Nemzeti Sport, 1998. december (9. évfolyam, 329-356. szám)

1998-12-24 / 352. szám

IX. 352. • 1998. december 24. ee.íúebA C3 üi i y NEMZETI SPORT Csak nekünk van válogatott futballista miniszterelnökünk A bársoiiysapkit61 a bársonyszékig Sokan sokféleképpen próbálták már megfejteni annak a tit­kát, miért nevezik szerte a világon az Európa közepén fekvő kis országot Futbóliának. Egyetlen, kifogástalan válasz aligha létezik, közelebb járunk az igazsághoz, ha megkíséreljük összerakni a mozaikokat. Teljességre aligha törekedhetünk (mindig találunk majd újabb jelentkezőt, aki megfellebbezhe­tetlen érvekkel és kázussal áll elő), de a „kép” jó néhány da­rab összegereblyézése által felismerhetővé válik. Futbólia lét­rejöttét indokolhatják a sikerek: az úgynevezett „kis orszá­gok” közül egyetlenegy sem büszkélkedhet két világbajnoki ezüstéremmel, három olimpiai aranyéremmel, nemzetközi ku­pagyőzelemmel, aranylabdás játékossal, vagy éppen olyan bal lábbal, amely előtt térdet hajtott az egész világ. A „kis orszá­gok” közül egy sem dicsekedhet azzal, hogy fél évtizeden át övé volt a sárteke minden kétséget kizáróan legprímább fut­ballcsapata, hogy az öltözőben egyszerre öt világklasszis ug­ratta egymást. Futbólia létrejöttét magyarázza a század legbé­késebb, legnagyobb tömeget vonzó magyarországi „izmusa”, a Fradi-imádat, vagy éppen a maguk nevében szintén „világ- klasszis” költők, írók alkotásai, ezen művek központi témája az imádott bőrlabda. Alkalmasint ennyi is elegendő lenne Fut­bólia titkának megfejtéséhez, de még mindig tudunk tromfol- ni: csak mi, magyarok büszkélkedhetünk olyan miniszterel­nökkel, aki korábban válogatott futballista volt. A Társaság című lap 1919-es grafikáján Friedrich István miniszterelnök, az egykori válogatott futballista nya azonban csak száz napig regnált, és az antant sosem is ismerte el. Clemenceau, a párizsi Ötös Tanács elnöke például azzal utasította el az elismerést, hogy „...ez a kormány nem a nép akaratából létesült, hanem egy idegen hatalom segítségével és egy rendőrcsoport által végrehajtott puccs- nak köszönheti a létét. ” November 16-án azután Horthy (Fried- richhel kölcsönösen utálták egymást) fehér lovon bevonult Budapestre, és néhány nap­pal később az antant által a magyar fővá­rosba küldött Sir George R. Clerc már azt írhatta Huszár Károlynak, az új magyar miniszterelnöknek: „Készségesen átadom kommün alatt letartóztatták, halálra is ítélték, de Friedrichnek már „irutinja99 volt a szökésben,* Az a Friedrich István, aki 1904. október 9-én a bécsi Cricketer- pályán szerepelt a magyar válo­gatottban, és az a Friedrich Ist­ván, aki a Tanácsköztársaság le­verése után, 1919. augusztus 15- től november 24-ig Magyarország miniszterelnöke volt - ugyanaz a férfiú. Sikertelennek aligha nevezhe-. tő pályafutása megítélése renge­teget „ingadozott” a legutóbbi több mint fél évszázadban, és az inga kilengését nem csak a két rendszerváltás magyarázza. Ab­ban azonban ítész, szimpatizáns és kritikus is egyetért: ha Fried­rich István valamibe belefogott, azt teljes erőbedobással, magas szinten tette. Az 1883. július 1-jén a Pozsony vármegyei Malackán született majdani miniszterelnök a felnőtt­korhoz érve a budapesti Műegye­tem hallgatója - és futballistája lett. A kor megannyi sportembe­réhez hasonlóan belekóstolt jó néhány sportágba, de hamar ki­derült, számára az angol rugdo- sósdi az igazi. A Műegyetemi FC (MFC), majd az élvonalbeli bajnokságban már Műegyetemi Atlétikai és Futball Club (MAFC) szereplő egyesület halija nem csak játékosként ügyködött a bizony tévesen gyakran „prolisportként” aposztrofált lab­darúgás hazai bölcsőjénél. Még első válo­gatottsága, sőt, első élvonalbeli meccse előtt (tudunk tovább is tromfolni: még hu­szadik születésnapja előtt) az MLSZ pénz­tárosává választották, ugyanebben az év­ben élvonalbeli meccset is vezetett (nóta bene: Friedrich nem csupán a világ egyet­len miniszterelnökké lett válogatott fut­ballistája, de élvonalbeli játékvezetője is!), és ő lett a technikusok egyesülete, az MFC főtitkára is. A magyar válogatott 1904. október 9-én szövetségek közötti mérkőzésre utazott Bécsbe. ^Ez utóbbi formulát váltotta fel később visszamenőleg is a „válogatott csa­patok mérkőzése’’.) A Pestről vonattal a Mariahilferstrasse végére érkező csapat tagja volt Friedrich István, a Műegyetem csapatának szikár, magas, kiváló helyzet­felismerési képességéről, remek helyezke­déséről ismert, huszonegy éves, jobblábas halija is. A korabeli Sporthírlap már a ta­lálkozó előtt bírálta az összeállítást, mond­ván: a két ballábas játékos, a hátvéd Szen­telI (Fővárosi TC) és a hali Nimsee (MAFC) rutintalan, illetve nincs jó formában. Szá­zad eleji kollégánk hozzátette azt is: „A bé­csi csapat összeállítása a legjobb, s nagyon meglátszik, hogy annak létrejöttén semmi­féle protekczió (sic!) sem dolgozott”. (Ne­héz lenne megállni,' hogy ne biggyesszük ide a majd’ évszázados beharangozó továb­bi két, a hőskor viszonyait remekül illuszt­ráló sorát: „A match eredményéről olva­sóink vasárnap este 8 és 9 óra között a Sztanoj-kávéházba érkező távirat révén ér­tesülhetnek".) A Sporthírlap tökéletes jósnak bizo­nyult, mert a Holits (MUE) - Nagy (MTK), Szentey (Fővárosi TC) - Friedrich (MAFC), Ordódy (BEAC), Nimsee (MAFC) - Niess- ner (MAFC), Károly (MTK), Pokorny (FTC), Braun (FTC),-Borbás (MAC) össze­állításban játszó magyar „reprezentatív” csapat hiába vezetett már a 4. percben Ká­A Műegyetemi FC csapatképének középső alakja Friedrich István, a majdani miniszterelnök roly Jenő góljával, utána úgy kapott ki 5:4- re, hogy Stansfield, a jobblábas „osztrák” center egymaga négy gólt vágott Szentey oldalán. Futballistaként Friedrichnek is ez lett a hattyúdala, soha többé nem került be a legjobbak tizenegyébe. De így is beírta a nevét nem csupán a magyar, de a nemzet­közi labdarúgás történelemkönyvébe is. Iz- landon miniszter lett egy hajdani váloga­tott futballista, Uruguayban a hatvanas évek második felében államelnökké vá­lasztották Oscar Gestido tábornokot, a montevideói Nációnál egykori játékosát (öccse, Alvaro Gestado világbajnok lett 1930-ban!), de válogatott futballistaként csak Friedrich emelkedett a legmagasabb közjogi méltósággá. A gépészmérnöki karon végzett Fried­rich agilitására jellemző (és talán ezért lett a „megérdemeltnél" szürkébb a játékos­pályafutása), hogy a budapesti Műegyetem mellett diplomát szerzett a pest jogi karon is, majd ugyanezt megismételte Németor­szágban:- Charlottenburgban a műszaki, Berlinben a jogi fakultáson végzett. Berlinben egy villamostársaság mérnö­keként kezdett dolgozni, de nem sokkal később hazatért, és Mátyásföldön gépgyá­rat alapított, majd az agilitása átrepítette, pontosabban áthajóztatta az Óperencián túlra. Az 1914-ben Károlyi Mihály és több főrang társaságában Amerikában járt, majd a hazafelé vezető úton francia fog­ságba esett. Bordeaux-nál kiszabadult, majd nagy kerülővel Spanyolországon és Olaszországon át jutott haza. Harcolt az első világháborúban, később, a béke „kitörése” után tagja lett a „Fehér Ház” elnevezésű ellenforradalmi szerve­zetnek. A kommün alatt letartóztatták, ha­lálra is ítélték, de Friedrichnek már „ru­tinja” volt a szökésben. Ismét megmene­kült, és még elszántabban ügyködött a Ta­nácsköztársaság megbuktatásáért. A Társaság nevű folyóiratban bukkan­tunk rá arra az írásra, amely 1919 őszén, az ellenforradalom történetének összegzése végén azt írja: „Fel kell jegyeznünk - a tör­téneti hűség megkívánja hogy az, aki az összes ellenforradalmi akarásokat, szándé­kokat és törekvéseket, terveket, megkísér­léseket, kísérleteket, megnyilvánulásokat és akciókat közös platformra hozta össze és a kommunistáktól a Peidlék kezébe adott kormányrudat kicsavarta: Friedrich István volt. Határozott forradalmi tevé­kenységet végzett ő akkor, amikor augusz­tus hó hatodikén az éppen minisztertaná­cson ülő kormányférfiakhoz néhány bekül­dött embere - bár egyszerű, határozott és nyugodt kijelentések után - az ország kor­mányzását Peidl és emberei kezéből kivet­te, és utána őaző embereivel kezdte intéz­ni a nemzet sorsát. ” Fentebb utaltunk már rá, hogy a megle­hetősen erőszakos, ám vitathatatlanul ka­rizmatikus, határozott Friedrich megítélé­se eléggé ellentmondásos volt az 1919 óta eltelt nyolc évtizedben. Azt alighanem mindenki tudja, hogy a Peidl-kormányt megbuktató, az előtte levő őszön a Káro­lyi-, majd Berinkey-kormányban hadügyi államtitkári posztot betöltő gépgyáros tu­lajdonképpen klasszikus puccsal került hatalomra - de talán nem árt felidézni a részleteket. Augusztus 5-én Friedrich utasítására négy bizalmi embere (valamennyi katona­tiszt) elautózott Alcsútra, hogy Budapestre hozza Habsburg József főherceget, akit IV. Károly októberben, még az őszirózsás for­radalom előtt azzal bízott meg, hogy homo regiusként, azaz királyi megbízottként folytassa le a pártok vezetőivel a kormány­alakítási tárgyalásokat. A tisztek hatodikén reggel kilenc körül értek Budapestre, ahol a Bristol Szálloda számára előkészített lakosztályában József főherceg „kihallgatáson fogadta” Friedri- chet, aki ezután utasítást adott a Sándor- palotában ülésező Peidl-kormány letartóz­tatására. A Csilléry András és Schnetzer Ferenc tábornok által vezetett különít­mény (századnyi román katona támogatá­sával) végrehajtotta feladatát, majd visszatért a Bristolba, ahol József főherceg bejelentette: átvette az ország vezetését és miniszterelnökké Friedrich Istvánt nevezte ki. (F. I. saját magának tartotta meg a ke­reskedelemügyi és a belügyi tárcát is.) A hajdani válogatott futballista kormá­önnek a békekonferencia Legfel­sőbb Tanácsának elismerését, amelyben a kormányt mint ideig­lenes de facto kormányt elismeri, amellyel a Legfelsőbb Tanács hajlandó tárgyalni mindaddig, amíg a választások és az azokból kialakuló nemzetgyűlés olyan kormányhoz nem vezetnek, amely kifejezi az egész magyar nép törvényes akaratát. ” Ha ezek után bárki azt hiszi, hogy Friedrich István, akit a mi­niszterelnöksége alatt hívei és el­lenlábasai olyan jelzőkkel illet­tek, mint „ügyes taktikus, aki mindenkit az orránál fogva rán­gat”, vagy „nagyzási hóbortban szenvedő”, „aki önfejűsége miatt a szociáldemokraták mögé állí­totta Európát” bukott ember lett novemberre - nagyon téved. Friedrich ugyanis a Keresz­tény Nemzeti Egyesülés Pártjá­nak tagjaként (ez a tömörülés „adta” Huszár miniszterelnököt is) hadügyminisztere lett az új kormánynak. Később ugyan olyan magas közjogi méltóságba, mint mi­niszterelnökként nem emelkedett, de 1920 és 1944 között minden (!) parlamenti cik­lusban képviselői mandátumot szerzett ke­reszténypárti, illetve legitimista program­jával. Közben 1922. márciusában visszatér sze­retett futballjához, két éven át a Magyar Labdarúgók Szövetsége tiszteletbeli elnöke is volt, de hogy az élet aligha lehetett fené­kig tejfel a számára: a második legitimista államcsíny-kísérletben (1921. október) rö­vid időre letartóztatták, majd vád alá he­lyezték a Tisza-bűnperben is, de felmentet­ték. A Parlamentben viszont roppant agilis, az általa vezetett munkacsoport dolgozta ki a titkos szavazáson alapuló választási rendszert, amely alapján már az első nem­zetgyűlési választásokat is tartották. Agilitásához méltatlan, hogy a nemzet- gyűlés megalakulása után váratlanul nyugdíjba vonult - tehette, mint egykori miniszterelnöknek járt neki a „nyugdíj”. Hajdani sportemberként azonban aligha maradhatott tétlen, a Parlamentben és a Városházán egyaránt az ellenzék vezér­alakjának számított: lakásán, a Várban, a Mátyás király út 32-ben a kor jó néhány híressége vizitált. Az újabb fordulathoz, a végszóhoz, ér­keztünk az egykori bordó bársonysapkás válogatottból a miniszterelnöki bársony­székig emelkedő Friedrich István élettörté­netének felidézésében. Fájdalom azonban, az életút nem lehet teljes: nem tudjuk ugyanis hol, milyen körülmények között halt meg a két világháború közötti időszak talán legtevékenyebb parlamenti politiku­sa. Néhány forrás „úgy tudja”, hogy a Mindszenty-perben elítélt Friedrich István 1951-ben a váci fogházban fejezte be földi pályafutását. Próbáltunk többet megtudni, faggattuk a Duna-parti kisváros helytörté­netének legjelesebb kutatóit, de nem tud­tak róla, „hivatalosan” nem volt a kőkapu mellett tornyosuló börtön lakója... s4ncöiát ‘Vénet 1 te

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék