Nemzeti Sport, 1999. július (10. évfolyam, 177-207. szám)
1999-07-01 / 177. szám
NEMZETI SPORT LABDARÚGÁS Kialakult a Videoton szakmai stábja Vass László és Disztl Péter segíti Csank János munkáját A Videoton vezetőedzőjének kinevezett Csank János az első napját töltötte a fehérvári klubban, s nem érkezett egyedül. A mesteredzővel tartott leendő segítője, Vass László, akivel korábban Vácott hat évig dolgozott együtt. A vezetőedző egyeztetett dr. Bérces László klubelnökkel, s immár hivatalossá vált, Csank munkáját pályaedzőként Vass László, kapusedzőként Disztl Péter segíti. A megbeszélésen szó esett a játékoskeretről is, és kiderült, három fronton kell egyszerre megkezdeni a tárgyalásokat -mondta Csank János. - Kérdés, hogy a klubnál kölcsönben szerepelt labdarúgók közül ki maradhat, aztán, hogy a Videoton kölcsönjátékosai milyen játékerőt képviselnek, és persze az erősítésekről sem szabad elfeledkezni. - Addig képtelenség szerződéseket kötni, amíg nem tudom, hogy a profi avagy az NB I-es szabályoknak megfelelően fogalmazzuk meg azokat - mondta dr. Bérces László. - Szerintem ugyan PNB-sek vagyunk, hiszen a nevezések zöme hiányosan érkezett a szövetségbe, ám ez nagyon kevés addig, amíg ezt hivatalosan nem mondják ki. Ettől függetlenül Fehérvárott terveznek, a klub kívánságlistáján több lejárt szerződésű Gázszer-játékos is szerepel, szó van az óbudai Gáspár Endre és Lendvai Péter szerződtetéséről is. Csank Jánossal a fehérváriak személyesen is találkozhattak, a volt szövetségi kapitányt ugyanis a fehérvári bevásárlóközpont, az Alba Plaza megnyitóünnepségén a közönségnek is bemutatták. (nagy) Vác után Fehérvárott is együtt: Csank János egykori kollégáját, Vass Lászlót kérte fel segítőjének (Fotó: NS-archív) Elnapolt döntés Nyíregyházán Edző nélkül a csapat Őze Tibornak, a Nyírség-Spartacus vezetőedzőjének a szerződése június 30-án lejárt, ezért a szakember szerdán tárgyalt Kosztik Józseffel, a klub ügyvezető igazgatójával. - Nincs döntés, legkésőbb jövő kedden kiderül, ki irányítja a szakmai munkát - közölte Kosztik József. - Úgy gondolom, Őze Tibor szívesen maradna Nyíregyházán, és ezt én is nagyon szeretném. - Tárgyalok az elnök úrral, miközben a háttérben óriási munka folyik a csapat megmentése, a PNB-ben való indulás feltételeinek megteremtése érdekében - fogalmazott Őze. - A döntésem nem attól függ, hogy ezentúl húsz vagy huszonkét forintot kapok a klubtól, hanem, hogy milyen lehetőség kínálkozik a játékoskeret minőségének megtartására. Egy biztos: minden fillérre szükség van ahhoz, hogy a klub életben maradjon. Szintén a Nyíregyházával kapcsolatos hír, hogy Kiss György csütörtökön egyeztet a Ferencvárossal. A védő iránt egyébként nem csak a Fradi, hanem a Dunaferr is érdeklődik. Dancso Celeszki menedzsere jelezte a klubvezetőségnek, hogy a kapusnak külföldi kérője van, a csapat nevét viszont nem árulta el. (koncz) Az elbocsájtott technikai igazgató hiába fellebbezett László Attila bepereli az MLSZ-t Néhány héttel ezelőtt az MLSZ elnöksége rendkívüli hatállyal elbocsájtotta László Attilát, a labdarúgó-válogatott technikai igazgatóját. A szövetség illetékesei azzal indokolták döntésüket, hogy az igazgató megengedhetetlen hangnemben válaszolt Borbényi János elnökségi tagnak, amikor szóvá tette, hogy az olimpiai csapat játékosai az első, az elnökség tagjai pedig a másodosztályon kaptak helyet a Romániába tartó repülőgépen. László Attila szerdán az MLSZ-ben egyeztetett a munkáltatóval. A megbeszélés, amelyen a szövetséget Berzi Sándor főtitkár és dr. Petró László jogász képviselte, eredménytelennek bizonyult. A volt igazgató elmondta: ő méltánytalannak tartja a felmondást, a szövetség pedig ragaszkodik eddigi álláspontjához, hogy az elbocsájtás indokolt. Mivel a felek nem jutottak megállapodásra, László Attila arról számolt be: nincs más lehetősége, mint bírósághoz fordulni. Sajnálja, hogy ő is növeli a szövetség peres ügyeinek számát, de mivel 32 éve, amióta a magyar labdarúgásban dolgozik, még nem fordult elő vele ilyen igazságtalanság, nem lát más lehetőséget. (Honda) Sportminisztériumi támogatás 200 millió forint a Vasas- és az UTE-létesítményekre Az Ifjúsági és Sportminisztérium úgy döntött, hogy a fenntartási költségek mellett 200 millió forintot ad a Vasas és az UTE által használt állami tulajdonban lévő sportlétesítmények fejlesztésére - tájékoztatta szerdán az MTI-t Dénes Ferenc. A sportügyekért felelős helyettes államtitkár jelezte, hogy ez a lépés része annak a programnak, amelynek keretében több mint egymilliárdot költenek sportlétesítmények - többek között a tatai edzőtábor és a Hajós Alfréd Sportuszoda fejlesztésére. - A lehető leghamarabb sort kerítünk azokra a konzultációkra, amelyeken az érintett klubok és a minisztérium szakemberei meghatározzák, hogy mire költsük a pénzt - jelentette ki Dénes Ferenc. - Mivel mi is folytattunk előzetes felméréseket, várható, hogy többek között gyepfelújításra, sporttechnológiai fejlesztésre, sportcsarnokok gépészeti rekonstrukciójára és öltözők korszerűsítésére fordítják majd a kétszázmilliót. Az ISM-ben a tervezett fejlesztések koordinálását Studniczky Ferenc, a létesítményekkel kapcsolatos ügyek miniszteri biztosa végzi majd. Ha a várakozásnak megfelelően konstruktív lesz az egyeztetés, akkor akár már július közepén elkezdődhet a munka. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a két miniszter, Deutsch Tamás és Torgyán József múlt heti megállapodása a sportingatlanok kezeléséről egyértelműen jelzi: csak ilyen, koncentrált formában képzelhető el annak a vagyonnak a megőrzése és fejlesztése, amit az állami tulajdonban lévő sportlétesítmények jelentenek. Mai számunkat szerkesztette: L.Pap István Olvasószerkesztő: Simon József Z. VinczeGyörgy Művészeti szerkesztő: Hirgász János Független sportnapilap NJ Kiadja a Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. Főszerkesztő-helyettes, ügyvezető igazgató JmPVUf VyVH ) Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest XIII., Visegrádi utca 115. r. r . , , szerkesztOK. adítva. io-ai Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Tel.: 359-0069, Fax: 359-0848. Dr. Dénes András, L. Pap István, Pajor-Gyulai László . ALAPÍTVA. imW internet: http://nsport.westel900.net E-mai nsport@westel900.net Rovatvezetők A Magyar Olimpiai Csapat hivatalos támogatója : Misur Tamás (nemzetközi), Németh Ferenc (fotó), Simon József (csapat), Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató. d r:__ p Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda - e-mail: szikra@lang.hu Szűcs Miklós (egyen), Vincze András (labdarúgó) Terjeszti: a HÍR KÉR Rt. és az NH Rt Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerüle-Művészeti vezető: Keleti Imre ii ügyfélszolgálati irodáiban, a hírlapkézbesítőknél, és a Hirlapelőfizetési Irodában (HELÍR) Budapest VIII., Orczy tér Tornecytód iparaató- Panlik "/.„Ki 1, (Levélcím: HELÍR, Budapest 1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt.: ------------------------------------------202---------------------------------------------------- 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, vidéken a postahivatalokban és a kiadóban. A kitöltött megrendelő-Nemzeti Sport Szerkesztősége, 1133 Budapest, Visegrádi u. 115. lapokat a fővárosban borítékban adják fel az alábbi címre: Hírlapüzletági Igazgatóság, 1846 Budapest. Vidéken: Pos-Tel' 359-0069 Fax' 359-0848 tahivatal, helyben. Előfizetési díj (a hét minden napjára): egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4950 Ft, fél évre 9900 Ft. Hirdetésfelvétel: Nemzeti Sport Kft., 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 61-65. év,évre 49 800 FtHíjfölör sombatit!: egy hónapra 1430 Ft'' negyedévre 4290 Ft fél évre 8580 Ft egy évre 17 160 Ft. Tel.: 465-6697, 465-6723, 465-6772, 465-6776. Fax: 465-6722. Csak kézbesítik: egy hónapra 220 Ft, negyedévre 660 Ft fél évre 1320 Ft egy évre 2640 Ft. Elof.Hírrio+ócirto-rrio+Azetés külföldre, Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., T/F: 0036 1 201 88 91. Bankszámlanirzetesi igazgató: LSlian noor ---------------------- szám: MKB Magyar Külkereskedelmi Bank, 502-20622-2630-4026. Szedés, grafika: Nemzeti Sport Kft., azROTESZ tagja (OORingipr ) Megjelenik naponta. Index: 25 004. ISSN 0866-25171 2 4 8 16 Tibert hiába várják próbajátékra Finnországba A Vasas is jó ugródeszka A Gázszer FC kedden újjáalakult szakmai stábja szerdán délelőtt megkezdte munkáját. Hartyáni Gábor szakmai igazgató, Csongrádi Ferenc vezetőedző, Müller Csaba és Szabó József pályaedző Németh László klubelnök irodájában a játékoskeretről beszélgetett. A klubelnök elmondta, elsőként a lejárt szerződésű labdarúgókat vették sorra, és csütörtöktől megkezdik a tárgyalásokat a játékosokkal. Mintegy tíz futballista tartozik ebbe a csoportba, és amíg az ő sorsuk nem dől el, érdemben nem lehet beszélni az erősítésekről sem. Németh László említést tett arról is, hogy több Gázszer-labdarúgó tárgyalt dr. Bérces Lászlóval, a Videoton elnökével, ám mint megjegyezte, lejárt szerződésű játékosnak szíve-joga bármely klub ajánlatát meghallgatni. Szalai Csaba reggel jelentkezett, és mint mondta, meghallgatta, majd megköszönte a Videoton érdeklődését - mondta a klubelnök. - Salacz Zoltán szabadon igazolható, azt nem tudom, hogy testvérének, Jánosnak mi a szándéka. Tiber Krisztián is járt a Videotonnál, ám ő valószínűleg a Vasasban folytatja. A klubok között szerintem nem lesz akadálya a megállapodásnak. - A finn Helsingin JK is szeretne leigazolni, ám egy hét próbajáték után dőlne csak el, kapok-e végleges szerződést - mondta Tiber Krisztián. - Helsinki remek ugródeszka lehetne a továbblépésre egy még erősebb bajnokság felé, ám úgy érzem, erre a Vasasból is lesz lehetőségem. Feltéve, ha csütörtökön sikerül megegyeznem Mészáros Zoltán menedzser-igazgatóval, Tiber csatártársa, Földes Gábor is nagy valószínűséggel távozik a csapatból. A támadó előnyös ajánlatot kapott Kispestről, és sorsa a két klub pénteki tárgyalásától függ. Németh László érdeklődésünkre megerősítette: szerdán eljuttatta a Sóstói stadion használatára irányuló kérvényt a polgármesteri hivatalhoz, ám még kérdéses, hogy mikor tárgyalja meg az önkormányzat illetékes bizottsága. - Meglehet, túl optimista vagyok - folytatta az elnök ám elképzelni sem tudom, hogy teljesíthetetlen feltételeket szabjon a város. (nagy) Kispesten 17 játékos szerződés nélkül Komora nem könyörög Kabát Péter elköszönt Komora Imrétől, s a Kispest-Honvédtól. Az olimpiai válogatottnál is számításba vett csatár hoszszas gondolkodás után úgy döntött, elfogadja a Vasas ajánlatát. - Próbáltam rábeszélni Kabát Pétert, hogy maradjon, de ha így döntött, hát hadd menjen - mondta Komora Imre, a Kispest-Honvéd klubigazgatója. - Én senkinek sem könyörgök... Nemcsak távozó, hanem érkező is volt: két évre elkötelezte magát a piros-feketékhez a Haladás játékosa, Kocsis István. Július 14-én három futballista érkezik próbajátékra a Bozsik-stadionba: a szlovák Ulbrich Józsefet Kassáról, a jugoszláv Dejan Bozovicsot (csatár) Szabadkáról, az irányító középpályás Ország Viktort a Bácskából, Topolyáról várják. Komora Imre úgy döntött: nem kínál szerződést Balogh Gergelynek, Bujáki Józsefnek, Florin Calinnak, Cipf Zoltánnak, Cseke Istvánnak, Faragó Istvánnak, Farkas Andrásnak, Hoffmann Richárdnak, Holló Richárdnak, Mansour Kanénak, Müller Krisztiánnak, Némethy Lászlónak, Rott Ferencnek, Schultz Lászlónak, Szántó Róbertnek, Meziane Touatinak és Török Lászlónak. (somogyi) X. 177. • 1999. július 1. NEVEZÉSI LAP Az Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint a Sünök SE által szervezett műfüves utcai focibajnokságra lapunkon keresztül is lehet nevezni. Az esemény következő helyszíne: Baja, 1999. július 9-10. A nevezés határideje: 1999. július 6. A nevezési lapot Ácsai János 6500 Baja, Szentháromság tér 1., vagy a 06 (79) 424-825, 06 (79) 425-144-es faxra lehet elküldeni. A nevezési díj csapatonként 13 000 Ft, melyet postai csekken a fenti címre kell befizetni. A selejtező mérkőzésekre pénteki játéknapon min. négyes csoportmérkőzések keretében kerül sor. A tornán az 5+1-es kispályás játékszabályok érvényesek. A torna első három helyezettje bekerül az 1999. október 16-17-ei, budapesti nagydöntőbe. Benevezzük csapatunkat a tornára Csapat neve:............................................................................ Csapatvezető neve:............................................................ rlk f ff’*' Cím: .... ........... .. .......................................................... fi Telefon/fax:............................................................................ Ital®®® |ii __________ ________ ' PANNON !§ [l'.i M.'.fchJI | THORN 11MATAvim\ MERCK| lf