Nemzeti Sport, 1998. január (9. évfolyam, 1-30. szám)
1998-01-05 / 4. szám
lt! NEMZETI SPORT Kézilabda Balogh és Éles a trónon A szövetség szavazásán, a sportág kimagasló tudású honi szakembereinek véleménye szerint, az ,,Év kézilabdázója” kitüntetőcímet tavaly Balogh Bea (Dunaferr SE) és Éles József (Fotex KCV) érdemelte ki. Mindkettőjüket arról kérdeztük, hogy az elmúlt esztendőben mi okozta nekik a legnagyobb örömet, melyik eredményüket tartják a legfontosabbnak, illetve akadt-e olyan verseny, vagy más sportági esemény, amelyet szeretnének gyorsan elfelejteni. Balogh Bea, a válogatott és a Dunaújváros 23 éves csillaga: - Szívesen emlékezem vissza azokra a mérkőzésekre, amelyeket a tavasszal még a Pécs színeiben játszottam. Nagyszerű formában voltam, és ezt sikerült megőriznem új egyesületemben, a Dunaferrben is. Remélem, a klub és a szakosztály vezetői, valamint a társaim is így vélekednek, mert az őszi fordulókban minden tőlem telhetőt megtettem a gárda sikeréért. A dániai, kilencvenhatos Európa-bajnokság óta sok lehetőséget kaptam a bizonyításra, és azt hiszem, az „Év kézilabdázója” cím is igazolja, hogy éltem ezekkel. A Dunaferr vezet a bajnokságban, és hiszem, hogy meg is őrzi ezt a helyét. A válogatott világbajnoki szereplése viszont kínos emléket hagyott bennem. Ezt valóban jobb lenne gyorsan elfeledni, pedig csupán egy mérkőzésen, a dánok elleni nyolcaddöntőn múlott az, hogy most elfogadhatónak értékeljük a szereplésünket. Sajnos, kikaptunk. Úgy érzem, jómagam megálltam a helyemet a vébén is, de az tény, hogy a Dunaferrben az ősszel jobban ment a játék, több labdát kaptam. Éles József (28), aki a világ- és a magyar válogatottban, valamint a Fotex KCV- ben rendre szupersztárhoz méltó teljesítményt nyújt: - Pompás emlékem a tavalyi világbajnokság. Ennek több oka is van, amelyek közül persze az első helyre kívánkozik az, hogy a negyedik helyen végeztünk, és ebben a sikerben nekem is volt némi részem. Japán sajátos ország, de nekem nagyon tetszett. Talán a társaim nevében is mondhatom, még az sem volt elviselhetetlen, hogy egy hónapon át ott kellett lennünk. Kizárólag kedves, segítőkész emberekkel találkoztam, álomszerű volt a rend, a tisztaság, csodálatos sportcsarnokokban szerepelhettünk. Persze, az sem mellékes, hogy sorra nyertük a meccseinket a csoportunkban, majd a nyolcad- és a negyeddöntőben is diadalmaskodtunk. Igazságtalan lennék, ha kihagynám a sikerszériánk őszi állomásait, amelyeken - a svédek, a dánok és a lengyelek ellen - csoportelsőként megszereztük az Európa-bajnoki szereplés jogát. A svédekhez kapcsolódik a feledésre „ítélt” mérkőzésünk... A vébé elődöntőjéről van szó, amelyben csúnya, rossz játékkal kaptunk ki. Az Európa-bajnoki selejtezőkben, Nyíregyházán visszavágtunk ezért a fiaskóért. A Bidasoa ellen elvesztett KEK-döntőre sem szeretnék gyakran visszagondolni. A szép emlékeknél maradva, természetesen ide sorolom, hogy a Fotex első lett a bajnokságban, és az ősszel bejutott a Bajnokok Ligájába. Az új, fiatal edzőnemzedék egyik legtehetségesebb, legnagyobb tudású képviselője Zsiga Gyula (38 éves), aki - Németh Andrással együtt - a napokban vállalta el a „társkapitányságot” a női kézilabda-válogatottban. A Dunaferr SE női együttesének mestere, aki már több szakkönyvvel örvendeztette meg a sportág kedvelőit, kitűnően ismeri a nemzetközi és a hazai női és férfimezőnyt. - A női válogatott idei céljai világosak. Önre mennyi és milyen feladat vár? - kérdeztük Zsiga Gyulát. - Színházi hasonlattal élve, kettős szereposztásban irányítjuk a keret munkáját, de ez nem azt jelenti, hogy csupán a kettőnk klubcsapatára épülne a keret - válaszolta. - Németh Andrással, a Fradi vezetőedzőjével nagyszerűen megértem magam, csak akkor vagyunk ellenfelek, ha csapataink egymás ellen küzdenek. A válogatottban egyenlő arányban osztozunk a munkán, és a részletek kidolgozása még ránk vár. Az Európabajnoki selejtezőkön egyértelmű a csapat feladata. Be kell jutnia a tizenkét csapatos mezőnybe, amelynek a tagjai decemberben Hollandiában mérik össze az erejüket. " A világbajnoki gyenge eredmény után, biztos abban, hogy ez sikerül? - Igen. Kitűnően képzett, tehetséges játékosokat hívtunk be az egyelőre huszonnyolc tagú keretbe. Ebből a kínálatból olyan gárdát tudunk kovácsolni, amely bebizonyítja, hogy a magyar női kézilabda továbbra is a világ élvonalába tartozik. Erre Hollandiában lesz módja. - A mi megbízatásunk csak májusig szól. Az Európa-bajnokságra jómagam nem gondolok, mert nem óhajtok pályázni a szövetségi kapitányi posztra. Dunaújvárosban jól érzem magam, mert megbecsülnek, és a jövőmet is ott képzelem el. Bajnokságot és Magyar Kupát szeretnénk nyerni, az EHF-kupában a negyeddöntőnél tartunk, és a célunk a fináléba jutás. Jól ismeri a férficsapatokat is. Mit vár a mieinktől a májusi Európa-bajnokságon? - Válogatottunk a Veszprémre épül, és ez eddig bevált, hiszen a bajnokcsapatban temérdek felkészült, rutinos klasszis szerepel. Azt hiszem, ezen nem kell változtatni. Az olaszországi Európabajnokságon a csoportunkban a cseheket, horvátokat és a macedónokat le tudjuk győzni, ám az oroszokkal és a spanyolokkal szemben nagyon megizzadunk. A csoportunkban a harmadik, negyedik hely megszerzésére van reális esélyünk. Ami ennél jobb, az már bravúr lenne. Vass Sándor szövetségi kapitány együttese talán erre is képes. (sj) Kihívások ’98 (JP: Tamás Rita ] KRITIZÁLNI TILOS. Az Úr 1997. esztendeje felemásra sikeredett. Mint ahogy az előző is, de akkor még senki sem merte megfogalmazni a kételyeit, hiszen egy aranyakat is hozó olimpia után illetlenség méltatlankodni. Már tavaly nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar sport veszített az erejéből, amit nem csak az aranyak számának csökkenése jelzett. Jóformán senkinek sem okozott meglepetést a szerényebb magyar szereplés, akinek köze van a sporthoz, számított rá. De talán hiábavaló is lett volna hangot adni az aggodalmaknak, hiszen nem kizárt, hogy a győztesek magukra vették volna a féltő szavakat. Tudatos a kritika szó elkerülése, mert kritizálni csak nagyon keveseknek van joguk, az újságíró is csak elmondhatja vagy leírhatja a véleményét, de nem ítélkezhet olyan sportemberek felett, akik éveken, évtizedeken keresztül kemények készülnek azért, hogy egyszer megvalósítsák a mi, talán már elfeledett álmainkat is. Bennük talán nem tudatosul, hogy egy-egy nagy eredmény küszöbén nemcsak magukért, hanem értünk is küzdenek, ennek ellenére így van. Nem vitatható, hogy a sport rengeteg öröm forrása, egy sportoló legalább akkora hatással van a közvéleményre, mint egy művész vagy egy híres rocksztár. A TRADÍCIÓK SZORÍTÁSÁBAN. Most inkább nézzük meg, hogy 1997-et milyen eredménnyel zárta a magyar sport. Atlanta hét aranyérme (Czene Attila, Egerszegi Krisztina, a Horváth, Kolonics kenupáros, Kiss Balázs, Kovács Isván, Kőbán Rita és Rózsa Norbert nyert olimpai bajnoki címet) után az olimpiai versenyszámokban az idén hat világbajnoki aranyérmet nyertek a magyar sportolók. Három győzelem született a kajak-kenu-, kettő az ökölvívó-, egy pedig a vívó-világbajnokságon. (Persze, volt olyan sportág, amelyben nem rendeztek 1997-ben vb-t.) A fent említett sportágak - talán az ökölvívás kivételével - tradiconálisan magyar sikerágazatok, ez mondható el azokról is, amelyekben további világbajnoki címeket szereztek a magyar versenyzők, csakhogy nem olimpiai számban. Ez természetesen nem csökkenti a sikeremberek érdemeit, sőt, mindenképpen tiszteletre méltó, hogy a magyar sport ennyire őrzi hagyományait. Ám egyben elgondolkodtató is... Mert noha mi gondosan odafigyelünk a tradíciókra, a világ többi része már kevésbé... Igazságot tenni képtelenség, ahogyan a nézőnek sem lehet megszabni, hogy melyik sportág eseményére menjen ki, és ahogy a szponzornak sem lehet megmondani, hogy kinek adja a pénzét. Készítettünk egy listát, amelyben az szerepel, hogy az idei világversenyeken hány nemzet versenyzői osztoztak az érmeken. Csak világbajnokságokat vettünk figyelembe, kivéve az úszást. A fenti táblázatból sok minden kiderül. Annak ellenére levonhatók belőle következtetések, hogy tudjuk, akadnak sportágak, amelyeknek a viadalain több versenyszámban vetélkednek az indulók, van, ahol egy sportoló csak egy számban vehet részt, satöbbi, satöbbi... Le lehet vonni a következtetéseket, de a jövőnk szempontjából egyvalamivel szinte kötelező foglalkoznunk. Mi miért azokban a sportágakban jeleskedünk, amely iránt a világ egyre kevésbé érdeklődik? MÉG ELÉG NAGY A TAKARÓ. Ezzel a felvetéssel nem áll szándékunkban megbántani senkit. Főként azokat nem, akik ezekben a sportágakban visszhangos sikereket érnek el. Hiszen jelenleg velük lehet eladni a magyar sportot, nem a szó legszorosabb értelmében, hanem akkor, amikor csupán az eredményesség kerül napirendre. Az ő eredményükkel takarózik maga a sport, de maguk a sportvezetők is. Az OTSH év végi sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy a magyar sport sikeres évet zárt, ennyi és ennyi világbajnoki címet szerzett (hatot olimpiai, tizenkettőt nem olimpiai versenyszámban és nem olimpiai sportágban, ám ha a kajak-kenu eredményeit nem számítjuk, a két szám: három és hét!...). Továbbá, hogy ennyi és ennyi pénzt osztottak ki a sikerek után. (Összesen több mint tízmillió forintot utaltak át a világbajnoki győzelmeket követően.) A Gerevich-alapítvány kuratóriuma is úgy döntött, hogy ezekben a sportágakban gondolkodik, ezért a 284 ösztöndíjasából 41-en a kajak-kenuból kerültek ki. Fontos hangsúlyozni, senki sem gondolja úgy, hogy az lenne a megoldás, ha az ország nem becsülné meg világbajnokait, egyszerűen csak nem szabad elhinnie, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó. Már csak azért sem, mert a leggyakoribb kifogás, vagyis hogy az ország olimpiacentrikus, lassan nem áll(hat)ja meg a helyét, ugyanis a kajak-kenu és az öttusa is a sportági átrendeződés áldozatává válhat, felmerült, hogy mindkettőt leveszik az olimpia műsoráról. És a vívás sincs biztonságban, évente változtatják a szabályokat, a jövő szempontjából optimális megoldás még mindig nem született meg. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez itt a rosszindulatú megjegyzések helye, le kell szögezni: erről szó sincs. Csak tisztán látható, hogy még azelőtt változtatni kell a magyar sport felépítésén és fontossági sorrendjén, mielőtt odáig jutnánk, hogy jóformán csak magunk között versengünk. Ha ezeket a sportágakat valóban leveszik az olimpia műsoráról, a magyar sport óriásit veszítene presztízséből. Két lehetőség maradt tehát: vagy foggal-körömmel harcolnunk kell azért, hogy sikersportágaink továbbra is szerepeljenek az ötkarikás játékok menüjében, vagy más ágazatokra is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. A JÖVŐ SZTÁRJAIÉRT. Persze, már így is sok vád éri a támogatókat, hogy miért segítenek olyan sportágat (például csapatsportágak), amely nem hoz eredményt. Mi lenne, ha a szponzori rendszer még jobban átrendeződne? Bizonyára nőne a felháborodás, annak ellenére, hogy a támogató joga eldönteni, kinek ad pénzt, és kinek nem. De ne feledjük azt sem, hogy a magyar sikersportágaknak is megvan a maguk kiemelt támogatójuk, többnyire olyan részvénytársaságok, amelyek tulajdonosai között az állami is megtalálható. A jelenlegi finanszírozási rendszer tehát - a gazdaságban uralkodó kuszaság ellenére - viszonylag állandó és kialakult. Az állam jövőre közel nyolcmilliárd forintot szán a magyar sportra, a labdarúgás helyzetén a kormány által létrehozott válságstáb próbál segíteni. Látszólag tehát semmi ok a panaszra, és az illetékesek nyilatkozataiból is az derül ki, hogy mindannyiukat a jó szándék vezérli. A jelenlegi helyzet kialakulásáért nem is a mostani vezetői generáció a felelős. Az ötvenes évek elején a keleti blokkban felosztották a sportágakat. A Szovjetunió egyről sem mondott le, de a kisebb államok csak néhány ágazatra specializálhatták magukat. Felesleges kifejteni, hogy nekünk mely sportágak jutottak, és ehhez még hozzá kell adnunk a már említett hagyománytiszteletet. Az már viszont a maiak felelőssége, hogy miként alakítják a jövőt. Ha szembe mernek nézni a valósággal, ha a kényelmesebb bólogatás helyett vállalják a konfliktusokat, talán néhány év alatt át lehet alakítani a rendszert. Nem a mostani sikeremberek kárára. A jövő sztárjainak érdekében. Őszintén 1997-től Esemény Érmet szerző országok száma Atlétikai vb 41 Birkózó-vb (kötöttfogás) 13 Cselgáncs-vb 23 Evezős-vb 20 Kajak-kenu-vb 10 Ökölvívó-vb 24 Öttusa-vb 13 Torna-vb 14 Úszó Eb 22 Vívó-vb 12 Kézilabda, tollhegyen IX. 4. • 1998. január 5. Gyorsmérleg ’97 Pompás eredménnyel indult az esztendő: a magyar főiskolai férfiválogatott - Csík János (képünkön) mester csapata - Nyíregyházán világbajnok lett, miután a fináléban simán (28-22) megverte a török egyetemistákat. Ezekben a hűvös januári napokban új szövetségi kapitányok álltak a válogatottak élére: a nőknél Csík János, a férfiaknál Vass Sándor vette kézbe a karmesteri pálcát. A hölgyekre Eb-selejtezők vártak, a férfiak világbajnokság előtt álltak. Az európai kupákban érdekelt klubcsapataink a tavasszal sorra megtorpantak, és a legmesszebb a Fotex KCV jutott, amely KEK-döntőt játszhatott a spanyol Elgorriaga Bidasoa ellen. Vass Sándor kapitány klubcsapatát az első mérkőzésen 24-19-re verte meg az iráni gárda, amely Veszprémben 19-17-re kikapott ugyan, mégis a trófeával tért haza. A további kupagyőztesek. Férfiak. BEK: FC Barcelona (spanyol). EHF-kupa: SG Flensburg (német). City-kupa: TuS Nettelstedt (német). Nők. BEK: Mar Valencia (spanyol). KEK: Isztocsnyik Rosztov (orosz). EHF-kupa: Olimpija Ljubljana (szlovén). City-kupa: HC Frankfurt (német). Áprilisban a női válogatott megszerezte a vb-szereplés jogát, és Csík mesterrel megállapodtak, hogy a világbajnokság végéig irányítja a keretet. Az Elektromos 28-26-ra diadalmaskodott a férfi Magyar Kupa-döntőben a bajnokságot nyerő Fotex KCV (48 pont) ellen (2. Dunaferr SE 46, 3. Pick-Szeged 40), és következhetett májusban Japánban a világbajnokság. A magyarok remek győzelmeket arattak a csoportmérkőzéseiken, majd a nyolcad- és a negyeddöntőben. Az elődöntőben viszont 31-19-re kikapott a svédektől... A bronzéremért: Franciaország-Magyarország 28-27. Az oroszok látványos fináléban nyertek a svédekkel szemben (23-21). A női bajnokságot nagy fölénnyel nyerte Németh András edző csapata, a Herz-FTC (48 pont) a Dunaferr SE (42) és a Vasas-Dreher (41) előtt. A Fradi júniusban a Magyar Kupát is megszerezte: Herz-FTC-Vasas-Dreher 20-20 és 21-15. A nyári korosztályos világbajnokságokra nem szívesen emlékezünk: a magyar junior férfiválogatott nem is vehetett részt a tornán, a női együttes - amelyben pedig nagyon bíztunk - csúnyán leszerepelt (nem került a nyolc közé) Elefántcsontparton. Az őszi férfi Eb-selejtezőkön újra remekelt a Vass-csapat, csoportjában az élen végezve továbbjutott - ott lesz májusban az olaszországi Eb-n. Világbajnoki ezüstérmesként (1995) érkezett a magyar női válogatott decemberben a németországi vébére, ahol a remek csoportsikerek után a dánok elleni nyolcaddöntőben elvérzett (30—25). A fináléban: Dánia-Norvégia 33-20. A magyar női keret munkáját az idén januártól az Eb-selejtezők végéig, tehát májusig a Németh András, Zsiga Gyula kettős irányítja.