Nemzeti Sport, 1998. április (9. évfolyam, 90-118. szám)
1998-04-24 / 112. szám
Sakk Másodfokon Kunos pere A Fővárosi Bíróság első fokon bűncselekmény hiányában felmentette az Agrobank-per vádlottait, Kunos Pétert, a bank volt elnök-vezérigazgatóját és Kovács Mihály bankelnököt, a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett tízrendbeli csalás vádja alól. A per másodfokú tárgyalása a héten a vád- és védőbeszédekkel folytatódott, az ítélethirdetés jövő csütörtökön várható. Kunos Péter, aki 1989 decembere óta a Magyar Sakkszövetség elnöke, bizakodóan nyilatkozott. Reméli, hogy a jövő héten számára kedvező ítélet születik, és a három és fél éve húzódó ügy végre lezárul. Nyílt olm Pécsett Május 1-9. között harmadik alkalommal rendezik meg Pécsett a Pécsi Sütő SE nemzetközi versenyét, amely ezúttal egyben Magyarország nyílt bajnoksága lesz. A versenyt FIDE- és B-csoportban rendezik meg, 2200-as értékszám feletti játékosok csak a FIDE-csoportban indulhatnak. A bajnokság mellett több más esemény zajlik majd a helyszínen. Egy héttel korábban, április 25-én, szombaton 14 órától 24 órás versenyt rendeznek villámpartikkal. Május 1-jén 15 órakor, a bajnokság megnyitóján fellép Nagy Bandó András, és divatbemutató színesíti a programot. Szombaton 21 órakor Almási Zoltán nemzetközi nagymester tart szimultánt. A villámversenyről, illetve a nyílt ob-ról bővebb információ Fülöp Csabától (tel.: 30/276- 900) és Horváth Pétertől (tel.: 72/320-354) kérhető. Iránytű Tóth Mária U 138-2452 NÉHÁNY HONHATBAN KÖZGYŰLÉS. A Magyar Műugrószövetség május 25-én 10 órakor tartja éves közgyűlését a Hajós Alfréd uszoda tanácstermében. FŐDÍJ AZ AP 2000-NEK. Száznegyvenegy temék közül az AP 2000 ugróléccsalád nyerte el Nógrád megye legnagyobb kiállításának, a Palócország ’98-nak a fődíját. Az AP 2000 típusú magasugró- és rúdugróléceket a budapesti atlétikai Európa-bajnokságra fejlesztette ki az AP Rekord Kft. A díjat Hegyháti József, az IKIM helyettes államtitkára adta át Angyal Jánosnak, a salgótarjáni ugrógála rendezőjének. HALÁLOZÁS. Ötvenéves korában elhunyt Fekete Péter, a Szegedi Combat DSC kick-box egyesületének vezetője, a Magyar Kick-box-szövetség elnökségi tagja. Fő tevékenységi területének, szívügyének az utánpótlásnevelést tekintette. Munkája eredményeként sok száz fiatal ismerkedett meg a kick-box-szal, és közülük többen is jelentős nemzetközi eredményeket, Európa- és világbajnoki címeket értek el. Pénteken, szűk családi körben helyezik örök nyugalomra. A Sport plusz tartalmából • Hazudik az államtitkár? • Könyv a Ferencvárosról • Stadler - Kilenc év • Kutasi Róbert jelenti Iránból - Lesz egy csapat? • Fő a tekintély?! - avagy túl sértődékenyek a magyar játékvezetők? • Ökölvívósorsok... • Szűcs. ..Szó sincs megfutamodásról!” • Gedó. ..Ha kell, kúszni fogok...” • Erről beszélnek Európában • Polgár-Karpov: Csillagok „háborúja” • Égi futballpályák... di Sílövészet tóim Jj Hinanli/Jiai és Bereczki Brigitta befejezte. A sílövők szövetségi kapitánya bejelentette lemondását. Az elmúlt időszakban ugyanis a szakma részéről jó néhány támadás érte őt a magyar csapat olimpiai szereplése miatt, és úgy döntött: „elég volt a pofonokból”. Az elmúlt hónapok zűrzavarosan teltek a Magyar Síszövetség életében. Az olimpiai értékelések meglehetősen nagy port vertek fel, mindenki a gyenge szereplés okait kutatta és olykor-olykor heves viták bontakoztak ki az érintettek között. Sőt, az edzőbizottság petíciót nyújtott át az elnökségnek, amelyben kérte a szövetségi kapitány leváltását. - Eljött az idő, hogy lemondjak - magyarázta Bereczki Brigitta. - Az edzőktől nem kapok bizalmat, és sajnos a versenyzőkre is hatással volt ez az állandó konfliktus. Aztán az olimpiát követő hónapokban elmérgesedett a helyzet. Mindenki keresi a tragikus szereplés okait... + ...és mindenki önt tartja felelősnek. - Valahogy így van. Pedig amikor én lettem a szövetségi kapitány, és ismertettem az elképzeléseimet, senki sem mondta, hogy ez így nem jó. Ám ahogy elkezdtem a munkát, mindenki csak a hibákat kereste, nem tudtam megvalósítani a terveimet. Most nagyon egyedül érzem magam ebben a felelősségben. Akárcsak a felkészülési időszakban. - Mire céloz? - Arra, hogy gyakran egyedül kellett átvészelnem bizonyos időszakokat. A Világkupákon egymagam voltam a csapattal, és a felkészülésben olyan feladatokat kellett megoldanom, amelyek nem biztos, hogy az én hatáskörömbe tartoznak. Éppen ezért kevesebb időt tudtam a versenyzőkkel tölteni. - És nem bíztak meg önben? - Sokszor éreztem, hogy nincs rend a fejükben. A két edzőtábor közötti időszakban megkavarták őket az edzők, ha elutaztunk, rendszerint két napig tartott, míg végre össze tudtam őket szedni. És az is kiderült, hogy a klubokban az edzők tanácsaira, vagy önszántukból nem végezték el a kért munkát. – Volt, aki azzal vádolta önt, hogy túledzette a versenyzőket. - Ezt az állítást orvosi eredményekkel tudtam cáfolni. Amikor bármi gondot véltünk felfedezni, Győri doktor, a csapat orvosa azonnal elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és mindannyiszor megerősített abban, hogy nincsenek túledzve a versenyzők. - Ön hogyan értékeli az elmúlt másfél évet? - Hasznos volt, hiszen minden szempontból ráláttam a sportágra. Az olimpia után összefoglaltam a tapasztalataimat és rájöttem, hogy bár nagyon gyenge színvonalon áll a válogatott, az elkövetkező négy évben hatékony munkát lehetne végezni. - De nem önnel. - Nem. Az biztos, hogy az élsporthoz jó darabig nem térek viszsza. Dira József az ügyvezető elnökségben képviseli az északi szakágat, és bár nem utazott a sportolókkal a versenyekre, ő is tudott a konfliktusokról. Ám véleménye szerint az volt a gond, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció az edzők és Bereczki között. - Nagy bajnak tartom, hogy a kapitány nem mindig jött el az edzőbizottsági ülésekre és így nem alakulhatott ki az egészséges véleménycsere - mondta Dira József. - És ha valaki jó tanáccsal fordult hozzá, nem mindig fogadta el azokat. - Azaz rosszul végezte a munkáját? - Nem fogalmaznék úgy, hogy rosszul végezte, inkább azt mondom, bizonyos esetekben lehetett volna nagyobb a kompromisszumkészsége. Ugyanakkor abban igazat kell adnom Bereczki Brigittának, hogy voltak olyan problémák, amelyeket nem neki, hanem a szövetségnek kellett volna megoldania. Több ember felelőssége a naganói kudarc, soha ilyen rosszul még nem szerepelt a válogatott az olimpián. Történtek szakmai melléfogások, ám ha szeretnénk valamit elérni ebben a sportágban, radikális, az utánpótlást is érintő változtatásokra lesz szükség. (lipiczky) Bereczki Brigitta : Vízilabda Kit szeret Prlajnovics? Kőnigh György (képünkön) szerint az FTC-Vitalin az esélyes a görög Olympiakosz Pireusz elleni KEK-döntőben. Mindezt személyes tapasztalata alapján állítja, hiszen a szlovák Novaky szaktanácsadójaként ott volt az Olympiakosz-Novaky KEK- elődöntő athéni visszavágóján. Mint ismert, a találkozót a pireusziak nyerték meg 14-7-re, ám Kőnigh szerint a Fradi nem kap ki Athénban a döntő május másodikai első meccsén sem. A Novaky nem járt sikerrel Athéban, jobb volt az Olympiakosz, de nem hét góllal - kezdte Kőnigh György. - Az igazság az, hogy a jugoszláv Prlajnovics játékvezető a görögök megelégedésére vezetett, többek között adott négy négyméterest az Olympiakosznak és emberelőnyből is jócskán juttatott nekik. + Hallotta, hogy az Olympiakosz-FTC döntő athéni meccsét is Prlajnovics vezeti ? - Olvastam. + És mit szól hozzá? - Nem féltem a Fradit. + Prlajnovicstól, vagy az Olympiakosztól? - Egyiktől sem, ugyanis ha a jugoszláv bíró ismét segítőkész lesz, akkor sem lehet gondjuk a zöld-fehéreknek. Az ok roppant egyszerű: jobb csapat a Fradi, mint az Olympiakosz. Szerintem Athénban sem kapnak ki Péterék, a visszavágón pedig négy-öt góllal is nyerhetnek. + Optimista... - Csak láttam a görögöket. + Milyennek látta? - Nincs kiemelkedő tudású játékosuk, jó átlagot nyújtanak. Amiben erősek, az az emberhátrányos védekezésük, és meglehetősen magas százalékban használják ki az emberelőnyeiket. Általában a kapufáknál fejezik be a kijátszott támadást. Viszont gyengéjük a lefordulás. Milyen taktikát javasol a kinti meccsre a Ferencvárosnak? - A Novaky játékosainak is azt mondtam, be kell húzódni, hadd lőjenek távolról a görögök. Nem húzódtak be. Meggyőződésem pedig, hogy ezzel meg lehet őket fogni. A Fradinak ráadásul Petre személyében kiemelkedő tudású kapusa van. Athénban én is hallottam, hogy a Fradi elleni meccset a tízezres Olimpiai uszodába viszik. Bárcsak ezt tennék! Szerintem, ha az ezerötszáz fős pireuszi uszodában rendeznék a találkozót, nehezebb dolga lenne a Fradinak. Az egy katlan. Az Olimpiai uszodában a lelátóktól messze van a medence, nem érezni a közönség nyomását. + Összefoglalva: ön szerint a Fradi nyeri a KEK-et. Igen. (sál) Aktuális IX. 112. • 1998. április 24.NEMZETI SPORT• Kiemelt támogatás A tavalyi, rijekai Európa-bajnok Stark Tibor (balról) és a fokvárosi junior világbajnok Nagy Ákos vidáman kapja a vállára Schön Györgyöt, a tatabányai adidas-márkabolt vezetőjét, akinek segítségével az adidas-Budapest Kft. egyéni szponzori szerződést kötött a két kiváló súlyemelővel (Németh Ferenc felvétele) Ünnepel a Land Rover A Land Rover Club Hungary - a típus gyártásának 50. évfordulója alkalmából - szülinapi bulit szervez, amely április 24-én 12 órakor a Lánchíd pesti hídfőjénél kezdődik: egy, a Camel Trophy-kon is alkalmazott tutajt ácsolnak össze, amelyre 14 órakor egy igazi Land Rover gördül fel, és megkezdi körözését a vízen, az Erzsébet híd budai hídfője felé. Az egyórás átkelés alatt a nézőket különböző játékokkal, igazi show-műsorral szórakoztatják. A program április 25-én 10.30- kor, Pilisborosjenő külterületén folytatódik az 1. Budapesti Land Rover-fesztivállal. A látványosság egy órával korábban, 9.30-kor kezdődik: ekkor indul az ANIVET amatőr tereplovas-találkozó első lovasa, hogy a kifejezetten műkedvelőknek kiírt programot teljesítse az egri vár makettje körüli katlanban. A roveresek éjszakai tájékozódási csapatversenye 18 órakor kezdődik. Akik nem vesznek részt a versenyben, azoknak 19.30-kor éjszakai tájékozódó-túrát rendeznek. A nap zárásaként 21 órától, rockzenei koncert lesz. Április 26-án 9 órakor kezdődik a Szuper-kupa, változatos, látványos terepakadályokkal. A különféle Land Roverek és Range-ek látványos felvonulása 14 órakor indul, mintegy zárásaként az ünneplés-sorozatnak. Mindeközben kirakodóvásár, gyermek- és családi programok, repülési, terepjárózási és lovaglási lehetőség áll majd az érdeklődők rendelkezésére. Aerobicgála Kaposvárott Nagyszabású aerobicgálát rendeznek április 25-én 14 órától a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában. A Magyar Aerobicszövetség rendezvénye nem mindennapi eseménynek ígérkezik. Kezdésként Körtvélyessy Ákos, Európa-bajnoki ezüstérmes, többszörös magyar bajnok irányítása mellett negyvenperces, nyílt közönségórán vehetnek részt a mozogni (is) vágyó nézők. Ezután a magyar aerobic-válogatott tart bemutatót, színpadra lép a néhány nappal ezelőtt Világkupát nyert Mészáros Réka és Baucsek Norbert, valamint Szegedi Ferenc és Pércsi Melinda is. Ugyancsak bemutatja nagy sikerű produkcióját a népszerű, kétszeres Európa-bajnok, Világkupa-győztes Katus Attila, Katus Tamás, Szentgyörgyi Rómeó trió, valamint a Tokióban ezüstérmet szerzett lánycsapat: Dóka Gabriella, Lehoczky Adrienne és Sípos Mónika. A fitnessrajongók számára is tartogatnak meglepetést a szervezők, fellép ugyanis a tavalyi országos fitnessbajnok, Kordé Emese is. Ciprusi sportvezetők Budapesten A magyar sportélettel ciprusi sportvezetők ismerkednek. Csütörtökön este dr. Harcsár István államtitkár, az OTSH elnöke a Mágnáskert étteremben vacsorát adott a vendégek tiszteletére, amelynek keretében Demos Georghiadesszel, a Ciprusi Sportszervezet elnökével aláírta az idei magyar-ciprusi sportcsere-jegyzőkönyvet. A dokumentum alapján kickboxosok, ökölvívók, ritmikus sportgimnasztikázók és sportlövők utaznak majd a másik ország versenyére vagy edzőtáborába, emellett a szakemberek is lehetőséget kapnak arra, hogy tanulmányozzák a partner sportéletét. Centrum-Művelődési és Közoktatási Minisztérium 2. utcai kosárlabda-bajnoksága a Nemzeti Sport és a Plastobo Kft. támogatásával Kosár és KRESZ Ismét megrendezik az elmúlt évben nagy sikert aratott utcai kosárlabda-bajnokságot - ezúttal öt helyszínen. A viadal célja az iskolai sport, azon belül a kosárlabda népszerűsítése, továbbá ezúton szeretnénk segíteni az általános iskoláknak, hogy sportfelszerelésük gyarapodjon. Nevezni az általános iskoláknak a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiküldött nevezési lapokon, valamint a helyszínen lehet. A viadalok összdíjazása alkalmanként 240 000 forint. Az első helyezett 50 000 forint értékű Centrum-vásárlási utalványt kap majd. A Plastobo Kft. különdíja egy-egy kosárlabdapalánk. A labdákról a Mikro Hungária Kft. gondoskodik, s külön dobóversenyt is rendeznek, amelynek a díjai Molten-kosárlabdák lesznek. A viadalokhoz az ORFK közlekedésbiztonsági programja is csatlakozik, s a KRESZ-ügyességi feladatokat megoldók és tesztlapokat helyesen kitöltők különböző értékes díjakhoz, nyereményekhez juthatnak. A bajnokság első helyszíne Miskolcon, a Centrum Áruház melletti parkolóban lesz május 2-án, 9 órai kezdettel. Emőd polgármestere, Lehoczki István erre a viadalra különdíjakat ajánlott fel a versenyzőknek. A további helyszínek és időpontok: Veszprém, május 9.; Pécs, május 16.; Kecskemét, május 23.; Budapest, Corvin Áruház, július 6. Sport a rádióban és a televízióban RÁDIÓ KOSSUTH 4.30—9.00: Reggeli Krónika. Közben: óránként sport. 19.05: Sportvilág. Benne: Beszámoló az asztalitenisz, a birkózó és a tornász Európa-bajnokságról . Tudósítás a BVSC-Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzésről. PETŐFI 7.38: Sportreggel. 11.04 és kb. 13.12: Sporthírek. 23.00: Hírpercek. Sporthíradó. CALYPSO 18.00: Sporthíradó. TELEVÍZIÓ .MTV 1 5.50: Napkelte. 13.00: Angol liga. 19.30: Híradó. Sporthírek. MTV 2 19.30: Híradó. Sporthírek. 23.20: Mélyvíz. III . TV 21.25: Sportpercek. RTI. Klub 6.30: Jó reggelt! 13.00 és 19.00: Híradó. Sporthírek. TV2 6.30: Jó reggelt, Magyarország! Benne: Sport. 11.15: A foci-vb-k története 19.00: Tények. Sport. 22.00: Jó estét, Magyarország! Benne: Sport. 0.30: Sportszenzációk. TV3 18.45 és 22.30: Hír3. Sport. 2.00: NBA: a rájátszás nyolc mérkőzéséből az egyik. NKOSI CIM 8.30: Olimpiai magazin, ism. 9.00: Műkorcsolyakupa, Bordeaux, ism. 11.00: Öttusa-Vk, Róma, ism. 12.00: Tenisz. ATP-Mercedes Super 9-torna, élő, Monte-Carlo (m. k.). 17.00: Tenisz. ATP-Mercedes Super 9-torna, folytatás felvételről, Monte-Carlo (m. k.). 18.30: Tenisz, ATP-Mercedes Super 9- torna, összefoglaló, Monte-Carlo (m. k.). 19.00: Motorsport magazin. 20.00: Traktorhúzó-teremverseny, Rotterdam, ism. 21.00: Motorkerékpáros-magazin, felvételről (m. k.). 22.00: Ökölvívás, ism. 23.00: Bowling, ism. 24.00: Extrém sportok (m. k.). SZOMBAT MTV 1. 5.50-8.00: Napkelte. A tervezett témák: A 100. Zsarukabaré a Mikroszkóp Színpadon o Rózsa Norbert újra a Sport Plusz SE-ben o Láng-Miticzky Katalin, a Lions Klub kormányzója a Csevegés a hét eseményeiről a rendőrnap alkalmából Berta Attila, Gergényi Péter és Komáromi István részvételével. Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Dékány András. Felelős szerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Vitray Tamás. A műsor telefonszáma: 251-0519. Az MTV Rt. a műsorváltoztatás jogát fenntartja! (X) » Jó tudni A Rendőrség Napja alkalmából április 26- án nagyszabású rendezvény lesz Budapesten, a Városligetben. A programban 8.30-tól térzenét hallhatunk a Deák téren; 9.00-kor indul a felvonulás a Deák tértől az Andrássy úton át a Felvonulási térig; 9.30- tól tekinthetik meg a motoros bemutatót (Felvonulási tér). 9.50-kor lesz a bevonulás a Városligetbe, a Napozórétre, a zenekarral együtt. A Rendőrség Napja nyitóünnepsége 10 órakor kezdődik, majd kulturális és gyermekprogramok, sportvetélkedők, bemutatók szórakoztatják a nagyközönséget. A kiskunfélegyházi sportgimnáziumban 1953 és 1956 között érettségizettek június 14-én 10 órakor tartják találkozójukat a volt iskolájukban. Az érkezőket június 13-tól fogadják. A részvevők jelentkezését május 15-ig várják a következő címre: László Jenő, 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 24."