Nemzeti Sport, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)
1998-11-22 / 320. szám
________________ ha IX. 320. • 1998. november 22. NEMZETI SPORT Hihetetlen hitelek A hitel hiánya nyomasztó gondja a legtöbb hazai vállalkozásnak. Ha egyáltalán kölcsönhöz jut egy cég, alig győzi fizetni a kamatokat, ha viszont nem kerít valahonnan pénzt az újabb és újabb fejlesztésekhez, beruházásokhoz, akkor rövid idő alatt alulmarad az éles versenyben, s lehúzhatja a rolót. Hitelre tehát - a kamatok mértékétől függetlenül is - égető szükség volna, ám a legtöbb kisvállalkozóval szóba sem állnak a bankárok. Néhány milliócska kihelyezésével nem érdemes bajlódniuk, és azt sem lehet tudni egy-egy szerényebb vállalkozás láttán, lesz-e miből visszafizetnie a kölcsönt. Hiába ragyogó az üzleti terv, a terveket csak ábrándoknak látják, s nem hatódnak meg tőlük a bankárok. A közeli jövőben azonban várhatóan a fővárosban más lesz a helyzet. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara olyan tervet dolgozott ki, amely, ha nem is mindenkinek, de a tehetséges, életrevaló vállalkozóknak nagy segítséget jelenthet. Az új lehetőségekről Koji Lászlóval, a BKIK elnökével beszélgettünk. - A napokban újraindítjuk a kamara két olyan programját, amelyek jelentős segítséget nyújthatnak a vállalkozásoknak - vélekedett az elnök. A BKIK Gazdaságfejlesztési Alapja a jövőben visszatérítendő támogatásként vehető igénybe, a Hitelgarancia Rt.-vel kötött megállapodása révén pedig a kamarai tagok olcsóbban és nagyobb eséllyel vehetnek fel hitelt a megállapodásban részt vevő bankoktól. - Jó híreket szívesen hallgat az ember. Kezdjük az ismerkedést a támogatásokkal. - A közelmúltban a BKIK elnöksége elfogadta a Gazdaságfejlesztési Alap új pályázati rendjét. A jövőben évente kétszer - tavasszal és ősszel - írjuk ki az Alap pályázatait. A kamara áprilisi küldöttgyűlése úgy döntött, hogy a legkisebb, illetve az infrastrukturális és innovációs fejlődésben kiemelten érdekelt vállalkozások két külön pályázaton vehetnek majd részt. Az előbbiek a BKIK Gazdaságfejlesztési Alapjának Mikro- és Kisvállalkozás-támogatási pályázatán, utóbbiak az Infrastrukturális és Innovációs Pályázatán indulhatnak. - Mekkora a felosztható összeg? - A Gazdaságfejlesztési Alap keretösszegét minden évben a BKIK küldöttgyűlése határozza meg. A mikro- és kisvállalkozásokat támogató pályázatokra száznyolc, az infrastrukturális és innovációs pályázatokra hetvenkétmilliót ajánlott fel a közgyűlés. - Mekkora összeget igényelhet egy vállalkozó? - A mikro- és kisvállalkozások támogatásának keretében pályázatonként legfeljebb kétmillió forint nyerhető el, amit három éven belül kell visszafizetni. A támogatás kamatmentes, és az igénylőknek legalább a támogatás harminc százalékának megfelelő saját résszel kell rendelkezniük. A pályázó a kamarai támogatást csak azután veheti fel, ha a saját, tőkefelhasználását számlákkal igazolta. - És az innovációs keretből mekkora összeget szerezhet meg egy cég? - Ebből a keretből egyenként maximum hét és félmillió forint kamatmentes hitelhez juthatnak a vállalkozások. A leghosszabb visszafizetési határidő itt is három év, a kötelező saját rész pedig ugyancsak a támogatási összeg harminc százaléka. - Milyen feltételei vannak a hitelkérelem pozitív elbírálásának? - Csakis olyan bejegyzett, működő egyéni és társasvállalkozások pályáznak hatnak Gazdaságfejlesztési Alap-támogatásra, amelyek a BKIK tagjai. A támogatás feltétele a rendezett tagdíj, kizáró körülmény, ha a cég csődeljárás, felszámolás vagy végelszámolás alatt áll. Előírás, hogy a pályázónak nem lehet köztartozása, legalább két éve ugyanazon főtevékenységgel kell működnie, és a GFA-program támogatásából két éven belül nem részesülhetett. Az igénylőnek megfelelően összeállított üzleti tervvel kell rendelkeznie, s rendelkezniük kell a támogatás összegének megfelelő biztosítékokkal. Az elbírálás során előnyt jelent, ha a pályázó vállalja, hogy a támogatást három évnél rövidebb idő alatt fizeti vissza, vagy ha a pályázat révén munkahelyeket teremt. Újabb szűrőt jelent az, hogy a támogatásokat a BKIK-val szerződésben álló bank folyósítja, s a hitelvizsgálatot is az a bánis végzi el. Csak ezt követően - a GFA bírálóbizottságnak döntése alapján - utalja át a jóváhagyott összeget. - Hogyan működik ez a gyakorlatban? - A pályázati menetrend a következő: A Gazdaságfejlesztési Alap Programiroda a formailag megfelelő pályázatokat átadja a banknak értékelésre. Ennek eredményéről cenzúrajelentés készül, a hitelképességet pontozzák. A bírálóbizottság határozza meg azt a minimális pontszámot, amely felett a pályázók hitelképesnek minősülnek. Ezzel mintegy előszűrést végeznek. A pályázatokat a kamarai osztályok és a szakértői testület tagjai egyaránt értékelik, pontozzák. A pontszámokat összesítik, majd a bírálóbizottság számára összeállítják a lehetséges nyertesek körére vonatkozó javaslatokat. A végleges döntést a bírálóbizottság hozza meg. Beszélgetésünk elején megemlítette a Hitelgarancia Rt.-vel kötött megállapodást. Ez mit nyújt a budapesti vállalkozóknak? A BKIK és a Hitelgarancia Rt. között a közelmúltban aláírt együttműködési megállapodás célja, hogy a kamara tagjai könnyebben és gyorsabban juthassanak hitelekhez. A kamara speciális tanácsadói konzultációs szolgáltatást nyújt a tagvállalkozások negyvenmilliónál nem nagyobb hitel- és garanciaigényeinek előkészítéséhez. A hitelt igénylő tagokról - a hitelezendő tevékenység, a szakma helyi konjunkturális viszonyai, illetve a konkrét üzleti elképzelések megvalósíthatósága alapján - a kamara szakvéleményt ad a banknak. Végül - és ez a szerződés veleje - a BKIK átvállalja a tagvállalkozásai által fizetendő garanciadíj felét. A Hitelgarancia Rt., mint minden más esetben, ilyenkor is a hitel értékének legfeljebb nyolcvan százalékára nyújt garanciát. A fennmaradó részre az ügyfél saját vagyona, vagy az általa vásárolt bankgarancia szolgálhat biztosítékul. A garanciakérelmek az igény bejelentésétől a teljesítésig háromszoros szűrőn jutnak keresztül: a BKIK előminősítését a folyósító bank hitelbírálata követi, majd végül a Hitelgarancia Rt. döntése alapján kaphatják meg az igénylők a kért garanciát. - Értem, elnök úr, de bevallom, nekem mindez kicsit nehezen átlátható. Ez egyáltalán nem meglepő. Aki nem banki tranzakciókkal foglalkozik nap mint nap, hanem elsősorban vállalkozásában dolgozik, annak a bonyodalmas hitelezési szisztéma első hallásra valóban követhetetlen. Éppen ezért a kamara a programokban résztvevő vállalkozások „üzletképességének” javítása érdekében szakmai segítséget is kínál a cégeknek. Ha például - már az első lépésben - úgy ítéljük meg, hogy a vállalkozás garanciaigénye nem megalapozott, akkor a továbbfejlesztésben is segítséget adunk. A már megkötött garanciaszerződések érvényességi ideje, azaz a hitel futamideje alatt is folyamatosan figyelemmel kísérjük az ügyfél üzleti helyzetének változásait, hogy szükség esetén segíteni tudjunk. Mindezzel a kis- és középvállalkozók versenyképességét szeretnénk javítani, azt akarjuk elérni, hogy, aki dolgozni, termelni akar, aki helyt szeretne állni a gazdaságban, annak mindig álljanak rendelkezésére a fejlesztésekhez, beruházásokhoz szükséges anyagi források. Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elkötelezett híve a vállalkozásfejlesztés 1------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 Kamarai fotó I A következő kérdésekre válaszolva Ön nem csupán azt tudhatja meg, mennyire ismeri a Budapesti ■ Kereskedelmi és Iparkamarát, hanem a helyes vála■ szokat megjelölve és a bekeretezett részt kivágva, majd elküldve a BKIK PR és Kommunikációs Igaz- Igatóságának címére, újabb tíz válaszoló egy-egy üveg hatputtonyos tokaji aszú bor nyertese is lehet. A kivágott és kitöltött szelvényt tartalmazó borí■ tékra kérjük írják rá a beküldő nevét, értesítési címét és telefonszámát, hogy sikeres játék esetén nyereményéről tájékoztatni tudja a BKIK PR és Kom- I munikációs Igazgatósága. A BKIK PR és Kommunikációs Igazgatóságának címe: 1016 Bp., Krisztina krt. 99. ■ Beküldési határidő: 1998. december 4., 24 óra. [ 1. Mivel foglalkozik a BKIK Gazdaságfejlesztési Alapja? I 1 A budapesti vállalkozóknak kínál pénzügyi, gazdasági lehetőségeket. ■ 2 A kamara gazdálkodásának teremti meg a pénzügyi alapjait. 1 ] Az agrárgazdaságokat igyekszik fejleszteni. I 2. A GFA Mikro- és kisvállalkozói pályázatán I maximum mekkora összeget igényelhet I egy-egy vállalkozás? ■ 1 2000 forintot, feltéve, ha a pályázónak nincs köztartozása. I 2 2 millió forintot. I x 20 millió forintot, ha rendelkezik I harminc százalék saját tőkével. | 3. Milyen cégek vehetnek részt a BKIK GFA Infrastrukturális és innovációs pályázatán? | 1 A regisztrált kamarai tagok. | 2 Mikro- és kisvállalkozások. • x Az infrastrukturális és innovációs fejlődésben kiemelten érdekelt vállalkozások. | 4. Milyen előnyökkel jár a vállalkozóknak a BKIK és a Hitelgarancia Rt. közötti megállapodás? ! 1 A hitelt felvevő vállalkozóknak nem kell kamatokat fizetniük. I 2 A kamarai tagok e megállapodás keretében könnyebben és gyorsabban juthatnak hitelhez. I x A megállapodás garantálja, hogy a kérelmezők akkora hitelt vehet fel, amekkorát csak akar. . 5. Mivel foglalkozik a BKIK Euroinformációs Dokumentációs Központja? I 1 Dokumentumfilmeket készít az Európai Unió létrejöttéről. ■ 2 A brüsszeli EU-központot informálja a magyar gazdaság teljesítőképességéről. ! x Az Európai Unióval kapcsolatos információkkal látja el a Fővárosi Kereskedelmi - és Iparkamara tagvállalkozásait. 16. Mit jelent a szakmaspecifikus ismeretközlés? ■ 1 Ipartanodák tanrendjébe beépülő szakmai alapképzést. 1 2 Azt, hogy az egyes szakmákra vonatkozó jogszabályokat egybegyűjtve kaphatják meg az érdekeltek. I x A szakmai kamarák éves speciális jelentését. ■ 7. Mivel foglalkozik a Baross Gábor Szolgáltató Iroda? I 1 Különféle szolgáltatásokkal és információkkal segíti a budapesti vállalkozókat. I__________________________________________________ 2 Baross Gábor életéről ad ki képes leporellókat. x A Baross téri közlekedési változásokról informálja a taxisokat. 8. A Baross Gábor Szolgáltató Irodában a partnerkeresés azt jelenti, hogy: unatkozó hölgyek és urak kaphatnak segítséget, hogy egymásra találjanak. 2 minden jelentkező vállalkozásának profiljába vágó címlistát kaphat leendő üzleti partnere megkereséséhez. 1. teniszpartnereket hoz össze az iroda. 9. A Baross Gábor Szolgáltató Iroda jogi tanácsadása: 1 az érdeklődők kérdéseivel kapcsolatban összeállítja a vonatkozó jogszabályokat, s jogászi konzultációt nyújt. 2 a hatha jóga alapos ismeretében jogivá képzi a jelentkezőket. x peres ügyekben eljár a kamarai tagok helyett. 10. Mi a címe a BKIK gazdasági hetilapjának? 1 Hét üzlet egy héten. 2 Üzleti 7. x Hetedhét üzlet. 11. Hová fordulhatnak etikai panaszaikkal a kamara tagjai? 1 A BKIK Etikai Bizottságához. 2 Bármelyik pénzbehajtó, őrző, védő vállalkozáshoz. 1 A bepanaszolt lelkiismeretéhez. 12. Milyen intézményekkel működik együtt a BKIK Etikai Bizottsága? 1 Az ELTE Viselkedéstudományi Intézetével. 2 A Gazdasági Versenyhivatallal és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel. x A Fővárosi Állat- és Növénykerttel. 13. Ki szervezi a november huszonnegyedikei Dán napokat? 1 A Dán-Magyar Baráti Társaság. 2 Hamlet, dán királyfi. x A dán nagykövetség és a Dán Kereskedelmi Kamara. 13+1. Hol és mikor kaphatnak segítséget az egyéni vállalkozók az 1998. évi adóbevallásuk elkészítéséhez? 1 Az APEH központi szolgáltatóirodáján minden hétköznap kilenctől ötig. 2 A Villányi úti Konferenciaközpontban, november 30-án 9 órától. x A „Kiskapuk” nevű cégnél folyamatosan. Az 1998. szeptember 27-i számunkban megjelent kamarai fotót helyesen megfejtők, valamint a most itt közölt feladványt jól megfejtők közül a nyerteseket 1998. december 10-én 10 órakor nyilvánosan sorsolja ki a BKIK PR és Kommunikációs Igazgatósága. A sorsolás helye: BKIK, Budapest, I. ker. Krisztina krt. 99. Az érdeklődőket a 356-7002-es telefonszámon történő előzetes bejelentkezés alapján szeretettel várja a PR és Kommunikációs Igazgatóság. __________________________________________| Sokan kérik az Etikai Bizottság segítségét A gazdasági kamarák regisztrált vállalkozóinak többsége talán nem is tudja, hogy az üzleti életben felvetődő etikai problémáival az illetékes kamarák etikai bizottságához fordulhat segítségért. A kamarák megalakulását követő időszakban még kevés teendője akadt e bizottságoknak, mára azonban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál mind több vállalkozó él a lehetőséggel, és kéri a vállalkozásával kapcsolatos ügyesbajos dolgainak kivizsgálását az Etikai Bizottságtól. A tapasztalatok szerint gyakori jelenség, hogy az Etikai Bizottság megjelenésével, a vizsgálat elindításával párhuzamosan a bepanaszolt módosít „etikátlan üzleti magatartásán”, és a teljes vizsgálat lefolytatása előtt rendezi a vitás kérdéseket a panaszossal - tájékoztatott Rév András, a BKIK Etikai Bizottságának elnöke. - Ez egyfelől pozitív jelenség, hiszen viszonylag gyorsan tudtunk segíteni, amely segítség olykor egy vállalkozás életben maradását is jelentheti, másfelől azonban elszomorító képet fest a bepanaszoltról. Az Etikai Bizottság 1997. évet még 189-es ügyszámmal zárta, azonban már ez év augusztus 31- ig 178 új ügy érkezett a bizottság titkárságára, tehát az előző évben tapasztalt és megjósolt ügyszámnövekedés tovább tart. A ’97. évi novemberi kamarai választások alapján a BKIK Etikai Bizottságának húsz választott tagja van, akik maguk is különböző vállalkozások képviselői, s a kamarai regisztrált tagvállalkozások szavazatai alapján kerültek a testületbe. Az Etikai Bizottság előre meghatározott éves ülésterv alapján havonta tartja az üléseit, és a Bizottság elnökségének munkamegosztása szerint látja el feladatait, vizsgálja ki az ügyeket. A megnövekedett terhelésre és ügyszámra való tekintettel idén bővült az EB-titkárság adminisztrációs feladatokat ellátó munkatársainak száma is: immár két alkalmazott dolgozik állandóan a jegyzői feladatokat ellátó jogász mellett. A kamarákat új, közigazgatási feladatokkal felruházó jogszabályok az Etikai Bizottság hatáskörét, feladatait is tovább növelik. Az utazási vállalkozásokkal, a taxisvállalkozásokkal, vállalkozókkal és a vendéglátóipari üzletekkel kapcsolatban kapott jogok indokolttá teszik, további főállású jogász munkatárs bevonását is a bizottság munkájába. Az EB 1998. év során részt vett az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a területi kereskedelmi és iparkamarák Etikai Kódexének véleményezésében, és átdolgozta Eljárási Szabályzatát. Az előírásoknak és az igényeknek megfelelően a bizottság továbbfejlesztette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatallal és a Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel. A BKIK-t a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény által előírtak szerint jövő év január 1-jétől előírt úgynevezett békéltető testületek szervezésével is megbízták. Szeptemberben a teljes vállalkozói kört magába tömörítő kamarai osztályok álláspontjának megismerése után a társkamarák, a fogyasztóvédelmi érdekképviseletek és a fogyasztóvédelmi hatóságok képviselőinek részvételével az EB egyeztető megbeszélést szervezett, mely a békéltető testületek létrehozásának első állomása volt. it A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Etikai Bizottságának a panaszosoktól †98. augusztus 31-ig beérkezett 178 db etikai ügye. téma szerint: Vendéglátóipari ügyek: 4 db Építési, építőipari ügyek: 24 db Szerelési ügyek (víz, gáz és egyéb szakipar): 33 db Kereskedelmi forgalomban vásárolt áruval, szolgáltatással kapcsolatos panaszok: 40 db „Taxis ügyek”: 7 db Utazási irodákat érintő ügyek: 10 db Társasházkezelő társasággal kapcsolatos ügyek: 3 db Ingatlanforgalmazással, bérbeadással kapcsolatos ügyek: 4 db Kamarai tisztségviselőkkel kapcsolatos ügyek: 2 db Jószolgálati ügyek: 6 db Állásfoglalás kérés: 5 db Egyéb ügyek: 15 db Tisztességtelen (piaci) magatartás: 17 db Munkáltatói, munkaügyi problémák: 8 db