Nemzeti Sport, 1998. január (9. évfolyam, 1-30. szám)
1998-01-27 / 26. szám
IX. 26. • 1998. január 27. Elkeserít legkedvesebb sportágam, a női kézilabda megtépázott nimbusza, a sportágban zajló fejetlenség, s az ennek egyenes következményeként megjelenő sikertelenség. Január elején olvastam a Nemzeti Sportban az alig egy év eltelte alatt megjelenő sokadik női kézilabda válogatott keretet, s nem értem, mi és „ki” az örökös változás oka. Igaz, hogy volt egy eredménytelen Eb (hogy miért, azt most ne kutassuk), s volt egy peches vébé, amelyen sikeresebben szerepelhettünk volna, ha a sors szeszélye folytán nem egy csoportba kerül már a selejtezőkön a vébé 1-3. helyezettje. Fortuna lehetett volna kegyesebb is hozzánk, de nem csak ő pártolt el tőlünk. Hiányzik a kézilabdában dolgozó vezetők következetessége. A jelenlegi elképzelésben szikráját sem lehet látni a tervszerűségnek. Laurencz mester - személyes sértődések után - a rendelkezésére álló keretből állította össze a maga csapatát. Hogy nem döntött rosszul, bizonyítja az is, hogy Csík mester nem hajtott végre nagyobb változtatást, csak visszajöttek a régiek. Elindított egy folyamatot, amelyben ötvözte az idősebb játékosok tapasztalatát és a fiatalok lelkesedését, bizonyítani akarását és gyorsaságát. Az utolsó pillanatban azonban nem bízott kellően bennük. Pedig hogy lehetett volna, azt bizonyította az egri tornán a Japán elleni mérkőzés második félideje, amikor káprázatosan játszottak, s a félidő alatt csupán négy gólt kaptak. (Személyesen láttam.) Visszatérve a játékosok vb-teljesítményéhez. Farkas Ági klasszisjátékos - ha jó formában van. Most azonban látszott rajta a mérkőzéshiány, és a sikertelenség meggondolatlansághoz, bohémkodáshoz vezetett, ami megbosszulta magát Korea és Dánia ellen. Talán szerencsésebb lett volna, ha Borók Rita több lehetőséget kap, mert érezve az edző bizalmát, esetleg legyőzi a lámpalázát és a csapat hasznosabb tagjává válik. Szeretem Pádár Ildikó szolid, kedves egyéniségét, de meg kell mondani, voltak már eredményesebb napjai is. Vajon miért nem kapott több lehetőséget a győriek fiatal, tehetséges játékosa, Kulcsár A., aki a pályán bizonyított, támadásban sokkal eredményesebb volt, a védekezésben pedig gyorsabb. Ketten jól kiegészíthették volna egymást. Ha Szabó Melinda nem Vasas-játékos, talán kevesebb lehetőséget kap a hibázásra, lassú, sok szabálytalansággal ötvözött játékával. Tisztelem a csupa szív Németh Helgát, Kökény Beát és Erdős Évát (nekem a vébén utóbbi tetszett a legjobban), ők már jó ideje a magyar válogatottat igazán erősítő játékosok, és remélem, még hosszú ideig azok maradnak. Ám úgy vélem, már most kell melléjük az utánpótlás, hogy ne hirtelen, minden átmenet nélkül történjen majd a váltás. Mert ebben a folyamatban lassan csak múltja lesz a női kézilabdának és jövője nem látszik. Németh András számomra eddig a kézilabdasport egyik legjobb szakembere volt, aki rendelkezik olyan intelligenciával, emberi tartással, józansággal és elkötelezettséggel a sportág iránt, hogy mindig megtalálja a legjobb megoldást a döntéseiben. Szeretném, ha nem ingatna meg ebben a hitemben! Hiszen a barátjával, edzőtársával összeállított tizenhatos keretben mást nem tudok felfedezni, mint azt az elvet „Te segíthetsz nekem, én segítek neked”, vagyis a válogatott jelenlegi összeállításánál nem a nemzeti, hanem egyéni érdekek megjelenése dominál. Az tény, hogy a Dunaferr és az FTC a nemzeti bajnokság első és második helyezett csapata, de nem biztos, hogy szinte minden poszton ebben a két együttesben vannak a legjobb játékosok. Mondhatnám így is: Önök most nem azt a feladatot kapták, hogy bizonyítsák munkaadóiknak az egyesületben, hogy a saját játékosaik a legjobbak. Nem az a feladatuk, hogy két fronton készítsék fel játékosaikat a klubcsapatok előtt álló nemzetközi szereplésre, hanem az, hogy a már meglévő (esetleg néhány helyen megváltoztatott) válogatottat készítsék fel úgy, hogy a közeli selejtezőkön túljutva sikeresen vehessék a további akadályokat (Eb, vébé, olimpia). Az elnökség tisztelt tagjaitól pedig azt kérem, hogy vegyék észre, mennyire nem egészséges, ha a nemzeti válogatott edzője klubcsapatedző is. Ilyen esetben az edző kiszolgáltatottá válik klubjában a vezetőinek, játékosainak, akik esetleg „megégethetik” a bajnoki mérkőzéseken. Ez pedig részrehajlást teremthet a megoldásaiban. Lássák be, hogy nem halogatni kell a döntést, hanem gyorsan meghozni, mert a jövő forog kockán. Nem szabad csak részfeladatokat kipipálni. Az eredményt csak olyan folyamatosan végrehajtott terv hozhatja meg, amely a fiatalok bevonásával magába foglalja a csapatépítést, a célt, a követelményt és a lehetőséget is a megvalósításhoz. Tanuljunk a mások munkájából (Korea, Dánia, Norvégia)! És most már talán Románia sem a félévenkénti újabbnál újabb kerettel, hanem több éve együtt dolgozó, egymás gondolatát is ismerő „együtt lélegző” csapat egységével éri el sikereit. Válogatott keret tehát már az Eb-n és vébén is volt, csak össze kellett volna gyúrni, taktikailag összekovácsolni a tagjait. Féltem szeretett sportágamat az újabb sikertelenségtől, a háttérbe szorított tehetséges fiatalokat a bizalmatlanságból eredő mellőzöttségtől. Félek, hogy a focikudarc a kézilabdában is megismétlődik. Bízom viszont abban, hogy a fentieken elgondolkodnak azok, akiknek ez feladatuk, és rendet teremtenek a kézilabda háza táján. Tóth Béláné (Nyíregyháza, Ószőlő u. 4.) A HÉT LEVELE -A sikerek után is szerény maradt” - Újra gratulálhatunk Puhl Sándornak, miután negyedszer (ráadásul négy egymást követő évben) választották meg a földkerekség legjobb bírójának. Nem véletlenül. Ő az utóbbi évek magyar futballtársadalmának kiemelkedő tudású, világszerte elismert prófétája. Nagyon meg kell becsülnünk, és melegen megszorítani a kezét, mert páratlan a teljesítménye, miként az is, ahogy elérte. Következő feladataira mindig felkészült, legyen az NB I-es mérkőzés vagy Bajnokok Ligájadöntő, s mindig azonos nívón próbált működni. A sikerek után is szerény maradt, azt viszont többször elmondta, hogy amikor külföldi találkozón a kezdőkörben áll, akkor ő nem Puhl Sándor, hanem Magyarország. Neki (is) köszönhetjük, hogy ahol népszerű a futball, ott most is hallanak kis országunkról. Nagyon sajnálom azokat, akik irigykednek rá vagy unják a sikereit. Sajnos, általános jelenség társadalmunkban: ha én az élet egyetlen területén sem tudok maradandót alkotni, akkor ez másnak se sikerüljön. Pedig az ilyen sikerek a nemzetet is felemelik. Az UEFA öngólt lőtt Puhl eltiltásával, erre bizonyság, hogy az UEFA ismét őt választotta a legjobb bírónak. Nevetséges indok, amiért eltiltották, hogy egyszer nem adott sárga lapot, amikor indokolt lett volna. Hány ilyen eset fordul elő? - kérdezem én. Minden meccsen előfordulnak ilyen tévedések. Arról már nem Puhl tehet, hogy sérülés is történt azon a mérkőzésen. A súlyos eltiltás példa nélküli, de remélem, Puhl azért ott lehet majd a vb-n, hogy bizonyíthassa: még mindig ő a legjobb. Földvári Zoltán (Pécs, Verseny u. 4.) „A szurkolásnak is vannak szabályai” A január 15-én lejátszott GYSEV-Ringa-DKSK-Borsod-Chem kosárlabda-mérkőzés sok szót nem érdemel, hiszen a hazai csapat egyetlen percnyi esélyt sem adott a „szétzilált” miskolciak Sokszemközt Feladó: KnrtwIlWtt'keMM* -j|- f| rv»5 a »»ctn, AZ OLVASÓ feW :' , 4 |08|33S A rovatot szerkeszti: Z. Vincze György iMMMS \A Mqgygy OUffifrtot Csopqf K&rsoytMjv Bp, § SPORT /WF MiskoteM I 1 1399 Bp. Bastaflőfc 701/437 nak. Annál érdekesebbek viszont a pályán kívül történtek. Király Sándor (aki a találkozó alatt végig reklamált vagy sportszerűséget nélkülöző hangnemben kiabált) a meccs végén ezt nyilatkozta: „Nem elég, hogy három kulcsjátékosom cserben hagyott, még a közönségünket is elvették tőlünk. Ezt felháborítónak tartom”. Nem értem, Király úr mit tart felháborítónak. Az, hogy három kulcsjátékosa csődöt mondott, azt hiszem, szakmai probléma, amely saját munkáját (mentális felkészítés, pedagógia módszerek alkalmazása) minősíti. A közönség „elvételéről” pedig annyit: a szurkolásnak is vannak szabályai, és akik nem tartják be, azok nem kívánatos személyek. Az nem felháborító, hogy a miskolciak már a megérkezés után botrányosan viselkedtek, amikor kővel betörték az öltöző ablakát? Az sem felháborító, hogy a „kedves vendégek” obszcén kifejezéseket kiabáltak a mérkőzés alatt, vagy az, hogy egy miskolci szurkoló dobverővel veszélyeztette a közönséget és a játékosokat? Király úr egy másik nyilatkozatában úgy vélte, hogy a bírónak nem volt joga kiüríteni a vendégszektort. Az az érzésem, hogy Király úr vagy nagyon szerencsétlenül nyilatkozik, vagy nem ismeri eléggé a kosárlabdára vonatkozó szabályokat. Tudom, hogy a soproni szurkolók sem angyalok, ám ha eddig valamilyen botrányt okoztak, a szövetség mindig megtorolta. Remélem, hogy a nemzetközi szövetség is konzekvens lesz és nem a soproni, hanem a diósgyőri csapatot bünteti meg. Én viszont gratulálok a soproni lányoknak a kiváló sorozatért, s azt kívánom, hogy a három címből (magyar bajnokság, Magyar Kupa, Ronchetti-kupa) legalább kettőt elnyerjen. K. J. (Sopron, teljes név és cím a szerk.-ben) állapotát már említettem. Siralmas. A „látogatót” betört és megrongált ajtók és ablakok, lefeszített védőrácsok, hiányos ereszcsatornák, feltépett műanyagpadló, függönydarabok, szakadt mészhidrátos zsákok, összetört és egymásra dobált szekrények, padok, székek, asztalok fogadják. A le nem vágott gaz, az összeszedetlen falevél, a cafatokban lógó labdafogó háló, a hiányos kerítés, a kosárpalánkok csonkjai, de szinte minden a barbarizmus jeleit idézi. A fentieket nem lehet megmagyarázni, sőt, a leírtakból az iskola is kivette részét, legalábbis a jelek erre utalnak (pl. pingpongasztallal eltorlaszolt ablak), de az egykor jobb napokat látott felszerelési tárgyak is méltatlan állapotban vannak. A felelőtlenség és a gondatlanság miatt milliós értékek mentek tönkre. Vajon van-e felelős? Nagy József, a VÖK volt vezetője, minden bizonnyal az, de Nagy György sem tudott (vagy akart) a rábízott feladattal megbirkózni. A polgármesteri hivatal az ellenőrzést mulasztotta el. De ez már semmin sem változtat. Major László (Székesfehérvár 1. Pf.: 189) A vak emberek sohasem nyerhetik vissza a látásukat. Hiszek azonban abban, hogy a magyar foci még mindig gyógyítható! Nem szabad engedni, hogy a magyar focira úgy tekintsenek, mint a világtalanokra, sajnálattal, szánakozva. Az utolsó órában vagyunk, hogy kitaláljunk. Aki tud, segítsen! Szilvási Balázs (Győr, Teleki L. út 53.) •.Vajon van-e felelős?” A Videoton volt Tömegsporttelepén a rendszerváltás előtt, főleg labdarúgásban, pezsgő élet zajlott. A népszerű Híradó-kupa mellett az atlétika-, a sakk-, a pingpong-, a tenisz-, a kézi- és kosárlabda-, valamint más rendezvényektől volt hangos a sporttelep. A rendszerváltás után a Tömegsporttelep szerepét a VOK- nak kellett volna átvennie, de a patyolat tisztaságú létesítmény inkább kiállítási tárgyként működött egy elvont gondolkodású vezető felügyelete alatt. A volt sporttelep (amelyen időnként még pattogott a labda) ijesztő gyorsasággal rohant az enyészet felé. Az illetékesek ezt figyelmen kívül hagyták és semmit sem tettek a megakadályozására. Az észrevételeket a sporttelepet üzemeltető, 327. Számú Szakmunkásképző Intézet (testnevelő tanára) nehezményezte, de minden maradt a régiben. A sporttelep tönkrement, és mai állapotát tekintve a siralmas jelző illik rá. A polgármesteri hivatal közben intézkedett és a Váci Mihály Szakközépiskolának a volt tömegsporttelep rendbetételére városi támogatást és egy gondnok felvételére lehetőséget adott. A megbízott testnevelő tanár, Nagy György igazgatóhelyettes (aki versenyben volt az iskola igazgatói székéért is) nem élt vele. Nem vett fel gondnokot, de a sporttelep rendbetételére szánt összeg sorsát is homály fedi. Mai NYELVELÉS Néhány szó a névelőről Korábban már szóvá tettem, hogy a sajtóban gyakran tapasztalható a névelő hibás használata. Állításom igazolására - helyenként hozzájuk fűzve nyelvőr-kifogásaimat - íme, néhány példa: A svéd Ravelliről olvastam. Az immár a 37. születésnapját is megünnepelheti - ti. csapata kapujában. A 37. előtt fölösleges az a névelő. .. A lényeg a számunkra az, hogy... Itt a számunkra elé szükségtelenül kitett névelő akasztja meg olvasó szemünket. □ Ha ezt az Orth Gyuri megélhette volna... olvasom egy címoldalon. A személynevek elé kiírt névelő pongyolaság, nem nyilvánosságnak szánt írásba való megoldás. O Stich ...jelenleg csak a 16. a világranglistán. Hemmel ... a 26. a világranglistán. Ezekben az idézetekben is megakasztja olvasó szemünket az egymás közelébe került két-két névelő. A sorszámnevek elől bízvást elhagyhatta volna az alkat a szerző. □ Az sem egy igazán jó állapot, hogy... Itt az egy, határozatlan névelő használata nem indokolt, sőt még az igazán is fölösleges szófecsérlés, nélküle is teljes lenne az idézet mondaivalója. □ ...a csapat olasz edzője. Nápolyban is dolgozott Biaon. Ebben a példában szembeötlő hiba az elmaradt névelő. A városnév elé odakívánkozik az úk névelő, helyesírási hiba viszont az edzője mögé tett vessző, amelynek semmi keresnivalója nincs az idézetben. F. Kovács Ferenc «A magyar föci még mindig gyógyítható” Néhány évvel ezelőtt Bécsben jártam, s egy akkori élmény azóta is él bennem. Egy vakok intézetét látogattuk meg, ahol a látogatók számára egy fénytelen terem egyegy részét az élet különféle színtereivé alakították át. A vendégek egy vakvezető segítségével körbemehettek a tökéletesen sötét teremben és megtapasztalhatták, hogy milyen a világtalanok élete. Megfoghatták a tárgyakat, zajokat hallottak, de semmit sem láttak. Hátborzongató élmény volt. Sajnos, a magyar labdarúgás is ehhez hasonló „teremben” tapogatódzik tehetetlenül, s még a vezetőjét is elvesztette. Ezért kicsi a remény, hogy megtalálja a szobából kivezető utat. Pedig ha nem lel rá mielőbb egy társra, a vezetőjére, végleg itt ragadhat. A vakokhoz látogató ember és a magyar labdarúgás helyzete szinte azonos. Az ember a terembe lépés előtt tökéletesen lát, világosság van, így volt ez jó pár évvel ezelőtt a magyar focival is. Labdarúgásunk azonban belekerült ebbe a sötétségbe, és elvesztette a látását. Barangolt a sötétben, sorsa azonban a miénktől különvált. Az intézetből a vezető segítségével a látogatók kijutottak, labdarúgásunk számára azonban a sötétség megmaradt, s a fényre kerülés egyre távolabbinak tűnik. Számomra a kiérés élménye volt a legmegrázóbb. A fényben szemem lassan hozzászokott a világossághoz, a vak segítő azonban rezzenéstelen arccal ment tovább. Az ő számára semmi sem változott. Biztos vagyok benne, hogy egyszer azért labdarúgásunk is kijut a sötétségből. Azért kell küzdeni, dolgozni, hogy ne vakként, hanem látó emberként hagyja maga mögött e félelmetes múltat. Kerüljön ismét a fénybe, szokja meg, hogy ismét lát, és cselekedjen úgy, mint az az ember, aki csak kíváncsiságból és csak egyszer keresi fel ezt a helyet, hogy aztán sohase felejtse el. M Miért lennének kivételek a sportegyesületek?” - Örömömre szolgált az a hír, hogy már az MLSZ is foglalkozik azzal a gondolattal, hogy csak 12 csapatos NB I-et indít. Évekkel korábban én is, meg több levelezőtársam is tett már ilyen javaslatot. Jó lenne, ha nem másfél év múlva, hanem már az 1998/99-es labdarúgó-bajnokságban megvalósulna, mert azonnal emelkedne a színvonal, ha a gyengébb csapatok nélkül zajlanának a profitalálkozók. Az is újabb lökést adna, ha a többi labdajátékhoz hasonlóan rájátszás és nem a gólkülönbség döntene a helyezésekről. Tudom, hogy sokan nem értenek majd egyet velem, ám ha létrejönne a 12 csapatos NB I, akkor elég lenne 20 „fizetett dolgozó”, 12 játékos és 8 más alkalmazott elnöktől a szertárosig. Persze, igazolt játékos több lehet, de a tizenharmadiktól csak amatőr státusban. Ezzel megszűnne a feleslegesen foglalkoztatott személyek után a fizetési kötelesség, a felhalmozódott tömérdek tb-hátralékot ugyanis nem elengedni, hanem befizettetni kell. Nem tudom, mi történne, ha minden kft., bt. stb. tb-tartozását elengednék. S a jövőben miért lennének kivételek a sportegyesületek?... Az agyonszajkózott utánpótlásról is bátorkodom véleményt nyilvánítani, miután közvetlenül érintett vagyok és több évtizedes tapasztalatom van. Kis csapatommal évente 25 mérkőzést is lejátszunk és több helyen vendégszerepelünk különböző tornákon, ezért tudom, hogy milyen sok tehetséges gyereket látni ilyen rendezvényeken. Otthon elvesznek a falujukban, mert nincs olyan szakember, aki speciális képzésben részesítené őket, így viszont csak grundfocisták maradnak és a saját szórakoztatásukra játszadoznak. Kár lenne a tehetséges fiatalokat ilyen „sorsra ítélni”. Városunk kollégiumába ezért is hívtam több gyereket, de a több ezres költséget a szülők nemtudták fedezni. A „kör bevégződött”. Lásd az eredményt Vácott, Debrecenben, Egerben, Szolnokon, Szegeden, ahol hasonló eljárással dolgoznak, ott van is eredménye. De csak olyan város vállalhatja ezt, amely kollégiumi rendszert és ellátást tud teremteni a vonzáskörzetében lévő kisebb települések tehetséges gyermeklabdarúgóinak. Természetesen központi dotációval. Mert a költségeket sem a szülők, sem a polgármesteri hivatalok nem tudják maguk előteremteni. Ha a kormány valóban támogatni akarja az utánpótlásnevelést, ez lehetne a járható út. Lakatos István (Kalocsa, Zöldfa u. 24.) NEMZETI SPORT 9 Válaszol a szerkesztő Kerekes Jánosnak (Bükkszentkereszt, Petőfi u. 27.): - A magyar futball még jelenlegi állapotában is nagy érték, ezért teljesen igaza van, amikor úgy véli, hogy az FTC megvásárlása bombaüzlet. Az is valószínű, hogy a külföldi befektetők - ahogy ezt más vállalkozásoknál már tapasztalhattuk - a magyar gyakorlatnál jóval kevesebb vezetőt alkalmaznak, ugyanakkor sokkal többet követelnek. Hogy ez majd hogyan valósul meg és milyen eredményre vezet a csaknem teljesen gazdaságossági síkra terelt magyar futballban, az egyáltalán nem távoli jövőben alighanem kiderül. Lukács Lászlónak (Balatonfüred): - Kérésére csak most tudok válaszolni: telefoni értesítést ugyan nem küldtünk, de az idény kezdetekor külön kérés nélkül is megjelentettük a síversenynaptárt, amelyben a Világkupa eseményei is szerepelnek. Bízom benne, hogy észrevette. H. Xéniának (Bp.,Versec sor 13.): - Noha nem dicséretnek szánta, mégis elismerést jelent, hogy rendszeres olvasója lapunknak és a labdarúgóévkönyvvel is elégedett. Annak is örültem, hogy a vélt névhibákat szóvá tette, mert így lehetőségem van arról tájékoztatni: Hriszto Vidakovicsnak, a Real Betis játékosának a neve valóban Hriszto (és nem Riszto), a Krisztusból eredeztetett keresztnévhez ugyanis a H hozzátartozik. Drobnjaknak, a Lens játékosának a nevét azonban afranciák írják Anto-nak és Antonnak is, az előbbi valószínűleg becézett forma.