azonban abban, hogy a magyar fo­ci még mindig gyógyítható! Nem szabad engedni, hogy a magyar focira úgy tekintsenek, mint a vi­lágtalanokra, sajnálattal, szána­kozva. Az utolsó órában vagyunk, hogy kitaláljunk. Aki tud, segít­sen! Szilvási Balázs (Győr, Teleki L. út 53.) •.Vajon van-e felelős?”­ ­ A Videoton volt Tömegsport­telepén a rendszerváltás előtt, fő­leg labdarúgásban, pezsgő élet zajlott. A népszerű Híradó-kupa mellett az atlétika-, a sakk-, a pingpong-, a tenisz-, a kézi- és kosárlabda-, valamint más ren­dezvényektől volt hangos a sport­telep. A rendszerváltás után a Tö­megsporttelep szerepét a VOK- nak kellett volna átvennie, de a patyolat tisztaságú létesítmény inkább kiállítási tárgyként műkö­dött egy elvont gondolkodású ve­zető felügyelete alatt. A volt sporttelep (amelyen időnként még pattogott a labda) ijesztő gyorsa­sággal rohant az enyészet felé. Az illetékesek ezt figyelmen kívül hagyták és semmit sem tettek a megakadályozására. Az észrevé­teleket a sporttelepet üzemeltető, 327. Számú Szakmunkásképző Intézet (testnevelő tanára) nehez­ményezte, de minden maradt a ré­giben. A sporttelep tönkrement, és mai állapotát tekintve a siral­mas jelző illik rá. A polgármesteri hivatal közben intézkedett és a Váci Mihály Szakközépiskolának a volt tö­megsporttelep rendbetételére vá­rosi támogatást és egy gondnok felvételére lehetőséget adott. A megbízott testnevelő tanár, Nagy György igazgatóhelyettes (aki versenyben volt az iskola igazga­tói székéért is) nem élt vele. Nem vett fel gondnokot, de a sporttelep rendbetételére szánt összeg sorsát is homály fedi. Mai NYELVELÉS Néhány szó a névelőről Korábban már szóvá tettem, hogy a sajtóban gyakran tapasz­talható a névelő hibás használata. Állításom igazolására - helyen­ként hozzájuk fűzve nyelvőr-kifogásaimat - íme, néhány példa: A svéd Ravelliről olvastam. Az immár a 37. születésnapját is megünnepelheti - ti. csapata kapujában. A 37. előtt fölösleges az a névelő. .. A lényeg a számunkra az, hogy... Itt a számunkra elé szükségtelenül kitett névelő akasztja meg olvasó szemünket. □ Ha ezt az Orth Gyuri megélhette volna... olvasom egy címolda­lon. A személynevek elé kiírt névelő pongyolaság, nem nyilvános­ságnak szánt írásba való megoldás. O Stich ...jelenleg csak a 16. a világranglistán. Hemmel ... a 26. a világranglistán. Ezekben az idézetekben is megakasztja olvasó szemünket az egymás közelé­be került két-két névelő. A sorszámnevek elől bízvást elhagyhat­ta volna az alkat a szerző. □ Az sem egy igazán jó állapot, hogy... Itt az egy, határozatlan névelő használata nem indokolt, sőt még az igazán is fölösleges szófecsérlés, nélküle is teljes lenne az idé­zet mondaivalója. □ ...a csapat olasz edzője. Nápolyban is dolgo­zott Biaon. Ebben a példában szembeötlő hiba az elmaradt név­elő. A városnév elé odakívánkozik az úk névelő, helyesírási hiba viszont az edzője mögé tett vessző, amelynek semmi keresnivaló­ja nincs az idézetben. F. Kovács Ferenc «A magyar föci még mindig gyógyítható”­ ­ Néhány évvel ezelőtt Bécsben jártam, s egy akkori élmény azóta is él bennem. Egy vakok intézetét látogattuk meg, ahol a látogatók számára egy fénytelen terem egy­­egy részét az élet különféle szín­tereivé alakították át. A vendé­gek egy vakvezető segítségével körbemehettek a tökéletesen sötét teremben és megtapasztalhatták, hogy milyen a világtalanok élete. Megfoghatták a tárgyakat, zajo­kat hallottak, de semmit sem lát­tak. Hátborzongató élmény volt. Sajnos, a magyar labdarúgás is ehhez hasonló „teremben” tapo­­gatódzik tehetetlenül, s még a ve­zetőjét is elvesztette. Ezért kicsi a remény, hogy megtalálja a szobá­ból kivezető utat. Pedig ha nem lel rá mielőbb egy társra, a veze­tőjére, végleg itt ragadhat. A vakokhoz látogató ember és a magyar labdarúgás helyzete szin­te azonos. Az ember a terembe lé­pés előtt tökéletesen lát, világos­ság van, így volt ez jó pár évvel ezelőtt a magyar focival is. Lab­darúgásunk azonban belekerült ebbe a sötétségbe, és elvesztette a látását. Barangolt a sötétben, sor­sa azonban a miénktől különvált. Az intézetből a vezető segítségé­vel a látogatók kijutottak, labda­rúgásunk számára azonban a sö­tétség megmaradt, s a fényre ke­rülés egyre távolabbinak tűnik. Számomra a kiérés élménye volt a legmegrázóbb. A fényben szemem lassan hozzászokott a vi­lágossághoz, a vak segítő azonban rezzenéstelen arccal ment tovább. Az ő számára semmi sem válto­zott. Biztos vagyok benne, hogy egy­szer azért labdarúgásunk is kijut a sötétségből. Azért kell küzdeni, dolgozni, hogy ne vakként, hanem látó emberként hagyja maga mö­gött e félelmetes múltat. Kerüljön ismét a fénybe, szokja meg, hogy ismét lát, és cselekedjen úgy, mint az az ember, aki csak kíváncsi­ságból és csak egyszer keresi fel ezt a helyet, hogy aztán sohase fe­lejtse el. M M­iért lennének kivételek a sportegyesületek?” - Örömömre szolgált az a hír, hogy már az MLSZ is foglalkozik azzal a gondolattal, hogy csak 12 csapatos NB I-et indít. Évekkel korábban én is, meg több levele­zőtársam is tett már ilyen javasla­tot. Jó lenne, ha nem másfél év múlva, hanem már az 1998/99-es labdarúgó-bajnokságban megva­lósulna, mert azonnal emelkedne a színvonal, ha a gyengébb csapa­tok nélkül zajlanának a profi­találkozók. Az is újabb lökést ad­na, ha a többi labdajátékhoz ha­sonlóan rájátszás és nem a gólkü­lönbség döntene a helyezésekről. Tudom, hogy sokan nem érte­nek majd egyet velem, ám ha lét­rejönne a 12 csapatos NB I, akkor elég lenne 20 „fizetett dolgozó”, 12 játékos és 8 más alkalmazott­­ elnöktől a szertárosig. Persze, igazolt játékos több lehet, de a ti­zenharmadiktól csak amatőr stá­tusban. Ezzel megszűnne a feles­legesen foglalkoztatott személyek után a fizetési kötelesség, a felhal­mozódott tömérdek tb-hátralékot ugyanis nem elengedni, hanem befizettetni kell. Nem tudom, mi történne, ha minden kft., bt. stb. tb-tartozását elengednék. S a jö­vőben miért lennének kivételek a sportegyesületek?... Az agyonszajkózott utánpót­lásról is bátorkodom véleményt nyilvánítani, miután közvetlenül érintett vagyok és több évtizedes tapasztalatom van. Kis csapatom­mal évente 25 mérkőzést is leját­szunk és több helyen vendégsze­repelünk különböző tornákon, ezért tudom, hogy milyen sok te­hetséges gyereket látni ilyen ren­dezvényeken. Otthon elvesznek a falujukban, mert nincs olyan szakember, aki speciális képzés­ben részesítené őket, így viszont csak grundfocisták maradnak és a saját szórakoztatásukra játsza­doznak. Kár lenne a tehetséges fiatalokat ilyen „sorsra ítélni”. Városunk kollégiumába ezért is hívtam több gyereket, de a több ezres költséget a szülők nem­­tud­ták fedezni. A „kör bevégződött”. Lásd az eredményt Vácott, Debrecenben, Egerben, Szolnokon, Szegeden, ahol hasonló eljárással dolgoz­nak, ott van is eredménye. De csak olyan város vállalhatja ezt, amely kollégiumi rendszert és el­látást tud teremteni a vonzáskör­zetében lévő kisebb települések tehetséges gyermeklabdarúgói­nak. Természetesen központi do­tációval. Mert a költségeket sem a szülők, sem a polgármesteri hiva­talok nem tudják maguk előte­remteni. Ha a kormány valóban támogatni akarja az utánpótlás­nevelést, ez lehetne a járható út. Lakatos István (Kalocsa, Zöldfa u. 24.) NEMZETI SPORT 9 Válaszol a szerkesztő Kerekes Jánosnak (Bükkszentkereszt, Petőfi u. 27.): - A magyar futball még jelenlegi állapotában is nagy érték, ezért teljesen igaza van, amikor úgy véli, hogy az FTC megvásár­lása bombaüzlet. Az is valószínű, hogy a külföldi befektetők - ahogy ezt más vállalkozásoknál már tapasztalhattuk - a magyar gyakorlatnál jóval kevesebb vezetőt alkalmaznak, ugyanakkor sokkal többet követelnek. Hogy ez majd hogyan valósul meg és milyen eredményre vezet a csaknem teljesen gazdaságossági sík­ra terelt magyar futballban, az egyáltalán nem távoli jövőben alighanem kiderül. Lukács Lászlónak (Balatonfüred): - Kérésére csak most tudok válaszolni: telefoni értesítést ugyan nem küldtünk, de az idény kezdetekor külön kérés nélkül is meg­jelentettük a síversenynaptárt, amelyben a Világkupa eseményei is szerepelnek. Bízom benne, hogy észrevette. H. Xéniának (Bp.,Versec sor 13.): - Noha nem dicséretnek szánta, mégis elismerést jelent, hogy rendszeres olvasója lapunknak és a labdarúgóévkönyvvel is elé­gedett. Annak is örültem, hogy a vélt névhibákat szóvá tette, mert így lehetőségem van arról tájékoztatni: Hriszto Vidakovicsnak, a Real Betis játékosának a neve valóban Hriszto (és nem Riszto), a Krisztusból eredeztetett keresztnévhez ugyanis a H hozzátarto­­zik. Drobnjaknak, a Lens játékosának a nevét azonban afranciák írják Anto-nak és Anton­nak is, az előbbi valószínűleg becézett forma.

Next